Sürgöny, 1862. március (2. évfolyam, 50-74. szám)
1862-03-01 / 50. szám
Második évi folyam. tiszkesztő hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Kiadó hivatal: Barátok tere 7. sz. a földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok tere 7. szám, földszint. 50. szám — 1802. Szombat, martius 1. Vidéken bérmentes levelekben , minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNT Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. ft kr , ft kr Egészévre 36 — Évnegyedre 4 50 Félévre 8 50 Egy hóra 2 — Vidékre, naponkint postán ft kr , ft kr Egészévre 19 — Évnegyedre 5 — Félévre 10 — Egy hóra 2 — HIVATALOS RÉSZ. Mi a megye a 48-ki törvény értelmében ? A „Pesti Napló“ fölcsapott „negyvenhetesnek.“ Igaz ugyan, hogy a megyérőli czikkünkre adott válasza nem mond határozott ítéletet a 48 ki megyéről, s csik azt mondja, hogy ő „sem tartja a megye 48-ki szervezetét emberileg szólva teljesen kielégítőnek." Ezzel pedig semmi sincs mondva. Mert hisz volt, van, leend e valaha „emberi intézmény, mely emberileg szólva teljesen kielégítő.“ Hanem hogy a „P. N.“ alkalmasint a provisorium hatása alatt 47-es lett, s fölhagyott a 48-as állásponttal, kétségbevonhatlanul kitűnik abból, mivel „tiltakozik minden oly rendezés ellen, mely a megyéket politikai jogaiktól meg akarná fosztani, tisztán közigazgatási közegekké aljasítván.“ Nem ereszkedünk most annak újólagos megvitatásába, hogy a 48. törvények sarkköve, a felelős ministérium mikép fogna kiegyeztetni a megye politikai hatáskörével? — Nem kérdezzük, miként van az, hogy midőn a dicasteriális kormányzatot visszautasíuk, annak természetes alapját, vagy tán helyesebben, az annak megfelelő ellensúlyt, a megye politikai hatóságát föntartani akarjuk?? Csak azt szeretnék tudni, hogy rimnő tulajdonságban és mi czélból gyakoroljon a megye politikai hatáskört, midőn tettleg megszűnt a törvényhozás tényezője lenni?? A 47-ei megye az országgyűlés tagja volt, oda követeket küldött, azoknak utasításokat adott. Tehát törvényes körébe vágott a közkérdések vitatása s eldöntése, s politikai határozatok hozatala. A 48-ki megye azonban tettleg csak administratív közeg; politikai köre nincs; az országgyűlésnek nem tagja, mert választókerületek küldik a követeket; ezeknek pedig sem a megye, de még a választókerületek sem adhatnak utasítást. Tehát semmi ok sincs reá, hogy a megye politizáljon, közkérdéseket vitasson, jegyzőkönyvekbe határozatokat registráljon, miket in fine finali nem foganatosíthat. Nem is lehet az ily politizáló megyét sehogysem beleilleszteni azon képviseleti parlamenti rendszerbe, melyet az 1848-diki törvények megalapítani szeretnek. Ha csak mi föl nem fedezünk valami specifice magyar képviseleti rendszert? Pedig az 1848-diki törvények nagyon kétségessé teszik, vájjon van-e bennünk annyi eredetiség s fölfedezési talentum, amennyi ily magyar megyének a franczia képviseleti rendszerrel való organikus egybekötéséhez szükséges volna. Mert e részben se példák, se elméletek nem állnak tanulságul előttünk. És miután nem szabad kétségbevonnunk, hogy a „P.N.“ vezérei, kik ha nem szülői, legalább keresztapai tisztet viseltek az 1848-ki törvénymű mellett, az 1848-ki törvények szellemét s következéseit ne ismernék, nem marad egyébb hátra, mint arról győződnünk meg, hogy a megyék politikai hatáskörük föntartása képezi azon hidat, melyen észrevétlenül a 47-ki alapra átmentek. Quod erat demonstrandum. Egyébiránt, ha iróniája a sorsnak, hogy az 1848-ki törvények szellemét s következményeit mi védjük a„P.N.