Somogyvármegye, 1910. október-december (6. évfolyam, 223/1588-298/1663. szám)

1910-10-01 / 223. (1588.) szám

­ Kaposvár, 1910. ■ y ------------­VI. évfolyam. 223 (1588 ) szám.­ ­j­­uu 1 I o A Szombat, október 1. m mm­m POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kontrássy­ u. (saját ház). Interurban-telefon I 128. szám. Felelős szerkesztő­i Előfizetési árak: Egész évre 16 K, fél évre 8 K, negyed­évre 4 K. — Egyes szám ára 4 fillér, vasárnap 6 fü­lé Megjelenik hétfő és ünnep utáni napok kivételével mindennap. SALGÓ SÁNDOR: Minden előfizető Ingyen kapja a „Somogyvármegye Almanachja*-t. A kölcsön. Kaposvár, szeptember 30 Az internacionális forgalom óriási arányainak közepette minden államnak fontos érdeke, sőt úgyszólván életkér­dése, hogy hitelét, hogy így fejezzük ki, üzleti jóhírnevét megőrizze. Mert az állam nemcsak politikai és társa­dalmi fogalom, hanem egy óriási gyár és kereskedés is. Termel, vesz és el­ad, munkát meg kötelezettségeket vál­lal s igyekezik azokat teljesíteni. Ha pedig avatatlan, vagy könnyelmű ke­zek vezetik a gazdálkodását, éppen úgy csődbe kerülhet, mint a legkisebb vegyeskereskedés. Minek ismételnünk és századszor bizonyítanunk, hogy a magyar állam sorsa az utolsó évek­ben könnyelmű és avatatlan kezekbe volt letéve Szerencse, hogy még a végső romlás előtt megváltoztatta a veszedelmes helyzetet az ország népé­nek ítélete. Jött a nemzeti munka kabinetje, amely a közhiedelemben súlyosnak tartott állapotokat még szörnyűbbnek találta. Kiderült, hogy ötszázhatvan millió korona kölcsönre van­­szüksége a magyar államnak, hogy teljesen rendbehozhassa háztartását. A Khuen- Héderváry - kormány habozás nélkül hozzá is látott, hogy ezt a horribilis összeget megszerezze. Tudvalevő, hogy már a koalíciós éra vezetői is tárgyal­tak a kölcsönről és pedig francia pénz­konzorciumokkal. Az eszmét a francia közeledés adta. Emlékezünk, hogy a francia pénzügyminiszter személyesen tett látogatást Budapesten és akkori­ban azt az udvarias kijelentést tette, hogy mindent el fog követni a kölcsön­­ügy méltányos és gyors lebonyolítása­­ érdekében. Nos hát, a francia pénz-­­­ügyminiszter jól tudta, mit beszél. — Mert kétségkívül átlátott a szitán. Ta­pasztalta, hogy a magyar állam ügyei­nek akkori intézői meglehetősen nai­vak, meg is vannak szorulva, tehát könnyen lehet busás kamatot kipré­selni belőlük. Meg is kezdődtek a tár­gyalások, de mielőtt be lehetett volna fejezni azokat, megbukott a koalíció. A Khuen-Héderváry-kormány az immár égetően sürgőssé vált állami kölcsönt természetszerűleg kereste szintén Franciaországban. Ott már mutatkozott hajlandóság az üzlet meg­kötésére, tehát észszerű és logikus volt, hogy a párisi konzorciumhoz fordult Lukács László pénzügyminisz­ter. Ám nem a koalíciós minta szerint. Nem úgy jelentkezett, mint a meg­szorult ember az uzsorásnál, hanem mint az öntudatos kereskedő, aki be­csapni nem hagyja magát. A Khuen- Héderváry-kormány önérzetes föllépé­sének ismerjük a következményeit. A meglehetősen, sőt részben teljesen korrumpált­­ francia sajtó megfizetett cikkekkel kezdte Magyarország hitelét és financiális jóhírnevét rágalmazni. Az alantas hajszát megunva, a kormány a francia kölcsön tervét elejtette. Alig néhány hete történt ez. An­nak idején leszámoltunk avval a kár­örvendő