Sporthirlap, 1932. április (23. évfolyam, 26-34. szám)

1932-04-02 / 26. szám

A BEL lőzárógyár a legjobb futball­­labdák készítője , Zsigmond­-n­. 81 Telefisn: 518-12 Jemenetek a nagy harcok •◦csatározásaiból Az asztali­tenisz bajnokságok előmérkőzései az MTK ping-pong termében. Hatalmas alagsorhelyi­ség egy Károly körúti kávéház alatt. A teremben vagy háromszáz néző A fele versenyző, akikre ezután kerül a sor, egy része „hivatásos” néző, a többi pedig már kiesett a további küzdelemből. Délután 6 óra. Az asztalokon előcsatározások folynak, főként „modern” páros játszmák, férfi­­ nő ellen. Az egyik asztalon Sipos Annus ját­szik a BSE egyik ifjúsági ver­senyzője ellen és a világbajnoknő szabályos vereséget szenved az alig tizenhatéves asztali­tenisz remény­ségtől. Barátságos, meccs ide, vagy oda, Sípos mindjárt meg is ma­gyarázza a vereséget: — Hiszen nem is játszhattam komolyan, ez csak olyan bemele­­­gítő a bajnoki döntőre. A világbajnoknő „rangállását” egy csöppet sem respektáló klub­társa mindjárt válaszol is: — Igazad van, Annus, tudjuk, hogy nem játszottál komolyan. Hiszen „komolyan” csak­­ Med­nyánszky verhet meg ... * Most Barátky, a Hungária cen­tercsatára, a ping-pong versenyek­­ állandó látogatója érkezik meg a péntek délutáni tréningről. A hóna alatt hatalmas csomagot szorongat. Hátra megy­ a helyiség egyik „la­katlan” részére, kibontja a csoma­got, amelyből egy fél rúd szalámi és egy félkilónyi füstölt nyelv ke­rül ki. A kék-fehér center oldalát nagyon fúrhatja a sok földi jó, mert a már megkezdődött verse­nyekre ügyet sem vetve, nekilát a csomag tartalmának szabályszerű eltüntetésének. Barna, a kaucsuk­­labda újdonsült világbajnoka nem állhatja szó nélkül Barátky hatal­mas étvágyát és odaszól neki: — Mi az, Gyuszi, talán nehéz­súlyú boxversenyre hizlalod fel magad, hogy annyit eszel? Barátky mindjárt kész is a vá­lasszal: — Tudod kérlek, nekünk mosta­nában nagyon sokat kell — le­nyelni . . . Hja, az 5:1!* Hét óra után sok diák érkezik a terembe. A Barcsay­ utcai gim­názium növendékei. Érdekelt „fe­lek”. Egyik iskolatársuk, a hete­dikes Fischer István ugyanis az MTK ifjúsági játékosa. Fischer mindössze féléve indul versenyen és most az ifjúsági egyes- és pá­ros bajnokságokban már a döntő­be jutott. A diákok gyülekezete te­hát az iskolatársnak szól, aki a páros döntőt vívja meg Reich-hel párosítva a Barna II.—Házy II. ellen. Mind a négy játékos az MTK-hoz tartozik és így bárme­lyik pár nyeri meg, a kék-fehér családban marad a győzelem. Ám a diákok ezt a klubszempontot nem­ respektálják és hangos „tem­pó Barcsay!” harci kiáltással bíz­tatják a Fischer—Reich párt. A sportszerencse azonban a Házy II.