Somogyvármegye, 1909. január-március (5. évfolyam, 1/1068-73/1140. szám)

1909-01-01 / 1. (1068.) szám

2 egész a milliós beruházásokig minden a­­ minisztérium vasúti osztálya előtt nyer el­intézést. Ilyen rendszer mellett rendesen nincs senki, aki felelős lenne az esetleges hibákért, mert a minisztérium elhárítja ma­gáról a felelősséget az igazgatóságra, ez viszont nem felelhet a minisztérium intéz­kedéseiért. Épp igy illeszkedik bele a szerve­zetbe a vasúti és hajózási főfelügyelőség is. Ide többnyire olyan fiatal, de jó össze­köttetéssel bíró mérnökök kerülnek, akik vasútépítésnél voltak alkalmazva két- három évig s ezután berendelik őket a főfelügye­­lőséghez. Ez a felügyelőség a vasút leg­főbb ellenőrző fóruma. Innen kerülnek ki az új forgalmi és építési utasítások, itt el­lenőrzik az építkezéseket, a műhelyeket és mozdonyokat s innen kerülnek ki öt-tíz évi szolgálat után az üzletvezetők és igaz­gatók, akik a két-három éves építési kam­pány alatt vasúti zsenikké lesznek. Az új szervezet alig fogja megszün­tetni a mai zavaros állapotokat, mert azok­nak sokkal mélyebben fekszenek okai. A zavarok tulajdonképpeni okozói a szűk állomások, melyek nem képesek lebonyo­lítani az aránytalanul megnövekedett for­galmat. Az utolsó két évben megszaporo­dott a kocsipark is 6—7000 kocsival s ez a szaporodás is csak arra volt jó, hogy még jobban megnehezítse a forgalom le­bonyolítását. Kevés a mozdony is s az újonnan iányozhatják ki a mozdony sajátságait s a gyakorlatlan kéz is nagyon sokat ront rajtuk. Amerikában, ahol három-négy évi kihasználás után ócskavas közé kerülnek a mozdonyok, ez a­lra banki rendszer be­válik, nálunk azonban nem. Ezeken az állapotokon kellene első­sorban segíteni s a szervezésben megszün­tetni a minisztérium felé való centralizációt, mert az üzletvezetőségek szaporítása alig segít a mai állapoton. De hát ki várhat sokat a minisztériumtól, amikor a keveset sem tudja komolyan megcsinálni. Az államvasutak reformtervének egyik bennünket fölötte érdeklő része az, hogy kaposvári üzletvezető­sági székhelynek sze­melték ki. A kaposvári üzletvezető­séget nem holmi protekció juttatja nekünk, de a legfontosabb vasútpolitikai érdek, mert a bajai bátaszéki Duna-híd megnyitásával Kaposvár a Dunántúl legjelentősebb vasúti gócpontjává lesz. Most az a fontos, hogy az irigykedés holmi protekció segítségével el ne üthesse kezünkről az üzletvezető­séget. Szerkesztőség és kiadóhiva­tal : Kontrássy-utca 4. szám| Goitein-udvar. Interurban telefon: 128. sz. köztudomású — a városi képviselőtestület szeptemberi közgyűlésén nagyon mélyen belenyúlt a város zsebébe. Nagyon mélyen, és nem egészen korrekt módon. A városi háztartás jövő évi költségvetésébe becsem­pészte ugyanis egy fizetett tűzoltóparancs­­noki állás javadalmazását. A közgyűlésnek fogalma sem volt arról, hogy mire fogják fordítani azt a kö­zel tizenegyezer horom többletet, melyet a jövő évi költségvetés a folyó évivel szem­ben a tűzrendészeti kiadásoknál fölmutat. A »Somogyvármegye” azonban lelep­lezte ezt a kis némethpistáskodást is, de akkor már nem lehetett visszacsinálni a dolgot. A képviselőtestület elfogadta a költ­ségvetést, a belecsempészett tűzoltó pa­rancsnoki javadalmazással és egyéb hason­ló töltelékkel együtt. Szövetet vett a meg­levő kabátgombhoz , parancsnoki fizetést szavazott meg a még papiroson is csak alig létező városi tűzoltóság részére. De megszavazta és punktum. Ez a punktum pedig azt jelentené, hogy most az általános tisztújításkor a tűz­­oltóparancsnoki állást is betöltsék. Vagy mi egyébért