Katolikus leánygimnázium, Sopron, 1922

I. Az 1922—23. tanév története. A lefolyt év a szakadatlan munka és törhetetlen szorgalom jegyében állt. Nem zavarta meg semmi izgató esemény s a tanulmányok szerény keretébe vágó ünnepélyek üdítőleg hatottak a fiatal lelkekre. Az iskolaév lefolyása általában kedvezőnek mondható. Augusztus 30., 31-én voltak a felvételi, javító és külön­bözeti vizsgálatok. Szeptember 1., 2. és 4-én voltak a behratások, 6-án a Veni Sancte-val megkezdődött a tulajdonképeni munka­idő, mely a törvényszabta szünidőn kívül — karácsonykor de­cember 21. január 7-ig — megszakítás nélkül folyt. Szeptember 6. és 7-én voltak a magánvizsgálatok most. Dsida Ottó tanker, kir. főigazgató úr elnöklete alatt. Szeptember 30-án a Magyar­ Háziipar­ Tisztviselők­ Szövetségének kiküldöttje kifejtette növen­dékeinknek a tömörülés szükségességét. Szem előtt tartva, hogy leánynövendékeinkben nemcsak a tudományok iránti tiszteletet ápoljuk, hanem a kézimunka nagy erkölcsi értékét is megismer­tessük és megszerettessük velük, a télen szövőipar-tanfolyamot rendeztünk, melyen nagyobb növendékeink lelkesedéssel vet­tek részt. Október 21-én, Szent-Orsolya napján, a növendékek szülők és vendégek jelenlétében színielőadást rendeztek. A bevezető beszédet egyik tanárunk mondta, ki meleg szavakkal emlékezett meg a Szent-Orsolya védnöksége alatt álló tudományos intéz­ményekről, nevezetesen arról, hogy ő a párisi és bécsi egyetem védőszentje. Figyelmeztette az egybegyűlteket, hogy hazánk szomorú sorsán csak szorgalmas munkával lehet segíteni, mely­nek erkölcsi alapja a vallás. December,, 2-án főigazgatói szünet és december 6-án a Kormányzó úr Őfőméltósága nevenapja, december 14 én pedig a népszavazás emlékünnepe volt. A karácsonyi szünet után nö­vendékeink újabb erővel és friss kedvvel folytatták a megkez­dett munkát. Január 3. vasárnapján tartottuk meg a Petőfi-ünne­­pélyt, mely rendkívül gazdag s választékos műsorával megnyerte a közönség osztatlan tetszését. Február 2. vasárnapja a Vörös-Kereszt-Anya- és Csecsemő­­védő­ Egyesületnek volt szentelve. A szép, előadásokat lelkes tapsvihar jutalmazta.

Next