Sürgöny, 1862. szeptember (2. évfolyam, 201-224. szám)

1862-09-02 / 201. szám

201. száza­d 1862. Kedd, September 2 Második évi folyam. Skerbea at A-hivatal: Bará­­tok­ tere 7. az. a. földszint. kiadó hivatal: Barátok tere 7. b*. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok­ tere 7 szám, fö kifl­in*. Vidéken hármentos levelekben minden posta hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizt­tési árak ausztiai értékben. Budapesten házhoz hordva. I­­­dőkre, naponkint poétáé ft kr ft kr ft kr f­t Egdszkivre 16 — Évnegyedre 4 — Egdsz­­­re 16 •—­­egY ft •■4­Félévre 8 — Félévre 8 — september-decemberi 4 havi folyamára. Előfizetési dij 5 ft 50 kr. A „Sürgöny“ kiadó hivatala. Előfizetés nyittatik „SÜRGÖNY“ HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. k. Apostoli Felsége majt hó 12-ről Haber Iván nógrádmegyei sziráki gyógyszerész nevének „Telkes­­“-re kért átváltoztatását legkegyelmeseb­ben megengedte. Abaujmegyei Szikszó helységben f. é. sept. 9-én tartandó országos vásár, az uralgó keleti marhavész miatt ezennel betiltatik. VÁMHIVATALOS RÉSZ. Tájékozás. Garibaldiéi van fogva, és pedig elfogva egész csapatával együtt. Ezt hozá bírül a szombat esti távi­rat, mely az előzmények után bizonyosan több kétke­dőre mint hivőre talált, annál inkább, mert ama hir börzei tudósításon látszik alapulni. A mai nap azon­ban egész valóságában megerősíti azt. A „Moniteur“ maga jelenti, hozzátévén, hogy a megsebesült Gari­baldi egy olasz fregatton Spezziába szállíttatott. Ezen eseménynek magyarázó körülményeit még nem ismerjük. Különösen hangzik mindenesetre, hogy csupán 1200 rendes katona ellenében volt Garibaldi kénytelen magát megadni. Meglehet, hogy a távirda e tekintetben nem egészen pontos. A „Moniteur“ közle­ménye azt mondja, hogy a megadás élénk harcz után történt s e mellett szól Garibaldi s fia Menotti megse­besülése is; ámde Turinból mindamellett azt jelentik, hogy csak 12 halott maradt a csatatéren, mi csak egyszerű csetepatét gyanittatna. Ez is tehát még meg­magyarázandó körülmény; megfogható különben, hogy Turinban az elesettek számát minél csekélyebbre teszik. Mi történik most a híres fogoly­­yal? Egyelőre Spez­ziába száll­ták, bár Garibaldi állítólag Anguala kíván­kozott bocsáttatni. Úgy látszik, hogy az olasz kormány ettől nem is leendett idegen, azonban a franczia kormány, ha igaz egy bécsi lap értesülése, tüstént Garibaldi elfo­­gatása hírének megérkezte után távira a turini kormány­nak, miszerint ha csak még lehet, Garibaldinak Angliá­ba vitelét meggátolja. A császár tehát még Angliában is veszélyesnek tartja őt, s most valószínűleg törvényszék elé állítását fogja kivonni; ámde Garibaldinak Olaszor­szágban tartása, de még inkább törvényszék elé állít­­tatása csak növelné az olasz kormány zavarát : egyik demonstrate a másikat követné, s ezért valószínű, hogy az olasz kormánynak sikerülend a tuileriák kabi­netét rávenni, miszerint a veszélyes fogoly eltávolítá­sába beleegyezzék. Mily visszahatása lesz ez eseménynek az olasz állapotokra ? ez a második kérdés , mit minden­ki tehet. Utolsó napokban kielégítő nyilatkozatok­ról volt szó, miket a franczia kormány Turinba jutta­tott. Ezen nyilatkozatokról most azt hallani, hogy azok Thouvenel egy jegyzékéből állnak, mely jegyzékre nézve a „Moniteur“ kijelenti, miszerint a franczia kor­mány úgyszólván kényszerítve volt constatkrozni, hogy Garibaldi fenyegetései