Sporthirlap, 1939. január (30. évfolyam, 1-8. szám)

1939-01-04 / 1. szám

2 SPORTHÍRLAP SZERDA, 1939 JANUÁR 4. ) Hol tudnak jobban pórt rúgni? Még mindig Angliában, de az új játékszellem már nálunk is jelentősen megjavította a játékosok gólképességét Számok, amelyekkel nem lehet vitatkozni .' ' — A Sporthirlap tudósítójától. — Legutóbb már odajutottunk, hogy a korszerű — célszerű — futball, gálaesvetői, merész, fordulattal azt kezdték hangoztatni, amit tegnap még vadul tagadtak s közben változatlanul támadtak minket. Ezen már igazán csak mosolyoghatunk. Annál inkább, mert hiszen akárhogyan állítják is be a tényeket, az a fontos, hogy végül ők, a hitetlenek, a gáncsvetők, az újítások ellen acsarkodók is, elismerték, hogy az ügyeskedő „focizás” nempótolhatja a labdarúgást. Ők is belátták, hogy a magyar futballt végre az egész vonalon, az országos válogatott csapattól a legkisebb klubegyüttesig korszerűsíteni kell. Nem is vitatnak már egyebet, csak azt, hogy ami most a megvalósulás előtt áll, az nem tőlünk, hanem tőlük (is) indult ki. Persze erről önmagukban vitatkoznak, mert mi erre sohasem fogunk válaszolni. Minek?... Sokat hangoztatták, hogy Angliában, ahol a csapat első kötelessége megakadályozni az ellenfelet a gólszerzésben s a gólratörés csak a, második számú feladat: csökkent a csapatoff .gpU képessége,,. kevesépp " gól és ezért kevésbé érdekes d, játék. Ezt a .valótlanságot, most számszerű adatokkal fogjuk , megcáfolni. Mert ,a valóság az, hogy az angol ligacsapatok 1919- től egészen napjainkig jóval több gólt rúgtak a bajnoki mérkőzéseiken, mint a magyar csapatok, amelyek pedig csak mostanában kezdenek többet törődni a védelemmel.* A lesszabály megváltoztatása előtt az angol ligacsapatok átlagosan majdnem, kétszer annyi gólt értek el évente, mint a mi elsőosztályú csapataink. Alábbi táblázatunk feltünteti, hogy 1919 és 1925 között átlagban hány gólt lőtt egy angol és egy magyar I. osztályú csapat , egy-egy bajnoki év folyamán. Íme: Év Angol Magyar 1919/20 : 60 35 1920721: 58 29 1921/22: 57 27 1922/23: 55 29 1923/24: 51 26 .1924/25: 54 29 Megjegyzendő, hogy az angol liga 22 csapata között nem voltak akkora a különbségek, mint a magyar első osztály csapatai között. Nálunk viszont, például az 1919/20-as bajnokságban az MTK 113 gólt szerzett, a 2. helyezett KAC csak 62-öt, a 3. helyezett FTC mindössze 37-et, a sereghajtó ,a 3SV FC pedig 28 bajnoki mérkőzésen összesen 10 gólt!... Az átlagszámítás tehát nekünk kedvez és nem az angoloknak. Mégis az angolok kezdték előbb kutatni, hogy a gólok száma miért csökken évről évre. Az angolok kezdték félteni a játék szépségét és érdekességét. És ezért —csakis ezért! — változtatták meg a lesszabályt. A lesszabály megváltoztatása után , Angliában azonnal sokka több góltértek el a ligacsapatok 1925/26-ban 1-*1 angol ligacsapat átlag 77 gólt szerzett, 1926/27-ben 175 gól, 1927/28-ban pedig már 80 gól volt az átlag. Az angolok időveszteség nél * kül alkalmazkodtak az új helyzethez. Ellentétben a mi csapatainkkal. Mert nálunk 1—1 elsőosztályú csapat 1925/26-ban 39, 1926/27-ben 31, 1927/28-ban 43 gólt szerzett átlagosan. 1926127-ben, * az új lesszabály által megkönnyí - tett helyzetben csapataink kevesebb gólt rúgtak, mint 1919120-ban! Akik az utóbbi esztendőkben arról álmodoztak, hogy „hajdan” milyen sok gólt rúgtak a magyar futballművészek, a magyar labdarúgósportot összetévesztették úgy* egy „aranycsapat”-tal Az előbb felsorolt számadatokbizonyítják, hogy futballsportunk mind a lesszabály megváltoztatása előtt, mind utána idült gólszegénységben szenvedett. Előfordult, hogy 1923/24-ben még a, „bajnok MTIC is csak 50. gólt szerzett .22 mérkőzésen,1 , ^ Az angolok rájöttek arra, hogya lesszabály megváltoztatása miatt gondosabban kell őrizniük a kaput, amelyet a szabály már kevésbé véd. Két jól összejátszó csatár könnyen elterelhette a hátvédek figyelmét a harmadik csatárról, aki azután tiszta helyzetben — de nem