Állami főreáliskola - Széchenyi István gimnázium, Sopron, 1924

pasztalatait a március hó 3-án tartott értekezleten közölte a ta­nári testülettel. Általában véve teljes elismerését fejezte ki az intézetben folyó eredményes munkáról. A győri püspök úr őméltósága 1925. évi április 29-én kelt 1245. sz. leiratában az intézet róm. kath. vallásos tanulóknak hitoktatásának ellenőrzésével Püspöki Biztosi minőségben Dr. Huber János kanonok urat bízta meg, aki a róm. kath. vallású hittani összefoglalásokon részt is vett, azokat mint elnök vezette. Az ág. h. ev. tanulók hittani oktatását Scholtz Ödön ág. h. ev. esperes úr vizsgálta felül a május hó 26.—28. napjain tartott látogatása alkalmával. Az intézet pénz- és vagyonkezelését Dr. Hatházi Ferenc miniszteri számvevőségi tanácsos úr vizsgálta meg az 1924. évi november hó 28-án tartott váratlan pénztárrovancsolás alkalmával a tanulók. Vallási kötelességét minden felekezetű tanuló teljesítette. A róm. kath. tanulók minden vasár- és ünnepnapon szentmisét s azonkívül vasárnap szentbeszédet is hallgattak. Az iskolai év folyamán összesen négyszer járultak a szentgyónáshoz és áldozáshoz. A nem róm. kath. vallásu tanulók is felekezetük lelkészének és hitoktatójának utasítása szerint jártak el vallási kötelességük teljesítésében. A tanítás minden nap imával kezdő­dött és imával fejeződött be. A tanítás előírt anyagát minden osztályban elvégeztük. A tanulók fegyelmezettsége ellen általában nagyobb kifogás nem emelhető. A rendkívüli tárgyak közül a latin nyelvet a IV —VIII., az egészségtant a VII, a svédtornát az I —III., a vívást a IV.—VIII, a gyorsírást a III.—VIII. osztályban tanulták a tanulók. A latin nyelvet Emmer József és Katona Ferenc, az egészségtant dr. Szilvási Gyula iskolaorvos, a gyorsírást (magyar és német nyel­vül) Fuchs Rezső, a svédtornát és vívást Gruber Gyula tanár tanították. A karénekben résztvett 62 tanuló Koller Gusztáv tanár vezetése alatt A róm. kath. énekoktatást és templomi éneket Tormássy Artur róm. kath. hitoktató vezette. A szentmise alkalmával, vala­mint a kath. énekoktatásnál az ifjúság énekét egész éven át Gallus Jenőné szül. Scholz Melanie úrihölgy kisérte orgonán és pedig művészi tudással, teljesen önzetlenül, amiért az igazgató­ság e helyen is hálás köszönetet mond neki. Az ág. h. ev. ta­nulók énekoktatását Lauff Géza ág. h. ev. hitoktató vezette. Vol­tak még biológiai és vegytani gyakorlatok­­ is ; előbbieket Gerő Árpád, utóbbiakat Német Vilmos és Gerő Árpád tanár vezették. A tanulók valamennyien résztvettek a Magyar-Holland Kultur­­gazdasági R. T. vezetősége által összeállított és a V. K. M. által kötelezővé tett 7 ismeretterjesztő filmelőadáson. Az 1925. évi május hó 24-én Budapesten tartott Országos Középiskolai Tanulmányi versenyen intézetünk is képviseltette magát, amely alkalommal Sebesta Ferenc VIII. o. t. a rajzból dicséretet nyert.

Next