Somogyvármegye, 1907. április-június (3. évfolyam, 76/547-147/618. szám)

1907-04-03 / 76. (547.) szám

Kaposvár, 1907. III. évfolyam. 76. (547.) szám. Szerda, április 3. SOMfiWÁRMEöVf POLITIKAI NAPILAP. liwkísduség a iíadóhivata! (ontráss.f-utca 4. sz.. Haltain jí»sr Interurbán-telefon : 128. szám HIRDETÉSEK, kizárólagos felvétele milliméter-árszabás szerint (Somogy- fármegye területén kívül) LEOPOLD GYULA Vidéki Lapok Központi Hirdetés Osztályában Budapest, VII., Erzsébet-körut 41. szám. Felelős szerkesztő : SALGÓ SÁNDOR. Eiítfi/et'si árak: Helyben egész évre 16 K, fél évre 8 K, ne.viveri évre A K. — Vidéken egész évre 20 K, fél évre 10 K, negyed évre 5 K.---- Egyes szám ára helyben 6 fillér, vidéken 8 fillér. = A közös hadsereg és a nemzet. Kaposvár, április 2. A nyíregyházai eset ismét fölszinre vetette a katonai kérdéseket, amelye­ket a nemzet a királlyal történt meg­állapodás értelmében egyelőre kikap­csolt a sürgős megoldásra váró egyéb fontos ügyek köréből. Nem első eset, hogy katonai részről vetik el az elé- gületlenség üszkét. Sőt nem is vetet­ték el másfelől soha, csak katonáék felől. Hogy a nemzet és király között katonai kérdésekben annyira kiélesed­tek az ellentétek, annak egyes-egyedül a közös hadsereg az oka. A közös hadsereg, amely csak a magyar pénzt fogadta el, de a magyar szellemet soha. Amely megvetette a magyar szót, meggyalázta a magyar lobogót s részint öntudatosan, részben öntu­datlanul sértések és tapintatlanságok egész halmazával kedveskedett mindig egyik kenyéradójának, a magyar nem zetnek. Nem a Lengyel Zoltánok csinál­ták nálunk a katonai kérdéseket, hanem a Mörk von Mörkensteinok. Ázok a generálisok, akiknek összes harcászati tudományuk a tüntetések erőszakos elfojtásában csúcsosodott ki s akik annyi évtizeden át a magyarnál más ellenséggel szemben nem találkoztak. Sok évnek a keserűsége fakad föl önkénytelenül is a toliunk nyomá­ban, ha a Mörk ur nyíregyházai tapin­tatlanságára gondolunk. Hát hol van nemzet széles a világon, amely el­tűrné azt, hogy a saját pénzén főn tartott katonái, kik az állammal szem­ben fokozott hűséggel és engedelmes­séggel tartoznak, a nemzeti érzületet lépten-nyomon arcul csapják ? A magyarnak kell tűrnie, mert ha szabadabban beszél, vagy pláne cse­lekszik, akkor rászabadítják ugyanazt az elemet, amely megsértette. Elég­tételt eddig még egyetlen úgynevezett katonai afférban sem kaptunk. Ellen­ben a sértő fél mindig jutalomban részesült. Ha ma egy teljesen isme­retlen és kimondhatatlan nevű tiszt akár szóval, akár karddal egyet ütqtt a magyaron, nemsokára — előléptették. El lehet mondani, hogy ha vala­mely közöshadseregbeli tiszt soron kívül akar előlépni, annak — úgy lát­szik — legbiztosabb módja a magyar- falás. Ez az igazi kvalifikáció, amely mellett eltörpül a hadi iskola. Az ér­zékeny kardbojt fölborzolódik a leg­kisebb rajta esett sérelmen, maga azonban nem riad vissza a legnagyobb sértések osztogatásától sem. És ha jutalom ját ki a közöshad­seregbeli tiszteknek magyarellenes ér­zelmeiért, épp úgy kijár a büntetés a honvéd tisztnek, ha magyar érzelme nyilvánosságra kerül. Főként akkor, ha nyilvánosságra kerül. A Kossuth-nótát fejvesztés terhe alatt énekelni tilos, a Gotterhaltét fej­vesztés terhe alatt énekelni muszáj. Az alkotmányon eshetik csorba, a dinsztreglamán nem. így volt ez mindig, igy van ma is s igy lesz ez inég ki tudja meddig? Egy