Sporthirlap, 1927. június (18. évfolyam, 84-96. szám)

1927-06-02 / 84. szám

CSÜTÖRTÖK, 1927 JtíM­DS­Z SPORTHIRLAP Hamis vallomást tett a Terézváros kapusa, hogy a Somogy kezére átjátssza a bajnokság negyedik helyét Müller Gyula bevallotta, hogy ő védett Kaposvárott a Somogy ellen — A kapuscsempészés meséjét tizenöt milliós ígéretért vállalta — Rendkívüli ülésen ma este tárgyalja a profiszövet­ség a legújabb vesztegetési szenzációt . — A Sporthírlap tudósítójától — Mint a futótűz járta be a fővárost kedden késő este a hír, hogy a So­mogy csapata kerül a proficsapatok osztályozómérkőzéseibe, mert meg­óvja a Terézváros ellen elveszített baj­noki mérkőzését. A szerdán reggel megjelenő újságok már részleteket is hoznak az esetről, mely szerint a két hét előtt Kaposvárott lejátszódott Te­­rézváros—Somogy mérkőzésen nem az a Müller Gyula kapus védett, akit a Terézváros leszer­ződtetett, hanem a testvére, mivel Gyula lekéste a vonatot. Müller Gyula ezt Baranits Kálmán­nak, a Somogy budapesti képviselőjé­nek jelenlétében jegyzőkönyvbe mon­dotta a profiszövetség helyiségében, ami egy igen komoly óvásnak vetette meg az alapját. Arról nem szólt a hír­adás, hogy hogyan került az elkésett Müller Gyula helyett az utolsó pilla­natban éppen a testvére elé, aki azután az egyöntetű kritika szerint szenzá­ciós védéssel főrészese lett a Somogy elleni meglepetésszerű győzelemnek Ennek és más egyéb részleteknek a derítése is azonban már a PLSz in­tézőbizottságának a dolga s a So­­mogyra nem tartozik. A kaposvári egylet képviselője természetesen azonnal átlátta a Müller Gyula vallo­másának jelentőségét, ami a Somogy negyedik helyére nyithat utat. Nem kétséges ugyanis, hogy amennyiben a Terézváros tény­leg igazolatlan játékost szerepeltetett, akkor a mérkőzést megsemmisítik s újrajátszás esetén feltétlenül favorit­ként kiálló Somogynak még egy dön­tetlen eredmény is bebiztosítaná azt a negyedik helyet, amelynek birtokában ma a Turul kapott az osztályozómér­­kőzésekre beosztást. Csak kevesen kételkednek abban, hogyha a Somogy áll a negyedik helyen, azzal szemben is gyakorolni fogja az I. liga azt a méltányosságot, amit most a Turul él­vezne. Éppen ezért Somogy képvise­lője a szövetségben letétbe helyezett jegyzőkönyv alapján szerdán délben benyújtotta az elveszített Terézváros—Somogy mérkőzés eredménye ellen emelt óvását. Az óvásnak­ ebben a formában igen komoly alapja van s a PLSz el­nöksége természetesen azonnal in­tézkedett, hogy azt még a héten le­tárgyalják, mert a Somogy—Teréz­­város-mérkőzés ügyének feltétlenül előbb kell dűlőre jutni, mint az osz­­tályozó-mérkőzéseknek. Még csütörtökön este fél 8 órára rendkívüli ülésre hívták össze a PLSz intézőbizottságát, amelynek azonban sokkal bonyolul­tabb anyaga lesz, mint az a jegyző­könyv, amit a Csomogy képviselője az óvásának alapjául beterjesztett Müller Gyula bevallotta, hogy hamis vallomást tett a szövetségben Szerdán ugyanis olyan újabb fej­leményekhez érkezett el Müller Gyu­la játékos futballkarrierje, ami egy ideig bizonyosan élénken fogja fog­lalkoztatni nem csu­pán a futball­­hatóságokat, de a magyar közvéle­ményt is. A Terézváros elnöke, Lcbuch Mátyás szerdán délután megjelent a Sporthírlap szerkesz­tőségében és először is a leghatározottabban kijelentet­te, hogy csapatának kapujában Müller Gyula védett a kapos­vári mérkőzésen, amit különben most már Müller Gyula se tagad, aki szerdán délelőtt meglepő és kö­vetkezményeiben bizonyára nagy­­jelentőségű kijelentéseket tett. merev világa, előkerül a kutyanyelv s ví­gan rója az ismeretterjesztő és műszaki közleményeket. Életének legboldogabb időszaka, amikor a már elnémult, de egy­kor nagyratartott Vasárnapi Újság ha­sábjain Mikszáthtal és Jókaival együtt jelennek meg az írásai. Van azonkívül még egy passziója. Szenvedélyesen igyekszik ismereteit át­plántálni a környezete lelkébe