Sürgöny, 1862. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1862-05-01 / 100. szám
Második évi folyam .serkesztő-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. kiadó hivatal: Barátok-tere 7 . sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden postahivatalnál.SÜRGÖNY Budapesten házhoz hordva. ft kr ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8 — Vidékre, naponkint postán ft kr , ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8 — Csütörtök május 1. Előfizetési árak austriai értékben. HIVATALOS RÉSZ. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. é. márt. 21-ről Pacsek Lipót, jászói premontrei szerzetes kanonok és hittanár vezetéknevének „Mad a ra s s i“-ra változtatását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. Ő cs. kir. Apostoli Felsége áprils ról soproni lakos Dege Károly vezetéknevének „Degai“-ra változtatását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. A császári királyi Apostoli Felsége f. é. april 2 ról Brozmann Imre beregdmegyei alispáni írnok és tiszteletbeli esküdt vezetéknevének „Csákfrra változtatását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. Knopf Pál czeglédi kereskedő, saját és gyermekei : Károly, Gyula, Pál, Vilmos, Lajos, Frigyes, Karolina és Ida vezetéknevének „Gombos“ra kért változtatása legkegyelmesebben megengedtetett. Fogner Sándor vasmegyei körmendi lakos vezetéknevének „Fogasi“ra leendő változtatása legkegyelmesebben megengedtetett. A cs. k. pénzügyministerium Margan Zsiga és Kontzky János II. osztályú adópénztárnokokat I. osztályú adópénztárnokokká kinevezte. A budai cs. kir. kincstári levéltárban előléptettek és kineveztettek: Kudelaky János III. rendű sorjegyző II. rendű sorjegyzővé, Udránszky Lajos cs. kir. pénzügyi fogalmazó és Plaveczky Ferencz mutatókönyvvivő III-ik rendű sorjegyzőkké, — Szigetváry János és Jankura György II. rendű mutatókönyvvivők I. report mutatókönyvvivőkké, — Ledniczky János és Benza József levéltári írnokok II. rendű mutatókönyvvivőkké, — Kolosváry Gábor levéltári I. rendű járulnok I. rendű járulnokká és Boltizsár Pál hontmegyei rendelkezés alatti hivataltiszt II. rendű járulnokká. Hirdetmény: F. évi május 1-től, mely naptól fogva a) Czegléd és Kassa, b) Czegléd és Arad, c) P.Ladány és Nagyvárad között a vasutvonatok mindkét irányban naponként két ízben járandnak, következő renddel fognak Pestről s Budáról a levelezések s kocsiposta-küldemények e vonatokkal tovább indíttatni. I. Pestről Kassa, Arad és Nagyvárad felé reggeli 6 óra 25 perczkor. a) Levelezések a kassai, aradi és nagy-váradi vasútvonal minden postahelyére, s a mezőtur-szarvaskun-szent-mártoni, szarvas-gyulai, kassa-eperjes-lőcsei, arad nagy-szeben-brassói, nagy-várad-kolozsvári, nyíregyház-munkács-m.-szigethi, s a nyiregyház-szathmárnagybányai útvonalakéra. b) Kocsiposta-küldemények a fennebbi valamennyi vonalra. II. Ugyanazon irányban délutáni 5 óra 35 perczkor. a) L eve rezé s ek a kassai, nagy-váradi s aradi vasútvonal minden postahelyére, továbbá a karczag-tiszafüredi, csaba-gyulai, debreczen nagybányai, kassa eperjeslőcsei s a tokaj-s.-a.-újhelyi útvonalakéra. b) Kocsiposta-küldemények ugyanezen vonalak postahelyeire. Feladási záridő a pest-kassai, n.