Sporthirlap, 1930. december (21. évfolyam, 129-138. szám)

1930-12-01 / 129. szám

HÉTFŐ, 1939 DECEMBER 1. ^podbidop Süt. fiatja a labdát a kapu felé, középről Szofián fejjel egészen balra csúsztatja a hátvédek mögül orszájáról startoló P. Szabó elé, s a labda máris bevágó­dik Ujváry mellett a kapuba. (2:2). A különös módon született gólt nagy lármával fogadja a Hungária-közön­­ség, amelynek még néhány újpesti akció szerez kellemetlen perceket az utolsó tíz percben. A hangulat a meccs végén nagyon izgatott, P. Szabó az utolsó percben egy szabadrúgással kapcsolatosan meg is feledkezik ma­gáról — elrúgja ismételten a felállí­tott labdát —, mire a bíró kiállítja. Pataki Mihály telitalálata a Sporthirlapban A Sporthirlap hétről-hétre ismérg­­ődő és nagy ,népszerűséggel találkozó tipp-cikkeibe legutóbb Pataki Mihály is bekapcsolódott. A közkedvelt „Pity­­ke” nagyszerűen kivágta a rezet, mert a hat mérkőzés közül ötnek a végső alakulását eltalálta s a hatodiknál (Sabaria—Kispest) is az ő meglátása szerint történt minden, csak éppen az eredmény nem, ami tényleg a Kispest határtalan balszerencséjén múlott. A derbi 2:2-s eredménye pontosan ki­jött és ha számszerűleg a többi nem is egészen stimmel, viszont valóban odamentek a pontok, ahová Pataki tippelte. Érdekes, hogy tippelőink eddig fő­leg a „pikáns” eseteknél találták el az eredményeket. Vértes Imre az Újpest —Bocskai (2:2) , meccs eredményét tippelte meg pontosan, Máriássynak az Újpest—Ferencvárossal volt sike­re, Lénárt a Vasas—Ferencvárosnál merészelt a Vasas képességeivel elő­hozakodni, most pedig Pataki­­ re­kordot döntött: hat mérkőzés közül öttel megbirkózott. Az utóbbi időben sok szó esett Pa­taki szakértelméről. Hát íme egy bizo­nyíték, hogy mégis csak ért valamit a futballhoz a Pityke ... Dressler gólja elég volt a III. ker. FC győzelmének a kivívására, ám egy 11-est ugyanő félrelőtt a Budai „11” ellen öt percig meglehetősen csapkodó a játék. A 7. percben Stancsik és Stei­­ner nagy lendülettel törnek Fehér ka­pujára, az utóbbi rendsze azonban megakasztja a támadást. A kis Kár­páti lába megrándul s a balösszekötő ezentúl már nem vesz részt komolyan a játékban. A 10. perc hozza a mér­kőzés egyetlen gólját. Győri II., az újonc kerületi jobbszélső Kovácsitól szorítva lefut, középre vágja a lab­dát, amit elvétenek a budai védők. Drössler berohan, testtel maga­­elé teszi a labdát és­ üresen két méterről hatalmasam a léc alá vágja. A követ­kező perc egyenlítést hozhatna. Stan­csik azonban Schuster keresztpasszát élesen mellé lövi. A budai támadósor­ néhányszor összekuszálja a Vívók vé­delmét, de Király és Bíró azért jól állja a rohamokat. Fehérnek is alkalma nyílik tudását bemutatni. Fábián több nehéz helyzetben Zilahy, majd Lengyel labdáját bravúrral menti, amiért taps jár neki.­­ A II. félidő nagy részében óvatos játék folyik. A 6. percben Drössler alaposan mellé vág egy feleslegesen megadott 11-est. Az erőskötésű és nagyon jól dolgozó kerületi halfsor sokat van munkában, ám a csatársor nem tudja tartani a labdát. Csak Dressierre kell ügyelni a jól dolgozó Wéber­ Lőwy védelemnek. A III. ke­rületi jobbszárny jó támadása góllal kecsegtet, Fábián azonban remekül véd, majd egy nagy kerületi helyzetet Wéber paríroz az utolsó pillanatban. A másik oldalon Stancsik és Steiner rohamai eredménytelenek. Kami Ferenc a kissé elsietett 11-es­­től eltekintve jól bíráskodott. Amikor az ellenfél szabadít fel A Sabaria ostromolja a kispesti kaput, de Belkó fölé lő. — Borbély (S), Császár (KJ, Dénes (KJ, Belkó (SJ (elta­karva, Rozgonyi (KJ (a földönJ, Purczeld (KJ. (Sabaria—Kispest.J Megbukott a titkos bíróküldés mert sportkörökben már napokkal a derbi előtt tudták, hogy Boronkay a bíró és hogy milyen „driblivel”* dolgozott a BT a derbibíró kijelölése körül A titkos bíróküldés világrajöttének pillanatában látszott már, hogy az új­szülött csenevész és rövid életre hiva­tott. Harmadik hete divatozik ez a „korszakalkotó” találmány és most ki­derült, hogy­­ nem sok újat hozott. A derbi előtti napon ugyanis már széltében-hosszában beszélték, hogy a derbit Boronkay