Somogyvármegye, 1907. január-március (3. évfolyam, 1/472-75/546. szám)

1907-01-01 / 298. (472.) szám

Kaposvár, 1907. III. évfolyam. 298. (472.) szám. Kedd, január 1. Sztrkisztiség és kiadóhivatal: Kantrássy-utca 4. sí.. Selteln udvsr Interurbán-telefon : 128. szám. HIRDETÉSEK kizárólagos felvétele milliméter-árszabás szerint (Somogy- vármegye területén kivul) LEOPOLD GYULA Vidéki Lapok Központi Hirdetés Osztályában Budapest, VII., Erzsébet-körut 41. szám. Felelős szerkesztő : SALGÓ SÁNDOR. Előfizetési árak: Helyben egész évre ló K, fél évre 8 K, negyed évre 4 K. — Vidéken egész évre 20 K, fél évre 10 K, negyed évre 5 K.---- Egyes szám Ara helyben 6 fillér, vidéken 8 fillér. =r Az uj esztendő küszöbén. Kaposvár, december 31. Van-e boldog, elégedett ember széles nagy Magyarországon, mikor reánk virrad az uj esztendő hajnala ? Ezt kérdezhetjük joggal, mert az álta­lános elégedetlenségnek s- az ebből fakadó panaszoknak olyan tömege uralja a köz- és magánélet összes tereit, hogy szinte megdöbbenve kell látnunk azt a siralmas, vigasztalan helyzetet, melybe hazánk népe bele­jutott. A legalsó rétegektől a legföl- sőkig kivétel nélkül elégedetlenek; valamennyinek hiányzik az, ami a nyu­galmát megadná, habár az a valami nem lenne is egyéb, mint az állapotá­nak javításával kecsegtető halvány reménysugár. Elégedetlen a munkásnép; nem tudja megkeresni mindennapi kenyerét és tömegesen veszi kezébe a vándor­botot, hogy idegenben próbáljon sze­rencsét. Még soha nálunk az Ámerika- láz olyan hevesen nem tört ki, mint ebben a mostani, végéhez közeledő Féreg. A »Somogy vármegye" tárcája. — Irta: Rudyard Kipling. Schakespeare beszéli valahol egy fé­regről, hogy ha rátipornak, az is össze­görnyed. Tudnivaló tehát, hogy sohasem kell a féregre lépni, ha az a féreg vélet­lenül a legfiatalabb hadnagy is az ezred­ben, akinek kabátgombjait csak most bon­togatták ki a selyempapirosból s akinek még ’ 'ros az arca a véres roastbeef-ektől. t. .e, a história -»z összegörbült fé­regről. Rövidség okáért Henry Augustus Ramsay Faisanne urat féregnek fogjuk ne­vezni, habár igen csinos volt. Arca csu­pasz és termete olyan volt, mint egy fiatal íeányé, amikor a második shikkari-ezredhez áthelyezték. De ott elkeserítették az életet, mert a shikkari-ezred pajkos kompánia s valami nagy dolgot kell annak elkövetnie, aki neki imponálni akar. A »féreg« semmivel sem tüntette ki magát. Egyszer lepotyogott a lováról, más­kor a kapufélfának hajtotta a kocsiját. Whisthet játszani nem akart, a billiárdot minduntalan kilyukasztotta s borzasztó hosszú leveleket irt az anyjának, nővéré­nek. A shikkarik pedig egyre gúnyolták. esztendőben. Ok nélkül ez nem tör­ténik, de bár sokat és sokan foglal­koznak a kivándorlás okainak kutatá­sával, nem igen látjuk, hogy a föl­derített okok elhárítása is ép oly buzgalommal foglalkoztatná az illetékes tényezőket. Pedig lehetetlen, hogy el ne háríthatnák azokat. Elégedetlen az iparos és a keres­kedő is. Unos untalan azt hangoztat­juk, hogy Magyarországot iparűző állammá kell átalakítani. Ez igaz is, helyes is. Kétségtelen, hogy a patriar­kális mezőgazdasági művelésből nem lehet megélni s csak az indusztriális országok boldogulnak igazában. De mialatt ez az elmélet járja, a gyakor­latban nemcsak nincs elegendő ipa­runk, de annak a kevésnek is, ami megvan, nélkülöz a művelője: a ma­gyar ipar nem tudja eltartani a magyar iparost, ez a tény. És a kereskedés? Hát nem kell-e, hogy a magyar kereskedő létküzdelmet folytasson oly