Sürgöny, 1862. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1862-01-01 / 1. szám

van beosztva, és így bajjal lehete megtudni a mondott három példány foglalatját. A tanács töredéke értesülvén a fölhivás ma­gasztos tartalmáról, az abban foglalt, a szerb nem­zet és közvetve az egész ország művelő­dését előmozdító szent czélra — tekintve rendkívüli és ideiglenes helyzetét, mely szerint a gaz­dag város pénztárának kulcsai ugyan nála vannak, de a pénztárt helyzeténél fogva, sajátjának annyira, hogy abba óhajtása szerint benyúljon, nem tartja, és igy azt fidei commissumnak tekintvén, a bizottmány személyes felelősségére csak 50 ft a. é. utalványoz­tatok. Mi, tekintve a város gazdagságát és a czél nagy­szerűségét, oly csekélység, miről említést tenni sem volna érdemes, és a csekélységről maga a bizottmány is meg van győződve; tettét azonban a fenti körülmé­nyekhez kell mérni. Teljes reményben vagyunk azonban, hogy haza­fias kötelességünket magán-úton bővebb mértékben teljesíteni fogjuk mindannyian. E szent czélra a hely­ben működő magyar színész­társaság is előadást fog rendezni, mely alkalomra a szerb és magyar életből historicus műveket fognak adni, és így nemcsak a patriotikus városi közönségnek, hanem a vidéknek is, hová fölhívások fognak intéztetni — a közös múlt elő­­ábrázolása által — mind a két testvér közönségnek egyfelől élvezetet, másrészről pedig mind a két feleke­­zetet egy iránt érdeklő népművelődési magas ügy iránt tartozó kötelesség és áldozattételre kedves alkalomt­og szolgáltatni. Erről annak idejében bővebben ! — Most még szerény figyelmeztetéssel bátorkodunk járulni a nem­zeti művelődés temploma körül buzgólkodó újvidéki olvasó-egylet lelkes igazgatóságához ! — Ha a többi nem g. n. e. hatóságokhoz is hasonló pongyolaságban — mint hozzánk — küldettek széjjel a mindannyiun­kat érdeklő szent ügybeni felszólítások , úgy attól tar­tunk, hogy az ország hatóságai és egyesektől — faj­­különbség nélkül, a magasztos nemzeti ügy iránt joggal várt lelkesültségnek a hasonló laconicus eljárás tán hátrányára van. úgy véljük részünkről, hogy a nagy ügyhöz méltóbb lett volna, ha a hatóságok saját nyel­vükön szerkesztett levelekkel megkerestettek és álta­lában a felszólítás az országban élő nyelveken is közre­tétetett volna. Nem tudjuk továbbá, mert Újvidék kissé távo­labb van tőlünk és fájdalom, a szellemi közlekedés nagyon korlátolt köztünk : várjon a szent czél adako­zására a magyar közös hazánk egyes lelkesebbjei, az ország meocénásai is különösen fel vannak-e hiva ?... Ha a könnyen gyanítható okból netán a felhívás elmaradt volna, akkor a magasztos nemzeti ügy, nem­zetiségünk jövője és biztos előmenetele nevében kér­jük az egész hazát közvetve érdeklő ügy buzgó kezelőit, a nemzetiség tétele alapját képe­ző ily szent ügyekbe ne keverjünk sze­szélyes, ephemer politikai dolgokat! Ily ünnepélyes dolgoknál felül kell emelkednünk a mindennapiságon, sofismákon és előítéleteken, mert ezekkel foglalkoznunk most nincs időnk; az idő szelleme hatalmasan int, hogy ne csak politizáljunk, hanem nemzeti tételünkért tegyünk is.