—Barna II. párnak kedvez és a harmadik szettben 22:20 arány­ban kikap a „Barcsay”—Reich pár. A diákoknak nem tetszik a vereség és rögtön kimondják a szentenciát: — Te Fischer, ha az egyes dön­tőben nem leszel első, többé nem „tempó Barcsay"-zunk! Érted! A kis Fischer nem is hallgat a fenyegetésekre és már rohan is haza. — Mi az, egyszerre ilyen sürgős lett hazamenni — mondja az egyik társa. •— hiszen még csak félnyolc van? — Persze, hogy sürgős — vála­szolja a rokonszenves fiú —, hol­nap felelek latinból. Még nem ké­szültem és ott nem „kettes”, ha­nem „négyes” küzdelmek vannak... — Az egyik asztal felszabadul. — Mindjárt akadnak „barátságos” reflektánsok Fekete Magda és Si­pos II. Klári, a BSE két fiatal hölgy versenyző­jének személyében. Az­ alig pár hete versenyző Fekete Magda a „barátságosában alapo­san ráver Sipos Klárira, aki olyan félnevetéssel a következőket mond­ja: — Tudod mit, játszunk legkö­zelebb egy komoly játszmát. Fekete Magda körülnéz, majd így szól klubtársnőjének: — Ne haragudj Siposkám, hogy megvertelek, de nézz csak körül, — nem látta senki. * És tényleg, a közönség a többi asztalokon folyó komoly küzdel­meket nézi. Barna, Szabados és Dávid játszmái folynak egymás után,­ a három válogatott játékos sorra nyeri mérkőzéseit. Különö­sen Barna és Szabados nagyszerű formája tűnik fel mindenkinek, a két rivális könnyen, frissen mo­zog. Egy kis diák tágra nyílt szemmel nézi a nagyszerű akció­kat, a két világnagyság félelmetes leütéseit és félhangosan kitör belőle: — Te jó Isten, micsoda küzde­lem lesz Barna és Szabados kö­zött és csak tudnám,­­ hogy me­lyiknek drukkoljak, mert mind­kettő MTK-ista... • Este 10 óra. Vége az előmérkő­­zéseknek, a terem lassan kiürül. Holnap új terem, új viadalok és új játékosok. A külföldiek. Egy kis visszafizetni való van Prá­gáért ... A további program A magyar—osztrák válogatott mérkőzés ma este kezdődik a Lloyd nagytermében (Mária Valéria u. 12.) este fél 8 órakor. A mai napon a kilenc mérkőzésből hat kerül le­játszásra, miután minden magyar minden osztrák ellen játszik. Ezen­kívül eldöntésre kerül a női egyes bajnokság, továbbá két férfi egyes és egy férfi páros középdöntő. A csoportosítás csak közvetlenül a mérkőzések előtt történik. Vasárnap kerül sorra a hátramardt három magyar—osztrák meccs,, a női pá­ros döntője, továbbá két férfi pá­ros elődöntő és két férfi egyes kö­zépdöntő. Hétfőn két férfi egyes elődöntő, egy férfi egyes döntő, vegyes páros döntő, férfi páros döntő és az ifjúsági egyes döntő. Hat mérkőzést játszik az Everton Németországban Berlin, április 1. A német labdarúgó szövetség jelentése szerint az Everton an­gol professzionista labdarúgó csa­pat németországi játékprogramja a következő: Május 22. Hannover, május 26. Köln, május 28. Nürnberg, június 1. Frankfurt, június 5. Dresda és június 6. Boroszló. (Szomorúan konstatáljuk, hogy míg az angol liga vezető csapata egész Németországot bejárja, ne­künk egyetlen angol mérkőzés se jut.) Köszönöm a fair játékot!... Sophus Hansen dán futballbíró levelet intézett az MLSz-hez. Ké­ri, hogy tolmácsolják a köszöne­tét a prágai magyar válogatott csapat összes tagjainak, akiknek a kifogástalan magaviselete kü­lönlegesen tette könnyűvé az ő bírói feladatát. UTE-pálya Megyeri­ út Vasárnap, ápr. 3-án d. u. fél 5 óra ÚJPEST—BUDAI „11“ I. ligabeli bajnoki mérkőzés Fél 3 órakor UTE-III. ker. TVE I. osztályú amatőrbajnoki mérkőzés I SPORTHIRLAP SZOMBAT, 1932 ÁPRILIS 2. Vigyázat! 