Sürgöny, 1862. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1862-01-01 / 1. szám
van beosztva, és így bajjal lehete megtudni a mondott három példány foglalatját. A tanács töredéke értesülvén a fölhivás magasztos tartalmáról, az abban foglalt, a szerb nemzet és közvetve az egész ország művelődését előmozdító szent czélra — tekintve rendkívüli és ideiglenes helyzetét, mely szerint a gazdag város pénztárának kulcsai ugyan nála vannak, de a pénztárt helyzeténél fogva, sajátjának annyira, hogy abba óhajtása szerint benyúljon, nem tartja, és igy azt fidei commissumnak tekintvén, a bizottmány személyes felelősségére csak 50 ft a. é. utalványoztatok. Mi, tekintve a város gazdagságát és a czél nagyszerűségét, oly csekélység, miről említést tenni sem volna érdemes, és a csekélységről maga a bizottmány is meg van győződve; tettét azonban a fenti körülményekhez kell mérni. Teljes reményben vagyunk azonban, hogy hazafias kötelességünket magán-úton bővebb mértékben teljesíteni fogjuk mindannyian. E szent czélra a helyben működő magyar színésztársaság is előadást fog rendezni, mely alkalomra a szerb és magyar életből historicus műveket fognak adni, és így nemcsak a patriotikus városi közönségnek, hanem a vidéknek is, hová fölhívások fognak intéztetni — a közös múlt előábrázolása által — mind a két testvér közönségnek egyfelől élvezetet, másrészről pedig mind a két felekezetet egy iránt érdeklő népművelődési magas ügy iránt tartozó kötelesség és áldozattételre kedves alkalomtog szolgáltatni. Erről annak idejében bővebben ! — Most még szerény figyelmeztetéssel bátorkodunk járulni a nemzeti művelődés temploma körül buzgólkodó újvidéki olvasó-egylet lelkes igazgatóságához ! — Ha a többi nem g. n. e. hatóságokhoz is hasonló pongyolaságban — mint hozzánk — küldettek széjjel a mindannyiunkat érdeklő szent ügybeni felszólítások , úgy attól tartunk, hogy az ország hatóságai és egyesektől — fajkülönbség nélkül, a magasztos nemzeti ügy iránt joggal várt lelkesültségnek a hasonló laconicus eljárás tán hátrányára van. úgy véljük részünkről, hogy a nagy ügyhöz méltóbb lett volna, ha a hatóságok saját nyelvükön szerkesztett levelekkel megkerestettek és általában a felszólítás az országban élő nyelveken is közretétetett volna. Nem tudjuk továbbá, mert Újvidék kissé távolabb van tőlünk és fájdalom, a szellemi közlekedés nagyon korlátolt köztünk : várjon a szent czél adakozására a magyar közös hazánk egyes lelkesebbjei, az ország meocénásai is különösen fel vannak-e hiva ?... Ha a könnyen gyanítható okból netán a felhívás elmaradt volna, akkor a magasztos nemzeti ügy, nemzetiségünk jövője és biztos előmenetele nevében kérjük az egész hazát közvetve érdeklő ügy buzgó kezelőit, a nemzetiség tétele alapját képező ily szent ügyekbe ne keverjünk szeszélyes, ephemer politikai dolgokat! Ily ünnepélyes dolgoknál felül kell emelkednünk a mindennapiságon, sofismákon és előítéleteken, mert ezekkel foglalkoznunk most nincs időnk; az idő szelleme hatalmasan int, hogy ne csak politizáljunk, hanem nemzeti tételünkért tegyünk is. Kevés számmal vagyunk; a minket váró munka pedig óriási, százados mulasztást kell pótolni, és mind azt pedig hamarjában elő kell teremtenünk, mivel a többi consolidált nemzetek bírnak és tartós nagy munka után beszereztek. Azért öntudatra ébredett nemzethez illő komolysággal szóljunk az egész hazához. — íme, az előretörő idő szelleme által nemzeti öntudatra felébredtünk ; az élet tettre ösztönöz, hogy fentartásunkra teremtsünk — sokat — mindent, de kevesen vagyunk ; hozzád fordulunk tehát közös hazánk és felétek milliónyi magyar testvérek, kik nemzetiségiek iránt példátlan buzgósággal adatokat már leróvtátok — nyújtsatok