Sporthirlap, 1931. május (22. évfolyam, 42-50. szám)

1931-05-07 / 42. szám

♦ 1 | Forradalmi újítás­­ a borotválkozás terén a Dr. MOftISSOK 9H borotvakrém, mert nem kell hozzá víz, Ha ecset, szappan. Kapható mi mién szak g|j| Szelvény a tippbajnoksághoz Május 10-iki mérkőzések: Hungár —Ferencváros — Vasas—Kispest Újpest—Bocskai Sabaria—Nemzeti Pécs-Baranya—Budai „11” Bástya—III. ker. FC A pályázó neve......................... A pályázó lakása......................... A Hungária—Ferencváros mérkőzés eredménytalálata 3 pontot számít. (A szelvényt úgy kell postára adni, hogy legkésőbb május 10., vasárnap estig eljusson a Sport­hírlap szerkesztőségébe.) kiegyenlíteni, pedig úgy látszott, hogy nagyon szerette volna. Ám még ez is hiábavaló lett volna, mert az MLSz szép támadásba kezd, a Törekvés-csatárok minden megeről­tetés nélkül mennek keresztül a B­LA­Sz-f­edezeteken, Nemes kissé elszámított be­adása Baráth elé kerül, aki nem habozik és belövi a labdát (2:0). A BLASz szórványos támadásait a feltűnően gyengén játszó Varga akasztja meg és így hiába erőlködik a két BLASz-ágyú: Szűcs és Cseh, nem jutnak előre. Még Babrányinak, a fiatal óbudai szélsőnek van egy-két szép momentuma, lefutásait jó beadá­sokkal fejezi be, de hiába, mert a sok sikertelenségtől a belsők kedvüket vesztik. Babrányinak egyébként azért is nagy a sikere, mert Orbán ellen játszik, akit hatalmas termete miatt Óriásnak becéznek. Egyszer, amikor kettőjük összecsapása után Orbán ma­rad fekve, a tribün nagy megelégedés­sel állapítja meg, hogy „Babrányinak sikerült az Óriással ki-babrányi”. 20. perc­ MLSz-támadás. Baráth­tól indul, Készét folytatja, majd Regős II. veszi át, de a félmagas labda rosszul jön a lábára, mire ballábbal, csőrrel megrúgja a labdát és gól (3:0). A 24. percben az egyetlen góllal ke­csegtető akció a BLASz részéről. Rök­k szalad le, kicselezi a védőket, már csak két lépésre van a kaputól, lő, azonban az elcsavart labda a kapu mellé kerül. A 34. percben Nemes viszi a támadást és bár túl kényelmes, beadása jó, Regős továbbít Baráthoz és ismét gól (4:0). A BLASz vezérei a félidőt rekla­málják, Csárdás lefújja a mérkőzést, mindenki helycserét vár, ám kisül, hogy az MLSz-nek — miután több játékost felmentett a II. félidő alól — nincs elég embere. A két kapitány végül elégségesnek tartja, amit eddig látott, tehát vége a tréningnek. A játékosok izgatottak. A játék alapján az érdekeltek sok változtatást várnak a csapatban és alig van, aki az eredetileg vázlatosan összeállított csapatra gondolna. A két kapitány hamarosan véget vet a vitának. Alig öt perc múlva nyilvánosságra hozzák a csapatukat. A CsAF-MLSz ellen Pozsonyban kiálló MLSz-csapat: Sárkány (Tokodi VSE) — Orbán (BTC), Soponyai (BSE) — Rajnai (BEAC), Teleki (BSE), Bodrogi (Postás) — Nemes, Regős II., Keszei II., Déri, Baráth (Tö­rekvés). Tartalékok: a mezőnyben Izák (BEAC), kapustartalék Kristóf (Pos­tás). Csárdás Gusztáv csak hosszas gon­dolkozás után hozza nyilvánosságra együttesét. Sok emberével nincs meg­elégedve és így kénytelen olyanokat beállítani, akiket eredetileg nem is kombinált a csapatba. A legnagyobb fejtörést a halösszekötő posztjának betöltése okozza Végül mégis közli: A KOLASz ellen Dunakeszin játszó BLASz-csapat: Raffai (33 FC) — Szenczi (33 FC), Gergely (Törekvés) — Ellbogen (BSE), Keszei I. (Törekvés), Pázmándi (BSE) — Rökk (BTC), Cseh II., Szűcs II. (BSE), Mátéffy (Postás), Koz­ma (BSE). Tartalékok: a mezőnyben Futó (UTE), a kapuban Goda (BSzKRT). A csapatok összeállítása nem vált ki teljes elismerést a közönség köré­ben. A BLASz-csapatot gyengének tartják és háromgólos vereséget vár­nak Dunakeszin. Az MLSz csapatával nagyjában elégedettek és