Sürgöny, 1863. március (3. évfolyam, 65-73. szám)
1863-03-20 / 65. szám
Harmadik évi folyam. 65 - 1863. Szerkesztő-hivatal: Uri-utcza Libasinszky-ház. Kiadvi-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok-tere 7. szám. ] földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál. ■■______18 Simeont? Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Vidékre, naponkint postán Félévre 850 kr. Félévre 10 forint. Negyedévre 4 „ 50 „ Negyedévre 5 „ \E 1HIVATALOS RÉSZ. Lapszemle. A magyar országgyűlés közeli egybehivatása iránt nem rég sűrűbben merültek föl ismét hírek a bécsi lapokban, míg ellenben a magyar lapok azokat csak a kétely érzetével fogadták; annál feltűnőbb volt épen a „P. N."-ban találni később egy bécsi közleményt, mely egész határozottsággal állítja, hogy a magy. udv. kanczellária, kitől kitől nem vett meghagyás folytán, az országgyűlés egybelépésére megkívántató munkálatok előkészítésén fáradozik. Levelező ez állítását a futó hírek sorából még az által igyekezett kiemelni, hogy e hit valóságáért minden hivatalos, vagy nemhivatalos dementik ellenében felelősséget hitt vállalhatni. Ezen mély avatottság biztonságával föllépő állítás ellenében ma a „P. H.“ bécsi levelezője, nem ugyan mint „irányadó körök hű tolmácsolója“, hanem mint oly szerény egyéniség, kinek szintén alkalma van „néha nem minden irányadásra képtelen köröcskében megfordulni,“ állítja, miszerint ezen köröcskék egyikében sok hitelességgel hallotta, hogy „a magy. kir. udv. kanczelláriánál ez idő szerint még csak legfölebb a „P. N.“ leveléből tudhatják, miszerint az országgyűlés egybehivására megkivántató munkálatok előkészítésére vannak felhíva, hogy azonban ezen munkálatok készítésében jelenleg fáradoznának is már, ezt lehetetlennek tartják, mert önmagukról nem tapasztalják, — kivévén, ha talán valamelyik kanczelláriabeli úr ilyesmit álmodni talált, s ezen álmot levelező történetből elleste volna. . . .“ Kiváncsiak vagyunk most, miként fogja levelező ez álom valóságát még ezután is föntarthatni! Hívőkre azonban úgy látszik mégis talált a „P. N.“ levelezője; legalább mi azt hiszszük, hogy a mai „Presse“ pesti levelezése csak az ő állításának viszhangozója, midőn innen Pestről kétségtelennek találja, hogy Bécsben a magyar országgyűlés egybehivását komoly szemügyre verék. Csakhogy a „P. N.“ levelezője alig fogja magát az oly hivős commentátor iránt nagy köszönetre lekötelezve érezni mint a „Pr.“ levelezője, ki épen az ő levelezéseiben látja annak bizonyságát, hogy az államministerium s a Deák-párt közt újabb kibékülési kísérletek történtek, mert, mint ő mondja, „a „P. N.“ levelezője újabb időben a magyar kanczellária ellen fordult s az államministerium nézetei javára emeli szavát.“ Ezt kelle megérnie! A „ Presse “-nek egy erdélyi levelezője nagy megdöbbenéssel olvasó bécsi lapok azon közlését, hogy az erdélyi udvari kanczellária az erdélyi országgyűlés számára a választási rendet már megállapította, s annál az 1791-ki XI.czikket véve alapul, azon különbséggel, hogy a képviseletnek nem megyék, hanem népességszám szerint kellene történnie; főleg az este pedig aggályba, hogy még a regalisták intézménye is fenntartatott, attól félvén, hogy százötven regalista, vagyis magyar nemes mindent kérdésbe fog ismét helyezni. Aggálya nagy volt, de rövid, mert a „Gen. Corr.