Somogyvármegye, 1911. január-március (7. évfolyam, 1/1664-74/1737. szám)

1911-01-01 / 1. (1664.) szám

2 fogja megmutatni, hogy ki érdeklődik­­ önzetlenül, hozzáértéssel és hivatott-­­­sággal a város ügyei iránt. Ez szinte maga jelöli ki a polgárságnak azokat az embereket, akiknek helyük van a város parlamentjében. Máról-hónapra nem alakulhat meg ez a párt, azt tudjuk, de ha a terv komoly, úgy minden erővel ennek a megvalósítására kell törekedni. Nagy eredményeket várunk mi a városi párttól. Nem tekintjük annak, aminek néhányan: a közgyűlési viták levezető csatornáinak. Mert hiszen az ellentétes nézetek így is össze fognak csapódni a közgyűlésen. De a városi párt lehetővé fogja tenni, hogy a dön­tés alá kerülő ügyeket alaposan meg­ismerjék, minden oldalról megvilágít­sák, mielőtt azok sorsát a szavazás megpecsételné. Részt juttat a döntés­ben, az irányításban a polgárságnak is, amelyet eddig bizony csak olyankor becsültek meg, amikor városatya vá­lasztás volt. A polgárság nem lesz szavazó automata, de eleven szerve a maga ügyei intézésének. Azzal a boldogító hittel lépünk át az új esztendő küszöbén, ha meg­alakul a városi párt, úgy Kaposvár végre rálép az igazi haladás, az igazi fejlődés útjára. Újév napja az udvarnál. A király — amint Bécsből táviratozzák — az újév alkalmából holnap délelőtt 11 órakor a királyi hercegek üdvözlését fogadja. A fő­hercegek üdvözletét Ferenc Ferdinánd királyi herceg, trónörökös fogja tolmácsolni. Délután családi ebéd lesz, amelyen a királyi család Bécsbe érkező összes tagjai részt­­vesznek. Mester elhallgatott, ám megszólalt újból az előbbi tö­vényt tudó, mondván : — Nem jól szóltál, Mester, mert hijába nem volna törvény, mely bünteti magzata öléséért, ott marad a társadalom, mely leánysága elvesztéséért sújtaná a leányzót. Sújtaná a maga eszközével, a meg­vetéssel. Mert megvetést érdemel a lány­­ságát vesztett lány, mivelhogy megszegte az erkölcs parancsolatját . . . Hát azt hiszed — kezdte szelíden az édes Mester, — a leány erkölcsösségéhez hozzátartozik, hogy leányságát megőrizze ? — Miért nem kívánjátok lánysága megőrzését a férjes nőtől ? Ugy­e, mert akkor nem lesz majd katonátok! Látjátok, ez a ti társadalmatok kép­mutató erkölcse! Nemzetiszín szalag és orgonazúgás az erkölcsösség bizonyítója és jelzőköve: azokon innen a lányság az erkölcs, túl raj­tuk meg annak elvesztése. Mi biztosít benneteket arról, hogy jól jelöltétek ki a határokat. Az élő élet mást mutat és meghazud­tol benn­eteket. Mert sokan vannak immár a lányság nélkül való leányok és az asszonyiság nél­kül való asszonyok. Hátha mégsem vétettek azok az er­kölcs ellen, hanem a ti társadalmatok je­lölte meg hamisan azt a határt, ameddig a lányság a kötelező. ... A tömeg csillogó szemmel, lel­kesülten nézte a Mestert, csak a törvényt­­tudó rázta a fejét, hitetlenkedvén. Jézus ránézett, aztán így folytatta : Ugy­e, a sokvagyonú lányban nem keresitek, lány-e ő ? De kutatván kutatjá­tok, lány tudott-e maradni a szegény ?­­ Pedig mondom, sok gazdagnak lánya bű­­­­nös emlékektől fertőzött, buja kívánságok­ polgári és egyen­i ruha szabó, a báli idényre jól és házasságtörő elhatározásoktól mé­­telyezett. És testében is csak azért tiszta, mert félénk volt és gyáva és nem erkölcsi ideálok tartották őt a bűntől vissza. De mi tartsa vissza a szegénynek lá­nyát, aki rongyokban és sivár lélekkel sietne odúja felé fényes kirakatok és ragyogó dámák sorában, mikor elébe toppan a pénzt csörgető Csábítás. Ne a szegény lányának erkölcsét vizs­gáltassátok kiráitokkal, hanem a katonai szállítókét. Mert Ég és Föld