is, ezért egy évtizede állandó előadója az Uránia Színháznak s legújabban a rádiónak. Szeme és lelke nyitva áll az élet ese­ményei számára. Figyelmét nem kerüli el a sport s az általa alakított Máv gép­gyári „Szavaló Kör” előbb önképzőkörré bővül s később a sport osztályait is fel­állítja. Csakhamar kétezer tagot szám­lál az egyesület, amelynek birkózó-, fut-, ball-, atléta-, kerékpár- és turisztika­osztálya már a háború előtt virágzik. Szieberth Imre pedig gondját akarja viselni az egyesületének, ezért mindjob­ban belemélyed a sportágak ismereteibe. Agilitása, szívóssága, ritka judiciuma és legfőként különleges szervezőképessége egymásután hívja fel a sportszövetsé­geié figyelmét. 1911-ben már belesodró­dik az MLSz nagy harcába s részt vesz egy puccsban, amely kibuktatja az MTK —FTC—UTE koalíciót. Ez volt az a bi­zonyos „paplangomb” harc. 1913-ban már az MLSz alelnöke, ami abban az időben igen nagy rang volt. Attól fogva aztán a fegyelmi, fellebbezési és egyéb bizottságok munkájából egy évtizeden át részt kér s az MLSz funkcióinak egész skáláját végigjárja. Egyidőben pedig ügyvezető alelnöke a MASz birkózó osztályának s mikor onnan az MBSz­­kiszakad és önállóvál lesz, Szieberth Imre az új birkózó szö­­­vetség alelnöke. Egy év múlva ügyvez­­zető alelnök, az marad néhány évig , két év óta társelnök. Meghívák a boxoló szövetség elnökségébe és egy puccsal akarata ellenére a kerékpáros szövet­ség is elnökévé választja, amiről termé­szetesen azonnal lemond. Ezek a man­dátumok pedig­ nem indokolatlanul érik, mert valamennyi szövetségben ál­landóan serényen tevékenykedik s a MASz tanácsának például 15 esztendő óta szakadatlanul tagja. így kerül a gépgyári tisztviselő az OTT kinevezett tagjai közé is, ahol törvénytervezetével még újra is felhívja magára a figyel­met. Mikor pedig világossá válik előtte, hogy tervéből valóság nem lehet, tel­jes erejével a klubjának vágyai felé for­dul s pályát teremt a MÁV gépgyár­nak. Kombinál, számol, küldöttséget vezet egyiket a másik után, kilincsel, ki­jár s agilitása fanatizmussal tölti el a munkásságot is. A telket megkapják, a klub munkástagjai éjjel is hordják a földet és építőanyagot, míg a pálya megépül. 1924. május 18-án pedig József fő­herceg felavatja az új sporttelepet. Szieberth Imre, aki a sportszellem mellett az izzó hazafias szellemet is állandóan ébrentartja, a főherceg sza­vait márványtáblára vésette s elhelyez­tette a kőbányai úti klubház falán. „Legyen ez a sporttelep a magyar erőnek és hitnek egyik fundamentuma, honnan ne csak bajnokok keljenek hó­dító útra, hanem acélos erejű és haza­­szerető munkás ifjak innen induljanak a régi nagy Magyarország visszaszer­zésére.” Pontosan Szieberth Imrére találnak e szavak, akit másirányú tevékenysége most elszólít a gépgyári sportkör éléről. F. P. Tizenöt milliót ígértek Müller Gyulának, ha vallomásával elősegíti a mérkőzés megsemmisítését A Terézváros elnöke elmondta, hogyan bírták rá Müller Gyulát a hamis tanúvallomásra a testvérrel való csere kitalált mese. Amikor szerdán reggel olvas­tam, hogy Müller Gyula erről val­lomást mondott jegyzőkönyvbe, mélyen megütköztem s azonnal in­tézkedtem, hogy a játékos jöjjön a lakásomra. Közben megjelentek nálam a Turul érdeklődő tagjai: Steiner intéző és Hajdú játékos, továbbá Kovács Mátyás, az intéző­bizottság tagja. Mindhárman ott voltak, mikor Müller megjött s iz­gatott ".lelkiállapotban sírva­­elő­adta, hogy rémes éjszakát állott ki, mert a PLSz-ben kedden este valótlant mondott a jegyzőkönyvbe. Azonnal kérdőre fogtam, hogy miért tette ezt. Müller Gyula azt mondotta, hogy i megkörnyékezték, de már nagyon megbánta és meg­kér, segítsem ezt a dolgot rendbe­­hozni. A három sportember előtt azután őszintén elmondotta, hogy a múlt héten többször kereste már őt egy Várad! nevű sportújságíró, aki kedden délelőtt egy köpcös, fekete úr