gúnnyal, amely azok részéről hangzott a mostani kormány ellen, akik leginkább bűnösek, mert részük volt a pénzügyi válság fölmerülésében. A legfélszegebb és legrikítóbb dolog volt tehát, hogy diadalt kiabáltak s a nemzeti munka kormányát megvádol­ták tehetetlenséggel. Néhány hete tör­tént. És ma nem is egy egész hónap múlva már módunk van jelenteni, hogy a Khuen-Héderváry kabinet az ötszáz­hatvan milliós kölcsönt megszerezte. Megszerezte, kétségkívül a legkedve­zőbb és a legkényelmesebb föltételek ! Szegény fickó ! — A „Somogyvármegye“ tárcája. — — Ezt a sebet nézi ? — kérdé kissé mélabús mosollyal Eliane de Oiores. Csakugyan, hófehér homlokán kis hosszúkás sebhely vöröslött. — Ó, ez itt semmi, a golyó célt té­vesztett, de lenn a bal mellem alatt két egész csinos sebhely ékeskedik. Hajszálon múlt a menekülésem ... s mind a »szegény fickó«­tól kaptam. Megérdemeltem... Én voltam a hibás! Lehajtotta bájos, szőke kis fejét és úgy folytatta: — Eleget lapozgatom a revüket, hogy tudjam, hogy egy bizonyos Nietzse nevű egyén a férfiaknak azt tanácsolja, hogy kemények, kegyetlenek legyenek . . . Ah, nekünk nőknek is ezt ajánlhatnám ... Ugy­e Janine, a szánalommal mindig rosszul já­runk! — Igazad van — nevetett a kis Janine, aki Lamballe hercegnőhöz hasonlít... Fő az energia ... — Bizony, a szánalom mit se ér — szólt ismét Eliane — a szerelemben ter­mészetesen ... Le is tettem róla ... Pedig volt idő, midőn másként gondolkodtam. Tizenkilenc éves korunkban még poézisban úszunk. S én is csak az alkalomra vártam, hogy poetikus eszméimet megvalósíthassam. Nem kellett soká várnom. Abban az idő­ben, midőn a gróf pártfogásába vett. Ó, a gróf nagyon bőkezű volt, no és ami azt illeti, dacára kezdő voltamnak, hetennyol­­can is voltak, hisz csak egy biztató moso­lyomra vártak, hogy őt még nagyobb bő­kezűséggel helyettesítsék. De én erre nem gondoltam .. . ugyan miért is ? Szerelmes nem voltam a grófba, de a többibe sem s igy egyre ment. Amire vártam, csakugyan föl is bukkant. Egy szegény fickó személyében, ki kis palotámmal szemközt lakott egy ötödik emeleti padlásszobában és kopottas ruhájá­ról, elnyűtt cipőiről csak úgy lehitt a sze­génység. Másoló volt, de csúnya írása lévén, alig kereste meg a mindennapi kenyerét. Én akkoriban a fejembe vettem, hogy színpadra lépek. Egyik imádóm irt is egy darabot számomra, de le kellett másoltatni. Ekkor vezették hozzám a szegény fickót. Tökéletes Feuillett-féle »szegény fiú« volt és engem rögtön érdekelt. Ő pedig szinte feifalt a tekintetével. A szépséget, előkelő­séget s a szerelmet láthatólag én képvisel­tem előtte s az, még az ilyen magamfajta elkényeztetett kis dámának is hízeleg. Tit­kári álláshoz segítettem egy öreg generális barátom mellé, ki az »Őrjöngő kaland« ot fordította. A szegény fiúnak volt elég jó ízlése ahhoz, hogy először is a külsején igyekezett változtatni s bár továbbra is a poétikus szegény ifjú maradt, mégis némi eleganciára tett szert. Tekintete pedig egyre sugárzóbb elragadtatással pihent rajtam. Én pedig úgy véltem, nemes, szép és nem is éppen kellemetlen föladat volna, a sze­gény fickó életét, egy boldog szerelmi idill emlékével megédesíteni. Ez persze nem nagy fáradságomba került. Midőn ajkamat először csókolta meg, a szegény fiú mámorosan boldog és büszke

Next