lesen! — kaphatta mag a labdát. A támadást rendszerint, a szélső és az összekötő vezette s a tiszta helyzetbe juttatott, gólszerző harmadik majdnem mindig a középcsatár volt. Ezért az angolok a hátvédeket ráállították az ellenfél szélsőire, a középcsatár őrzésére pedig hátrarendelték a középfedezetet. Kialakult, a W- és az M-alakzat, amire nálunk a finnyás ízlésűek az orrukat fintorgatták. A mi nagycsapataink, amelyek valóban sokkal erősebbek voltak az utánuk következő elsőosztályú csapatoknál, ahelyett, hogy az új lesszabály miatt erősítették volna a védelmüket, még a hátvédeket is előrevonták a kapu elől és így é lesre állították az ellenfelet. Ha így mégis gólt kaptak, azért persze a játékvezető volt a felelős! — Válogatott mérkőzéseken természetesen nagyon gyakran póruljártunk ezzel a ravasz és főként kényelmes védelmi taktikával. * Az angolok változatlanul gólképesebbek voltak nálunk. Bizonyítja ezt az 1928—35. évi csapatonkénti átlagos góltermésről összeállított kimutatás. Az angol csatárok már nem közelíthették meg úgy a kaput, mint régebben, tehát messzebbről rúgták góljaikat. Míg már nemcsak a középcsatár, hanem a szélső is „dugógyáros” lett. Ám a hátvéd nem támadta meg egyenesen a szélsőt, — ha elmaradt tőle, vagy a középcsatár felé vezető utat zárta le — akkor a szélső bekanyarodott és lőtt. 1—1 angol csapat ismét csaknem kétszer annyi gólt ért el, mint fé1 magyar. Mi már nagyban követeltük, hogy tanuljunk az angoloktól, célszerűsítsük a játékot, korszerűsítsük játékosaink felfogását.. Természetesen ezzel tulajdonképpen nagyobb munkateljesítményt követeltünk a játékosoktól. Mégsem a játékosok kezdték az ellentmondást, hanem azok, akik személyes okok miatt helyezkedtek szembe velünk. És ők biztatták arra a játékosokat, hogy csak folytassák a régi kényelmes, meddő játékot, ne „strapálják” magukat a célszerű,, labdarúgással. ♦ Három esztendő előtt végre lassan megkezdődött nálunk is a javulás. Egyre több szövetségi és egyesületi vezető látta be, hogy a magyar futball nem veszhet bele a mesterségesen felkavart stílusvita posványába. Megkezdődött a kényelmes játékhoz szokott futballisták kiöregedése is, a fiatalok pedig egyre többen vállalkoztak a nehezebb, de hasznosabb célszerű játékra. Az eredmény nem is maradt, el. 1935/36-ban már 57, 1936/37-ben 55 és 1937/38-ban ismét 57 volt 1—1 NB-csapatunk .átlagos évi góltemés 2. A javulás valóban feltűnő! Az angolokat persze még mindig nem hagytuk el, de már megközelítettük őket! Az angol ligacsapatok gólátlaga ugyanis az említett három esztendőben 70, 70 és 65 volt. Mindenesetre az utóbbi 19 esztendő alatt 1937138-ban sikerült a magyar csatároknak leginkább megközelíteniök az angol csatárok gólképességét.* Mindezek után, azt hisszük, világos a jövő útja: továbbra is arra kell törekednünk, hogy a védelmek minél szilárdabbak és a támadók minél gólképesebbek legyenek. Most már lehet reményünk rá, hogy egyszer utólérhestük az angolokat is... Év Angol Magyar 1928/29 76 42 1929/30 79 40 1930/31 82 44 1931/32 78 42 1932/33 74 46 1933/34 69 47 1934/35 76 43 Portyalevél Egyiptomból Alexandria, ma délelőtt. (Mint ismeretes, Újpest egyiptomi portyáját megkezdte. Útjáról eleddig portyalevél nem érkezett. Ebből közöljük az alábbi szemelvényeket.) Temes és a krokodil Temes, a portya újonca. Nemhogy, Afrikában, de még Bicskén sem volt, érthető hát, ha mindent szemügyre vesz. A napokban a Nikis partján sétálgattunk, amikor egy krokodilt pillantott meg Temes. — Ide nézzetek! — csodálkozott. — Itt is megterem a rétiküs! Futó és a hőség Itt olyan hőség van, hogy a fó ujjunkon megolvad az aranygyűrű. Tegnap például fagylaltot akartunk enni. Hoztak is, de megégettük vele a szánkat. Általában az afrikai hőség nem ismer határokat. Futónak van igaza, aki tegnap reggel így szólt: — A hideg fut végig rajtam, ám arra, gondolok, hogy milyen meleg van... Igaza van. .40 fok celsius árnyékban. De árnyék nincs. Olvadóban... Hova megy Tóbiás