Sporthirlap, 1932. szeptember (23. évfolyam, 70-78. szám)

1932-09-01 / 70. szám

2 el a labdát. A mérkőzés nívójától a magasan elütő produkció! Paczo­­lay megint elszökött Bíró mellett, de Bihámy puha, nem bírja befe­jezni a támadást. Aztán ismét a III. kerületiek erőlködnek, a fedezetsoruk veri előre a csatárokat, de hiába, nem bírnak áttörni. Végre Lutz, Be­­retvás, Dinnyés nagyiramú táma­dása végén Kármán elé kerül a labda, a csatár irtózatos lövést küld­ a felső kapufának, hogy végül­ Blaskó lesállása vessen véget a­­szép akciónak. Rögtön utána bal­ról érkező labda és a kerületi jobb­­szárny közigyekezettel kihagyja.. Aztán meginog a Nemzeti védelme, Dömötör fejesét Vermes kiütéssel védi, a kapus fekszik, amikor Dinnyés érkezik és kapkodva az üres kapu fölé emeli a labdát. A felszabaduló nemzetiek heves ellentámadásba fognak, hirtelen szörnyű zavar kerekedik a kerületi kapunál. Györy, kétszer a kapuból fejeli ki a labdát. Lutz kornerre hárít (majdnem öngólt fejelt), végül Gergely fejese Zochnak ad komoly munkát. A 38. percben a Nemzeti jobbszárnya­­ verekszik, Zoch kapus kivetődéssel véd, de elveszti a labdát, Czétényi érkezik éppen, a kapus fektében utánanyúl, a csatár megbotlik, de mégis ki­rántja a lábát, féltérden állva be­gurítja a labdát a kapuba. Ahová közben befutott Horváth is! Még nem éri­ el a labda a gólvonalat, a bíró sípol. Mindenki tizenegyesre gondol és bosszankodik is, amiért a gól előtt elhirtelenkedve fújt a bíró, amikor Himmler orszájdot ítél Horváth miatt, aki pedig tipi­kusan passzív volt, mert benne legfeljebb csak megakadhatott vol­na a Czétényi labdája,­ nemhogy segítette volna a támadást. . A Zavaros mezőnyjáték következik, azután némi III. kerületi fölény. A 43. percben Kármán szökteti Dömötört, aki kapásból nagyon szépen centerez, Dinnyés kiugrik, a közelében lévő Szendrő meg­torpan, mire a kis csatár nagy erővel lő a kapu sarkába. (1:1). Biháry bravúrja két pontot szerez a fekete-fehéreknek A második félidő jóval gyatrább. A kezdésnél a kerületi belsők olyan fürgén elvágtatnak, hogy Flóra ijedtében majdnem öngólba sodor­ja a labdát. Aztán Szendrő jön za­varba, rúg, a labda Blaskónak vá­gódik,, onnan — a kapus ölébe. Ez is szerencse. Tűzzel, lelkesedéssel támad a III.­ kerület. Csak kevés tudással Most például Magyar rossz lövése oldja fel az ostromot. Viszont a Nemzeti közbeeső lefutá­sát Gergely Béla fejese öli meg. Van a kerületeseknek egy óriási akciójuk. Blaskó erőteljes kereszt­­labdáját Dömötör teljesen üresen kapja vagy hat méterről, a kapu előtt és lövés helyett előbb stop­polni próbál, de erre már nincs idő. Az egészséges Dömötör végze­tes biztonsággal lő ebből gólt. Új akció indul, Dinnyés fejjel szökteti Dömötört, ő is szépen fe­jel kapura, de Vermes megint­­ele­gáns védést mutat be. Közjön egy Czétényi-lefutás, a lövés felcsapó­dik Biró kezének, de nincs fújás. (Ugyanilyen esete volt a szünet előtt Szendrőnek!) A kerületiek kezében a meccs: Fenyvesi elhúz, éles centere át­megy a kifutó Vermes feje fölött, de Dömötör megint erőtlenül sán­tít, nem bír lőni, elesik a Flóra