Somogyvármegye, 1906. október-december (2. évfolyam, 224/398-297/471. szám)

1906-10-02 / 224. (398.) szám

a­ las népmentési vágyuk ösztönözte őket. Meg is tudtuk, hogy egy miniszteri rende­letre hivatkoznak, amely egyenesen fölszó­lítja őket a követett eljárásra. A belügyminiszteri bizalmas rendelet létezéséről pozitívet nem tudhatunk. Nem is kérhetjük hát számon e helyen a bel­ügyminiszter úrtól. De amennyiben csak­ugyan úgy volna, hogy a közigazgatási tisztviselőket ilyen módon a kereskedelem és ipar ellen indítja hadba, olyan térre viszi a fogyasztási szövetkezetek küzdel­mét, amelyet épen ő mondott mindig ká­rosnak, veszedelmesnek, sőt állambontó­nak. Ha a hatósági erő és hatalom egy kereső osztály ellen lép föl s ha hivatkoz­­hatik arra, hogy föllépéséhez a központi kormányhatalom adta meg a fölhatalma­zást, akkor evvel szankcionálva van az osz­tályharc, az osztályküzdelem, amely pedig nem nagyon kívánatos épen olyan korszak­ban, amikor a nemzet egységére, össze- V- '-jára és egyöntetű eljárására van szük­ség. A belügyminiszter mondta nem egy­szer, hogy ez az egység valóságos élet­­szükséglet mai helyzetünk mellett. Hát ha az, akkor hogy engedheti meg főispánjainak, hogy a szövetkezeti agitá­ció kedvéért ezt az egységet megbontsák? Hogy ezer meg ezer egzisztenciát tönkre tegyenek és a kereskedők és iparosok el­len irtó hadjáratot kezdjenek ? Hogy en­gedheti meg, vagy pláne, hogy utasít­hatja főispánjait arra, hogy az osztály­harcra és az osztálygyű­löletre üssék rá a vármegye hivatalos pecsétjét?! Úgy lát­juk, igaz az, hogy ma mindennek úgy kell történnie, amint azt az agráriusok kö­vetelik , hogy a tulajdonképeni hatalom nem a kormány kezében összpontosul, mert a köztelekről kormányozzák Magyar­­országot. A kereskedők és iparosok testületei azelőtt ez ellen érvekkel hadakoztak, a­míg a másik oldalon legalább úgy tettek, mintha volna bennük fogékonyság az érvek iránt. Ma nyíltan megmondják, hogy ilyen fogékonyságuk nincs, sőt talán őszinteségük és hatalmi hóbortjuk egy őrizetlen rohamában azt is be fogják val­lani, hogy nem is volt, mert ők ma a hatalom és erőszak nevében járnak el. Hatalmukkal szemben és erőszakukkal szem­ben pedig mit sem érnek­­az érvek. Ez épen a helyzet jellemző vonása. Mihelyt az osztályküzdelmet hatóságilag propagál­ják, vége a meggyőződésnek és az érvnek. Az ellen nem ér semmit a józanság, mert az uszításban provokálás is van arra, hogy a támadottak is vegyék föl a küzdelem ugyanazon fegyvereit. Következik tehát az az állapot, amikor minket is rá akarnak kaparni ugyanazokra a fegyverekre, mint a­melyekkel ők küzdenek. Ezért is nem ál­lanak meg már a káros fogyasztási szövet­kezetek propagálásánál, hanem evvel kap­csolatban piszkolják is a kereskedelmet, az ipart is, sőt kétségbe vonják nemzeti voltát és hazafiasságát. Pedig ennek az izgatásnak az ország közgazdasága fogja kárát vallani. Az a kér­dés tehát, hogy azoknak, akik tele tűd­vel hirdetik hazafiságukat, mi kedvesebb, az-e, hogy boszájuknak szabad folyást en­gedjenek, vagy az-e, hogy végkép tönkre­tegyék, ami a gazdasági életben még jó, még életképes, még garanciája a jobb jö­vőnek. A kereskedelemügyi kormány a főis­pánok uszító rendeleteivel szemben egyet­len lépést sem tett volna ? Egyetlen hang­gal sem szállt síkra a kereskedők és ipa­rosok érdekeiért? Talán csak nem azért, mert helyesli, amit ellenük elkövetnek ? Vagy nincs elég ereje neki sem, hogy az agrárius parancsnak ellentálljon ? Miért tűri némán, hogy minduntalan beleavat­koznak hatáskörébe ? Miért engedi, hogy meghiúsítsák, habár közvetett után azt, a­mit nem kis dicsőséggel kezdett és folytat: az iparfejlesztés munkáját? Ezekre a kérdésekre várnak feleletet a kereskedők és az iparosok, akiknek ekszisz­­tenciája ellen a »hivatalos* harc megindult. »SOMOGY VARMEGYE« 1906. október 2. Megint vérvád. Az uj Tisza­eszlár A zsidókántor cselédje. — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, október 