“ ellen, még nagyobb iróniája a sorsnak fogna lenni, hogy ha a „P. N.“ vezérei ministeri állásira jutván, e legújabb megyei elméleteket létesítenék. Vájjon hiszik-e komolyan, hogy ők képesek lesznek ily megyékkel csak pár hétig is kormányozni?. . . anélkül, hogy a felelősséget magukról elhárítanák ? Ha mi azt hihetnők, hogy ők erre képesek lesznek, akkor még ma indivényeznek a megyei bizottmányoknak s összes politikai hatáskörüknek restauratióját; — mert ily megyék nem fognának veszedelmesek lenni. De mi azt vettük észre, miszerint a megyék 1860—6- ben is oly messzire mentek, hogy a „P. N.“ nem követhette őket; pedig akkor még a „P. N.“ ellenzék volt! Hátha a „P. N.“ kormányon fogna lenni! Aut aut! A 47-ki alkotmány a megyerendszer volt. Visszamenni ezen alapra, az 1790 : 10-re, dicasteriumokkal, megyékkel, — ez talán ezer és egy körülménynél fogva lehetlen, de legalább érthető, logikai valami. De képviseleti rendszer felelős ministeriummal — a régi alkotmány alapján, a megyerendszeren ; — ez képtelenség. K. Aurel: TÁRCZA. A társadalmi élet Belgrádban. (Az „Ost und West” után.) Az ország fő-és székvárosában a társadalmi életet és annak formáit kívánjuk elemezni; a pillanat kedvező, mert azok délpontja a farsangi időre esik. Ezelőtt húsz évvel alig bátorkodott valaki a bennszülöttek közül frakkban és czylinderrel megjelenni; az úgynevezett „német köntös“ iránti ellenszenv csaknem általános volt és gykran igen élénk. Az akkor még ritka táncrvigalmakon a leányok nem jelentek meg, csak a nők és pedig nemzeti öltönyben. Lassankint azonban a fiatal uracsok hazatértek Páris, Bécs és Berlinből, meghozták az utolsó divatot és csak magukat tárták illendően öltözött emberekül. Rövid időre az attila kezdett tért foglalni, de hiába, hamar kitolta helyéből a majd hosszabb, majd rövidebb frakk. Azonban az öregebb urak mégis vonakodtak azt magukra venni és ezen igen eclatáns haladást az ifjakra bízták. A czylinder azonban jobban járt, mivel azt többen most európai öntudattal viselik és pedig olyanok, kik előtt az tiz évvel ezelőtt gyávasági és izzadtsági kürtő volt. Közönségesen most is az ízléstelen sipka járja, különösen a kereskedelem és ipar embereinél. Idővel a reményteljesek megválaszták ennek hiányzó felét és igy történt, mikép gyakran a Monsieur á la parisienne és Madame á la serbe karöltve jelentek meg, mi ismét vastag újítás volt, mert nem vala szokásban a nőt karonfogva vezetni; de a családban a gyengébb rész uralkodott és a háztartás akkor is most is szerbül vitetik. Ezen nem öszhangzatos dualismus még most is érvényben van ugyan, de az á la paristenne öltöző urhölgyek száma szaporodik és úgy látszik, hogy a divatlapok a még nyakaskodókat lassan kint meghódítandják. És a szerb nemzeti büszkeség — kérdezik önök — nem szegült ellene, nem protestált, nem lázadt fel ezen idegen irányzat ellen , nem lépett semmi reactio közbe ? Nem tudok róla semmit, de meg kell jegyeznem, mikép a nem utazott ifjúság közt ezen szerb-ellenes viselet iránt régi gyűlölet mutatkozott, sőt kísérletek is létettek az új-divatu szerb viselettel; de az iskolai főbb hivatalnok urak úgy megszerették a ragyogót, mikép az ifjúság közti reactionárius mozgalmak igen élénk, sőt szenvedélyes ellenállásra találtak, s végre nevetségessé tétettek, mivel az első kísérletek a honi viselet nemesítésére, épen nem a legsikerültebbek