Sürgöny, 1862. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1862-05-01 / 100. szám

Második évi folyam 100. szám —1802, Csütörtök május 1. ‘'serkesztö-hivatal: Bari'tok-tere 7. sz. a. földszint. kiadó hivatal: Barátok-teri'7 . sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó- hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden posta-hivatalnál. SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. ft kr ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8 — Vidékre, naponkint postán ft kr , ft kr EgéBzévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8 — HIVATALOS KÉSZ. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. é. márt. 21-ről P t a c s e k Lipót, jászói premontrei szerzetes kanonok és liittanár vezetéknevének „M a d a r a s s i“-ra változ­tatását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. Ő cs. kir. Apostoli Felsége april 8 ról soproni lakos Dege 1 Károly vezetéknevének „Degai“-ra változtatását legkegyelmesebben megengedni méltóz­tatott. Ö császári királyi Apostoli Felsége f. é. april 2 ról Brozmann Imre beregbmegyei alispáni Írnok és tiszteletbeli esküdt vezetéknevének „Csákfr'ra változtatását legkegyelmesebben megengedni méltóz­tatott. Knopf Pál czeglédi kereskedő, saját és gyer­mekei : Károly, Gyula, Pál, Vilmos, Lajos, Frigyes, Ka­rolina és Ida vezetéknevének „Gombos“ra kért változtatása legkegyelmesebben megengedtetett. Fogner Sándor vasmegyei körmendi lakos vezetéknevének „Fogas i“ra leendő változtatása leg- kcgyelmesebben megengedtetett. A cs. k. pénzügyministerium Margan Zsiga és Kontzky János II. osztályú adópénztárnokokat I. osztályú adópénztárnokokká kinevezte. A budai cs. kir. kincstári levéltárban előléptet­tek és kineveztettek: Kudelaky János III. rendű sor jegyző II. rendű sorjegyzővé, Udránszky Lajos cs. kir. pénzügyi fogalmazó és Plaveczky Ferencz mutató-könyvvivö IlI-ik rendű sorjegyzőkké, — Szi­get v á r y János és Jankura György II. rendű mu­tatókönyvvivők I. repdtt mutatókönyvvivőkké, — Ledniczky János és Benz a József levéltári Írno­kok II. rendű mutatókönyvvivökké, — Kolosváry Gábor levéltári It rendű járulnok I. rendű járulnokká és Boltizsár Pál hontmegyei rendelkezés alatti hi­vataltiszt II. rendű járulnokká. Hirdetmény. F. évi május 1-től, mely naptól fogva a) Czegléd és Kassa, b) Czegléd és Arad, c) P.-Ladáay és Nagy várad között a vasutvonatok mindkét irányban naponként két ízben járandnak, követkoző renddel fognak Pestről s Bu­dáról a levelezések s kocsiposta-küldemények e vonatokkal tovább indíttatni. I. Pestről Kassa, Arad és Nagy Várad felé reggeli 6 óra 25 perczkor. a) Levelezések a kassai, arcdi és nagy-váradi vasútvonal minden postahelyére, s a mezötur-szarvas- kun-szent-mártoni, szarvas-gyulai, kassa-eperjes-löcsei, arad nagy-szeben-brassói, nagy-várad-kolozsvári, nyír egyház-munkács-m.-szigethi, s a nyiregyház-szathmár- nagybányai útvonalokéra. b) Kocsipost a-k üldemények a fennebbi valamennyi vonalra. II. Ugyanazon irányban délutáni 5 óra 35 perczkor. a) L e v e 1 e z é s e k a kassai, nagy-váradi s aradi vasútvonal minden postahelyére, továbbá a karczag-tisza- fiiredi, csaba-gyulai, debreczen nagybányai, kassa eperjes- lőcsei s a tokaj-s.-a.-újhelyi útvonalokéra. b) Kocsiposta-küldemények ugyanezen vonalok postahelyeire. Feladási záridő a pest-kassai, n.-váradi s aradi reggeli vasútvonalra: 1. A pesti cs. k. postahivatalnál: a levele­zésekre nézve a megelőző nap esti 9, a kocsiposta-külde- ményekre nézve pedig esti 7 óra ; a fennebbi vonalokra, valamint a pest-temesvári vonalra intézett mindazon leve­lek, melyek hajnali 4 órakor az itteni postahivatal levél­szekrényében találtatnak, még ugyané vonattal tovaszál- littatnak. Az esti vasutvonatra, a levezésekre nézve d. u. 4, a kocsipostai küldeményekre pedig 2 óra. 2-szor. A budai postahivatalnál: a reg­geli vonatra a levelezések s kocsiposta-küldeményekre nézve a megelőző esti 7 óra. Az esti vonatra, a levelezésekre nézve d. u. 3V2, a kocsiposta-küldeményekre pedig 2 óra. E feladási záridö a pest-temesvári vasútvonal posta­helyeire intézett s a reggeli s esti vonattal tovainditandó levelezések és kocsiposta-küldeményekre is érvényes. Pest, apr. 19-én, 1862. Cs. kir. postaigazgatóság. XEMHIVATALOS KÉSZ. Tájékozás. A bécsi tudósítások érdeke ma szinte teljesen ki van merítve a bankügyi bizottmány tárgyalásával; bé­csi levelünk azt részletesen ismerteti, s ezért oda utal­juk az olvasót, csak azt jegyezvén meg, hogy a „Presse“ még ntolsó órában igen éles biráló czikket eresztett a Szábel-féle módositványok ellen a sorompóba; úgy lát­szik azonban, hogy valamint gúnyos bírálata az első pontra, a bankszabadalom 10 évre meghosszabbítására nézve későn jött, úgy a többire nézve is hatás nélkül maradand. A bizottmányban e lapnak már alig lesz öröme; hát még a birodalmi tanácsban! Ennek követei már kezdenek visszaszá’lingózni. Legkiváncsiabbak a bécsi lapok a lengyel követekre; már szeretnék arezuk színéről leolvasni, vájjon határo­zatukat, a pénzügyi vitákban részt nem venni, nem in­gatta-e meg néhány lengyel lapnak, különösen a „Czasnak“ philippikája. A csehektöl az „0. D. P.“ semmit sem vár; maradtak a régiek. Ezt pedig lapjaik szenvedélyes hangjából olvassa ki. Annyira ment a cseh journalistika, hogy a németeket Csehországban csupán bevándorlóknak tekinti. Hogy az „O. D. P.“ nem marad ezért adós, mondanunk sem kell. A külföldi tudósítások közt Pietri röpirata a ró­mai ügyben az, mely mindent háttérbe szőrit. A szerző állása, valamint különféle alkalmaztatásai az olasz ügyben, különös fontosságot kölcsönöznek annak. An­nál inkább áll ez, ha igaz, mi több mint valószínű, hogy azt mind a szerző, mind Napoleon hg még megjelenése előtt közölte a császárral s ez annak közzététele ellen semmi kifogást sem tett, csupán mérsékletet kivánt a formában. Most az megjelenvén, Párisban általában a nap eseményének s a római ügyben történendő fordu­lat komoly előjelének tekintetett. A röpirat lényeges tartalma fővonásokban ez: A római kérdés többé nem idézhet elő Francziaor- szágban komoly nyugtalanságokat. Ezt megmutat­ták a parlamenti tárgyalások; a legfényesebb szó­nokok fölvilágositák az országot, s a főpapok, kik