21 pont szerezhető! A vasárnapi teljes forduló ismét nagy lehetőségeket nyit a tipbajnoki fronton Kik kaptak pontokat a húsvéti mérkőzések után ? Csütörötki számunkban említet­tük már, hogy közel 200 pályázó szerzett pontot a húsvéti mérkőzé­sek találatai révén, de az 5 pontot jelentő derbit senki sem találta el. Éppen így egyetlen telitalálat sem érkezett a Ferencváros—Jugo­­slavija mérkőzéssel kapcsolatosan. Igaz, hogy a derbin a pályázók nagy része a Ferencváros győzel­mét várta, de ilyen nagy arányban senki sem. A másik mérkőzéseknél pedig túlságosan respektálták a pályázók a Jugoslavajának a ma­gyar csapatok ellen otthon­ kivívott eredményeit. Áll ez főleg a III. kerülettel szemben. A maximálisan megszerezhető 11 pontból 6 pontot szerzett Bogár Imre, aki telibetalálta a III. kerü­leti Jugoslavija­i­­eccset és egy­szerű találatot küldött a derbiről, valamint a Ferencváros nemzetközi mérkőzéséről. Utána már a 4 pon­tosok nagy tábora következik. Az élen levők közül ezen a héten a laeusev­iták a következő pályázók részesülnek a Sporthírlap heti díjaiban: I. Bogár Imre, Bpest, Elemér­utca 36., aki egy 18 szeletes komplet futball­labdát kap. II. Vojticzky Piroska, Bpest, Cserey­ u. 13., aki három hónapig ingyen kapja a Sporthírlapot. III. , IV. és V. Chabada Fri­gyes, Bpest, Stefánia­ út 13/c, Grünfeld Pál, Hajdúböször­mény, Kálvin­ tér 2. és Kerény Miklós, Bpest, Pacsirtamező­utca 24., akik egy-egy hónapig ingyen kap­ják a Sporthirlapot. Azok a pályázók, akik a most kö­vetkező fordulón a legtöbb pontot szerzik, ismét részesülnek a heti nyereményekben, melyek a követ­kezők: I. díj: egy komplet ping-pong fel­szerelés. II. díj: a Sporthirlap negyed­éves előfizetése. III. , IV. és V. díj: a Sporthirlap egy-egy havi előfizetése. A vasárnapi mérkőzésekkel és a tabellával szerezhető maxi­mális pontszám 21. Tessék kihasználni a lehetősé­get!. .. Ezek után pedig közöljük az elmúlt húsvéti forduló pontszerzeményét. 6 pontot szerzett: Bogár Imre. 1 pontot: Ambrus László, Bede Sán­dor, Bodnár Sándor, Baráth­ Tibor, Chabada Frigyes, Demény Ferenc, Embacher Károly, Greilich István, Gartner Zoltán, Grünfeld Pál, Gara Kálmán, Herpay Ferenc, Huszár Jó­zsef, Huszár István, Hirsch Rezső, ifj. Holub­­ József, Kántás Lajos, Klimstein Margit, Kerény Miklós, Kiss Béla, Kubicsek Andor, Lukács János, Masszi Jánosné, Marbach László, Marth Jenő, Morvay Lajos, Neumann Béla, Radó Pál, Papp Já­nos, Parraghy László, Piros István, Staperder István, Riger István, Ré­­nyi Imre, Szondy Béla, Somogyi Endre, Skvarek Károly, Schöffer Jó­zsef, Sági Béla, Singer Andor, Totola Frigyes, Vass Lajos, Vojticzky Pi­roska, Vaszary Lajos, Welsz Endre. 