voltak. Ilyesminek felülről kell vala történnie, de erre nézve hiányzott az erkölcsi bátorság, ízlés és bizonyára az akarat is. Nem sokára a hivatalnokok egyenruhába való öltöztetése jött divatba városon és falun, kék felöltő kabát aranyhimzetű gallérral és a szivárvány színeinek s az egér szürkeszinek mindennemű alkalmazása a hajtókákon voltak napirenden, e mellé veres fez a fejen, arany kardkötő, aczél hüvely kard és arany kardbojt egészíté ki a viseletét. Hogyan csillogott és fénylett minden, az pompásnak találtatott addig, miguj volt. Csak az öreg urak rázták fejüket, de meg is simultak. A tanuló ifjúság is egyenruhát nyert galléraikon arany szegéllyel, azaz ha megszerezheté azt. Ismertem akkor egy senatort, ki mindig káromkodott, ha az aranyhímezetűi egyenruhát fel kelle öltenie, melyben ő igen kényelmetlenül érzé magát, mint sok kortársai. Akkor egyenesen tagadták, hogy szerb nemzeti viselet léteznék a férfiak számára, azt állítván, mikép a bosniai nemesség török öltönyt hord, mi nem igaz, mert az ozmanliknak különös viseletük van. A bosnyák nemesség csak a turbánt vette át az ozmanliktól, de még ezt is módosította. És meddig tartott ezen egyenruha-áradás hullámzása ? Úgy vélem, addig, míg az elsőszülött egyenruha bemocskolódott vagy elrongyollott, s nagyon kétlem, hogy sokan új egyenruhát készíttettek volna maguknak. Nagyon sokba jött azt Belgrádból hozatni, s annak tisztán tartása nehéz, mivel egész Szerbiában nem volt oly egyén, ki csak a megrozsdásodott aczél-kardhüvelyt fényesre csiszolhatta volna. A hadsereg is meghódolt a divat e hullámzásának. A zöld frakk elvettetett, helyébe térdig érő kék kabát tétetett, s mellé az ünnepélyes alkalmakra egy másik aranyhímzetű kék kabát, a hímzés pedig oly ízlésteljes volt, mintha ács faragta volna, ehez járult a hosszúbojtú öv, a főre pedig porosz sisak, a szerb egészen eltűnt. Gondolhatja ön, mennyi dolguk volt a szabóknak, hogy bennünket európizáljanak. Ki tudja, végre nem látunk-e szerb parasztot frakkban, mert ez uralkodik most feltétlenül és senki se üti azt ki rangjából. Csak a nők nem akarnak engedelmeskedni, a férfiaknak sok bajuk is van e nemzeti viselet iránti ragaszkodásukkal, mert vannak az évben bizonyos napok, midőn maga a fejedelemnő is csak szerb nemzeti díszruhában jelenik meg- A hölgyek e nyakassága még mindenféle kellemetlenséget szülhet és még akadály is lehet, ha a divatmámor a szerb viselet utolsó nyomát is el akarná törleni. És hogyan,hangzik össze ezen átalakulás a szerb nemzeti élettel ? Épen úgy, mint a törökzene. Belgrádban a társadalmi élet egészen abnormissá alakult: a főváros példája nem talál utánzásra az ország többi városaiban, mivel csak Belgrádban vannak meg elegendő mennyiségben azon elemek, melyek az európai társadalomra szükségesek ; azonban csalatkoznak a mesterkélten előteremtett társadalmi alakulás helyi természetében- E mellett Belgrád nem is az ország szive ; az ország legtávolibb határán a török váracs ágyúi alatt feküdve, nagyon vegyes népesség által lakva, melyek között több ezer idegen jobbágy, az ország kivételes állását elismeri és nem tekinti a nemzeti törekvések első képviselőjéül, és annál kevésbé tartja az ősi és szent erkölcsök és szokások ápolójául. Belgrádnak ezen központon kívül állása az egész országnak központosait visszahatását a fővárosra akadályozza , mindennemű idegen befolyások előtt járva, ezek által árasztatik el. Sajátlag Belgrád csak