szenvedélyesen küzdöttek a pápa világi hatal­ma mellett, végre hallgatásra határozák el magu­kat, s az elégületlenek némileg megnyugodtak. — A szent atya újabb allocutiójában maga jelenté ki, hogy a világi hatalom nem dogma, s hogy az csak a jelen viszonyok közt függetlenségének biztosítéka; ha tehát ezen függetlenség biztosítéka megadatik , úgy az egyházi hatalomra nézve nem létezik többé semmi veszély. — Az egyházi és világi hatalomnak elktilönzése minden időben megadá azon természetfölötti hatal­mat , a lelkeket elragadni azoktól, kik csak a testek fölött uralkodnak. — Az egyházi hatal­mat sem a katbolikus Olaszország, sem a katho- likus Francziaország nem fenyegeti. — De az utób­bi nem tűrheti, hogy Róma az összeesküvések tűzhelye maradjon, s hogy a római nép csupán a franczia csa­patokjelenlétének ténye által felségi jogainak gyakorla­tában gátoltassék. A világ semmi declamatiói és hy- pothesisei nem változtathatják többé a helyzetet; az egy­ség most szükség Olaszországra s biztosíték Francziaor- szágra nézve. Az nem áll, hogy ha a franczia csapatok egyik kapun kivonulnának, a forradalom és brutalitásba másikon bemenetét tartaná; ettől nem kell tartani, mert a forradalom az eszmékben már be van fejezve s az olaszok felfogták, hogy hónuk egysége csupán a szivek egyetértéséből eredhet. — A pápát és bibor- nokokat nem fenyegetné semmi veszély; ezért ke­zeskedik ama néptörzs szelleme, a szépmüvészetek befolyása, a kitűnő idegenek látogatása, s a rend elemei ott mindig elég erősek lesznek, hogy netaláni nyugtalankodók kísérleteit megsemmisítsék. Ha Róma szabad s Olaszország fővárosa, úgy a sz. atya inkább mint valaha a lelkek fejedelme, azon szellemi or­szág uralkodója, melynek az üdvözítő határtalan kiterjedést, végtelen tartósságot Ígért. — Spanyolor­szág és Austria beavatkozásától ez esetben azért nem kell tartani, mert azt indokolni kellene, s aztán e két hatalom nem igényelheti magának, hogy az egyházi hatalom függetlensége s a sz. atya személyéért többet fognak tenni, mint mennyit Francziaország tett, tesz és még tenni fog. — A pápa nem fogja Rómát elhagyni, mert tudja, hogy a pápaság csak Rómában élhet. Ha Róma fölszabadulása után a szellemek lecsillapítására, a pápának a néppeli kiengesztelésére még egy ideig szükséges lenne a franczia csapatokat ott tartani, úgy Francziaország egyetértésben Olaszországgal nem vonakodnék ez áldozattól. — A status quonak azon­ban minél előbb meg kell szüntetnie; a franczia csa­patok visszahivatása többé nem lenne elhamarkodás vagy eszélytelenség, sőt ellenkezőleg eszélytelen és po- litikátlan volna oly helyzet fentartása, mely a pápasá­got ki nem elégíti, Olaszországot szomoritja s Fran­cziaország érdekeit veszélyezteti. Ez a röpirat lényeges tartalma ; abban kétség­telenül támpontokat találhatni azon phasis ismere­tére nézve, melybe a római kérdés e perezben lépni készül. Meg vannak azonban győződve, hogy Francziaország csapatjainak visszahívására csak az­után fogja magát elhatározni, miután a curia az utolsó közvetítési kísérletnek is a maga non pos- sumus - át szegzi ellent. Hogy