Somogyvármegye, 1911. október-december (7. évfolyam, 224/1887-298/1961. szám)
1911-10-01 / 224. (1887.) szám
Kaposvár, 1911 VII. évfolyam. 224 (1887.) szám. Vasárnap, október 1. SOMOGVÁRMEDVE POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kontrássy u., (saját ház). Interurbán-telefon: 128. szám. Megjelenik hétfő és ünnep utáni napok kivételével mindennap. Felelős szerkesztő: SALGÓ SÁNDOR. Előfizetési árak: Egész évre 16 K, fél évre 8 K, negyedévre 4 K. — Egyes szám ára 4 fillér, vasárnap 6 fillér. Minden előfizető ingyen kapja aSomogyvármegye Almanachját. Választ kérünk. Kaposvár, szeptember 30. • Az interpellálásnak nagyon is ismert kaptafája van. A politikai tudománynak az a része ez, amelyet leghamarabb és legkönnyebben tanul meg a vidékről fölkerült honatya. S ha ellenzéki, legszívesebben ezt kultiválja. A büdzsé beszédekhez mégis kell egy kis stádium, sokszor egy halom statisztikai adatnak egybegereblyézése. A törvényjavaslatokhoz ugyan szakértelem nélkül is hozzá lehet szólni, de így is ki kell tölteni legalább egy fél órát. A napirend előtti beszédekhez pedig a házszabályokat kell ismerni. Az interpellációhoz azonban nem kell egyéb, mint ez a patron . Van-e tudomása, hogy ..." Az interpellációnak még az az előnye, hogy így a kerületbeli, helyi csippcsupp sérelmeket is az ország elé lehet hozni, ezzel odahaza érdemeket szerezni, odafönn pedig a kormánykörök figyelmébe jutni. Mert ha Honry Huba, ellenzéki képviselő úr megkérdezi a földművelésügyi minisztert, hogy van-e tudomása a földmivelésügyi miniszternek arról, hogy Sárpentelen az elöljáróság nem engedi a legelőre a függetlenségi gazdák teheneit, s akkor a földmivelési miniszternek kötelessége minden apparátust megmozgatni, hirt szerezni, felelősséget kutatni s azután a képviselőházban 30 napon belül felelni Honfy Huba úrnak, hogy Sárpentelen pártállásra való tekintet nélkül rekesztették otthon, a marhavész gyanúja miatt, a szarvasállatokat. Amit Honfy Huba nem, ellenben a képviselőház többsége tudomásul vesz. Nincs tehát csodálni való abban, hogy az interpellációk komoly okok nélkül szertelenül elharapództak s csak természetes, hogy a minizterek nem felelhettek ezekre az interpellációkra azon módon, mintha az interpellációk a rendes mederben maradnának. Az interpelláció ugyan fontos parlamenti jog, a kormány ellenőrzésének fontos fegyvere, de alapjában véve elavult és sok esetben kevéssé jelentős. A hírszolgálat mai állapota mellett naivul hangzik, hogy a minisztereknek, akik szintén újságolvasó emberek, „bírnak e tudomással erről, vagy arról". S az megint a sajtó alábecsülése, hogy a kormány komolyabban vesz egy botrányt, vagy sérelmet, mihelyt azt nemcsak a lapok írják meg, hanem egy képviselő is interpellációra vette. Vájjon azzal nagyobb lett a botrány, vagy a sérelem s így inkább kötelessége a kormánynak, hogy szigorú vizsgálatot indítson ? Ismételjük, vannak az interpellációnak komoly esetei, amikor szükség van arra, hogy a felelős miniszterek valamely országos érdekű ügyben számadásra vonassanak s még inkább arra, hogy a törvényhozás színe előtt nyilatkozzanak. A most feleletre váró interpellációknak azonban — amelyek miatt az obstrukció tegnapelőtt a