Sürgöny, 1862. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1862-02-01 / 26. szám

Második évi folyam. szerkesztő hivatal. Bar­tók­ tere 7. sz. a. földszint. Kiadó hivatal B­arátok tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok­ tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden posta­hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. ft kr , ft kr Egészévre 19 — Évnegyedre 4 50 Félévre 8 50 Egy hóra 2 — Vidékre, naponkint postán ft kr , ft kr Egészévre 19 — Évnegyedre 5 — Félévre 10 — Egy hóra 2 — HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi jan. 25-töl kelt legfelsőbb határozatával Mikó Antalt, Csik­szék ideig­lenes főkirálybiráját szolgálatától fölmenteni méltóz­­tatott. A cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jan. 5-től leg­­kegyelmesebben megengedni méltóztatott,hogy Bret­ter­bau­er Gusztáv, pesti ügyvédjelölt vezetéknevét „D­e­s­z k­á­s“-ra változtathassa. A cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jan. 1- töl Bartl József, temesvári lakos vezetéknevének „B­a­r­­t­h a li-ra változtatását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. Nógrád vármegye területén a keleti marhavész megszűnvén, az e megyében tartatni szokott, de egy­­időre betiltva volt baromvásárok, rendes állatorvosi vizsgálat eszközlése mellett megengedtetnek. NEMHIVATALOS RÉSZ. Déek, jan. 30-án. L. Az erdélyi kanczelláriában rendkívüli munkásság uralkodik. Nagyszerű erőfeszí­téssel dolgoznak azon munkálatok befejezésén, melyek az erdélyi országgyűlés egybehivását illetik. A nagy szorgalom, mely e munkálatokra fordittatik, gyanittatja egyszersmindazoknak ter­­jedelmességét s az instructiók, választási rendek, szavazati rendszabályok egész sorát tünteti fel lelki szemünk előtt. — Tisztelt olvasóink méltó kíváncsiságának azonban e perc­ben még köze­lebbi adatokkal nem felelhetek meg. Az itten tervben levő alkotmány­ünnep elő­­eseményei mindig érdekesbek lesznek. Kuranda ur ma neve­ aláírásával c­áfolja meg azon hírt, mely szerint ő tett volna indítványt, hogy a község-tanács titkos gyűlésben tárgyalja az alkotmány-ünnep kérdését. Kurancs úr nem érzi magát hivatva, egyúttal azon adatnak is ellent­mondani, hogy ti titkos tárgyalás csakugyan szándékoltatik. A „Presse“ követeli a nyilvános­ságot. A titkos tárgyalást az alkotmány­barátok megaláztatásaként tekinti. „Ezeknek­­— úgy­mond — nem kell a nyilvánosság világát kerül­­niök, midőn az alkotmány­ünnep eszméjét ajánlják és másrészt jó, ha az alkotmány ellenei a nyil­vánosság előtt tanúsítják érzületeiket.“ A „Pres­se“-nek mindenesetre igaza van, hogy az alkot­mány­barátoknak kevésbé kell tartaniuk a nyil­vánosságtól, s ők biztos positióban vannak. De másrészt úgy látszik, az ellenzéki párt sem kívánja a titkot, mert a „Wanderer“ esti lapja jelenti már, hogy az ellenzék is követelendi a nyilvános tárgya­lást. A községi ülés mindenesetre érdekes lesz. Az ellenzék feje a község­tanácsban Berger tu­dor úr, kinek jeles szónoki tehetsége köz­isme­­retű. Nevezetes, hogy a „Donau Zig“, ámbár már a félvilág ellen harczot visel, mégis talált időt s alkalmat, az itteni községtanácsban bará­tot és ellent felingerelni