Sporthirlap, 1937. június (28. évfolyam, 43-51. szám)

1937-06-02 / 43. szám

2 Szerkesztő úr, ma nem végezhettem szokott munkámat a szerkesztőségi író­­asztal, telefon és írógép mel­­lett, dolgom volt, a könyvnap az utcára szólított. Reggeltől estig az utcán álltam, színes sátrakban, és autogramot osz­togattam azoknak, akik valami rejtélyes oknál fogva meg­vették a könyvemet. Azt akarom mondani, Szer­­kesztő úr, ezen a nem is tudom hányadik könyvnapomon va­lami furcsa dolgot vettem ész­­re magamon. Nagyzási hóbort tört ki rajtam. A századik autogram után kezdtem úgy érezni magam, mintha fut­­ballista lennék. Az évnek e három, ünnepi napján az írótól kérnek auto­­gramot, a többi 362 napon a futballistától. Azt hiszem, ez így is van rendjén; nem sze­rénytelenség, hogy jogosnak tartom ezt a három napot. ,A test és lélek harmóniájá­­nak híveként szeretem a spor­tot és szeretem a gondolko­­dást. Ezért, boldog vagyok, ha egyetemi tanárt, ügyvédet, írót látok szurkolni a futballmecs­­csen, és boldog vagyok, ha sportoló, szeplős csemeték jön­­nek hozzám autogramért. A mai Magyarország fiatalságá­ban, szerintem, megvan a lélek és test fentjelzett harmóniája. Ezen a mai könyvnapon nem volt futballmérkőzés, mert, ha lett volna, akkor én a futball­ mérkőzést választottam volna, így azonban a népszerűség fé­nyében sütkérezve, néha azt képzelhettem, hogy én vagyok Sárosi, vagy Cseh, vagy Zsen­­gellér,­­ azért állnak ennyien körülöttem. Úgy éreztem, mint­ha a könyvnapi könyvem volta­­képpen két nagy dugó lenne, 30 méterről a bal felső sarok­ba szúrva, amit egyik vásárló a másik után szed be. És bol­­dogan elmegy vele, ahelyett, hogy lesállást reklamálna. Szokatlan, de a kezemég volt., Szerkesztő úr, hogy ezen a na­­pon tőlem kértek nyilatkozatot és nem az edzőtöl és nem Mar­,­kovits Szilárdtól. Érdekes volt, hogy engem biztattak és nem az előretolt csatárt. Tudomá­som van róla —mi tagadás —, hogy diákkörökben tíz Asz­­lányi-autogramért lehet egy Sárosi-autogramot kapni, de ezen a napon nagyon felment az ázsióm, mert már három aláírásomért adtak egy Her­­czeg Ferencet. Egyébként, ha érdekli, Szer­kesztő úr,, ebben a nemes kon­­kurrenciában eléggé elől vé­­geztem, könyvem főleg dél­után, a második félidőben tett tanúságot nagy állóképességé­­ről. Az az előnye is megvan, hogy míg a futballt a futballal egyidejűleg szidják, addig az én könyvemet akkor vágják a földhöz, amikor én már nem látom. Tehát szép és eredmé­­nyes nap volt a mai és mégis... És mégis, nem szeretném, hogy az ilyesmi sokáig tartson. Könyvnap, az Könyvnap, ne legyen könyvév. Én elhiszem, hogy a közönség megszokná és nem bánná, de az írók egy része semmiesetre se bírná ki futball nélkül. Én például nem. És ez egész írásmű megszer­kesztése alatt az lebegett, előt­­tem: én már megálltam a he­lyemet a KK-ban — a Könyv, napi Konkurenciában — most már aztán csapataink is tegye­nek ki magukért abban a má­­sik KK-ban, a sportbeliben. És gondoskodjanak kellő utánpót­lásról, felnövekvő, lelkes, erős fiatalságról, hogy legyen, aki­­nek írjunk és legyen, akinek futballozzunk. Mert, gondolom, mind a kettőre szükség van. A futballra legalábbis egész bizonyosan. (a. k.) NEM TART­­ már edzést a III. ker. FC