-váradi s aradi reggeli vasútvonalra: 1. A pesti cs. k. postahivatalnál: a levelezésekre nézve a megelőző nap esti 9, a kocsiposta-küldeményekre nézve pedig esti 7 óra ; a fennebbi vonalokra, valamint a pest-temesvári vonalra intézett mindazon levelek, melyek hajnali 4 órakor az itteni postahivatal levélszekrényében találtatnak, még ugyane vonattal tovaszállíttatnak. Az esti vasútvonatra, a levezésekre nézve d. u. 4, a kocsipostai küldeményekre pedig 2 óra. 2-szor. A budai postahivatalnál: a reggeli vonatra a levelezések s kocsiposta-küldeményekre nézve a megelőző esti 7 óra. Az esti vonatra, a levelezésekre nézve d. u. 3V2, a kocsiposta-küldeményekre pedig 2 óra. E feladási záridő a pest-temesvári vasútvonal postahelyeire intézett s a reggeli s esti vonattal tovainditandó levelezések és kocsiposta-küldeményekre is érvényes. Pest, ápr. 19-én, 1862. Cs. kir. postaigazgatóság. NEMHIVATALOS KÉSZ. Tájékozás. A bécsi tudósítások érdeke ma szinte teljesen ki van merítve a bankügyi bizottmány tárgyalásával; bécsi levelünk azt részletesen ismerteti, s ezért oda utaljuk az olvasót, csak azt jegyezvén meg, hogy a „Presse“ még utolsó órában igen éles bíráló czikket eresztett a Szábel-féle módosítványok ellen a sorompóba; úgy látszik azonban, hogy valamint gúnyos bírálata az első pontra, a bankszabadalom 10 évre meghosszabbítására nézve későn jött, úgy a többire nézve is hatás nélkül maradand. A bizottmányban e lapnak már alig lesz öröme, hát még a birodalmi tanácsban! Ennek követei már kezdenek visszaszállingózni. Legkiváncsiabbak a bécsi lapok a lengyel követekre; már szeretnék arczük színéről leolvasni, várjon határozatukat, a pénzügyi vitákban részt nem venni, nem ingatta-e meg néhány lengyel lapnak, különösen a „Czasnak“ philippikája. A csehektől az „O. D. P.“ semmit sem vár, maradtak a régiek. Ezt pedig lapjaik szenvedélyes hangjából olvassa ki. Annyira ment a cseh journalistika, hogy a németeket Csehországban csupán bevándorlóknak tekinti. Hogy az „O. D. P.“ nem marad ezért adós, mondanunk sem kell. A külföldi tudósítások közt Pietri röpirata a római ügyben az, mely mindent háttérbe szorít. A szerző állása, valamint különféle alkalmaztatásai az olasz ügyben, különös fontosságot kölcsönöznek annak. Annál inkább áll ez, ha igaz, mi több mint valószínű, hogy azt mind a szerző, mind Napoleon hg még megjelenése előtt közölte a császárral s ez annak közzététele ellen semmi kifogást sem tett, csupán mérsékletet kivánt a formában. Most az megjelenvén, Párisban általában a nap eseményének s a római ügyben történendő fordulat komoly előjelének tekintetett. A röpirat lényeges tartalma fővonásokban ez. A római kérdés többé nem idézhet elő Francziaországban komoly nyugtalanságokat. Ezt megmutatták a parlamenti tárgyalások; a legfényesebb szónokok fölvilágosíták az országot, s a főpapok, kik szenvedélyesen küzdöttek a pápa világi hatalma mellett, végre hallgatásra határozák el magukat, s az elégületlenek némileg megnyugodtak. A szent atya újabb allocutiójában maga jelenté ki, hogy a világi hatalom nem dogma, s hogy az csak a jelen viszonyok közt függetlenségének biztosítéka; ha tehát ezen függetlenség biztosítéka megadatik , úgy az egyházi hatalomra nézve nem létezik többé semmi veszély. — Az egyházi és világi hatalomnak elkülönzése minden időben megadá azon természetfölötti hatalmat , a lelkeket elragadni azoktól, kik csak a testek fölött uralkodnak. — Az egyházi hatalmat sem a katholikus Olaszország, sem a katholikus Francziaország nem fenyegeti. — De az utóbbi nem tűrheti, hogy Róma az összeesküvések tűzhelye maradjon, s hogy a római nép csupán a franczia csapatok jelenlétének ténye által felségi jogainak gyakorlatában gátoltassék. A világ semmi declamatiói és hypothesisei nem változtathatják többé a helyzetet; az egység most szükség Olaszországra s biztosíték Francziaországra nézve. Az nem áll, hogy ha a franczia csapatok egyik kapun kivonulnának, a forradalom és brutalitásba másikon bemenetét tartaná; ettől nem kell tartani, mert a forradalom az eszmékben már be van fejezve s az olaszok felfogták, hogy hónuk egysége csupán a szivek egyetértéséből eredhet. — A pápát és bibornokokat nem fenyegetné semmi veszély; ezért kezeskedik ama néptörzs szelleme, a szépművészetek befolyása, a kitűnő idegenek látogatása, s a rend elemei ott mindig elég erősek lesznek, hogy netalán a nyugtalankodók kísérleteit megsemmisítsék. Ha Róma szabad s Olaszország fővárosa, úgy a sz. atya inkább mint valaha a lelkek fejedelme, azon szellemi ország uralkodója, melynek az üdvözítő határtalan kiterjedést, végtelen tartósságot ígért. — Spanyolország és Austria beavatkozásától ez esetben azért nem kell tartani, mert azt indokolni kellene, s aztán e két hatalom nem igényelheti magának, hogy az egyházi hatalom függetlensége s a sz. atya személyéért többet fognak tenni, mint mennyit Francziaország tett, tesz és még tenni fog. — A pápa nem fogja Rómát elhagyni, mert tudja, hogy a pápaság csak Rómában élhet. Ha Róma fölszabadulása után a szellemek lecsillapítására, a pápának a néppeli kiengesztelésére még egy ideig szükséges lenne a franczia csapatokat ott tartani, úgy Francziaország egyetértésben Olaszországgal nem vonakodnék ez áldozattól. A status quonak azonban minél előbb meg kell szüntetnie, a franczia csapatok visszahivatása többé nem lenne elhamarkodás vagy eszélytelenség, sőt ellenkezőleg eszélytelen és politikátlan volna oly helyzet fentartása, mely a pápaságot ki nem elégíti, Olaszországot szomorítja s Francziaország érdekeit veszélyezteti. Ez a röpirat lényeges tartalma ; abban kétségtelenül támpontokat találhatni azon phasis ismeretére nézve, melybe a római kérdés e perezben lépni készül. Meg vannak azonban győződve, hogy Francziaország csapatjainak visszahívására csak azután fogja magát elhatározni, miután a curia az utolsó közvetítési kísérletnek is a maga non possumus - át szegzi ellent. Hogy Francziaország TÁRCZA. 1. Napoleon és VII. Pius. (Vége.) Piust a püspökök rábeszélései végre mégis hajlandóvá tették, hogy belebocsátkozzék az egyes előterjesztésekbe — legalább beszélgetés alakjában — és nézeteit azok fölött kifejezze. Hogy, mint pápa Párisban resideáljon, azt teljesen lehetetlennek nyilvánítá. „Napoleon“ — szólt — „Krisztus helytartóját Francziaország alamizsnásává akarja tenni! Tőlem azonban sohase nyerendi el a pápai szentszék ezen lealacsonyítását. Inkább mint koldus akarok meghalni, semhogy a császár kegyelméből éljek.“ Avignon iránt, mely város egykor pápai birtok s ismételve és hoszasabban a pápaság székhelye volt, nem érzett oly heves idegenkedést, de nem akarta a gallikán egyház szabadságáról szóló czikkeket elismerni. „Elődöm, VIII. Sándor — mondá — ezen czikkeket ünnepélyesen kárhoztatta; a történelem azok elismerését mint gyöngeséget hányná szememre, melyet fogságom követtetett el általam. Én semmit sem fogok azon czikkek ellen cselekedni, erre becsületszavamat adom, s azt tudják, hogy becsületes ember vagyok, de ne kényszerítsenek Rousset tanait formaszerűleg szentesíteni , mert inkább akarok a fogságban meghalni, semhogy gyöngeséggel vádoltathassam.“ Pius legörömestebb ment volna Rómába. A világi korona, pénz, udvar és katonák nélkül is Péter székébe történt visszahelyezését látta volna e lépésében , de azt, hogy a császárnak alattvalói esküt tegyen, teljes lehetetlenségnek nyilatkoztatá ki. „Szent Péter örökségének megrablását — szólt — nem ismerhetem el, nem szabad elismernem, vegyék el a pápáktól gazdagságukat, csak Rómát hagyják meg nekik. Innen kell a lelkeket kormányozniok. Én nem a Vatikánt kívánom, hanem a katakombákat. Engedjék meg, hogy néhány agg bíbornokkal ott székelhessek, és kormányozni fogom az egyházat anélkül, hogy a császár ő felsége ellen valami vállalatba bocsátkoznám.