kormányzati és kereskedelmi központ és ennyiben valóban nagy befolyást gyakorol különösen a hivatalnokok osztályára. A sajátlagos társadalmi élet Belgrádban sincs kifejlődve, a gyakori összejövetelek szüksége még nem éreztetik, mivel a szellemi élet még nem igen élénken lüktet; a fokozottabb eszmecserére hiányzik még a kezdet és anyag. Az urak és hölgyek közti társalgás minden pillanatban megakad, mert a művészet, irodalom, zene, színház és tudomány a társalgásban még igen csekély szerepet visznek; férfi társaságokban a napi politika kénytelen szolgálni, mire négy politikai lap elegendő ösztönt nyújt. Néhány féltörök s másfél európai kávéház az ifjabb és öregebb urak kisebb gyálpontja; nyáron át családonkint a 14 órára fekvő Topciderebe zarándokolunk, mely igen barátságos völgy, szép rétekkel és erdőkkel, fejedelmi park és vadaskerttel, melyek a közönség előtt mindig nyitva állanak. Télen át, mint jelenleg is, a tánczkedvelő világ öt hat nyilvános tánczvigalomban mulat, melyek szívesen látogattatnak és melyekben a fejedelem és neje gyakran részt vesznek. De a fénypontokat a fejedelmi lakbani ebédek, estélyek, és tánczvigalmak képezik, melyekre minden rend és osztály hivatalos. Azon szeretetteljes mód, melylyel a fejedelmi pár vendégeit fogadja, a gazdagon és igen jó ízléssel díszített termek, a társaság illedelmes, finom hangja, a legelőzékenyebb szolgálat, mindezek a legkellemetesebbekké varázsolják ezen estélyeket. Nyilvános bizonyságai a szellemi közlekedés kifejlésének, elhaladásának és sokakat, kik máskülönben a politikai életben egymástól messzire vagy egymással szemben állanak, itt barátságos találkozásra szoktatnak, mi mindnyájoknak jól esik és kiegyenlíti vagy szelidíti az ellentéteket, melyek fejedelmünk e példája nélkül bizonyára megtartanák régi élüket és keserűségüket. Ezen oldalról tekintve e társaságok nem csak kellemes élvezetet nyújtanak, hanem mindenesetre nemesítőleg hatnak a hang, mód, finom erkölcs és társalgásra. Belgrádban ezen értelemben még senki se fogta fel a társadalmi közlekedés becsét és jelentőségét, mi nagy érdeme marad a fejedelemnek és a fejedelemnőnek. Lassan kint ez a magánközlekedésre is visszahat és idővel az eddig igen korlátolt családi élet, vagy csak a köteles látogatások bensőbb jellemet ölthetnek és szaporíthatják a viszonyokat, melyeknek jóltevő és kellemes következéseit mindenki felismerendi. Már ezen évben is, összehasonlítva a múlttal, világosan felismerhető, mennyire haladunk előre e pályán, mi mindenesetre a közönségnek a jobb iránti fogékonyságát tanúsítja. Anélkül, hogy kormányunk állam irányának mélyebb és komolyabb magyarázatába bocsátkoznánk, mégis állíthatjuk, mikép az élénkebb nemzeti haladás ideje nem sokára elérkezendik. A nemzeti hadsereg felállítása , melynek összeírása befejeztetett, a nemzet természetes harczi szellemének csak tápul szolgáland, és oly csirákat fejleszt, melyek most az idegen erkölcsök és szokások nyomása alatt csaknem elfojtatnak ? A szerb nemzeti hadsereg ruházata nem lehet idegenszerű, saját nemzeti viseletünk lesz az, nemesített formában, és ezzel erős gátat nyerünk az idegen formák majmolása és túlbecsülése ellen. Fejedelmünk jellemszilárdsága és jó ízlése megtalálandja annak igaz mértékét, hogyan és miért kell tenni. A nemzet sokkal nagyobb dolgokban rendíthetlen bizalmát helyezi fejedelmében és most is nyugodtan várandja be, továbbra mit végezend. A fejedelem hazafiságábani tökéletes