az utolsó NB-mérkőzése előtt. A vezetőség szerint a játékosok nagyon fáradtak és még a legkönnyebb edzés is még jobban visszavetheti őket­­ formájuk­ban. A vasárnapi csapat még egészen bizonytalan, összeállítása csak a hét végére várható. SPORTHÍRLAP SZERDA, 1937 JÚNIUS 2.! Soha vissza nem térő alkalmat szalasztott el a Phöbus Strasbourg­­ban ! ( Az 50.000 frankot nem is említve Ezt a Slaviát a Ferencvárosnak le kell győznie — A Sporthírlap tudósítójától —•­­­trasbourg, május 31. A Slavia—Phöbus meccs dön­tetlenül végződő el­ső félideje után ezt mondtuk egymásnak mi, a mérkőzést szemlélő magyarok. — Ezt a mérkőzést csak a Phö­bus nyerheti meg. A II. félidő 15. percében, látva, hogy a Phöbus milyen jól játszik s hogy a Slavia lézeng a pályán,­­a mellettem ülő Herzog Edvin fel­kiáltott: — Ezt a mérkőzést a Phöbus nem vesztheti el. És a következő percben benn táncolt Kopeczky gólja Csikós hálójában. Hallatlan szerencsétlenség! Aki a mérkőzést látta, szédelegve szidta a futball dicsőséges bizony­talanságát és emlegette a hagyo­mányos balszerencsét. A mérkőzés eddigi 60 percében a Phöbus uralta a mezőnyt, jobban, szebben ját­szott, mint a Slavia. Több hely­zete volt, veszélyesebb akciókat vezetett. Mégis a Slavia nyert. Miért? Igyekezzünk kielemezni a Slavia győzelmének, illetve a Phöbus ve­reségének okait. j»t) j A PHÖBUS HÁTVÉDEI­­NEK TRAGÉDIÁJA! ,e -- ,i . .JVj* : , Hiába mondta mérkőzés után a maga mentségére Fekete Jenő, a balhátvéd, hogy gyengeségük elle­nére is csak két gólt kaptak, miért nem rúgott a csatárkor hármat, amikor erre a fölénye alapján és a játék­ képe alapján meg volt az alkalma. A mérkőzés képe igenis az volt, hogy a Slavia csonka csa­társora egyetlen gólt sem lőtt vol­na a két Phöbus-hátvéd szokott jó játéka mellett. CSONKA SLAVIA-CSATÁRSOR játszott a Racing pályáján már az I. félidő negyedik percétől kezdve. Pin­i régi sérülése kiújult, anélkül, hogy bárki hozzáért volna. Az első félidő közepén meg Tornán, a jobbszélső is megsérült. Ekkor már csak a három belső volt kom­­battáns a Slavia csatársorában. Ez a három csatár az „otthoni”, beton­szilárdságú Wéber—Fekete­védelem mellett „öt évig sem” rúgott vol­ta gólt. A PHOBUS-CSATÁRSOR GÓLKÉPTELENSÉGE már a bajnoki mérkőzések alatt is kitűnt. Strasbourgban sem javult a helyzet. Pedig Turay az első félidőben olyan nagyvonalú közép­csatár játékkal rukkolt ki, hogy a francia nézők nyíltszíni tapsokkal jutalmazták kapásból szélrevágott labdáit és pompás fejeseit. A francia szakértők pedig a mérkő­zés után mint vevők jelentkeztek érte és tízezerpengős ajánlattal kezdték a „licitálást”. Mégis Turay hagyott ki két olyan gólhelyzetet,­ amilyent egy rutinos csatár „szembehunyva” is bevág. MEGYERI BUKÁSA... Megyeri ezelőtt egy évvel került a Phöbusba a Budai „ti”-ből. Nagy jövőt jósoltak neki. Most már a benne végletekig bízók is be­látták, hogy nem az, aki egy nagy célokat maga elé tűző csapat leg­­fontosabb posztját sikerrel betölt­heti. Strasbourgban is, mint tavaly Prágában és évközben a fontosabb bajnoki mérkőzések során mindig a második félidőben roppan össze s rántotta magával társait, a csapa­tot. Testileg nem elég erős arra, hogy a Phöbus játékstílusába­­beilleszkedjék. MÉG