vezeti s hogy meny­nyire helyesen következtettek, azt látni lehet abból, hogy —­ tényleg­­Bo­­ronkay jelentkezett az Újpest— Hungária mérkőzés levezetésére. Ebből azután önként kínálkozik a feltevés, hogy az ilyen romantikus tit­kolózásnak semmi értelme sincs, annál kevésbé, mivel ismeretlen jólinformál­­tak még azt is tudni vélték, hogy Boronkayt enyhe célzatú driklivel küldték ki egy kőbányai úti amatőr­­mérkőzésre azzal a rendelkezéssel, hogy úgy sem azt a mérkőzést vezeti, de legalább ilyenformán elterelődik róla a közfigyelem. Ha már ezek az intim részletek ki­szivárognak, igazán nem tudjuk, milyen ok kívánja a bíróküldés tit­kosságát. Az végtére is nagyon ko­mikus, hogy a bíróküldők titokban végezzék a küldést, közben pedig a törzshelyeken, de a­­közönség között is mosolyogjanak, mint az a derbi al­kalmából is megtörtént. És milyen méltatlan a BT-hez az a gyengécske drikli, hogy Boronkayt amatőrmérkő­zésre delegálta egy diszkrét utasítás­sal, hogy — legyen­ készenlétben, mert ő vezeti a derbit. Azt hisszük, a közönség nem igen fogja észrevenni, hogy a közeljövőben — már nem titokban küldik a bírákat. Aminthogy azt sem vette észre, hogy — titokban küldik. Sohasem lehet tudni--­Gallina kiejti a­ labdát, Stanczl mindenesetre odarohan, de a kapus még idejé­ben javít. — Flóra (N), Stanczl (V), Gallina (NJ, eltakarva Dán (VJ, Jeckl (VJ, Török (NJ. (Vasas—Nemzeti.) Az I. liga állása 1. Hungária 10 6 4 — 36:13 16 2. III. ker. FC 9 6 2 1 22:11 14 3. Sabaria 11 6 2 3 19:15 14 4. Újpest­­ 9 5 3 1 25:14 13 5. Ferencváros 10 4 4 2 23:13 12 6. Bocskai 9 4 4 1 23:20 12 7. Vasas 10 3 3 4 16:19 9 8. Bástya 10 3 2 5 19:22 8 9. Nemzeti 9 1 4 4 8:15 6 10. Budai „11” 9 1 3 5 9:26 5 11. Pécs-Baranya 10 2 1 8 13:31 4 12. Kispest 10 1 1 8 14:28 3 Rendkívül izgalmas meccsen csak nehezen tudott győzni a Bocskai Ennél izgalmasabb mérkőzés még nem volt Debrecenben. A Bocskai nagyobb technikájét a Bástya lelke­sedése ellensúlyozta, az erőviszonyok így kiegyenlítődtek és a játék végig hatalmas iramban változatosan folyt. A második félidő legnagyobb részét a Bocskai a kiállított Markos nélkül játszotta le. Ezalatt a Bástya egyre nagyobb fölénybe került és a kiegyenlítést, amely már a „levegő­ben lógott", nagy izgalom közepette csak időhúzással tudta megakadá­lyozni a Bocskai. Fél perc sem telik el a kezdés után, máris megszületik az első gól. Finoc lefut és beadás helyett lehetetlen szögből lő. A váratlan lövés a felső sarokba jut (1:0). A 22-ik percben egy egész ártatlannak látszó táma­dásból Szedlacsik kitör és 10 méter­ről a sarokba lövi a labdát. (1:1). Egyre erősebb az iram. Minden ak­ció veszélyes. A 35-ik percben Vin­ce egyéni akciója újra a Bocskainak szerzi meg a vezetést, (2:1), sőt két perc múlva újabb gólt érnek el a debreceniek: Markos—Teleki akció­jából Mátéffy jut jó helyzetbe és habozás nélkül védhetetlenül lövi ka­puba a labdát (3:1) A két gól után nagy Bocskai fölényt várnak, ehe­lyett azonban a Bástya kap erőre és Possák a SS-ik percben a 16-osról küld egy bombát a kapura. Budai veti magát, de már nem tudja meg­fogni. (3:2). A II. félidő elején i a Bástya támad nagy erővel, míg a Bocskai védelme gyakran kihagy, a szegedi csatárok akcióit azonban balszerencse kíséri és a kiegyenlítés helyett újra Bocskai­­gól következik: Teleki szökteti Hor­­váthot, akinek beadása magasan száll a középre és Mátéffy a sarokba fe­jeli. (1:2). A Bástya most sem adja meg magát és egyre erősebb az iram. A 16. percben Markos lefut. Tóth kéz­zel megfogja és formálisan lóg rajta, mire Markost megüti. A bíró a Bástya ellen ítél szabadrúgást, viszont Markost kiállítja. A Bástya — fel­használva az ellenfél meggyengülését — hatalmas iramba kezd. A 38. perc­ben Havas közelről lövi a Bástya har­madik gólját. (1:3). Tovább is a sze­gediek támadnak. Egyre nagyobb az izgalom. Minden pillanatban bekövet­kezhet a Bástya kiegyenlítő gólja. A Bocskai húzza az időt és ezzel a tak­tikával sikerül is tartani az eredményt. A Bocskaiban Moóré és Vince vol­tak a legjobbak, míg a Bástyában Szedlacsik és Emődi tűnt ki. Bíró: Csárdás.

Next