Somogyvármegye, 1906. október-december (2. évfolyam, 224/398-297/471. szám)

1906-10-02 / 224. (398.) szám

Kaposvár, 1906. II. évfolyam. 224. (398.) szám. Kedd, október 2. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kontrássy­ utca 4. sz., Bas­ein udvar. Interurbán-telefon : 128. szám. HIRDETÉSEK, kizárólagos felvétele milliméter-árszabás szerint (Somogy­­vármegye területén kívül) LEOPOLD GYULA Vidéki Lapok Központi Hirdetés Osztályában Budapest, VII., Erzsébet­ körút 41. szám. Felelős szerkesztő: SALGÓ SÁNDOR. Előfizetési árak: Helyben egész évre 16 K, fél évre 8 K, negyed évre 4 K. — Vidéken egész évre 20 K, fél évre 10 K, negyed évre 5 K. — Egyes szám ára helyben 6 fillér, vidéken 8 fillér.­­ Rákod útja, Kaposvár, október 1. Kétszáz esztendeje annak, hogy Magyarország legnagyobb, legdicsőbb fia, szabadságharcaink legendás alakja , a fejedelem, reménytelenül és hazát­­lanul bujdosott ki nagy Törökországba, hogy most, annyi idő után a minisz­terelnök menlevelével visszatérjen to­vább porlani ismét oda, ahol élnie, halnia nem volt szabad —­a hazá­jába! Nem, csak otthonába! . . . Mert hiszen azt sem tudjuk, van-e még, vagy van-e már a magyarnak hazája ? Hogy a magyaroké marad-e az a föld, melynek szabadságáért Rá­kóczi küzdött s amelynek birtokáért most az osztrákok, a nemzetiségek s az internacionális szocialisták harcol­nak ? Ki állíthatná, hogy a most kö­tött paktum állandóbb helyzetet te­remtett, mint a szatmári békekötés, hogy a koalíció visszaszerezze, ami a majtényi sikon és Világosnál el­veszett ? Ó áldott csontok, a megszentelt hamvak ! Elszorult szívvel és könytelt szemekkel fogadunk és ujra még újra temetünk s a szomorú pompa köze­pette szorongva kérdezzük, vájjon lesz-e itthon az a pihenésed, ami volt hogy Törökországban a pogányok között ? Attól félünk, korán jöttél nagy fejedelem haza; nincs itt béke, nincs itt nyugalom, a csöndes rész­vét helyett a lét és nemlét haláltusá­jának izgalma borul a temetők fölé s még a föld is remeg, ahova halottai­kat pihenni rejtjük. A hir két nap előtt vette szárnyra a kormányzó rendeletét, melyet a nemzet legszentebb ereklyéinek haza­szállítása végett a székváros közön­ségéhez intézett. Csak kevesen men­jenek, csak csendesen legyenek, akik hozzák. Igaza van. A tragikum, me­lyet a kurucvilág összeomlása fölidé­zett, még ott ül a koporsón, ehhez a zajos pompa nem illik, a lelkes önbi­zalom mellette még idő előtti. Hiszen még él a fájdalom, mely együtt feküdt a szent mártírral a koporsóba és ki talál abból törni. És a nemzet maga ösztönszerűen érzi, hogy a nagy Rákóczi útja csak gyászmenet és nem diadalmi ünnep. A nagy nemzeti eszme, amelyet a hős képviselt, amelyért harcolt, gaz­daságát, tűzhelyét föláldozta és érette számkivetést és kegyelemkenyeret cse­rélt, —­ ez az eszme ma sem ül még diadalt, küzd a hagyományos ellensé­gekkel, sőt magában a magyar népben folyton szaporodnak azok, kik megta­gadják s a hatalom, a megélhetés föl­tételeihez kötik. A szabadság fönséges­­ ideálja, melyért Rákóczi hősei oly bőven on­tották vérüket, vájjon megvalósult-e s szabaddá lett-e a föld azóta a két­száz esztendő óta, amikor el kellett hagyniok, mert elvesztették ? A győzedelmes ellenség lovagias utóda nyitott nagylelkűen kaput a ko­porsónak abba az országba, melynek