elől nem fog hátrálni; de hogy ama „Moniteur“-jegyzék Olaszország állapotát úgy, a­mint Garibaldi hadjárata előtt volt, semmi­ben sem változtatja, ennélfogva a római kérdés is azon állásponton marad, melyen volt, s nem kell attól tartani, hogy a jelen események annak megoldá­sát késleltetik, sőt azok azt „talán“ gyorsítani fog­ják , ha az olasz kormány ellenmondhatlanul bebizo­­nyítandja, miszerint elég erős az előhaladt pártot a maga tehetetlenségébe visszataszítani. Ezen nyilat­kozat immár aligha zavarba nem hozandja a franczia kormányt, mert hisz az olasz kormány kívánt erejé­nek csakugyan ellenmondhatlan bizonyítványát adá. Turinban ennélfogva nagy reményben élnek, vagy leg­alább mutatják, hogy abban élnek, s azon tudósítás, hogy Párisban ma ministeri tanács tartatik, csak­ugyan azt látszik jelenteni, hogy a császárnak fontos elhatározásai vannak, mikre nézve környezete vé­leményét kikérdezni kívánja; de hogy e környezet vé­leménye nem fog-e a császári elhatározásokra oly ha­tást gyakorolni, mely a turini reményeket erős csaló­dásoknak tüntetendő föl, természetesen nem tudhatni. Még egy, most már fölösleges kérdésre is ad­nak a mai tudósítások választ; ez az, mi következ­ménye leendett annak, ha Garibaldinak sikerül győ­zelmesen előhaladni. A Turini tudósítások állítják, mi­szerint Francziaország már tudtul adá az olasz kormánynak, hogy azon esetre, ha Garibaldit meg nem akasztja, lemond be nem avatkozási politikájáról, ám de másrészt a „Schl. Corr.“-nak jelentik Turinból, miszerint ott azon hír volt elterjedve, hogy Austria és Anglia kijelenték, mikép Olaszországra nézve a be nem avatkozás elvét szigorúan megtartatni kí­vánják , s ha ez megsértetnék, Anglia Siciliában, Austria pedig a Mind­ón túl foglalandna állást. Ezen hirek most már elveszték jelentősségüket, de mindamellett mutatják, mily következményei leendet­tek Garibaldi ephemer győzelmének. Pest, sept. 1. (FK.) Azon legmagasabb leiratot, melyben ő cs. kir. apostoli Felsége a főkanczellárnak megparancsolni méltóztatott, hogy a jövő or­­sz­ággyűlés el­be egy rendszeres polgári tör­vénykönyv, szintén rendszeres fenyítőjog, csőd­törvény, bá­nságok szervezete mint törvényja­vaslatok terjesztessenek, a nemzet osztatlan örömmel és hálával fogadta. Mert ha igaz az, hogy „j­u­s­t i­t i a regno­­ram fundamentum“, e mondat igazságát jelen átmeneti korszakunkban, midőn a teljes igazságszolgáltatás legjobb akarattal se való hi­ány nélkül érvényesíthető, kétszeresen kellett éreznünk. Ugyanis régi magyar polgári törvényein­ken az „ősiség“ mint egy veres fonal húzódván keresztül, miután az ősiséget az 1848-ki tör­vényhozás eltörölte, ez által polgári törvényeink­nek legnagyobb része haszonvehetlenné vált. E hiányon némileg segített ugyan a ké­sőbb a magyar koronás országokra is kiterjesz­tett austriai polgári törvénykönyv, mely jogtu­­tudományi szempontból ha nem tökéletes, de mindenesetre jeles műnek mondható. Azonban a régi magyar jogból fejlődő igen számos jogese­tekre mindenütt ez se lévén alkalmazható, innen tetemes hézagok, hiányok támadtak, melyeket oly rövid idő alatt az országbírói értekezlet se volt képes kitölteni, s helyreigazítani. De még nagyobb akadályok és zavarok me­rültek fel a fenyitőjognál. Nekünk 1848 előtt nem hogy rendszeres fenyitőtörvénykönyvünk lett volna, hanem általában az egész „corpus j­uris"-ban alig találunk néhány büntetőtör­vényt, mely