­­ Kevés számmal vagyunk; a minket váró munka pedig óriási, százados mulasztást kell pótolni, és mind azt pedig hamarjában elő kell teremte­nünk, mivel a többi consolidált nemzetek bírnak és tartós nagy munka után beszereztek. Azért öntudatra ébredett nemzethez illő komoly­sággal szóljunk az egész hazához. — íme, az előre­törő idő szelleme által nemzeti öntudatra felébredtünk ; az élet tettre ösztönöz, hogy fentartásunkra teremt­sünk — sokat — mindent, de kevesen va­gyunk ; hozzád fordulunk tehát közös ha­zánk és felétek milliónyi magyar test­vérek, kik nemzetiségiek iránt példátlan buzgóság­­gal adatokat már leróvtátok — nyújtsatok törekvé­seinknek is segédkezet!! S meg vagyunk győződve, hogy ily komoly felhí­vás az összes Magyarországban méltó viszhangra ta­lálna. Mert mi bunyeváczok, kik a magyarral úgy, mint a szerbekkel egyformán érintkezünk, tudjuk helyzetünknél fogva, hogy minden magyar hazafi napjainkban mélyen érzi azon kötelességet, melylyel szerb testvérei iránt tartozik, és hogy a magyar nemzet igen jól ismeri feladatát, me­lyet ma vagy holnap Európa szeme lát­tára megfejtenie kell! — Vagy gondolják, hogy a magyar mágnás-maccénást csak egyedül azon öntudat lelkesíti, hogy ő a magyar fajhoz tartozik ? Nem­­ a magyar mágnás azon felemelkedett helyzet­ben, — hová Isten áldásából ősei után öröklött dús va­gyona juttatta — azonfelül, hogy magyar, még igen mélyen érzi azt is, hogy ő hasonló áldozat­tételre, mint a milyeneket tulajdon faja művelődése és­nyelvészete hatodik évfolyamának V-ik füzete következő tartalommal jelent meg : Székely (csikszéki) szók és szó­lásmódok Imecs Jakabtól; eredeti török szólásmódok Vámbéry Ármintól; az anakreoni dalokról Ponori Thew­­rewk Emiltől; nyelvészeti hulladékok Budenztől; ezenkí­vül Pázmány kalauzának, Szvorényi József magyar nyelv­tanának, Gönczy Pál két újabb kézikönyvének s Kovács József egy művének ismertetései; végre jegyzetek a vég­­y-ről. A hatodik évfolyam a következő 6-ik füzettel véget ért, s az újabb megrendelések Osterlamm Károly kiadó-könyvárushoz intézendők. * Pulszky hazánkfiának nyelvünkre átfordított re­génye a „Magyar jakobinusok" mint hírlik, oly kedvező keretben részesül, hogy nem sokára második kiadásra lesz szükség. Ez se mindennapi esemény. Noha oly második ki­adást már többet láttunk, hogy csak az első kiadás nagy mennyiségben megmaradt példányszámai kaptak ily jó ajánlású új köpönyeget. ” Hoffmann Pál kassai jogtanárnak legújab­ban megjelent műve : „A római jog rendszere, mai érvé­nyében,“ (Pandekták) a bevezető czikk elolvasása, s a mű futólagos átlapozása után is arról győzött meg, hogy a tu­dós tanár egyúttal szellemdus író is. — Ez egy mű, mely a magyar jogirodalomban is hajnalodni kellő uj korszak­ra örvendetes kilátást nyit. Ajánljuk szakértőknek s tanu­lóknak egyiránt. *A „Szép Ilonka“ daljáték tisztelt szerzője következő „Nyilatkozat“ közlésére kért föl ben­nünket . Egypár lapban oly tartalmú újdonságot olvas­ván, mintha „Szép Ilonka“ dalművemen idegen kezek nyesegettek volna, s most az e miatt kihagyott részeket vissza akarnám tenni előbbi helyükre ; ezennel nyilvání­tom, hogy mindazon kihagyásokat az igazgatóság saját óhajtásomra tette, mert a kérdéses helyeket nem tartot­tam eléggé sikerülteknek. Egyszersmind tisztelettel ké­rem a t. ez. szerkesztőségeket e nyilatkozatom tudomásul­­ i­ére. Mosonyi Mihály: * Hazai iparosunk Beregszászy úr méltányos kérésére megjegyezzük, hogy Deutsch Vilmos