Sporthirlap, 1929. február (20. évfolyam, 14-25. szám)

1929-02-02 / 14. szám

SZOMBAT, 1929 FEBRUÁR 2.3 SPORTHÍRLAP A magyarok átengedik Barcelonának a vizipólótorna rendezését és azon a magyar csapat nem vesz részt Írta: Bús Fekete László A Magyar Úszó Szövetség elisme­résre méltó munkával és lelkesedéssel augusztus 14. és 20. közti napokra Bu­dapest számára biztosította Európa egyik legnagyobb sport­­eseményét. Még Amsterdamban kezdték a mun­kát,és­ azóta itthon folytatva megsze­rezték a világ legjobb vízipóló csapa­tainak részvételét azon, a hatos­ tornán, ame­lyet a Szövetség a pesti Császár-fürdő medencéjében készült megrendezni. Ez a hatos vízipóló-torna túl minden sportbeli jelentősége a szív­ügye is a magyar sportpublikumnak, hiszen m­ódot ad a magyar válogatott csapat­nak, hogy hazai környezetben, hazai közönség biztatása mellett revánsot vegyen a német csapaton, amely Ams­terdamban szerencsétlen körülmé­nyek között elütötte a világbajnokságtól. Donáth Leó, Kiss Géza és Komjidi Béla hosszas tárgyalások és úgy az ISPS' 1­­ E *- erkölcsi, mint az anyagi felelősség vál­lalása mellett biztosították a világbajnok németek, a harmadik helyezett franciák, továbbá az Amsterdamban kitűnően szerepelt belgák és a vízipóló őshazájának képviselői, az angolok részvételét, akik Amsterdamban szin­tén megmutatták, hogy még mindig a legelső klasszishoz tartoznak. És mindezekhez biztosították a ki­tűnő svédek részvételét is, akik A­rne Borg miatt nem indultak Amsterdamban, nehogy a világ legnagyobb úszóját, aki egy­úttal csapata legkiválóbb játékosa is, túlterheljék a vízipóló meccsekkel. De hogy a svéd­ csapat igazán a legelső klasszis, azt legjobban a pesti Európa­­bajnokság bizonyítja, ahol a svédek a magyarok után a­­második helyre fu­tottak be! Természetes tehát, hogy annak az öt nemzeti csapatnak a világbajnok­ságban másodiknak befutott és két­szeres Európa-bajnok magyar csapattal való küzdelme az év legnagyobb sport­­eseményének ígérkezett és nemcsak mi, pestiek, hanem az egész világ figyelme már most Magyarország felé irányul, ahol augusztusban reális kö­rülmények között, (nem kiesési kupa­rendszerrel, hanem körmérkőzés kere­­tében, ahol mindenki mindenkivel ját­szik),­­ eldől, hogy melyik is a világ legjobb póló­csapata. Ilyen előzmények után természete­sen a magyar csapatnak fokozott mun­kával kellene készülnie a nagy össze­csapásra, ahol a dicsőség babérlevelei, vagy a bukás szégyene várakozik reánk. A magyar közönség nagyon jól is­meri uszoda­viszonyunkat és így nem kell bővebben kifejtenünk, hogy a mi fiaink téli tréningje boxból és tornából áll, amíg a nagy ellenfelek fedett" uszo­dákban, formájuk és állóképességük állandó fokozásával készülnek a nagy erőpróbára És amíg itthon a fedett uszoda gyors elkészítése helyett nyilatkozatok fogalmazásával töltik az idejüket a hivatalos körök, külföldön áll a leg­szigorúbb tréning, sőt nemzetek közti válogatott mér­kőzések során igyekeznek a csapatok a legna­gyobb formára feljutni. Két ilyen mérkőzés volt vasárnap Európában. Az egyik Tourcoingban, Franciaországban folyt le Franciaor­szág és Belgium között és eredménye: Franciaország—Belgium 3:3. Megjegyezzük, hogy Tourcoing Fran­ciaország kis vidéki városa, mindössze­­ 40.000 lakója van, de gyönyörű fedett uszodájában a francia játékosok ál­landó vízi­ tréninget tartanak. A másik nagy meccs Berlinben volt, ahol a német válogatott csapat állt ki a berlini együttes ellen és az ered­mény: Németország—Berlin 8:6. A külföld ilyen készülődése mellett idehaza komoly tréningről egyáltalán szó sem lehet és a fedett uszoda ügyé­nek állandó elodázása még lelkiekben is letöri a szomorúan tornázó fiúkat. Ilyen szituációban nem is lehet helyteleníteni a MUSz vezetőinek a lemondását, amelyet éppen a napokban határoztak el és ma már bizonyosnak látszik, hogy