1. A szép Solymosi Eszter véres szel­leme egyre kisért Magyarországon. Időről-időre újra meg újra föltárnád a vérvád rettenetes meséje s mindig akad­nak még emberek, akik hisznek a tisza­­eszlári borzasztó tévedés igazságában. Szinte esztendőről-esztendőre, különösen a zsidóünnepek táján történik meg, hogy valamely kisebb faluban zsidók ellen fordul a népharag s beláthatatlan következményei is volnának az ilyen esetnek, ha a közigaz­gatási hatóságok erélyes kézzel el nem nyomnák a készülődő veszedelmet. Az új Tisza­eszlár: Magyarkanizsa. Ezelőtt öt héttel a magyarkanizsai segéd­kántor, Weisz Áron cselédje, Juhász Mária 17 éves parasztleány eltűnt a faluból. Hozzátartozói kétségbeesetten keresték a leányt mindenfelé, de a kutatásnak semmi eredménye sem volt. A faluban mindjárt a leány eltű­nése után rebesgetni kezdték, hogy Juhász Máriát a zsidók tették el láb alól. (?!) A szolgabíróság éppen ezért erélye­sen nyomozott a leány után s a napokban végre Zenta környékén holttestét ki is fog­ták a Tiszából. A holttest majdnem telje­sen föloszlott, a haja egészen levált, a nyakán azonban fojtogatás nyomai lát­szottak. Amikor tegnapelőtt a magyarkani­zsaiak erről értesültek, a faluban valóságos lázadás ütött ki. Kapával fölfegyverkezett parasztok megtámadták előbb a segédkán­tor, majd a többi zsidók házát s fenyegető magatartást tanúsítottak. A hatóságnak kellett közbelépni, hogy megnyugtassa a lázongókat, de a hangulat mégis ingerült s nincs kizárva, hogy komolyabb összeütközésre kerül e­ a sor. _____­___ Drágul a fa és szén! 15 koronával és 40 koronával. Még drágább lesz! Nincs munkás, nincs vagon. — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, október 1. Ilyen keserves őszidőre, mint ez a mostani, bizonyára csak kevesen emlékez­nek. Napok óta fogcsikorgató hideg járja odakünn s a fűtés kérdése egyszeribe ak­tuális lett. Fűtés ! A szegény ember legsúlyosabb gondjai közé tartozik talán annak a kis melegnek a megszerzése, amely közel há­rom hónapon keresztül teljességgel nélkü­lözhetetlen. A téli különkiadások nagy tö­megében olyan jelentékeny rubrika a fa és szén, hogy teljesen érthető az a nagy konsternáció, amelyet e két fűtőanyag drá­gulása okoz mostanság. Az élelmiszerek aránytalan drágulását tekintve, valósággal csapás az, hogy most, a nagy szükség idején, amikor hideg és hosszú télre van kilátás, a fedőanyag ára is egyre emelkedik. A publikum amely egyebet sem tesz, csak fűt és fizet, természetesen nem tudja megérteni e drágulás okát s végtelen el­keseredéssel tekint a következő tél felé. A panaszos hangok mindjobban erősödnek s ma már egész komolyan kell azzal a kérdéssel foglalkozni, mi az oka a nagy fa és szén drágulásnak s miként lehetne megakadályozni e drágulás emelkedését? Egy kaposvári fa- és szén-nagykeres­­kedő cég a drágulás okairól ezeket mondja: — A fadrágulásnak kettős oka van. A munkás- és a vagonhiány. Amíg ezelőtt negyven-ötven vagon fát kaptunk naponta, addig ma alig tudunk két vagont kapni. A fa ára éppen ennélfogva egy esztendőn belül 40 koronával emelkedett. Azelőtt egy vagonrakomány 184 koronába került, ma 223 koronába! A széndrágulás oka hasonló. A bányákban kevés a munkás, a fuvardíjak pedig drágulnak s igy nemcsak hogy nem lehet vigasztalni a publikumot, de kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy bizony a drágulás mind nagyobb lesz, újabb áremelkedés várható. Ezekkel a reménységekkel bizony nehéz nekiindulni a télnek. De ha fonto­lóra veszik az illetékes faktorok a drágulás fönt fölírt okait, talán lehet segíteni rajta. Meghiúsult orgyilkosság. Merénylet egy hirlapiró ellen. Az ékszerész bűne. — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, október 1 Egy aradi hirlapiró ellen szombaton este orgyilkos merényletet akartak elkö­vetni. A bravókat egy ottani ékszerész bé­relte föl, akinek üzelmeit az újságíró kímé­­­­letlenül leleplezte. Az egyik cinkostárs föl-

Next