úr közeleb­bi hangversenyében nem az ő zongorája használtatott mint a programm hibásan jelenté, hanem egy bécsi készít­mény, melynek hangjáról azt állítják, hogy hasonlít a bé­csieknek irányunkbani hangulatához ; egy szikra kell (itt a genius szikrája) hogy javuljon ; de viszont egy kis lég­vonalra azonnal megromlik. Egyébiránt ugyane nap V­o­­­k­m­a­n­n egyik szép hármasának előadása alkalmá­val hallottunk Streicher féle bécsi szívreható hangzatú zongorát, mely ez elismert név jó hitelét teljesen igazolta. * A szerződések nemzeti színházunknál már kezde­­töket vették s most is mint mindig előfordulandnak azon financziális göcsök, melyeknek neve gage emelés. A sort e tekintetben, mint bizonyos oldalról értesülünk, Ellinger nyitja meg, kinek új szerződése még nincs aláírva, mivel a művész mintegy 2000 forinttal kér többet. Ellinger úr mindenesetre egyik erőteljes támasza operánknak, de hogy ő viszont nemzeti színházunk gyenge lábon álló pénzerejének oly erősen neki támaszkodik, ezt, hogy a szokott kifejezéssel éljünk, hazafiságától nem vártuk. Az igazgatóság benne az igaz, igen jelesen alkalmazható mű­vészt vesztene, de Ellinger úr is nem különben igen hálás és elnéző közönségnek fordítana hátat, ha makacskodnék és méltányosan ki nem alkudnék a körülményekkel. * A budai népszínháznál a Szőllős­y-nővérek ügye, melyet a „M. 0.“ és a „Nef“ újdondászai a Trent-ügy­­höz hasonlítottak — magna ingenia­­ — mint a „M. 0.“ írja, egy kis színházi demonstratio, s egy csinos éji zene után, békés után ki van egyenlítve, s igy az illető nagy­hatalmak , a lapok jegyzék­váltásai ez ügyben immár fölös­legessé lettek. * A budapesti lánczhid-társulat nagy­gyűlése f. hó 21 én tartatott meg gr. Károlyi György ő excja elnöklete alatt. A gyűlés tárgyalásaiból kiderült, hogy a buda-kanizsai vasútvonal megnyílta óta a lánczhi­­di közlekedés is igen örvendetesen növekedett, úgy hogy mig az 1869/60-iki üzletévben a lánczhid jövedelme csak 353,244 frt 13'/a krra ment, ugyanez az utóbbi üzletév­ben 429,320 frt és 30 krra rúgott, tehát több mint 76 ezer frttal szaporodott.­­ A lánczhid talajozásának javí­tására s egyéb szükséges javításokra évenként 8500 frt van határozva. A Dunán Pest és Buda közt közlekedő fa­csónakok helyett a társulat 15 vascsónakot készíttetett, melyek a rendes kiadásokat öregítték ugyan ez idénre , de tartósságuknál fogva a szüntelenül pusztuló facsóna­koknál mégis sokkal gazdaságosabbak. — A részvényesek közt kiosztandó összeg az idén 46,774 frt 23 és V A­krra rúg. — A közgyűlés az igazgatónak a kiadásokbani gaz­dálkodási czélzataiért köszönetet szavazott. Minden rész­vény után 4 frt 3­7­ A kr. határoztatott kiosztandónak. Az igazgatóság felkéretett, hogy Pest és Buda városok kár­talanítási pereit mielőbb bevégezni igyekezzék, főleg pe­dig odamunkálódván, hogy békés egyezkedés jöne létre. Az alagúttól a zugligetbe vezetendő vasút tervét illető előterjesztvény az igazgatóság további tárgyalása alá bo­csáttatni rendeltetett. Mindkét lelépő igazgató újra meg­választatott szavazás útján; a jegyzőkönyv hitelesíttetett, s a társulat számadási könyvei stb. átvizsgálásával az igazgatóság mellett id. L­ó­n­y­a­i Menyhért, H­e­n­r­i­c­h Károly és Légrády Sándor kérettek fel. * Az első magyar ált. biztosító-társaság