a márciusi közgyűlés után, a felelős vezetők visszavonulása miatt kormánybiztos fog fedett uszoda hiányában a váloga­tott keret élén tornázni. Et nunc veniam ad fortissimum! Barcelona városa tudvalevőleg nagy világkiállítást rendez az idén és hetek óta formális könyörgő leveleket intéz Donáth Leóhoz, a Nemzetközi Úszó­ Szövetség magyar főtitkárához, hogy engedjük át nekik a Buda­­pestre tervezett hatos pólótor­nát Kérésüket azzal indokolják, hogy egyrészt minden áldozatra hajlan­dók, másrészt pedig csak ettől a szenzációs sporteseménytől, amelyre az egész világ felfigyel, remélik a kiállítás világsikerét és a város nagy idegenforgalmát. Barcelona kérése szerdán kerül a MUSz intézőbizottsága elé, ahol a szövetség előadója a következő tra­gikusan hangzó hivatalos indít­ványt fogja tenni: — Tekintettel a magyar tréning­viszonyok tarthatatlanságára és a külföldi ellenfelek hatalmas készülődésére, a magyar Szövet­ség engedje át Barcelona szá­mára a hatos póló-torna meg­rendezését és mivel a magyar csapat kényszerű rossz formája miatt Pesten nem startolna győ­zelmi esélyekkel, a Barceloná­ban tartandó pólótornán ne ve­gyünk részt! Ne vegyünk részt azért, mert semmi szükség nincs arra, hogy idegen pályán, ide­gen közönség előtt, a tréningjé­­ben visszamaradt magyar csa­pat súlyos vereségeket szenved­ zon létre és ekkora áldozattal vigye előre a sport ügyét. Valójában még igazi, az egész lakosságot átfogó sportéletről, amelynek gyökerei mé­lyen nyúlnának le az arabok életébe, beszélni sem lehet. Olyan ez a sport­élet, mint amilyennek a stadion tűnik, amelyen alig van fedett néző­hely, mindössze a király díszpáholya és mellette két kisebb tribünrész fe­dett, de ezek a tetők is inkább a nap ellen védik a nézőt, mint az eső vagy más ellen. Az egyiptomi sport­élet viszont olyanformán tűnik az ember szemébe, hogy van már teteje, mert remek stadionnal, jobbnál­­jobb pályákkal, sporttelepekkel ren­delkezik, de nincs alapja, mert a nép széles rétegeit csak most kezdi meghódítani a sport. Hol van még az idő, amikor a tökéletes sportszel­lem és a tökéletes sportfegyelem igájába hajtja a fejét ez a sok nagy értéket, de éppen annyi keleti bűnt is hordozó nemzet? Az alexandriai stadion nem az egyetlen alkotása az egyiptomi sport­nak ebben az esztendőben. Tavaly még csak a körvonalai látszottak az Olimpic-pályának is, az idén már an­nak a kitűnő gyepén játszotta le a Hungária két alexandriai mérkőzését. Ebben a városban tehát egy év alatt két tökéletes sporttelep épült, pedig a régiek is használatban vannak még. S ezt mind az arabok építik, akik ver­senyre akarnak kelni az európaiakkal és ezen a téren sem akarnak elma­radni tőlük, különösen pedig az ango­loktól. Egészen természetes, hogy a sport az angol katonák bakancsával vonult be Egyiptomba, akiknek fel­szereléséhez éppen úgy hozzátartozik a futballcipő, a hoki- vagy a tenisz­ütő és a rugby-labda, mint akár a si­vatagi sisak, a páncélvonat, a homok­futó autó vagy a repülőgép, amely búgva-zúgiva éizeli, hasítja a levegőt a Nílus völgye felett és hirdeti az angol világuralmat. Az angol katonák laktanyái valósá­gos sporttelepek. Az épületek körül hatalmas térség terül el mindenütt és ezeken a térségeken nem láthatsz sem sajkákat, sem golyófogókat, sem más harcászatra emlékeztető dolgot, ha­nem mindenütt futball- vagy hoki­­kapu mered eléd, gyönyörűen ápclt füves vagy homokos talaj terül el köz­tük, vagy a katonai kaszinó mellett a nomnás tenisz­pályák légióját fede­zed fel. És nem mehet el az ember a Milusparti óriási kaszárnya mellett, hogy az udvarán, pályákon ne futbal­lozzanak, vagy legalább is ne húznák a hengert a bakák, akiknek a kevés szobrázat, még kevesebb manőverezés mellett a sport az egyetlen — de köte­lező — foglalkozása. De az itteni ka­tonaságnak még mindig kevés az a sportalkalom, amit