Sporthirlap, 1929. december (20. évfolyam, 141-153. szám)

1929-12-02 / 141. szám

HÉTFŐ, 1929 DECEMBER 2. dóból Ströck ötre emeli az Újpest gól­jainak a számát, majd három perccel utóbb Ströck leadásából Spitz a hato­dik és utolsó gólt szerzi meg csapa­tának. Egy ideig még Újpest támad tovább, de azután a Bástya erőre kap és szinte állandóan offenzívában ma­rad. A 29. percben Bástya-korner, amiből Possák fejesét Adit nehezen fogja. A 35. percben is csak Korner jutalmazza a szegedi csapat formás támadását, miután előzően Emmer­ling harmincméteres váratlan lövését Adit a kapu fölé öklözi. Újpest szór­ványos támadásai során szintén csak sarokrúgásokat ér el, majd egy na­gyobb csoportosulás után P. Szabó összeesik és hordágyon viszik ki a pályáról. Senki sem tudja, mi történt, a bíró maga nem láthatta az esetet, mégis nagy felzúdulás támad a jele­net nyomában. Még szerencse, hogy három perccel utóbb a bíró a meccs végét jelezi. A hangulat­ ekkor olyan volt, hogy néhány rendőr ment be a pályára, nehogy komolyabb összeütkö­zés támadjon nézők és játékosok közt. P. Szabót az orvosok megvizsgálták, komolyabb sérülést azonban nem kon­statáltak, óvatosságból röntgenezés végett mégis kórházba szállították. A játékosöltöző kijáratát hatalmas tömeg állta el, várva a Bástya játéko­sait, a rendőrség azonban szétoszlatta a tömeget. Újpest ragyogó játékával rászol­gált a hatalmas eredményre. Az, amit a csapat — elsősorban a csatár­sor — produkált, egyenesen szenzá­ciós volt. Játékintelligencia, kondí­ció, észszerűség és tökéletes technika segítette a csapatot ehhez az ered­ményhez. A csatársor valósággal ellenállhatatlan volt, különösen Ströck, Auer és Spitz játszottak előrangúan, de megfelelt Szofián is, aki az irányításnak volt a mestere. A fedezetsorban kellemesen lepett meg Kvasz nagymérvű javulása, míg a hátvédpár feltűnő határozott­­ságval dolgozott a sáros, nehéz ta­lajon. Aditnak volt néhány alkalma tudásának kimutatására. A Bástyáról meg kell állapítani, hogy a nagy vereség ellenére szépen és jól játszott. Érdeme, hogy az első percekben felismerte a helyzetet és magas labdákkal operáik A kapus a kapott gólok ellenére jól védett, a két hátvéd is biztosan mozgott a fedezetsorral együtt, gyengébb volt ellenben a csatársor, mely nagyobb határozottság mellett szerezhetett volna még egy-két gólt Bíró: Ritter, Ferencváros—Nemzeti 7:2 (3:1) Kedvezőtlen auspiciumok között lé­pett a küzdőtérre a Ferencváros, mert Takács II. játéka csak a pályán, né­hány próbarúgás után vált bizo­nyossá. A zöld-fehérek nyomban támadóan lépnek fel a Törököt és Rémay III.-at nélkülöző Nemzeti ellen s már az első akcióknál meglátszik, hogy a zöld­­fehérek jó formában fognak játszani. Takács II. és Tanzer s az oly hosszú formahanyatlás után ismét jól mo­zogva Kohut vezetik a Ferencváros rohamait. A 10. percben Kohut erős lövése Gallinától elperdül s Takács II. nyugodtam a kapuba helyezi a labdát. (1:0). A Nemzeti csak lefutásokkal kísér­letezik, amelyeket a fürge Győry II.