Sporthirlap, 1938. szeptember (29. évfolyam, 69-76. szám)

1938-09-03 / 69. szám

2 SPORTHIRLAP SZOMBAT, 1938 SZEPTEMBER 3. X ' '­­ Félnek a játékvezetők, hogy kimaradnak a 25 boldog közül Bizottság elé a játékvezetők elleni kifogásokkal! — A Sporthírlap tudósítójától — Még csak két fordulót játszottak le a IV. NB-ből és, a játékvezetők között máris arról beszélnek, hogy: — Ez így nem mehet tovább! Az MLSz, a JT és a sportsajtó mindent elkövet, hogy a futballpá­­lyák körül rend és nyugalom honol­jon, s a helyzet mégis állandóan romlik. Miért? A játékvezetők szerint: a rend­szerből származik minden baj. AZ ERÉLYES JÁTÉK­VEZETŐ IS FÉL Az első forduló egyik mérkőzé­sén nagyon paprikás volt a hangu­lat. M. elnök úr a parton sétált és hevesen kiabált a pályára saját já­tékosaihoz és­­ a játékvezetőhöz. Az elnök példáját előbb az edző, majd a közönség is követte. Végül az elnök így nyilatkozott: — A játékvezető teljesen „kien­gedte” a mérkőzést... Megjegyezzük, hogy R., a mér­kőzés vezetője, az erélyes játékoe­ FUTBALL szaküzlet BERETVÁS Budafokba Vili, József­ körút 30*32 VékAcxI-tArBdroV­ zetők közé tartozik. Mégsem merte M. elnök urat egyszerűen elparan­csolni a játéktér mellől. Sőt, je­lentésében is csak azt írta, hogy: „M. elnök úr a partvonalon sétált és állítólag sokat kiáltozott. Én erre nem figyeltem, de minden­esetre jó lenne, ha intézkednének, hogy ilyen módon se zavarhassa senki a játékot.” Mire a JT-ben most azt kifogásolják, hogy R. nem erélyesebb jelentést írt M. elnök úrról. Csak a megértőbb kartársak mondják: — Hát persze, hogy B. sem akar­ja, hogy kihagyják a „boldogok névsorá”-ból__ HA VALAKI AMÚGY­­SEM ERÉLYES Az első fordulóban történt az is, hogy a megadott gól után percekig ráncigálták a játékvezetőt, menjen a part­jelzőhöz és hallgassa meg azt is. A játékvvzető — B. — nem akart odamenni a partjelzőhöz. Vé­gül mégis odament. És a partjelző meghallgatása után megsemísítette a gólt! — Ne csodálják ezután a játék­vezetők — mondta L. úr, a kárval­lott klub igazgatója, — ha a játé­kosok majd minden gól után perce­kig cibálják őket. Hiszen most lát­ták, hogy a gólt, amit a játékve­zető saját tapasztalatai alapján megítél, néhány perces munkával „leráncigálhatják”. Az sem lesz igazság, ha legközelebb hasonló esetben a játékvezető kiállítja a ráncigáló játékost. Mert amiért egyik esetben gólelőnyhöz juttat­nak egy csapatot, a másik esetben nem lehet kiállítani a játékost. AZ ÖNÉRZETES LE­MOND A második forduló sem múlt el loi­óbotrány nélkül. S az, aki egyi­ke a legönérzetesebb játékvezetők­nek, miután megdobálták a villa­most, amelyen hazafelé igyekezett, hétfőn megírta a JT-nek, hogy nem vállal több meccsvezetést. — Még KISOK-meccseket sem fogok vezetni többé! — mondta keményen. Kedden pedig a Nemzeti Ligá­ban nagy csodálkozással olvasták S. úr jelentését a mérkőzésről. .Való­sággal dicshimnuszt zengett a ren­dező klub vezetőségéről. — Arra készültünk, hogy megin­dítjuk a vizsgálatot a botrány miatt, — mondta F. úr, — de a játékvezető jelentése alapján legfel­jebb kitüntetést adhatnánk a ren­dező egyesületnek. A magyarázat: B. úr, a pályatu­­lajdonos egyesület elnöke valóban nagyon udvariasan és előzékenyen viselkedett S. úrral a botrányos mérkőzés után. Közben M. úr és R. úr, a vezetőség két másik tagja, „karvezető” volt a bírósértegetők között. Erről azonban S. úr nem vett tudomást. S HA VALAKI NEM HALLGAT Az imént említett R. úrnak egyébként félelmetes híre van a JT-ben. Az egyik tavaszi mérkőzés előtt történt, hogy R. úr bement T. játékvezető öltözőjébe és azt mondta neki: — Kérlek, nekem többen szemre­hányást tettek, amiért nem tiltakoz­tam a te kiküldésed ellen, hát most remélem bebizonyítod, hogy meg­érdemled a bizalmamat. T. úr azonban nem akarta kiérdemelni R. úr bizalmát, hanem felszólította, hogy hagyja el az öltözőt. A mérkőzés után a jelenté­sében ezt az öltözői jelenetet is megírta és a szövetség intézkedését kérte R. úr ellen. Az eset nem is maradt következ­mények nélkül. T. úr­­ sokáig nem fog meccset vezetni R. úr csapa­tának !... TUDJAK, MIT KEL­LENE TENNIÜK, DE ... A játékvezetők nagyon jól tud­ják, hogy az NB- és az NBB- mérkőzéseket még sokkal erélye­sebben, keményebb kézzel kellene vezetniük, mint az alosztályi mér­kőzéseket. Csakhogy az alosztályok­ban —­ egyelőre! — még nem divat az, ami az NB és az NBB legtöbb egyesületében. Az alszövet­­ségi amatőr klubvezetők még nem hiszik, hogy kötelességük a játék­vezető befolyásolásával támogatni csapatjukat. Az NB és az NBB mérkőzésein vezetőségi páholyokból, sőt a pálya széléről igyekeznek terrorizálni a játékvezetőt s meg­vadítják ezzel a játékosokat, de a közönséget is. Hát persze, hogy ki repül a pályára az állóhelyről, ha a partvonalon az elnökök az öklüket rázzák a játékvezető felé! A játékvezetők nem merik kive­zettetni az izgága klubvezetőiket, nem merik kiüríttetni a nézőteret, ha a közönség fenyegetően visel­kedik, mert félnek, hogy kihagyják őket a 25 közül. VALAMIT TENNI KELL! Beszéltünk a JT egyik ismert tagjával. — Valamit tenni kell — mond­ta. — Nem lehet tétlenül nézni a helyzet állandó rosszabbodását. A játékvezetők tagadhatatlanul félnek a klubvezetők terrorjától. Ezelőtt az a veszély fenyegette az erélyes játékvezetőt, hogy ha vala­melyik klubvezetőt magára hara­gítja, egyszerűen megvétózzák s nem vezetheti többé a haragos klub­vezető csapatának mérkőzéseit. Most azután megváltoztatták a rendszert, nincsen többé vétó, de a helyzet mégsem változott. Most a bajnoki küzdelem megkezdése előtt, minden egyesült kijelöl 25 játék­vezetőt, hogy azokat kéri a mérkő­zéseire. Tehát hallgatólag megvétózza azokat, akiket kihagy a 25 közül. A játékvezetők jól tud­ják, hogy amelyik egyesület, illetve egyesületi vezető idén „elégedet­len" lesz velük, azt jövőre kihagy­ják a „kiválasztottak” közül. Ki csodálhatja, ha ilyen körülmények között a játékvezető nem kergeti el a partról az élt terrorizáló, a csapatot és a közönsége pedig megvadító elnököt?! A MEGOLDÁS A JT-ben, de természetesen az MLSz-ben is sok fejtörést okoz ez a szomorú helyzet. Egyre többen vélekednek úgy, hogy nincs más megoldás: meg kell szüntetni az egyesületek mostani hallgató­lagos vétójogát is. Állítsanak fel inkább egy vegyesbizottságot az MLSz és a JT képviselőiből, hogy az egyesületek odafordulhassanak az egyes játékvezetők elleni pana­szaikkal. S ha megfelelő alapos vizsgálat után megállapítanák, hogy a játékvezető kiküldetése a panaszos egyesület mérkőzéseire csakugyan mellőzendő, akkor ezt a vegyes bizottság határozza el. Így a játék­vezetőknek nem lenne többé okuk félni a harcias klubvezetők terror­jától, de ezek a klubvezetők is gyorsan megjavulnának. S végre rend lenne a futballpályákon! (Sz. S ) Ma indul Belgrádba az ÚJPEST — A Sporthírlap tudósítójától — Ma délután 2 órakor indul az Új­pest Belgrádba, hogy ott vasárnap a Beogradskival barátságos mérkőzést játsszék. (Ez a mérkőzés egyébként Marjanovics jutalomjátéka lesz.) Az Újpest ezen a mérkőzésen két ponton