törekvéseinknek is segédkezet!! S meg vagyunk győződve, hogy ily komoly felhívás az összes Magyarországban méltó viszhangra találna. Mert mi bunyeváczok, kik a magyarral úgy, mint a szerbekkel egyformán érintkezünk, tudjuk helyzetünknél fogva, hogy minden magyar hazafi napjainkban mélyen érzi azon kötelességet, melylyel szerb testvérei iránt tartozik, és hogy a magyar nemzet igen jól ismeri feladatát, melyet ma vagy holnap Európa szeme láttára megfejtenie kell! — Vagy gondolják, hogy a magyar mágnás-maccénást csak egyedül azon öntudat lelkesíti, hogy ő a magyar fajhoz tartozik ? Nem a magyar mágnás azon felemelkedett helyzetben, — hová Isten áldásából ősei után öröklött dús vagyona juttatta — azonfelül, hogy magyar, még igen mélyen érzi azt is, hogy ő hasonló áldozattételre, mint a milyeneket tulajdon faja művelődése ésnyelvészete hatodik évfolyamának V-ik füzete következő tartalommal jelent meg : Székely (csikszéki) szók és szólásmódok Imecs Jakabtól; eredeti török szólásmódok Vámbéry Ármintól; az anakreoni dalokról Ponori Thewrewk Emiltől; nyelvészeti hulladékok Budenztől; ezenkívül Pázmány kalauzának, Szvorényi József magyar nyelvtanának, Gönczy Pál két újabb kézikönyvének s Kovács József egy művének ismertetései; végre jegyzetek a végy-ről. A hatodik évfolyam a következő 6-ik füzettel véget ért, s az újabb megrendelések Osterlamm Károly kiadó-könyvárushoz intézendők. * Pulszky hazánkfiának nyelvünkre átfordított regénye a „Magyar jakobinusok" mint hírlik, oly kedvező keretben részesül, hogy nem sokára második kiadásra lesz szükség. Ez se mindennapi esemény. Noha oly második kiadást már többet láttunk, hogy csak az első kiadás nagy mennyiségben megmaradt példányszámai kaptak ily jó ajánlású új köpönyeget. ” Hoffmann Pál kassai jogtanárnak legújabban megjelent műve : „A római jog rendszere, mai érvényében,“ (Pandekták) a bevezető czikk elolvasása, s a mű futólagos átlapozása után is arról győzött meg, hogy a tudós tanár egyúttal szellemdus író is. — Ez egy mű, mely a magyar jogirodalomban is hajnalodni kellő uj korszakra örvendetes kilátást nyit. Ajánljuk szakértőknek s tanulóknak egyiránt. *A „Szép Ilonka“ daljáték tisztelt szerzője következő „Nyilatkozat“ közlésére kért föl bennünket . Egypár lapban oly tartalmú újdonságot olvasván, mintha „Szép Ilonka“ dalművemen idegen kezek nyesegettek volna, s most az e miatt kihagyott részeket vissza akarnám tenni előbbi helyükre ; ezennel nyilvánítom, hogy mindazon kihagyásokat az igazgatóság saját óhajtásomra tette, mert a kérdéses helyeket nem tartottam eléggé sikerülteknek. Egyszersmind tisztelettel kérem a t. ez. szerkesztőségeket e nyilatkozatom tudomásul iére. Mosonyi Mihály: * Hazai iparosunk Beregszászy úr méltányos kérésére megjegyezzük, hogy Deutsch Vilmos úr közelebbi hangversenyében nem az ő zongorája használtatott mint a programm hibásan jelenté, hanem egy bécsi készítmény, melynek hangjáról azt állítják, hogy hasonlít a bécsieknek irányunkbani hangulatához ; egy szikra kell (itt a genius szikrája) hogy javuljon ; de viszont egy kis légvonalra azonnal megromlik. Egyébiránt ugyane nap Vokmann egyik szép hármasának előadása alkalmával hallottunk Streicher féle bécsi szívreható hangzatú zongorát, mely ez elismert név jó hitelét teljesen igazolta. * A szerződések nemzeti színházunknál már kezdetöket vették s most is mint mindig előfordulandnak azon financziális göcsök, melyeknek neve gage emelés. A sort e tekintetben, mint bizonyos oldalról értesülünk, Ellinger nyitja meg, kinek új szerződése még nincs aláírva, mivel a művész mintegy 2000 forinttal kér többet. Ellinger úr mindenesetre egyik erőteljes támasza operánknak, de hogy ő viszont nemzeti színházunk gyenge lábon álló pénzerejének oly erősen neki támaszkodik, ezt, hogy a szokott kifejezéssel éljünk, hazafiságától nem vártuk. Az igazgatóság benne az igaz, igen jelesen alkalmazható művészt vesztene, de Ellinger úr is nem különben igen hálás és elnéző közönségnek fordítana hátat, ha makacskodnék és méltányosan ki nem alkudnék a körülményekkel. * A budai népszínháznál a Szőllősy-nővérek ügye, melyet a „M. 0.“ és a „Nef“ újdondászai a Trent-ügyhöz hasonlítottak — magna ingenia — mint a „M. 0.“ írja, egy kis színházi demonstratio, s egy csinos éji zene után, békés után ki van egyenlítve, s igy az illető nagyhatalmak , a lapok jegyzékváltásai ez ügyben immár fölöslegessé lettek. * A budapesti lánczhid-társulat nagygyűlése f. hó 21 én tartatott meg gr. Károlyi György ő excja elnöklete alatt. A gyűlés tárgyalásaiból kiderült, hogy a buda-kanizsai vasútvonal megnyílta óta a lánczhidi közlekedés is igen örvendetesen növekedett, úgy hogy mig az 1869/60-iki üzletévben a lánczhid jövedelme csak 353,244 frt 13'/a krra ment, ugyanez az utóbbi üzletévben 429,320 frt és 30 krra rúgott, tehát több mint 76 ezer frttal szaporodott. A lánczhid talajozásának javítására s egyéb szükséges javításokra évenként 8500 frt van határozva. A Dunán Pest és Buda közt közlekedő facsónakok helyett a társulat 15 vascsónakot készíttetett, melyek a rendes kiadásokat öregítték ugyan ez idénre , de tartósságuknál fogva a szüntelenül pusztuló facsónakoknál mégis sokkal gazdaságosabbak. — A részvényesek közt kiosztandó összeg az idén 46,774 frt 23 és V Akrra rúg. — A közgyűlés az igazgatónak a kiadásokbani gazdálkodási czélzataiért köszönetet szavazott. Minden részvény után 4 frt 37 A kr. határoztatott kiosztandónak. Az igazgatóság felkéretett, hogy Pest és Buda városok kártalanítási pereit mielőbb bevégezni igyekezzék, főleg pedig odamunkálódván, hogy békés egyezkedés jöne létre. Az alagúttól a zugligetbe vezetendő vasút tervét illető előterjesztvény az igazgatóság további tárgyalása alá bocsáttatni rendeltetett. Mindkét lelépő igazgató újra megválasztatott szavazás útján; a jegyzőkönyv hitelesíttetett, s a társulat számadási könyvei stb. átvizsgálásával az igazgatóság mellett id. Lónyai Menyhért, Henrich Károly és Légrády Sándor kérettek fel. * Az első magyar ált. biztosító-társaság életbiztosítási ágában az üzlet tetemesen gyarapodott. Ez év deczember havában mindössze 145 kötvény állíttatott ki, és pedig halálesetre szóló 80, életben fizetendő tőkéről szóló kötvény 65. Biztosíttatott pedig halálesetre 232,700 ft., életben 91,800 ft., összesen 324,500 ftnyi tőke. Ehhez járul a visszbiztosítás útján a magyar intézet által biztosított 15,250 ft. tőke. Be van jelentve és tárgyalás alatt van 500,000 ft. tőke iránti biztosítás. * A pesti hengermalom teremtője és több éveken át ernyedetlen vezetője, s hasonlókép a budai alagútnak is egyik fő előmozdítója Fehr Vilmos - mint a „P. L.“ értesül, dec. 28-kán Zürichben meghalálozott. * Keller Benedek úr Béláról értesít bennünket hogy az illető megyei tisztikarban neve hibásan állt a kinevezett szolgabirák közt, miután neki nincs és nem volt szándéka hivatalt vállalni. Általunk fölkéri a többi lapokat is, hogy erről tudomást vegyenek. * Egri hazánkfia dr. Fischer egy gép mintáját készíté el, mely 24.000 lóerőt képes kifejteni és 5000 évig szakadatlan mozgásban marad. A gép elindítására csak négy ember szükséges, azonban ezekre is csak eleinte mintegy hat óra hosszáig van szükség. Azontúl a gép, mely mindenre használható, magától tesz mindent. Hazánkfia új találmányát személyesen szándékozik Bécsbe vinni, hol azt szakértőknek fogja bemutatni. És mindezt nem Sylvester éjjelén álmodtuk. . . * A Pannónia viszontbiztosító magyar társulat igaza, mint a „M. O.