életbiztosí­tási ágában az üzlet tetemesen gyarapodott. Ez év de­­czember havában mindössze 145 kötvény állíttatott ki, és pedig halálesetre szóló 80, életben fizetendő tőkéről szóló kötvény 65. Biztosíttatott pedig halálesetre 232,700 ft., életben 91,800 ft., összesen 324,500 ftnyi tőke. Ehhez járul a visszbiztosítás útján a magyar intézet által bizto­sított 15,250 ft. tőke. Be van jelentve és tárgyalás alatt van 500,000 ft. tőke iránti biztosítás. * A pesti hengermalom teremtője és több éveken át ernyedetlen vezetője, s hasonlókép a budai alagútnak is egyik fő előmozdítója Fehr Vilmos - mint a „P. L.“ értesül, dec. 28-kán Zürichben meghalálozott. * Keller Benedek úr Béláról értesít bennünket hogy az illető megyei tisztikarban neve hibás­an állt a ki­nevezett szolgabirák közt, miután neki nincs és nem volt szándéka hivatalt vállalni. Általunk fölkéri a többi lapokat is, hogy erről tudomást vegyenek. * Egri hazánkfia dr. Fischer egy gép mintáját készíté el, mely 24.000 lóerőt képes kifejteni és 5000 évig szakadatlan mozgásban marad. A gép elindítására csak négy ember szükséges, azonban ezekre is csak eleinte mintegy hat óra hosszáig van szükség. Azontúl a gép, mely mindenre használható, magától tesz mindent. Hazánkfia új találmányát személyesen szándékozik Bécsbe vinni, hol azt szakértőknek fogja bemutatni. És mindezt nem Sylvester éjjelén álmodtuk. . . * A Pannónia viszontbiztosító magyar társulat igaza, mint a „M. O.“ hallja, a részvényekre a befizetés határidejét, tekintettel a távol lakó részvényesekre, január 10-ig meghosszabbította. * A „Narodne Novine“ jelentése szerint alapos ki­látás van arra, hogy a Horvátországban és Szlavóniá­ban felállítandó legfelsőbb törvényszék Zágrábban székelend.­­ Bécsben a művészek házára beadott pályatervek megbírál­ása befejeztetvén, az első díjat Weber úr nyerte, jelenleg Párisban. Kirschner építész a második, s Kaiser Fülöp a harmadik díjat nyerték. * A betegnek jelentett Palmerston lord dec. 26-án hagyta el először szobáját, s mankókra támaszkodva ment dolgozó szobájába. c. A hirtelen bekövetkezett nagy hidegnek az el­múlt éjjel egy emberélet esett áldozatul. Egy már felnőtt, hajlék nélküli leányka a terézvárosi aradi-utczában halva találtatott; — szegény meg volt fagyva. * Herzberg S. váltóirodájában a mai (jan. 1.) na­­pon 10,000 darab sorshúzási példány osztatik szét ingyen a t. közönség között. Közelebb szól erről­ valunk, bekében tett, szinte a nemzeti öntudatra felébredett nem magyar ajkú népek fel­világosítása iránt is felhíva van és pedig nemcsak kipróbált hazafisága, l­i­­beralitásánál, hanem önnön érdekénél fogva is. Ne hivatkozzunk tehát m­a a múltra ; roppant kü­lönbség van a j­e­l­e­n, é­s a legközelebb múlt között. És ne gondolják, hogy a magyarság és mágnásai részéről — azon hazafias készség, melylyel kellő felszólítás után a nemzetiségi ügy előmozdítására járulnának — talán vásár­csinálás okáért fejtetnék ki, mint ezt nektek a horvátországi éhség segélyezése szempontjából szemükre hányták; vagy, hogy tán szűkkeblű irigységből a felhívástól a hazafias segélyt elvonnák ? Higgyék el, a magyaroknak sarkalatos jogaik mellett ily eszközökre szükségük nincsen, s biztosított és minden tekintetben előrehaladott nemzeti művelődésük mellett a szűkkeblű irigységnek sem lehet értelme, mert azon meggyőződésben élnek, miszerint e honnak minden népei egyforma művelt­ségre tévén szert, és ezen műveltség által ké­­pesittetnek arra, hogy e honnak megoszthatlan­­ságában l­ássák annak erejét és erejé­ben szabadságát;­­ e szabadságban pe­dig nemzetiségük legjobb biztosítá­sát is. Egy szabadkai bunyevácz. Az „Ost D. Post“ a katholikus és nemkatholi­­kus keresztények jogviszonyainak a concordatum ál­tal megváltoztatott viszonyaira vonatkozó törvényja­vaslatát közli az államministériumnak, melyre legkö­zelebb tüzetesen visszatérünk. Hogy azonban olvasó­inknak némi felvilágosítással szolgáljunk, szükséges­nek tartjuk a „Pester Lloyd“ bécsi levelezőjének néhány sorait közölni. A levelező e tárgyról így szól : „A kormánynak törvényjavaslata, melyet az a kép­viselő­ház bizottmányának vallási edictuma ellenében kidolgozott, mutatja, mily állást kíván a kormány elfog­lalni a vallási kérdéssel szemben. Míg a képviselőház vallási edictuma oly törvény akar lenni, mely minde­nek előtt az állam és egyház közti viszonyokat rendezi és az államot a concordatum bilincsei alól felszaba­dítja s csak második sorban rendezi az egyes vallás­felekezetek egymás iránti viszonyait: a kormány val­lási edictuma csak az utóbbira szorítkozik, vagy inkább csak a katholikusok és a többi keresztény hitvalláshoz tartozók jogviszonyait rendezi, a házasságot, a gyer­mekek nevelését és egyik egyházból a másikbal átlé­pést illetőleg. A kormányjavaslatában tehát hiányzik a vallási egyenjogúság s a zsidó­ emancipálás elve stb.“ A „Magyar Sajtó“ és „P. IV.“ közelebbi szá­mában a következő czikk jelent meg, melynek álta­lunk nem osztott nézeteire föntartjuk magunknak leg­közelebb válaszolni. Nyilatkozata honi művészet érdekében. A Dessewffy Emil és Károlyi György grófok és báró Eötvös József urakból álló akadémiai építészeti bizottság tehát elitélte és elvetette a hazai művészetet. Lássuk, mely okoknál fogva? F. é. június elején a magyar akadémia saját kebeléből egy szakértő bizott­mányt nevezett ki a beérkezett palota­ tervek megbí­­rálására. Ezen bizottmány ítéletét november vége felé mondta ki, tehát hat hónapi érett megfontolás után kimondta, miután a tervek kétszer voltak kiállítva, mi­után három építészi jurának ítélete volt előtte; miután a múlt országgyűlésen jelen volt adakozók többségé­nek s a közönség véleményét alaposan megismerte. És minő volt ezen bírálat ? Kedvező a hazai művé­szetre nézve, mint a háromtagú bizottság jelentésében maga elismeri, mely elismeréshez még hozzá kell ad­nunk, hogy az akadémiai bizottmány kilenc­ tagjának mindnyája egyhangúlag a hazai tervnek adta az első­séget a felosztásra nézve; a mindennapi használatra szánt építményekben pedig a felosztás az első, a fődo­­log. De adta a kilencznek hat tagja az elsőséget a ha­zai tervnek még a szylre nézve is. Mit kellett logikai­­lag várnunk ezen ítélet után ? Hogy a három tagú bi­zottság helyben fogja hagyni ezen ítéletet. Várhattuk pedig ezen eredményt annál inkább, mivel a bizott­mányt maga az akadémia elnöke, gr. Dessewffy úr nevezte ki, mivel maga szakértőnek nevezte el, mivel a bizottmánynak ismételve meg volt mondva, hogy vé­leménye tekintetbe fog vétetni, és mivel szakkérdést (minő a styl kérdése is) eddig az akadémia mindig maga döntött el. Mindezek daczára a három tagú bi­zottság a hazai művészettel együtt az akadémiának minden lehető erős alapra épített fontos ítéletét is el­vetette és miért ? mert az általa megkedvelt olasz re­naissance styli, „mind más nemzetek példája után, mind az illető városrésznek inkább megfelelőnek és a várossal kötött szerződésben foglaltakkal inkább meg­egyezőnek.“ ítélte. Mindkét pontra régen megfeleltek más nemzetek, kik szintúgy ranaissance, mint csúcsí­ves stylben építenek ; de megfelelt még jobban nálunk is a közvélemény, mely nemcsak hogy nem ellenezte a csúcsíves stylt, hanem inkább meg is kedvelte és oly hangosan nyilatkozott a mellett, hogy ezt bizony a három tagú bizottság is meghallotta ; de nyilatkozott nevezetesen a valódi háziúr is t. i. az akadémia, nem­csak szakértő bizottmánya által, hanem egyenként és tömegesen is. És ha a város hatóságának ízlésén ké­telkedett a három tagú bizottság, könnyen megkérdez­hette a város hatóságát, mivel a tervek hét hónap óta készek. De a három tagú bizottság elfogult hajlamá­ban a renaissance stylhez inkább vélte ignorálhatni a közönség és az adakozók véleményét, ignorálhatni sa­ját szakértő bizottmányát, mely tán csak nem azért alakult, mert a három tagú bizottság maga magát tar­totta szakértőnek ? Ignorálhatni elvégre Pest város ha­tóságát , mert a­kit ignorálni nem akarunk, azt véle­ményadásra felszólítani szoktuk. Ennyit az ügy egyik oldalára nézve, tekintsük most a másikat, a gyakorlatit, t. i. a költségvetést. A három tagú bizottság jelenti, hogy egy négy építész­ből álló comité oda nyilatkozott, mikép az elébe ter­jesztett öt terv közöl egyiket sem lehet létesíteni egy millió és százezer forinton alól. Legyen szabad mellé­kesen kimondanunk, hogy az elv, melyet az építészek számításuknál alkalmaztak, hamis elv, hogy valódi költ­ségvetést csak részletes terv után lehet kidolgozni, hogy ily kidolgozásra mind az öt terv elegendőképen volt be­végezve, és ha a bíráló építészek részletes költségvetést készíteni vonakodtak, ki kellett róla mondaniok, hogy átalános költségvetésekből biztos következményt nem vonhatni. De vegyük egy pillanatra, hogy az építé­szek képzelt költségvetése valódi költségvetés. Mi kö­vetkezik ebből? Az, hogy az akadémiának 1,100,000 ftja építkezésre nem lévén, olcsóbb tervet kell újra ké­szíttetni, és ez az egyetlenegy logikai következtetés, melyet a három tagú bizottság elvont, de ezen mege­rőltetése után rögtön régi következetlenségébe esik, mert itt nem az természetes, hogy hát azon idegen ter­vező, ki soha városunkban, sőt hazánkban sem dolgoz­tatott, ki pénzviszonyainkat nem ismeri, ki már há­rom tervet készített, mely a három tagú bizottságon kívül senkit sem elégített k­i, nem természetes, mondjuk, hogy ezen tervező fel­­szólíttassék újabb, olcsóbb terv készítésére,­­ hanem természetes, hogy azon tervező szólíttassék fel, ki már egyetlenegy tervével köztetszést bírt a közönségnél és kedvező bírálatot a szakértőknél nyerni, és ki mint hazafi, viszonyainkat jobban ismeri az idegennél. De ha már, nem tudjuk, mi okból, a magyar tervezőt fel­szólítani vonakodtak, akkor vagy általános pályázást kellett hirdetni, vagy pedig más hazafi építészt kellett volna felszólítani, mert hiszen hazánk