“ Plus e gondolaton ábrándos lelkesültséggel csüggött, és nem lehetett meg nem ismerni, hogy abban a különös dicsvágy tevékeny részt ven. — Pius sejtette, hogy egy szegénységben és lealáztatásban élő pápa hatalmasabb volna, semmint lehetne, ha Péter fényes trónján ül. A három püspök a pápa ábrándozása ellenében a hideg észszerűséget állitá elő, hogy t. i. a császár akarata hajthatatlan, — hogy a hatalmast kímélni kell, különben a felállított oltárokat ismét lerombolhatná. — Biztositák a pápát, mikép a közvélemény fölmentendi őt, ha a császár parancsszavában megnyugszik, melynek ellentállói az európai szárazföldön senki se volna képes. A félelem és remény közt ingadozó pápát határozatra sürgették, mondván : mikép a számukra kiszabott idő letelt, el kell utazniok, és hogy nagy hátrányára volna az egyháznak, ha a Párisban egybegyűlt püspököknek nem vihetnének a szentatya határozott nézetei felől felvilágosításokat. Pius ez által a tanácskozmányok utolsóelőtti napján arra hivatott, hogy a püspökök beiktatását és a konkordátum-záradékot határozottan megigérő, sét hajlandónak nyilatkozott az egyház indítványba tett új helyzetét is fontolóra venni, de csak akkor, ha szabad leend, és ha jogszerű tanácsosait maga körül összegyűjtheti. Miután Pius ezt szóval megigéri, a császári küldöttek bátran mentek tovább és azt kérték, hogy e három pontot leírniok is szabadjon. Nem volt szükséges, hogy a pápa azokat aláírja, mert nem kiondoztak szerződési jellemmel, hanem csak Pius személyes nézeteit fejezték ki, de arra szükség volt, miszerint ezt oly világosan s határozottan tegyék, miszerint semmit se lehessen hozzájuk adni, vagy belőlök elvenni. Pius némi vonakodás után megnyugodott az általa alá nem írandó nyilatkozat szerkesztésébe, melynek pontjai következők voltak: 1. A pápa ezúttal beleegyez a huszonhét püspök beiktatásába, a „motu proprio“ elhagyásával. 2. A szentszék köteleztetik a világi fejedelmek által kinevezett püspököket hat hónap alatt kánonilag megerősítni, ellenkezőleg a metropolita ezen beiktatás végrehajtására a pápa által felhatalmazottnak tekintessék. 3. A pápa hajlandó, mihelyt szabadságát visszanyeri és bibornokai által környezve leend, a szentszék definitív helyzetére vonatkozólag teendő előterjesztéseket meghallgatni. A püspökök, midőn ezen irat kezeikben volt, könytelt szemekkel borultak térdre a pápa előtt, a ki mély elérzékenyülés közt adta rájuk áldását, amire ők rögtön elutaztak. Midőn eltávoztak, a pápának az, mibe épen most beleegyezett, mint mázsányi teher nehezült szivére, álmatlan éje volt, siránkozott, hogy a közvélemény s az Isten bírósága elitélendik őt, mert az egyházat, Napoleontóli félelme és saját személye szabadságának vágya miatt elárulá. A nyilatkozatnak különösen harmadik pontja nyugtalanítá őt, melyben t. i. hajlandónak mondá magát a pápaság új helyzetére vonatkozó előterjesztés meghallgatására. Pius még azon éjjel magához hivatá a főnököt, Chabrol urat, sürgetőleg kérvén őt, miszerint futárt küldjön a püspökök után, a ki ezeket visszahozza, vagy legalább tudassa velök, mikép ama nyilatkozat nemlétezőnek tekintessék, miután csak gyöngeségétől és kimerültségétől erőszakoltatott ki. „Láthatni — mondá — hova vezet, ha egy agg, beteg s gyönge papot megfosztanak minden tanácsosaitól, kik őt felvilágosíthatnák. A szentlélek engem elhagyott, — gyalázattal tetéztem magam.