társaságában újra fölkereste. A köpcös úr azt mondotta, hogy szívesen ad Müllernek 15 mil­liót, ha megjelenik a PLSz-ben, jegyzőkönyvbe mondja, hogy nem ő, hanem a testvére védett Kaposvárott és ezért a meccset megsemmisítik. Azután se féljen semmitől, mert ő leviszi Kaposvárra és a Somogynál elhelyezi. Müller az alkura ráállt, este tíz órakor jászutcai munkahe­lyén újra megvárta Váradi, elvitte Baranitshoz,­­ a Somogy budapesti képviselőjéhez, akivel fél tizenegy óra tájban érkeztek meg a PLSz-be s itt Müller tényleg jegyzőkönyvbe Schuch­ Mátyás elnök a szerdai eseményekről és általában a Teréz­város—Somogy mérkőzésről a kö­vetkezőket mondotta: — Kaposvárott a Terézváros—So­mogy mérkőzésen Müller Gyula vé­dett, ezt a leghatározottabban kije­lentem. A vonatról való lekésés és MODIANO SZÍVAPKAPAPÍR ÉS HÜVELY FELÜLmúLHATATLAN mondta a már jól ismert vallomá­sát. Müller Gyulának erre a bejelenté­­sére azonnal összehivattam a klub fe­gyelmi bizottságát. Még szerdán­ dél­után a klub helyiségében megjelent kí­vülem Mazán Gyula futballigazgatónk és Fábián Dezső a bizottság tagja. Itt most hivatalos jegyzőkönyvet vet­tünk fel Müller Gyulával. Ez a vallo­más csak annyiban tért el a dél­előttitől, hogy Müller Gyula ezúttal nem a köpcös úrnak, hanem Váradi újságírónak a szájába adja a tizenöt milliós ígéretről szóló felbiztatást. A jegyzőkönyvet természetesen így vettük fel s azt még a csütörtöki nap folyamán felterjesztjük a profiszövet­séghez. A saját hatáskörünkben pe­dig az ügy tisztázásáig Müller Gyula játékjogát felfüg­gesztettük, mert tizennégy év óta becsületesen működő egyesületünkhöz a tisztáta­­lanságnak az árnyékát sem engedhet­jük közel férkőzni. — Megjegyzem még, hogy azt a bi­zonyos Váradit én már többször lát­tam Müller körül forgolódni s meg­tudtam, hogy Váradi minduntalan ajánlatokat tett a kitűnő kapusnak egyik, vagy másik profiklub irányá­ban. Kedden este kilenc óra tájban fent jártam a PLSz helyiségében s ott is láttam Váradit, amint az egyik profiklub intézőjét félrevonta, sutto­gott neki és felém mutogatott. Müller­­rel, mint hallom, egy jó óra múlva jelent meg újra a helyiségben. Eddig szól a szenzációs nyilatko­zat s ennek nyomán mi igyekeztünk azonnal utánajárni annak, hogy ki az a másik Müller,­­ aki ezen a kaposvári mérkőzésen szóba jöhetett. Megtudtuk, hogy Müllernek két testvére van. A bátyja, Rezső, bekket játszott, de ma már ezt a posztot sem nagyon kultiválja. Védeni pedig semmieset­re sem tud úgy, hogy gólokkal gyen­gébb csapatát a hatalmas formát ját­szó Somogy ellenében másfélórán át a győzelemig tudta volna tartani. Van még egy öccse is Müllernek s ez valóban kapus. Azonban nem a TLK-ban, a Terézváros amatőr előd­jénél véd, hanem az NSC-nek az ILSz csapatában. Ez a nyom már sokkal tetszetősebbnek látszott, mert egy ILSz csapatbeli kapus tényleg nincs a nagy nyilvánosságnak a szeme előtt. Az NSC-ben azonban kijelentették, hogy a legkisebb Mül­ler az elmúlt vasárnap délelőtt ál­talános megelégedésre náluk védett, a Millenáris-pályán ez a mérkőzés déltájban fejeződött be . Mülleren semmi jelét sem lehetett annak ta­pasztalni, hogy valami csodára ké­szül és ugyanebben az időtájban Kaposvárra kíván a Terézváros csa­patával megjelenni. Ma este tárgyalja a profiszö­vetség a Müller-ügyet A PLSz gondja lesz megállapíta­ni azt, hogy mi késztette Müller Gyu­lát annak a vallomásnak a megtéte­lére, amelyben a testvérét állítja be maga helyett a kaposvári futballka­­puba. Az intézőbizottság erélyesen akar az ügynek végére járni s ezért a csütörtöki rendkívüli ülésre nemcsak a Terézváros és a Somogy képviselőjét idézte be, hanem Mül­ler Gyulát, továbbá a mérkőzés zú­ráját és a csapat kapitányát is. Két kérdést kell tisztázni. Az egyik az, hogy Müller Gyula ját­szott-e Kaposvárott s ha igen, miért tette valótlan jegyzőkönyv vallomá­sát. A. • | 3

Next