képviselőházban kis botrányt zavart — nem ilyenek, hanem vagy idővesztegetés, vagy egyéni szereplés a célja azoknak. Ezt a két célt pedig igazán kár lenne a minisztereknek szolgálni. Az azonban sajnálatra való, hogy az interpellációt csak a miniszterekhez lehet intézni s nem egyúttal a képvi- A kis grófot várják. — A .Somogyvármegye“ eredeti tárcája. — Irta: Ádám Éva. A diáknép többek között arról is nevezetes, hogy rendesen igen jól van értesülve oly dolgokról is, melyről a tanárja még nem is álmodja, hogy fogja megoldani. Most is így volt. A gimnázium sötét folyosóin, az osztályokban, a koyhán, a fáskamrában és minden elképzelhető helyen arról folyt a suttogás, hogy a szomszéd faluban lakó, volt főrendiházi elnök, az öreg gróf, beadja a fiát rendes növendéknek a kis városka kollégiumába. — Hát ez csak elég nagy szenzáció, abban a kis birodalomban, ahol nyolc hosszú évig mindenki egy-egy szuverén fejedelemnek, vagy üldözött vadnak képzeli magát! Ezúttal a sok leselkedés, hallgatózás eredménnyel is járt. Helyesen szimatoltak a fiuk. A sok tanári konferenciának az lett a vége, hogy a kis grófot fölvették. Ezt ugyan már akkor is tudták a tanár urak, amikor a gyűlést összehívták. Hogyne tudták volna ! A kultuszminiszter édes kedves testvére volt az öreg kegyelmes asszonynak, aki azonban a legszerencsétlenebb anyának képzelte magát. Mikor ezek a mágnás gyerekek kezdenek , rossz útra térni, akkor tudom nem irigyelné senki a méltóságos szülőket. Ezek a megtévedt gyerekek szédítő arányokban dorbézolnak. A kegyelmes asszonyt szanatóriumba kellett vinni, úgy megkinozta László gróf. Mindent megpróbáltak vele. Aztán kivitték Denfbe. Innen is hazaekszpediálták a napokban. Az ilyen kis grófokat nem lehet a csizmadia inassággal s más csélével ijesztgetni. Azt ők igen jól tudják, hogy még egy grófocskából se lett cipészinas, mióta áll ez a világ. László gróf is tökéletesen meg volt győződve, hogy akármit mondanak a szülők, azért ő mégis csak a fiatal gróf és öreg, nagy domíniumok jövendő ura. Otthon nem lehetett neveltetni, mert még egy uradalomért se lett volna mellette egy nevelő néhány hétnél tovább. Amikor mindenből kifogytak, azt mondotta az öreg gróf: — Mire való a gimnázium?! * * Hát persze, hogy mire való! A fiúk mindennap azzal a gondolattal keltek föl, hogy no, ma biztosan behozzák a grófot. Stern, a fűszeres fia, roppant nagyra volt. Személyes ismerősének tekintette a kis grófot, — mivel az édesapját, Stern Gottfridet egyszer kihivatta a kocsijához László őméltósága. — Jön a gróf! — ordította el magát Fülöp és majd kiverte az internátus ablakát. — Odarohantak a fiuk, egymás hátára térdelve, a pisze kis orrukat egészen rányomták az ablakra, úgy bámészkodtak az utcára, ahol a grófék sárga kis kocsija vágtatott. — Nagyon pikáns! Nagyon pikáns! — kiáltott föl Cserey, az ügyvéd fia. Ez volt ugyanis a szavajárása és derűre borúra alkalmazta. Neki pikáns volt a lecke, a tanár, a polgárista lányok, a por, a sár és minden földi tünemény. — Mit kacag ön, nagyságos Cserey ur? — Piramidális szamarak vagytok mind! Az a kocsi .. . az a ló .. . A kacagástól nem tudta folytatni. — —Cserey ur igazán pikánsan beszél! Lapunk mai száma 24 oldalra terjed.