alkalmazható, az 1848-ban kimon­dott törvény előtti egyenlőséggel, s a kor előha­ladt szellemével kiegyeztethető lenne. És itt már az austriai fenyítőjog se sokat segíthetett rajtunk, mert ez maga se birt oly tö­­kélylyel mint az austriai polgári törvénykönyv, miután ez egy absolut kormányrendszer szüle­ménye volt, s főelvül tűzte ki az államot, s en­nek mindennemű orgánumait, az állampolgárok megtámadásai ellen védeni, ellenben az egyének egymásközti viszonyaira, s az állampolgárok személyes jogainak biztosítására nem sok tekin­tet fordíttatott. Az austriai fenyítőjognak tehát teljes átdol­gozását, s az alkotmányos institutiókhoz­ illesz­tését maga a birodalmi tanács is szükségesnek ítélvén, igen természetes, hogy az országbírói ér­tekezlet a törvényileg nem létező, s csak gya­korlatból kifejlődött rendszeretlen magyar fe­­nyitő törvényekből, s a nem kevésbbé hiányos austriai büntető törvénykönyvből nem alakítha­tott s nem egyesíthetett oly művet, mely a jog­tudomány kívánalmainak megfelelhetett volna; s igy azon keserű szemrehányásokat és éles kri­tikákat, melyekkel a Magyarországban jelenleg divatozó büntetőjogi igazságszolgáltatást egyné­­melyik bécsi lap kisérni jónak látta, s ezekért a magyar kormányt vádoló, a méltányosaknak épen nem mondhatjuk. Ez elemezésből látható, hogy a fennemlített legmagasabb királyi leirat a nemzetnek régi for­ró óhajtását kívánja teljesíteni, mely már 1848. előtt oda nyilvánult , hogy a magyar nem­zetnek is legyenek rendszeres polgári-, bün­tető-, váltó-,kereskedelmi törvénykönyvei, melyek az európai solidaris társadalmi viszonyoknak, s e­z elő­rehal­ant, jogt­alailány köv©iolesei­sok letesen megfelelhessenek. S ha a jövő ország­gyűlés a fennforgó közjogi viszályok kiegyenlí­tését, a nemzetiségek megnyugtatását, s a rend­szeres polgári és fenyítő törvénykönyvek létesí­tését szerencsésen megoldhatja, úgy ezt a ma­gyar nemzet jövő szellemi és anyagi jólétének megszilárdítására valóban epochalisnak nevez­hetjük. Azonban, ki a magyar jogi viszonyokat s magyar nemzet jellemét, az országnak a többi austriai országokkali társadalmi és kereskedel­mi összeköttetését, s a jogtudománynak jelenlegi magas állását ismeri, annak be kell vallania, hogy czélszerű rendszeres magyar törvények ki­dolgozása oly roppant feladat, melyet egy az or­szágbíró által jogtudósokból és bírákból alakí­tandó országos bizottmány egymaga alig old­hat meg, hanem nagyon kívánatos, hogy sajtó útján a meg nem hívott szakértők is a különbö­ző jogelvek és jogesetek felett véleményeiket közöljék, kölcsönösen megvitassák, hogy a jövő­ országgyűlésig legalább a főelvekre nézve meg­történhessék a központosító állapodás. Ennek szükségét belátván, koronként m­­unk is szabadságot veszünk magunknak, néme alapjogelvek felett saját szerény véleményünk kimondani, s a jelenleg Bécsben gy­ülésező ni­metországi jogtudósok munkálataira észrevéte­lünket megtenni. TÁRCZA: Az angol alkotmányról s a képviseleti kormány föl­tételeiről, ni. (Folytatás.) Gyakran álliták, hogy ezen hatalmas angol szer­vezet önmagát nem ismeri, s az előkelő franczia írók egyike nem rég a Francziaországban a restaurátio ál­tal megkisérlett ministeri combinátiók alkalmából mondá : „1814 ben a tapasztalás nem tanított még min­ket semmire sem e fontos tárgyakra nézve, é­s ma­gában Angliában is inkább ösztönből mint megfonto­lásból működtek. A szabad kormányzat oly tudomány, melynek gyakorlata létezett Angliában, de elmélete sehol sem.