s az ellenzéknek a leg­­hatályosbban kezére dolgozni Ugyanazon percz­ben t. i. a midőn községtanácsunk készül vagy a februári alkotmányt, vagy az államminiszter urat megünnepelni, a „Donau Zig“ bizalmatlansági volumot ad ugyanezen községtanácsnak­­ nyil­vánítja, hogy a jelen községtanács alatt a köz­­igazgatás roszabbodott és azon elvei állítja fel, hogy a községi testületeknek nem kell politi­kával foglalkozniok. — Mennyire alapos az érintett vád, bennünket nem érdekel; csak annyit említek meg, hogy valamennyi helybeli lap, pártszínezeti különbség nélkül, a „Donau Zig“ ellen kel ki, a községtanácsot védel­mezve. De a „Donau Zig“ szándékát elérte, mert az ellenzéki párt a községtanácsban most azt mondhatja: „Miért akartok ti az alkotmány mel­lett demonstrálni, mikor a félhivatalos lap azt kívánja tőletek, hogy politikával ne foglalkoz­zatok?" Jó az ilyeneket megjegyezni és tanulni, hogy milyen furfangos lap az a „Donau Zig“ — mert csak ezen tanulmány segítségével ért­hetjük aztán meg valóban ezen becses lapnak Magyarországról szóló czikkeit. Politikai újdonsággal ezúttal nem szolgál­hatok, még egy kis c­áfolattal sem, miután mind itt, mind a Lajthán túl egyelőre a hírek költésé­vel ismét fölhagytak. I, a p s z e ro­­ e. A „Serbski Dnevnik“ legutóbbi számábani ezik­­két, mivel az — szerinte — a szerb nemzet kívánságai­nak ultimátumául veendő, —szükségesnek véltük, tisz­telt olvasóinkkal megismertetni, melyben is e követ­kező foglaltatik : Mikép egy idő óta nagyon lábra kaptak a Ma­­gyarország kibékítéséről, az octoberi diplomának Ma­­gyarországbani életbeléptetése és Rainer Feherczeg Ő Fensége személyébeni nádorságróli hírek. A czikkíró nem tudja, hogy ezekből mi a való, de hogy ezen hírek nagyrészben valótlanok, több okoknál fogva hinni haj­landó. Ha a Magyarországgali kiegyenlítés komoly, ez csak egyedül alkotmányos országgyűlés útján tör­ténhető. Nádorról, mivel azt a nemzet választja, köte­lező erejű államjogi teendőkről, az összes monarchiá­­hozi viszonyok rendezéséről, — országgyűlés egybehi­vatása előtt — a tizenkét évi, bár más alakbani rend­szer folytatása és új experimentumok megkisértése nélkül szó sem lehet. — A magyarországi független sajtót tekintve, minden oda mutat, hogy Magyarország­­ban a dolgok állami jogviszony tekintetéből úgy álla­nak, mint múlt évi május és június hónapokban voltak; vagyis, hogy a magyaros­ készek az egyetértésre, de csak alkotmányos után. És kérdi a czikkb­ó, hogy álla­nak a nemzeti kérdések? Ugy­e, hogy a magyarok az országgyűlési bizottmány véleménye mellett vannak ? Igaz, hogy erről az országgyűlés nem nyilatkozott; de hogy a Deák-Eötvös-féle­ magyar párt a bizottmány vé­leménye mellett most is áll, ezt azon párt harmadik korifeusa, Szalay, az ismeretes történész, legközelebbi czikke bizonyítja. — A „Serbski Dnevnik“ az ország­gyűlési bizottmány ellen annak idejében kimondott anathemája mellett maradván az összes szerb nemzet­tel, igy folytatja: Mikép a magyarok nagyon csalód­nak, ha azt kivánják a szerbektől, hogy velök együtt alkotmányos utón, az alkotmányos magyar szabadsá­got védjék és ennek jutalmául a magyar nyelvet rájok tolják ; a valóságos Vojvodina fejében csak az egyhá­zit és iskoláit adják, és a Vojvodából Schulrathot csi­nálnak, —­s ezzel az egész nemzet elégedjék meg. — A magyarok a szerbeket politikai létek biztosítása nélkül nem elégíthetik ki. Álljanak be bármily kö­rülmények, a magyarok tapasztalni fogják, hogy a szerbek nemzeti méltóságukat tudni fogják megvédeni passivitásukkal, mi az állami erőből annyit, vonand le, mint a­mennyiben a szerb kívánságok tekintetbe véte­lével gyarapodnék. Nem mulaszthatja el a czikk a Deák-féle frásist érinteni, mely szerint a szerb kerület és a szerb kívánságok a magyar alkotmány és az or­szág integritásával ellenkeznek. És ha ez áll, úgy saj­nálja, hogy a nemzetek kívánságainak az alkotmány­hoz és nem emennek azokhoz kell alkalmazkodniok. De ennek a magyar historicus, Szalay okát, adja azzal, hogy a nemzetek kifelé gravitálnának és Magyaror­szág elébb utóbb szétomlana. — Itt a czikkiró szerint Szalay, a historicus, különös politikai bölcseséget nem árult el. Szalay szerint, ha a nemzetiségek kielégit­­tetnének alkotmányos uton, kifelé gravitálnának — kérdi, mi történnék akkor, ha Szalay-Eötvös sze­rint ő­k nem elégittetnének ? akkor nem fognának kifelé gravitálni ? Reménye végül , hogy Szalay szavai nem a magyar nemzet szava, és hogy azok a nemzetnél viszhangra nem találnak, kiváltkép a jelen időben, midőn sokkal nagyobb egyetértésre és vállvetésre van szükségünk az állami létünket bizto­sító alkotmányos szabadságot kivivő közös munkában, mint a­mennyit hasonló czikkek által elérni lehetne.­­ Végül ezeket mondja : „Ha valamikép Szalay szavai a magyar nemzet Deák-Eötvös-féle pártjának ultimátuma még ma is, mikor még egyenlő állásban vagyunk , akkor kénytele­nek voltünk részünkről is kimondani az ultimátumot, melytől a szerb nemzet soha elállani nem fog“. Reméljük, hogy az ily, inkább makacsságból, mint szilárdságból eredő, inkább izgatásra, mint a fennforgó ü­gy elintézésére irányzott túlhajtó hírlapi nyilatkozatok a szerbek higgadtabb része által előbb-utóbb vissza fog­nak utasíttatni, s e helyett inkább a békés és méltá­nyos capacitatió útja választatni. TÁRCZA. A párisi annonce- és reclame-üzlet. (Vége.) Ha a nyomtatott fali-reclam veszít is valamit mél­tóságából a festett mellett, akkor az utczai reclam még inkább. A minden szegleten púpos és más individuu­mok által egyenruha s a nélkül kiosztott nyomott röp­­iratocskák összeszedve egy kis művet képeznek, mely érdekes bepillantásokat enged a franczia főváros ipar üzletébe és nyilvános életébe, mely azonban méltán megérdemli, hogy a párisi concurrentia Chronique scandaleuse-jének neveztessék. E krónikában túlnyomó elemet képeznek a kéz­művesek reclamjei. Ez urak halálos gyűlölettel har­­czolnak egymás ellen és oly kitartással, melyhez ké­pest egy Don Quixoteé semmi. Versben és prózában röpítik lövegeiket a világba. Hogy czéljukat elérhes­sék, a legnevetségesebb fogásokhoz folyamodnak. Az olvasó ítéljen maga! A „jó ördöghöz“ czimzett ház szóról szóra ezt mondja : „Egy egész öltözetet adunk annak, ki bebi­zonyítja, hogy czikkeink bármelyik darabja máshol kevesebbe kerül!“ — Alább ugyanabban ez áll: „Ve­vőinknek szívességet vélünk tenni, hogy egy népdalt is áruba bocsátunk, melyet nekünk clienseink egyike küldött be.“ E népdal refrainjét természetesen e felhí­vás képezi : „Vegyetek, vegyetek a jó ördögnél!“ Minthogy társulata feloszlott, tehát a „szultán­­nőhöz“ czímzett ház fölhívja a párisi hölgyeket, oly ol­csóságból hasznot húzni, mely eddig még nem létezett. 50 (mond ötven) percent rakott!! A nagy forróság miatt az eladás reggeli tizenegy órától esti hat óráig tart! Ki a sorok közt tud olvasni, az olvasson ! A Chaussée d’Antin egyik kereskedésében, a kö­zönség iránti szeretetből 150,000 kasmir-schawlt áldoz­nak leszállított áron. Ily áldozatkészség még a régi görögök és rómaiaknál sem volt szokásban. A világon legönzéstelenebb ember az „Indus “hoz czímzett kereskedés tulajdonosa; ez kinyilatkoztatja, hogy az ő kereskedése az egyetlen Parisban, mely indiai zsebkendőket ad el; sőt a mi több, ajánlkozik minden czikket, mely megszűnt tetszeni, visszavenni, s minden ellenvetés nélkül másikért becserélni. A vállfüzek régente az orvosok szemében szálka volt. Hogy is ne! Madame Martin a hölgyeknek oly corseteket ajánl, melyek legkevesebb nyomást sem gyakorolnak és a császárné nevével vannak ellátva. Mi kell egyébb! A második osztályt a kis vendéglősök foglalják el. Naponkint Páris főutczáin valóságos restaurant­­reclame-eső hull, különösen az evés időt megelőző órá­ban , akkor pedig valóságos özönvizet képeznek. A „Petit Rocher de Cancale“ tulajdonosa és mások, az éhezőknek aranyhegyeket ígérnek. Egy ebéd 1 fre 75 cent, például áll egy tányér levesből, egy adag marha­húsból, egy mártásból, egy adag vastag ételből, egy adag pecsenyéből, egy tányér salátából, fél üveg bor- és kenyérből. Némely szegény ördög elhagyja magát csábittatni az olcsó ár által, elmegy, kéri és megkapja sorjában a reclameon megigérteket. De mily állapot­ban ? A leves ■— nincs elsózva, de izetlen és erőtlen, — a hús sovány, száraz, röviden , mesésen kifőzve, — a bor — az Isten szerelméért, hagyjuk el az analyzist — „Torkom, mely volt borcsatorna, Az én szörnyű bánatomra Vízvezető vály lett!“ kiálthat­ja a szánandó vendég, előrebocsátva, hogy már azelőtt volt módjában valódi bort inni. Ehhez járul még a konyhaszemélyzet hallatlan ravaszsága, mely rejtett üregében oly jól tud gazdálkodni, hogy p. o. nemritkán ballance helyett beefsteakot ad az asztalra, és megfordítva. Mindez azonban csak az alsórendű­ vendéglősökre is vonatkozik. Ezután a többi utczai reclameok seregéhez ju­tunk. Itt a philanthropia egyik barátja a közönség előtt „északi egésségital“-át dicsőíti. A nektár viz hozzá képest! Ez igen kellemes ital, mely — c e­­­a v a s a n s­­hire — a vért tisztítja s a gyomrot „erősiti,“ átme­netet képez a bortól a liqueurhöz s túlságos mennyi­ségben lehet inni, a nélkül, hogy csak legkevésbé is ártana. Azért ez olcsó ital mindenkinek fölségesen íz­lik , sőt a hölgyek nem győznek belőle eleget inni! „Ide! ide!“ kiált amott Billardiusur. „Nagyszerű fogadási vetélkedés biliárdon köztem és e közt. P­a­r­­t­i­e a n 3000 points!“ Alól ez áll : „E kávéház leg­nagyobb egész Francziaországban. 2 frankért lehet benne reggelizni. Ételek és italok a legjobb minő­ségűek!“ „Nem kell több másoló­sajtó !“ kiált egy szeren­csés feltaláló. „Egy új chemiai eljárás a legelőnyösebb módon kipótolja. Nélkülözhetlen a levelezésben! Meg­becsülhetetlen utazásban! Csak egy levelet kell írni és itt áll elő belőle. Szabadalmazva az egész világban. Minden utánzás legszigorúbban kikéretik.“ — „Ve­gyetek sajtókat, másoló­sajtókat, nagyot, középszerűt, kicsit !“ protestál a régiebbek feltalálója. „Az egész intelligens kereskedővilág ellátja magát ezzel. Még sohasem­ nyert találmány nagyobb elismerést.“ stb. „Én! !!“ kiált egy szerény suszter. „Én ! ! ! egyetlen vagyok a magam nemében. Emberfeletti meg­erőltetés által sikerült magamat oly állapotba helyez­nem, hogy feddhetlen jóságú áruimat rendkívüli olcsó áron adhatom sat.“ — 140,000 pár czipőt férfiak, nők és gyermekek számára kinál egy másik a közönség­nek. Rabatt 30 perczent, 40 percze­t! Húsz, harmincz, más ajánlaton ugya ezt olvassuk. Átmegyünk tehát a néger­ reclamera. A párisi kézműves nem elégedve meg a közönséges hirdetés­módokkal, a fajkülönbséget is fölhasználja, hogy czéljához érhessen. Ha egy ily fekete puszták fiá­­nak tartása évenként néhány ezer frankjába kerül is , mit tesz az , hisz a jó közönségnek kell megfizetni. Csak néhány nap előtt is volt alkalmam láthatni, mennyire fokozódott már a reclame-otbh Párisban. Mi­dőn a főváros egyik legélénkebb utczájába léptem, egy ember már hempelygett elembe,mely legalább is egy rege­­ment-muzsikát kisért. Mi volt? Egy kis néger, ki, egy járomszerüleg nyakába akasztott czifrára festett hir­detést viselt, kedélyesen ugrált s a kiváncsi tömeg­gel tudata, miszerint ura árulja a legvalódibb indiai szalmakalapokat egész Párisban. Az ajtónálló né­ger fáradsága nem vétetik ennyire igénybe. Az ajtónálló négernek köszönheti a főrangú közön­ség , hogy a Rue Vivienne, Rue Richelieu sat. pompás boltjaiba besétálhat, a­nélkül, hogy személyes egyensúlyáról csak pillanatokra is lemondani kény­szerülne, mi 20 fok hidegnél mindenesetre kellemes dolog. Ha egy idegen egy ily boltba be akar lépni, csodálkozhat, hogy az ajtó orra előtt feltárni, mintha felfújták volna, hanem hogy az itt álló négert mint élő fekete reclameot tekintse, nehezen fog eszébe jutni. És a bérbevett ajtónálló számára nincs mégsem kifejezőbb s logikaibb kifejezés. Leginkább a vendéglősöknél s fodrászoknál, illat­­árusoknál és rou­sseuröknél akasztatik ki az ablak r­e és­a me. Hol csak egy kis szabad helyecske van, mely tulajdonosának hasznot hozhat, rögtön elfoglalta­­tik. Hogy Ni N.­ur angol nyelvtani órákat ad, azt p. o. egy mosónő ablakában olvassuk. Egy dohánytőzsdé­ben olvassuk, hogy Don Rodrigo vívó órákat ad, és Monsieur Pas mint tánczmester keresi kenyerét, azt egy kőszénárus szurtos barlangjában tudjuk meg. Hisz­­ a példabeszéd az mondja : Practica est multi-­ pl­e­x. Láttunk hajdani egyetemi tanárokat ablak­­reclamejaikkal magukat élelemkereskedőknél és tej- s kávéárusnőknél kedélyesen befészkelni. Egy csapással sok legyet fogni, ehez alkalmas a szándékos véletlen reclame. Ennek titka tényleg ebből áll: Az ember elmegy egy nyomdászhoz, nyomat ma­gának néhány száz adresset vastag betűkkel, ezeket felragasztgatja valami