építészeinek ké­pességét a három tagú bizottság úgy sem kísértette meg,­­ a második felszólított magyar építész tervét viszszavonván. Ez tehát a pártolás, melyben a magyar művészet részesül saját hazájában ? Íme, az azzal legrokonabb magyar tudománynak az egész haza áldozatából palo­tát építenek és a hármas bizottság onnan elutasítja a tu­dománynak testvérét, a magyar művészetet! — Hol van nálunk művészeti akadémia, hol van je­lentékenyebb képtár, hol állított hazánkban nagy­jaink egyike ily képtárt a művészek tanulmányainak elősegítésére, ,hol van nálunk csak egy művészeti könyvtár is ? És ha mindezen roppant hiányokat ki­­pótlandók, saját költségünkön kimegyünk a külföldre tanulmányozás végett, ha ott számtalan ne­hézséggel és nélkülözések közt ismeretet és képessé­get szerzünk, legyen bár ez oly képesség, mely a ver­senyt a külföld legjobbjaival is kiállja, mint jelen esetben, mégis, ha visszatérünk hazánkba s ennek élni, ennek számára munkálkodni akarunk, akkor állja utunkat az elfogultság vagy micsoda, azt mond­ván :­­ „el innen, nekünk belföldi nem kell, nekünk csak idegen kell!“ De kérdjük meg itt is a külföld vé­leményét, és a külföld felelete az lesz, hogy alig van Európában főváros, melyben a magánlakók általáno­san oly kényelemmel, oly értelemmel lennének elren­dezve, mint Pesten. A külföldiek magasztalják Pest szép házait. És vájjon idegen építészek építették-e Pestet? Önök azt mondják talán : a művészetnek nincs hazája, tehát miért nevezik önök kedvencz stülőket olasz renaissance stylnek ? Miért beszél a szakértő olasz iskoláról, franczia, német, szász, sőt kölni és nürnbergi iskoláról és művészetről ? Önök nem akar­ják tudni, hogy, midőn a honi művészetet becsülik, csak önmagukat becsülik meg, és hogy hazánkat aláz­zák le igazságtalanul, midőn azt mondják ki, hogy hazánkban nincsen, ki az akadémiára méltó palotát képes volna tervezni; mondjuk, igazságtalanul aláz­zák le hazánkat, mert nemcsak a szakértők, nemcsak az akadémia, de a közvélemény is hangosan kimond­ja, hogy van. Önök a nemzet dicsőségét kívánják, mer hazafiak, és nem tudják vagy nem akarják tudni, ho a mai nap nemzet művészet nélkül dicső nem lehet, mert a nemzetek dicsőségének fénypontja, koronája épen a teremtő művészet. De hogy lehet e pontra felvergőd­­nünk, ha önök utunkat hatalomszóval elzárják ? Önök nem tűrik, hogy idegen gyakoroljon nálunk politikát, de önök maguk meghívják az idegent, hogy az,oly rit­ka alkalmat tőlünk, művészek előtt elvegye. És miért mindez ? mert daczára, hogy nem szakértők, mégis a szak­kérdést, azaz a styl kérdését, egyéni ízlések sze­rint, hatalomszóval méltóztatnak eldönteni; oly kérdést, melyet saját program­jukban nyílt és szabad kérdés­nek hirdettek ki, melyet tehát egyoldalúlag eldönteni önök jogában nem áll többé. De önök azt sem gondol­ják meg, hogy hazánk iparosai nem azért járultak oly lelkesen megtakarított filléreikkel a szent czélhoz, hogy idegenek részesülhessenek a kitüntetésben; gondolják meg, hogy ily eljárással elidegenítik minden közczél­­tól a nemzet lelkesedését és adakozási készségét. És vájjon nem ily elidegenítésre mutat-e már, hogy még az akadémia igazgató tanácsában is, midőn önök el­járásuk helyeslését várták, jeles hazánkfia, Deák Fe­rencz e helyeslést ki nem akart mondani, mert arra okot nem talált, s a felelősséget a jelen és utókor előtt egyedül önökre ruházta. De fejezzük be nyilatkozatunkat, jelentésük utol­só pontjának megc­áfoltával. Önök e pontban azt mondják : „ha kisebb tömegű és kevésbé gazdag kül­sejű leszen is az akadémia épülete, mint kezdetben gondolva volt, szép és elég nagy leszen az minden­esetre.