“ már ma megnyugtatja őt a következő közlemény által: „Az előtanácskozások, melyek az uj erdélyi választási rend, s az érd. országgyűlés egyéb előkészületei felett az érd. udv. kanczelláriában folynak, mint minket megbízható forrásból tudósitnak, a befejezéshez közel vannak, s az alapelvek megegyeztetése után az Ő Felsége elé terjesztendő ajánlatoknak csak szövegezése van hátra. Ha még nem is vagyunk azon helyzetben, hogy az érd. udv. kanczellária ajánlatairól részletes közléseket hozhatnánk, ama híreket mégis alaptalanoknak nyilatkoztathatjuk ki, melyek szerint a tervezett uj választási rend alapját az 1791-ki év XI. czikkelye képezné, és pedig már azon egyszerű okból is, mert a kizárólag és egyedül a nemesség volt szabadalmazottságára alapított 1791. évi XI. sz., e szabadalmazottság megszüntetése, s minden népfaj politikai jogosultságának elismerése által elvileg megváltozott viszonyokra nem alkalmazható. És épen, mert az 1791-diki XI. czikkelyben megállapított választási rend nem fogadható el, épen ez teszi feltétlen szükségessé egy újabb ideiglenesnek elrendelését. Ebben pedig, amennyire az érd. udv. kancellária intézkedéseiről értesülve vagyunk, a rendi tagosítás elkerülésével, a valódi képviseleti rendszer elve teljesen érvényesíttetik. A második, szintén elhatárzott alapelv az, hogy egyes választási kerületek alakíttatnak, és ez alkalomkor az egyes megyék és kerületek jelenleg létező határvonala annyiban fog tekintetbe vétetni, hogy különféle municipiumok részei ne csatoltassanak egy választási kerületbe, hanem minden megye, minden szék és kerület a maga határai között fog bizonyos számú választási kerületekre osztatni.A bajoknak? és 3 szól, hogy lehetne ezen bajokat orvosolni nem törvényhozás útján, hanem azonnal. Ehhez tartván magamat, a lehető rövidséggel kívánom véleményemet a fennforgó tárgyra nézve előterjeszteni. Mi először azt illeti, hogy bajok vannak, azokat részint rövidebben, részint hosszabban hallottuk előadni. Egyébiránt, hogy az efféle bajok nem épen újak, hanem azelőtt is voltak és épen a tisztelt pesti kereskedelmi kamra részéről forogtak fönn hasonló nehézségek akkor is, midőn nem a magyar váltótörvény, hanem azon váltótörvények voltak életben, melyeknek vissza hozatalát most óhajtják , bátor leszek a pest-budai kereskedelmi s iparkamra évi jelentését 1857 —1859-re, Pesten 1860. májusban aláírva Kochmeister Frigyes, a keresk. és iparkamra elnöke által, felolvasni. Itt a „törvénykezési eljárás reformja“ czím alatt ez áll: „Váltóperek, melyek bevégzésükhöz egy évet igényelnek, nem ritkaság többé, hisz gyakran egyik hónap a másik után múlik el, míg az utolsó stádiumon, a végrehajtáson keresztül esnek. „Ismerünk eseteket, melyekben a már jogérvényre emelkedett végrehajtási ítélet kétszer háromszor is a felebbviteli bíróságok elé hurczoltatik, csakhogy a hitelező kifárasztassék, mert a végrehajtás ellen felhozott okok, hogy p. o. a becslésbe egy szent kép is felvétetett, vagy valamely bútordarab nem kellőleg íratott le, valószínűleg nem olyanok, hogy bírói tekintetbevételt érdemeljenek.“ Panaszolja továbbá a t. kamra a főtörvényszékek eljárásának lassúságát, aztán ezt mondja: „de ha valaki igényt jelentett be, a felperes béketűrése egész készletével fegyverezheti fel magát, és éveken át várhat, míg az igényperben ítélet hozatik és az akadály, melyet a ravasz ellenfél útjába hengerített, elháríttatik.