megnyugvás az, mely Szerbiát a keresztényeknek a törökök elleni legutóbbi mozgalmai és harczainak közepette viharos és éretlen megrázkódtatásoktól megmenté. A nemzet tudja, kiben bízik és elismeri, hogy csak ő lehet megmentünk. Hiába igér a török is benső baráti nagy gyalázatért kevés előnyöket. Fejedelmünk az elhatározottan és érett megfontolás után választott utat nem hagyandja el, mit ő a Portától követel: jogos és igazságos , lealacsonyító, az országot megbecstelenítő ajánlatokat tenni nem fognak merni , miután jól tudják előre is , mimikép megvetéssel utasíttatnának vissza. Szerbia fejedelme által erős, mert büszke reá, hogy férfias bátorsággal védi népe jogait és Szerbiában már egészen ismeretlenné vált következetességgel tesz, s dolgozik Erdélyi vasút. VI. Nézzünk szemközt azon aggodalommal, mely szerint az arad-szebeni vonalnak létrejötte teljesen semmivé tenne minden reményt egymás, Erdély érdekeinek különösebben megfelelő vonalnak késbb leendő létrejövése iránt. Azt már előbbi czikkeinkben mutogattuk, hogy az arad-szebeni és kolozsvár-brassói vonalak természetüknél fogva nem versenyzők s ezért, ha egyszer létesültek, minden súrlódás és kölcsönös károsítás nélkül egymás mellett fönn is állhatnak. Oly különböző érdekeknek szolgálnak azok, hogy teljességgel nem kell attól tartani, miszerint egymásra zsibbasztó hatást fognak gyakorolni. Ámde nem épen az érdekek e különböző volta fogja-e eredményezni azt, hogy az egyik érdeknek kielégíttetése után a másiknak kielégítése annyira közönyössé válandik , miszerint arra többé a kellő gond fordíttatni nem fog. Szóval, hogy az arad-szebeni vonalnak fölépíttetése után a tőketulajdonosok Erdély közérdekét tökéletesen elhanyagolandják s a további vonalak kiépitésére még kevesebb hajlamot fognak tanúsítani, mint ekkorig; ha pedig ezek elvonulnak, akkor minden további épités dugába dől. Ez aggodalmat legélénkebben fejezé ki Hollán Ernő a „Pesti Naplóban“, állitván, hogy inkább le kellene minden erdélyi vasútról mondani, mintsem az arad-szebeni vonal kiépítésébe beleegyezni. Megvalljuk, még ha egész teljességében osztanék is azon aggodalmat, nem volnánk képesek magunkat ily kétségbeesett ellenzéki állásba helyezni, azon vonal ellen, mely Erdélynek mindenesetre nevezetes táját fogja a vasút áldásaival megajándékozni. Mert mi történnék, ha a marosvölgyi vonalnak létrejötte csakugyan megakadályoztatnék? Vájjon hajlandóbbak lennének-e a tőkék ekkor a kolozsvár-brassói vonal kiépítésének átvállalására? Megmondtuk korábbi czikkeinkben, hogy miért nem. Fönmaradna tehát ezen esetben is annak szüksége, hogy ama vonal létesítését országos gondoskodás eszközölje, vagyis ugyanaz, mi a marosvölgyi vonal létrejötte után is szükséges lesz. Mondok már, mikép mi azon sajnos körülményt, hogy az erdélyi forgalmi viszonyok még most egy oly nagy vonalnak táplálására nem elégségesek, oly fontosnak tartjuk, miszerint az azokra alapított vasútvonalaknak magántársulat általi létrejövésében csakugyan nem mernénk bízni, kivévén azon esetet, ha az állam azokat kamatkezesség által biztosítaná. Ámde ezen kamatkezességet a jelen körülmények közt miként vállalhatná el az állam ? Az alkotmányos viszonyok mellett a kormány maga nem teheti; az erdélyi országgyűlés szintén nem, azon egyszerű oknál fogva, mert nem létezik még, s mert ha létrejövend is, annak illetékessége általában maga az ország egy nagy része által, különösen pedig ezen ügyben azok