Sporthirlap, 1934. október (25. évfolyam, 79-87. szám)

1934-10-01 / 78/a. szám

2 A tovább javuló Ferencváros hatalmas fölényben játszva győzött Ferencváros—Phöbus­­ S­ 1 (4:0) A Phöbus az első percekben három gólt bekapott és csak a végén tért magához Gólövő: Kovács, Sárosi, Székely, Kovács (11-esből), Székely, Toldi, P. Szabó Vmt-út, 9000 néző. Bírót Szei L. A „nagy meccsre” már több mint 9000 néző sereglett ki az FTC pályájára. Bent, a Fradi öl­tözőjében nevetgélve, vidáman ké­szülődnek, élénken tárgyalják a Budai—Bocskai mérkőzés izgal­mait. Kovács nehezen talál magá­nak cipőt. Sok a látogató. Mailin­­ger elnök hangja dörög a zsivaj­ban: — Aztán játékot akarok látni, gyorsat, szépet és erőteljes bele­­menést. (Szél bíró miatt van egy kis idegesség. Klement Salgóval össze­bújva tárgyal, de a végén az ered­mény: Szél bíróval szemben teljes a Ferencváros bizalma.) A Phöbusnál Bányai edző végzi az utolsó simításokat. Soltit biztat­ják, hogy a keddi esküvőre nász­ajándékul szerezzen győzelmet a csapatnak! Mária robognak az elő­­mérkőzés szereplői a folyosón és az újpestiek sietnek ki a pályára. A Phöbus a kivonulás után üd­vözli a közönséget. Élénk sárga ingben, kék nadrágban vannak az újpestiek. A Ferencváros zöld­fehér csíkos ingben és fehér nad­ ij Fuffballfelszerelés MAURER TERÉZ-KÖRÚT 4 tágban jelenik meg. Táncos és Péter sorsol, Táncos a szerencsé­sebb és a Phöbus nappal szemben áll fel. A csapatok: Ferencváros, Háda — Polgár, Korányi — Bán, Móré, Lázár — Táncos, Székely, Sárosi, Toldi, Kovács. Phobni: Juhász — Wéber, Tőrös I. — Szadovszky, Sáros, Péter — Béky, Szikár, Solti, Tőrös II, P. Szabó. A 12. PERCBEN MÁR 3:0­ öt percig nincs komoly játék, csak a két szurkolótábor mérkőzik. A 3. percben ugyan Korányi vélet­lenül fejberúgja Soltit, de nincs semmi baj. Mind a két csapat tá­mad, egyelőre azonban egyik sem jut el három egymásutáni húzásig. A 6. percben Tőrös Táncos elől hazaad, majd nyomban utána Toldi megy a labdával, maga elé teszi, jól megvágja, tipikus Toldi lövés. Juhász csak felütve tudja védeni. Nagy lövés volt! Rögtön rá Toldi újabb bombája a bal felső szögletnél surran ki, míg a túlsó oldalon Solti szökteti P. Szabót, de Polgár szerel. A 9. perc meghozza az első gólt: Sárosi ugrik ki, hátrafelé ad, Toldi kap­ja, Kovácsnak játsza, Szadovszky lyukat rúg. Kovácsnak van ideje arra, hogy jól maga elé tegye a labdát, majd laposan megvág­ja és a labda a kapu közepén megy be. 1:0. A 11. percben újabb ferenc­városi roham: Táncos adja be a labdát, Székelynek nem sikerül lábravenni és rögtön odajátsza Sárosinak, aki három lépésre van tőle. Sárosi fordul és jobbal a bal alsó sarokba vágja a bőrt. 2:0. (A léc mellett ment be, Juhász korán vetődött.) És már újra jön a Fradi. Előbb szögletet ér el, majd Sárosi , Székelyhez játszik, aki a ki­futó Juhász mellett nyolc méterről a hálóba íveli a labdát. 