ÍGY IS CSAK A RUTIN GYŐZÖTT! Amikor a II. félidő 27. percé­ben Planicska és Rökk — szeren­csétlen sérülésük következtében — kiváltak, még mindig csak egy, egyetlenegy rutinos csatár kellett volna a Phöbusban. Aki észrevette volna, hogy Pucsnak, a szükség, kapusnak csak lőni kell, mert fogalma sincs a védésről. A Slaviát még ekkor is megverte volna egy más, rutinosabb csatárkor, vagy csak egy igazi csatár is. JÓ LECKE VOLT a nemzetközi nagyságok közé fel­törő Phöbus csapatának, vezető­ségének egyaránt a strasbourgi másfél óra. Most látszott, hogy milyen jó „befektetés” lett volna Solti kiválása után egy igazi oda­való középcsatár megszerzése. Egy jó „Solti-pótlékkal” Strassbourg­­ban a Phöbus 0—5 góllal könnyen verte volna meg a nagyhírű Slaviát és a következő fordulóban akár tisztán megkérésért várna 50.000 franrért a Bajnokok Tornája jövedelemelosztó kiírása szerint. (Legrosszabb esetben 50.000 fran­kot!) Ilyen gyenge Slaviát elkapni nem igen lesz alkalma mégegyszer a Phöbusnak, ilyen könnyen meg­keresni tisztán 50.000 frankot. Ez a vasárnapi mérkőzés soha vissza nem térő alkalom volt a feltörő kék-sárgák számára. " A FERENCVÁROS FI­­GYELMÉBE! A Strasbourgban látott Slavia játékát azért is fokozottabb figye­lemmel vizsgáltuk, mert ő lesz a Ferencváros első ellenfele a KK- ban. A vasárnap itt látott Slaviá­­ban ugyan nem játszott Flann, Horak és Vud­acsil, de az ő felépü­lésükre nem is nagyon számítanak még a Slavia vezetői sem. Legalább is mind a hároméra nem. Most hozzá , jött még Pjanicska szerencsétlen sérülése. A szimpati­kus Pjanicsk­a tragikus szenvedő hőse volt csapatának. A fair mér­kőzésen úgyszólván egyetlen fault sem esett. Ártatlannak látszó összecsapása Rökkel viszont olyan súlyos volt, hogy bizony hónapokig nem játszhat. A Ferencvárosnak számolnia kell egy igen kiváló, munkabíró és erélyes, eszes fedezet­sorral, nagyszerű Kopeczkyvel, jó Sobotkával és — ha felépül — Horakkal és Vyd­acsillal a csatár­sorban. A Slavia két hátvédje nem komoly klasszis. Csak túl erélyesek Ezt a mai Slaviát komoly játékkal, akarattal biztosan ki kell vernie a Ferencvárosnak a KK-ból. A Baj­nokok Tornája megfelelően „elő­készítette” a Slaviát a KK-ra. A PHÖBUS PARISBAN A Phöbus csapata hétfőn délután 2 órakor indult Strasbourg­lból, Párisba 9 órakor érkezett. Itt dől majd el, hogy játszik-e portya­­mérkőzéseket, vagy csütörtökön reggel hazaindul. J. J. Döntetlen volt az ifjúsági rangadó — A Sporthírlap tudósítójától — Az ifjúsági bajnokságban a Fér­ Vasutas és a Drasche küzdött vasár­nap az I. osztályba való jutásért. A rangadó 3:3-ra végződött (az első félidőben a Drasche már 3:0-ra vezetett). Ilyenformán a harc még nyílt, csak a bajnokság végén dől el, melyik kerül be az I. osztályba. IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG I. osztály Bíró-csoport: BTK—BSzKRT 3:2 (2:0). Goldberger—HAC 2:0 (2:0). Vasas—URAK 5:0 (3:0). UTE—BRSC 6:2 (2:2). Elektromos—ZSE 2:1 (1:1). Turul—UTSE 4:3 (1:3). KTK—Postás 2:0 (1:0). Pártos-csoport: MAFC—FTC elmaradt. Kelenföld—BMTE 1:0 (0:0). Hungária—P. Rákóczi 8:0 (2:0). Törekvés—EMTK 10:0 (2:0). Cs. MOVE—BTC 3:2 (1:0). MÁVAG—MTK 2:0 (0:0). Kisp.