Francziaország TÁ RÓZA. 1. Napoleon és VII. Pius. (Vége.) Piust a püspökök rábeszélései végre mégis haj­landóvá tették, hogy belebocsátkozzék az egyes elő­terjesztésekbe — legalább beszélgetés alakjában — és nézeteit azok fölött kifejezze. Hogy, mint pápa Párisban residealjon, azt telje­sen lehetetlennek nyilvánitá. „Napoleon“ — szólt — „Krisztus helytartóját Francziaország alamizsnásává akarja tenni! Tőlem azonban sohase nyerendi el a pá­pai szent szék ezen lcalacsonyitását. Inkább mint ko l­dus akarok meghalni, semhogy a császár kegyelméből éljek.“ Avignon iránt, mely város egykor pápai birtok s ismételve és boszasabban a pápaság székhelye volt, nem érzett oly heves idegenkedést, de nem akarta a gallikan egyház szabadságáról szóló czikkeket elis­merni. „Elődöm, VIII. Sándor — mondá — ezen czikke­ket ünnepélyesen kárhoztatta; a történelem azok elis­merését mint gyöugeséget hányná szememre, melyet fogságom követtetett el általam. Én semmit sem fogok azon czikkek elieu cselekedni, erre becsületszavamat adom, s azt tudják, hogy becsületes ember vagyok, de ne kényszerítsenek Bousset tanait formaszerüleg szen­tesíteni ; mert inkább akarok a fogságban meghalni, semhogy gyöngeséggel vádoltathassam.“ Pius legörömestebb ment volna Rómába. A világi korona, pénz, udvar és katonák nélkül is Péter székébe történt visszahelyezését látta volna e lépésében ; de azt, hogy a császárnak alattvalói esküt tegyen, teljes lehe­tetlenségnek nyilatkoztatá ki. „Szent Péter örökségének megrablását — szólt — nem ismerhetem el, nem szabad elismernem; ve­gyék el a pápáktól gazdagságukat, csak Rómát hagy­ják m,eg nekik. Innen kell a lelkeket kormányoz- niok. Én nem a Vatikánt kivánom, hanem a kata­kombákat. Engedjék meg, hogy nehány agg bibornok- kal ott székelhessek, és kormányozni fogom az egyhá­zat a nélkül, hogy a császár ő felsége ellen valami vál­lalatba bocsátkoznám.“ Pius e gondolaton ábrándos lelkesültséggel csüg- gött, és nem lehetett meg nem ismerni, hogy abban a különös dicsvágy tevékeny részt vön. — Pius sejtette, hogy egy — szegénységben és lealáztatásban élő pápa hatalmasabb volna, semmint lehetne, ha Péter fényes trónján ül. A három püspök a pápa ábrándozása ellenében a hideg észszerüséget állitá elő; hogy t. i. a császár akarata hajthatatlan, — hogy a hatalmast kímélni kell, különben a felállított oltárokat ismét lerombolhatná. — Biztositák a pápát: mikép a közvélemény fölmen- tendi öt, ha a császár parancs-szavában megnyugszik, melynek ellentállui az európai szárazföldön senki se volna képes. A félelem és remény közt ingadozó pápát határozatra sürgették, mondván : mikép a számukra kiszabott idő letelt, el kell utazniok, és hogy nagy hát­rányára volna az egyháznak, ha a Párisban egybegyült püspököknek nem vihetnének a szent atya határozott nézetei felől felvilágosításokat. Pius ez által a tanácskozmányok utolsóelőtti napján arra biratott, hogy a püspökök beiktatását és a konkordatum-záradékot határozottan megigéré; sőt hajlandónak nyilatkozott az egyház indítványba tett uj helyzetét is fontolóra venni, de csak akkor, ha szabad leend, és