bizonyos, hogy nem mindig. Egy időre azonban elfelejtettük ezt a szomorú valóságot. Elfelejtettük a király kedvéért, a nemzet jóléte, a komoly munka érdekében. A gazda­sági kérdések nyomultak előtérbe s ezek olyan kérdések, amelyekhez nem gravaminális harcmodor, hanem szak­tudás szükséges. A tudásnak pedig a béke az igazi istápolója. S ez a béke fáj — úgy látszik — katonáéknak. Már régen nem viseltek háborút — Magyarországgal. Nekünk külömben semmi kifogá­sunk az ellen, ha a közös hadsereg maga veti ismét fölszinre a katonai kérdéseket. De akkor aztán egyszer s mindenkorra megoldjuk. Egy csöpp kedvünk sincs ahhoz, hogy tovább tűrjük a lila zubbony és piros esik magyargyülöletét. Ha nem tetszik nekik a magyar nyelv csengése, hát majd elnémítjuk a magyar pénz csen­gését is. Egyet azonban már most elvárunk a magyar kormánytól. Hogy ha még nincs is abban a helyzetben, hogy mind a hetven vezényszót ma­gyarrá tegye, hallasson legalább egy magyar vezényszót mindazokkal szem­ben, akik a magyar nemzeti érzületet megtámadni elég vaktnerőek. És ez az egy magyar vezényszó, amelyet még Mörk vqn Mörkenstein ur is megért: Pihenj! Éje — Grácbau . . . Ügyvédek a jegyzők ellen. (Két cikk.) II. Kaposvár, április 2. Már pedig amennyire igazságtalan volna ügyeiknek személyes ellátására kény­szeríteni azokat, akik azt személyesen ellátni nem képesek, ép oly jogtalan volna rákény­szeríteni azokat, akik azt személyesen el­látni nem akarják. Azt pedig kimondani, hogy ily megbízatást más, mint ügyvéd, ej ne fogadhasson, még azon esetben se le­hetne, ha minden falunak megvolna hely­ben a maga ügyvédje s az ügyvédi munka­dijak a munka értékéhez való minimumra szállíttatnának is le. Ez mindenféle szabad­ság elméletével ellenkeznék s a kasztrend­szerrel volna határos, mert csak a napnál is világosabb, hogy ki-ki az Írni valóját avval Írathatja le, akivel kívánja, a legelső' ügyvéddel, vagy az inasával, ahogy neki tetszik s ahogy jónak látja. Ebben kény­szeríteni nem lehet senkit, de különösen nem lehet a jelenben, midőn a szóban forgó apró-cseprő' ügyek értéke az ügyvédi munkadijat meg nem bírja és maga a nagyobb gócpontokban székelő ügyvédek fölkeresése oly költséges, oly idő és mun­kaveszteséggel járó, hogy legtöbb esetben maga az ügyvéd fölkeresése a munkálatától várható haszon értékét főiül haladná. Miután pedig ily munkálatok teljesíté­sére más alkalmas egyén a népnek a vidé­ken rendelkezésére nem áll, mint a jegyző', a pap, meg a tanitó s ezek közül is a pap és tanitó hivatásuk és elfoglaltságuk egész más irányánál fogva arra nem is képesek és annak meg nem is felelnek, a jegyzők­nek e magánmunkálatoktól való eltiltása egyenlő volna a feleknek nyíltan és vilá­gosan az ügyvédekhez való utasításával. A jegyzőktől tehát e jogot megvonni főkép és elsősorban a felek érdekében nem lehet. A jegyző ott él a nép között, mindig kéznél van és ismeri a népének minden gondolatát. Százszorta inkább tisztában van feleinek óhajával és kívánságával, mint az ügyvéd, aki a nagyon is nehézkes félnek egyszeri előadásából, a helyszín s a sze­replők ismerete nélkül kénytelen mindent megtudni. És nincs is semmi, de semmi, ami a jegyzőknek e munkálatok teljesítésé; tői voló eltiltását indokolná. Hivatalos teen­dőit e miatt ugyan el nem hanyagolhatja, mikor egészen az összminiszteriurnig min

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents