Sürgöny, 1862. június (2. évfolyam, 126-148. szám)

1862-06-01 / 126. szám

De a végzet máskép akarta. Ön hűséges és beles tanácsai azok által utasittattak vissza, kik a király és nemzet közé tolakodtak. Ön jobbágyi bőséggel és ki­tartással ismételte hazafm­i törekvéseit, de ismételve el­­utasittatott. * *) S meg kell jegyezni, hogy ez ép akkor volt, mi­dőn a nemzet kész volt elismerni tévedéseit, hogy elé­vülhet­len jogait minél előbb élvezhesse. Hasztalan volt minden törekvés, és országszerte észrevehető volt már a esü­ggedés és elkeseredés azon neme, mely jót soha sem szokott jelenteni. Nagyméltóságod azonban ekkor sem szűnt meg reményleni, és a hazai közönség nagy részének kárhoz­tató ítélete daczára bement a birodalmi tanácsba, hogy hazafiai törekvéseinek érvényesíthetésére újabb, tár egy utolsó próbát tehessen. A férfiui kitartás s becsületes munkásságtól rit­kán tagadja meg Isten áldását, a­mint is Ön s nehány magukat feláldozó hazánkfiainak, s általuk jogos iga­zaink érdekében megnyert több rokon elvű, bár fajta idegen barátoknak végre is sikerült a fejedelemmel meg­smertetni a valót, s leleplezni a valótlant — mert csak ez volt szükséges, — és hazánk nem sokára bir­tokába jutott alkotmányos intézményei egy részének, míg a többire nézve a hazafiak óvatos és ildomos mun­kásságától feltételezve maradt a teljes és kielégíthető siker eredményének megszerzése ! Ismerve Nagyméltóságod szerénységét, nem aka­rom itt bővebben fejtegetni, kinek köszönheti a nemzet leginkább az októberi eredményt, — de tán azt még­sem fogja Ön visszautasítani, ha úgy fejezem ki maga­mat, hogy ennek előidézésénél Nagyméltóságodnak is volt egy parányi részecskéje ? Ezt, úgy hiszem, széles e hazában nincs ember, ki tagadni merné! Igaz, hogy mind­ez ismét kérdésbe vétetett, s igaz, hogy csak hamar füstbe mentek szép remé­nyeink ! Ily és valódi hazafiakra leverőleg haló állapot­ban sokan vannak jobbjaink között is, kik mint mondani szokták, az időtől várják imádott hazánk sor­sának jobbra fordulását, s azt hiszik, még­pedig komo­lyan hiszik azt, hogy „mi várhatunk.“ Lehet, hogy igazuk van, mert hiszen a jövő titkai­ban ez eshetőség is fel lehet jegyezve sokat szenvedett nemzetünk részére , de én igen csekély felfogásommal e nézetben nem lehetek, s habár tudom, hogy az egy­másutáni jövőt nem lehet sem megelőzni, sem tán erő­szakolni ; de tudom azt is, hogy annak kiérdemlésére — főleg ott, hol attól a haza, a népek várják és re­ményük boldogságukat, — törekedni a hon minden gyermekének kötelessége. E sugallat ösztönétől indíttatva, véltem hát én is szerény magányomban hazafias kötelesség­­ teljesí­teni, midőn igénytelen nézeteimet a hazai közönséggel megismertetni magamat elhatározom. — E szerény nézetek nem a pillanatnyi benyomások kifolyásai, azon idő szüleményei ezek, midőn elkerülhetlennek ismertem fel azt, hogy az alaptörvényeink szerint is elválaszthat­­lan, megoszthatlan, s együttesen birtoklandó és kor­mányzandó austriai monarchiát már csak alkotmányos intézményekkel lehessen kormányozni. Az elvek, melyekből e nézetek fakadnak, a sanc­­tio pragmatica határozványaiban nyíltan benfoglal­ták , mert hiszen egy közös fejedelemnek több or­szágokat együttesen (invicem et insimus) külön, egy­mástól független felelős ministeriumokkal kormányoz­ni teljes lehetetlenség; már pedig ez volt és a prag­matica sanctionak nem csak czélja, de ez „rendelteté­se“ is, mely egyébiránt ki nem zárja azt, hogy for­mailag a monarchia országainak kormányzati alakja egymástól el ne térhessen. Magyarország alkotmánya, szemközt a monarchia többi, absolut intézmények sze­rint kormányzott országaival, bár­mily lehetett s le­hetne jövőben is , de a mint alkotmányos intézmények­kel láttatnak el azok is, azon perezben szükséges a­­ magyar alkotmány „formáit“ akként módosítani, hogy az elfogadott pragmatica sanctio értelmében az egész monarchia együttes kormányozhatóságának „lehetősé­ge“ meg ne szűnjék , vagy pedig módosítani kellenek a sanctio pragmatica érintett intézkedését, „a­mi nem lehet.“ Magyarországra nézve a pragmatica sanctio lényege abban áll, hogy önállása és függetlensége fen­­maradjon, de az összes monarchia együttes kormány­zatát ne akadályoztathassa­ szükség tehát a változott viszonyokhoz képest oly formákat állapítani meg, me­lyek mind a két irányban megfelelhessenek.­­ Azon­ban az octob­er 20 -át megelőzött hosszú időkben nem láttam fent oly dispositiókat, melyek kedveztek volna a jogosságnak, vagy csak a méltányosságnak is; azon­túl pedig teljességgel nem olyan volt a tér alant, hogy a siker valószínűségével ha csak kísérletkép is fel le­hetett volna lépni, az úgynevezett közérzület ellenében, oly eszmékkel, melyek a 48-al nem voltak harmó­niában. Egyébiránt sokkal komolyabban vagyok képes elmélkedni, és sokkal szerényebbnek ismerem maga­mat, hogysem azon f­iedelemben lehetnék, miszerint igénytelen nézeteim közrebocsátásánál — melyek egyébiránt nem a részletek formulázására vannak ki­terjesztve, de egyedül eddigi tévedéseink felderítése mellett a „magyar nemzeti politika helyes irányára“ utalnak, a szerint, mint ezt én csekélységemben felfog­ni képes lehettem,­­ azok osztatlan helyeslésére csak messziről is számítanék. Hogy ezt tenni bátorkodom, ennek oka a nyomasztó helyzet, melyből mielőbb ki­bontakozni óhajtana minden hazafi, és azon vágy , a hazát ily nehéz időkben tehetségem szerint szolgál­gatni. És oka mindenek felett, felhívni hazámfiai figyel­mét a hazaszerte észlelhető hangulat méltánylatára !! Bármit állítsanak, s tán higyjenek is sokan, annyi kétségtelenül áll, hogy az ország roppant nagy több­sége és alkotmánya után vágyódik ; s hogy Ura ki­rályával őszintén akarván kibékülni, igen gyanús szemmel tekint minden oly eljárásra, mely fentebbi vá­gyaival ellenkezik. Az „intelligentia“ nagy factor kétségen kívül a politikai hadjáratokban, de csak akkor és ott, ha és hol a tömegek rokonszenvére támaszkodhatik. De lehet e­­zt Magyarországban állítani ? Lehet e a „bizottmányokban“ és az országgyűlésen a múlt év­ben nyilatkozott közérzület bizonyítására a „népre“, a „népek millióira“ hivatkozni ? E kérdésre az arany­szabadság idejében, midőn Pesten a 200,000 emberből állandott magyar külön hadsereg kiállításáról folyt a tanácskozás, é­s a miniszerelnök, már maga is belátván „collegája“ törekvéseit, a képviselőket a fenyegető veszélyre figyelmeztető, igen világos feleletet adott. A szerencsétlen gróf Batthyány Lajos ugyanis azon alkalommal hasztalan ellenezvén Kossuth érintett szándékát, ezen nevezetes szavakkal végze hosszú be­szédét : — „A nép Ő Felsége mellett nyilatkozik“; történt pedig ez akkor, midőn a népet az „urak“ fel­­szabadíták, s midőn Olaszországban folyt a háború, Bécsben az „aula“ vitte a főszerepet; Prágában a vi­lág minden szlávjai rendez­véust adtak egymásnak ; és „Magyarországot" a Budapesten székelő nádor a király nevében, az „első független felelős magyar ministeri­um“ vagy­is helyesebben mondva Kossuth Lajos, addig soha nem ismert teljhatalommal kormányozta, igazgatta és „izgatta“ kénye kedve szerint, — az 1848-as év augusztus 16-dik napján! Azt hisszük, hogy a magyar kabinet elnöke bi­zonyosan jól volt értesülve a kormánya alatt állott „ország hangulatáról“, s ő mint becsületes, mint fájda­lom, rászedett ember, kimondá azt, mit Kossuth, ki nehányad magával a zavarban halászni óhajtott, elta­­gada ! Elég az ahhoz, hogy a 48 diki pozson-pesti zajongásokkal bizonyított közérzület daczára a „nép ellenkezőleg érzett“, é­s most is bátran hozzátehet­jük, hogy a „nép ezen érzelme azóta sem vált­­ott“. És így szükség bírálat alá venni azt, hogy mi tar­tóztathatja nemzetünk túlnyomó többsége ezen politi­kájának érvényesíthetését ? Csak az lesz a másik oldalról a felelet, mert a „közérzület“ nem engedi. S ha ez így van, akkor hasztalan volna term­észe­tesen minden törekvés , de hát ép azért szükséges megismerni a maga valójában „az ország középü­letét“. A­mit az ember saját szemeivel lát és saját fü­leivel hall, azon ugyan kételkedni nem lehet, már pe­dig mindenfelé láttuk lobogni a 48-dik­­ zászlót, és hallok hangoztatni az „1848-at“, lesz erre ismét a válasz! És én magam is bizonyítom ezen állítás valódi­­ságát, mert hiszen csak ez volt azon egyetlenegy zászló, melyet az ország tág határai közt mindenfelé kitűzve láttunk, de leemelte-e előtte mindenikünk pör­­ge kalapját, az már aztán más kérdés? Hogy feleljünk tehát e kérdésre, ez az, mit mi óhajtanánk­­ ? E kérdés pedig kell, hogy tisztába hozassék; kell, hogy a felelet világos és őszinte legyen. Ezen vágytól vezéreltetve, vettem én bátorsá­got magamnak. Nagyméltóságodhoz intézni tisztelet­­teljesen e nyílt levelemet, s ennek kapcsában akar­tam­ ismertetni a hazai közönséggel igen szerény néze­teimet. Engedje meg tehát Nagyméltóságod, hogy Önhöz egy oly könyörgéssel járuljak, mely kétségen kívül a hazai közönség egy igen nagy részének helyeslésével találkozik. Mi, mert itt már többes számban kell szólanom, — a mostani kivételes helyzetet oly „malum necessa­­riumnak“ tekintjük, melyből Felséges Urunktól kezdve, le az utolsó „okos“ emberig, mindenki inkább ma, mint holnap szabadulni törekszik ; természetesen ki ki a maga ízlése szerint kívánván elérhetni ezen törekvé­seit. És mivel ez így van félreismerhet­lenül, sokan vannak, kik Önhöz fordulnak hazafias fohászukkal, kik remélnek és bíznak a jóban, mert okoskodásuk sze­rint Nagyméltóságod sem ülne többé „reményvesztet­ten" országbírói székében. E hazafiak száma nem csekély, s ezek nyugta­lanul kér­dik egymást, de hát mit akar, mit vár, mit reményi Apponyi? És valóban ez az, mit tudni óhajtunk ? Mert bár sok embert megzavart azon kivétel nél­küli egyetértés, mely egy