“ Aztán a csődrendtartás revisiójáról van szó; ebben ez mondatik : „A panasz, hogy a bukottak irányábani törvényes határozványok nem eléggé szigorúak, a kereskedelmi világban igen el van terjedve, és amint látszik, nagyon alapos is. A csődnyitásban a nem becsületes bukott, aki vagyona legjobb részét idejekorán félretette, legalkalmasabb eszközt taár a személyfogság kikerülésére, míg a szerencsétlen, a ki képes volna adósságait ingatlannal fedezni, de készpénzt nem hajthat fel a lejárt váltók beváltására, személyes szabadságát teszi kockára.“ Erre a kiegyezkedési eljárás ellen tétezik kifogás, és ezen czím alatt : „kereskedelmi törvénykönyv behozatala, ez mondatik : „Több év óta tanácskozik már Németországban egy bizottság, Németország számára behozandó kereskedelmi törvénykönyv és kereskedelmi törvényszék tárgyában, amely aztán az austriai váltójogra is vonatkoznék. Nálunk általán véve nem igen jó véleményt táplálnak a német codificáció iránt, és az eddigi eredmény nem ad okot e nézet megváltoztatására. A kereskedelmi jog legyen kiegészítő része a polgári jognak, és csak a kereskedelmi üzletből eredő jogviszonyokat érintse. A nürnbergi javaslat azonban a kereskedés joghatározványain kívül közigazgatási rendszabályokat is tekintetbe vesz, a kereskedelem viszonyát az állam, az igazgatás irányában, ami tulajdonképen nem tartozik a kereskedelmi törvényhez ; ezzel egyszersmind ellentmondás áll elő az iparszabadsággal, amely Austriában meg van engedve, s amelynek megengedését más német államok is jónak fogják találni. Lényeges kérdés forog továbbá a kereskedelmi törvényszékek szervezése körül. Fontos mozzanatokból tanácsosnak látszik, a kereskedelmi igazságszolgáltatást elkülöníteni, főleg ha a személy- és reálilletőség bizonyos könnyen felfogható elvekhez van kötve.“ Most következik a mi váltótörvénykezésünk dicsérete, amennyiben az kívántatik, hogy különösen szakértő tagok ítéljenek a váltóperekben, nem mint az osztrák perrendtartás alatt stb. Ezt csak azért olvastam fel, hogy kitűnjék, miszerint azelőtt is voltak panaszok, és alkalmasint míg emberek és emberi intézmények lesznek, folyvást elő fognak ilyenek fordulni. Tehát nem olyan valami a mi eljárásunk, ami egyedül is csak most okozta volna a panaszra való takadást. Egyébiránt mi a fennforgó panaszokat illeti, azok először átalánosságban terjesztettek elő, és akkor nehezebb lett volna reájuk felelni, mert ami átalánosságban van mondva , azt nehezebb megcáfolni. Hanem amennyiben én fölfogtam, mind az első, mind a második előadásbeli panaszok elvégre csupán nagyszerű criminalitás emlegetésére redukáltatik. Ugyanis az elsőben az volt mondva, „durch betrügerei“, ez csalás; a másodikban, hogy „durch verbrecherische Entäusserung“ történnek számtalan csalások. És hogy mindez azért történik, mert a világ azt gondolja, hogy ilyesmi tiltva nincs, „dafür keine Strafe gibt“. Ezeket vévén fel, azt pedig, mi magára a codificatióra, illetőleg fennálló váltóörvényünk kiigazítására, kijavítására tartozik, mely törvény mint idővel módosítható emberi intézmény minden indokolt javítást elfogad, és ilyestől senki józan fővel nem idegenkedik, csakhogy az maga után és módjával történjék, ezen útra hagyván fönn, sokkal könnyebbnek tartom magam részéről a panaszokra való feleletet, mintha azok átalánosságban maradtak volna. Mert így már a második kérdésre, t. i. mennyiben oka ezen sérelmeknek a törvénykezés és annak hiányai ? Könnyen azt lehet felelni, hogy alkalmasint semmi részben sem; mégpedig azért, mert ami ellen az illetők panaszkodnak, t. i. hogy számtalan csalások történnek, ezekért megbüntethető már a magyar törvény szerint is. Valóban én véghetetlenül