Sürgöny, 1862. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1862-02-01 / 26. szám
Második évi folyam. szerkesztő hivatal. Bartók tere 7. sz. a. földszint. Kiadó hivatal Barátok tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden postahivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. ft kr , ft kr Egészévre 19 — Évnegyedre 4 50 Félévre 8 50 Egy hóra 2 — Vidékre, naponkint postán ft kr , ft kr Egészévre 19 — Évnegyedre 5 — Félévre 10 — Egy hóra 2 — HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi jan. 25-töl kelt legfelsőbb határozatával Mikó Antalt, Csikszék ideiglenes főkirálybiráját szolgálatától fölmenteni méltóztatott. A cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jan. 5-től legkegyelmesebben megengedni méltóztatott,hogy Bretterbauer Gusztáv, pesti ügyvédjelölt vezetéknevét „Desz kás“-ra változtathassa. A cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jan. 1- töl Bartl József, temesvári lakos vezetéknevének „Barth a li-ra változtatását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. Nógrád vármegye területén a keleti marhavész megszűnvén, az e megyében tartatni szokott, de egyidőre betiltva volt baromvásárok, rendes állatorvosi vizsgálat eszközlése mellett megengedtetnek. NEMHIVATALOS RÉSZ. Déek, jan. 30-án. L. Az erdélyi kanczelláriában rendkívüli munkásság uralkodik. Nagyszerű erőfeszítéssel dolgoznak azon munkálatok befejezésén, melyek az erdélyi országgyűlés egybehivását illetik. A nagy szorgalom, mely e munkálatokra fordittatik, gyanittatja egyszersmindazoknak terjedelmességét s az instructiók, választási rendek, szavazati rendszabályok egész sorát tünteti fel lelki szemünk előtt. — Tisztelt olvasóink méltó kíváncsiságának azonban e percben még közelebbi adatokkal nem felelhetek meg. Az itten tervben levő alkotmányünnep előeseményei mindig érdekesbek lesznek. Kuranda ur ma neve aláírásával cáfolja meg azon hírt, mely szerint ő tett volna indítványt, hogy a község-tanács titkos gyűlésben tárgyalja az alkotmány-ünnep kérdését. Kurancs úr nem érzi magát hivatva, egyúttal azon adatnak is ellentmondani, hogy ti titkos tárgyalás csakugyan szándékoltatik. A „Presse“ követeli a nyilvánosságot. A titkos tárgyalást az alkotmánybarátok megaláztatásaként tekinti. „Ezeknek— úgymond — nem kell a nyilvánosság világát kerülniök, midőn az alkotmányünnep eszméjét ajánlják és másrészt jó, ha az alkotmány ellenei a nyilvánosság előtt tanúsítják érzületeiket.“ A „Presse“-nek mindenesetre igaza van, hogy az alkotmánybarátoknak kevésbé kell tartaniuk a nyilvánosságtól, s ők biztos positióban vannak. De másrészt úgy látszik, az ellenzéki párt sem kívánja a titkot, mert a „Wanderer“ esti lapja jelenti már, hogy az ellenzék is követelendi a nyilvános tárgyalást. A községi ülés mindenesetre érdekes lesz. Az ellenzék feje a községtanácsban Berger tudor úr, kinek jeles szónoki tehetsége közismeretű. Nevezetes, hogy a „Donau Zig“, ámbár már a félvilág ellen harczot visel, mégis talált időt s alkalmat, az itteni községtanácsban barátot és ellent felingerelni s az ellenzéknek a leghatályosbban kezére dolgozni Ugyanazon perczben t. i. a midőn községtanácsunk készül vagy a februári alkotmányt, vagy az államminiszter urat megünnepelni, a „Donau Zig“ bizalmatlansági volumot ad ugyanezen községtanácsnak nyilvánítja, hogy a jelen községtanács alatt a közigazgatás roszabbodott és azon elvei állítja fel, hogy a községi testületeknek nem kell politikával foglalkozniok. — Mennyire alapos az érintett vád, bennünket nem érdekel; csak annyit említek meg, hogy valamennyi helybeli lap, pártszínezeti különbség nélkül, a „Donau Zig“ ellen kel ki, a