Sürgöny, 1863. március (3. évfolyam, 65-73. szám)

1863-03-20 / 65. szám

orvosoljuk, ha a féreg a gyökéren rágódik. A könnyeb­­­b­ség, melyió vidéken a kis­kereskedőknél van, meg­látszik még inkább az osztrák gyárosoknál; ők de­moralizálnak leginkább, mert Austria egész hitel­vi­szonya alá van ásva; a bécsi centralista sajtó azt ál­lítja, hogy Magyarországnak nincs hitele, és azon idő óta, hogy törvényeink visszaállíttattak, systematice dolgoznak azon, mert pressiót akarnak gyakorolni reánk, miszerint az anyagi elszegényedés oda vigyen bennünket, mitől a magyar leginkább irtózik. Ezen dolgokon mi nem segíthetünk és nem segít azon ama nagy hazafiak jóakarata, kiket a kormányon tisztelni van szerencsénk, mert látjuk, hogy a főkanczellár ő nagyméltóságai legújabb rendelete által segíteni kíván, — de nézetem szerint a főbajokon egyha­mar segítve nem lesz. — A szegény népnek nincs pénze és mint a példabeszéd tartja, ha a parasztnak nincs kenyere, az urnák sincs. Menjen csak ki vala­ki az ország egyéb részeibe s tapasztalni fogja, hogy ott még sokkal czifrábban állnak a dolgok mint Pes­ten; itt takarékpénztárak és bankok vannak, de ott, hol úgyszólván csak egy két tőkepénzes kezé­ben van az egész, kik nem segíthetnek mindenütt, oly helyen a bajok egészen mások. Meglehet, hogy azon hangok, melyek itt hallatszanak, másfelé is eljutand­­nak, és hogy talán fognak oly módról gondoskodni, hogy az országnak alkalmat nyújtsanak törvényes utón bajain segíteni. Addig is mi kereskedők nagyon meg­köszönjük, ha azzal örvendeztethetjük meg küldőin­ket, miszerint itt, a­mennyire csak lehet, a bajokon se­gíteni fognak, részint oly törvények által, melyek gyö­keredzik régi törvényeinkben, részint azon jognál fogva, melyet a kir. curia eddig is gyakorolt norma­­tívumok által. Bátor leszek egyet azon sok esetből elmondani, melyek mutatják, hogy az orvoslás szükséges. Ha a váltót be­panaszolják, természetesen az adósnak jogá­ban áll kifogásokat tenni. De nincs oly törvény, me­lyen az emberi ész túl nem tenne. Találkozott egy ügyvéd, ki egy váltóra azt a kifogást tette, hogy 18 és nem tudom hány év előtt egy része lefizettetett, mit ta­núsíthat egy krassói és egy trencsényi lakos. A czél nem az volt, hogy a váltó egészen megdöntessék, ha­nem húzni akarták a dolgot. A törvényszék nem tehe­tett mást, mint a magyar helytartótanács útján megke­resni Krassó megye főispánját és azután szintén Tren­­csénét, puhatolják ki, hogy van-e ilyen ember , mire a helységbírák azt jelentették, hogy ilyen embert még soha sem láttak. Az idő, mely ennek kipuhatolásával eltelt, egy év volt, és már most én , ha arra számítot­tam, hogy bizonyos időben bizonyos összegem t etély és adósom ilynemű kifogásokkal áll elő, tízszer tönkre mehetek, míg kisül az igazság. Nézetem szerint oly rendszabályoknak kellene lenni, melyek ily ese­tekben az illető ügyvédet kényszerítik mindazon mu­lasztások által okozott károkat megtéríteni és azon esetben, ha ők ezt nem bírnák, az alperesnek kellene fizetni. Drasticus szereket kell alkalmazni, ha az emberi ész ily eltérésekre vetemedik. Hogy mennyi a száma a bukottaknak a kereske­delmi osztályban, 52 firmát tudnék felmutatni, kik kö­zött nincsenek oly bukottak, kiket a sors arra kénysze­­rített volna. Ez állapot igen súlyos. Mi kereskedők nem vagyunk arra hivatva, hogy gondoskodjunk oly módok­ról, melyek által a bajon segítve volna; azok, kik job­ban értenek a törvényhozáshoz, hivatvák arra, hogy gondoskodjanak oly módokról, mig maga a törvényho­zás gondoskodhatnék. Lipovniczky Vilmos v. b. t. tanácsos ■" Az, hogy mennyire van most pangás az országban, az ipar és kereskedelemre nézve, és hogy mennyire szenved ezáltal a kereskedelmi világ, oly bőven volt már ma kimutatva, és több hetek óta erről annyi szó volt a hír­lapokban, hogy ez semmi kétséget sem szenved. Már most a pangás okai felett eltérő vélemények vannak ; az egyik a pangást a magyar váltótörvényeknek tu­­l­­ajdonítja; mások, mint azt a temesvári k.