“ Kérdjük most már, miért higgyünk mi önök­nek, mire alapítják önök ezen ígéretüket ? Arra, hogy az általánosan pártolt és kedvelt tervet elfogadták ? Nem! Arra, hogy újabb tervvel azt bízták-e meg, ki­nek eddigi terve legjobbnak találtatott? Nem ! Arra, hogy nem azt bízták meg tervkészítéssel, kinek egy terve sem volt jó ? Nem ! Arra, hogy ma­ vagy szak­értőkként tüntették ki magukat eddig? Nem ! Arra, hogy a­mi eddig ígérve volt, teljesült ? Nem! Mert önök saját programmjukat elvetették, mert önök az akadémiának legjobb belátásánál fogva megállapított és szakértő bizottmánya által kimondott ítéletére nem hajtottak , mert önök számos más szakértők bírálatát tekintetbe nem vették; mert önök bíznak oly tervező­­belinek háromszoros kísérletbeli meg­­bukása ily bizodalomra önöket nem jogosítja ; vég­re, mert önök most sem lépnek föl nyilvánosan ; kü­lönben az akadémia szakértő bizottmányának többsége által elvetett harmadik idegen tervet közszemlére ki­állítanák, különben jelentéseket és a terveket a valódi házi úr, az akadémia nagygyűlése elébe terjesztették volna, különben a honi művészethez vagy nyilvános pályahirdetés, vagy legalább egyes felszólítás által fordultak volna. Ezen nyilatkozatot a honi művészet érdekében és azon remény fejében teszszük, hogy a háromtagú bizottság állása és felelőssége nagy fontosságát, habár utolsó órában is, átlátván, azon egyetlenegy üdvös ál­lásponthoz visszatérhessen, mivel a honi művészetet megérdemlett méltánylattal és igazsággal számbaven­­ni hazafiai kötelessége , mert itt nincsen többé tekin­tet a személyre, itt egy szent elv, a nemzet joga és becsülete forog kérdésben. K­a­u­s­e­r Lipót, Al­e­x­y Károly, Máltás Hugó, Feszi Frigyes, Weber Antal. Megyei tudósítások. — Pesti megye tiszti karának tanácskozmánya : „Felvétetett Pest-, Pilis- és Solt t. e. megyék alább megnevezett tisztviselőinek 1861. évi dec. hó 2-ik napján tartott értekezleti üléséről. Jelenlevők: Elnök•• Benyovszky Vincze első alispán, S­z­e­p­e­s Mihály másodalispán, G­e­r­l­ó­­c­z­y Imre főlevéltárnok s tiszt, táblabiró; Farkas Károly, a megyei tszék telekkönyvi tanácsának el­nöke s tiszt, táblabiró; Horváth Pál, udvari kapi­tány s tiszt, szolgabiró ; Gyurkovits István, es­küdt ; N­a­g­y Károly tiszti alügyész; G­y­ö­r­y La­jos, tiszt, főmérnök; Gróffy Sándor aljegyző. Elnöklő első alispán úr szóval előterjeszti, misze­rint kívánatos volna a közigazgatási tárgyak iránt, melyek korábban részint a megyei kis­gyűlés, részint pedig a közgyűlés illetőségéhez tartoztak, az elin­tézés alakjára nézve bizonyos eljárást megszabni,­­ illetőleg méltó főispáni helytartó urnak javaslatba h­o­z­n­i, mely a czélnak alkotmányos szempontból is legjobban megfelelne. Ezen tárgy tüzetes megvitatása után a tanács­­kozmány következő megállapodásra jutott. Azon közigazgatási tárgyak, melyek korábban részint a megyei kis­gyűlés, részint pedig a közgyűlés

Next