irányzatokkal, melyek mindjobban elhatalmasodva, egyenesen kipusztitását célozzák; nem hirdetik-e nyíltan hatalmas közületekben, hogy Le akarták szoktatni a hibáiról. De a féreg még csak a vállát sem vonogatta, némán tűrt mindent. Olyan édesen tudott elpi­rulni, hogy társai végre is megszánták. Csak a kapitánya bánt vele rosszul to­vábbra is. Tulajdonképpen sérteni nem akarta, de tréfái durvák voltak. Egyszer kölcsön kérte a féreg kocsi­ját egy nem létező hölgy nevében, egész nap kocsizo.tt rajta s másnap asszonysirást utánzó levélben köszönte meg szívességét s ebédnél — elbeszélte az egészet a tisz­teknek. Erre a féreg fölállt s csendesen szólt: — Ez nem volt rossz vicc, kapitány ur, de fogadok veled egy havi fizetésembe, hogy úgy megtréfállak, hogy megemléke­zel róla halálod napjáig, s az ezredben még akkor is emlegetni fogják az esetedet, mikor téged már régen eltemettek. A kapitány végignézte a férget, aztán szólt: — Topp, baby! A féreg tanúskodásra hívta a többi tisztet, a kapitány tenyerébe csapott s sze­líden ült vissza a helyére. — Két hónap múlt el s a kapitány egyre viccelt a féreg­gel. A kapitány szerelmes volt s a sze­relme viszonzásra lelt. És hiába viccelték, egy szép napon eljegyezte magát. És oly boldog volt, hogy megszűnt szekirozni a férget. a kereskedő fölösleges, ártalmas és csak egy dolog istennek tetsző és kedves: a fogyasztási szövetkezet ? Mit mondjunk a kis- és közép- birtokososztályról, melynek körülbelül legtöbb oka van az elégedetlenségre? Az idén jó termésű esztendő volt s mégse váltotta be a hozzája fűzött reményeket; nem hozhatta meg a gaz- dász részére a kibontakozás lehetősé­gét. A földbirtok eladósodása akkora ma már, hogy a terhek megölik a birtokost; talán a jó termések hosszú sorozata állandóan kedvező értékesí­tési konjunktúrák mellett javíthatna a helyzetükön gazdáinknak; igy, ahogy ma a viszonyok állanak, a magyar föld, az egykori tejjel-mézzel folyó Kánaán se tudja eltartani a gazdáját, hacsak ezerszámra nem jutottak neki a holdak egy-egy hitbizomány révén. Elégedetlen az értelmiségi osztály. Dacára annak, hogy hazánkat fokról- fokra oly mértékig rendeztük be az évek során hivatalnok-országgá, hogy töménytelen ember húz biztos jöve­delmet a szellemi munkája után és boldog-boldogtalan töri magát a hiva­Egy este a tisztek mind a verandán ültek, a féreg kivételével, aki épp levelet irt az anyjának. Három tisztné is jelen volt. A kapitány éppen dicshimnuszokat énekelt szive választottjáról, de egyszerre ruhasu­hogás hallatszott s a sötétből halk, női hang kérdezte: — Hol a férjem? Négy tiszt ijedten ugrott föl helyéről. Három közülök nős volt, a negyedik men­tegetőzött, hogy csak a meglepetéstől ál­lott fői. A női hang folytatta: — Ó, Lionel! A kapitányt Lionelnek hívták. A nőalak a lámpa fényővébe lépett és zokogva tárta karjait a kapitány felé. Valamennyien fölálltunk és ijedten néztünk egymásra. A mi kis világunkban keveset tud az egyik a másikról, s a katasztrófa senkit sem lepett meg. Talán a kapitány ifjúkorában tönkre tette az életét. .. A hölgy csodaszép volt, dús hajával és mélységes fekete szemeivel. A termete sugár, hangja szívhez szóló. A kapitány nyakába borúit s »édes piciké«-jének ne­vezte. Esküdözött, hogy nélküle nem bírja az életet s hogy fáj neki levelei rövid­sége .. , — Utóvégre is a feleséged vagyok s hozzám tartozol — tette hozzá — meg kell bocsátanod! Nem volt jó nevelésű, mert hangosan

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents