Laehne-féle gimnázium, Sopron, 1885
Is bölcsesség által még nem gyötörve. Hamar barátkozik s kancsal szemekkel tekint ama tisztes urakra, kiknek hivatásuk lesz, hogy ezután az ő testi és lelki jólétükről gondoskodjanak, fájdalom gyakran csak annyiban, hogy megtartsák az értelem fennmaradt romjait s megakadályozzák az erkölcsi tönkre menést. Az új nevelő is közeledik a régiekhez, hogy állásuk és hivataluk titkait ellessék. Ilyenkor mindig feltűnő volt előttem, hogy az új erők semmiről sem kívánnak bővebb és gyorsabb értesülést szerezni, mint a szokásos büntetésmódról, mi nélkül nevelést alig tartanak lehetségesnek. Az egyes felsorolt concret esetekből ép oly kevéssé igazodik el, mint annak idején a pädagógiai előadásokból, melyekre beiratkozunk ugyan, de nem mindig járunk el. Két-három hét elég, hogy a tanító testület, s az intézet megtudja : minő új erőt nyert, de még jobban tudják a növendékek, kik megfigyelnek minden szót, minden tettet s arczvonást. Azért mindig fontosnak tartottam a nevelés terén számba venni a növendék egyénisége mellett a nevelő alanyét, a tanító és nevelő személyét is, ha ugyan e két utóbbi fogalom szétválasztható. Hogy most kétségkívül tudásban gazdagabb embereket nevelünk, mint azelőtt , hogy, míg elődeink csak leczkét adtak, kihallgattak, javítottak és büntettek, addig a jelen tanítója alaposabban, czélját jobban szem előtt tartva s ideálisabban jár el , annak tudatával nem csak mi, hanem a nagy közönség is bír, daczára hogy bennünket újabb másfajta hibákért korholnak. De várjon nevelünk-e a mellett jobb embereket ? Avagy nem-e tudjuk a mindennapi tapasztalásból, hogy a szív romlottsága a műveltséggel és viszont hiedelem és neveltség a tudatlansággal együtt járhat és könnyen megfér? Ki gyakorlatilag nevelősködött s különösen valamely nevelőintézetben, hol, miként a klinikán a segélyt leginkább igénylő anyag gyűl egybe, az bizonyára osztani fogja e nézetemet, s többször kényszerült e dolog felett elmélkedni. De kinek rójuk fel hibául e bajt? A roszabb házi nevelés tétessék-e felelőssé, vagy a mai nevelő, ki az értelem és képzelet fejlesztése mellett megfeledkezik a kedélyről , avagy talán a növendék lett rosszabb ? Bias szerint a legtöbb ember rosz . Rousseau tagadja, hogy a rész velünk született volna. Egy ami bizonyos : a növendéket semmi esetre sem lehet és szabad hibáztatni. Menynyiben hibás a divatos házinevelés , tudja mindenki. A gyermeket túlságosan nagyra tartják, nagyon is hallgatnak kívánságaikra és szeszélyeikre, szóval maguk a szülők nehezítik meg a nevelés hatását. Avagy nem ezt bizonyítják az ilynemű szólásmódok.