csempészték bele a költségvetésbe a javadalmazást ? A gazdasági tanácsosi állás kreálása későbben vetődött föl, ennek dacára nem­csak hogy már beleillesztették a szervezeti n­adium utau luueru pici vezetőivel. A „függetlenségi kör" ama kiadott jel­szava, hogy csak függetlenségi körtag szá­míthat jelölésre, sorra megmozgatta az ösz­­szes kerületek polgárságát. Zánkay Gusztáv dr. egy mindenben neki engedelmeskedő képviselőtestületet szeretett volna teremteni, amellyel az ő képzelt nagysága kénye-kedve szerint rendelkezhetett volna. Ám Zánkay dr. meggyőződhetik róla, hogy az ő kép­zelt nagysága nem terjed messzebbre a »függetlenségi kör« dohányfüstös, szűk falainál, azonkívül már őt éppenséggel a maga igazi súlya szerint értékelik és büsz­kén kiadott rendelkezései fölött kacag a polgárság. Kacag és boszankodik. A boszan­­kodásának most úgy ad kifejezést a pol­gárság, hogy Zánkay ar összes jelöléseit fölborítja. Künn a polgárság között Zánkay dr.-nak és a »függetlenségi kör” többi kép­zelt nagyságainak nincs szavuk, nincs súlyuk. A »függetlenségi kör« kicsi vezetői­nek prepotenciája ellen elsőnek az első kerület emelte föl tiltakozó szavát. Most már a többi kerületek is hasonlóképpen cselekszenek. A »függetlenségi kör« jelölt­jei közül aligha kerülne be egy is a saját szavazólapjukkal, olyan erőteljes ellenáram­lás indult meg az összes kerületekben Zánkay Gusztáv és társainak erőszakosko­dása ellen. SO­MO­GYVÁRMEGYE 1909. január 1. Kapkodás a torony alatt. Hol van a tűzoltóparancsnok ? Miért volt a csempészés ? Miért nem töltik be az állást ? Mire fordítják a 18.000 koronát ? A visszásan működő két balkéz. — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, december 31. A torony alatt általános a zűrzavar, a fejetlenség. Mióta a tisztújítás árnya kisért, oly erőteljes lett a nyugtalanság, a kapko­dás, hogy már — igaz, hogy csak elvétve — egyenes útra is téved a podeszta lába. Ezt azonban bizonyára ő maga sem veszi észre, helyesebben: ő tud róla legkevésbé. Nem is csoda. A kortes-tarokkozások és rufináriásozások közepette, melyeket az utóbbi hetekben szinte elkeseredett dühvel kultivál Kaposvár város első, sőt mester­polgára, igazán nem várható tőle az a kö­vetkezetes balkezezés, mely — normális időben — már megszokott jellemvonása az ő ténykedéseinek. Természetes mivoltából, csűr-csavarós természetéből azonban még a mostani iz­galmas napokban sem tud Németh István teljesen kivetkőzni. Annyi józanság fölött még mindig tud uralkodni, hogy kövesse szabályzat keretébe, de már a pályázatot is kiírták az állás betöltésére. Miért feledkez­tek meg tehát a tűzoltóparancsnoki állás­ról ? Miért nem történt mindeddig gondos­kodás, hogy ez az állás is fölvétessék a szervezési szabályrendeletbe ? Miért nem írták ki még ennek betöltésére a pályáza­tot ? Mire szavaztatta meg akkor a polgár­­mester az állás javadalmazását ? Miért kel­lett közel tizenegyezer koronával nagyobb összeget előirányoztatni tűzrendészeti cé­lokra, mint amennyi a folyó évben, volt? Mire fordítják a megszavazott 17 ezer és sok száz koronákat ? Kérdések, melyekre a válasszal a rufa­máriás­ mester Németh István bizony-bizony adósa marad a közvéleménynek. Stílszerű befejezése a letűnőfélben lévő közigazga­tási ciklusnak. Városatya-választások előtt. Kavarodás az összes kerületekben. Harc a „függetlenségi kör“ ellen. Herzog Manó dr. nyilatkozata. — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, december 31. Kaposvár polgárságát az utóbbi na­pokban szokatlan láz ragadta magával. A választ Conlotársáor

Next