Sporthirlap, 1936. április (27. évfolyam, 27-34. szám)

1936-04-01 / 27. szám

2 SPORTHÍRLAP SZERDA, 1936 ÁPRILIS 1. » UM GOTTES WILLEN, DER KLEBI KOMMT!« A „legöregebb magyar futballista" vasárnap előadást tartott 40 éves emlékeiről a Szent­­imrevárosban — A Sporthírlap tudósítójától — KÜLSŐ SZENTIMREVÁROS: új kertek, új villák, új majdnem­­felhőkaparók, félig kész új híd a régi hold alatt. Az új városrész­nek, amelyet mintha egy éjszaka varázsolt volna a Duna partjára az Ezeregyéjszaka valamelyik paj­kosan produktív dzsinje, mindene van már: gusztusos sárga holdja, remek levegője, romantikája, híd­ja, neve, sőt száma is — csak fs éppen reprezentatív sportegyesü­ket© nincsen még. ITT VAN UGYAN AZ I. KER. SC, dehát noblesse obs­ge: amikor a kerület számát egyről tizenegy­re, szóval tízzel emelik, emelkednie kell a sportjának is, ez csak ter­mészetes. El­őbb tehát beterjesz­tették a belügyminiszterhez az új nevet: Szentimrevárosi SE, aztán a klub fanatikusan sportimádó el­nöke, Witkowsky Tihamér dr. fő­orvos taggyűlést hívott össze az egyik szentimrevárosi vendéglőbe s csaléteknek meghívta a Legöre­gebb Magyar Futballistát, Klebes­­berg Géza nyug. postafőtanácsost, tartson előadást a magyar futball őskoráról. KICSIT RÉSZVÉTLEN még azért ez a fiatal városrész, mint minden fiatal. Witkowsky főorvos úr megnyitójában ostorozza őket: rámutat a 67 éves Legöregebb Magyar Futballistára, aki nem restellt Albertiirsáról bejönni, ho­lott egyesek a szomszédból sem jöttek el, pedig fiatalabbak nála pár nappal... Az­ előadó pedig üd­vözli „a szép számban megjelent közönséget”, de aztán bocsánatot kér a „szép számért”: „Az a frá­nya serital”, ■— exkuzálja magát — „máris duplán látok”... EZ A STÍLUSA a Legöregebb Magyar Futballistának. A külseje emlékeztet kicsit Otis Harlan-re, a régi amerikai filmek kedélyes apaszereplőjére. 67 éves, 47-nek látszik és — nyilván — 27-nek érzi magát. Ez különben a későb­biekből feltétlen bizonyossággal ki­derül. Lábszárvédő van rajta és hetyke bricsesz, az elébe kerülő embereket kedélyesen mellbevágja — no mi van, öcsémuram — és minden mondata csattanó, de nem szurkáló, hanem simogató. AZZAL KEZDI az előadást a Legöregebb Magyar Futballista, hogy­­ nem is ő a legöregebb magyar futballista. Udvarias ob­jektivitással közli, hogy Löwen G­rosen Csárli is idősebb tagja a valaha aktív magyar futballista­gárdának. És a kormányzó úr őfőméltó­­sága is. KÉRDEZHETNÉK A HÖL­GYEK ÉS AZ URAK s joggal — veti fel —■, hogy mi indította annak idején őt, a postafogalmazó urat arra, hogy ilyen extravagáns mesterségbe kezdjen komoly em­ber létére, hogy labdázzék? Nos hát, meséli, olvasta egyszer tizennyolc éves korában egy tár­cában, hogy Angliában van egy labdajáték, tizenegyes csapatok játszák, footballnak hívják s a lé­nyege az,­ hogy aki­­ hazudik a csapat tagjai közül, azt a kapi­tány menten kiteszi a csapatból. Szóval a futball afféle igazmon­­dósdi. Ekkor már felcsapott szív­­vel-lélekkel a futball hívének, pe­dig még azt se tudta akkor, eszik-e, vagy isszák. Nem tudja azonban, hogy fenti meghatározás hogyan passzol a mai futballhoz. EZEK UTÁN RÁTÉR AZ ELSŐ MAGYARORSZÁGI FUTBALL­MECCSRE. Aki férfi a kadar­­fröccsök és kispörköltek mellett ül, úgy hallgatja, mint egy tün­dérmesét, aki nő pranzsádot szív a karcsú szalmaszálon, a hatvanhét­­éves daliát, az örökmozgó Snájdig Bácsit bámulja benne