“ A főnök megnyugtatni igyekezett az ingerült őszt, ami csak akkor sikerült neki, midőn a püspökök után valóban küldött futárt, azon üzenettel, hogy a nyilatkozat harmadik pontja kitöröltessék, a két elsőt érvényben akará a pápa hagyni, föltéve, hogy bennök nem látandnak kötelező szerződést, hanem csak előzményeket, melyek a definitív tárgyalás alapja gyanánt szolgálhatnak. Erre Pius Fesch bibornoknak írt, nagyon dicsérvén a három püspököt, s a conciliumot oda utasítván, hogy mindent, amit azok mondanának, elhigyen. Napoleon — természetesen — nem csak a három püspök, hanem a főnök által is tüzetesen értesittetett a pápával folytatott tanácskozmány menetéről. Egyelőre meg volt elégedve, hogy vele ennyire ment s a conciliumot megnyittatá. Az egyházatyák eleinte félénk hangulatban voltak, és azon reményre jogosítanak, hogy a császár akarata teljesítésére készek leendnek. De az öt óra hosszat tartó válaszfelirati vita fölhevité a kedélyeket. Dessoles, a chambery-i püspök rögtön felállt, s mintegy szent sugallat által megszállva ezt indítványozá: „az egybegyült püspökök mint az egyház tagjai nem tanácskozhatnak, mialatt az egyház feje, a tiszteletreméltó szentatya fogságban szenved. Azt indítványozom tehát, miszerint a concilium testületileg menjen St. Cloudba, hogy a császártól VII. Pius szabadon bocsáttatását kívánja. Csak ez esetben remélhetjük Isten segélyét, hogy az elénk terjesztett kérdéseket egyetértésben s az egyház javára oldhatjuk meg.“ Ezen indítvány leirhatlan hatást ten. A főpapok legnagyobb része, még a legmérsékeltebbek is felugranak helyeikről s lelkesülve kiáltottak : „Igen, fel, St. Cloudba!“ Valóságos forradalmi zajongás támadt; a két minister, kiknek a püspökök nagy boszúságára jelen kellett az ülésen lenniök, sietve hagyák el a templomot, és az elnök, Fesch bibornok nem tudott magán máskép segítni, mint az ülés feloszlatásával. Napóleont ezen esemény nagy haragra lobbanta; rögtön a legvégső szigorhoz akart nyúlni, de mégis lecsillapíttatni engedé magát, s megelégedett azzal, hogy az egyes főpapokat a rendőrség által figyelmeztető : vigyáznának magukra, mert ha papi ruhában lázadást akarnának előidézni, nem fognak kíméltetni. Ezen intés hatott, a chambery-i püspök indítványa a legközelebbi ülésben végkép ignoráltatott. A tárgyalások ezután hoszabb ideig békésen folytak, míg ismét egy izgató esemény lépett közbe. A gallikán szabadságok fölötti pontot vitatták, amely elvonja a pápától azon jogot, hogy a fejedelmeket excommunikálhassa s az alattvalókat esküjök alól feloldhassa. Napóleon természetesen azt akarta, hogy e pont megerősíttessék, mert hiszen a császár ellen maga VII. Pius is merész lett egy excommunikáló bullát kiadni. A kormánynyal sok főpap értett egyet s világosan kijelenték, mikép a fejedelem excommunikátiója által csak az egyház károsittatik. Ekkor a bordeauxi érsek hirtelen ugrott fel székéről. „Azt meritek állítani — szólt a trienti zsinat iratait magasra tartván, — hogy a pápának ne szabadjon a fejedelmeket excommunikálni? Jól van, kárhoztassátok tehát az egyházat, a mely ezt elrendelé.