Sporthirlap, 1925. június (16. évfolyam, 102-122. szám)

1925-06-02 / 102. szám

2 A pünkösdi meccsek egyébként ki­elégítettek. Az MTK könnyűszerrel ki­vivott győzelemmel fejezte be s nyerte meg a bajnokságot, az UTE—Kecs­keméti AC—Magyar Kupa mérkőzése pedig alkalmat adott egy vidéki csa­pat képességeinek a megismerésére és méltánylására. SPORTHÍRLAP 1925 június 2., kedd Az UTE nagyszerű startjával megallapozta a meglepett cseheket. UTE-Viktória Ziskov 31 (3­0) Hungária-úti pálya. — 5000 néző. — Biró: Vértes Imre. UTE: Zinner—Fogl II, Fogl III—Müller, Búza, Király (Deutsch)—Leifner (Kelecsényi), Limbeck, Priboi, Török, Grossmann. — Viktória Ziskov: Benda—Hojer II., Zenisek—Mattus, Carvan, Milose—Vanik, Novak, Severin,­­ Kristal, Jelinek. A magyar kombináltnak­ a Bolton Wanderers elleni pompás játéka jutott ■z eszünkbe, amikor az UTE csapa­tot láttuk vasárnap a félelmetes Vik­tória Ziskov ellen játszani. Ellenállha­tatlan attakot vezetett mindjárt az első p­­ercben, s szinte hipnotizálta az amúgy öt lámpalázas cseh csapatot, Priboj ▼olt a sikeres roham irányítója,­ aki­nek azonban a gyorslábú szélső csa­tárok is sokat segítettek, különösen Grossmann. Emellett az összekötő­­csatároknak is sok-sok olyan akciója sikerült, ami máskor a legtöbbször kimarad. A győzelmet tehát az UTE ezzel a kezdeti lendületével szerezte meg, mert sikerült az eleinte ingadozó cseh védelemmel szemben az első félórá­ban három gólt szerezni. Nagyon kellemetlenül érezhették ma­gukat a három gól után a cseh já­tékosok, mert nagy akarással s nem­­ kis­­tudással feküdtek a játékba. Ami­kor azonban könnyűsúlyú csatáraik közelebbi érintkezésire kerültek a Fogl­­gáttal, hamarosan elment a kedvük a közelharc megkockáztatásával, így azután szünetig nem is tudtak bol­dogulni. A második félidőben azután előnyös változtatásnak bizonyult Hofer II hát­védnek a csatársorba való előrevo­­nása. Az egész félidőben jóval többet és szebben támadtak, mint az újpes­tiek, azonban az UTE védelme résen állott, s a cseheknek csak egy góllal sikerült az eredményen szépíteniük, m­íg egy 11-est a kapus kezébe lőttek. Az első félidő tehát az UTE-é, a második a Viktória Iriskové volt. A két csapat pályáralépése után összejönnek a játékosok a pálya kö­zepén, ahol Langfelder Ferenc, az UTE társelnöke, üdvözli a vendég­­csapatot és átnyújtja az UTE selyem­zászlóját, amely­et, Kotek, a Viktória, Ziskov főtitkára, köszön meg és csere­képen átadja egyesülete zászlóját. Majd megjelenik a bíró,­ feldobja a pénzdarabot, a szerencse a Ziskovnak­ kedvez és az UTE kezd nap és szél ellen. Szép belső csatár­kombináció után Priboj kitör és át­adásából Török a kapu mellé lő. A vendégcsapat látható elfogódottsá­gát nem tudja leküzdeni, ellenben az UTE annál lelkesebben támad és a 4. percben Limbeck há­rom vendégjátékos között bukdácsolva, Priboj elé adja a labdát, aki kapás­ból éles saroklövéssel megszerzi a vezetést (1: 0). A gyorsan elért gól akcióra kész­teti a Viktóriát, szép, nyugodt kom­binációs játékkal felnyomul az UTE kapujához, azonban úgy Milose, mint Kristal átadásából Vanik lövése el­kerüli a kaput. Általában megállapít­ható, hogy a