csillogó szemmel. Mindegyiknek ott van a nézésében: „Hajaj, ha az én uram is ilyen lenne hatvanhétéves korában...” AZ ORSZÁG ELSŐ FUTBALL­­PÁLYÁJA az olyan volt viszont, hogy egy mai alsóbivalytasnádi pálya olimpiai stadion hozzá ké­pest. Az egyik fele homoktenger volt, kisebb a Szaharánál, de vad­­regényesebb, a másik fele viszont gödörsorozat. Kárpótlásul az öl­töző is padozatlan volt. NADE AZ EMBEREK! Köny­­nyekig elérzékenyülve mesél a fő­tanácsos úr Ray építészről például. Az a „drága, fiatal csibész” taní­totta őt remplizni. Hogy az mi ? — kérdi kidüllesztett mellel a höl­gyektől. Testtel-mellel bele, ma­gyarázza kézzel-lábbal, a labdát elvinni, az embert lefektetni. Az volt oszt a passzió! A főtanácsos úr például még ma is szívesen remplizne, mondja. Ez után a köz­lés után szétnéz, akad-e vállalkozó, dehát a mai fiatalság, tetszik tudni... 1894-BEN BEZZEG más világ­bolt, összeálltak „Iszer tatával”, a BTC művezetőjével, aki egy fej­jel magasabb volt nála, kemény atlétagyerek volt az Iszer tata, míg ő, a főtanácsos úr, ugyebár, kevésbé keményebb matéria volt,, szó­­val hát ketten összeálltak remp­lizni. Lökte őt Iszer a hóba-vízbe, mígnem egyszer megsokalta a fő­tanácsos úr, kivágta ő is Iszert, hogy csak úgy repült. Megtanult remplizni, erre be­tették az első csapatba. IGEN ÁM, de közben azok a huncutok kinyomatták a­­ fut­­ballszabályokat. Ezeket megvette Klebi bácsi is, az gyorsan ment, a megtanulásuk azonban lassan. Jött az első nemzetközi meccs, a BTC—Cricketters, 1897 októberé­ben. A BTC-isták káprázó szem­mel látták, hogy mintha csupa kék­fekete szín lenne a pályán. A fő­tanácsos úr balbekk volt, de kiad­ták neki az utasítást erre gyor­san : „M­indenkit kifek­tetni!” És ő meg is felelt a feladatának derekasan, nem is ka­pott ki a BTC, csak 2:0-ra. — S tizenöt év múlva — mondja búsan Klebi bácsi — én voltam a „legnagyobb magyar faulter”-nek kikiáltva. Pedig miért? Soha balesetet nem okoz­tam. Más volt a szellem akkor, lovagiasság hatotta át! Az 1899-es bécsi Cricketter-meccsünkön olyan pózba kerültem az angol kapussal, hogy ha akkor „leremplizem”, na­gyon kikészül. Hát én akkor in­kább lefékeztem, pedig annak az volt az ára, hogy métereket csúsz­tam hason a Práter kavicsán, hogy mind lejött a bőr rólam... Ma meg „kisasszonyfutballról” ol­vasok... Az ugyebár az, amikor csak alattomban rugdalják egy­mást. S azon a práteri meccsen mégis 1:1-re győztünk... Egy hölgy bekiabál, hogy az nem győzelem, de Klebi bácsi szi­gorúan kijelenti, hogy az akkor az volt. Annak számított. S nem szidták a magyar játékosokat, ha kicsit kemények voltak, hanem be­kiabáltak a sajátjaiknak: „Um Gottes Willen, geh’ weg, der Klebs kommt”... MOST TÁSKÁT VESZ ELŐ AZ ÖREGÚR (ezt se merném neki a szemébe mondani) s kirakja a futba­llmúzeumot: belefúj az első magyar bírósípba, amely nagy­emlékű Lowe úré volt még. A szentimrevárosi urak-hölgyek úgy hallgatják, mintha Paginini eredeti remeke szólalna meg, mondjuk, Hubermann kezében. Aztán meg­kéri a hölgyeket, hogy forduljanak el: nadrágot mutat, 37 éves nadrá­got. — Önköltséges nadrág, — mond­ja büszkén — akkor a mezt is mi fizettek... De ez a nadrág aztán metélhetne, ha szava volna. **­Minden folt egy fault. Ha a höl­gyek még jobban el tudnának for­dulni, megmutatnám a sípcsonto­mat, amely olyan, akár a reszelő. Sose hordtun­k sípcsontvédőt. Más matériából voltak