“ hallja, a részvényekre a befizetés határidejét, tekintettel a távol lakó részvényesekre, január 10-ig meghosszabbította. * A „Narodne Novine“ jelentése szerint alapos kilátás van arra, hogy a Horvátországban és Szlavóniában felállítandó legfelsőbb törvényszék Zágrábban székelend. Bécsben a művészek házára beadott pályatervek megbírálása befejeztetvén, az első díjat Weber úr nyerte, jelenleg Párisban. Kirschner építész a második, s Kaiser Fülöp a harmadik díjat nyerték. * A betegnek jelentett Palmerston lord dec. 26-án hagyta el először szobáját, s mankókra támaszkodva ment dolgozó szobájába. c. A hirtelen bekövetkezett nagy hidegnek az elmúlt éjjel egy emberélet esett áldozatul. Egy már felnőtt, hajlék nélküli leányka a terézvárosi aradi-utczában halva találtatott; — szegény meg volt fagyva. * Herzberg S. váltóirodájában a mai (jan. 1.) napon 10,000 darab sorshúzási példány osztatik szét ingyen a t. közönség között. Közelebb szól erről valunk, bekében tett, szinte a nemzeti öntudatra felébredett nem magyar ajkú népek felvilágosítása iránt is felhíva van és pedig nemcsak kipróbált hazafisága, liberalitásánál, hanem önnön érdekénél fogva is. Ne hivatkozzunk tehát ma a múltra ; roppant különbség van a jelen, és a legközelebb múlt között. És ne gondolják, hogy a magyarság és mágnásai részéről — azon hazafias készség, melylyel kellő felszólítás után a nemzetiségi ügy előmozdítására járulnának — talán vásárcsinálás okáért fejtetnék ki, mint ezt nektek a horvátországi éhség segélyezése szempontjából szemükre hányták; vagy, hogy tán szűkkeblű irigységből a felhívástól a hazafias segélyt elvonnák ? Higgyék el, a magyaroknak sarkalatos jogaik mellett ily eszközökre szükségük nincsen, s biztosított és minden tekintetben előrehaladott nemzeti művelődésük mellett a szűkkeblű irigységnek sem lehet értelme, mert azon meggyőződésben élnek, miszerint e honnak minden népei egyforma műveltségre tévén szert, és ezen műveltség által képesittetnek arra, hogy e honnak megoszthatlanságában lássák annak erejét és erejében szabadságát; e szabadságban pedig nemzetiségük legjobb biztosítását is. Egy szabadkai bunyevácz. Az „Ost D. Post“ a katholikus és nemkatholikus keresztények jogviszonyainak a concordatum által megváltoztatott viszonyaira vonatkozó törvényjavaslatát közli az államministériumnak, melyre legközelebb tüzetesen visszatérünk. Hogy azonban olvasóinknak némi felvilágosítással szolgáljunk, szükségesnek tartjuk a „Pester Lloyd“ bécsi levelezőjének néhány sorait közölni. A levelező e tárgyról így szól : „A kormánynak törvényjavaslata, melyet az a képviselőház bizottmányának vallási edictuma ellenében kidolgozott, mutatja, mily állást kíván a kormány elfoglalni a vallási kérdéssel szemben. Míg a képviselőház vallási edictuma oly törvény akar lenni, mely mindenek előtt az állam és egyház közti viszonyokat rendezi és az államot a concordatum bilincsei alól felszabadítja s csak második sorban rendezi az egyes vallásfelekezetek egymás iránti viszonyait: a kormány vallási edictuma csak az utóbbira szorítkozik, vagy inkább csak a katholikusok és a többi keresztény hitvalláshoz tartozók jogviszonyait rendezi, a házasságot, a gyermekek nevelését és egyik egyházból a másikbal átlépést illetőleg. A kormányjavaslatában tehát hiányzik a vallási egyenjogúság s a zsidó emancipálás elve stb.“ A „Magyar Sajtó“ és „P. IV.