szabadsága egy eskühöz és egy élet­hez van kötve — s nem a Libertas nemzője. De félre az aggodalmas kétség­gel ! Voltak már súlyosabb napjaink is a mostaniaknál, bár ezek békéje is egy ideig-óráig tartó bizonytalan kö­téstől függ s az ezer éves alkotmány élete csupán egy-két évre van bizto­sítva , mégis — csak a közelmúltra tekintve — volt gonoszabb időjárás is fölöttünk. Azért nem hibáztatjuk azokat, akik annak idejében a szent hamvak hazaszállítását politikai okok­ból szóba és tervbe hozták. Reméljük, hogy talán az ereklyék itthon csodát művelnek. Eggyé teszik a nemzet széthúzó, pártoskodó fiait és szorosabbá fűzik a kapcsot nemzet és fejedelme között, mint ahogy a király is megnyitotta szivét a magyar népszabadság harcainak hagyományai előtt s megadatni rendelte a feje­delmi díszt és tisztességet azon hős porainak, kit életében egyik őse ha­zájából száműzött. A képviselőház munkarendje. Fő­városi tudósítónk táviratozza. A képviselő­ház október tizedikén kezdi meg újra tanács­kozását. Az első napon csupán bejelentések és a nyáron beérkezett irományok és kér­vények bemutatása lesz napirenden és az egyes miniszterek terjesztenek a Fráz flé törvényjavaslatokat. E javaslatok között lesz i i j" ‘ " ' *•' j.......... '**■ A kereskedők és iparosok ellen.­ ­Dühöng a szövetkezeti en.?..c?r' A kereskedők és iparosok védekeznek. Az agráriusok akciója: Kaposvár, október 1. Napról-napra nyíltabbá lesz az az irány, amely az agrárius osztály uralmát akarja Magyarországon megalapítani, a másik két osztály: az iparos- és kereskedő­elem hát­térbe szorításával. Újra kezébe vette ez az irányzat a fogyasztási szövetek fegyverét, a­mellyel egyformán ártalmára van az ipar és a kereskedelem igen sok ágának. Any­­nyira kiélesedett ez a törekvés, amelyet a közigazgatás élén álló hatalmas emberek is gyámolítanak, hogy a bihar megyei keres­kedők a minap tartott gyűlésükön tiltakoz­tak ellene s érdekeik védelmére országos mozgalom megindítását határozták el. A szövetkezeteket terjesztő propagan­dát ezúttal csak gazdasági szempontból bí­ráljuk. És ebből a szempontból nemcsak komiszságot, de ostobaságot is látunk a dologban. Ostobaság mindenek­előtt, hogy akkor, amikor arról van szó, hogy az or­szág az önálló gazdasági berendezkedésre készíttessék elő, irtóháborút kezdenek a kereskedelem és ipar ellen, holott ők is nagyon jól tudják, hogy önálló vámterület nincs erős ipar nélkül, ipar pedig semmilyen sincs erős kereskedelem nélkül. Már most vagy ostoba gazdasági politika amit csinál­nak, vagy csalás és szédelgés még ma is, amit a vámterület kérdésében hirdetnek. De lépjünk közelebb a kérdéshez. A nyár derekán megjelenik Hont vármegye fő­ispánjának, Lizs Gyulának egy rendelete, melyben a járási főszolgabirák fölhivatnak, hogy hivatali minőségük egész tekintélyé­vel és súlyával törekedjenek arra, miszerint a nép »nyilatkozzék hajlandónak« szövet­kezetek alapítására. Csakhamar jöttek a többi szövetkezeti főispánok. Egymásután megmozdultak. Ha már a főispánok így rákaptak a szövetkezeti ügy »föllendítésére«, azt kel­­lett vélelmeznünk, hogy nem a maguk szi­ a munkásbiztosításról szóló törvényjavaslat és az 1907. évi költségvetés. Még október folyamán terjeszti be az igazságügyminiszter a kúriai bíráskodásról szóló javaslatot is.

Next