­AC—LAC elmaradt (a KAC fényképei nem voltak ott). II. osztály Kárpáti-csoport: NSC—CsTK elmaradt (a CsTK nem jelent meg). Köb. AC—VÁC elmaradt (a VÁC nem állt ki). SzAC—KTC 3:0 (1:0). Drasche—Fer. Vasutas 3:3 (3:0). P. Vasas—VSC 4:1 (2:1). Stobbe-csoport: III. ker. TVE—TLK 3:1 (2:1). B. Vasutas—PSC 6:1­­(2:1)., LTE—BLK elmaradt (a BLK nem állt ki). Testvériség—Ganz 5:0 (3:0). RTK—MSC 2:1 (2:1). III. osztály Malaky-csoport: SzNSE—KSSE 6:1 (3:1). Köb. FC—ETC 2:1 (1:0). SzRTC—Hálókocsi 2:1 (0:0). FSE—REAC 4:3 (3:0). Oprce-csoport: TSC—Pannónia 4:1 (3:1). MÁV Előre—Főv. Tkör 2:2 (2:0). Springer-csoport: UMTE—MFTR 5:0 (2:0). BIK—Szentimreváros elmaradt (a játékvezető nem jelent meg). UFC—Menekült 3:2 (2:0). IV. osztály Gillemot-csoport: UTE II.—UTK 3:0 (1:0). Phöbus—PMTK 6:0 (5:0). Iszer-csoport: CsTK II—FTC II. 3:2 (1:0). Hungária II.—P. Rákóczi II. 7:0 (1:0). MÁVAG II—MTK II. 5:2 (2:1). BSzKRT II—Kispesti AC II. el­maradt. Sugár-csoport: Hargita—VIII. ker. KISE elmaradt (az utóbbi nem jelent meg). Kalapos—Autotaxi 1:0 (0:0). Vida-csoport: Goldberger II.—Spárta 14:2­­(7:0)­. '"■síp''­ 118. NÉV....................... CÍM: ■■•■■•■••! III. ker. TVE II—M. Textil 5:1 (2:1). B. Testvériség—PTESC 1:1 (0:0). St. Juventus—Spárta 3:1 (1:1). Csütörtök. KÖLYÖKBAJNOKSÁG Bíró-csoport: Kelenföld—LTE 1:1 (1:0). Gillemot-csoport: MAFC—Sütők 2:0 (1:0). Malaky-csoport: Hungária—MPSE 13:0 (5:0).A CsTK—ETC elmaradt (a játék­vezető nem jelent meg). EMTK—P. Juta 1:1 (1:0). Iszer-csoport: Köb. AC—Kerámia 3:2­ (1:1). KTC—Köb. FC elmaradt (a játék­vezető nem jelent meg). Drasche—KTK 1:0 (0:0). Hargita—KSK 2:1 (0:1). Oprée-csoport: HAC—ZAC 9:0 (4:0). B. Vasúti—T. Előre 3:2 (2:0). ZSE—­1­­ :2 (1:0). MÁV — PSC 6:1 (3:0). Testvér, Juta 3:0 (1:0). ZsTE—B. Magyarság 10:0 (5:0). Springer-csoport: NJTC—Fer. Vasutas 5:2 (0:2). VÁC—BSzKRT elmaradt (a VÁC lemondta). Postás—FTC 2:1 (0:0). Törekvés—FSE 16:0 (7:0). MTK—MÁVAG 1:0 (0:0). Ganz—Szent László FC 6:0 (4:0). Sugár-csoport: WSC—MTK II. 1:0 (1:0). SzFC—Szemere 5:0 (3:0). SzNSE—SzRTC 2:1 (1:0), V. Vasutas—FTC II. 3:1 (1:0). Gránit—SzAC elmaradt (a Gránit lemondta). Vedres-csoport: UMTE—P. F­emény 2:0 (1:0). Phöbus—WSE 6:0 (5:0). UTE—URAK 4:0 (1:0). MFTR—RAG elmaradt (a­ RAC nem jelent meg). UTSE—BESC 2:0 (1:0). Pamut—MSC elmaradt (az MSC igazolása nem volt rendben). Vida-csoport: BTK—NTC elmaradt (az NTC el­késett). Elektromos—BSK 6:0 (3:0). Turul—Compactor 3:2 (0:2). Vasas—VI. ker. SC 3:0 (1:0). AZ FTC vasárnap a WSC ellen nélkülözi Velkeyt, Solymosit és Nagyot, mert a J­­átékos Szegedre utazik a KISOK-döntőre. EZ IS RITKASÁG! Mind ősszel, mind tavasszal pon­tosan ez volt a T. Előre a BTK mér­kőzések eredménye: 5:4. És mind a kétszer a BTK már 4:2-re vezetett. A KELENFÖLDI FC most ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát. Díszes keretek között meccset rendeznek ez alkalommal. A NYÍREGYHÁZI KSE feljelentette a BLASz-nál a BVS­C csapatát. Az ok: a budapestiek pün­kösdkor megállapodás-ellenesen nem teljes csapattal álltak ki a nyíregy­háziak ellen és 1­7:1 arányban ve­reséget szenvedtek. Műveit és szellemes ember ön? Akkor biztosan a Rakétát olvassa! Rengeteg keresztrejtvény, tömén­telen tréfa és szellemi sport Minnan kedden az összee rikkancsoknál és trafikokban

Next