Somogyvármegye, 1906. október-december (2. évfolyam, 224/398-297/471. szám)
1906-10-02 / 224. (398.) szám
a las népmentési vágyuk ösztönözte őket. Meg is tudtuk, hogy egy miniszteri rendeletre hivatkoznak, amely egyenesen fölszólítja őket a követett eljárásra. A belügyminiszteri bizalmas rendelet létezéséről pozitívet nem tudhatunk. Nem is kérhetjük hát számon e helyen a belügyminiszter úrtól. De amennyiben csakugyan úgy volna, hogy a közigazgatási tisztviselőket ilyen módon a kereskedelem és ipar ellen indítja hadba, olyan térre viszi a fogyasztási szövetkezetek küzdelmét, amelyet épen ő mondott mindig károsnak, veszedelmesnek, sőt állambontónak. Ha a hatósági erő és hatalom egy kereső osztály ellen lép föl s ha hivatkozhatik arra, hogy föllépéséhez a központi kormányhatalom adta meg a fölhatalmazást, akkor evvel szankcionálva van az osztályharc, az osztályküzdelem, amely pedig nem nagyon kívánatos épen olyan korszakban, amikor a nemzet egységére, össze- V- '-jára és egyöntetű eljárására van szükség. A belügyminiszter mondta nem egyszer, hogy ez az egység valóságos életszükséglet mai helyzetünk mellett. Hát ha az, akkor hogy engedheti meg főispánjainak, hogy a szövetkezeti agitáció kedvéért ezt az egységet megbontsák? Hogy ezer meg ezer egzisztenciát tönkre tegyenek és a kereskedők és iparosok ellen irtó hadjáratot kezdjenek ? Hogy engedheti meg, vagy pláne, hogy utasíthatja főispánjait arra, hogy az osztályharcra és az osztálygyűlöletre üssék rá a vármegye hivatalos pecsétjét?! Úgy látjuk, igaz az, hogy ma mindennek úgy kell történnie, amint azt az agráriusok követelik , hogy a tulajdonképeni hatalom nem a kormány kezében összpontosul, mert a köztelekről kormányozzák Magyarországot. A kereskedők és iparosok testületei azelőtt ez ellen érvekkel hadakoztak, amíg a másik oldalon legalább úgy tettek, mintha volna bennük fogékonyság az érvek iránt. Ma nyíltan megmondják, hogy ilyen fogékonyságuk nincs, sőt talán őszinteségük és hatalmi hóbortjuk egy őrizetlen rohamában azt is be fogják vallani, hogy nem is volt, mert ők ma a hatalom és erőszak nevében járnak el. Hatalmukkal szemben és erőszakukkal szemben pedig mit sem érnekaz érvek. Ez épen a helyzet jellemző vonása. Mihelyt az osztályküzdelmet hatóságilag propagálják, vége a meggyőződésnek és az érvnek. Az ellen nem ér semmit a józanság, mert az uszításban provokálás is van arra, hogy a támadottak is vegyék föl a küzdelem ugyanazon fegyvereit. Következik tehát az az állapot, amikor minket is rá akarnak kaparni ugyanazokra a fegyverekre, mint amelyekkel ők küzdenek. Ezért is nem állanak meg már a káros fogyasztási szövetkezetek propagálásánál, hanem evvel kapcsolatban piszkolják is a kereskedelmet, az ipart is, sőt kétségbe vonják nemzeti voltát és hazafiasságát. Pedig ennek az izgatásnak az ország közgazdasága fogja kárát vallani. Az a kérdés tehát, hogy azoknak, akik tele tűdvel hirdetik hazafiságukat, mi kedvesebb, az-e, hogy boszájuknak szabad folyást engedjenek, vagy az-e, hogy végkép tönkretegyék, ami a gazdasági életben még jó, még életképes, még garanciája a jobb jövőnek. A kereskedelemügyi kormány a főispánok uszító rendeleteivel szemben egyetlen lépést sem tett volna ? Egyetlen hanggal sem szállt síkra a kereskedők és iparosok érdekeiért? Talán csak nem azért, mert helyesli, amit ellenük elkövetnek ? Vagy nincs elég ereje neki sem, hogy az agrárius parancsnak ellentálljon ? Miért tűri némán, hogy minduntalan beleavatkoznak hatáskörébe ? Miért engedi, hogy meghiúsítsák, habár közvetett után azt, amit nem kis dicsőséggel kezdett és folytat: az iparfejlesztés munkáját? Ezekre a kérdésekre várnak feleletet a kereskedők és az iparosok, akiknek ekszisztenciája ellen a »hivatalos* harc megindult. »SOMOGY VARMEGYE« 1906. október 2. Megint vérvád. Az uj Tiszaeszlár A zsidókántor cselédje. — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, október 