Apponyi, Nyáry, Maj­­láth, Tisza, és Isten tudja mily hangzatú „coalitio­­nális ministériumot“ helyezett kilátásba, sokan valánk mégis, kik ily képtelenséget ezen rendkívüli időkben sem tudtunk elhinni. Sokan vagyunk, kik Nagyméltóságod múltjára örömmel emlékezvén vissza, Önt vezérünknek szeret­­nék megnyerni,­­ mint oly férfiút, ki hit szolgája ha­zájának s fejedelmének egyaránt, és mert tudjuk, hogy bár­mily nagy volt is az Önök közti „pesti egyetértés külszíne“, Ön e részbeni meggyőződése nem változ­hatott­­ ? Lépjen hát élőnkbe Nagyméltóságod, hozza elő az „avas obscuritások“ romkamrájából a valódi „ma­gyar” zászlót, melyet szétszaggatni a 48 sok sem me­részkedtek ; — de fájdalom, eltakarták eredetiségét a reá aggatott mindenféle szinü, vegyületü, idegenszerü czifraságokkal elannyira, hogy azt a hű nemzet meg­ismerni sem tudván többé, 48-asnak keresztelé. — Ragadja meg hátön ezen ős nemzeti zászlót; azt, mely századokon át lobogott a magyar földön, s 1790- ben ülte meg dicsteltes győzelme nemzeti ünnepét ! Fogja fel azt s állítsa a 48-as mellé és mi sokan, igen sokan, habár az ennél kopottabb és bádgyadtabb is, — habár az kevésbé kirívó, mint es, — „mert nem piros“, — követni fogjuk hazánk s törvényes királyunk és jogai védelmében. — És ha látjuk, mint ezt el is ismerjük, hogy nemzeti lobogónk az idő viszontagságai által szenvedett, azon leszünk, miszerint azt kiigazgassuk, hogy az idők viharainak ismét és azontúl is sikerrel, mint ezelőtt, ellenállhasson. Ez a mi hazafius könyörgésünk, és Ön nagymél­­tóságú országbíró Úr, meg fogja — reméljük — hall­gatni kérésünket, mert az országbírójának feladata igazságot szolgáltatni ! És mé,­ csak azt engedje meg Nagyméltóságod, hogy mivel ép ma van gróf Széchenyi István ha­lálozási évnapja, hogy tehát hódoló tisztelettel emlé­kezvén meg e nagy hazánkfiáról, ép itt, mert helyén van, hívhassak vissza ön emlékezetébe egy „ese­ményt“, melynek — mint értesítve vagyok, Nagymél­tóságod is tanúja volt s mely bizonyságot tehet arról, mint gondolkodott gróf Széchenyi István „kevés­sel" halála előtt, s mely irányozhatná azon hazánkfiai­nak gondolkodását is, kik oly sokban és sokat hivat­koznak a boldogultra és akkor, midőn czéljai és szán­dékai ellen imák, beszélnek és cselekszenek. Döblingben november 4 én 1859-ben több látoga­tója lévén a boldogult grófnak, ezek előtt fejtegette ő azon egy idő óta kedvencz eszméjét, melynél fogva egy független hazafiakból álló conferentiát szeretett volna egybegyű­jteni, kik a ,,magyar" teendőkről tanácskoz­zanak, s a­mint mondá, egy „koronázási esküt“ dol­gozzanak ki, mert a régi, úgymond a gróf, többé nem alkalmas, s hogy ezen eskü magában foglalná „uj alap­jogait“ a nemzetnek,és Ferencz József Ő Felségének, s ekkor aztán ez Ő Felségének bemutattatnék s igy megkészü­lvén az „egyesség,“ tartathatnék ország­gyűlés, még pedig nem sokára. De, úgymond tovább az idvezült gróf, ő tudja, hogy ezen eszméje ellen lesz­nek némelyek, s különösen egy „valaki“, a ki mint hallja, „semminek sem látja idejét“, s kivel néki, mint érzi, sok baja lesz, s ki ellen még tán vas­tagabb könyvet fog írni, mint az „Ein Blick“ . De ő ezzel sem gondol; ő már összeírta az illetők neveit, a mint az ezeket tartalmazó iveket elő