községtanácsot védelmezve. De a „Donau Zig“ szándékát elérte, mert az ellenzéki párt a községtanácsban most azt mondhatja: „Miért akartok ti az alkotmány mellett demonstrálni, mikor a félhivatalos lap azt kívánja tőletek, hogy politikával ne foglalkozzatok?" Jó az ilyeneket megjegyezni és tanulni, hogy milyen furfangos lap az a „Donau Zig“ — mert csak ezen tanulmány segítségével érthetjük aztán meg valóban ezen becses lapnak Magyarországról szóló czikkeit. Politikai újdonsággal ezúttal nem szolgálhatok, még egy kis cáfolattal sem, miután mind itt, mind a Lajthán túl egyelőre a hírek költésével ismét fölhagytak. I, a p s z e ro e. A „Serbski Dnevnik“ legutóbbi számábani ezikkét, mivel az — szerinte — a szerb nemzet kívánságainak ultimátumául veendő, —szükségesnek véltük, tisztelt olvasóinkkal megismertetni, melyben is e következő foglaltatik : Mikép egy idő óta nagyon lábra kaptak a Magyarország kibékítéséről, az octoberi diplomának Magyarországbani életbeléptetése és Rainer Feherczeg Ő Fensége személyébeni nádorságróli hírek. A czikkíró nem tudja, hogy ezekből mi a való, de hogy ezen hírek nagyrészben valótlanok, több okoknál fogva hinni hajlandó. Ha a Magyarországgali kiegyenlítés komoly, ez csak egyedül alkotmányos országgyűlés útján történhető. Nádorról, mivel azt a nemzet választja, kötelező erejű államjogi teendőkről, az összes monarchiáhozi viszonyok rendezéséről, — országgyűlés egybehivatása előtt — a tizenkét évi, bár más alakbani rendszer folytatása és új experimentumok megkisértése nélkül szó sem lehet. — A magyarországi független sajtót tekintve, minden oda mutat, hogy Magyarországban a dolgok állami jogviszony tekintetéből úgy állanak, mint múlt évi május és június hónapokban voltak; vagyis, hogy a magyaros készek az egyetértésre, de csak alkotmányos után. És kérdi a czikkbó, hogy állanak a nemzeti kérdések? Ugye, hogy a magyarok az országgyűlési bizottmány véleménye mellett vannak ? Igaz, hogy erről az országgyűlés nem nyilatkozott; de hogy a Deák-Eötvös-féle magyar párt a bizottmány véleménye mellett most is áll, ezt azon párt harmadik korifeusa, Szalay, az ismeretes történész, legközelebbi czikke bizonyítja. — A „Serbski Dnevnik“ az országgyűlési bizottmány ellen annak idejében kimondott anathemája mellett maradván az összes szerb nemzettel, igy folytatja: Mikép a magyarok nagyon csalódnak, ha azt kivánják a szerbektől, hogy velök együtt alkotmányos utón, az alkotmányos magyar szabadságot védjék és ennek jutalmául a magyar nyelvet rájok tolják ; a valóságos Vojvodina fejében csak az egyházit és iskoláit adják, és a Vojvodából Schulrathot csinálnak, —s ezzel az egész nemzet elégedjék meg. — A magyarok a szerbeket politikai létek biztosítása nélkül nem elégíthetik ki. Álljanak be bármily körülmények, a magyarok tapasztalni fogják, hogy a szerbek nemzeti méltóságukat tudni fogják megvédeni passivitásukkal, mi az állami erőből annyit, vonand le, mint amennyiben a szerb kívánságok tekintetbe vételével gyarapodnék. Nem mulaszthatja el a czikk a Deák-féle frásist érinteni, mely szerint a szerb kerület és a szerb kívánságok a magyar alkotmány és az ország integritásával ellenkeznek. És ha ez áll, úgy sajnálja, hogy a nemzetek kívánságainak az alkotmányhoz és nem emennek azokhoz kell alkalmazkodniok. De ennek a magyar historicus, Szalay okát, adja azzal, hogy a nemzetek kifelé gravitálnának és Magyarország elébb utóbb szétomlana. — Itt a czikkiró szerint Szalay, a historicus, különös politikai bölcseséget nem árult el. Szalay szerint, ha a nemzetiségek kielégittetnének alkotmányos uton, kifelé gravitálnának — kérdi, mi történnék akkor, ha Szalay-Eötvös szerint ők nem elégittetnének ? akkor nem fognának kifelé gravitálni ? Reménye végül , hogy Szalay szavai nem a magyar nemzet szava, és hogy azok a nemzetnél viszhangra nem találnak, kiváltkép a jelen időben, midőn sokkal nagyobb egyetértésre és vállvetésre van szükségünk az állami létünket biztosító alkotmányos szabadságot kivivő közös munkában, mint amennyit hasonló czikkek által elérni lehetne. Végül ezeket mondja : „Ha valamikép Szalay szavai a magyar nemzet Deák-Eötvös-féle pártjának ultimátuma még ma is, mikor még egyenlő állásban vagyunk , akkor kénytelenek voltünk részünkről is kimondani az ultimátumot, melytől a szerb nemzet soha elállani nem fog“. Reméljük, hogy az ily, inkább makacsságból, mint szilárdságból eredő, inkább izgatásra, mint a fennforgó ügy elintézésére irányzott túlhajtó hírlapi nyilatkozatok a szerbek higgadtabb része által előbb-utóbb vissza fognak utasíttatni, s e helyett inkább a békés és méltányos capacitatió útja választatni. TÁRCZA. A párisi annonce- és reclame-üzlet. (Vége.) Ha a nyomtatott fali-reclam veszít is valamit méltóságából a festett mellett, akkor az utczai reclam még inkább. A minden szegleten púpos és más individuumok által egyenruha s a nélkül kiosztott nyomott röpiratocskák összeszedve egy kis művet képeznek, mely érdekes bepillantásokat enged a franczia főváros ipar üzletébe és nyilvános életébe, mely azonban méltán megérdemli, hogy a párisi concurrentia Chronique scandaleuse-jének neveztessék. E krónikában túlnyomó elemet képeznek a kézművesek reclamjei. Ez urak halálos gyűlölettel harczolnak egymás ellen és oly kitartással, melyhez képest egy Don Quixoteé semmi. Versben és prózában röpítik lövegeiket a világba. Hogy czéljukat elérhessék, a legnevetségesebb fogásokhoz folyamodnak. Az olvasó ítéljen maga! A „jó ördöghöz“ czimzett ház szóról szóra ezt mondja : „Egy egész öltözetet adunk annak, ki bebizonyítja, hogy czikkeink bármelyik darabja máshol kevesebbe kerül!“ — Alább ugyanabban ez áll: „Vevőinknek szívességet vélünk tenni, hogy egy népdalt is áruba bocsátunk, melyet nekünk clienseink egyike küldött be.“ E népdal refrainjét természetesen e felhívás képezi : „Vegyetek, vegyetek a jó ördögnél!“ Minthogy társulata feloszlott, tehát a „szultánnőhöz“ czímzett ház fölhívja a párisi hölgyeket, oly olcsóságból hasznot húzni, mely eddig még nem létezett. 50 (mond ötven) percent rakott!! A nagy forróság miatt az eladás reggeli tizenegy órától esti hat óráig tart! Ki a sorok közt tud olvasni, az olvasson ! A Chaussée d’Antin egyik kereskedésében, a közönség iránti szeretetből 150,000 kasmir-schawlt áldoznak leszállított áron. Ily áldozatkészség még a régi görögök és rómaiaknál sem volt szokásban. A világon legönzéstelenebb ember az „Indus “hoz czímzett kereskedés tulajdonosa; ez kinyilatkoztatja, hogy az ő kereskedése az egyetlen Parisban, mely indiai zsebkendőket ad el; sőt a mi több, ajánlkozik minden czikket, mely megszűnt tetszeni, visszavenni, s minden ellenvetés nélkül másikért becserélni. A vállfüzek régente az orvosok szemében szálka volt. Hogy is ne! Madame Martin a hölgyeknek oly corseteket ajánl, melyek legkevesebb nyomást sem gyakorolnak és a császárné nevével vannak ellátva. Mi kell egyébb! A második osztályt a kis vendéglősök foglalják el. Naponkint Páris főutczáin valóságos restaurantreclame-eső hull, különösen az evés időt megelőző órában , akkor pedig valóságos özönvizet képeznek. A „Petit Rocher de Cancale“ tulajdonosa és mások, az éhezőknek aranyhegyeket ígérnek. Egy ebéd 1 fre 75 cent, például áll egy tányér levesből, egy adag marhahúsból, egy mártásból, egy adag vastag ételből, egy adag pecsenyéből, egy tányér salátából, fél üveg bor- és kenyérből. Némely szegény ördög elhagyja magát csábittatni az olcsó ár által, elmegy, kéri és megkapja sorjában a reclameon megigérteket. De mily állapotban ? A leves ■— nincs elsózva, de izetlen és erőtlen, — a hús sovány, száraz, röviden , mesésen kifőzve, — a bor — az Isten szerelméért, hagyjuk el az analyzist — „Torkom, mely volt borcsatorna, Az én szörnyű bánatomra Vízvezető vály lett!“ kiálthatja a szánandó vendég, előrebocsátva, hogy már azelőtt volt módjában valódi bort inni. Ehhez járul még a konyhaszemélyzet hallatlan ravaszsága, mely rejtett üregében oly jól tud gazdálkodni, hogy p. o. nemritkán ballance helyett beefsteakot ad az asztalra, és megfordítva. Mindez azonban csak az alsórendű vendéglősökre is vonatkozik. Ezután a többi utczai reclameok seregéhez jutunk. Itt a philanthropia egyik barátja a közönség előtt „északi egésségital“-át dicsőíti. A nektár viz hozzá képest! Ez igen kellemes ital, mely — c ea v a s a n shire — a vért tisztítja s a gyomrot „erősiti,“ átmenetet képez a bortól a liqueurhöz s túlságos mennyiségben lehet inni, a nélkül, hogy csak legkevésbé is ártana. Azért ez olcsó ital mindenkinek fölségesen ízlik , sőt a hölgyek nem győznek belőle eleget inni! „Ide! ide!“ kiált amott Billardiusur. „Nagyszerű fogadási vetélkedés biliárdon köztem és e közt. Partie a n 3000 points!“ Alól ez áll : „E kávéház legnagyobb egész Francziaországban. 2 frankért lehet benne reggelizni. Ételek és italok a legjobb minőségűek!“ „Nem kell több másolósajtó !“ kiált egy szerencsés feltaláló. „Egy új chemiai eljárás a legelőnyösebb módon kipótolja. Nélkülözhetlen a levelezésben! Megbecsülhetetlen utazásban! Csak egy levelet kell írni és itt áll elő belőle. Szabadalmazva az egész világban. Minden utánzás legszigorúbban kikéretik.“ — „Vegyetek sajtókat, másolósajtókat, nagyot, középszerűt, kicsit !“ protestál a régiebbek feltalálója. „Az egész intelligens kereskedővilág ellátja magát ezzel. Még sohasem nyert találmány nagyobb elismerést.“ stb. „Én! !!“ kiált egy szerény suszter. „Én ! ! ! egyetlen vagyok a magam nemében. Emberfeletti megerőltetés által sikerült magamat oly állapotba helyeznem, hogy feddhetlen jóságú áruimat rendkívüli olcsó áron adhatom sat.“ — 140,000 pár czipőt férfiak, nők és gyermekek számára kinál egy másik a közönségnek. Rabatt 30 perczent, 40 perczet! Húsz, harmincz, más ajánlaton ugya ezt olvassuk. Átmegyünk tehát a néger reclamera. A párisi kézműves nem elégedve meg a közönséges hirdetésmódokkal, a fajkülönbséget is fölhasználja, hogy czéljához érhessen. Ha egy ily fekete puszták fiának tartása évenként néhány ezer frankjába kerül is , mit tesz az , hisz a jó közönségnek kell megfizetni. Csak néhány nap előtt is volt alkalmam láthatni, mennyire fokozódott már a reclame-otbh Párisban. Midőn a főváros egyik legélénkebb utczájába léptem, egy ember már hempelygett elembe,mely legalább is egy regement-muzsikát kisért. Mi volt? Egy kis néger, ki, egy járomszerüleg nyakába akasztott czifrára festett hirdetést viselt, kedélyesen ugrált s a kiváncsi tömeggel tudata, miszerint ura árulja a legvalódibb indiai szalmakalapokat egész Párisban. Az ajtónálló néger fáradsága nem vétetik ennyire igénybe. Az ajtónálló négernek köszönheti a főrangú közönség , hogy a Rue Vivienne, Rue Richelieu sat. pompás boltjaiba besétálhat, anélkül, hogy személyes egyensúlyáról csak pillanatokra is lemondani kényszerülne, mi 20 fok hidegnél mindenesetre kellemes dolog. Ha egy idegen egy ily boltba be akar lépni, csodálkozhat, hogy az ajtó orra előtt feltárni, mintha felfújták volna, hanem hogy az itt álló