sajnálnám hazámat, ha az oly szerencsétlen állapotban volna, hogy nálunk a hamis elidegenítések és csalások ellen még csak most kellene feltalálni valami új codexet és új törvényeket, tudja az Úristen, micsoda idegen népekéből kölcsönözni. Igen, mi oly szerencsések vagyunk, hogy nem csak Werbőczynél és Hunyady Mátyásunk decretumában találunk ily törvényeket, de különösen az 1807-diki 12 dik törvényczikk az, mely mint tolvajt criminális per elrendelése mellett megbüntetendőnek határozza mindazt, ki másokat csalás által vagyonukban megkárosít. Ilyen törvény újból hozatalára hát hála Istennek nem szorultunk és semmi sincs egyébb óhajtandó, mint hogy a magas kormány a most kiválólag, sőt talán kizárólag tőle függő saját tisztviselőit, kiknek e részbeni felelősségét törvényeink különben is kártérítésbeli elmarasztalás rendelése mellett is már elrendelték, ezen törvények szoros és pontos alkalmazására utasítsa. Mi ha megtörténik, minden újabb törvényhozás nélkül minden csalást, tehát a váltócsalást is meglehet, mint valóban meg is kell büntetni. A váltófogságra nézve különbözők lehetnek a nézetek; én soha sem voltam, és míg csak Isten eszemet és szívemet helyén tartja, nem is leszek a váltófogság barátja oly értelemben, hogy valaki azért zárassák be, mert nem tud fizetni. Hanem igenis, minden csalást megbüntettem eddig és meg is fogok büntetni, amennyiben elembe jönne, követtessék az el bárki, hitelező vagy adós részéről, ezután is. Mert a csalást súlyos criminalitásnak nézem mindett, hol nem csupán és egyszerű fizetési tehetlenség forog fenn. Ilyen szempontból vévén fel a dolgot s bevárván azt, hogy a törvényhozás a váltófogságra nézve mikép rendelkezik ? hiszen az behozhatja a német birodalmit is, ha akarja, ha pedig humánusabbat akar, a franczia codex ez érdembeni praecisált rendeleteit fogadhatja el, és én a hozott és hozandó törvény iránti tiszteletben magamat senki által nem engedem felülmutatni. Ámde addig kijelentem, hogy ezen intézményt czéliránytalannak, inhumanusnak, a tortúra egy nemének, sőt a Shyleckismushoz hasonlónak tartom. Mihelyt pedig nálunk is törvény lesz, én akkor hódolni fogok neki mint senki más nem jobban. De ezen változtatásokat a törvényhozásnak kell fenhagynunk. Mi a fennforgó panaszokat közelebbről illeti, két hypothesist próbálok felállítani. Az egyik az, hogy tegyük fel, ha meg nem engedjük is, hogy azon sok panasz, mely váltótörvénykezésünkre előadatik, mind áll, sőt talán még több is. De miután az a kérdés, lehet-e azon még ezen esetben is máskép mint törvényhozás útján segíteni , és erre az a felelet, hogy nem; minél egyebet felelni én sem tudok , azt hiszem, hogy mindazon kérdéseket, melyek a váltótörvények változtatására vonatkoznak, egyesegyedül a törvényhozás útjára kell fennhagyni. A második hypothesis ez volna : tegyük fel, hogy e bajokon lehetne segítni csupán rendelet által is. Ámde itt ismét az a kérdés, van e erre oly szükség, hogy az országgyűlésnek e részbeni intézkedése megelőztessék ? Ezen szükséget én nem látom, és most ismét annál kevésbé, mert egy nem rég érkezett rendelet szerint a külföldi bíróságok ítéletei már most minden controlleria nélkül végrehajtatni parancsoltattak, és így ha eddig sem volt szükség az anticipálásra, most még kevésbé van, mert a fizetés helyét Bécsbe lehetvén tenni, akinek tetszik magát vagy másokat becsukatni, ily módon elérheti. E részben is segítve van hát a dolgon ideiglenesen, vagyis míg a törvényhozás