Somogyvármegye, 1909. október-december (5. évfolyam, 223/1290-298/1365. szám)

1909-10-01 / 223. (1290.) szám

Kaposvár, 1909. V. évfolyam. 223. (1290.) szám. Péntek, október 1. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kontrássy­ utca 4. szám. Interurban-telefon: 128. szám. Megjelenik hétfő és ünnep utáni napok kivételével mindennap. Felelős szerkesztő : SALGÓ SÁNDOR Előfizetési árak: Egész évre 16 K, fél évre 8 K, negyed­évre 4 K. — Egyes szám ára 4 fillér. Minden előfizető ingyen kapja a „Somogyvármegye Almanachja“-t Bizonytalan jövő előtt. Kaposvár, szeptember 30. A képviselőház keddi ülésén az egész kormány bejelentette lemondá­sát, de a búcsuzás, legalább a látszat szerint Wekerle Sándor búcsúja volt. Az »elpusztíthatatlan miniszterelnök«, így nevezték el őt, akit háromszor nevezett ki a király erre az állásra, most megy s ő maga is azzal egé­szítette ki a távozás hangulatát, hogy az itt hagyott ügyeket, a választójog kérdését, a bank­ügyet leltár mellett átadogatta azoknak a valakiknek, akik a jövőben gondozni fogják. Elmondta a maga nézetét felőlük, az utódok majd tegyenek úgy, amint bölcsnek találják. S nyomban az ő távozása után a politikai mező első helyén áll Kos­suth Ferenc. Még nem, mint dezig­­nált miniszterelnök, de mégis az a személy, akin a válság sorsa áll. We­kerle Sándor Kossuth Ferenc meghí­vását ajánlotta a királynak s a király ezt természetesen elfogadta. Kossuth tehát mint a függetlenségi párt ve­zére,­­ a koalíciót kedden mind­örökre beszentelték az enyészet szá­mára, — jelenik meg az uralkodó előtt. De maga ez a tény még nem jelenti a megoldás küszöbét. Az a valóság, hogy Kossuth Ferenc az utóbbi időben egyre közelebb jutott az önálló bank intranzigens híveihez, é­s keddi ülésén is, bár csak egy helyeslő intéssel, magáévá tette azok álláspontját, s óriási szikla a kibon­takozás útja előtt. A király, ezzel a programmal, a többség vezérét aligha fogja megbízni a kabinetalakítással, s ha egyik részről se engednek, akkor egyre közelebb kerül a lehetősége, a valószínűsége a parlamenten kívüli kormányzásnak. A nemzet érdeke mindenesetre azt kívánja, hogy Kossuth Ferenc és a függetlenségi párt vegyék át a kor­mányzást. Csak ez jelenthet tartós, hosszú időre szóló megoldást. Az egészségtelen szövetkezés, a koalícióra épített rendszernek számtalan baja, hibája után egyre jobban érett meg a szüksége annak, hogy a függetlenségi párt mint szervezett és a koalíciónál bizonyára jobban összetartó egység, legyen a politikai események döntője. Kossuth Ferenc pedig nemcsak mint a függetlenségi párt elnöke, hanem mint higgadt, politikai tehetségben elsőrendű államférfiú is rátermett arra, hogy az ország kormányelnöke legyen. Ezt a legközelebb álló, legtartó­sabbnak ígérkező, legkívánatosabb megoldást kell elősegíteni minden té­nyezőnek, amelynek abban része lehet. A jelen pillanatban nem igen képzel­hető oly aranyhíd, amely a bankkér­désben egyre tágabbra nyílott szaka­dékot összekötné. A korona, a katonai kérdésekben szerzett tapasztalatok szerint, nem igen szokta változtatni álláspontját s a jelen esetben talán nem is igen lát kényszerítő eszközt erre; a többség pedig, amelytől a kormányvállalás