Sorakozó, 1939 (1. évfolyam, 2-46. szám)
1939-02-25 / 2. szám
Ára 10 fillér T [ SORAKOZÓ JLMI“V "f f Héjjas Jüan „...ha az Isten az hasához való szeretetet ream tette, ime hiúlzok, ime üvöltök, hallj meg engem, élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő ■ tűz! íme tudománt teszek előtted nagy Isten mindent, akit tudok, hogy én tülem előhívásomért nemzetem vérét ne kérdd elő...” (Zrínyi Miklós: A török áfium ellen való orvosság.) És mert a magyarok Istene, „az hazámhoz való szeretetet” „rámtéve”, magyarnak áldott vagy átkozott erre a földre, hosszan magamba szálltam és elhatároztam: valóban „hitet teszek előtted nagy Isten”, hogy éntőlem nemzetem vérét ne kérd majd számon soha. Íme, magyar véreim, csak pár mondatot olvasok fel néktek abból a több évszázados könyvből, amelynek címe: „Az török áfium ellen való orvosság”, írója a magyarságért élt, halt, Zrínyi Miklós, s amely könyvhöz 20 éven átl kétségeimmel annyiszor menekültem hit, vigasz és erősségért. S amelyet mostanában megint oly sűrűn kell fellapoznom ... Ez a könyv lett az én bibliám, íratott 1660, vagy 61-ben, akkor, amikor az önálló Erdély Fenes és Gyula között II. Rákóczi Györggyel együtt elesett. És akkor, amikor az ország egyik felét a török prédálta, a másikat a német párt fojtotta. Pusztultunk, vesztünk. De a nyílt ellenségeinknél minden bizonnyal jobban irtott minket a belső letargia, az a „minden mindegy”-es gyáva belenyugvás és főleg érdektelen közöny, melynek másfél évszázados eredői kétségtelenül abban az erőszakolt hiedelemben gyökereztek, hogy a magyar föld népének szociális problémáit nagy bátorul megoldottnak, elintézettnek akarták hinni és látni Dózsa György 150 évvel azelőtti tüzes trónusában és Werbőczy embertelenül konzervatív és jogfosztó „alkotmányvédő” tripartiumában (alkotmányában). És mégis, Zrínyi e borzalmas, kilátástalan és halálos elesettségünkben is talál egy kivezető, feltámasztó megoldást, amelynek sikere egyesegyedül csak rajtunk, magyarokon áll. Szerinte: magunkban és magunktól kell megújhodnunk, fejlődnünk, haladnunk és harcolnunk. .. De beszéljenek, mutassanak utat a csaknem 3 évszázaddal ezelőtt írottak. Olvasd mondatonként, állj meg, gondold át, meditálj felette és döntsd el te magad magyarom, nem a mai állapotokra hattak-e ezek a sorok: „Jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendet dolgainknak.” „Szántson, vessen, kaszáljon, arasson és sok dolgot vigyen véghez a gazdaember...” Csak így lesz és feltétlen eredménye is lesz munkánknak, harcunknak, ha mi magunk „ ... kormosén nyúlunk a magunk dolgaihoz és fáradunk, vigyázunk, tusakodunk az mi életünkért...” „... Isten ép kezet-lábat adott kinek-kinek, azon erőlködjék, hogy az idegenek se legyenek szükségesek principaliter (föbslegesen), hanem csak a cassore (mellékesen), segítségképpen, mert bizonyára az mi sebünk senkinek úgy nem fáj, mint minékünk, senki úgy nem érzi nyavalyánkat, mint mi...” „A fáradhatatlan szorgalmatosság, az unalom nélkül való vigyázás, az kész gyorsaság és a gyors készség szokta annak a drága fának a gyümölcsét elérni, kit az emberek dicsőségnek hívnak. Minekünk pedig magyaroknak nemcsak dicsőségünk, de maradásunk is ebben vagyon.” „Jobbaknak kell hát lennünk, vitézebbekben is, tanultabbaknak is, ha a törököt meg akarjuk verni.” „... ha kérded, kit kívánok és micsoda nemzetet akarok oltalmamra, azt mondom: a magyart kívánom. Miért? azért, mert ez a legalkalmatosabb, legerősebb, leggyorsabb és ha akarja a legvitézebb nemzetség.” „Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendet dolgainknak, tegyük régi helyére és méltóságára militare disciplinn (hadifegyelmet), egy nemzetnél sem vagyunk alább valók és ha kevesen vagyunk is, nem oly kevesen azért, hogy a török ebekkel meg ne bánassuk, hogy ily semminek tartott minket.” Véreim! Van-e nékünk ezekhez a három évszázaddal ezelőtt kiáltott és mégis mába csendülő váteszi sorokhoz hozzáfűzni valónk? Nekünk, Rongyosoknak, akiknek 20 éven át szakadatlan csalódásaink, politikai undor és keserűségeink folyton növekvő áradatával szemben végre, ha oly borzalmas áldozatok árán is, de végre sikerült megépítenünk a magyar nacionalizmus bárkáját s a keserű magyar napi politika szennyes özönvizének árja elől végre feljutottunk arra az éber magyar Ararátra, ahol nincs már több csalódás, mert nincs önzés, nem fájnak a lelki és testi sebek, és ahol a halál hatalma is megszűnt felettünk... Hiszen hozzánk, Rongyosokhoz itt többé már fel nem érhet sem a napi politikai hiúságok vásárának zűrös hangossága, sem a mindennapi profán élet vásáros zsivaja... És mégis. Újra vissza kell fordulnunk. Most, hogy az északkeleti eseményekben természetszerűen és ismét, újra mi hullottunk — Ady fel-feldobott kövének szerelmével — az ott látottak és tapasztaltak determinált intéssel és parancscsal bocsátottak, küldtek haza mindannyiunkat. Most, 20 év után, a magyarság egyetemes érdekének engedelmeskedve újra visszafordulunk és egy, az északkeleti végeken nyert jelszót, egy ősmagyar és hála Istennek még mindig idejében megértett parancsot rikoltunk most minden magyarokhoz: SORAKOZÓ! Sorakozó! minden becsületes magyar jobboldali szándék, párt és személynek. Sorakozó! a politikai, a gazdasági, a társadalmi, a kulturális és a magyar életnek minden síkján, minden becsületes magyar ész, erő és akaratnak. Sorakozó! jöjjön a becsületes jobboldali magyar összefogás. Jöjjön — mint a hajdani mongol szteppék ellenállhatatlan lovasrohama. Jöjjön — ha kell, zúgva, bömbölve, mint a természet vizeinek tavaszi áradata. Jöjjön — és teljesüljön be, mint a keresztény pünkösdi, sebesen zúgó szélnek zendülése: A MAGYAR ÖSSZEFOGÁS SORAKOZÓ! iliszt Szerkesztőség és kiadóhivatal, Vm. ker., József-körút 47, n. emelet 6. Postatakarékpénztári csekszámla 21.760. szám. I. évf. 3. szám. Budapest, 1939 febr. 25. szombat Előfizetési ára egy évre 50, fél évre 2.50 P. Telefonszám: 138-148 Független politikai hetilap Megjelenik minden szombaton vngyos Csárda harcai