Somogyvármegye, 1912. október-december (8. évfolyam, 222/2183-297/2258. szám)

1912-10-01 / 222. (2183.) szám

Belezna község iskolát kér. (Küldöttség a főispánnál és a tanfelügyelőnél. Somogymegye fontos érdeke, hogy teljesítsék a kérelmet. Belezna a közoktatásért ) •— Saját tudósítónktól. — Kaposvár, szeptember 30. Belezna község Somogy vár­megye csurgói járásának, valamint a vármegyé­nek is a délnyugati szögletében, a hor­­vát határszélen fekszik. Ezen községnek ezelőtt pár éve még felekezeti jellegű rom. kát, elemi iskolája volt, melyet azonban több okból kénytelen volt át­adni a politikai községnek. A politikai község vállalta az iskola ideiglenes fen­­tartását, átvette a romá­kat, felekezeti tanítókat, gondoskodott a fizetésükről, és viselte az iskola föntartási terheit. Azonban mert úgy a hitközség, valamint maga­ a községi képviselet az iskola fön­­tartására, valamint annak fejlesztésére, kérelmezte mintegy másfél év előtt az iskola állami kezelésbe vételét az ez­úttal­ iskolaföntartó. Most, miután másfél év után sem történt semmi az iskola átvételére néz­ve, az iskolaszék képviseletében T­a­r­r Lajos iskolaszéki elnök, Krénusz Já­­­nos iskolaszéki jegyző, K­o­n­d­r­i­c Ist­ván községi bíró és Pet­ró György he­lyettes bíró, iskolaszéki tagok küldött­­ségileg keresték föl a vármegye főispán­ját, valamint az új, népoktatás ügyét valóban szívén viselő k­irályi tanfelügye­lőt, tőlük kérvén támogatást az ügy­ben. Egyébként alább adjuk a kultuszmi­niszterhez intézett kérvény szövegét, mely a helyzetet, a beleznai tanügyi vi­szonyokat egész alaposan ismerteti. »Nagyméltóságu miniszter ur! Alul­írottak Belezna község nevében azon alázattal teljes kérelemmel járulunk a nagyméltóságu miniszter ur, kegyelmes urunk színe elé, hogy iskolánkat, a volt »beleznai rómá­kát, elemi népiskolát«, állami kezelésbe venni kegyes legyen, il­letőleg az eziránt már két ízben is be­adott ezirányu kérelmünknek mielőbb eleget tenni méltóztasson. Kérelmünk tá­mogatására bátrak vagyunk fölhozni, hogy községünk Somogyvármegye dél­nyugati szögletében, Horvátország hatá­rán fekszik. Lakosai horvát anyanyelvű­­ek, s bár törik ma már a magyar nyel­vet, gyermekeiket azonban sajnos, még a szülők ma is horvátul tanítják beszél­ni úgy, hogy az iskolába kerülő tanulók­­(6 évesek) 10—15 százaléka egyáltalán nem, 40—50 százaléka pedig csak ke­veset beszél magyarul. Nemzeti érdek fűződik tehát ahhoz, hogy a magyarságnak itt védőbástya, ál­lami elemi népiskola emeltessék. Ugyan a róm. hát. hitközségtől átvette az egy­házi főhatóság jóváhagyása után a poli­tikai község az iskola föntartását, azon­ban azt továbbra is fönntartani, az isko­lát tovább fejleszteni, dacára, hogy­ erre égető szükség van, a község nem képes. Az iskola pedig s főként itt, nemzeti missziót teljesít. Nemzetművelődési szempontból pedig kell, hogy a jövőben ezen hivatásának fokozottabb mérték­ben tegyen eleget. Mi erre hivatottnak csakis az állami elemi népiskolát tartjuk s éppen, mert különben ez a cél meg­­közelithető sem volt, nem riadt vissza a község közönsége még anyagi áldozat­tól sem, s azért vállalta magára a közsé­gi iskola ideiglenes föntartását is. A hit­község óhaja is az volt mindenkor, hogy az­­iskola állami legyen. Ezúttal is nem­csak a körülmények kényszerítő hatása alatt, de a közóhajnak megfelelőleg ké­relmezi a községi iskolaszék az iskola állami kezelésbe való vételét. Tarthatatlan is a helyzet nagyméltó­­­ságú miniszter úr! Szeretnék, ha gyer­mekeink most már nem csak szívben, de nyelvileg is igazán magyarok len­­nének. Ezt így nem érhetjük el. Közel 200 elemi és 100 ismétlő tanköteles van községünkben és mindössze két kicsi, 150—150 köbméter űrtartalmú tanterem­­és két tanító. Áldoznánk iskolai célok­ra még többet is, csak ez esetben meg kenyér nélkül maradnánk mi is és gyer­mekeink is. Földjeink