egyöntetű a megállapítás, hogy amennyiben a Törekvés-csatároknak menni fog a játék, úgy nem lesz baj. A két kapitány mindkét csapat biz­tos győzelmét reméli. A minap állították össze a BLASz ellen játszó K­LASz-csapatot, amely a következő: Ágai — Czakó, Markó — Wéber, Tasi, Bujáki — Bretsch, Stefanovits, Zenter, Zsíros, Fari II. A csapat még nem végleges, lehet, hogy a centerbalf és jobbösszekötő posztján változás történik. A CsAF-MLSz csapatát még nem állították véglegesen össze. Hír sze­rint ma, csütörtökön a szövetségi ka­pitány triált tart s az itt látottak alapján egészíti ki a nagyjában már kialakult együttest. A valószínű össze­állítás a következő: Váradi — Szi­gethy, Chynoranszky — Nádler I., Weisz, Molnár (LTE) — Zsarnóczay, Róth, Müller, Mohlár (KSE), Mayer II. Az MLSz amatőr válogatott csapata szombaton 4 órakor indul a Keleti pá­lyaudvarról Pozsonyba. Kísérők Erdős Zoltán, Papp Dénes, Lénárt Ernő. — A BLASz csapata vasárnap 2 óra 15 perckor indul Dunakeszire a Nyugati pályaudvarról. Találkozás háromne­gyed kettőkor ugyanott Kísérők: Csárdás Gusztáv, Pártos Gyula, Nagy Marcel, Nádas Ödön, Spinner dr. Ull­­menezser, Györffy Béla. I J­I A tippelők nem szeretik a gólnélküli döntetlent nem csoda hát, hogy csak öten találták el a vasárnapi bécsi eredményt A Hungária-Ferencváros mérkőzés győztese csak két pontot nyerhet, de a derbi eredményének eltalálója három pontot kap Ilyen általános leégés nem volt még a tippfronton. A sokszáz próbálkozó közül mindössze öt szál tippszter ta­lálta el a magyar—osztrák mérkőzés döntetlenjét, igaz, hogy ezek közül kettő meglehetős nagyszámú pontot szerzett tízes és ötös szelvényeivel. El kell ismerni, hogy a legtöbb pályázó számított a döntetlenre, a kü­lönbség csak az volt, hogy egy-két gól­ra mindegyik csatársort jónak, vagy mindkét védelmet rossznak tartot­ták ... Csalódtak. De szolgáljon vi­gasztalásukra, hogy az egy pontot így is hazahozták a fiaink. Az öt szerencsés tiposzter, aki „ráhibázott” az eredményre, a következő: 125 pontot szerzett: Horváth Jenő. 120 pontot: Schönfeld Lajos. 65 pontot: Skvarek Károly. 10 pontot: Nasser Károly és Piros István. Nem szereztek tehát egyáltalán pon­tot az eddigi rekorderek közül sem Csősz István, sem Herpay Ferenc, sem Kovács György, de pont nélkül maradt Sztricsek Lajos is, valamint Lengyel Simon és Lesch Henrik, aki pedig olyan szelvénytömeggel pályá­zott ezúttal, hogy az ötödrésznyi talá­lattal is élre kerülhetett volna. Érdekesek az egyes indokolások is. Nasser Károly például így támasz­totta alá egyetlen 0:0-ás tippjét: „Mindkét részről kiváló védelmek, míg a csatárok nem kapnak elegendő tá­mogatást a fedezetektől.” Sajnos, igaza lett. A másik szerencsés, Schön­­feld Lajos egy kissé módosította ezt a véleményt, amennyiben a következő indokolással küldte be 12 fehér szel­vényét: „A védelmek kifogástalanok, ezeknek nehéz lesz gólt lőni. Különö­sen nehéz az olyan sántító csatár­soroknak, amilyenekkel a két csapat síkra száll.” Skvarek Károly ezt írta: „A tippetők általában nem szeretnek góltalan eredményeket jósolni. Én most megpróbálom. Érzem valahogy, hogy így lesz, de megindokolni igazán nem tudnám, hogy miért...” Horváth Jenő semmit sem írt, de hetvenöt szelvénye közül huszonöt jó volt. Piros István pedig csak annyit mond, hogy „sajnos, csak egy szelvényt tudok most beküldeni, mert nem jutok hir­­telenében itt vidéken több Sporthír­­laphoz. De majd kipótolom más­kor". . . Az újabb pontszerzemények ismét megváltoztatták egy kicsit Egyesek előbbre, mások vissza­csúsztak. Hja, ez a verseny!... Szemmel láthatóan tömörül a me­zőny és a tizes csapat három cso­portban fut a cél felé. Kevés kü­lönbséggel együtt fut