ro­hamának súlya alatt, keze a labdát éri. Percekig nem jut most szóhoz a Nemzeti. Van Dinnyésnek­ egy áttörése, nyolc lépésről laposan lő, de Vermes most is nagy bizton­sággal vetődik a labdára. És ezzel vége. Következik a Nemzeti. Négy csatár fut egyszer­re, Biró a centerezést nagy bra­vúrral fogja el és fejeli kornerre. Aztán rögtön, új korner, amit is­mét Biró ment, maj­d Magyar fog el egy veszélyes centerezést. Állan­dósul a Nemzeti-offenzíva. Most Biró egymásután pompásan lép közbe. A 17. percben heves belső támadás, Horváth verekszik, majd Bihámy kapja a labdát, de alig tudja tartani, mert há­romszor is ráront egy-egy védő, ám mindig sikerül a csel, hajszálnyira fut a labda a védők között, a kapus is eléje veti magát, Bihámynak azonban az utolsó mozdulat­tal most is sikerül mellette a labdát elpöccinteni, s az las­san gurulva elérheti a kapu sarkát. (2:1). Tovább is a Nemzeti marad frontban, pedig előzőleg már úgy látszott, hogy fáradt. Most a bal­szárny ügyesen kijátsza Birót, Horváth futtában gyilkos lövést küld a kapu mellé. Hosszú perce­kig tart a Nemzeti-fölény, de ko­moly eredmény nélkül. Azután felülkerekedik az óbudai együttes s megindul a harc az egyenlítésért. Nehéz finis a Nemzetiek számára. Minden, percben a levegőben lóg a gól. Kármán hirtelen nagy hely­zetbe kerül, de nincs­­önbizalma, még egy driklit erőltet és­­ le­szerelik. Fenyvesi lő, korner, Lutz tör előre, Blaskó kap labdát, nyolc lépés, gyatra lövés. Hirtelen ellen­­támadás, Czétényi kornért csavar, Zoch alig bírja újabb, kornerre menteni. Erre kavarodás támad a kerületiek kapujánál, előbb Lutz, majd Zoch önfeláldozása menti a hálót, később Gergely 20 méteres nagy lövését védi a kerületi kapus. Megint jönnek­­ a kerületiek. Fenyvesit kisodorják. Dinnyés fö­löslegesen siet el egy lövést. Blaskó egy magas centerezést ka­pu mellé fejel. Kármán elöl Vadas kornerre ment, ebből nagy Veszély kerekedik, Vermes el is veszti a­­labdát- de Szendrő végre félszáza­dik ' Bihámy' szokik,' Czétényi foly­tatná, amikor B­ere­tvás csúnyán elkaszálja. A mérkőzés egyetlen visszataszító jelenete. Még Hor­váth­­lő ,kapurg,, Zoch képen.,véd. Azontúl a Népszeti­ őrzi az ered­ményt , még a labdaszedő gyerekek is időt ,húznak. A kerületiek erőfeszítése a 36. percben majdnem eredményes. Blaskó közelről rálő, Vermes vil­lanásszerűen leütéssel véd, Kár­mán lő most kapásból és Vermes ezt elvetéssel fogja, a befutó Feny­vesi beleütközik és kissé megsérti a kapus testét. Sötétedik, elszánt időhúzás. Ki­csit újra csepereg az eső. Nyilatkozatok Gallovich Tibor, a Nemzeti tré­nere: Ha Himmer megadja a T1-est, sokkal biztosabban győzünk. Ettől­­eltekintve jó volt a bíró. _ A meccs inkább csata volt, mint játék. De a több stílust mi vittük a­ játékba. Szendrő, a Nemzeti csapatkapi­tánya: A lelkes küzdelem ered­ményt hozott. Flóra: Megérdemeltük. Nem? Balog Miksa, a Nemzeti elnöke: Húsz év óta kétszer vertük csak meg a III. kerületet. A sok balsze­rencse után most is majdnem el­maradt a győzelem. Viszont látni lehetett, mit ér az önálló pálya. Idegenben megint nem győztünk volna. .. .