“ közelebbi számában a következő czikk jelent meg, melynek általunk nem osztott nézeteire föntartjuk magunknak legközelebb válaszolni. Nyilatkozata honi művészet érdekében. A Dessewffy Emil és Károlyi György grófok és báró Eötvös József urakból álló akadémiai építészeti bizottság tehát elitélte és elvetette a hazai művészetet. Lássuk, mely okoknál fogva? F. é. június elején a magyar akadémia saját kebeléből egy szakértő bizottmányt nevezett ki a beérkezett palota tervek megbírálására. Ezen bizottmány ítéletét november vége felé mondta ki, tehát hat hónapi érett megfontolás után kimondta, miután a tervek kétszer voltak kiállítva, miután három építészi jurának ítélete volt előtte; miután a múlt országgyűlésen jelen volt adakozók többségének s a közönség véleményét alaposan megismerte. És minő volt ezen bírálat ? Kedvező a hazai művészetre nézve, mint a háromtagú bizottság jelentésében maga elismeri, mely elismeréshez még hozzá kell adnunk, hogy az akadémiai bizottmány kilenc tagjának mindnyája egyhangúlag a hazai tervnek adta az elsőséget a felosztásra nézve; a mindennapi használatra szánt építményekben pedig a felosztás az első, a fődolog. De adta a kilencznek hat tagja az elsőséget a hazai tervnek még a szylre nézve is. Mit kellett logikailag várnunk ezen ítélet után ? Hogy a három tagú bizottság helyben fogja hagyni ezen ítéletet. Várhattuk pedig ezen eredményt annál inkább, mivel a bizottmányt maga az akadémia elnöke, gr. Dessewffy úr nevezte ki, mivel maga szakértőnek nevezte el, mivel a bizottmánynak ismételve meg volt mondva, hogy véleménye tekintetbe fog vétetni, és mivel szakkérdést (minő a styl kérdése is) eddig az akadémia mindig maga döntött el. Mindezek daczára a három tagú bizottság a hazai művészettel együtt az akadémiának minden lehető erős alapra épített fontos ítéletét is elvetette és miért ? mert az általa megkedvelt olasz renaissance styli, „mind más nemzetek példája után, mind az illető városrésznek inkább megfelelőnek és a várossal kötött szerződésben foglaltakkal inkább megegyezőnek.“ ítélte. Mindkét pontra régen megfeleltek más nemzetek, kik szintúgy ranaissance, mint csúcsíves stylben építenek ; de megfelelt még jobban nálunk is a közvélemény, mely nemcsak hogy nem ellenezte a csúcsíves stylt, hanem inkább meg is kedvelte és oly hangosan nyilatkozott a mellett, hogy ezt bizony a három tagú bizottság is meghallotta ; de nyilatkozott nevezetesen a valódi háziúr is t. i. az akadémia, nemcsak szakértő bizottmánya által, hanem egyenként és tömegesen is. És ha a város hatóságának ízlésén kételkedett a három tagú bizottság, könnyen megkérdezhette a város hatóságát, mivel a tervek hét hónap óta készek. De a három tagú bizottság elfogult hajlamában a renaissance stylhez inkább vélte ignorálhatni a közönség és az adakozók véleményét, ignorálhatni saját szakértő bizottmányát, mely tán csak nem azért alakult, mert a három tagú bizottság maga magát tartotta szakértőnek ? Ignorálhatni elvégre Pest város hatóságát , mert akit ignorálni nem akarunk, azt véleményadásra felszólítani szoktuk. Ennyit az ügy egyik oldalára nézve, tekintsük most a másikat, a gyakorlatit, t. i. a költségvetést. A három tagú bizottság jelenti, hogy egy négy építészből álló comité oda nyilatkozott, mikép az elébe terjesztett öt terv közöl egyiket sem lehet létesíteni egy millió és százezer forinton alól. Legyen szabad mellékesen kimondanunk, hogy az elv, melyet az építészek számításuknál alkalmaztak, hamis elv, hogy valódi költségvetést csak részletes terv után lehet kidolgozni, hogy ily kidolgozásra mind az öt terv elegendőképen volt bevégezve, és ha a bíráló építészek részletes költségvetést készíteni vonakodtak, ki kellett róla mondaniok, hogy átalános költségvetésekből biztos következményt nem vonhatni. De vegyük egy pillanatra, hogy az építészek képzelt költségvetése valódi költségvetés. Mi következik ebből? Az, hogy az akadémiának 1,100,000 ftja építkezésre nem lévén, olcsóbb