1. A szép Solymosi Eszter véres szelleme egyre kisért Magyarországon. Időről-időre újra meg újra föltárnád a vérvád rettenetes meséje s mindig akadnak még emberek, akik hisznek a tiszaeszlári borzasztó tévedés igazságában. Szinte esztendőről-esztendőre, különösen a zsidóünnepek táján történik meg, hogy valamely kisebb faluban zsidók ellen fordul a népharag s beláthatatlan következményei is volnának az ilyen esetnek, ha a közigazgatási hatóságok erélyes kézzel el nem nyomnák a készülődő veszedelmet. Az új Tiszaeszlár: Magyarkanizsa. Ezelőtt öt héttel a magyarkanizsai segédkántor, Weisz Áron cselédje, Juhász Mária 17 éves parasztleány eltűnt a faluból. Hozzátartozói kétségbeesetten keresték a leányt mindenfelé, de a kutatásnak semmi eredménye sem volt. A faluban mindjárt a leány eltűnése után rebesgetni kezdték, hogy Juhász Máriát a zsidók tették el láb alól. (?!) A szolgabíróság éppen ezért erélyesen nyomozott a leány után s a napokban végre Zenta környékén holttestét ki is fogták a Tiszából. A holttest majdnem teljesen föloszlott, a haja egészen levált, a nyakán azonban fojtogatás nyomai látszottak. Amikor tegnapelőtt a magyarkanizsaiak erről értesültek, a faluban valóságos lázadás ütött ki. Kapával fölfegyverkezett parasztok megtámadták előbb a segédkántor, majd a többi zsidók házát s fenyegető magatartást tanúsítottak. A hatóságnak kellett közbelépni, hogy megnyugtassa a lázongókat, de a hangulat mégis ingerült s nincs kizárva, hogy komolyabb összeütközésre kerül e a sor. ________ Drágul a fa és szén! 15 koronával és 40 koronával. Még drágább lesz! Nincs munkás, nincs vagon. — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, október 1. Ilyen keserves őszidőre, mint ez a mostani, bizonyára csak kevesen emlékeznek. Napok óta fogcsikorgató hideg járja odakünn s a fűtés kérdése egyszeribe aktuális lett. Fűtés ! A szegény ember legsúlyosabb gondjai közé tartozik talán annak a kis melegnek a megszerzése, amely közel három hónapon keresztül teljességgel nélkülözhetetlen. A téli különkiadások nagy tömegében olyan jelentékeny rubrika a fa és szén, hogy teljesen érthető az a nagy konsternáció, amelyet e két fűtőanyag drágulása okoz mostanság. Az élelmiszerek aránytalan drágulását tekintve, valósággal csapás az, hogy most, a nagy szükség idején, amikor hideg és hosszú télre van kilátás, a fedőanyag ára is egyre emelkedik. A publikum amely egyebet sem tesz, csak fűt és fizet, természetesen nem tudja megérteni e drágulás okát s végtelen elkeseredéssel tekint a következő tél felé. A panaszos hangok mindjobban erősödnek s ma már egész komolyan kell azzal a kérdéssel foglalkozni, mi az oka a nagy fa és szén drágulásnak s miként lehetne megakadályozni e drágulás emelkedését? Egy kaposvári fa- és szén-nagykereskedő cég a drágulás okairól ezeket mondja: — A fadrágulásnak kettős oka van. A munkás- és a vagonhiány. Amíg ezelőtt negyven-ötven vagon fát kaptunk naponta, addig ma alig tudunk két vagont kapni. A fa ára éppen ennélfogva egy esztendőn belül 40 koronával emelkedett. Azelőtt egy vagonrakomány 184 koronába került, ma 223 koronába! A széndrágulás oka hasonló. A bányákban kevés a munkás, a fuvardíjak pedig drágulnak s igy nemcsak hogy nem lehet vigasztalni a publikumot, de kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy bizony a drágulás mind nagyobb lesz, újabb áremelkedés várható. Ezekkel a reménységekkel bizony nehéz nekiindulni a télnek. De ha fontolóra veszik az illetékes faktorok a drágulás fönt fölírt okait, talán lehet segíteni rajta. Meghiúsult orgyilkosság. Merénylet egy hirlapiró ellen. Az ékszerész bűne. — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, október 1 Egy aradi hirlapiró ellen szombaton este orgyilkos merényletet akartak elkövetni. A bravókat egy ottani ékszerész bérelte föl, akinek üzelmeit az újságíró kíméletlenül leleplezte. Az egyik cinkostárs föl-