akkor az embe­rek, hiába ... No, a hölgyek vissza­fordulhatnak. De ha valaki rúgott, az csak egyszer rúgott. Ketten remplibe fogtak, aztán már nem rúgott többet... MENNYIVEL FAIREBBEK VOLTAK AKKOR AZ EMBEREK, no! Az után az angol meccs után lepedőben vittek ugyan haza Klebi bácsit, oda is volt a felesége, dehát mit ért ahhoz az asszony: nem rúgtak alattomban, nem törtek egymás életére. Rempli volt csak, jó öreg rempli... A kapun nem volt háló, becsületre ment a játék, mi lenne belőle, ha ma menne így, de? Igaz, hogy a kapuknál külön gólbírók álltak, dehát mit is számít az? S akkor nem lőttek „az első­­osztályú matadorok” három méter­ről kapu fölé, mert aki mégis ilyet tett róla, azt bizony megpokrócoz­­zák kedélyesen. (Helyeslő morgás: „Nem is olyan rossz tipp”...) De az angolok voltak igazán kemények: holland oxfordi diák volt, két bor­dája volt eltörve meg a karja... Pedig sose bántották egymást komolyan. De akkor nem voltak primadonnák, nem volt business. Akkor még férfiak voltak a fér­fiak, a válogatott sapka volt a leg­nagyobb becsület, amit ember e földön elérhetett, kellett is egyéb... Az első gól meg például, amit angol csapat — a Surrey Wanderers volt — Magyarországon bekapott, úgy született, hogy Klebi bácsi, a b­e­k­k becenterezte a labdát Fábián­­nak, mit szólnak? Milyen idők vol­tak, milyen idők, milyen férfiak. Az 1899-es bécsi meccsük után 22 emberből 11 tudott csak a banket­ten résztvenni, na? S mikor egy­szer véletlenül kiverte Klebi bácsi a Millenárison a Guillemot Franci két fogát, azt­­ egy év múlva tudta meg... S amikor Yolland rágyújtott a nótára, hogy aszongya „Hogyha én közéjük állok, akkor ropog a bordájuk...” S amikor nem írták ki, ki rúgta a gólt, csak azt, hogy melyik csapat s mikor a Slavia 3:1-es legyőzése után pereceket és virsliket dobáltak a fiúk közé, na? Hej, a nem jóját... — VÉN CSACSI VAGYOK, — inti le magát itt villámgyorsan a főtanácsos úr — még elérzékenyü­­lök itten, mint egy kisgyerek, Nade — nyugtatja meg ímeát aztán — addig jó, amíg gyerekek tudunk lenni... A KÖZÖNSÉGNEK IS ez a véleménye. Hölgyek-urak önfeled­ten tapsolnak, egyes szemek csillog­nak, mások furcsán fátyolosak. Furcsa pára úszik a levegőben. Az unalmas egyforma puhagallérok mintha m­okány magasgallérokká válnának, mintha gázharisnyák égnének köröskörül, mintha rőrös bajuszuk nőne az embereknek, amilyen a Surrey Wanderers fut­ballistáinak volt, meghalt a modern cinizmus, ötven évet fiatalodott a világ ettől a századvégi futball­­mesétől, amely édes volt, mint az ötvenéves asszú és hangulatos, mint egy biederm­aier regény. Holnap úgyis felébredünk, de addig is köszönjük szépen, Klebi bácsi, Gergely Miklós. OSZ­TÁ­L­YOZ­ÓKÖNYVÜNK Fáradt forduló friss dinároknál és hét 1-es A nagycsapatok meglehetősen fáradt játékkal szerezték meg bajnoki pontjaikat a legutóbbi fordulóban. A Ferencváros 26, az Újpest 28, a Hungária 29 össz­­osztályzatot érdemelt. Ami bizony átlagteljesítményre vall. Legfel­jebb átlagteljesítményre. A legérdekesebb két meccs a Phobus—Kispest és Erzsébet-Soroksár—Budai „11” volt. Leg­viharosabb meccs: a Ferencváros —­Szeged. Csak kevéssel csende­sebb: a Hungária—SBTC. Esemény: az Attila első győ­zelme. A forduló eredménye: fejfájás. (A szövetségi kapitány feje fáj­dult meg.) Egyébként: Hungária—SBTC 29:28­ (Bajnoki: Salgótarján. Ered­mény: 3:2 (0:1). Góllövő: Zsen­­gellér, Müller, Kardos, Müller, Zsengellér.) A Hungária ismét tett egy lépést az utóbbi hetekben muta­tott hanyatlás útján. Fáradt. Az SBTC meglepte ellenfelét és meg­lepte híveit. Erőteljes, jó futballt mutatott. Ha mindig így játszot­tak volna, ma akár a negyedik helyre is kacsintgathatnának! Szabó 3 Géczy 2 Mándi 3 Szabó 3 Biró 2 Thour 1 Sebes 3 Wahlkampf 3 Turay 2 Turán 3 Dudás 2 Kecskés 2 Sas 2 Farkas 2 Müller 3 Koppányi 3 Kardos 3 Zsengellér 2 Cseh 3 Menich 3 Titkos 3 Dupeik 4 Hungária: 29 SBTC: 28 Boronkay bíró: 2. F­erenc­város—Szeged 26:30 Újpest-III. kerület 28:31 (Bajnoki, Szeged. Eredmény: 2:0 (1:0). Góllövő: Vig VI., Vig VI. 11-es.) Mintha mind a két csapat túl volna már a mélyponton. A Fe­rencváros megérdemli a kisgólará­­nyú győzelmet, bár a Szeged is győzhetett volna némi szerencsé­vel. Kutasi 2 Pálinkás 2 Polgár 3 Miklósi 1 Korányi I. 2 Szoyka­­ 2 Laki 3 Gyurcsó 2 Móré 3 Bertók 4 Lázár 1 Raffai 3 Táncos 4 Korányi II. 3 Kiss 2 Szöregi 3 Toldi 1 Vastag 3 Vig VI. 3 Somogyi 4 Kemény 2 Nagy 3 Ferenc u.: 26 Szeged: 30 Majorszky bíró: 3.­­Bajnoki, Berlini-u. Eredmény: 2:0 (1:0). Góllövő: Kállai, Kál­lai.) Kállai olvasta, hogy Dietz dr. be akarja tenni a válogatottba. Erre rácáfolt a kapitány jó véle­ményére: remek volt. Hőn 2 Angyal 2 Futó 2 Kocsis 2 Steinberg 3 Tompa 3 Seres 2 Steiner 3 Szűcs 2 Lucz 2 Szalay 3 Beretvás 2 Pusztai 3 Fenyvesi 3 Vincze 1 Víg IV. 3 Kállai 2 Vadas 5 Balogh 4 Berecz 4 Barna 4 Farkas 2 Újpest: 28 VL ker.: 31 Hertzka bíró: 2. 56. NÉV: . ................................. . CÍM: ,, a ■ Phöbus — Kispest 24:25 (Bajnoki, Berlini-u. Eredmény 1:0 (0:0). Góllövő: Solti.) A középcsapat-rangadó nagyon szép játékot hozott. Csikós 2 Vági 1 Wéber 2 Szemere 2 Szilágyi 3 Rozgonyi 2 Borsányi 1 Havas 3 Péter 2 Purczeld 3 Titkos II. 2 Rátkai 3 Béky 4 Újvári 2 Szikár 2 Szabó II. 3 Solti 2 Nemes 3 Turay II. 2 Déri 2 P. Szabó 3 Serényi 2 Phöbus: 24 Kispest: 25 Kohányi bíró: 2. Erzséb­et- Sorok­sár— Budai „11“ 30:34 (Bajnoki, Pestszenterzsébet. Eredmény: 2:1 (2:1). Góllövők: Zimonyi, Zimonyi, Rökk.) A Budaiból nagyon hiányzott Megyeri-Kovács II. 2 Havas 3 Vadász 2 Kovács 3 Kállai 2 Fekete 2 Odry 3 Magda 3 Szenes 3 Burger 4 Varga , 3 Schuster 3 Kovács I. 2 Rökk 2 Takács 2 Sztancsik 4 Zimonyi 4 Komáromi 3 Horváth 4 Lyka 4 Magyar 3 Hajós 3 Er.Soroks.: 30 Budai „11”, 34 Vasé A. bíró: 1. Attila—Törekvés 28:28 (Bajnoki, Miskolc. Eredmény: 3:2 (3:0). Góllövő: Bán, Sziklai, Riff, Pós, Keszei II.) A Törekvés épp olyan réme a kis-, mint a nagycsapatoknak. Nemcsak a Hungária győzött el­lene nehezen, de az Attila is... Barna 2 Hortobágyi 3 Guti 4 Görög 2 Sziklai 2 Regős I. 3 Seregi 2 Szűcs 3 Bonyhai 3 Készéi I. 2 Nyitrai 3 Dezső 3 Darázs 2 Pós 3 Havas II. 3 Nemes 2 Bán 2 Készéi I. 2 Riff 2 Ferenczy 3 Vajda 3 Gere 2 Attila: 28 Törekvés: 28 Salgó­biró: 1. FÜVESPÁLYÁT keres Vághy Kálmán szövetségi ka­pitány az olimpiai keret edzéseire. Felmerült az a terv is, hogy a le­ventepályát kérik el és akkor ott fog állandóan gyakorolni az olimpiai ke­ret. (Most szinte minden alkalommal más-más pályán van az edzés.) Olvassa asz ELLENZÉKEt -mert a legmegbízhatóbb és legfrissebb anyagot a legki­válóbb újságírók feldolgo­zásában hozza. Hirdessen asz ELLENZÉKBEN-mert ezt a lapot minden komoly vevő és eladó min­dennap elolvassa. Szerkesztőség és kiadóhivatal: CL­UJ—KOLOZSVÁR, Universitata Str. (Egyetem­mt 8. sz.

Next