tervet kell újra készíttetni, és ez az egyetlenegy logikai következtetés, melyet a három tagú bizottság elvont, de ezen megerőltetése után rögtön régi következetlenségébe esik, mert itt nem az természetes, hogy hát azon idegen tervező, ki soha városunkban, sőt hazánkban sem dolgoztatott, ki pénzviszonyainkat nem ismeri, ki már három tervet készített, mely a három tagú bizottságon kívül senkit sem elégített ki, nem természetes, mondjuk, hogy ezen tervező felszólíttassék újabb, olcsóbb terv készítésére, hanem természetes, hogy azon tervező szólíttassék fel, ki már egyetlenegy tervével köztetszést bírt a közönségnél és kedvező bírálatot a szakértőknél nyerni, és ki mint hazafi, viszonyainkat jobban ismeri az idegennél. De ha már, nem tudjuk, mi okból, a magyar tervezőt felszólítani vonakodtak, akkor vagy általános pályázást kellett hirdetni, vagy pedig más hazafi építészt kellett volna felszólítani, mert hiszen hazánk építészeinek képességét a három tagú bizottság úgy sem kísértette meg, a második felszólított magyar építész tervét viszszavonván. Ez tehát a pártolás, melyben a magyar művészet részesül saját hazájában ? Íme, az azzal legrokonabb magyar tudománynak az egész haza áldozatából palotát építenek és a hármas bizottság onnan elutasítja a tudománynak testvérét, a magyar művészetet! — Hol van nálunk művészeti akadémia, hol van jelentékenyebb képtár, hol állított hazánkban nagyjaink egyike ily képtárt a művészek tanulmányainak elősegítésére, ,hol van nálunk csak egy művészeti könyvtár is ? És ha mindezen roppant hiányokat kipótlandók, saját költségünkön kimegyünk a külföldre tanulmányozás végett, ha ott számtalan nehézséggel és nélkülözések közt ismeretet és képességet szerzünk, legyen bár ez oly képesség, mely a versenyt a külföld legjobbjaival is kiállja, mint jelen esetben, mégis, ha visszatérünk hazánkba s ennek élni, ennek számára munkálkodni akarunk, akkor állja utunkat az elfogultság vagy micsoda, azt mondván : „el innen, nekünk belföldi nem kell, nekünk csak idegen kell!“ De kérdjük meg itt is a külföld véleményét, és a külföld felelete az lesz, hogy alig van Európában főváros, melyben a magánlakók általánosan oly kényelemmel, oly értelemmel lennének elrendezve, mint Pesten. A külföldiek magasztalják Pest szép házait. És vájjon idegen építészek építették-e Pestet? Önök azt mondják talán : a művészetnek nincs hazája, tehát miért nevezik önök kedvencz stülőket olasz renaissance stylnek ? Miért beszél a szakértő olasz iskoláról, franczia, német, szász, sőt kölni és nürnbergi iskoláról és művészetről ? Önök nem akarják tudni, hogy, midőn a honi művészetet becsülik, csak önmagukat becsülik meg, és hogy hazánkat alázzák le igazságtalanul, midőn azt mondják ki, hogy hazánkban nincsen, ki az akadémiára méltó palotát képes volna tervezni; mondjuk, igazságtalanul alázzák le hazánkat, mert nemcsak a szakértők, nemcsak az akadémia, de a közvélemény is hangosan kimondja, hogy van. Önök a nemzet dicsőségét kívánják, mer hazafiak, és nem tudják vagy nem akarják tudni, ho a mai nap nemzet művészet nélkül dicső nem lehet, mert a nemzetek dicsőségének fénypontja, koronája épen a teremtő művészet. De hogy lehet e pontra felvergődnünk, ha önök utunkat hatalomszóval elzárják ? Önök nem tűrik, hogy idegen gyakoroljon nálunk politikát, de önök maguk meghívják az idegent, hogy az,oly ritka alkalmat tőlünk, művészek előtt elvegye. És miért mindez ? mert daczára, hogy nem szakértők, mégis a szakkérdést, azaz a styl kérdését, egyéni ízlések szerint, hatalomszóval méltóztatnak eldönteni; oly kérdést, melyet saját programjukban nyílt és szabad kérdésnek hirdettek ki, melyet tehát egyoldalúlag eldönteni önök jogában