• ■. Komor Ödön, a III. kerületiek menezsere: Súlyos védelmi hibák­ból kap­tuk­ a gólokat. Fedezetso­­runk jó volt, a csatársorunk rossz. Mégsem érdemeltünk vereséget. Az első félidőben nyerhettünk volna. Dömötör, a III. kerületiek csa­patkapitánya: Nagy balszerencsénk volt. De az is igaz, hogy ezzel a belső trióval nem lehet győzni. Himmer Oszkár, a mérkőzés bírája: A Nemzeti volt a jobb. Az eredmény igazságos. A játék sze­­zon eleji. Feltűnő, milyen rosszul stoppolnak a játékosok. Csak azokat a szelvényeket vesszük­ figyelembe, amelyek­ legkésőbb szept. 3-án, szom­­bat délig a Sporthírlap szer­­­­kesztőségébe jutnak. A szelvény találat esetén há­rom pontot számít a tipbajnoki versenyben.A III. kerületiek állóképesség és álta­lában a szívóssága nagyobb, játék­tudása azonban tavaly óta sokat süllyedt. Sem az akciók előkészíté­sében, sem a gólok kierőszakolásá­ban nem a régi mesterek többé. A Nemzetiek fürgébbek, ami pedig az előkészítést illeti,, sokkal ötlete­sebbek és színesebbek" az akcióik. Külön kell­ azonban megemlékez­ni Vermes kapusról, aki nélkül a Nemzetiek aligha, győznek., A szom-, farhelyi vasfiú­ újra óriási­­ for­mában van. A hátvédek izmosan, de­­nem impozánsan, játszottak. A fedezetsor szorgalmas, de ez sem jár még a tavalyi magaslaton. — Vadas intelligenciája és kisebb mértékben Belcsik szívóssága gyü­mölcsözött. . Csatársoruk­­ azonban még erőteljes csiszolásra szorul. Csak Bihámy az igazi klasszis, a többi csak tehetség. Horváth és­­Gergely azonban nagy tehetség! A III. kerületiek védelme erő­sen tartalékos volt. Wiener eskü­vőjét tartotta, Werner sérült, így került a csapatba Zach és Győry. Utóbbi azonban nagy sikert ara­tott. Feltétlenül a legkü­lönb hát­véd volt a pályán. Érdemes vele foglalkozni! A fedezetsor jól dol­gozott, csak Beretvás gyakori csap­kodása rikított. A csatársor bizony gyatra. Dinnyés ügyeskedő, a többi csak statiszta. Igaz, hogy Dömötör már­ sántán állt ki. Himmer Oszkár, egyetlen , nagy hibájától eltekintve, jól bírásko­dott. fcl ff print m./ frissít, hűsít, üdít, jjg... Sportolók k­edvelt bonbonja. Íj­ 30 fillérért kapható drogériákban és cukorkároknál. Gyártja a DARMOL r.-t., Budapest. SP­ORI HÍRLAP CSÜTÖRTÖK, 1932 SZEPTEMBER 1. Vermes nagy klasszisa kirítt a „kánikulai" mezőnyből A Nemzeti a mérkőzést kétség­telenül megérdemelten nyerte. A Szelvény a heti tabellapályázathoz A bajnokság állása A pályázó neve . • ■ • . » A pályázó pontos címe.... . . szeptember 1-én szeptember 5-én 1. Hungária 4 1.......................... 2. Újpest 3 2. , ■___ __ 3. Budai,.11" 3 3.___­____ 4. Ferencv. 2 4.......................... 5. III. let. FC 2 5.__________ 6.­­$pohár 2 __^___ 7. Nemzeti 2 7._____________ 8. Kispest 1 8.____________ 9. Somogy 1 9 .......................? 10. Bocska — 10...___________ 11. Szeged — 11......................... 12. ‘Attila — 12.____ • •• **#*»*ára'« A bajnokság állása: I. liga 1. Hungária 2 2---13:2 4 2. Újpest 2 1 1 — 6:4 3 3. Budai „11” 2 11— 5:4 3 4­. Ferencváros 1 1,----8:2 2 5. III. kerület 3 1 — 2 6:6 2 6. Soroksár­­ ,2 ,1 — 1 6:8 2 7. Nemzeti 2 1 — 1 3:4 2­­ 8. Kispest 2 — 1 1 3:5. 