árucsomagocskákra, vagy ezek hiányában papírtekercsekre, az egész készletet egy gyengén összeszegezett ládába tölti, s azzal megterheli szolgáját vagy egy kétkerekű taligát s instruálja az előbbit, hogy miként viselje magát. Ez aztán tovaro­bog mint teherhordó vagy iga­vonó állat, kinéz magá­nak egy oly utczát, hol sok lárma, tehát kíváncsiság honol, —­ Párisban épen nem újság! — és terhével egy falnak megy, vagy azzal egy járműnek rohan, mikor aztán az egész alkotmány széjjelmegy, a deszkák szétmállanak s az egész tartalom a kövezetre hull. A szolga zavart arczet csinál hozzá és a csomagocskákat jó ideig hagyja heverni, hogy a körülállók az adresset megjegyezhessék maguknak, így a csel sikerült, s újra elölről lehet kezdeni. Miféle reclameok vannak még! — p. o. vizhor­­dóké, üstfoltozóké, zsibárusoké. — De igen messze menni, a reclameokat gyűlölő párisi előtt annyi volna, mintha őt magát nyilvánitanák ree amenak. És ettől Isten őrizzen bennünket. L.ka. 26. szám. — 1862. Válaszul L urnák Bécsben. II. Midőn 1848. évi októberben a bécsi ministerium az összes birodalombeli nemzetiségek egyenjogúsága végtelen horderejű, s vérkeresztségen keresztülvitt el­vét az egész világ hallatára legünnepélyesebben kiki­áltotta s zászlójára irta, a magyar- s erdélyországi, s bánsági román ártelmiség két Szellemi táborra oszlott. Az egyik s pedig kisebb rész, melyhez tartozni nekem is szerencsém vagy szerencsétlenségem volt, —az 1848-ki szabadelvű (nem pedig demokrata) magyar al­kotmány korlátai között, alkotmányos után s eszközök­kel akará, s hivő nemzetiségi igényeit létesíthetni, s ennek folytán osztá a magyarsággal a közös sorsot a bal­szerencsében is, s tűréseiket, s szenvedéseiket te­tézte még a saját nemzetbelieik részéről reájuk ruhá­zott „m­agyaron“ gúny-czim is. A hasonlíthatlanul nagyobb rész azonban elká­­bittatva a syreni ének varázs-hangjaitól, halelujált, s hosannát kiáltott, s az igénően csengő szavakat kész­pénz gyanánt vévén, nem véve magának azon fáradt­ságot, hogy a történet könyvét felüsse, hanem fel­­ajánlá a bécsi ministériumnak közreműködését, termé­szetesen azon feltétel alatt s azon biztos reményben, miszerint hasznos szolgálatainak jutalma leend, a kiki­áltott egyenjogúsági elvnek a román népre leendő ki­­terjesztése, s hogy ez rendszeres alakban eszközöltet­hessék, 12 kitünőbb román egyéniség, Schagunan püs­­pökkel élükön, 1849. évi febr. 25-én Olmliczben a cs. k. Apostoli Felségéhez egy az austriai birodalombeli összes román nép egyetemére vonatkozó alap­kérvényt nyújtott be, a román nép nevében, melyben 8 pont­ban előadák részletes kérelmeiket a román nemzet­i nemzetiség biztosítása végett. A kérelem-pontok ezek voltak : 1. Az austriai birodalombeli összes románoknak az osztrák uralkodó­ház alatti egy és önálló nemzeti testté leendő egyesítése; az általa lakott föld kiegészítő része maradván a birodalomnak. 2. Nemzeti önálló belkormányzat, közigazgatási s egyházi tekintetben. 