nem áll többé. De önök azt sem gondolják meg, hogy hazánk iparosai nem azért járultak oly lelkesen megtakarított filléreikkel a szent czélhoz, hogy idegenek részesülhessenek a kitüntetésben; gondolják meg, hogy ily eljárással elidegenítik minden közczéltól a nemzet lelkesedését és adakozási készségét. És vájjon nem ily elidegenítésre mutat-e már, hogy még az akadémia igazgató tanácsában is, midőn önök eljárásuk helyeslését várták, jeles hazánkfia, Deák Ferencz e helyeslést ki nem akart mondani, mert arra okot nem talált, s a felelősséget a jelen és utókor előtt egyedül önökre ruházta. De fejezzük be nyilatkozatunkat, jelentésük utolsó pontjának megcáfoltával. Önök e pontban azt mondják : „ha kisebb tömegű és kevésbé gazdag külsejű leszen is az akadémia épülete, mint kezdetben gondolva volt, szép és elég nagy leszen az mindenesetre.“ Kérdjük most már, miért higgyünk mi önöknek, mire alapítják önök ezen ígéretüket ? Arra, hogy az általánosan pártolt és kedvelt tervet elfogadták ? Nem! Arra, hogy újabb tervvel azt bízták-e meg, kinek eddigi terve legjobbnak találtatott? Nem ! Arra, hogy nem azt bízták meg tervkészítéssel, kinek egy terve sem volt jó ? Nem ! Arra, hogy ma vagy szakértőkként tüntették ki magukat eddig? Nem ! Arra, hogy ami eddig ígérve volt, teljesült ? Nem! Mert önök saját programmjukat elvetették, mert önök az akadémiának legjobb belátásánál fogva megállapított és szakértő bizottmánya által kimondott ítéletére nem hajtottak , mert önök számos más szakértők bírálatát tekintetbe nem vették; mert önök bíznak oly tervezőbelinek háromszoros kísérletbeli megbukása ily bizodalomra önöket nem jogosítja ; végre, mert önök most sem lépnek föl nyilvánosan ; különben az akadémia szakértő bizottmányának többsége által elvetett harmadik idegen tervet közszemlére kiállítanák, különben jelentéseket és a terveket a valódi házi úr, az akadémia nagygyűlése elébe terjesztették volna, különben a honi művészethez vagy nyilvános pályahirdetés, vagy legalább egyes felszólítás által fordultak volna. Ezen nyilatkozatot a honi művészet érdekében és azon remény fejében teszszük, hogy a háromtagú bizottság állása és felelőssége nagy fontosságát, habár utolsó órában is, átlátván, azon egyetlenegy üdvös állásponthoz visszatérhessen, mivel a honi művészetet megérdemlett méltánylattal és igazsággal számbavenni hazafiai kötelessége , mert itt nincsen többé tekintet a személyre, itt egy szent elv, a nemzet joga és becsülete forog kérdésben. Kauser Lipót, Alexy Károly, Máltás Hugó, Feszi Frigyes, Weber Antal. Megyei tudósítások. — Pesti megye tiszti karának tanácskozmánya : „Felvétetett Pest-, Pilis- és Solt t. e. megyék alább megnevezett tisztviselőinek 1861. évi dec. hó 2-ik napján tartott értekezleti üléséről. Jelenlevők: Elnök•• Benyovszky Vincze első alispán, Szepes Mihály másodalispán, Gerlóczy Imre főlevéltárnok s tiszt, táblabiró; Farkas Károly, a megyei tszék telekkönyvi tanácsának elnöke s tiszt, táblabiró; Horváth Pál, udvari kapitány s tiszt, szolgabiró ; Gyurkovits István, esküdt ; Nagy Károly tiszti alügyész; Györy Lajos, tiszt, főmérnök; Gróffy Sándor aljegyző. Elnöklő első alispán úr szóval előterjeszti, miszerint kívánatos volna a közigazgatási tárgyak iránt, melyek korábban részint a megyei kisgyűlés, részint pedig a közgyűlés illetőségéhez tartoztak, az elintézés alakjára nézve bizonyos eljárást megszabni, illetőleg méltó főispáni helytartó urnak javaslatba hozni, mely a czélnak alkotmányos szempontból is legjobban megfelelne. Ezen tárgy tüzetes megvitatása után a tanácskozmány következő megállapodásra jutott. Azon közigazgatási tárgyak, melyek korábban részint a megyei kisgyűlés, részint pedig a közgyűlés