e tekintetben végkép határoz. Valóságos orvoslatnak a törvényhozástóli eltérést pedig azt hiszem, még csak gondolatunkban sem kell forgatnunk. Mert meggyőződésem szerint minden jó polgár előbb állampolgár és csak azután kereskedő, ügyvéd vagy bíró. Tehát a magánjog-sérelem orvoslását az államjog sérelmével senki sem kívánhatja. De ha ezt kívánná is valaki, nem szeretném megérni azon napot, melyen Magyarország királyi kúriája törvényváltoztatás vagy új törvénynek országgyűlésen kívüli behozatalát indítványozná. És meg vagyok győződve, hogy ha ezt tenné is, ami hogy nem történik, a nagyméltóságú kúria iránti tiszteleten kívül már csak mélyen tisztelt elnökünk személye is eléggé kezeskedik iránta, miután ez nem csupán magyar kérdés, hanem austriai is, mert ha Magyarországban az oktoberi diploma után országgyűlésen kívül is lehet törvényeket hozni, akkor Austriában is lehet, még ott fenn is történnék e tekintetben súlyos ellen- észrevétel. De meg vagyok győződve, és lehetetlennek tartom, hogy dicsőségesen uralkodó urunk és királyunk kedves Magyarországa irányában olyasmit megengedne, mi— már most — az osztrák birodalom többi részeire nézve is csak törvénysértés mellett történhetnék meg. És most már a harmadik kérdésre terjesztvén ki előadásomat, t. i. kellene , és mikép lehetne ideiglenesen mégis valamit tenni? hogy az aggodalmakat némileg legalább megnyugtassuk. Azt hiszem, hogy e részben Werbőczyre vissza nem mehetünk, mert ama h. t. k. 111. r. 28. sz. törvénye azt rendeli, hogy a nemesre nézve más és nem nemesre is más eljárás követtessék. Ily különböző eljárásról már ma szó nem lehet. Továbbá ugyanazon törvény szerint az adóst, ha nem tudott fizetni, átadták hitelezőjének, hogy azt tartsa és dolgoztasson vele. Már ha azt az elvet veszem, hogy így legalább az adósnak mód és alkalom nyúttatik, hogy lassan leróhassa munkája által adósságát: ez eljárásban én több philosofiát látok, mint a tétlen, egyszerű bezáratásban. De a XIX-ik században a rabszolgaság egy nemét visszahozni, valakit nem is börtönbe, hanem rabszolgaképen hitelezőjének átszolgáltatni, én nem akarhatom. Ama törvényt úgy, mint szól, végrehajtani tehát nem lehetvén, rajta változtatni pedig, sőt azt csak módosítni is más, mint törvényhozás útján nem tartván lehetőnek, s az oetroját semmi részben sem óhajtván, én ama törvény alkalmazásához a fenforgó ügyben még azért sem járulhatok, mert ez esetben ugyanazon kérdést két biró ítélné el. Werbőczy ugyanis a rendes biró által kívánja megítéltetni, be kell-e záratni az illetőt vagy sem? Ha hát az ő irta szokásos törvényt alkalmaznánk váltó-kérdésekre is, úgy először váltóbíró és azután köztörvényi bíró által lenne ítélet hozandó, és így a váltóbíró ítélete, melyre nézve pedig a törvény azt rendeli, hogy váltókövetelésekre nézve szorosabb legyen a köztörvényinél, tágabb volna, mintsem a köztörvényié, így a váltóbíró folyamodnék a köztörvény szigorához, mi fordított dolog lenne. Én tehát az e részben tett indítványt nem tartom elfogadhatónak. Ellenben meg lévén győződve én is arról, hogy az indulatokat, melyek, akár jól akár roszul van ez, de kétséget nem szenved, fel vannak gerjedve vagy gerjesztve, kell hogy lecsillapítsuk, és hogy az aggodalmakat némileg eloszlassuk, erre nézve én igen biztos támpontot és mintegy horgonyt látok a főcancellár Crmlágnak a tegnapi hivatalos lapban megjelent rendeletében ; e szerint a csődesetekben törvényeink által világosan elrendelt megfenyítése a bűntettesnek más egyéb csalási esetekre is ki van terjesztve, és még akkor is, midőn a hitelező ilyest nem is kíván. Azt kívánnám tehát elrendeltetni, hogy ugyanez történjék a váltókra nézve is oly esetekben, midőn végrehajtás alkalmával kitűnik, hogy az illetőnél elegendő érték nincsen, vagy ez épen hiányzik. Ekkor t. i. hivatalból s azonnal áttétetvén az okiratok a büntető bírósághoz és a büntető bíróság megvizsgálván, hogy csalás forog-e fenn vagy sem ? az 1807 évi 12. t. sz. értelmében, mely szerint a csalárd adós criminalis actio alá vétetni s mint tolvaj büntettetni rendeltetik, bűne kitűnvén, ahhoz képest, a mint megérdemli, kétségtelenül személyének be is záratása mellett, a törvény egész szigorához képest súlyos börtönnel fenyíttessék meg. Czélszerűnek tartanám tehát, ha a cancellár ermltgának ezen rendelete, melyben csupán a törvények szigorú alkalmazása hagyatik meg, az oerrogálást szerencsésen kikerülve, kiterjesztetnék a váltói eljárásra nézve is. Egyébiránt szerény óhajtásom az volna, hogy miután nemcsak a mindenesetre szűkebb területű német birodalmi szövetséggel, de még körülbelül 30—34. státussal van Austriának kereskedelmi szerződése, vajha egy európai, legalább egyetemes kereskedelmi és váltókodex létrejöttét érhetnénk el. Azt hiszem, hogy az lenne a magyar törvények méltó csere ára. És ha olyan valóban átalános váltó-codex készülne, s ennek hozatalára magunk is gyakorolván befolyást, minden melléktekintetek megszűntével, benne a jelenkor minden igényei tekintetbe vétetnének, meg vagyok győződve, hogy ennek elfogadása az országgyűlésnél legkisebb akadályra sem találna. (Ezután következett Kochmeisternek már tegnap közlött beszéde.) Burger Zsigmond szegedi nyomdatulajdonos: Én oly városból vagyok ide küldve, mely magát hazafiságra nézve még senki által felül nem mulatta, annak két testülete mindazonáltal a hiteltörvényekre nézve azt óhajtaná, hogy ha már ez után a német váltótörvényt, mely sokkal rövidebb és egyszerűbb, behozni ideiglenesen, míg a törvényhozás intézkedhetnék, nem lehet, legalább azon kiváló hátrányokon lehessen segíteni, melyek nem annyira a magyar váltótörvényben, mint inkább annak végrehajtásában eddig tapasztaltattak. Különösen kérik, úgyszólván, instructiót adtak, mit szorgalmaztak az értekezlet előtt. Ők óhajtanák a magyar váltótörvények revisióját és átalakítását a német általános váltóeljárás alapján és ennek kapcsolatában másodszor minden autonóm hatóság számára a váltó és kereskedelmi ügyekbeni bíráskodásnak, vagyis a váltótörvényszék illetékességének a polgári törvényszékekre kiterjesztését. Ám ott lent nagyon érezzük azt, mit tesz az, ha az országban csupán 6 váltótörvényszék létezik, és hogy mennyire volt az könnyebbítve nekünk a Bach systema alatt, melyet én ezzel nem akarok dicsérni, azt tudja mindenki, ki valaha váltót bepanaszolt. A tömérdek költségek miatt, melyek jelenleg a váltókeresettel össze vannak kötve, az arány úgy áll mint 1 a 4 hez. Ki azelőtt 30 ft perköltséget fizetett, annak ma 120 ftra rúg ajköltsége. Azután a váltóperekre nézve az 1840. XV. t. ez. II. r. 62 dikkban megállapított sommás eljárást, vagyis fizetési meghagyást kívánnak. A kereskedelmi jogviszonyok kimerítő szabályozása végett különösen a kereskedői eladás körüli visszaélésekről volt már szó és arról is, hogy lefoglaltatják hamis váltó alapján vagyonukat, de arról nem volt szó, hogy legtöbben eladják a kereskedést és másnap egészen más firma van kint és az illetőtől sem pénzt sem mást nem mutatnak fel, csak váltókat, melyek 20 évre vannak kiállítva, azután mondanak csődöt és beadják az értéktelen váltókat. Ha az kimondatnék, hogy azon kereskedőnek, kinek nyilvános cége van, nem szabad kereskedését eladni, hacsak harminc nappal előbb a hivatalos lapokban ezt nem körözteti és a törvényszék előtt ki nem mutatja, miszerint hitelezőit vagy kielégítette vagy pedig ezek megegyeztek abban, hogy kereskedése erre és erre a cégre menjen át, akkor bizonyára ily utáni csalások nem történnének. Ez ugyan csorbítja a kereskedő jogait, mert ha nekem valaki valamit hitelez, az az én tulajdonom, de ily rendkívüli időben, hol annyi ilyféle eset fordul elő az országban, rendkívüli szabályok kellenek. Miután azt is tapasztaljuk, hogy ezen calamitás, mely leginkább a nagykereskedőket szorítja, leginkább kereskedők és nem mások által idéztetik elő oly nagy mértékben, épen ezek ellen kell oly szereket használni, melyek képtelenné tegyék őket ily visszaélések további használására. Ha úgy lenne az, hogy 10—15 embernek volna befolyása, mint a váltótörvényszéknél, tudhatnák a lefoglalásnál, hogy az illető milyen ember; de ott a szolgabiró a mindenható, aki mindenben intézkedik, ki jogosítva van a kereskedő összes vagyonát lefoglalni, — és ha az illető felesége kötelezvényt állít ki , hogy lefoglaltassék férje vagyona, a szolgabiró nem opponál. Ha az illető törvényszék arra köteleztetnék, hogy odavaló lakosok, kik közül a megbukott egy rokonának sem szabad lenni, megkérdeztetnének, hogy lehetséges-e, hogy ily adósság fennállhat, hogy mióta ismerik az illetőt stb. akkor meg lehetne tudni, létezik-e egy ilyen tartozás vagy nem. Váltótörvényünk 1844 ben jeles és liberális volt, de hogy a törvények időkre nem szerkesztvék, azt mindenki tudja, mert a viszonyok folytonosan változnak és országunk jelenlegi viszonyai is egészen mások mint voltak akkor, és ha a 48-diki korszak nem idézte volna elő e változtatást, előidézték volna közlekedési eszközeink. Azon viszonyokból reánk maradt intézmények egy részét is meg kell tehát változtatnunk, ha a világ kereke által elsodortatni nem akarunk. A hitel oly valami, mely nagyon sok jót, de roszat is eszközölhet; de arra, hogy áldásdús legyen, szükségesek a legszigorúbb törvények. Ki magát valamire kötelezi, tudja meg előre, mit tesz, midőn nevét aláírja, és ez megóvna számosakat a könnyelműségtől, mi most nem történik. A jelenlegi bajok, melyek a kereskede- lemre nyomasztólag hatnak, a kereskedők részéről történnek; ha ezen valamikép segíteni lehet, ha a bukások valahogy felderíttetnek, ha csak egynéhány példa adatnék, valami nyerve lesz. De azzal bajainkon segítve még nem lett. Nem táplálok én oly vérmes reményeket, hogy törvényhozásunk oly rövid idő múlva összeül, és ha összeül, bizonyosan hosszú idő fog eltelni , míg egyéb égető bajokon segít és átmehet egyéb tárgyakra. Hogy a mi viszonyaink az országban nem csupán csak a váltótörvény hiányaiból eredtek, azt mai időben a kevésbé művelt ember is átlátja. Hogy ha ágakat nyesegetünk a fáról, a bajt azzal még nem Országbírói értekezte. (Folytatása és vége.) Zsoldos Ignácz hétszemélynök : Miután nm. elnök úr ő exc. kijelenteni méltóztatott, hogy nem törvény-változtatás- vagy hozásról van ezennel szó, hanem annak megfontolásáról, minő bajok azok, melyek ellen panasz emeltetett, és hogy mennyiben oka a törvénykezés, különösen a váltótörvénykezés ezen Péntek, mártius 20.