Sporthirlap, 1940. január (31. évfolyam, 1-9. szám)

1940-01-03 / 1. szám

Ára 12 HU. rrs^B'Wi.TwaaBaaE'saraaB 1.20 k .. .­szlovák. 6 lei..........(román 2 va­dinár Ciugoszi.) 15 pfennig /német Franciaországban .. 1.30 fr. Olaszországban .... 1. Amerikában ............ 4 C. Előfizetési ára negyedévre: Belföldre ........... 2.7# P Északa­mer­ikába .... 4— P Egyéb Külföldre .... 3-5# P B3Min­ i,■mm, —mmui■*. .. i^amcaiBsoKaB 2 érkezés (£ss) / 1 indulási teniszválo­gatottunk) Újpest már befejezte téli portyáját, a hazaérkezett Korahajnali, jéghideg háromne­gyed 6 óra van. A Keleti pályaudvar felé ballagunk és azon gondolko­dunk, hogy milyen rettenetes idő­pont a január 2 reggel 6 óra 02 perc. Ha az ember rágondol erre a termi­nusra, végig fut a hátán a hideg. Pedig gondolkodás nélkül sincs me­lege az embernek. Hogy lehet ilyen időben megérkezni? Még az csak hagyján, hogy egy vonat déli 12-kor, vagy esti 10 órakor fut be, de éppen reggel 6 óra 02 perckor?! Rettene­tes. Ki kellett jönnünk a pályaudvar­ra. Portyájáról érkezik haza az Új­pest. Már negyed 7 is elmúlt, a vonat­nak azonban még a füstjét sem lehet látni. Végül húszperces késéssel be­gördül a belgrádi gyors. Mindenki megérkezik, csak a csapat nem. — Talán a Nyugatira befutó­­vona­ton jönnek a lilák — adja meg a fel­világosítást egy vasutas. Mit csinál ilyen esetben a szegény újságíró? Átrohan a Nyugatira. Sze­rencsénk van. A Nyugatira beérkező vonat sem pontosabb, mint az előd­je. Még egy közös tulajdonságuk van. Ezen sem jöttek meg az újpes­tiek. Visszaszáguldunk a Keletire és várjuk az Eszékről jövő személyvo­natot. Mintegy háromnegyedórás ké­séssel, 7.30-kor, bedöcög a vonat. Lassan szállingóznak le a lépcsőn a játékosok. Nagyon fáradtnak látsza­nak. Tóth Matyi arcát tekintélyes Szakál „díszíti". — Az a kabalám — mondja Matyi hogy ha újév első napján nem borotválkozom, akkor abban az év­ben válogatott leszek. Ha a szakásról valóban lehet kö­vetkeztetni a válogatottságra, akkor Ginzely Dénesnek­ nem lesz balszélső problémája tavasszal. Pályát és Mestert fel kell kelteni. Állva aludták végig az utat. . — Nem­ volt hely — panaszkodik Pálya. — Kénytelen voltam így állva aludni. A rossz nyelvek szerint­ Pálya és Mester állva-alvásának más okai voltak. Nagy lehúzásban részesültek az újoncok. — Sokkal jobb a nyári portya — mondja Mester. — Ilyen hideg idő­ben kétszeresen érzi az ember az ütéseket. Sziklai bepólyázott karjával tűnik fel. Alaposan meg van dagadva a kapus alsó karja. Még mindig na­gyon mérges a borovói balszélsőre. — Csúnyán megrúgott. Még min­dig sajog a helye. A várócsarnok előtt a fiúk azon tanakodnak, hogy villamoson, vagy gyorskocsin menjenek-e haza Új­pestre. Vincze dönti el a vitát. — Menjünk busszal, mert az sok­kal melegebb. Elég volt a fázásból 10 órán keresztül. (Tíz óra hosszat utaztak az újpestiek Eszékről Bu­dapestre. A szerk.) A meleg gyorskocsiban azután megoldódik a játékosok nyelve. Kü­lönösen a kozovói mérkőzésről esik sok szó. — Ragyogóan játszott a csapat az első félidőben a Bata ellen — mondja Mészáros edző. — Úgy fes­tett a dolog, hogy gólözönnel fogunk nyerni. Kettő-null után azonban a játékvezető megzavarodott. Úgy nyomott bennünket, hogy még a hazai közönség is csodálkozott. Mi­kor a Bata berúgta az első gólját, vérszemet kapott a hazai csapat. Szegény Sziklai Ferit kétszer egy­másután lerúgta Jaksics balszélső. Páros lábbal ugrottak az embereink­be. Jaksics amikor másodszor meg­­rúgta Sziklait, annyira bűnösnek érezte magát, hogy lerohant a pá­lyáról a közönség közé. A játék­vezető azonban ennek ellenére sem állította ki. Mikor egy-két játéko­sunk erélyes tiltakozásba kezdett, lefújta a mérkőzést. — Hol töltötték a Szilvesztert?­­— Már Eszéken köszöntött ránk az új esztendő. Úgy terveztük, hogy Borovóból a mérkőzés után 7 óra­kor elindulunk, egy óra alatt Eszék­re érkezünk és ott várjuk be az éj­félt. A közlekedési nehézségek azon­ban keresztülhúzták a számításain­kat. A máskor egy óráig tartó utat négy óra alatt tettük meg, úgyhogy Eszéken éppen 12 órakor ültünk itt a vacsorához. Kimaradásról termé­szetesen szó sem lehetett a másnapi mérkőzés miatt. — Mi volt Eszéken? Hogy lehet­séges, hogy a gyengébb képességű eszéki csapat ellen csak dönt­e­tlent értek el? — Ezen a mérkőzésen valahogy kizökkent a csapat a rendes kerék­vágásból — feleli az edző. — Nem ment úgy a játék, ahogy kellett vol­na. Különben nem is olyan gyenge csapat ellen játszottunk! A Gvozdjar jövőre már a jugoszláv nemzeti ligá­ban fog játszani. A fiúk nem vették elég komolyan a dolgot. Különösen a két szélsőnek ment gyengén a já­ték. — Nem mertem teljes erőből futni azon a veszdelmes talajon — véde­kezik Tóth. — Én nagyon könnyen megrándulok. Olyan csúszós volt a pálya, hogy nem lehetett megállni. Balszerencsém is volt. A Bata ellen rúgtam egy nagy gólt.­, a játékvezető nem adta meg. Azt mondta, hogy les volt, pedig vagy két védő állott még előttem. A kozovói játékvezetőre általá­ban nagyon sokat panaszkodnak a játékosok. Balogh Bonzó még min­dig dühös lesz, ha a játékvezető ne­vét említik előtte. — Mérkőzés után Bonzó megkér­dezte a játékvezetőt — mondják a fiúk —, hogy tud-e sakkozni. — Persze, hogy tudok — felelte az. — Mindjárt gondoltam — vágott visóra Balogh —, mert a labdarúgás­hoz nem ért. A délszláv vendégszeretetről vi­szont áradoznak. —■ Annyi ebédre és vacsorára hív­tak meg bennünket, hogy egy hóna­pig ingyen élhettünk volna Szabad­kán és Borovóban — regéli Mészá­ros. — Általában elégedettek a portyá­val? — Mi nem utolsó sorban azért mentünk portyára — feleli az edző —, hogy a két új játékosunkat bele­szoktassuk a csapatba. Ez teljes mértékben sikerült. Pálya nagysze­rűen játszott és nagyon gólképesnek bizonyult. Mesternek nem felelt meg a csúszós pálya, ennek ellenére meg voltunk vele elégedve. Nagyszerű bajtársi szellem alakult ki a por­tyán. Csak ne lett volna olyan hideg mindenütt. — Azt hittük, hogy melegbe uta­zunk és a végén kiderült, hogy itt-­­­hon sokkal enyhébb az időjárás —­ mondja dideregve Tóth. — Borovó- ban 20 fokos hidegben játszottunk. A szállodáink sem voltak eléggé fűtve. Megérkeztünk Újpestre. Búcsú­zunk a játékosoktól. Az edző mégegyszer figyelmezteti a játékosokat, hogy 15-én tartják az első tornatermi edzést. Azután széj­­jeloszlik a társaság. Viszontlátásra 15-én. morvay. Belgrádba hívták meg a BKE-t Levél érkezett a BKE-hez Bel­­grádból. A jugoszlávok most vasár­nap (szerb karácsony) akarják megrendezni első nagy jégünnepé­lyüket s ezen a BKE-t is szivesen látnák. A korongozókon kívül né­hány műkorcsolyázót is meghívtak a belgrádiak. A BKE szivesen tesz eleget a jugoszlávok meghívásának s a hokistákon kívül néhány első­rangú műkorcsolyázót is elküldenek. A kiküldetés ügyében azonban csak később döntenek. A BKE-nek Belgrád válogatottja lesz az ellenfele. Hungária vigyázat! A Bocskainak alosztálya van Görögországban! A Hungária játékosai teljes számban jelentek meg a keddi edzésen. Rövid, de kiadós gyakorlatozás után a játékosok bevonultak az öltözőbe, ahová Brüll Alfréd elnök is követte őket, hogy a görög portya előtt a következő ,­szívhez szóló* szavakat intézze a kék-fehér játékosokhoz: — Nekem, fiúk, — mondotta Brül elnök — kevés a mondanivalóm. Mindenesetre arra figyelmeztetem magukat, hogy Jugoszláviában is kellemetlen, sőt nem várt meglepetések