a laktanyák kö­rüli pályák nyújtanak. Állandóan meccselnek az arab csapatokkal — magam is két ilyen futballmeccset lát­tam — és hol ezen, hol azon a sport­telepen jelenik meg két katonai autó­káz, amiből egy-egy csapat dresszbe öltözött baka száll ki és futball- vagy rugby-meccset játszik, a mérkőzésre kibérelt pályán. Mindegyiknek meg­van természetesen a rendes sportfel­szerelése és a legteljesebb sportszerű­séggel küzdik végig a mérkőzéseket. Ne gondoljuk, hogy ezek a katonák mind úgy rúgják a labdát, mint vala­mikor Woodward, vagy úgy ruvleyz­­nek, mint valami amerikai profi. Na­gyon is „katonai” nívón mozog a sportkészségük, de a sportolással, a szabadtéri játékokkal edzik a testü­ket, őrzik meg üdeségüket és szerzik meg a harci készséget, amire a gyar­mati katonának fokozott mértékben szüksége van. És a katonák nyomán beözönlött angol lakosság, amely a nagyszerű épületekkel, csodás szállókkal, vil­lannyal, csatornázással, vonattal, gép­pel a modern kultúrát kente rá erre az ősi földre, szintén a sport birodal­mába menekült, hogy unalmát elűzze az élet egyhangúságában, hogy erejét őrizze és növelje, hogy egészségével, ruganyosságával, testi és szellemi üdeségével munkakészségét meg­tartsa, növelje, mert csak így képes kibírni a kl­íma szokatlanságát és ál­­lani a versenyt a kevesebb tudású, de kíméletlenül kapzsi, ravasz és álnok ben­szülöttel szemben. Az alexandriai és a kairói Sporting, amely eredetileg az angolok, most már általában az európaiak sport­telepe, «rye»verfl«4 éves sporth­íre,­ amelybe élvezet belépni. Az alexand­riai jóformán a város szívében, a Varrós szintén egészen közel a város közepétől, a Nílus két ága között te­rül el. Mindkettő óriási területet fog­lal el és mindkettőn megtalálja min­denki a sportlehetőségeket a sport ki­­ágaira. A teniszpályák egész légióra — Alexandriában 36 van ■— mellett gyönyörű golf­pályák sorakoz­nak. Odébb a lovaspóló- és rugby­­pálya üde zöldje szinte harsogja, mi­lyen gonddal ápolják, mellette pedig a futballpálya kapui emelkednek s a hoki­pályák gyepszőnyére húzódik óriási terület áll a lovaglók rendelke­zésére, míg az egész telepet körül­futja a lóversenypálya, melyen sík­versenyeket és ügetőversenyeket egy­aránt tartanak. Nézőteret, nagy tribünöket hiába keresünk. Mindössze a versenytenisz­pálya körül találhatunk a nézők szá­mára épített nézőteret és a lóverseny céljánál kisebb tribünöket. Az óriási telepen, a ligetben, amelyet itt-ott, kü­lönösen a klubház körül pálmák és más növények, virágok díszítenek, valóság­gal elvész az a néhány épület és tribün, amire itt szükség van. Látszik, hogy ezeket a telepeket nem a nézőtömegek­nek, hanem a sportolók tömegeinek építették. S ha az ember szombaton délután, vagy vasárnap kimegy a Sportringre, akkor látja, hogy itt va­lóban tömegek sportolnak. A földszin­tes klubházban természetesen kényel­mes öltözők, társalgó és olvasó terem, — a világ minden részéből való lapok erdejével és könyvekkel felszerelve — azonkívül hatalmas vendéglő, klubka­szinó van, melynek hűvös fák alatt el­terülő terraszáról nem megy be az ember egész nap a város házai közé, ha egyszer ide kijött. A Sporting-kluboknak eredetileg csak angolok lehettek a tagjai, de most már az európaiak mind belépnek. A tagsági díj nem is sok — évi 7 font, vagyis kétszáz pengő, — ha meggon­doljuk, hogy mit nyújt a Sporting a tagjainak. De nem is ebből tartják fent a remek telepet és ápolják oly tö­kéletesen a pályákat. A klub főjöve­delme a lóverseny, amelybe éppen úgy nem szól bele senki, mint bárki másba itt Egyiptomban. Az állam egyáltalán nem törődik azzal, hogy ki mivel fog­lalkozik, hogy milyen üzletet nyit vagy miféle szakmában dolgozik. Nem kell itt sofőrvizsgát tenni, ha valaki autót akar vezetni, de ha elütsz valakit, ha nem tudsz hajtani, éppen úgy felül a

Next