Laehne-féle gimnázium, Sopron, 1883
korának nevelési álláspontja. Cicero egyéni jellemző álláspontja. Benne rhétor és bölcselő egyesül. A rómaiaknál a nevelés eredetleg a valláserkölcsi iránynyal függött össze és ellentétben állott a bölcselettel. Még később is, Cicero korában és jóval utánna, merev ellentétben látjuk a rhétorokat és a philosophia művelőit. Magukban a rhetorikai iskolákban oly thémákat dolgoznak föl, melyekben a bölcselet rovására dicsérik a többi tudományágakat és mindig a philosophiát teszik az utolsó helyre*). Annál nagyobb volt a bölcselet iránt való ellenszenv, mert a római jellem alaptulajdonságai , a praktikus hajlam és józan számítás sehogy sem látták be ezen mesterséges vitatkozás és szőrszálhasogatásnak hasznát. Igen jellemző e tekintetben — habár későbbi korból való is — egy írásbeli gyakorlat, mely a császárok korának úgy látszik mintadolgozatai között foglalt helyet s melyben a bölcselet ugyan csak le van rántva. Valamely apának három fia van : egy szónok, egy bölcselő és egy orvos. Ezekről a végrendelet úgy intézkedik, hogy a jelentékeny vagyont az örökölje, a ki képes kimutatni, hogy az államnak legtöbbet használ. Természetesen kemény vita fejlődik ki, mely azonban a szegény philosophusnak határozott vereségével végződik. Az a sokat vitatott kérdés, vájjon az erény egyáltalán tanítható-e, tagadó választ nyer. A legnagyobb férfiak — úgymond — bölcselet nélkül váltak nagggyá, a Fabiusoknak és Deciusoknak nem volt szükségük philosophiára, míg a Sokrates iskolájából zsarnokok és hazaárulók kerültek ki. S igy megy ez tovább, híven mutatva, hogy miképen vélekedett a római ember a bölcseletről. Cicero azonban, bár kora által befolyásolva, sok tekintetben mégis más szempontból indul ki, miben kétségkívül az a fő ok, hogy benne a rhetor és bölcselő egyesül, a mi nézeteire nevezetes, sőt elhatározó befolyással van. Ő volt az, aki nyíltan kimondotta, hogy bölcselet nélkül a keblünkbe oltott csirák ki nem fejlődhetnek és hogy azoknak kifejtése végett a philosophiára szorulunk. Minthogy születésünk óta folyton folyvást ki vagyunk téve a tévedéseknek, azokat „már az anyatejjel együttesen“ beszívjuk, embernyi ember korunkban pedig derűre-borúra tanuljuk szüleinktől, költőktől és tanítóktól. Szükséges, hogy ellensúlyozásul a bölcseletet hordozzuk magunkkal. A beteges és kevés tanulmány folytán elcsenevészedett vagy téves irányú tudás által elművelődött lélek csak a bölcselet által kerülhet a természetes egészségnek *) Quintilian. Inst. VIL, 1, 38; 4, 89. Quintilian. Decl. 268. V. O. Friedländer 2 pag. 561, III.