négert mint élő fekete reclameot tekintse, nehezen fog eszébe jutni. És a bérbevett ajtónálló számára nincs mégsem kifejezőbb s logikaibb kifejezés. Leginkább a vendéglősöknél s fodrászoknál, illatárusoknál és rousseuröknél akasztatik ki az ablak re ésa me. Hol csak egy kis szabad helyecske van, mely tulajdonosának hasznot hozhat, rögtön elfoglaltatik. Hogy Ni N.ur angol nyelvtani órákat ad, azt p. o. egy mosónő ablakában olvassuk. Egy dohánytőzsdében olvassuk, hogy Don Rodrigo vívó órákat ad, és Monsieur Pas mint tánczmester keresi kenyerét, azt egy kőszénárus szurtos barlangjában tudjuk meg. Hisz a példabeszéd az mondja : Practica est multi- plex. Láttunk hajdani egyetemi tanárokat ablakreclamejaikkal magukat élelemkereskedőknél és tej- s kávéárusnőknél kedélyesen befészkelni. Egy csapással sok legyet fogni, ehez alkalmas a szándékos véletlen reclame. Ennek titka tényleg ebből áll: Az ember elmegy egy nyomdászhoz, nyomat magának néhány száz adresset vastag betűkkel, ezeket felragasztgatja valami árucsomagocskákra, vagy ezek hiányában papírtekercsekre, az egész készletet egy gyengén összeszegezett ládába tölti, s azzal megterheli szolgáját vagy egy kétkerekű taligát s instruálja az előbbit, hogy miként viselje magát. Ez aztán tovarobog mint teherhordó vagy igavonó állat, kinéz magának egy oly utczát, hol sok lárma, tehát kíváncsiság honol, — Párisban épen nem újság! — és terhével egy falnak megy, vagy azzal egy járműnek rohan, mikor aztán az egész alkotmány széjjelmegy, a deszkák szétmállanak s az egész tartalom a kövezetre hull. A szolga zavart arczet csinál hozzá és a csomagocskákat jó ideig hagyja heverni, hogy a körülállók az adresset megjegyezhessék maguknak, így a csel sikerült, s újra elölről lehet kezdeni. Miféle reclameok vannak még! — p. o. vizhordóké, üstfoltozóké, zsibárusoké. — De igen messze menni, a reclameokat gyűlölő párisi előtt annyi volna, mintha őt magát nyilvánitanák ree amenak. És ettől Isten őrizzen bennünket. L.ka. 26. szám. — 1862. Válaszul L urnák Bécsben. II. Midőn 1848. évi októberben a bécsi ministerium az összes birodalombeli nemzetiségek egyenjogúsága végtelen horderejű, s vérkeresztségen keresztülvitt elvét az egész világ hallatára legünnepélyesebben kikiáltotta s zászlójára irta, a magyar- s erdélyországi, s bánsági román ártelmiség két Szellemi táborra oszlott. Az egyik s pedig kisebb rész, melyhez tartozni nekem is szerencsém vagy szerencsétlenségem volt, —az 1848-ki szabadelvű (nem pedig demokrata) magyar alkotmány korlátai között, alkotmányos után s eszközökkel akará, s hivő nemzetiségi igényeit létesíthetni, s ennek folytán osztá a magyarsággal a közös sorsot a balszerencsében is, s tűréseiket, s szenvedéseiket tetézte még a saját nemzetbelieik részéről reájuk ruházott „magyaron“ gúny-czim is. A hasonlíthatlanul nagyobb rész azonban elkábittatva a syreni ének varázs-hangjaitól, halelujált, s hosannát kiáltott, s az igénően csengő szavakat készpénz gyanánt vévén, nem véve magának azon fáradtságot, hogy a történet könyvét felüsse, hanem felajánlá a bécsi ministériumnak közreműködését, természetesen azon feltétel alatt s azon biztos reményben, miszerint hasznos szolgálatainak jutalma leend, a kikiáltott egyenjogúsági elvnek a román népre leendő kiterjesztése, s hogy ez rendszeres alakban eszközöltethessék, 12 kitünőbb román egyéniség, Schagunan püspökkel élükön, 1849. évi febr. 25-én Olmliczben a cs. k. Apostoli Felségéhez egy az austriai birodalombeli összes román nép egyetemére vonatkozó alapkérvényt nyújtott be, a román nép nevében, melyben 8 pontban előadák részletes kérelmeiket a román nemzeti nemzetiség biztosítása végett. A kérelem-pontok ezek voltak : 1. Az austriai birodalombeli összes románoknak az osztrák uralkodóház alatti egy és önálló nemzeti testté leendő egyesítése; az általa lakott föld kiegészítő része maradván a birodalomnak. 2. Nemzeti önálló belkormányzat, közigazgatási s egyházi tekintetben. 3. Egy nemzeti gyülekezetnek mentős előbbi egybehivása, nemzetté leendő alakulhatás tekintetéből, s különösen a) egy nemzeti főnök választása végett, kit ő Felsége erősítsen s czimét határozza meg; b) egy közigazgatási tanácsnak megválasztása végett, mely román tanács nevezetet viseljen ; c) egy önálló egyházi főnök megválasztása miatt, kit szinteő Felsége erősitne meg, s kinek alája leendnének rendelve a nemzet többi püspökei ; d) a közigazgatásnak a román kerületek s községekbeni szervezése; s e) a tanodák rendezése, s a tanulmányi szükséges intézetek alapítása végett. 4. A román nyelvnek mint hivatalos nyelvnek leendő behozatala a románokat illető minden belügyekben. 5. Nemzeti gyülekezetnek évenkinti egybehivása. 6. A román nemzetnek népességi arányban leendő képviselete a birodalmi gyűlésen. 7. A birodalmi ministeriumnál egy nemzeti közeg állittassék fel, a nemzeti ügyek képviselete s elintézése végett. 8. Ő Felsége a románok nagy -fejedelme czimét vegye fel a többi czimek közé, s viselni méltóztassék. Ezen kérvényre Ő cs. k. Apostoli Felsége 1849. évi febr. 25-én Olmüczben kelt legfelsőbb válaszában kinyilatkoztató, hogy örömmel vette a derék román nemzet hűsége s ragaszkodása iránti biztosítást, s hálával ismeré el azon terhes áldozatokat, melyeketaz a trón s az összes birodalom érdekében hozott, s megigéré, hogy a hűséges román nemzet kérvényét érdemleges tárgyalás alá vétetendi, s legrövidebb idő alatt annak megelégedésére oldandja, meg. Az érintett román főnökök, kik maga Ő Felsége részéről mint a román nemzet bizalmi férfiai s képviselői tekintettek, ezenfelül ugyanazon nap nyújtottak át egy a mondott kérvényre vonatkozó emlékiratot a birodalmi ministériumnak, s miután a március 4-ki alkotmányban a román nemzet névleg sem volt megérintve, 1849. évi mártius 12-én Ő Felségéhez egy panaszkérvényt, melyben valamint az azon évi jun. 26-án, julius 18-án, nov. 15-én, decemberben, 1850. évi januárban, mártius 11-én, 1850. évi dec. 30-án, december 31-én, 1851. évi jan. 16 án s február 19 én, 1860. évi nov. 7-én, dec. 10 én, 18-án, az cs. k. Apostoli Felsége legkegyelmesebb engedelmével 1861. évi január 13—16-án Szebenben tartatott s az erdélyi román értelmiség világából alkotott nemzeti tanácskozmány által, valamint az 1861. év folyamában több rendbeli, s a Magyar-s Erdélyország s a Bánság több részeiből alakult román küldöttségek Szombat, február 1. Naj i njilon ágok. * Császár Ő Felsége egy uj katholikus temető felállítására Konstantinápolyban — 5000 frankot utalványozott. * A Kisfaludy-társaság uj tagjaivá titkos szavazás utján következő érdemes íróink választattak meg : Bérczy Károly, Dobsa Lajos, Fábián István, Lévay József és Madách Imre (Az ember tragoediájának szerzője). A Kisfaludy-társaság febr. 5-kei nyilvános ülését megelőző estre díszelőadás fog tartatni a nemz. színpadon, Kisfaludy Károly emlékére. A jövedelem harmadrésze a Kisfaludy-társaság tőkéje gyarapítására van fölajánlva. A budai népszínház febr. 4-kén rendez hasonló czélú előadást. — Az említett nyilvános ülés jövő csütörtökön d. e. 10 órakor fog tartatni a nemzeti múzeum nagy teremében. A belépés jegyek nélkül történik. Megnyitó beszédet b. Eötvös József fog tartani, a további programm sorában pedig a figyelmet leginkább bírja Arany János felolvasása, ki egy új eposából fog részeket előadni.