— Odry jobbszárny hajt végre. A 22. percben Papp elfejel egy labdát Am­sei elől, de Lyka még jókor felszaba­dít s máris Tehzer száguld le a szé­len, beadására Kohut fut be, de el­véti a labdát és ő zuhan a hálóba. A 32. percben ismét Tanzer centerez, Takács II. lő, Gallina eldobja magát, a labda elcsúszik mellett, menthetet­lennek látszik a gól, azonban Szendrő kapusmodorban ráveti magát a lab­dára. Tizenegyes, amelyet Takács II. belő. (1:0). Nyomban utána a ferencvárosi hát­védek bizonytalankodnak, Amsei ki­fut, „szerelni" akar, a labda elpattan és Rémay II. 30 méterről az üres há­lóba gólt lő (gól). A Ferencváros jobbszárnya ismételten veszélyes s a 37. percben Takács II. megcsinálja a „hat trickét": Tanzer beadásából Gallina hasa alatt gólt rúg (3:1). A 44. percben Hossó rendsze miatt ti­zenegyes, amelyet Takács II. Gallina kezébe rúg. A második félidő elején a Ferenc­város egykapus játékot folytat s hat perc alatt két gólt ér el. Az elsőt a 2. percben Takács II.—Turay akció után Toldi rúgja, a másikat a 6. percben Bukovi ideális szöktetéséből Tanzer szerzi meg (5:1). A Nemzetit Győry hozza frontba, aki Obitz hibája folytán kitör és 16 méterről szép, de védhető labdát fut- 1. A III. kerületiek parányi jobbszélsője, Fenyvesi, finom technikával for­dul be a nagy rössel­­­ érkező Löwy mellett (III. ker.—B. Harihárom). 2. Lenkey II. éles beadására ijedten összefut a miskolci védelem, pedig Kutik fejese már felszabadított és a csatár is csak egy van a közelben. Masz­­lonka, Kutik, Fürstner, Dankó, Banaszkievics, Szemző (Kispest—Attila). 3. Slózi tanítványait már nem kell bíztatni a támadásra! Fürstner, Masz­­lonka, Paczolay, Csendes, Kutik (Kispest—Attila). 1. A kis Takács is hibázhat. A rosszul helyezett lövést Gallina elvetéssel védi (Ferencváros—Nem­zeti). 5. A régi újpestiek — Péter, Emmerling és Beneda — védik a szegedi kaput — nem nagy sikerrel — a mai Újpest ellen. Péter, Stofián, Auer, Emmerling, Kronenberger, Spitz, Beneda (Újpest—Bástya). 3 MODIANO tat Amsei hálójába (5:g). A 35. perc­ben a labda Bukovi fején lövésszerű durranással kipukkad. Alig dobják be az újat, a kis Takács máris elcsípi Flórának a sárban elakadó hátraadá­­sát s Gallinát is kijátszva az üres hálóba gólt rúg (6:g). Alig egy perc múlva ismét Tanzer pompás beadását Takács II. nagy nyugalommal helyezi a kapuba ,(7:0). A Ferencváros régi, őszeleji for­máját erősen megközelítve játszott különösen fedezetsora, amelyben Bukovi megcáfolta azt a balhiedel­met, hogy csak 45 percig tud­ ját­szani sáros talajon. A csatársorban a jobbszárny és Kohut futottak fel nagyon jó formára. A hátvédek kö­zül Papp biztosan állott végig a lá­bán. Amsei mindkét gólnál hibázott. A Nemzeti nem játszott rosszul, de erősen megérezte Rémay III. és Török hiányát mert így sem táma­dósora, sem védelme nem volt tel­jes. Egyénileg Odry, Szendrő, Bar­­tos és helyenként Volentik vált ki. Bíró: Szél László. I ^ ^ •9 Korsaolyok, rédők, varrógépek, kerék- 9 párok, gramofonok és tamanak leszAUI- 9 tott­ónkon. Eladta, tréfál­ta tatra. S­alk kalan­z, 41* alté a éa parttéa \§ Essenfeld

Next