úr?? — Sízni megyek a Normafalejtőre ... — És mit visz az aktatáskában? — Fürdőruhát. Terminus nehézségek — Olvasta? A belgák nem tudnak időpontot találni a magyar válogatott számára... — Én tudnék ajánlani egyet... — Nos? — Játsszák le a meccset egy héttel az olasz—magyar előtt... Homeros meglátogatta a Ferencvárost !! — Távirati jelentésünk — Athén, január 3. Ma előkelő vendéget kaptunk. Homeros, a közismert költő látogatta meg csapatunkat, őszintén szólva meg voltunk lepve, mert azt hittük, hogy a kitűnő költő a világháborúban meghalt. Homeros azonban kijelentette, hogy erről szó sincs, ma is virul és boldog, hogy a Ferencvárost láthatta. Arra a kérdésünkre, hogy ki tetszett neki a legjobban, így felelt: — Nekem Táncos tetszett a legjobban. Táncos ugyanis engem,, mint költőt a daktilusra emlékeztet... — Miért? Mi az a daktilus? — kérdeztük. — Versmérték — felelte. — És hogy jön az Táncos Misihez ? ? — Mert az is két rövid láb ... Sportérmet, etetettek tiszaárok, serlegek, zománc jelvények legolcsóbbanMorzsányinál EttteMSl. IV. ker.: Eskf-it 5 199. NÉV ClMl • • I • • l I I M k kalandozó Bokor ez NBThert megtanulta, hol nem szégyen a „ráállás" A Sporthírlap tudósítójától . Aki figyelemmel kíséri a csapatösszeállításokat, az láthatja, hogy a tíz év előtti Postás-csapatból ma már csak Bokor szerepel az „élők” között. A többiek részben visszavonultak, részben pedig vezetők lettek. A régi nagy Postásegyüttest ma már csak Bokor „Csije”, a sokszoros amatőrválogatott képviseli. — Igen, — mondja Bokor Ferenc postatiszt — kidőltek mellőlem az öregek. Igaz, akkoriban én valóim a legfiatalabb közöttük. Most pedig az a helyzet, hogy én vagyok az öreg. (— Hány éves tulajdonképpen?) — Harminc. Egyáltalán nem, érzem azonban magam öregnek. Olyan jól megy most a játék, akárcsak régen. Bokor a múltjáról beszél: — 15 éves koromban kezdtem el futballozni. Már egész kis diák koromban játszottam a KISOK- válogatottban. Huszonöt alkalommal voltam KISOK-válogatott. Akkoriban együtt játszottam Sárosi Gyurkával. Én voltam a középfedezet, ő a balfedezet. A régiek sokat beszélnek az amatőrválogatott legendás hírű Szalay, Sárosi, Bokor fedezet, soráról. — Ilym nem volt és nem is less — mondják : Bokor is ezen a véleményen van. — Bizony, sok szép csatát vívtunk. Ez vált a „lelkes és magbíztató” fedezetsor. Aztán később tagja lettem,?, „könnyelmű,” fedezetsornak is. Ez volt a, Rázmándy, Lengyel, Bokor-svírmas. Hági (és kellemetlen) emlékek tolulnak elő. Magyar-osztrák amatőr-válogatott... Lábtörés... — Egy évig pihentem. Mikor felgyógyultam, két egyesület is profiszerződést kínált. Az egyik a Ferencváros volt. Sokkat gondolkoztam, de úgy döntöttem, hogy nem cserélem fel az állásomat. Pedig talán, én is vihettem volna valamire. De azért nem bántam meg a dolgot. Bokort általában könnyelmű fedezetnek tartják. Nem szeret „ráállni” a szélsőjére. — Bevallom — ismeri el Bokor támadó fedezet vagyok. Szeretek játszani és nem érzem jól magma akkor, ha merev utasítást kell végrehajtanom. Az amatőr I. osztályban bizony nem is volt erre szükség, mert olyan gyengék voltak az ellenfelek. Az NBB az más, itt már sokkal komolyabb játék folyik és most már én is belátom, hogy a szélső lefogásával semlegesíthetem a szárnyat. Az NBB megtartott arra, hogy a „ráállás” sem szégyen. Mindig a legtechnikásabb amatőrjátékosnak tartották Bokort. Most is az. Azt mondanunk sem kell, hogy ő sem jutott ki a berlini olimpiára, Zsengellérrel, Fosával, Bánkutival, Tóth Matyival egyetemben. Bokort ez még most is nagyon bosszantja. — Azt mondták akkor, hogy az egyik mérkőzés előtt „kimaradtam”. Pedig alaptalan volt ez a vád.. Sportszerűen éltem akkor és úgy élek most is. Soha, nem voltam példáid olyan jó erőben, mint ma. Bokor kijelenti, hogy nem akar már sokáig futballozni. Rövidesen megnősül és búcsút mond a kerek labdának. Barátai viszont ezt mondják: — A Csife mellől a maiak is kidőlnek majd és ő még mindig futballoznia fog!