1­­ 9. Somogy 2 — 1 1 1:5 1 10. Bocskai--------------- 0:0 — 11. Szeged 1--------1 2:4 — 12. Attila 1------- 1 0:9 — MIK-pálya Hannáb­a-nt Vasárnap, szeptember 4-én, d. u. 4 órakor Hungária— Bocskai I. ligabeli bajnoki mérkőzés Előtte 2 órakor nemzetközi atlétikai viadal Egyetlen pályázó sem taksálta kilenc gólra a Hungáriát és nyolcra a Ferenc­­várost, de !­ '' ' xv‘ az Újpest eredményét annál többen találták el Ezentúl három pont­tal jutalmazzuk a tabella-találatot Bár a múlt forduló pályázati ered­ményét csak szombati számunkban hozzuk­ nyilvánosságra, ann­yit már­ most is elárulunk, hogy nem hozott túlságosan gazdag termést a pont­harcosok részére. Ugyanis senki sem találta el sem a Ferencváros, sem a Hungária nagyarányú győzelmét és a tabellát is csak két pályázó ál­lította ki úgy, hogy az neki pontot eredményezett. Azon nem csodálko­zunk, hogy az­ említett 8 és 9 gólos eredményeket senki, sem merte t­i­­pelni, de a másik három eredmény közel áll a papírformához. Legtöbben az Újpesti Nem­zeti mérkőzés eredményét találták el, azután eredményesség szempontjá­ból a kaposvári meccs következett, míg legkevesebb találatot a III. ke­rületi Budai mérkőzés eredménye­zett. Ennek az az oka, hogy a Kerü­let favorit­ volt, vagy pedig döntetlent jósoltak a pályázók. A Kerületben való túlságos bizalom vágta útját a ta­bellák­­eredményességének is, mert a­­pályázók legnagyobb része az óbudai csapatot az első helyek valamelyi­kére tipelte. Azért, ha sok pontot nem is hozott a múlt vasárnap, egy-két pontot elég szépszámú pályázónk szerzett. Szombati­­ számunkban azt is közöl­jük, hogy közülük kik nyerték a Sporthírlap heti öt díját. Hogy a forduló tipszempontból ,nem járt a várt eredménnyel, abban annak is része van, hogy még na­gyon kevesen használták ki a hal­mozást ■ lehetőségeket.­­ Pedig — ha csak 5—6 szelvényen is variálja va­laki a tipjeit — szinnt­e nehéz dolog nem találni. No, azt készséggel elis­merjük, hogy a 8:2-es és 9:0-ás eredményeket még halmozással is nehéz lett volna eltalálni. Reméljük, hogy most sokan okulnak a hibákon és a mostani fordulón , már sokkal többen szereznek pontokat. Ezúttal ismét öt mérkőzést írunk ki éspedig a szombati Budai „11" —Somogy mérkőzést és a vasárnap soron következő Hungária—Bocskai, Kispest—Ferencváros, Soroksár— Attila, valamint a Szeged FC—Új­pest meccseket. A mérkőzések találatát 1—1 ponttal jutalmazzuk. Ha valaki tehát mind­­ az öt mérkő­zés ■ eredményét eltalálja. .. öt ponttal szaporítja , eddigi pontállományát, vagy ,ennyivel alapozza meg a­,ké­sőbbi sikereket. Miután azonban az első típforduló eredménye azt bizo­nyítja, hogy a tabella pontos állá­sát nehezebb eltalálni, mint egy mérkőzés eredményére ráhibázni, szabályainkban azt a változtatást eszközöljük, hogy ezentúl minden jó tabella­szelvényt nem egy, hanem há­­rom ponttal jutalmazunk." Érdemes lesz tehát a tabella rögös mezején egy­ kis komoly terepszem­lére indulni, mielőtt kitölti valaki. A jó , öreg halmozás azért itt is se­gítségül lehet... Valamelyik szelvé­nyen csak