érték csapatainkat. Görögországban maguknak különösen jól kell játszaniok, mert ott tavaly a Ferenc­város­ járt és hagyott jó emlékeket. Ezt tehát nem szabad figyelmen kívül hagy­ni. Még valami, ami kell, hogy magukat serkentse: ennek a portyának a klub szempontjából nincs anyagi jelentősége. Azért kötöttük le, hogy maguknak szerezzünk vele jó újévkezdetet. Ehhez szükséges azonban — amint fentebb is mondottam — a tisztességes játék és jó szereplés. Ne higgyék, hogy a görögök a maguk nagy klasszisa előtt térdre fog­nak borulni, vagy hogy elég, ha meg­mutatják a kék-fehér mezt nekik. Külön­ben is úgy hallom, hogy ott Görög­országban alosztálya van a Bocskainak. Az elnöki gyengéd célzást mindenk elértette, aminek a jele harsány derült­ség volt, amely a befejező mondatot követte. Preiszmann József alelnök el­mondta, hogy a csapattal csak Takács és Feldmann ed­ző utazik. A portya költség­­vetése csak őket bírja el. Mándik Bélá­nak különben is útlevélnehézségei van­nak. A fekete táblán a következőt olvashat­tuk: „Csütörtökön délután 2 óra 37 perckor a Keleti pályaudvarról a következő játékosok indulnak a görög portyára: Szabó, Kis, Bíró, Négyesi, Turay, Sebes, Béky, Vidor, Kardos, Dudás, Titkos, Kalmár, Cseh és Müller.’*. Közben Brüll elnök útravalókat (tanács és költség formájában) osztogat a fiúk­nak. Elég nagy forgalmit bonyolított le az elnök az elválás előtt. Ezek után már csak a görög vízumot várják a Hungá­riában. B. U. E. K. kedves vevőinek és ismerőseinek iTRQUE SPORT Gróf Tisza­stván­ u. 16. B­álvány-u. sarok.) T.: 1­802-62 SZERDA 1940 január 3 XXX . évf. 1 szám. Megjelenik : szerdán és szombaton Szerkesztőség is kiadóhiva­tal: Budapest VIII. Bökk Szilárd­ utca 4 sz. III. ens. Telefon: Szerkesztőség: .... 1—41S—&& Kiadóhivatal (csak délután L óráig): ............. 1-339-71 Levélcím: Budapest H Postafiók: Si El Milanóba és Torinóba Fagyos reggel meleg szeretettel búcsúztattuk a fonó csatákba induló magyar teniszválogatottat A tenisz olyan, mint a medve. Csak tavasztól őszig él igazán. Télen alszik, vagy éppen csak, hogy vegetál. Legalábbis nálunk... A hosszú téli alvásra ítélt ma­gyar teniszt az olaszok meghívó­­levele rázta csak fel az álomkórból. Olasz-magyar fedettpálya mérkő­zésre hívtak meg bennünket Milá­nóba és Torinóba. A meghívást ter­mészetesen elfogadva — bármeny­nyire is nehezünkre esett — hozzá­láttunk a „gondos" előkészületek­hez. A mostoha viszonyokhoz ké­pest jól felkészülve — válogatott csapatunk tegnap reggel már el is utazott Olaszországba. A pálya­udvarra mi is kikísértük a csapa­tot. A dermesztő hidegben lilára fagyva érkeztünk a Déli pályaud­varra. A csarnokban a kivilágított karácsonyfán és néhány óriási bá­­ránybőrbundába bújtatott vasúti alkalmazotton kívül nem láttunk senkit. Rosszat sejtve, tanácstala­nul álltunk néhány percig, amikor felbukkant az első fecske, Szigeti Ottó alakjában. — Már régen itt vagyok — mondja —, csak a hideg elöl keres­tem menedéket a váróteremben. A többiekről még semmi hír. „Ott" dohog is emiatt. — Az újévben már csalódás is ért — újságolja. —­ Levelet kap­tam, a szövetségtől, hogy ma reggel fél 8 órakor itt a II. osztályú váró­teremben lesz a találkozó. Ahá, gondoltam — új rend kezdődik a szövetségben. Ezentúl, úgy látszik, ha válogatott mérkőzésre megyünk, II. osztályon utazhatunk. Csak amikor a jegyet megkaptam, derült ki, hogy maradt minden a régiben. Míg beszélgetünk, Tóth László dr. a csapat kísérője és Ferenczy dr. is megérkezik. Emil barátunk után ha­talmas szekrénykoffert cipel a hor­dár. A MAFC reménysége — leg­alább is külsőleg — úgy fest, mint­ha földkörüli útra menne. A csapat kísérője — küldetéséhez híven kellő komolysággal — szinte hivatalosan üdvözöl valamennyiünket. Majd a versenyzőktől kérdez egyet s mást. Tizenöt perccel az indulás előtt egész kis teniszklub lesz már a pá­lyaudvar. Szinte egyszerre jön As­­bóth, Grossch­mid Sándor dr. szövet­ségi kapitány, Herzurh­ János főtit­kár. A BBTE-ből Kováts István dr. és Dörner László. Hiába! Nagy becsben van az As­­bóth-gyerek, ha már ebben a szokat­lan időben ketten is kikísérik a klub­jából... Lassan a vidámság lesz úrrá az egész társaságon. Csupán csak Her­­zum főtitkár vonul félre Tóth dr.-al. Hja... Tóth dr. KK-értekezleten vesz részt Milánóban. Szigeti Ferenczy dr.-t húzza. — Emil már megint jól helyezked­tél. Sikerült magadat az utolsó pilla­natban bejátszanod a csapatba s még csak nem is kellett érte vere­kedned. Lett volna csak a „Szno­­puha“ (ez Szentpéteri beceneve) ed­zésben... Grosschmid dr. kapitány siet a szorult helyzetbe került Ferenczy segítségére. — Emil mindenképpen válogatott lett volna — mondja a kapitány. — Ő tavaly legyőzte Stefanit s ezzel félelmetessé tette a hírét az olaszok előtt. Most is biztosan megijednek tőle. — De most már csak az árnyéka, jön Milánóba — dörmögte az orra alatt Asbóth­. Közben kiderül, hogy újonc van a csapatban. — Ki? — kérdezik többen is. — Hát Tóth úr úr — mondja As­­bóth szélesen vigyorogva. Közben már jólesően dörzsölgeti is a kezeit. — Csak visszafelé szabad lehúz­nunk — szól közbe az előrelátó Ferenczy dr. — Ha odafelé kiporol­juk, még megharagszik és nem ad zsebpénzt. A percek telnek s most már min­denki idegesen tekintget a kijárat felé. Hat perc múlva indul a vonat s Gábori még nincs sehol. — Ebből a fiúból sohsem lesz rendes ember — jegyzi meg Gros­­semic kapitány. — Már az elutazás előtt kezdi törni a borsot az ember orra alá. — Lesz vele elég bajod — fordul Tóth úr felé. — De azért irigyellek is. Mit tagadtam, én is elmentem, volna egy kicsit nyaralni. Ebben a komisz hidegben nem érdemes Pes­ten maradni. A fiúk éppen „Gabró" lehúzására szövetkeznek, amikor feleségével a karján beliheg az elegáns Gábori. Mindenki örül, de bosszankodik is. Emil széles mosolyra húzott száj­jal jön. Mindenkit üdvözöl s még csak nem is mentegetődzik. Szinte mindenkin látszik, hogy volna egy­két „kedves" szava Gáborihoz. A feleség jelenléte azonban — külö­nösen az ilyen csinos feleség jelen­léte — mindenkinek a torkára for­rasztja azt a néhány „keresetlen" szót. Az utolsó percekben még a mér­kőzésekről is esik néhány szó. A­ vélemények megoszlanak. Akad derűlátó, de borúlátó is bőven. A játékosok ilyenformán nyilatkoztak. Asbóth: Valószínűleg Canepele lesz az ellenfelem. Félek, hogy fel­húz. Olyan az arca, mint a már­vány. Teljesen szenvtelenül játszik, de annál okosabban. Jaj, csak jól menne a játék... Gábori: Nem lesz Itt semmi hiba— Győzünk!... Szigeti: Romanonival fogok csa­tázni. A­ mi meccsünkön a két or­szág legjobb két teniszezője fog ve­rekedni — ezt már nevetve mondja. — Ott Romanoni a legjobb játékos s mégis harmadiknak rangsorolták. Azt hiszem, ugyanez a helyzet ná­lunk is. Azt hiszem, hogy most el­verem Romanonit. A nyáron kétszer is kikaptam tőle. Ferenczy dr: Bárcsak a legerő­sebb olaszt kapnám, így legalább rajtam lőnék el a puskaporukat.. Amint láthatjuk, a játékosokban nem nagyon buzog az önbizalom. Ez azonban máris biztató jel. Legutóbb vállveregetve mentünk Triesztbe s véres fejjel loholtunk haza. — Tessék beszállni! — kiáltja a kalauz. A mozdony gőfelhőbe burkolód­zik... szuszog... köhög... s a vonat lassan kigördül az üvegcsarnok aló. Versenyzőink kihajolva integetnek, mi pedig megyünk vissza a der­mesztő budapesti reggelbe s szurko­lunk a győzelmükért. J­ B.

Next