3 pontot: Bodonyi Tibor, Beneda József, Borovszky Lajos, Csorba György, Dudás László szds, Duchon Lajos, Désy Nagy Gyula, Fóris Tibor, Filipp Ervin, Greilich Istvánné, Géró Lajos, Gruber Elemér, Grósz Vilmos, Grósz Ottó, Gebhardt Béla, Goldber­­ger Béla, Heuer Mária, Hunka Béla, Jancsó István, ifj. Kovácsik István, Kultsár Károly, dr. Kleinfeld József, Lantos Ede, Németh István, Osman Brtográf, Préda Sebő, Prekop Imre, Péter Jenő, Pavleszák Jenő, Papp István, Rott Nándor, Rill Béla, Schrottis János, Szabó László, Schwartz Arnold, Schlosser Kálmán­­né, Szemlőhegyi J. Endre, Schreker Jenő, Sándor Gyula, Schaffer László,­ Tápay István, Tézler Gyula, Vörös István, Winkler Oszkár. 2 pontot: Aumann László, Adler Andor, Béres Károly, dr. Bartal An­dor, Balaskó János, Biszterszky Géza szds, Braun Tibor, Bérczi Pál, Bán László, Breuer Béla, Bródi Manci és Erdélyi István, Csurgó Sándor, Csaba Artúr, Dornstu­dter László, Elek Ti­bor, Erdős László, Fülöp Béla, „Fra­­dista", Fischer István, Farkas Lajos, Greilich József, Gönczy József, Göb­­lyös János, Hatschek Ernő, Haran­gozó Gábor, Jeney Mihályné, Jeney Mihály, Riszter Tivadar, Kiss Ist­vánné, Klein József, Krammer Jenő, Kriszt János, Keresztes Gábor, Kuczi István, Kohn László (Bpest), Koncz K. László, Löwy István, Leuchter Ist­ván, Mihalik Győző, Masszi Lajos, Mandik Béla, Márton Ferenc, Mord­­mann Károly, Neumann Jenő, Nasser Károly, Pollák Ottó, ifj. Pesti László, Rosenbaum Mihály, Róth Pál, Rosen­­baum Andor, Stettner Miklós, Schaf­fer József, Szigeti Lajos, Singer György, Skvarek Ferenc, Schmidek György (Rákóczi-út), Stern Endre és Károly, Stermüller Ferenc, Vörös Ig­nác, Weiser Nándor, Weisz Imre, Wolezovits Sándor, vitéz Zentay Bó­dog. 1 pontot: Bachur József, Bartal Fe­renc, Baranyi József, Báder István, Cseszreghy Zsuzsa, Deutsch János Ernő, Diamant Hugó, Dobóczky László, Eibenschütz István, Gergely Józsefné, Geiger Ferenc, Hock­ Artúr, Hirschkovitz Géza, Hamm Fülöp, Je­szenszky István, Kutrucz Ferenc, He­rényi Andor, Kalocsa Gyula, Kohn László (Vác), Lukács Anna, Lesch Henrik, Luxardó Károly, Maros László, Maschko Ferenc, Mahler György, Miselbach László, Nánay Ár­pád, Prohászka Antal, Pfend Károly, Pázmándy Gábor, Pollner János, Ro­­senfeld János, dr. Reichmann Leó, dr. Scholtz Géza, Schwartz József, Székely Tibor, Szudárovits József, Schlosser Kálmán, Schmideg Károly, Takács József, Tarnay István, Ungár Ernő. A rovatvezető üzenetei Cseszreghy Zsuzsa. Tanulság: vő­legényt és tipszelvényt nem szabad másra bízni, mert mindkettő elvész. Egyébként minden részvétünk a magáé a derbivel kapcsolatban. Hunka Béla. Néha Fortuna is jó helyre talál. Most csak az a fontos, hogy Maglód győzzön is a nyert labdával. „Hang-Hang-Liang”. Nincs egé­szen igaza. Mert gondolja csak meg, hova küldjük az esetleges nyere­ményt?... A postás aligha találná meg így ő mandarinságát. Szigeti Lajos: íme, most már nen­ lehet panasza. Mindkét szelvény csü­törtökön jelenik meg és így szombat délig igazán eljuthatnak hozzánk. Hiszen Debrecenből és Szegedről is kapunk már pénteken reggel tipszel­­vényeket. Ön pedig budapesti. Retek Ármin: Igen ám, de annak­idején a kerület nem győzött!... Weiser Nándor. Az eddigi 5 for­dulón összesen 20 pontot szerzett. Egész jó átlag. Székely Tibor. Még mindig meg­van hétfőn lebélyegzett levele. Cso­dálkozunk, hogy ez alapon még min­dig reklamálja a pontokat. „Fradista”. Mi csak olyan ponto­kat adhatunk meg, amelyek beérkez­nek hozzánk. A másik aggodalmára felelet az, hogy mindkét szelvény csütörtökön jelenik meg. Bódi Manci és Erdélyi István. Nos, a kívánságuk teljesült. A prá­gai meccs révén egy pontot sem kaptak. Ezt helyre kell pótolni. Kubicsek Andor: Most már egy­szerre küldheti be. Baráth Tibor. Fenti üzenet Önnek is szól. Aumann László. Kár, hogy nem jöhettek el a belgrádi különvonattal. Egyébként, ha a derbit nem is ta­lálta el, meglepő helyesen értékelte a Jugoslavija erejét. Koncz K. László. Rendben van. Szabó László. A két Szabó nem azonos. Szabó M. Budapesten lakik az Aréna­ úton, ön pedig kispesti. Vojticzky Piroska. Köszönet az üdvözletért és további szerencsét kí­vánunk, azonfelül, hogy ért a dolog­hoz. Utóbbi kimutatásainkból kimarad­tak a következő pontszerzők: Herpay Ferenc 2, Lantos Ede 1, Balaskó Já­nos 1, Dobóczky László 2, Rösehl­baum Mihály 2 ponttal. A miskolciak debreceni külön­­vonatának szervezése a várakozá­son felül sikerült. A miskolci kö­zönség ismét teljes bizalommal áll az Attila mellett, amire az a legjobb bizonyíték, hogy a külön­­vonatra péntek estig 589 jegyet váltottak. Miután még szombaton is lesznek jelentkezések és a vo­natra Zsolcán húszan, Szerencsen húszán és Nyíregyházán 140-en váltottak jegyet, valószínű, hogy körülbelül 800 Attila-drukker fogja Debrecenbe kísérni a csa­patot.­­ Itt említjük meg, hogy a csapat pénteken nem tartott tréninget, viszont a vasárnapi debreceni mérkőzés után, a hét­fői ünnepnapon otthon egy ama­tőr csapattal mérkőzést rendez. Az Amatőrkollégium elnöksége és tanácsa kedden este 8 órakor a „bör­ze-helyiségben” ülést tart. A PLASz fellebbezési bizottsága pénteken ülésezett, de érdemben alig tárgyalt valamit. Jónéhány ügyben ne­m jelentek meg az érdekeltek. A Bak TK ellen azonban döntöttek és annak elnöke mégis fegyelmi elé ke­rül. A Pécs-Baranya—Szeged FG ügyét viszont nem tárgyalhatták a fentebb már említett okokból. Két apró ügy maradt ilyenformán. A Lutz II. 16 pengős fegyelmi bünte­tése és a Bak TK panasza a Taxi PC ellen­i játékoscsábítás miatt. Ezt a két beadványt is elutasították. FTC-polyg­óilői­ út Vasárnap, április 3-án, délután fél 5 órakor Ferencváros—Vasas Előtte fél 3 órakor Hungária-III. ker. FC I. ligabeli bajnoki mérkőzések Fél 1 órakor FTC—MÁVAG I. oszt. amatőr bajnoki mérkőzés TUNGSRAM © © © K| ArN!Ik21.CSU detektor és FREKVENCIA ELLENÁLLÁSOS PRek­evei* KETTŐS FREKVENCIA ,k68116 VEZÉRLÉSŰ UJ VÁLTÓÁRAMÚ HÁLÓZATI ERŐCSÖVEK RÉGI KÉSZÜLÉKÉNEK UJ ERŐT ADNAK

Next