“ Szabadjon megjegyezni, miszerint nem va­lószínű, hogy a világ legügyesebb kormányainak egyi­ke ez lehetett volna, a­nélkül, hogy ezt tudná s a­nél­kül, hogy hagyományilag megállapított szabályokat és okos elveket állítana föl, bárha azok egy alkotmány­ban nincsenek is kifejtve. Nem számítva azon számos whig és tory írókat, kik egyik a másik után s alkalmi­lag majdnem minden politikai kérdés s majdnem min­den históriai tény fölött ügyük és pártjuk szüksége szerint vitatkoztak, a mi időnkbeli jó angol regények olvasása is érdekes adatokat nyújt a belalkotmány is­meretéhez, a politikai gazdászathoz s a választások gyakorlatához, melyek talán meghaladnák azon hasz­nos tanulságokat, miket nálunk a legkomolyabb köny­vek elterjeszthetnek. De ha könnyű előadni Anglia helyzetét, sokkal kevesbbé lehet kimagyarázni, mely okossági erőfeszítés folytán egyezett oly sokáig ezen jogaira annyira féltékeny nemzet abba, hogy egy kisebb­ség által kormányoztassék, mely, bár jól szolgált a maga ügyének, mégis az ország érdekei s előítéletei­nek eleget tudott tenni; végre miként akarható ezen nemzet az egyenlőség árán s szabad intézményei iránti szeretetből, kormányát s jogainak védelmét csupán azokra bízni, kik örökségileg bírják a gazdagságot és hatalmat, vagy azokra, kik tehetségük erejénél fogva föl tudtak emelkedni, mert az aristocratia, bár szűk ajtaja van, mégis mindenki előtt nyitva áll, s ebben rejlik szerencséje. Egy nagy nép gazdagság általi kormányzatának ezen a történetben majdnem egyetlen politikai szerve­zete Angliát a hatalom és folytonos jólét nagy fokára emelte, s a népesség még ma sem szűnik meg növe­kedni ezen országban az emigratió daczára, míg a fran­cziáknál, hol a democratikus osztályok jóléte és kifej­lődésére minden combinálva látszik lenni, a népesség egy karban marad vagy fogy, bárha az emigratió any­­nyi mint semmi. Nem lehetne e paradoxon nélkül mon­dani, hogy a kormány valósággal vegyes volt Angliá­ban addig, míg a harcz folyt a különböző befolyások, a hatalom egyes forrásai közt, de hogy az ma többé nem az, midőn a győzelem a nemzet egyik töredéké­nek kezében látszott maradni ? III. Vilmos trónralépte óta a pártok vitái az alapalkotmány fölött megszűntek, s ezen idő óta a kormány a maga lényegében feltüntető az egységnek minden tulajdonait, formájában mind a mellett fönntartván azon három elem külső felosztását, melyek a régi harctokban szerepeltek. 1688-tól kezdve egész 1832 ig valójában nem fo­rog fönn többé sem mérlegelés, sem eg­yensúlyozás; az összes sulyok és erők a mérleg egyik serpenyőjébe he­lyeztettek, mely a földet csak egy oldalról érintve, a britt kormánynak oly állhatatosságot kölcsönöz, mely gátolja a hatalom egymásstáni változásainak világos észrevehetését, midőn az fölváltva a gazdagság és tu­lajdon nagy pártja két töredékének kezébe megy át; ez az, mit lord Brougham maga sem vonakodnék talán feltétlenül megengedni,­­,­ki elismeri, hogy az angol alkotmány 1832 előtt inkább bírt egy aristokratikus monarchia jellemvonásaival, mint azon hármas combi­­natióval, melyet annak bámulói becsületül felrónak. Valóban a gazdag aristocratia Angliában 1832-ig túl­nyomó volt; nem, mert aristocratia, hanem, mert gazdag volt. Ezen országban, hogy valaki a közvagyont kor­mányozhassa, ezen közvagyon részvényesének kell len­nie, még­pedig nagy részvényesének. Az angolok előtt ép oly képtelenségnek tűnnek föl a közgazdagság kor­mányzatát szegényekre bízni, mint Francziaországban a vasutak igazgatóivá a gépészeket nevezni ki. Azon ismeretes kérdés, melyet Angliában minden idegen vagy új emberre nézve tesznek : „Hogy mennyit ér?“ s azon kikerülhetlen és határozott felelet : „ezer font évi jövedelmet ér,“ vagy ellenkező esetben, a borzasz­tó nobody, azaz : senki sem, — ezen kérdés s ezen fele­let lefesti az egész Angliát. A királyság nevezi ki az összes hivatalnokokat, hanem a parlament kikerülhetlen s föltétlen befolyása után. A király határoz béke vagy háború fölött, de nem bírná még csak egy napig is fönntartani egyiket vagy másikat a kamrák engedélye nélkül; feloszlathatja a parlamentet, de csak hogy közvetlen egy másiknak egybehivását eszközölje, s ily harczban mindig a kam­ráké a győzelem. Gyakran lehet­ látni, hogy a parla­ment egy ministeriumot a királynak felkényszeritett, de soha, hogy a király a parlamentnek. A királyság An­gliában egy roppant s mellőzhetlen charta bianca, me­lyen kívül semmi sem bir becseset, de mely fölött vitat­koznak s melyet tetszésük szerint betöltenek az ügye­sek, az ország leggazdagabbjai, le­hatalmasabbjai közt. Mi Anglia élő erejét s amaz osztályt illeti, mely a kormányzatban s a kamrákban minden kisebb na­gyobb hivatalt betölt, mely váltogatva alkotja s szen­vedi a „Times“ s a sajtó többi részének véleményét, mely ama műkedvelő s politikus utazók légióit szol­gáltatja, kik az egész világot bejárják, a kormányo­kat birálgatva s az idegen népeket megvetve, — annak előszámlálását egészen feltalálhatjuk Brougham lord könyvének azon helyén, hol fölszámítja azon ellentállási erőt, melylyel a nemzet arra nézve bír, hogy minden felforgató változtatásnak ellenszegül­jön. A kétszázezer földbirtokos, a hatszázezer rente vagy közérték-papir-birtokos, a nagykereskedők s gyárosok, kiknek számát szerző nem jelöli ki, de a ki­ket talán kétszázezerre lehetne tenni, — Íme ez Anglia, vagyis Angliának azon része, mely a kormányt al­kotja vagy azt támogatja. Adjuk hozzá ezen egy millió polgárhoz a városok s falvakból vett két-három­százezer választót, s ki fogjuk egészítni azon egymil­lió kétszáz­harminczkét ezer angol választó számát, melyet nem rég Baroche idézett, s mely az egész egye­sült királyságot s annak széles birtokait kormányozza. A nép többi része szegény, a nélkül azonban, hogy ezért elhagyatott lenne; munkája s ipara ügyesen s hatályosan oltalmaztatnak szabadelvű törvények által; de a zavar vagy lázadás legkisebb jelére a gazdagság s tulajdon szövetsége ingatlanul s mindenre eltökélve áll. Izgal­­masak s jótékonyak lévén a szűkölködő osztályok irányában, melyeknek érdekeiről gondoskodnak, mig azok sorsukban megnyugosznak; az ország összes gazdagai fegyvert fognának, ha ezen osztályok föllá­zadni készülnének, s Anglia a legszigorúbb rendsza­bályok használatától sem ijedne vissza, ha azok szükségesek lennének arra nézve, hogy a munkások s a nép a törvényes és szabályszerű követelések útjára téríttessenek vissza; az utóbbiak ezt oly jól tudják, h°gy gyakori munka-megszüntetéseikben szinte soha sem mernek bizonyos határokon tulmenni. Üdvös félelem, s nem egyedül a mérséklettség bölcseségük­­nek, valamint a közbékének védpajzsa. (Vége köv.) Hegyes tudósítások. — Krassóvárm­egye, aug. 23. Utolsó levelünk­ben azt ígértük, hogy jövő