ha jogszerű tanácsosait maga körül összegyűjtheti. Miután Pius ezt szóval megigéré, a császári kül­döttek bátran mentek tovább és azt kérték, hogy e há­rom pontot leirniok is szabadjon. Nem volt szükséges, hogy a pápa azokat aláirja, mert nem birandottak szerződési jellemmel, hanem csak Pius személyes nézeteit fejezték ki; de arra szükség volt, miszerint ezt oly világosan s határozottan tegyék, miszerint semmit se lehessen hozzájok adni, vagy belölök elvenni. Pius némi vonakodás után megnyugodott az ál­tala alá nem írandó nyilatkozat szerkesztésébe, mely­nek pontjai kővetkezők voltak: 1. A pápa ezúttal beleegyez a huszonhét püspök beiktatásába, — a „motu proprio“ elhagyásával. 2. A szent-szék köteleztetik a világi fejedelmek által kine­vezett püspököket hat hónap alatt kánonilag megerő- sitni; ellenkezőleg a metropolita ezen beiktatás végre­hajtására a pápa által felhatalmazottnak tekintessék. 3. A pápa hajlandó, mihelyt szabadságát visszanyeri és bibornokai által környezve leend, a szent-szék defi­nitiv helyzetére vonatkozólag teendő előterjesztéseket meghallgatni. A püspökök, midőn ezen irat kezeikben volt, könytelt szemekkel borultak térdre a pápa előtt, a ki mély elérzékenyülés közt adta rájok áldását, — mire ők rögtön elutaztak. Midőn eltávoztak, a pápának az, mibe épen most beleegyezett, mint mázsányi teher nehezült szivére; ál­matlan éje volt, siránkozott, hogy a közvélemény s az Isten bírósága elitélendik őt, mert az egyházat, Na- poleontóli félelme és saját személye szabadságának vágya miatt elárulá. A nyilatkozatnak különösen har­madik pontja nyugtalanitá őt, melyben t. i. hajlandó­nak mondá magát a pápaság uj helyzetére vonatkozó előterjesztés meghallgatására. Pius még azon éjjel magához hivatá a fönököt, Chabrol urat, sürgetőleg kérvén őt, miszerint futárt küldjön a püspökök után, a ki ezeket visszahozza, vagy legalább tudassa velők, mikép ama nyilatkozat ncm- létezönek tekintessék, miután csak gyöngeségétöl és kimerültségétől eröszakoltatott ki. „Láthatni — mondá — hova vezet, ha egy agg, beteg s gyönge papot megfosztanak minden tanácso­saitól, kik őt felvilágosíthatnák. A szent-lélek engem elhagyott, — gyalázattal tetéztem magam.“ A főnök megnyugtatni Ugyekezett az ingerült őszt, a mi csak akkor sikerült neki, midőn a püspökök után valóban küldött futárt, azon üzenettel: hogy a nyilatkozat harmadik pontja kitöröltessék; a két elsőt érvényben akará a pápa hagyni, föltéve: hogy bennök nem látandnak kőtelező szerződést, hanem csak előz­ményeket, melyek a definitiv tárgyalás alapja gyanánt szolgálhatnak. Erre Pius Fesch bibornoknak irt, na­gyon dicsérvén a három püspököt, s a conciliumot oda utasítván, hogy mindent, a mit azok mondandnak, el- higyen. Napoleon — természetesen — nem csak a három püspök, hanem a főnök által is tüzetesen értesittetett a pápával folytatott tanácskozmány menetéről. Egyelőre meg volt elégedve, hogy vele ennyire ment s a conci­liumot megnyittatá. Az egyházatyák eleinte félénk hangulatban vol­tak, és azon reményre jogositának, hogy a császár akarata teljesítésére készek leendnek. De az