az első há­rom, utánuk a „közép” három em­bere, ugyancsak közel egymáshoz; nagyon kis pontdifferenciák vannak az utánuk következőknél is. Sőt, a tizenegyedik és harmincadik hely is oly közel van, hogy a mostani veze­tőknek az utolsó fordulóig nagyon vigyázniuk kell. Mert pontot sze­rezni nem is olyan nehéz. Hiszen a Sporthírlap igazán nem sajnálja a pontokat tippelőitől. Lám, most is új alkalmat adunk tömeges pontsza­porításra azáltal, hogy a vasárnapi forduló Hungária— Ferencváros mérkőzését, mint az eddigi derbiket is, 3 ponttal jutalmazzuk. A szelvényt úgy kell postára adni, hogy legkésőbb május 10., vasárnap estig eljusson a Sport­hírlap szerkesztőségébe. És a másik öt mérkőzés is bő lehe­tőséget nyújt — ha csak szimpla pontokkal is — a bolyból való kiug­rásra. Egyidejűleg heti tabellaszelvényt is adunk, a szokásos öt nyeremény­nyel. És a nyeretlen, de egyébként jó tabellaszelvények ismét pontot je­lentenek a tippbajnokságban. Nagyon sok levél érkezett közben hozzánk, amelyek nagyon helyesnek tartják azt az új szabályt, hogy a tippelőnek már vasárnap este a Sporthírlap szerkesztőségébe kell jut­­niuk és azt kérik, hogy ezt a felté­telt ne is változtassuk már meg. Hi­szen nemcsak Budapestről, hanem vidékről is megérkezik egy nap alatt a levél. Kivételt csak a külföldi és a távolabbi belföldi levelekkel kell tenni. Mi eleget teszünk ezeknek a kéréseknek, hiszen nemcsak a gya­­nakodókat nyugtatja meg, de iga­zolásul szolgál a gyanúbafogottak­­nak is Ne feledjük el tehát, hogy a szelvényeket legkésőbb szom­baton postára kell adni, így vasárnap estig egész biztosan a birtokunkba jutnak. Megnyugtatá­sul közöljük, hogy a messzebbről, fő­leg külföldről jött leveleket eseten­ként fogjuk tárgyilagosan elbírálni „jóság” szempontjából, ha később érkeznek. Most pedig tessék tippelni az örök derbire és a többi meccsre, me­lyek közül néhány pikáns csemegéül szolgálhat a tippszter­inyenceknek... Ahol 11 bírót lehet megverni egy­szerre. A miskolci BT futballcsapata szorgalmasan készül a pünkösdkor Gyöngyösön lejátszandó mérkőzésre, amelyen a bírák ellenfele a GyAK lesz. A gyöngyösi klub vezetősége le­velet írt a miskolci BT-nek és azt­ kérte, hogy a nagyobb hatás kedvéért engedjék rányomatni a mérkőzés pla­kátjára a következőket: „Ezen a mér­kőzésen alkalom nyílik arra, hogy egyszerre tizenegy bírót lehessen meg­verni!” Tekintettel a tekintendőkre, a miskolci BT az engedélyt­­ megadta. Csütörtökön újabb triást tart a BLASz ifjúsági kerete az üllői úti pá­lyán. Az ifjúsági keret az FTC-vel ját­szik teljes mérkőzést, hogy a KISOK elleni mérkőzésre felkészülten állhasson ki. A meghívottak névsora a következő: Régi, Dvoracsek, Linzmajer, Juhász, Dezső, Szabó, Szaller, Zöld, Vágh, Bod­nár, Bori, Volentik, Sallai, Kirch, Pi­­ber, Laky, Katona, Náser, Szabó. A já­ték fél 5 órakor kezdődik­ az élcsoport képét, amely most így alakult: 1. Csősz István 442 ponttal, 2. Horváth Jenő 435 „ 3. Herpay Ferenc 426 „ 4. Schőnfeld Lajos 350 „ 5. Piros István 241 „ 6. Kovács György 232 „ 7. Sztricsek Lajos 182 „ 8. Dénes Ferenc 160 „ 9. Skvarek Károly 153 „ 10. Lengyel Simon 128 „ SPOR­THÍRLAP CSÜTÖRTÖK, 1931 MÁJUS 7. ,4av­a IE? |Új| pat ikában Szelvény a heti tabellapályázathoz A bajnokság állása május 4-én május 11-éig 1. Újpest 31 1.___________ 1. Hungária 29 2.______ ■ 2. Bocskai 24 3._____________ ». ferencv. 23 | __ | .. HI.ker.FC 20 ! 1­. Nemzet 19 6. 1 .......................­­ 7. Sabaria 19 7 _____________ 8 Vasas 16 8......................... 9 Budát 11 13 9......................... 10. Bástya 12 10____________ 11. Pécs-Bar 12 11........................ 12. Kispest 10 12._________ Pályázó neve: Pályázó lakása___

Next