Viktória a mezőnyben szép, kombinációs játékkal ura a mezőnynek, de a kapu előtt részben határozatlanság, részben a Fogl-test­­vérek respektusa folytán alig jutnak kedvező helyzetbe. A 12. percben Jelinek lefutását Fogl II csak nehe­zen teszi ártalmatlanná, míg újabb pompás támadása Severin gyámol­talanságán szenved hajótörést. A 18. percben Leifner lendületes lefutásból precízen középre adja a labdát, amely az elkésett belsők jóvoltából Gross­­mannhoz jut, aki azonban tiszta hely­zetben hibáz. Nem kiséri szerencse Török áttörését sem, aki Hofer II hibájából jut lövőhelyzetbe, de lab­dája kapu mellé kerül. A 20. percben Jocitner in­­húzódás miatt kiáll, helyét Kelecsényi foglalja el Az UTE mezőnyjátéka nem tud ki­fejlődni, inkább váratlan szélső csatár­kombinációkkal veszélyeztet és egy ilyen támadásból a 24. percben Grossmann lefut és átadásából Török éles lövéssel védhetetlen gólt lő. (2 : 0.) Az UTE már bebiztosítva látja győ­zelmét, de csodálatos módon a prágai csapatból nem vált ki erősebb hatást az újabb eredmény. Nyugodt, gépies összjátékkal igyekezenek felőrölni és rést ütni az UTE közvetlen védel­mén, de a 16-os vonalon elvesztik a talajt lábuk alatt. Carvan centerhall gazdag technikai készültségét csillog­tatva játssza tisztára csatárait, külö­nösen Jelineket látja el pompás lab­dákkal, aki, amidőn látja társai tehetetlenségét, maga próbálkozik, azonban három lövése a kapu fölött süvít el. Mintegy hét percig tart a Viktória offenzívája, amikor a 31. percben a fedezetben Kelecsényi lefut, beadását Limbeck fejjel Priboj elé csúsztatja, aki kijátssza Zeniceket és éles lövéssel védhetetlen gólt lő. (3:0) A gól után ismét a csehek­ támad­­nak. Jelinek cselezi Müllert, de túlsá­gosan hátraadott beadását Novák a kapu mellé lövi, hasonló sorsra jut Kristal erőtlen lövése is, míg Severin kiadásával lefutó Jelinek kapura kül­dött labdája magasan halad el Zinner hálója fölött Az utolsó percekben a Viktória kétségbeesett erőfeszítéseket tesz, hogy az eredményen szépítsen. A 40. percben Hoyer előretör, vissza­pattanó lövése Novak elé kerül, No­vák lövését azonban Zinner fogja Hoyer elől marad és az egy­­hátvédrendszerrel sikeresen fedezi kapuját. Az utolsó percben Limbeck kap Fogl­al-tól egy hosszú labdát, kitör, de Ze­nisekkel szemben tehetetlen és amikor mégis lövőhelyzetbe kerül, lövését Benda fogja. Helycsere után a Viktória lényeges változtatást tesz a csapatán. Hojer előlmarad a center­ben, mellette jobbra Severin—Novak­­szárny áll föl, míg a védelemben Hofer helyét Zenisek foglalja el, balhátvéd pedig a tartalék Stehlik lesz. Az UTE összeállítása csak annyiban szenved változást, hogy Király helyére a BAK- ból átigazolt Deutsch kerül. Heves UTE támadás nyitja meg a játékot, de Kelecsényi hibáz, majd Grossmann offszájdot vét, míg az offszájd helyzetben álló Török lövése a kapu mellé kerül. A 6. percben lép először akcióba a vendégcsapat, szép belső csatárkombinációból azonban Severin a kapu mellé lő, míg Kova­kot Fogl 111 lekapcsolja. Novak újabb támadását Fogl 11 csak faulttal tudja feltartani. A szabadrúgást Zinner ki­­boxolja. Ebből Búza szökteti Gross­­mannt, akinek lefutása azonban a kapuvonalon túl nyer befejezést. A 12. percben Limbeck a szélén kitör, átemelt labdáját Török fordulatból a kapu fölé lövi. Az UTE a kissé visz­­szaesett Viktóriával szemben némi fölénybe kerül és csak Zenisek pom­pás hátvédjátékán múlik, hogy ered­ményt nem tud elérni. Török szép keresztpasszát Kelecsényi elfogja ugyan, de addig habozik a beadással, amíg Stehlik leszerelt. Priboj össze­futásából Fenicsek egy percre harc­­képtelen lesz, amikor a 17. percben a kitörő Seve­­rint Fogl III faultolja a 16-os vonalon belül. A meg­­ítélt 11-est Hojer a már előre a jobb sarokba helyezkedő Zinner kezébe lövi. A kedvező alkalom elszalasztása csak fokozott erőkifejtésre sarkalja a Viktóriát és amikor a 19. percben Müller faul­tolja Jelineket, Hojer erős szabadrúgása Hrüb­erről hozzá visszapattan, Hojer kicselezi Müllert és cső­várt, magas lövése vér­he­­tetlenül jut az UTE háló­­jába (3:1). Katona mmn doktor jogi és közgazdasági szem­náriuma Buda­pest, IX., Ráday­ u. 41. (az egyetemektől a percnyire). Telefon: József 105—HU. Fiók: Pécs, Basamalom­ utca 8. Miskolcz, Soltész Nagy Kálmán­ utca 7. Előkészítés, jegyzet­­__________bérlet, tanácskozás A gólra most az UTE felel táma­dással, de Török átadásából Priboj váratlan lövését Benda szép stílusban fogja. Megismétlődik most az első félidő szép mezőnyjátéka némi Vik­toria-fölénnyel, és ugyancsak eredmény nélkül. Ezzel szemben Fogl II süvítő 30 mé­teres szabadrúgása­ Bendát foglalkoz­tatja, nemkülönben Priboj offszájdizó támadásból leadott lövése is. Hojer páratlan elánnal fekszik a játékba és a 32. percben Severinnel keresztülvitt szép háromszögjátékából lövése köz­vetlenül a léc mellett süvít el. Majd Carvan leadásából, mielőtt a labdát Kristal elfogná, Jelinek lő hajszállal a kapu mellé. A 36. percben Stehlik kör­ívért vét. Kelecsényi iveit be­adását a rájutó Priboj elöl Benda Török elé boncolja, aki a labdát be is lövi, de Priboj offszájdon áll. Két perc múlva Carvan rendsze miatt Fogl II újabb 30 méteres szabadrúgása ad Bendának munkát, amelyet Búza kezébe lőtt labdája követ. KERÉKPÁROK, kerékpárgumi, alkatrészek. Varró­gépek, gramofonok olcsón, részlet­­fizetésre is. Kérjen árjegyzéket. Javí­tásokat vállalunk. Deményi, Teréz­ körút 4. szám. -------- .­­ ..................... Ili IMII || Az idő rövidsége lankadatlan táma­dásokra készteti a Viktóriát. Hojer ideális kiadását Jelinek Pogl II-tól való félelmében elszalasztja, majd a lefutó Jelinek beadását Novak hibázza. Az utolsó percben még búcsúzóul Fogl III faultolja Hojert, és amikor a­ szabadrúgást a kapu fölé lövik, a bíró a mérkőzés végét jelzi. A két csapatról. A Viktória Ziskov Hamarjában nem is tudunk vissza­emlékezni arra, hogy mikor játszott Budapesten egy ilyen, minden szem­pontból kifogástalan, igazi gentleman csapat. Ha olyan valaki nézte végig a mér­kőzést, aki nem ismeri a viszonyokat, úgy az azt mondhatta, hogy a Vik­tória volt az ammatőrcsapat, s az UTE a profi. Mert valóban a cseh csapat játékstílusa igazi amatőrstílus volt. Hiányzott belőle az u. n. rakkolás. Mindent könnyedén, finoman, a testi erő legcsekélyebb kihasználása nélkül hajtottak végre. Röviden