függ, még az utolsó órákban is hozzákötötte magát ehhez a szélső állásponthoz. De a politikai tudósok és ezermesterek nem egyszer formálták a lehetetlennek látszót le­hetővé, a vigasztalant derűsre, az ab­szurdumot valósággá. Mikor az egy napra megnyílt ka­pukat újra becsukták, ismét megkez­dődött az izgatott várakozás ideje. Újra Bécsbe mennek a miniszterek, ma — még ez egyszer— Wekerle is, azután Kossuth Ferenc. A kihallgatás, Művészekről. (Látogatás Nagy Sándor villájában.) — A .So­m­o­g­y v­árm­eg­y­e­ eredeti tárcája. — Irta: Ádám Éva. Asztalomon nyugszik a meghívó. Minden vonalában elárulja, hogy a művé­szet szolgálatában áll és ahová összehívja a megértő lelkeket, ott gyönyörűség vár a kiválasztottakra. A Nemzeti Szalonban, eb­ben a diszkót, úri lelkeknek való szalonban most van az ünnepélyes vernisszázs. Meg­mozdultak Körösfő­i Kriesch Aladárék, Nagy Sándorék és a gödöllői művésztelep. És ahol ők megmozdulnak, az mindig jelent valami nagyot, szépet a magyar művészet életében. Sajnos, nem mehetek el az ő kiállításukra. Nem is tarthatok hát beszá­molást. Inkább csevegek valami mást. A művészek életéről. Valamikor a bohém világban az ekszcenicitások képviselője volt a művész. Ma ? Én azt hiszem, az észszerűség és okosság apostolai, akik nem szorulnak arra, hogy külső körülményekhez való al­­kalmazkodásban kelljen elfecsérelniük ide­jüket. Ők úgy élnek a maguk világában, ahogy nekik tetszik. Joguk van rá. Az ő lényegük: egyéniség. Az életük : egyéni. Boér Lenkét kerestem, ezt a komoly kis művészleányt. És ott találtam meg Nagy Sándor festőművész napsugaras há­zában. Egyszerű paraszt­ház áll az utcára. Végig mentem az udvarán. Egy öreg anyóka a kertkapura mutatott, hogy ott lakik azontúl Nagy Sándor, csak menjek. Nem akartam elhinni, de mentem. Kukorica földeken keresztül, napraforgó virágok között. Ekkor megpillantottam a villát. Nekem úgy tetszett: a mezőben van. Csupa derű, kacagó napfény a kör­nyezet, az ég, a föld. A konyhán mentünk be, ahol valami süteményfélével foglalatoskodott a régi jó cseléd. — Van-e ebéd ? — kérdezte nyájasan a karcsú, magas, görögösen öltözködő Lenke. — Lesz, lesz édes kisasszonyom, — nevetett a cseléd. Ugyanis, szerencsétlenségemre olyan napon toppantam a művész otthonába, ami­kor ő maga valami saját tervezte zászlóval — amit aztán felesége és Boér Lenke varrt ki —­ Veszprémbe ment. Nagy Sándorné pedig Budapestre rándult a gyerekkel. Ott voltak a játékok. Boldog gyermek, kinek ők a szülei! Mennyi napfény, mennyi sugár e házban ! Minden rejtett zugán a művészet világossága. A villa maga tán nem is nevezhető épületnek. Mint egy régi, gyermekkori kártyavár, olyan könnyed a stílusa. Egyéni. Milyen lehetne más, ahol Nagy Sándor lakik. Én hiába fogom bejárni a világot, a stílekkel mindig hadilábon állok s ha vala­mely tiszta szilbe már idegen is vegyül a tudatlanság vagy szecesszió révén, már nem ismerem föl. Ezért nem adok nevet a Nagy Sán­dor villájának Mert nem is láttam hozzá hasonlót. Nagy Sándor az ő művész házát maga tervezte. Szeszélyes lélekkel. Tudja isten, én is ilyeneket építtetnék a saját gyönyörűségemre. Ha akarom egy szoba, Mai számunk 12 oldalra terjed.

Next