3:0. Sárosit tévesen­­állítja meg a bíró. Nem volt lesben. Székely és Sárosi előtt pattan a labda a 16-oson, végül Toldi nagy lendület­tel befutva fölé vágja. A 14. perc­ben Béky ad be szépen, de Solti mellé lő. Majd Táncos jár elől és Székely lövése a sarok mellett suhan­ el. A zöld-fehérek vannak fölényben, de már nem játszanak teljes erő­vel, látszik rajtuk, hogy három góllal vezetnek. A 24. percben a Phöbus is tá­mad, de Tőrös II. lövését Háda lab­dázva védi. Majd P. Szabó beadása után Solti gyenge lövése kapufá­ról pattan vissza. A zöld-fehérek fedezetsora kissé visszaesett, de azután magára talál, jó labdákat ad előre. Egy ilyen labdánál Székely jó helyzetbe kerül, de forgolódással ront A 31. percben Sárosi előtt pattan a labda, Tőtös kézzel leüti. 11-est! Kovács áll neki és bevágja. 4:0. Nem sokkal később Táncos küld be remek labdát Sárosi elé pattan, de még mielőtt Sárosi hozzáérne, Szadovszky belenyúl és olyan lövést küld a saját kapujára, hogy a Fradi-csatároknak is díszére válna. Ha egy méterrel beljebb megy, nagy öngól, így szöglet. Toldi tör bel,, a 16-oson belül felvágják, a bíró azonban nem ítél se 11-est, se szög­letet, pedig legalább is utóbbi jogos lett volna! A 37. percben a ferenc­városi pálya igazgatósága jelenti, hogy az állóhelyen hirtelen meghalt egy ember. A Phöbus jön most fel egy kissé, Szikár lő­g élesen, de Háda nagyszerűen védi. A sárgainges csatárok szívesen támadják a ferencvárosi kapust, Háda azonban sohasem jön zavarba. A 39. perc­ben remek ferencvárosi támadás jön: Kovács—Székely—Táncos-Székely a labda útja, Székely fölé lő ugyan, de a közönség mégis lelkesen tap­sol. Remek volt így is! A túlsó oldalon Béky beadása surran el a gólvonal előtt, de nincs ott senki, majd Solti ront mellé lövéssel. A Ferencváros van fölényben. Egy remek Lázár- és egy remek Móré-húzás után — félidő. SZÜNETBEN — Rossz a labda — panaszkod­nak a Ferencváros öltözőjében. — Túl kemény. Átszaladnak érte a Phöbus-öltö­zőbe és kieresztenek belőle levegőt. Egyébként Háda mondja csak, hogy vigyázzanak figyelmeztető szavaira. A bekkeknek szól a be­széd. Sárosi a masszőrpadon fek­szik és Mailinger elnök beszélget vele. Nevetgélnek, úgy látszik meggyógyult a center. A Phöbusnál Barna Sándor tart nagy fejmosást. — Tessék szívvel, lélekkel ját­szani. Ilyen lagymatagon még nem láttalak benneteket mozogni az el­múlt esztendőben. Ennyivel nem jobb a Ferencváros! A fiúk fogadkoznak, hogy a má­sodik félidőre majd jobban bele­fekszenek. GÓLLAL INDUL A MÁSODIK FÉLIDŐ, AMELYBEN A PHO­BUS IS SZÓHOZ JUT Alig, hogy kezdenek, Kovács fut le. Székely kapja a beadását, úgy látszik most már neki is jó a lab­da, mert a kifutó Juhász mellett hat méterről a jobb alsó sarokba emeli. 5:0. A 3. percben Toldi—Kovács ak­ció után Sárosi kapja a labdát és a kifutó Juhász mellett lő, de a lab­da az üres kapu mellé megy. Ez is biztos gólhelyzetnek látszott. Szé­kely, fejese ad munkát Juhásznak, majd Kovács hagy ki nagy helyze­tet. Folyton a zöld-fehérek támad­nak. Lázár legválogatottabb trükk­jeit szedi elő. Sorra csapja ellenfeleit és úgy látszik, hogy a ferencvárosi védelem nagyon unat­kozik, mert Bán 25 méterről ad haza. A 11. percben Kovács labdája szál, befelé, Sárosi kapja, pompá­san építi tovább a támadást, ma­gára húzza a Phöbus-védőket, köz­ben már egészen a balösszekötő he­lyén van, ebben a helyzetben ját­szik át Toldihoz, aki viszont most tőle jobbra áll, Toldi kapja és tíz méterről fém­­agasan alaposan bevágja a hálóba. 