azt mondhat­juk, hogy ritkán tapasztalható, úri módon játsszák a futballt. Ami pedig a csapat képességeit illeti, úgy technikai, mint taktikai szempontból feltétlenül jobbak­ voltak a vendéglátó csapatnál. A mezőnyben igen sokkal többet mutattak, mint a magyar játékosok, de egyben alul­maradtak: a góllövésben. Lehet, hogy a kapulövésben is előre­haladottabb a tudományuk, azonban túlságosan respektálták csatáraik a Fogl testvéreket. Eleinte a könnyű testsúlyú, elegáns testmozgású csatá­rok megkísérelték a harcot felvenni, de sorra pórul járván, később már nem is mentek olyan labdára, amelyekre a Fogl-gát is aspirált. Így a Fogl-test­­vérek csaknem az egész mérkőzésen tiszta labdákkal dolgozhattak. Az első percekben egyébként fel­tűnő elfogódottsággal is játszottak s mire a lámpalázt leküzdötték, már az első gólt be­ is kapták. A Foglok ellensúlyozására a máso­dik félidőben az ideális szép testű, hatalmas termetű Hofer ment a csa­társorba, s mint középcsatár feltűnően jól irányította a támadásokat s bár a félidő kétharmad részében ők uralták a játékot, a masszív UTE védelemmel szemben csak egy góllal sikerült az eredményen szépíteni. A közvetlen védelemben Zenisek ma sokkal többet nyújtott nagynevű válogatott társánál, Hojer­­nél, aki mint előbb is jeleztük, mint csatár lényegesen jobban tetszett. A Hojer helyett a második félidő­ben hátvédet játszó Stehlik nyers erő, minden különösebb képesség nélküli. Carvan középfedezet volt a csapat s a mezőny legjobb já­tékosa. Igazi, ideális középhalf. A labda feltétlen ura. Úgy a szerelés­, IS "látcsövek, vem \yWwv orresiptetek Zeiss \\\\\\\\ il és Goerz üvegek­ \\\\\\\ Barométerek, hő- \\\\\\' ik a legjobb kivitelben Wuu m m és ram latszerészeknél Bpest,y,VitrösmartY-tér Sportüslef Budán Bleyer Testvérek. II. kerület, Fő­ utca 27 Lánchytól 3 perc.W Sar. cipő _ 195.000 K [ T * cipő ._ 75,000 K-tól 5-os labda ... 155,000 K I I ríTl||­7 prés l­a 50,000 K „ harisnyaszár 33,000 K I UHUIUL raexett 240,000 K „ iSpertOiSef Budán) Bleyer Testvérek. II. kerület, Fő­ utca 27 H Lánchytól 3 perc. || W Sar. cipő _­ 195,000 K | T * cipő ._ 75,000 K-tól 1 6-os labda ... 155,000 K I­rillUS/ Prés l­a 50,000 K „ W harisnyaszár 33,000 K 'UHUIUL rappett 240,000 K „ H FigyelemI PÜT II SOFFŐRISKOLA N­­em Figyelem! Felelősségünk mellett tanácsoljuk, hogy ne öljen fel hangzatos hirdetéseknek és ne ürüljön az olcsó tandíjnak, mert akkor ki­képzése hiányos lesz, har'-ra mielőtt bárhová menne, lorrnk­oa bizalommal az ország legjobb hírnevének örvendő „VIKTÓRIA" autószakiskolához, a­hol gépészmérnökök műhelygyakorlattal egybekötve szakszerűen kiképezik, hatóság előtt s körösén levizsgáz­tatják. Levizsgázott növendékek elhelyezését elősegítjük. Jelentkezés egész nap a városi irodában „VIKTÓRIA*1 autósagkiskoléha**, kérőiét. tfőröszaarty-istca 53. szén*. Cimre figyelni ! Nem tévesztendő össze volt alkalmazottaink vállalkozásaival. Telefon 13—90 IURISIATAPASZ fur JUSISTRIMSZ kiváló szer tyúkszem, bőrkeményedés és a fejbőr más képződései ellen. Kapható minden gyógylázban és drogériában. Magyarországi főraktár: Török­ József r.-r., Bud­apest, Király­ u. 12

Next