3. Egy nemzeti gyülekezetnek mentős előbbi egy­­behivása, nemzetté leendő alakulhatás tekintetéből, s különösen a) egy nemzeti főnök választása végett, kit ő Felsége erősítsen s czimét határozza meg; b) egy közigazgatási tanácsnak megválasztása végett, mely román tanács nevezetet viseljen ; c) egy önálló egyházi főnök megválasztása miatt, kit szinte­­ő Felsége erősitne meg, s kinek alája leend­­nének rendelve a nemzet többi püspökei ; d) a közigazgatásnak a román kerületek s köz­­ségekbeni szervezése; s e) a tanodák rendezése, s a tanulmányi szüksé­ges intézetek alapítása végett. 4. A román nyelvnek mint hivatalos nyelvnek leendő behozatala a románokat illető minden bel­­ügyekben. 5. Nemzeti gyülekezetnek évenkinti egybehivása. 6. A román nemzetnek népességi arányban le­endő képviselete a birodalmi gyűlésen. 7. A birodalmi ministeriumnál egy nemzeti közeg állittassék fel, a nemzeti ügyek képviselete s elintézése végett. 8. Ő Felsége a románok nagy -fejedelme czimét vegye fel a többi czimek közé, s viselni mél­­tóztassék. Ezen kérvényre Ő cs. k. Apostoli Felsége 1849. évi febr. 25-én Olmüczben kelt legfelsőbb válaszában kinyilatkoztató, hogy örömmel vette a derék román nemzet hűsége s ragaszkodása iránti biztosítást, s hálával ismeré el azon terhes áldozatokat, melyeket­­az a trón s az összes birodalom érdekében hozott, s meg­­igéré, hogy a hűséges román nemzet kérvé­nyét érdemleges tárgyalás alá vétetendi, s legrövi­debb idő alatt annak megelégedésére oldandja, meg. Az érintett román főnökök, kik maga Ő Felsége részéről mint a román nemzet bizalmi férfiai s képvi­selői tekintettek, ezenfelül ugyanazon nap nyújtottak át egy a mondott kérvényre vonatkozó emlékiratot a birodalmi ministériumnak, s miután a március 4-ki al­kotmányban a román nemzet névleg sem volt meg­érintve, 1849. évi mártius 12-én Ő Felségéhez egy pa­naszkérvényt, melyben valamint az azon évi jun. 26-án, julius 18-án, nov. 15-én, decemberben, 1850. évi ja­­nuárban, mártius 11-én, 1850. évi dec. 30-án, decem­ber 31-én, 1851. évi jan. 16 án s február 19 én, 1860. évi nov. 7-én, dec. 10 én, 18-án, az­­ cs. k. Apostoli Felsége legkegyelmesebb engedelmével 1861. évi január 13—16-án Szebenben tartatott s az er­délyi román értelmiség világából alkotott nem­zeti tanácskozmány által, valamint az 1861. év folyamában több rendbeli, s a Magyar-­s Erdélyország s a Bánság több részeiből alakult román küldöttségek Szombat, február 1. Naj i njilon ágok. * Császár Ő Felsége egy uj katholikus temető felállítására Konstantinápolyban — 5000 frankot utal­ványozott. * A Kisfaludy-társaság uj tagjaivá titkos szavazás utján következő érdemes íróink választattak meg : Bérczy Károly, Dobsa Lajos, Fábián István, Lévay József és Madách Imre (Az ember tragoediá­jának szerzője). A Kisfaludy-társaság febr. 5-kei nyilvános ülését megelő­ző estre díszelőadás fog tartatni a nemz. színpadon, Kis­faludy Károly emlékére. A jövedelem harmadrésze a Kisfaludy-társaság tőkéje gyarapítására van fölajánlva. A budai népszínház febr. 4-kén rendez hasonló czélú elő­adást. — Az említett nyilvános ülés jövő csütörtökön d. e. 10 órakor fog tartatni a nemzeti múzeum nagy teremében. A belépés jegyek nélkül történik. Megnyitó beszédet b. Eötvös József fog tartani, a további programm sorában pedig a figyelmet leginkább bírja Arany János felolvasása, ki egy új eposából fog részeket előadni.

Next