6:0. A zöld-fehérek nagy fölénye to­vább tart. Korányi könnyelműskö­­dik is, a 14. percben ártatlan lab­dát rosszul vesz át, Béky elkapja, Korányi kísérgeti, Béky befelé ját­szik. Bent Solti, P. Szabó, Tőrös II. lövésre kész, ed Háda a fejek fölött kiöklöz és aközben lendületé­ben bele is markol Tőrös II. ha­jába. Azután ismét a Fradi támad. Táncos óriási lendülettel, feltart­­hatatlanul robog le és be, Sárosi kapja tőle a labdát, lövi, de Juhász­ról visszapattan a labda, másodszor Toldi vágja meg, most meg szög­letre megy a bőr. A 17. percben P. Szabó rohamoz, ő viszi a labda mellette Korányi meg Polgár, mint két csendőr, kíséri őt, sikerül egészen bekísérniük a balszélsőt, aki azután csak­nem centerbe kerülve közel­ről, védhetetlenül lő a háló­ba. 6:1. (A jobb alsó sarokba ment a bőr. Toldi mellélövéssel válaszol, majd újabb Phöbus-támadásnál Solti, jóval fütty után, gólt rúg. Természetesen érvénytelen.. A 25. percben is Solti célozgat, de Háda nem jön zavarba. A Phöbus most egy kissé feljön, érdekesebb lesz a játék. A küzdelem hevében Móréról letépik a nadrágot. A 28. percben Béky lövését Háda csak felütéssel tudja védeni. Most tűnik csak ki, hogy ha a Phöbus egy kissé zavarja a zöld-fehér vé­delmet, akkor annak sora megnyí­lik. A 30. percben Szikár a 16-os­­ról ad munkát Hadának, majd hat lépésről is céloz, de Háda belejött és nincs veszély. Korányi és Solti szépen fut versenyt s Korányi némi előnyével győz. A 33. percben a Ferencváros lerohan, Toldi vágja meg jó a labdát, Juhász felüti és a bőr a belső oldallécről pattan ki. Meleg volt. A Ferencváros helyenként négy hátvéddel veri vissza a Phöbus ost­romát. Korányi egyizben hét lé­pésnyire a kapustól fejeli hátra a labdát Hadának. Még hozzá háttal is állt a kapunak! Azután Tőrös II. lő mellé, majd Solti lövésénél Háda kiejti a labdát, P. Szabó rajta van, de Háda nagy szerencsével fel tudja szedni. Solti ront nagy helyzetet, a 42. percben pedig Szikár kerül biztos gólhelyzetbe. Három lépésre áll a kaputól Háda tehetetlennek lát­szik, de Szikár lövése felső kapufától lepattan és Háda most már el tudja kana­lazni a labdát. Végre felszabadul az ostrom alól a Ferencváros, Szé­kely támad is, de nagyon fölé­­vágja a labdát. Ferencváros-támadások közben ér véget a mérkőzés. A szöglet­­arány 4:0 a Ferencváros javára. NYILATKOZATOK: A ferencvárosi játékosok rögtön eltűnnek a fürdőben. Ott is hang­talanok. Mailinger elnök lép be, mérgesen jár föl-alá. Ezt mondja: — A játék két félidőből áll és mind a kettőben játszani kell és nem sétálni, amint a második fél­időben tették a mieink Klement. A második félidőben engedett a csapat az iramból, az első félidőbeli forma megnyugtató. Bán: A végén kezdtem meg­szokni a környezetemet. Toldi: A gól előtt nem jött semmi igazán lábra. Pataki Mihály: A gyorsan el­ért gólok hatása alatt egy-két játékosunk hibás játékfelfogásba esett. A Phöbus öltöző még csendesebb, így nyilatkoznak: Barna Sándor: Két különböző félidő volt, a második játékmenete igazolta, hogy ha az elsőben nem kapjuk a szembetűző napot, akkor jobb lett volna az eredmény. Bányai edző: Ezt a súlyos ve­reséget a második félidő alapján nem érdemeltük meg. Tőrös: A Ferencváros csatár­sora magára talált. Az első félidő­ben nem lehetett őket feltartani. P. Szabó: Szerencsétlen négy gólt kaptunk. A FERENCVÁROS EGY-EGY NEGYED­ÓRÁRA MÁR „SZÁZ­­SZÁZALÉKOS” JÁTÉKKAL KÁPRÁZ­TATTA EL A KÖZÖN­SÉGET A mérkőzés első öt perce lagy­matag volt, de azután hirtelen ma­gára talált a Ferencváros és ne­gyedórán át pazar tűzijátékot ren­dezett. Ezzel a negyedórás játékkal nemcsak győzelmét, hanem a fölé­nyes győzelmét is bebiztosította. Három gólt hozott ez a negyedóra és a Phöbusnak csaknem teljes le­törését. Azután a három gól ha­tása alatt a zöld-fehérek engedtek az iramból és helyenkint egészen edzésjellegű játékot nyújtottak. A második félidőben a Ferencváros rögtön rákapcsolt és ekkor ismét ízelítőt adott igazi tudásából. Olyan játék volt ez, amit a nagy MINDENNAP LUXUSUTAZÁS StandardSUPER 35 AZ ÉTER KIRÁLYA Slernbo.i­tg Az ország legnagyobb rádióterme IIR. UDVARI HANGSZERGYÁR VII. Rákóczi-út 60 Hétfő, 1934 október 1. 100 pengős heti díjjal! Tipbajnoksan 1934 Ősz KiriMMrti M­ poaxfi (készpénz) kerül kiosztásra és m­yanenoyi értéke tiszteletdíjat adunk (ötféle Terveny: Bajnok* — Megbízhatósági — Heti — Rekord — Telitalálat — Ás utolsó három egy szelvénnyel se megnyerhető.) 1934 okt. 7.­­§ (Beküldendő okt. t­án délig!) USSb L Magyarország—Ausztria (ai Európa Kupáért t r ‡ ‹_______|______ 2. Budapest amatőr válogatott—Pozsony .‚›■›• i • » *______ L Znak ___Késép m. (Salgótarjánéul J______ A. Sepr­séd VBB~ Budai .11“ (M Kepe)......................................................1______ | TetetSzáreat áC—Tuif kánya­ H (nyugat) ■ > ■ | ■ *_______­­. NyirkáteH­AT* Pekreseni KAC (kelet) . . . . . . |------— 7. Püspökladányi MÁV—Mátéezalkna TK (kelet) ... ----------1----------8. Otyieplqne UDe—Baeing Straabourg* -----------------------------1. Triestine—Losse (alain bajnokság) . » 1 ■ ----------•---------­h­. Dánia—Németország (Kupén Hágában) ........ —------•---------­........ . ás 0. Likie Heener, Simonyi és Lukács csapata, a Straabourg a trsnere újonc s meglepetésre élen áll. tartalékmérk­ős ütések (Csak abban az esetben számítanak, ha a feles tíz közül valamelyik meccs elmarad.) 1. Samnt­Srbnei AC—Kelenföld (Bp. IL osztály).................. 2. Habért a.­­Magy­aróvári— Kalsegerenegi TK (nyugat) . A pályázó név*:_ Címe:___________________________________________________________________ Minden szelvényhez használatlan és fel nem ragasztott 1® filléres bélyeget kell mellékelni. Külföldieknek 10 magyar fillér értékű használatban lévő használatlan bélyeget kell mellékelniük A beküldő aláveti magát pályázati feltételeinknek. ÓRA “­SL Rozgonyi és Révai, Kossuth Lajos-p. A Ferencvárostól szoktunk látni, amit a zöld-fehérek, ha igazi for­májuk birtokában vannak, az első perctől az utolsóig adnak. A Fe­rencváros határozottan javult, de ma még nem sikerült ezt a javu­lást végig tartani. A Phöbus nagy csalódást keltett. Ilyen rosszul játszani régen láttuk a kék-sárgákat. A végén (a Fe­rencváros elkényelmesedése percei­ben) kissé magukra találtak és fel- S Otto Wallburg a világhírű filmkomikus is vendégszerepel a prolongált „NyelvMás­­t“ c. revűben KOMÉDIA lékai-törlő jegyrendelés: 18 0-20

Next