Sorakozó, 1939 (1. évfolyam, 2-46. szám)

1939-02-25 / 2. szám

Ára 10 fillér T [ SORAKOZÓ JLMI“V "f f Héjjas Jüan „...ha az Isten az hasához való szeretetet ream tette, ime hiúlzok, ime üvöltök, hallj meg engem, élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő ■ tűz! íme tudománt teszek előt­ted nagy Isten mindent, akit tudok, hogy én tülem előhívá­somért nemzetem vérét ne kérdd elő...” (Zrínyi Mik­lós: A török áfium ellen való orvosság.) És mert a magyarok Istene, „az ha­zámhoz való szeretetet” „rámtéve”, magyarnak áldott vagy átkozott erre a földre, hosszan magamba szálltam és elhatároztam: valóban „hitet teszek előtted nagy Isten”, hogy éntőlem nemzetem vérét ne kérd majd számon soha. Íme, magyar véreim, csak pár mon­datot olvasok fel néktek abból a több évszázados könyvből, amelynek címe: „Az török áfium ellen való orvosság”, írója a magyarságért élt, halt, Zrínyi Miklós, s amely könyvhöz 20 éven átl kétségeimmel annyiszor menekültem hit, vigasz és erősségért. S amelyet mostanában megint oly sűrűn kell fel­lapoznom ... Ez a könyv lett az én bibliám, íratott 1660­, vagy 61-ben, akkor, amikor az önálló Erdély Fenes és Gyula között II. Rákóczi Györggyel együtt elesett. És akkor, amikor az or­szág egyik felét a török prédálta, a másikat a német párt fojtotta. Pusztultunk, vesztünk. De a nyílt el­lenségeinknél minden bizonnyal jobban irtott minket a belső letargia, az a „minden mindegy”-es gyáva­ belenyug­vás és főleg érdektelen közöny, mely­nek másfél évszázados eredői kétségte­lenül abban az erőszakolt hiedelemben gyökereztek, hogy a magyar föld népé­nek szociális problémáit nagy bátorul megoldottnak, elintézettnek akarták hinni és látni Dózsa György 150 évvel azelőtti tüzes trónusában és Werbőczy embertelenül konzervatív és jogfosztó „alkotmányvédő” tripartiumában (al­kotmányában). És mégis, Zrínyi e borzalmas, kilá­tástalan és halálos elesettségünkben is talál egy kivezető, feltámasztó megol­dást, amelynek sikere egyesegyedül csak rajtunk, magyarokon áll. Szerinte: magunkban és magunktól kell megúj­­hodnunk, fejlődnünk, haladnunk és har­colnunk. .. De beszéljenek, mutassanak utat a csaknem 3 évszázaddal ezelőtt írottak. Olvasd mondatonként, állj meg, gondold át, meditálj felette és döntsd el te magad magyarom, nem a mai álla­potokra h­attak-e ezek a sorok: „Jobbítsuk meg magunkat, szab­junk más rendet dolgainknak.” „Szántson, vessen, kaszáljon, aras­son és sok dolgot vigyen véghez a gazdaember...” Csak így lesz és feltétlen eredménye is lesz munkánknak, harcunknak, ha mi magunk „ ... kormosén nyúlunk a ma­gunk dolgaihoz és fáradunk, vigyázunk, tusakodunk az mi életünkért...” „... Isten ép kezet-lábat adott ki­­nek-kinek, azon erőlködjék, hogy az ide­genek se legyenek szükségesek princi­paliter (föbslegesen), hanem csak a cas­­sore (mellékesen), segítségképpen, mert bizonyára az mi sebünk senkinek úgy nem fáj, mint minékünk, senki úgy nem érzi nyavalyánkat, mint mi...” „A fáradhatatlan szorgalmatosság, az unalom nélkül való vigyázás, az kész gyorsaság és a gyors készség szokta annak a drága fának a gyümöl­csét elérni, kit az emberek dicsőség­nek hívnak. Minekünk pedig magyarok­nak nemcsak dicsőségünk, de maradá­sunk is ebben vagyon.” „Jobbaknak kell hát lennünk, vitézeb­­bekben is, tanultabbaknak is, ha a törö­köt meg akarjuk verni.” „... ha kérded, kit kívánok és mi­csoda nemzetet akarok oltalmamra, azt mondom: a magyart kívánom. Miért? azért, mert ez a legalkalmato­­sabb, legerősebb, leggyorsabb és ha akarja a legvitézebb nemzetség.” „Csak jobbítsuk meg magunkat, szab­junk más rendet dolgainknak, tegyük régi helyére és méltóságára militare disciplinn (hadifegyelmet), egy nemzet­nél sem vagyunk alább valók és ha ke­vesen vagyunk is, nem oly kevesen azért, hogy a török ebekkel meg ne bá­­nassuk, hogy ily semminek tartott min­ket.” Véreim! Van-e nékünk ezekhez a há­rom évszázaddal ezelőtt kiáltott és mégis mába csendülő váteszi sorokhoz hozzáfűzni valónk? Nekünk, Rongyo­soknak, akiknek 20 éven át szakadatlan csalódásaink, politikai undor és keserű­ségeink folyton növekvő áradatával szemben végre, ha oly borzalmas áldo­zatok árán is, de végre sikerült meg­építenünk a magyar nacionalizmus bár­káját s a keserű magyar napi politika szennyes özönvizének árja elől végre feljutottunk arra az éb­er­ magyar Ararátra, ahol nincs már több csalódás, mert nincs önzés, nem fájnak a lelki és testi sebek, és ahol a halál hatalma is megszűnt felettünk... Hiszen hozzánk, Rongyosokhoz itt többé már fel nem érhet sem a napi po­litikai hiúságok vásárának zűrös han­gossága, sem a mindennapi profán élet vásáros zsivaja... És mégis. Újra vissza kell fordul­nunk. Most, hogy az északkeleti események­ben természetszerűen és ismét, újra mi hullottunk — Ady fel-feldobott kövének szerelmével — az ott látottak és tapasz­taltak determinált intéssel és parancs­csal bocsátottak, küldtek haza mind­­annyiunkat. Most, 20 év után, a magyarság egye­temes érdekének engedelmeskedve újra visszafordulunk és egy, az északkeleti végeken nyert jelszót, egy ősmagyar és hála Istennek még mindig idejében megértett parancsot rikoltunk most minden magyarokhoz: SORAKOZÓ! Sorakozó! minden becsületes magyar jobboldali szándék, párt és személynek. Sorakozó! a politikai, a gazdasági, a társadalmi, a kulturális és a magyar életnek minden síkján, minden becsüle­tes magyar ész, erő és akaratnak. Sorakozó! jöjjön a becsületes jobb­oldali magyar összefogás. Jöjjön — mint a hajdani mongol szteppék ellenállhatatlan lovasrohama. Jöjjön — h­a kell, zúgva, bömbölve, mint a természet vizeinek tavaszi ára­data. Jöjjön — és teljesüljön be, mint a keresztény pünkösdi, sebesen zúgó szél­nek zendülése: A MAGYAR ÖSSZEFOGÁS SORAKOZÓ! iliszt Szerkesztőség és kiadóhivatal, Vm. ker., József-körút 47, n. emelet 6. Postatakarékpénztári csekszámla 21.760. szám. I. évf. 3. szám. Budapest, 1939 febr. 25. szombat Előfizetési ára egy évre 5­0, fél évre 2.50 P. Telefonszám: 138-148 Független politikai hetilap Megjelenik minden szombaton vngyos Csárda harcai

Next