részéről lenne kétségbevonva, kik a pénz- és kereskedelmi ügyeket a birodalnámi Közás Ügyeinek tekintik, vígre a Reichsrath sem tehetné, legalább nyomatékkal nem, miután, habár abban Erdély netalán képviselve lenne is, Magyarország elmaradása mellett teljes nem volna. Immár, ha a jelen viszonyok közt az erdélyi vasútvonalak létrejövésének ezen múlhatlan föltétele meg nem szerezhető, kell-e azon egyetlen erdélyi vonal létrejövését gátolni, melyre önkényt, állami biztosíték nélkül kínálkoznak a tőkék ? Ha pedig ez egyszer létrejött, s az állami jogviszonyok ismét szilárdul rendezve lesznek, fog-e ez akkor gátul szolgálni arra nézve, hogy az állami Erdélynek vasutakkali ellátásáról gondoskodjék? Maga Grhega lovag elismeri, hogy Erdély kifejlési viszonyainak s elemeinek egy vonal maga nem elégséges megfelelni, s erre vonatkozólag maga is javasol egy vonalat Szathmár-Némethitől a Szamosvölgybe, azon át Kolozsvár, Károly-Fehérvár, Szászvároson keresztül a hátszegi völgybe, mely aztán innen a Bánságba vezettetnék; miért kellene tehát azon vállalatot oly kártékonynak tartani, mely Erdélyt egy vonallal csakugyan megajándékozza? Az ezen vonal elleni, mondhatnók, ellenszenvet annál kevesbbé oszthatjuk, mert ez az erdélyi összes vasutak közös központjába vág, mely nem más mint K.-Fehérvár, s ennélfogva egyszersmindegyik száma azon rendszernek, mely Erdélyt egykor behálózni hivatva lesz. Ezen rendszer meggyőződésünk szerint előbb-utóbb csakugyan országos vállvetés által lesz létesítendő; ámde mit gyöngítheti ezen vállvetést ekkor azon körülmény, hogy ezen rendszernek egy sugara korábban már magánvállalkozás által létrejött? Ezzel úgy hisszük, kimutattuk, miszerint a marosvölgyi vonal előleges létrejövetele iránti aggodalom az erdélyi vasúthálózatra vonatkozólég alig bír alappal, és pedig azért nem, mert annak létre nem jövése sem fogja a tőkéket a kolozsvár-brassói vonal felé terelni; továbbá mert az erdélyi vasúthálózat létrejövése mindenesetre az országos fölkarolásról van föltételezve, melynek gyámolitása a nevezet vasút, létrejötte által semmiesetre nincs elvágva. X. La p sze me. Bizonyosan nem kevésbé fogja érdekelni, mint meglepni olvasóinkat, hogy a birodalmi tanács budgetbizottmánya elhatározá, tanácskozásába belevonni a magyar, horvát s erdélyi kanczelláriák költségvetését is. A „Presse“ e tárgyról ezeket írja : A pénzügyi bizottmány egyes osztályai által tett jelentések közt az első sectio második osztályának egy előterjesztése is van, amelyben az a kérdés , hogy a jelenleg együtt ülő birodalmi tanács a magyar és erdélyi udvari kancellária, továbbá a horvát-szlavén kormányszék költségvetéseinek tárgyalására mennyiben van hivatva és jogosítva, közelebbről tárgyaltatik. Azok szerint, miket e tekintetben hallunk, az osztály a három nevezett ország különböző államjogi állása ellenében a német-szláv tartományokra fordító figyelmét és nevezetesen azon kérdéssel foglalkozik , hogy a német szláv tartományok ministeri hatásköréből kizárt összes elintézésük, nem az egészben és nagyban találó beligazgatási, közigazsági, enitás és közoktatási ügyek a nevezett három országban a birodalmi tanács ítéleti körének mennyiben vannak alávetve s mennyiben vonatvák el attól. A nevezett osztály előterjesztésében fölemlíttetnek tehát az aggályok amaz állítás ellenében,hogy a magyar és erdélyi korona alatti királyságok és országok autonómiája hozza magával, hogy azokhoz nem csak a szervi és