“ E vakmerő szavak a gyülekezet egy részét szintén vakmerőségre gyulaszták, mig a másik részt ijedtséggel tölték el. Fesch bíbornok gyorsan oszlata fel a gyűlést; azon voltak, hogy ezen esemény ne jusson köztudomásra. Napóleon szabad folyást engedett haragjának. A concilium „a szenteskedők gyűlésének“ feloszlatását dekretálta. Három püspök, az ellenzék fejei, kihallgatás és ítélet nélkül Vincennesbe vitettek. A bordeauxi vakmerő érsek nem volt köztök, büntetlenül menekült, mert barátai azt állták , hogy öreg, siket és lelki beteg. A császár szigora annyira megfélemlíté a főpapokat, hogy most egyenként s készséggel írták alá azon szerkezetet, mely a császár kívánságait formulázta. Napóleon megunta a theologikus czivódásokat, mert szelleme az oroszországi háború óriási tervével volt elfoglalva. Mielőtt 1812-ben hadseregéhez ment, a pápát Fontainebleauba hozatta, hogy a püspökök beiktatását végrehajtsa. De Pius arra, hogy az egyházi államról lemondjon, nem volt rábírható, s ezért csakhamar megint mint fogolylyal bántak vele. Napóleon bukása megszabaditá őt, és visszahelyező trónjára. Rajkai F. I. Napi újdonságok. — Az árvíz által károsult magyarországi lakosok felsegélésére begyült pénzekből Pestmegye főispáni helytartójának újonnan 6500 ft. adatott kiosztás végett— Eperjes, sz. kir. város polgármestere által a vizkárosultak felsegélésére eszközlött gyűjtés folytán következő adományok folytak be, u. m. : *) Az I-ső szám alatti íven : Rohrandt János 2 ft. Schulek Gusztáv 5 ft. N. N. 20 kr. Csurilla 40 kr. Hunyady József 30 kr. Kuzmik Károly 2 ft. N. N. 10 kr. Stehló János 1 ft. Neustädter Lajos 1 ft. N. N. 40 kr. P. 1 ft. 2 ft. Kuzmik Samu 2 ft. Dienes Sándor 2 ft. Bergmann Keresztély idősb 1 ft. Dirner József 1 ft. Király 1 ft. Halborg 10 kr. Csányi Róbert 1 ft. V. Schmidt 1 ft. Wodiáner Márton 1 ft. Kriebel Ernő 1 ft. Hellner Károly 1 ft. Joób 2 ft. Hutschenreiter Adolf 1 ft. Összesen 29 ft. 50 kr. A Il ik szám alatti ivén : Linkesch Samu 1 ft. Petruska Julia 10 kr. Posztik András 10 kr. Dobrovolszky József 10 kr. Koch M. id. 10 kr. Veiszer Ede 40 kr. Hauptvogel Flórián 20 kr. Taussig 30 kr. Adamovits János 10 kr. Diskant András 40 kr. Papp András 10 kr. Kosts János 20 kr. Stefan András 40 kr. Friedrich Samu 10 kr. Schneider Ernő 20 kr. Mitterman István 20 kr. Eschner 20 kr. Tardy 30 kr. Meliorisz Rózi 50 kr. Engelmajer János 2 ft. Egy valaki 20 kr. Radványi C. 10 kr. Ruminszky Károly 40 kr. Tomka Teréz 20 kr. Dunkel Károly 1 ft. Dunkel testvérek 20 kr. Viktória Ludvika 40 kr. Hepke Gyula 50 kr. Haisch 60 kr. Sennovits 20 kr. Kozma 20 kr. Gallotsik és Rohrandt 1 ft. Spengler 1 ft. Stanczel 50 kr. Tahy László 5 ft. Kray 10 ft. Jakubik Péter 20 kr. Steller Rozina szül. Mikovinyi 1 ft. Lakner István 1 ft. Fedak 50 kr. Berthóty Sándor 1 ft. Bidárcsik Gábor 1 ft. Kreitzer János 1 ft. Lehoczky Jenő 30 kr. Jaskovits István 40 kr. Verédy Ignácz Ferencz 20 kr. Pisch Ferencz 20 kr. Binder István 10 kr. Bruger 40 kr. Grieger József 40 kr. Kubinyi Albert 2 ft. Deckent K. 30 kr. Zborovszky János 60 kr. Vaskovits József 1 ft. Csapkay Mihály 1 ft. Csapkay Gusztáv 1 ft. Roskovits József 10 kr. Glock Dániel 15 kr. N. N. 20 kr. Urbanovszky Ignácz 1 ft. Bartsch Ede 2 ft. Hoffmann Károly 60 kr. Muska János 50 kr. Podhoránszky asszonyság 40 kr. Illavats János 10 ft. N. N. 20 kr. Kubiczky János 20 kr. Beőr Mihály 5 ft. N. N. 5 kr. Egy valaki 10 kr. Ter Ede 10 kr. Klór Gyula 1 ft. Szepesházy Nándor 1 ft. Berzevitzy Felix 20 kr. Dahlström Gyula 50 kr. Lieb Antal 50 kr. — Összesen 66 ft. A III-ik szám alatti ivén : Oravetz András 1 ft. J. L. Kranz 20 kr. Dragon J. 40 kr. Lillia B. D. 1 ft. Strohriegel özvegy 1 ft. Turczer Lucian 1 ft. Schmidt Gyula 1 ft. Kovács Gyula 1 ft. Schvarczer Gusztáv 1 ft. Zengevall György 20 kr. Vanczak István 1 ft. Szieberth Kris.) Ezen adományok a fösommákba már be voltak foglalva. Szerk. 100. szám —1802.