is mutatta; s hol Nagyméltóságod neve első volt fel­jegyezve !! — Igaz, mond még a gróf, hogy szép lát­vány leend, midőn a legokosabb emberek fognak a „bolondok házában“ tanácskozni sat­­sat. Szó volt még ugyanazon alkalommal Döblingben az ép közeledett primási jubilaeum ünnepélyéről s midőn a gróf arról ér­tesült a jelenlévők egyike által, hogy „Pesten“ elhatá­roztatott bizonyos „oknál“ fogva nem menni Eszter­gomba, — ekkor haragra pattant, és sokáig faggatta a­z illetőt, hogy kik azok, „kik Pesten határoznak“ sat. Szerinte menni kell, kapni kell az alkalmon, s értekezni ott is, mert nincs mit várni, hanem „tenni kell.“ Tenni kellene tehát, „a legnagyobb magyar“ ha­zánkfia szellemében is, mert valóban nincs mit várni, ha a magyar hazát meg akarjuk menteni, s ma­gyar alapokon akarjuk tovább is fentartani!!! Falun, april 8-án 1862. A szerző, april 14 -i határozat hire Bécsbe eljutott; a többit elkép­­­­zelheti magának minden okos ember, s tudjuk tapaszta-­­lásból!? *) Értsd a némely hazafiak által két ízben e cs. k. Apostoli Felségéhez intézett s országszerte ismeretes tar­almú kérelmeket, részét gyakorlatiaknak és czélszerűeknek is elismeri, de nem adhatja mégis helyeslését azon pontokra, melyek az ipar szabadságával merev ellentétben állanak, a szabad versenyt lenyűgözik — s azt nemcsak az ipar fejlésére, de a közönségre nézve is hátrányos egyedárassági irány­zatoknak alárendelik ; végre melyek a jog és egyéni sza­badság nem csekély sérelmével, önkényen s kényszeren alapulnak, így az ipar szabadságával össze nem férők­nek találja különösen a szabályzat azon pontjait , a­ hogy az, ki mészáros ipart akar űzni, ezen üzlet rendes tanulságát kimutassa; b) hogy 3000 frtnyi vagyonnal bírjon;­­ hogy az ipar­jegygyel ellátott mészárosok szemé­lyes tulajdonságaik tekintetében ismét megvizsgáltassanak — nem lehetvén feltenni hatóság felől azt,­ hogy mielőtt az iparjegyet kiadta, az illetők személyes tulajdonságait meg­bírálni elmulasztotta volna, különben netalán felmerülő különös esetekben — az ily utóbírálat, kivételesen, meg­történhetik ; de hogy a mészáros csak egy mészárszéket tarthat. Ezen pontokat tehát a szabályzatból kihagyandók­­nak rendelő. Mi a hús­pénztárt illeti, annak jótékony czélját a helytartó tanács kellő elismerésben részesíti ugyan, de alapításának önkényes és kényszerítő módja a jog és egyé­ni szabadsággal ellentétben áilván, annál kevésbé hagy­ható jóvá, mert eltekintve attól, hogy egy közczélból fel­állítandó pénztárnak a község vagyonából­ alapítása kü­lönösen a helyhatóság feladata lévén, azt nem helyeselhe­tő önkényből eredő kényszerítések által alapítani nem le­het ; de a tapasztalás mutatja, hogy ily intézetek, mihelyt életrevalóságuk által bizalmat s hitelt ébresztenek, az illetők szabad önszántukból való hozzájárulása által sokkal könnyebben s biztosabban jönnek létre. Minél­fogva a helytartó tanács fölhivá a város közönségét, hogy mellőzve minden kényszerítést, jó móddal igye­kezzek ezen jó c­élzatú pénztárt megalapítani, s ha az reménytelenül nem sikerülhetne, fenálló példák sze­rint részvényes társulatok működését vegye igénybe, melyek jutányos kamatért is képesek lennének kellő elrendezés mellett megfelelő haszonnal nyitni egy egyedül ezen czélra szolgáló kölcsönző intézetet, melynek terve­zete és szabályai mindenesetre megvizsgálás és jóváha­gyás végett a helytartótanács elé feterjesztendők len­nének. Többiben ezen húsvágatási szabályzat többi pontja i­ránt észrevétel fenn nem forogván, a fenntebb elsoroltak elvételével jóváhagyatik, a jégveremre nézve, mely a­zatályzat szerint minden Üzlettelepnél tartandó lenne,­­ megjegyeztetvén, hogy annak czélja az lévén, miszerint me­­­leg nyári időben a húskészlet épségben tartathassák, ezzel­­ nem ellenkezik, ha több mészáros egyesülve tartand Üz­­­­lettelepétől távolabb eső helyen is jégvermet, csak hogy üzlethelyén e czélra alkalmas edényekben május hónaptól !­zeptember közepéig a húskészlet frisen tartására elegendő­­ jégkészlettel mindig ellátva legyen, mire nézve az erélyes ellenőrködés felette kívánatos. Mi a húsnak igaz mérték- s kel méretését illeti, habár ugyan erre nézve több rendbeli czélszerű­ s a fogyasztó közönséget visszaélések ellen biz­tosító rendeletek állanak fenn, mennyiben azonban nem­­ ritkán emeltetnek e tekintetben panaszok : a helytartóra­ . I­nács a város közönségét szoros ellenőrködés fentartására s a tapasztalt visszaélések szigorú fékezésére annál komo­lyabban figyelmezteté, mert a bus árában a szabályozás , megszüntetése óta még emelkedés tapasztalható, minek f­­ eltávolítása egyébiránt a minden korlátozástól megóvandó szabad verseny hatásától leginkább várható. A városi tanács ezen rendeletet az illető városi bi­­i­­­zottsághoz tette át, oly megjegyzéssel, hogy a továbbiak­­ iránt ily értelemben intézkedjék, és az itteni húsvágók által egy húspénztár alapítása végett már befizetett összegeket, fejenként 1500 ftot az illető tulajdonosoknak visszaszól­­­­gáltassa. * Gr. M­i­k­ó Imre ö­nmgát a maros­vásárhelyi , kaszinó-egylet tiszt. tagjává választotta. * A városi tanács az akadémia új palotájára az építési engedélyt megadván, az ily alkalmakkor fizetni szokott épitési engedély dijakról hazafiai közszellemének bebizonyításául önkényt lemondott és a dijak beszedését véglegesen elengedte. * A muzeum mögött, a nemzeti lovarda mellett­­ tervezett paloták közöl az első már tényleg munkába ve­­­­tetett. Ez azon palota, melyet gr. Festetics György az öt I pacsirta és Sándor főherczeg utczák sarkán levő telkén I Ybl Miklós építész terve szerint építtet. A palota egy­ eme­­­letes lesz, és renaissance-sztylü, igen gazdagon díszített homlokzatokkal birand. * Zágrábból f. hó 30 ról a „P. L.“-nak távir­ják . A fiumei megyei választmány a f. hó 25-kén történt kihágások következtében a megye székhelyének Tuccinc­­he áttételét és Smaic főispán letételét kívánja. Mint biztos a körösi főispán Vukotinovich van a vizsgálattal meg­bízva. * A „P. Lloyd“ nak egy május 31-ki bécsi távirata szerint a déli vasúttársaság azon határozatot hozta, hogy a sopron-kanizsai vasútvonalat a lehető gyorsasággal ki­­épitendi. Minélfogva a kisajátítások nem sokára meg fog­nak kezdődni. * A cs. kir. szabad, ausztriai ipar- és kereskedelmi hitelintézet fiókhivatala Pesten Schossberger e. W. és fiai nagykereskedők nádor utczai újonnan épült házá­ban raktárak részére f. é. Szt. Mihálytól 3 évre 12 boltot és több pinczehelyiségeket vett haszonbérbe évi 5000 Tiokért . Budán a tervezett légszeszvilágitás nagy rész­vétre talál. A várbeli lakók már is igen szép számmal ír­tak alá magán világítás használatára. A légszeszcsövek elhelyezése mint halljuk, nem soká fog magára váratni. * B. Nyáry Gyula és G­­­r­ó­k­u­t­i P. Ferencz — mint írják — az ősz folytán itt Pesten iparkiállítással egybekötött terménytárlatot rendeznek, melynek tiszta jövedelme fele részben a múzeumi sétány fenntartására, fele részben pedig a budai népszínházra fog fordittatni. * Sailer Ferencz pesti órás a Ferencziek terén annak idejében ajánlatot tett egy óra készítése iránt, mely az akadémia palotáját diszesitendette ; miután azonban, mint a tervből láttuk, óra nem fog az épületre alkal­maztatni, e helyett a hazafias érzelmű iparos ajánlatát 500 ft készpénz adományozásával váltandja be­. A pesti ág. evangélikus szláv közönség ismeretes ügyében a m. kir. helytartótanács a helybeli várostanácsot jövőbeni miheztartása végett arról értesí­tette, hogy egy épen most kibocsátott m. királyi udvari rendelet szerint a bányakerületi superintendentiának ille­tékessége a pesti evang.­szláv egyházközség és lelkészé­nek minden ügyeiben, a törvények és a törvényes gyakor­lat értelmében, kétségbe sem vonható. Egyszersmind a pesti szláv község lelkészének benyújtott panasza elinté­zés végett a bányakerületi főtiszt, superintended, Székács József úrhoz tétetett át. Mint tudva van, az itteni szláv község lelkésze a septemberi pátens hive, minélfogva e község hozzátartozóinak egy kis részével az autonóm egyházon kivül áll. * A j­é­g f. hó 19. Holdmezővásár­helyen, 20-kán Kishegyesen (Bács), Galanthán (Pozson), Rettegen (Erdély), 22­ kén Tisza­lökön, Mis­kolc­z vidékén, 23 kán Eleméren (Bánság), 25 kén Pozsonmegye több határában, Zalaegerszegen s Sziszek vidékén, 26-kán Galgóczon (Nyitra­­megyében) tetemes kárt tett. Vásárhelyen sokan bánják, hogy­­ noha minden évben rendesen szoktak biztositni, ez évben addig késedelmeskedtek, mig beérkezett a csapás. A magyar biztosító társaság már mindenfelé intézkedett az őt érdeklő károk megtérítése végett. * Az agg Pfeiffer Antal halálával a zenedénél a fuvola-osztály tanári állomása is üresedésbe jött. * Tegnapés­­t Offenbach „O­r­p h e u­s“-ának elö-s adása a városi szinpadon egy sajnos baleset által szakit­­ látott félbe. A negyedik felvonásban, midőn az Olymp istenei és istennői Plútónál vannak lakomán, a pokol — fáj­dalom — egy valódi áldozatot kivánt — a gyermekién­­ezősnők soraiból. A kis ballerinák egyike könnyű fátyolru­hájával, melyet a nagyok példájára a kicsinyek is a lehető , legszélesebben viselnek, valamelyik szinfali lámpa láng­jához ért, minek folytán ruhája tüzet fogott és a szeren­csétlen lányka tetemes égési sebeket kapott. A közönség­­ a színpadon támadt zavart tűzveszélynek gondolva, ré­mülve hagyta el a színházat; mindazáltal az épület jó­­ szerkezeténél fogva a számos közönség néhány másodpercz alatt könnyen, minden tolongás és ebből eredő baj nélkül künn volt az egyszerre felpattant sok kijárati ajtón A baleset áldozata budai szülők gyermeke , L i n­t­z­bauer Mária tegnap a pesti gyermekkórházban meghalt . A lóversenyekre közlekedő bérkocsik dij szabályzata következőkép állapíttatott meg : egy két fogatú bérkocsi viteldija ki és vissza 7 ft; egy comfor táblé 4 ft; az omnibusokon egy személytől szintén oda és vissza 1 ft. 40 kr. fizettetik. A kir. Helytartó a nmlga körútjából. — Nagy-Várad, május 27. Köz­épületeinken dí­szelgett Ünnepi lobogók bevonása hirdeti immár, hogy ma távozott el körünkből szívélyesen fogadott magas vendégünk gróf Pá­­­ffy Mór cs. kir. altábornagy a királyi helytartó ur­amlsága, ki is e hó 25 én délután 3 órakor a közbecsülésben álló megyei administrato­runk H­ajdu La­jos az ő méltósága, a megyei tiszti­kar nagyrésze, valamint a helybeli római és görög kath. főtisztelendő káptalanok küldöttei kíséretében, számos néplovasok által környezve, érmelléki körútjá­ból Hargita felől városunkba szerencsésen megérkezett. Ő excellentiája a város határán, erélyes polgár­mesterünk élén a városi tisztikar s a községtanács kép­viselői, de számos polgárok által is egész ünnepélyes­séggel s őszinte magyar nyiltszivüséggel fogadtatván, a város elnöke által tartott alkalomszerű üdvözlő be­szédre lélekemelő szavakban röviden, de velősen oda vá­laszolni méltóztatott: „Hogy e vidéknek a ferde irányú s fájdalom s nem ritkán épen az ország fővárosából el­­származni szokott elégületlenségre vezető nézeteknek az ősmagyar hűségű polgárokra is némelykor nyomást gyakorolni látszó hatástóli független magatartását annyival is inkább nagyrabecsüli, mert Nagyvárad a széles bihari vidék központja levén, a kormány támo­gatására tanúsított eme határozott nyilvánulás bizo­nyára jó hatás nélkül nem maradandó kiemelvén még ez alkalommal Helytartó úr ö­nálsága különösen azt is, hogy a testvér fővárosok közül és Buda szolgál­jon most a józanul értelmezett hazafiság irányául, hol is a magyar királyi helytartótanács, mint nemzeti or­szágos főhatóság, a hazai földmivelés, ipar­i kereske­dés emelésére, s ezá­tal az ország valódi jólétének s felvirágzásának előmozdítására minden tevékenység­gel buzgólkodik; mely­ebbeli magasztos czél azonban csak úgy lesz mindnyájunk javára elérhető, ha a kor­mány e szent törekvésében gátló körülmények által nem akadályoztatik, de a honpolgárok nagy tömege által hathatósan támogattatik is. Kisfaludy-társaság. A „Maticza Szrbszka“ irodalmi egylet meg­küldte a Kisfaludy társaságnak az egylet kiadványait 1851 óta. A Kisfaludy társaság, e szívességet viszonzandó s a „M­a­t­i­c­z­a S­z­r­b­s­z­k­á­­val közelebb és állandó érintkezésbe lépendő, tegnapelőtt tartott rendes havi ülé­sében elhatározta, hogy maga részéről is megküldi a „Ma­­ticza Szrbszka“ számára minden eddigi kiadványait, a­mennyiben még el nem fogytak, ezentúl pedig minden nyomtatványával kedveskedik a szerb irodalmi egyletnek. A Kisfaludy társaság alapítói közé állottak újabban : M­a­j­l­á­t­h György, Tihanyi Ferencz, Török Sándor, V­á­r­a­d­y János, Z­s­i­v­­­r­a György urak, az utóbbi 200 írttal. A Debreczenben megjelenő „Hortobágy,“ az illető szerkesztőség szívességéből, a Kisfaludy-társaság könyv­tárának jár. Szász Károly tag a Hugo Victorféle „Századok le­gendájáéból fordit egyes darabokat a hatvan íves vállalat számára ; e fordításból az említett ülésben mutatványké­­pen „Galiczia kis királya“ olvastatott föl. Kelt Pesten, máj. 31. 1862. G­r­e­g­u­s­s Ágost, titoknok.

Next