fog eltérni legutóbbi összeál­lításától. Joós helyett Fekete fog ját­szani, az utóbbi időben gyengén ját­szó Kállai helyett pedig a felgyó­gyult Balog. Temes (Tocsik) tarta­lékként utazik a lila-fehérekkel, de egy félidőt mindenképpen játszik. „Nagyszem játékos­gárda jön most fel az NBB-ben" — mondja Gefa­hl Henrik ligakapitány — A Sporthírlap tudósítójától — Az NBB első fordulójában egész sereg kiváló játékos mutat­kozott be, főleg olyanok, akik eddig nem szerepeltek a nagy nyilvános­ság előtt. Gefahl Henrik, a Nemzeti Liga kapitánya így beszél erről: „ Rendkívül örvendetes, hogy már az első fordulóban ilyen jó egyéni és csapat teljesítményeket láthattunk az NBB-ben. Én már az elmúlt bajnoki évben is láttam több (most az NBB-ben játszó) vidéki csapatot és mondhatom, mindegyikben egész sereg kiváló játékos foglal helyet. Ezek majd az erős küzdelmekben megedződnek és rövid idő alatt a nagyválogatottban is helyet, kaphatnak. Annyi bizo­nyos, hogy nagyszerű játékosgárda jön most fent az NBB-ben. Most már csak az volna kívána­tos, hogy a Nemzeti Liga váloga­tott mérkőzések létrehozásával fog­lalkoztatná az NBB nagyreményű válogatott gárdáját. DÉLELŐTTI PRÁGAI VEGYES Tárgyilagos kritika Toldiról miért nem játszik Planicska, mindenki fél Dancsik II.-től... Prága, szeptember 2. Pruchának köszönhető, hogy Prá­gának is van Sas-ügye. Prucha e percben (pénteken délben) még szi­lárdan tartózkodik a felkínált szer­ződés aláírásától, s az a körülmény sem hatja meg, hogy Nozsir a prá­gai EK-döntőn nem játszhatván, a Slavia megfelelő középfedezet nél­kül áll. A lapok élesen foglakoznak a makacs Pruh­ával, hangoztatják, hogy ez már nem egyesületi, hanem nemzeti ügy, a közönség is fejét csóválja és fel van hábordva. Ám Prud­a mindeddig hajthatatlan ... El sem utazott csapatával Pod­­jebradba. Helyette a kis Jezbera (szintén fedezet) utazott el. (Nem utazott az üdülőhelyre egyébként Planicska sem. Az ő játéka teljesen valószínűtlen. Helyette Bures, a Slavia harmadik kapusa ment üdül­ni, de játszani nem fog. Pénteken délelőtt az a helyzet, hogy Boksay fog védeni és Dancsik II. lesz a középfedezet.)* Lehet azonban, hogy Prud­a vé­gül mégis kötélnek áll. Az ügy csak így intéződhet el, mert az bizonyos, hogy a Slavia nem enged. Swobo­­da, Pucs, Vodicska esetében sem engedett, ők azóta sem játszanak az első csapatban. * Loos, a Budapesten is jól ismert újságíró ezt mondotta: — Daucsuk II.-vel elbuktunk... Ebben mindenki egyetért vele, Daucsik II. kivételével. * A Slavia Podjebrádban a fürdő­igazgatóság vendége. Rendelkezésé­re áll a teljes gyógyberendezés. Az apróbb sérüléseket is fogja kikú­rálni a csapat. Jól is jön ez, mert Bican, Horak és Bradács nem tel­jesen egészséges.• A Poledni Liszt­­cikket írt a Ferencvárosról. Többek között ezt olvassuk benne: „A Ferencváros a korlátlan lehetőségek csapata. Klubhűség, bajtársi szellem és küzdőképesség jellemezi a zöld-fehér­eket. Leg­kitűnőbb játékosainak egyike Toldi. Félelmet nem imerő harcos, kitűnő lövő. Megfélemlíti ellenfeleit (Nesze neked, Géza! A szerk.) és fenegyerek a javából. A Ferenc­város csatársorának ő a legtermé­kenyebb tagja. Néha elítéljük, de tetszik benne az, hogy tud küzdeni és szíve van.” É„ Egy kis pikantéria ... Annak idején Csambal rendre gyengén játszott Budapesten és mindannyiszor azzal mentegetőzött, hogy ő Pesten nem tud játszani. Azt hallottam itt Pjanicskáról, hogy valahogyan ő is így van most... A sérülése nem akadályozza a játékban, de annál inkább akadályozza az, hogy tudat alatt szörnyen szurkol Sárositól, amióta azt a bizonyos hét gólt beszedte tőle. (Planicska a nyáron nagy sportfelolvasást tartott és abban valósággal áradozott Sárosiról. Valósággal el van bűvölve tőle ... Olyannyira, hogy inkább a­­ tribünről nézi.)* A KK-döntő délutánjának teljes műsora: Háromnegyed kettőtől három­negyed háromig ifjúsági mérkő-­ zés. Innen kezdve teljes egy órán át a prágai háziezred százhúsz tagú zenekara muzsikál. Három­negyed négykor kezdődnek az ünnepségek, hogy a mérkőzés négykor elkezdődhessék. Seper játéka nem egészen biztos — A Sporthírlap telefonjelentése — Szeged, szeptember 2. A Szolnoki MÁV pompás be­mutatkozása után nagy érdeklő­déssel várja Szeged az NB újon­cát. A csapat körül az az újság, hogy Seper játéka nem 100 szá­zalékig biztos. Helyette esetleg Szilassy fog játszani. Szeged különösen Kolláthot várja nagy érdeklődéssel. De az sem lenne baj, mondják, ha Kol­­láht — nem jön. Csak kevés változás lesz az Elektromosban — A Sporthírlap tudósítójától — Az Elektromosban kissé megválto­zott már a „véres” hangulat Szolnok óta. Különösen azért, mert a játéko­sok minden jót és szépet megfogad­tak. Külön „elszámolás” történt a teg­napi edzésen és edzés után néhány hétközben „kilengő” játékossal. Az edzésen dupla adagot kellett végez­niük a hajnalig kimaradóknak, edzés után pedig jött az „ördögm­­ccolatás.” Az bizonyos, hogy Bakon nem véd­het. Helyette Kínál lesz a kapus. A hátvédek közül Pálinkás pihenőt kap vasárnapra. A Füzi—Pázmándy­­páros fog Bakon előtt játszani. A „tengely” egyelőre változatlanul ma­rad, mert: — Hátha csak egyetlen kisiklás volt az a szolnoki. Egy rossz játék után ne törjünk mindjárt pálcát fe­lettük. Adjunk alkalmat nekik a bi­zonyításra. NEM VÁLTOZIK A KISPEST ÖSSZEÁLLÍTÁSA­­ a Taxisok ellen, mert a vezetőség a Phöbus-mérkőzés tanulsága alapján nem tart semmilyen változást szük­ségesnek. A csapat tagjai csütörtö­kön este megbeszélésre gyűltek ösz­­sze, amelynek során a vezetőség igen komoly formában figyelmeztette a játékosokat a sportszerűségre. Tak­tika tekintetében is volt néhány megjegyezni való. Pénteken külön­ben nem volt edzés. Mayer Béla igazgató a következőket mondotta a csapatról­: — A Kispestnek az elmúlt idény­ben is az volt a legnagyobb előnye, hogy csapata alig változott. Egy-két e­m­ber gyengébb formája még nem ok az összeállítás megbolygatására, amelyre nálunk csakis komoly sé­rülés esetén kerülhet sor. Déri is rendbejött, az edzőmérkőzésen na­gyon biztatóan mozgott. Jövő héten portyára megyünk. VILLÁMIGAZOLÁSOK A III. sz. országos egyesbíró Ara­nyosit UTE a PTSC-hez, Tóbiást (Nemzeti) a Salgótarjáni SE-hez igazolta. * A Ferencváros­ ajándékot kap meccs előtt, ő viszont csokrot fog átnyújtani. Budapesten a Slavia kap majd ajándékot és a Fradi csokrot. A közönséget azonban jobban izgatja az, hogy mit kapnak a csapatok a csokron kívül. R. B. PÁSZTÓI LESZ A BOCSKAI JOBBÖSSZEKÖTŐJE Debreceni tudósítónk telefonozza pénteken este: Szabó Péter edző ma hosszan beszélt az edzés után a fiúk­hoz. Kijelentette, hogy csak teljesen egészséges játékosokat vesz igénybe. Éppen ezért holnap reggelre Markos, Palotás és Orosz köteles a pályán, megjelenni próbarúgások tételére. (Markos és Orosz rendben van, Pa­lotás aligha fog játszani.) A jobb* Összekötő Pásztói lesz, de az edző el­gondolása szerint játék közben he­­lyet fog cserélni Telekivel, mert a Bocskainak már arra az időre is kell gondolnia, amikor Teleki megválik a debreceni csapatból.

Next