öt óra hosszat tartó válaszfelirati vita fölhevité a kedélyeket; Dessoles, a chambery-i püspök rögtön felállt, s mintegy szent sugallat által megszállva ezt inditványozá: „az egybegyült püspökök mint az egyház tagjai nem ta­nácskozhatnak, mialatt az egyház feje, a tiszteletre­méltó szent-atya fogságban szenved. Azt indítványozom tehát, miszerint a concilium testületileg menjen St. Cloudba, hogy a császártól VII. Pius szabadon-bocsát- tatását kívánja. Csak ez esetben remélhetjük Isten se­gélyét, hogy az elénk terjesztett kérdéseket egyetér­tésben s az egyház javára oldhatjuk meg.“ Ezen indítvány leirhatlan hatást tőn. A főpapok legnagyobb része, még a legmérsékel­tebbek is felugrónak helyeikről s lelkesülve kiáltottak : „Igen, fel, St. Cloudba!“ Valóságos forradalmi zajongás támadt'; a két minister, kiknek a püspökök nagy boszuságára jelen kellett az ülésen lenniök, sietve hagyák el a templo­mot, és az elnök, Fesch bibornok nem tudott magán máskép segitni, mint az ülés feloszlatásával. Napóleont ezen esemény nagy haragra lobbantá; rögtön a legvégső szigorhoz akart nyúlni, — de még is lecsillapiltatni engedé magát, s megelégedett azzal: hogy az egyes főpapokat a rendőrség által figyelmez­tető : vigyáznának magukra, mert ha papi ruhában lá­zadást akarnának előidézni, nem fognak kiméltetni. Ezen intés hatott; a chambery-i püspök indítvá­nya a legközelebbi ülésben végkép ignoráltatott. A tárgyalások ezután hoszabb ideig békésen folytak, mig ismét egy izgató esemény lépett közbe. A gallikan szabadságok fölötti pontot vitatták, a mely elvonja a pápától azon jogot, hogy a fejedel­meket excommunikálhassa s az alattvalókat esküjök alól feloldhassa. Napoleon természetesen azt akarta, hogy e pont megerősittessék, mert hiszen a császár ellen maga VII. Pius is merészlett egy excommunikáló bullát kiadni. A kormánynyal sok főpap értett egyet s világosan kijelenték, mikép a fejedelem excommunikátiója által csak az egyház kárcsittatik. Ekkor a bordeauxi érsek hirtelen ugrott fel szé­kéről. „Azt meritek állítani — szólt a trienti zsinat ira­tait magasra tartván, — hogy a pápának ne szabadjon a fejedelmeket excommunikálni? jól van, kárhoztassátok tehát az egyházat, a mely ezt elrendelé.“ E vakmerő szavak a gyülekezet egy részét szin­tén vakmerőségre gyulaszták, mig a másik részt ijedt­séggel tölték el. Fesch bibornok gyorsan oszlatá fel a gyűlést; azon voltak, hogy ezen esemény ne jusson köztudo­másra. Napoleon szabad folyást engedett haragjának. A concilium „a szenteskedők gyűlésének“ fel­oszlatását dekretálta. Három püspök, az ellenzék fejei, kihallgatás és ítélet nélkül Vincennesbe vitettek. A bordeauxi vakmerő érsek nem volt köztök; büntetlenül menekült, mert barátai azt álliták : hogy öreg, siket és lelki beteg. A császár szigora annyira megfélcmlité a főpa­pokat, hogy most egyenként s készséggel írták alá azon szerkezetet, mely a császár kívánságait formu- lázta. Napoleon megunta a theologikus czivódásokat, mert szelleme az oroszországi háború óriási tervével volt elfoglalva. Mielőtt 1812-ben hadseregéhez ment, a pápát Fontainebleauba