sikerül a pontszerzés ... . Ezen a héten tehát maximá­lisan 8 pontot szerezhetnek a szerencsések, vagy a szak­értők. A pontszerzők között ezúttal is kiosztásra,­ kerülnek a Sporthirlap heti díjai éspedig I. díj: Egy komplet, elsőrangú ki­dolgozású futballabda. II. díj: A Sporthirlap negyedéves ■előfizetése. , ’­. .. III. , TV. és V. díjak: A Sporthír­­lap egy-egy havi előfizetése. Újra felhívjuk azonban pályá­zóink figyelmét arra, hogy a bekül­dési határidőt pontosan tartsák be, mert a szombat déli határidőn túl érkező szelvényeket a fair play ér­telmében nem vesszük figyelembe. (Kivételt képeznek a távol vidékről érkező pályázatok.) Ismét figyel­mébe ajánljuk pályázóinknak azt a könnyítést, hogy a helybéliek a szer­kesztőségünk lépcsőházában elhelye­zett szekrénybe is bedobhatják pá­lyázataikat, amivel meg lehet taka­rítani a bélyegköltséget. Szombati számunkban nemcsak a múlt forduló részletes ponteredmé­­nyét fogjuk közölni, hanem postaro­vatunkban válaszolunk a pályázati ügyben­­beérkezett levelekre is. Z­is Mitay elnök, avagy miért sportszerű az ma, ami nemrégen még sporszerűtlen volt A BLASz köreiben vegyes érzel­mekkel tárgyalják az elnökség ama elhatározását, hogy az elsőosztály létszámát felemelik. Máris híre jár annak, hogy egyes egyesületek meg­fellebbezik az új létszámemelési ja­vaslatot, ami egyértelmű azzal, hogy a bajnoki rendszabályok értelmében a javaslat megsemmisül. Ebből az alkalomból többen figyel­meztették a BLASz elnökségét arra, hogy az országos szövetség intéző­­bizottsága egy ízben — éppen Zsar­­nócz­ay János elnöklete alatt — már foglalkozott a PLASz-ban tervezett létszámemeléssel és akkor éppen Zsarnóczay János intervenciójára a következő határozatot hozta: „Mindezek mellett éppen az alapszabályokban részére biztosí­tott jogoknál fogva nem mulaszt­hatja el az intézőbizottság, hogy fel ne hívja a PLASz figyelmét arra a körülményre, mennyire a sporterkölcsökbe ütköző és a sport­­versenyek lefolytatásának realitá­sában vetett hitnek megingatá­sára alkalmas minden olyan ha­tározat, amely egy már befejezett­ verseny helyezésén és feltételein bármiféle módon és bármily esz­közökkel változtatni megkísérelne.” Úgy látszik, hogy a BLASz elnök­sége megfeledkezett erről a határo­zatról, mert különben elképzelhetet­len, hogy ugyanannak az elnöknek az elnöklete alatt most éppen ellen­kező felfogású határozat lásson nap­világot. Avagy talán igaza van Saint Beuve-nek, a híres francia író­nak, aki azt mondja, hogy minden eseménynek elkövetkezik az ellenke­zője is, csak az időt kell kivárni hozzá. A KASC ma tréningmérkőzést ját­szik a Vasas békeutcai pályáján. A klub ezúton kéri fel a játékosokat, hogy délelőtt 10 órakor a pályán pontosan jelenjenek meg. A Hollandiában túrázó Bocskai szombat óta három mérkőzést ját­szott és mindhárom alkalommal győzött. Szombaton az Ajax-ot 7­.-re verte, vasárnap pedig Bleyerheydében vendégszerepelt, s itt 4:2 volt a győzelmi aránya. Kedden Hágában a VAC-vel meccselt és 2:1-es félidő után 6:1 arányban győzött. A gólo­kat Teleki (2), Vincze (2), Zilahy és Markos lőtték..

Next