tiszti gyűlésünket megk­ap­juk. Azt mondják, ki sokat ígér, keveset ad; mi meg fordítjuk, keveset ígértünk, sokat adunk, mert nemcsak tiszti­székünkről, hanem egyébről is írunk. Tisztiszékünk megtartatott augusztus 7 és 8-án együtt voltunk mindnyájan, egy kettő kivételével, ki­ket mulaszthatlan hivatalos teendők otthon marasz­taltak. Főispáni helytartó ur ő méltósága szives éljennel üdvözölve lépett a terembe; ott álltunk mindnyájan a zöld asztal körül, fiatalabb nemzedék azoknál, kik azt régen vagy nem régiben elhagyták, és elmerengtek sokan közülünk a múltban, és e merengésük közepet­te dagadt keblek is azon édes öntudatnál, ott működ­hetni a nyilvánosság terén, a haza érdekében, a­hol mint ifjak az apákat hallották, és legyen bárhogy, a jelen nemzedék eszméinek más üvegeken áthatott suga­rai a tárgyakat más színben láttatják; a kilövellő gyű pont ugyanaz maradt, mely az apáknál volt, tántorít­­hatlan hűség a dynastiához, hazaszeretet, az alkotmá­nyosság iránti tisztelet vezérel bennünket is; ha más ruhákban járunk, nem csoda, hisz gyermek­ruháinkat mi is elnőttük már, csak csüggednünk nem szabad, mert bennünket nem a jelen, hanem csak a jövő szélhe tend meg. Főispáni helytartó az ő méltósága beszédében üdvözölve a tisztikart, azt komoly, higgadt, illendő tanácskozásra hívta fel, mire az alispánok félévi je­lentései következtek. A közigazgatási tárgyakat első alispán úr kép­viselte és mint ilyen előterjesztő megyénk egésségi állapotát, mely kivéve a nagyon elterjedt bujasenyvet, az egész megyében jó. A bujasenyv ellen sajnos, nem sokat tehetünk, mert kórházunk csak egy van, s az is nagyon rosz állapotban; e végből határoztatok, a n. m. helytartótanácshoz az orvosi személyzet szaporítá­sáért folyamodni, habár ez a mostani csekély orvosi személyzet leszállítását hagyta is meg. Megemlíté azután első alispán úr a himlőoltást, a marhák közti betegségeket, melyek közül szarvas­­marháknál a torok­gyuladás, sertéseknél pedig a kö­römfájta leginkább uralkodnak. Újoncz-jutalékunk 602 kiállíttatott, még pedig az 1-ső és 2-ik korosztályból; csak az oraviczai járásban kellett kevés esetekben a 3-dik korosztályhoz nyúlni. A közbátorság veszélyesen az egész fél év alatt sehol sem zavartatott meg, kivéve a legújabban Rus­­sován történt rablási esetet, melynek tettesei azonban már elfogyák. A közlekedés tekintetében 70 mérföldet meghaladó utak javíttattak ki, csak a hidakon nem so­kat segíthetni, közköltség hiánya miatt. Végre a múlt évekről maradt pofit, ügydarabok és az idén befolyt 4118 db mind elintéztetett, 147 dbot kivéve, melyek épen a jelen tisztiszéknek tartatván fenn, a közigazgatási szakban hátralék nincsen. Ezután másod alispán úr terjeszté elő a törvény­kezés menetét. Polgári ügydarab átvétetett 1861-ből . . 399 1862-ben befolyt................................... 3694 összesen : 4093 elintéztetett............................................. 2985 1861-ik évi bűnügyek számát, azok akkor köz­vetlen az ügyészséghez utaltatván, szabatosan nem tud­hatni. 1862 ben befolyt..................... 443 elintéztetett..................... 396 Napi újdonságok. — A képző­művészeti társulat folyó év aug. 27-dikén tartott választmányi ülésében Lipthay Kornél és Nagy Iván urak mint újonnan választott pótta­gok rövid bevezető beszédök s szívélyes fogadtatásuk után, a múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetett. — Azután

Next