hozatta, hogy a püspökök beiktatását végrehajtsa. De Pius arra, hogy az egyházi államról lemondjon, nem volt rábírható, s ezért csakhamar meg­int mint fogolylyal bántak vele. Napóleon bukása megszabaditá őt, és vissza­helyező trónjára. Rajkai F. I. Napi újdonságok. — Az árvíz által károsult magyarországi lakosok felsegélésére begyült pénzekből Pestmegye főispáni helytartójának újonnan 6500 ft. adatott kiosztás végett­— Eperjes, sz. kir. város polgármestere által a vizkárosultak felsegélésére eszközlött gyűjtés folytán kő­vetkező adományok folytak be, u. m. : *) Az I-ső szám alatti íven : Bohrandt János 2 ft. Schulek Gusztáv 5 ft. N. N. 20 kr. Csurilla 40 kr. Hu* nyady József 30 kr. Kuzmik Károly 2 ft. N. N. 10 kr. Stehló János 1 ft. Neustädter Lajos 1 it. N. N. 40 kr. P. 1 ft. 2 ft. Kuzmik Samu 2 ft. Dienes Sándor 2 ft. Berg­mann Keresztély idősb 1 ft. Dirner József 1 ft. Király 1 ft. Halborg 10 kr. Csányi Robert 1 ft. V. Schmidt 1 ft. Vodjáner Márton 1 ft. Kriebel Ernő 1 ft. Hellner Károly 1 ft. Joób 2 ft. Hutschenreiter Adolf 1 ft. Összesen 29 tt. 50 kr. A Il ik szám alatti ivén : Linkesch Samu 1 ft. Pe- truska Julia 10 kr. Posztik András 10 kr. Dobrovolszky József 10 kr. Koch M. id. 10 kr. Veiszer Ede 40 kr. Hauptvogel Flórián 20 kr. Taussig 30 kr. Adamovits Já­nos 10 kr. Diskant András 40 kr. Papp András 10 kr. Kosts János 20 kr. Stofan András 40 kr. Friedrich Samu 10 kr. Schneider Ernő 20 kr. Mitterman István 20 kr. Esckner 20 kr. Tardy 30 kr. Meliorisz Rózi 50 kr. Engel- majer János 2 ft. Egy valaki 20 kr. Radványi C. 10 kr. Ruminszky Károly 40 kr. Tomka Teréz 20 kr. Dunkel Károly 1 ft. Dunkel testvérek 20 kr. Viktória Ludvika 40 kr. Hepke Gyula 50 kr. Haisch 60 kr. Sennovits 20 kr. Kozma 20 kr. Gallotsik és Bohrandt 1 ft. Spengler 1 ft. Stanczel 50 kr. Tahy László 5 ft. Kray 10 ft. Jakubik Péter 20 kr. Steller Rozina szül. Mikoviuyi 1 ft. Lakner István 1 ft. Fedak 50 kr. Berthóty Sándor 1 ft. Ridárcsik Gábor 1 ft. Kreitzer János 1 ft. Lehoczky Jenő 30 kr. Jaskovits István 40 kr. Verödy Ignácz Ferencz 20 kr. Piscli Ferencz 20 kr. Binder István 10 kr. Bruger 40 kr. Grieger József 40 kr. Kubinyi Albert 2 ft. Deckent K. 30 kr. Zborovszky János 60 kr. Vaskovits József 1 ft. Csapkay Mihály 1 ft. Csapkay Gusztáv 1ft. Rojkovits Jó­zsef 10 kr. Glock Dániel 15 kr. N. N. 20 kr. Urbanovszky Ignácz 1 ft. Bartsch Ede 2 ft. Hoffmann Károly 60 kr. Muska János 50 kr. Podhoranszky asszonyság 40 kr. Illa- vats János 10 ft. N. N. 20 kr. Kubiczky János 20 kr. Beőr Mihály 5 ft. N. N. 5 kr. Egy valaki 10 kr. Ter Ede 10 kr. Klór Gyula 1 ft. Szepesházy Nándor 1 it. Berze- vitzy Felix 20 kr. Dahlström Gyula 50 kr. Lieb Antal 50 kr. — Összesen 66 ft. A III-ik szám alatti ivén : Oravetz András 1 ft. J. L. Kranz 20 kr. Dragon J. 40 kr. Lillia B. D. 1 ft. Stroh- riegel özvegy 1 ft. Turczer Lucian 1 ft. Schmidt Gyula 1 ft. Kovács Gyula 1 ft. Schvarczer Gusztáv 1 ft. Zenge- vall György 20 kr. Vanczak István 1 ft. Szieberth Kris­*) Ezen adományok a fösommákba már be voltak fog­lalva. Szerk.

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents