Somogyvármegye, 1913. január-március (9. évfolyam, 1/2259-73/2331. szám)
1913-01-01 / 1. (2259.) szám
♦ 2 kiviruló reménykertjét. Azoknak a boldog újesztendejét köszöntsék hálás érzéseink, akikkel együtt morzsoltuk le az elmúlt esztendőt közös gondok, közös szándékok eggyé forrott érzések testvériségében. A „Somogyvármegye“ olvasóinak szól ez a köszöntésünk, amely a szeretet szárnyain száll feléjük az új esztendő küszöbén. Restaurálják Kaposvárt. (A polgármester városrendezési programmja. Márciusra elkészül a terv. — Szabályozni fogják a város utcáit. — Hogyan lehet fából vaskarikát csinálni ?) — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, december 31. Kovács-Sebestény Gyula dr. polgármester a város szabályozási tervén dolgozik, amely előreláthatólag márciusra el is készül, amikor azt a képviselőtestület elé fogja terjeszteni. A polgármester nagyon jól tudja azt, hogy a közigazgatási értelemben vett város egy élő C. g .y.mus, mely szervei és lapított programm és terv nélkül épült, így keletkeztek a sógor- és koma-utcák, így történt, hogy Kaposvárnak nincsen egyetlenegy rendes utcája sem. Ilyen körülmények között a városrendezés első és legfőbb teendője tulajdonképpen restaurálási munka. Előbb a múltak hibáit kell jóvátenni, amennyire lehet. Nem kisebb munka lesz ez, mint az, amikor valaki fából vaskarikát akar csinálni. De talán a polgármesternek ez is sikerülni fog, ha nem is a maga teljességében, de legalább részben. A polgármester szabályozni akarja az utcákat, rendezni a tereket és már foglalkozik a Honvéd-tér parkírozásának a tervével is. Ebben a programmban fogja beilleszteni azoknak a kulturális, humánus és közgazdasági intézményeknek a helyeit, amiket a közeljövőben meg akar valósítani. Ez a programm a városfejlesztést belterjes irányban akarja keresztülvinni, ami azt jelenti, hogy előbb a város belső területén üresen álló telkeket kell beépíteni és azután következhetnek csak a külsőségek. rr 1 ** FmiP homlokig szerelmes önbe, engedje meg, hogy én majd kivétel legyek. — Végre egy úr — felelte Drága Mici (ez a kisasszony ismertebbik nevei — aki jól ajánlja be magát. Akarja, hogy a felesége legyek? — Nem akarom. — Hát mit akar? Semmi célja sincs velem ? — De van. Ezt a csárdást jól hozza a cigány, hajlandó hagyok önnel egyet táncolni. Táncolták. Egyszerűen, ildomosan, nem tüzesen, finoman, ahogy egy előkelő helyhez illik. Aztán egyszer megtartották az eljegyzést. És éldegéltek. A házasságkötés már a közelmúlt idők emlékei közé vegyült mikor az asszony gyanakodni kezdett, féltette az urát. Tűrt és hallgatott, egyszer aztán előállt vele. — Mondja, Feri, miért nem szeret maga engem? — kérdezte egy délutánon. Karsay Feri meglepetést színlelt s ahogy az újságok köztül föltekintett, zavarában az asszony haját nézte, non a szemét: — Hát ezt a mondatot honnan vette? Mit olvas, Benicky nénit, vagy Karin Mikhaelest? Mi a hitre a regénynek, az Elrejtett válóok, vagy Negyven éven aluli kínok? Vagy csak bolókázik? Kedvesem, engedje meg, nincs hedvem gyerekeskedni. Hát hogyne szeretném magát?! Aztán nem ugrott föl, nem ölelte át forrón a feleségét, hanem belenézett a lapba és eszébe jutott, hogy a 6 óraival fölutazik Pestre, mert inán ígért Marinak egy nyakéket. Az asszony pedig megnyugodva ült le s elhatározta, hogy legközelebb megcsalja az urát. Látod : eddig van , mese. Komplikáció nélkül való, csöndes, egyszerü és közömbös, mint maga az éet. És ezek közé a szűk, elmosódó és bizoytalan határok közé kell beleszorítani mindent: jóságot, gyönyört és gondolato. Mindent. A legtöbb embernek sikerül is, nekem nem sikerül. .Mert ahogy kigyuladnak az ég lámpásai, irtózva menekülő: az élet elől, amely ketyegésszerűen rohan valami megnevezhetetlen, könnyelmű ostobaságba, mondjuk, a ravasz józanság őrültségébe. Tudom, hogy ez az elhelyezkedés kényelmes, reális, bölcs átérzése az élet hasznának, tudom ,ám azt is, hogy nem minden, amit az élet nyújthat, sokkal kevesebb annál, amit nyújtania kellene. Mert nem őszinte, mert kétszínű és hazug. Hazamegyek és minden jóságomat belesirom a vánkosomba. És ahogy száradnak a könnyek, eszembe jut, hogy Te most fölkelsz, hajad a válladra omlik s fehér szoknyád alól kivillan a bokád. Futni szeretnék hozzád s csókolgatni a lábadat, de megfog az élet átka: a józanság és ha ezerszer lázadoz is beírásodért a lelkem, visszagyűröm magamat a párnák közé. És sírok fájó zokogással tovább s megátkozom a kegyetlen, rettenetes józanság őrültségét... Mintha minden, de minden őrültség volna ebben az életben, amit a komoly, alkalmas és okos emberek nem tartanak annak. SOIOGYVÁRMEGYE 1913. január 1. ♦ I i a« ,i.Uku vnkjet. i_i i meg, vagy szemrényvesztes-e csak az élete. A városi gazdálkodás egy éve. (A nyomorgó Kaposvár. Pang a kereskedelmi és ipari élet. Cselekedni kell, nem pedig szónokolni. A kis ekszisztenciák pusztulása.) — Saját tudósitónktól. — Kaposvár, december 31. Ha az év utolsó napján végig tekintünk Kaposvár város elmúlt esztendején, borzalmas kép tárul elénk. Tiz, húsz esztendő közgazdasági élet temetőjét ábrázolja ez a kép. Egy borzalmas temetőt, amelynek fejfájára keserves könyek fagytak rá, amelynek fejfái közül véres fájdalmak fajai lúgnak ki. E temetőhöz vezető úton pedig letört ekszisztenciák koldus sora áll, az utcák során pedig bezárt üzletek leeresztett ridői mutatják, hogy megállt az élet. És az újabb, frissebb koporsókat kisérők sorából a vacogó, keserves, fájdalmas nyöszörgés, a gyámoltalan félelem szakadatlan jajgatása hallatszik: — Mikor kerül reánk a sor. Mintha járvány szedné az áldozatait. Rettenetes kép. Vájjon mere mérlegetesi■ " y - n !