elmúlhat, de el nem múlhat az emberek gonoszsága, kik elcsábít­ják s elhagyják a leányt, magzatukat pedig megtagadják, s azután komoly arccal tör­vényt látnak a lány fölött, aki szive sarját nem akarta éhségre és nyomorra fölne­velni. Mert más a szegény lánynak apa nél­kül való gyermekére úgyse várhat.. mérték után készít elegáns track, smoking ---------- és redingot öltönyöket. ---------­Vidéki meghívásra személyesen kimegy. BARTA SÁNDOR 3CMOOYYARMZ8Y£ 1911. január 1. Pángermán izgatás Somogyban. A néppárti pimaszkodás nyomdokán. Most egy bécsi egyesület arcát­­lankodik. A népszámlálást használták föl alkalomnak. — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, december 31. Csak néhány nap előtt adott hirt róla a „Somogyvármegye*., hogy a fekete inter­­nacionálé legújabb hajtása, a magyaror­szági német néppárt, amely a lehető leg­otrombább erőszakkal harcol a pángermán eszmékért, sötét kezét rávetette Somogy­­megye németajkú lakosaira is, akiket azzal izgat, hogy szent kötelességük a nagy nemzeti egységért síkraszállniok. — Most egy ehhez teljesen hasonlatos pángermán arcátlankodásról számolhatunk be. Ezúttal a »Verein zur Erhaltung des Deutschtums in Ungarn« izgatásairól van szó. Ez az egyesület eddig csak lopva, alattomban igyekezett a magyarországi né­metség közelébe férkőzni. Ama vármegyék lapjai, ahol nagy számban laknak német­­ajkúak, több ízben szóvá is tették ennek az egyesületnek titokban űzött garázdálko­dásait. De a sajtó legerélyesebb hangú föl­­szólalásai sem jártak annyi eredménnyel, hogy végre komoly lépések létettek volna a nevezett egyesület gyalázatos agitációja, a magyarság­­ be­lső pamfletjei ellen. A holn­a­p megkezdődő népszámlálás ismét alkalmat szolgáltatott ennek az esz­közeiben egyáltalán nem válogatós egyesü­letnek arra, hogy kirohanásokat intézzen a magyar állam ellen és mindenféle hazug­­sággal arra kapacitálja a magyarországi­­ németeket, hogy a népszámlálásnál egész­­ bátran németeknek vallj­ák magukat. Zöld papirosra nyomtatott röpiratot küldtek szét százezrével hazánkba minden német hang­zású név birtokosának, azt tételezve föl, hogy csakugyan német. A som­ogymegyei németajkú lakosság ezrével kapta a röp­­iratokat. A piszkolódó röpirat így hangzik: A Magyarországon tartózkodó német testvéreinkhez! Az év végén megint növe­kedni fog a magyarhonos németek száma. Nyílt titok, hogy a legutóbbi népszámlá­lásnál — mely mindennek ellenére 2135181 németet mutat ki — sok német, részben jólelkűségből, részben gazdasági kényszer­ből kifolyólag — a magyar nyelvet vallot­ták anyanyelvüknek (legkedvesebb nyel­vüknek). Ezek a németek ilyen módon fölmérhetetlen károkat okoztak a mi né­pünknek, viszont a magyaroknak nagy hasznot hajtottak. Szeretetreméltó polgártársaink ! Vall­­játok magatokat ezen év utolsó napján bátran és büszkén németeknek! Nincsen semmi okotok sem arra, hogy apátokat, anyátokat megtagadjátok, nincsen okotok rá, hogy a mi népünk nyelvét kevesebbre becsüljétek, mint a Magyarországon ural­kodó nép nyelvét ! A németek vezetnek az egész vilá­gon ! Derék magyar honos testvérek, vall­­játok magatokat nyiltan és bátran a száz­­mndiós német nép tagjának ! Elődeitek száz­szoros áldozatot hoztak a magyar államnak, amely följogosít benneteket arra, hogy a magyar állam német polgárainak valljátok magatokat. Német szülők ! Gondoskodjatok arról, hogy gyermekeiteket a népszámlálási rovatba mint németeket vezessék be. A gyermek­kertek, népiskolák és középiskolák német növendékeit ugyanis azelőtt a szülők meg­kérdezése nélkül egyszerűen magyaroknak minősítették.

Next