kétharmad része ugyanis futóhomok, alig a vetőmagot ad­ja vissza. Határunkat ezen fölül majd minden évben jégeső éri, állítólag, mert­­»a vízhez közel vagyunk«, mellettünk folyván délről a Dráva, nyugatról pedig a Mura. Állami adónk 800 korona, köz­ségi pótadónk 60­­0 korona, így a pót­adó az iskolai százalékos pótadón fö­lül mintegy 70 százalék. Nagyobb ter­het elviselni pedig képtelenek vagyunk. Ezen indokok alapján bátorkodunk fönt a már előadott alázattal teljes kérelmün­ket megújítani és kérni nagyméltóságo­dat, hogy kérelmünknek mielőbb eleget tenni kegyes legyen. Ezek után vagyunk nagyméltóságu miniszter urnak, kegyelmes urunknak Beleznán, 1912. szept. 29-én, aláza­tos szolgái: Krénusz János, iskolaszéki jegyző s. k. Tarr Lajos, iskolaszéki el­nök s. k. Mint megbízottak: Kondric István biró s. k. Peskó György s. k.« * Nekünk nem sok hozzátenni valónk van. Elég világosan beszél ez a folya­modvány. Csupán mi is — a Vármegye népok­tatásügye érdekében — Gönci Ferenc tanfelügyelőhöz és a vármegye főispán­jához, mint a közigazgatási bizottság elnökéhez fordulunk és sürgős intézke­désre hívjuk föl őket. "Mi bízunk, ha ők a magas­­kormány előtt fölemelik hathatós szavukat, úgy az eredmény rövid idő alatt meglesz. SOMOGYVÁRMEGYE — 1912. október 1. ♦­ ­:---------r— ■ .t. 7 . . r . ., : -■ . s. jjt,: g r - r.ff A „Somogyvármegye Almanachja" a 350 oldalas diszkötetet 171 minden előfizetőnk ingyen kapja. |_| A terézvárosiak Kaposváron. (A kaposvári »Testvériség« sport­egye­sület és a budapesti terézvárosi torna­klub mérkőzése. — 8:0 lett az ered­mény a terézvárosiak javára.) A kaposvári Testvériség sportegye­­­sület agilis futballistái tegnap délután a budapesti terézvárosi tornaklub első­­osztályú futballcsapatával mérték össze erejüket Árpád­ utcai pályájukon. A mér­kőzést, sajnos, csak kisszámú közönség nézte végig, mely azonban mindvégig élénk figyelemmel kísérte az élvezetes és dacára a nagy góldifferenciának, vál­tozatos és erős iramú, fér játékot.­­ A góldifferenciának természetes és logi­kus következménye az lett volna, hogy a terézvárosiak óriási fölénye még csak lé­­lekzethez sem engedte a kaposváriakat. A mérkőzésen jelen voltak azonban örömmel látták, hogy a Testvériség gyakran előrenyomult és csatársora több ízben vehemens támadásokkal és sattok­kal veszélyeztette a terézvárosiak kapu­ját. Óriási hibája volt azonban a kapos­váriak csatársorának az, hogy nem any­­nyira az összjátékra, mint inkább az egyéni játékra törekedtek. Ez a körül­mény volt az okozója annak, hogy 3—4 biztos góltól menekült meg a terézvá­rosiak kapuja. Egyénenként elismerést érdemlő, s ügyes labdatektíikára valló játékot produkált a Testvériség minden futballistája, ámde hiányzott az összjá­­ték, ami a terézvárosiaknál a legfonto­sabb volt és ami a győzelmet is meg­hozta részükre. A kaposvári csapat­ban különösen a kapus bravúros játéka érdemel elismerést, aki ügyes helyezke­désével több erőteljes sattot védett ki.­­ A terézvárosiak csapatában különö­sen Fekete és a kapus voltak elsőran­­gúak, migt a többiek közül csak egyné­hány mutatott jó formát. Mindjárt az első félidő elején a te­rézvárosiak erős tempót diktáltak és ez a tónus vonult végig az egész mér­kőzésen. A kaposvári fiúk mindvégig bá­mulatos energiával bírták az őrületes tempót és ha egy kis szerencse is ked­vezett volna nekik, úgy a mérkőzés ered­ménye sokkal kisebb góldifferenciával végződött volna. Az első félidőben 4:0 volt az ered­mény, a második félidőben ismét négy­szer juttatták a terézvárosiak a labdát a kaposváriak hálójába és igy az ered­mény 8:0 lett a terézvárosiak javára. A mérkőzést, amelyen Makfalvay Géza főispán is megjelent, Kádár Ká­roly vezette. Este a Turulban a Testvé­riség bankettet rendezett a vendégek tiszteletére. — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, szeptember 30.

Next