-kamra az új­ságokban is megjelent nyilatkozata tanúsítja, legkevés-­­bé keresik a magyar váltó­törvénynek visszahozatalá­­ban. A­mint eddig hallottuk, a magyar és austriai váltó­­törvény összehasonlításába és az egyes §§. taglalásá­ba, habár erre az illetők mélyen tisztelt elnökünk által fölhivattak, még­sem kívántak bocsátkozni, hanem el­végre is csak azt kívánják, hogy a váltófogság hozas­sák be, és hogy egyes esetekben a csalók jobban bün­­tettessenek, ebben központosult kérelmük. Én megen­gedem, hogy lehetnek váltó­törvényeinkben némi pót­­landók, miután az sem örök időkre hozatott, ám­bár több évek előtt dr. Mittermayer, ki Németország­nak hírneves jogtudósa, és a­mint már mondatott, újabb időben a bécsi dr. Berger a magyar váltó­­törvény előnyeit nagyon kiemelték , de másrészt le­hetetlen, hogy a törvény minden casuisticára kiter­jedjen, és így fel is teszem jövő törvényhozásunk­ról, hogy akkor, ha aház alkalma leend, az időszerű módosításokat meg fogja tenni. Nem lehet azt tagadni, tudva van előttünk is, hogy az ipar- és kereskedés-pangás nemcsak Magyar­­országban, nemcsak az austriai birodalomban, de sőt többé kevésbé egész Európában elterjedt, és igy én is a pangás okát legkevésbbé tulajdonítom a magyar váltó törvénynek, hanem a már egyik szónok által említett pauperismusnak, mely főkép országunkban van elterjedve, és mely, mint mondatott, 1860—61-ben épen nem volt érezhető, mert jó termésünk volt, és a termesztményeknek jó ára, jó kelete; de miután ez megváltozott, sok sanyarúság állt be az országban ; a termesztményeknek semmi kelete, és a pénz szűke mód nélkül érezhető ; ezeken a bajokon nem változtatunk semmit az osztrák váltótörvényekkel, mert hiszen fenn­állnak azok még most is Erdélyben és Horvátország­ban és kérdem: az ottani hitel és kereskedési viszonyok mivel jobbak a mieinknél ? sőt jóformán még rosszab­bak. Nem ott látom én tehát a fóbajt, hanem az olya­nokban rejlik, melyeken mi nem tudunk változtatni, és melyeken csak az isteni gondviselés és a törvényes alaponi kiegyezkedéshez mindkét részről szükséges és megkívántató jóakarat fog segíthetni. — tévednek tehát az illető panaszoskodók, midőn e köz­pangás­ és levertségben azt hitetik el magukkal, hogy ennek a magyar váltótörvény az oka, — miért nem panaszosod­nak a legalább 40-re menő takarékpénztár, és egyéb hi­telintézeteink, melyek pedig leginkább váltóüzlettel foglalkoznak , — egyébiránt megnyugtatásukra te­gyük meg, a­mit tehetünk, — javítsunk mindenképen a dolgon, mennyire javítni lehet törvényeink korlátai közöt , de azon túl ne menjünk, és olyanokat ne kíván­junk ezen epochában a Felségétől, mik ad­rogval jár­nak. Tudjuk ugyanis, mennyire nyomasztó szükség mindkét részről a kiegyezkedés ; tudjuk, mennyire kí­vánja minden józan magyar ember a törvényes kellő kiengesztelődést az osztrák népekkel és a kormány­nyal, miszerint végre már egyszer oly megállapodott helyzetbe jöjjünk, hogy mind az ipar és kereskedés, mind a közgazdászati ügyek emelkedjenek ; tudjuk, hogy minden józan magyar ember mindenkép kívánja a publico-politikus kérdések kiegyenlítését is, és ha erre alkalom nyúttatik, meg fogja a magyar országgyű­lés ragadni az alkalmat, hogy alkotmányos módon ki­egyezkedjék azon ügyekre nézve is, melyek közösök­nek veendők az osztrák népekkel, és bizonyosan rajta lesz, hogy a kiegyezkedés a lehető törvényes és legá­­lis módon létre is jöjjön. De most, midőn látjuk, hogy megvan erre a hajlam az országban, most oly sajgó sebet ne kívánjunk ejteni a nemzeten, mely e kiengesztelődési indulatot gátolja és enyésztesse ; mert tudjuk, hogy a jogaira féltékeny Magyarországnak semmi sem fáj inkább, mint az octrogrozás , mert alkotmányos nemzet lévén már sok századok óta, fáj neki, ha mellüztetik törvény­­hozása. Ezen jogot az octoberi diploma is fennhagyta Magyarországnak, főkép a magánjogra nézve s már e részben is elismerte . Felsége az ország külön auto­nómiáját, — ne ad normam aliarum provinciarum Austriacarum gubernetur — a­mint az 1790-ki 10. t. sz. hozza magával; ne nyújtsunk tehát ennek sérelmére alkalmat. Én épen nem vagyok ellene, sőt kivánom, hogy a mennyiben a két­ világ hátrányt tapasztal abban, hogy a színlelt váltók és átruházások általi csalások na­gyon elharapództak,és hogy a kis­kereskedők nincsenek eléggé csempészkedéseikben korlátolva, főkép fogsági törvény nélkül, e bajokon saját meglevő törvényeink szigorú alkalmazása által segítsünk; van nekünk sze­mélyfogsági törvényünk is, s nem tartom azt, hogy ezen törvény, mivel régi, tehát elav­ult volna,és alkalmaz­ni ne lehetne, mert a III. rész 28. § ban világosan meg van különböztetve a nemes a nem-nemestől; a nemesre nézve az áll, hogy nem adatik át hitelezőjének szolgá­lattétel végett, hanem a bíró tartóztatja le, a nem-ne­mes pedig hitelezőjének általadandó szolgálatba. De ezen segített az utóbbi, ő Felsége által is sanctionált törvény, mert minden ilyen büntetésekkel, súlyosítá­­sokkal járó dolgokban kimondotta, hogy nem a nemest kell a nem-nemeshez lenyomni, hanem a nem-nemest a nemeshez felemelni. Tehát bezárják ezt is amazt is, és így meg­van a személyes fogság. Már most mit tartal­maz ezen törvény ? azt t. i. hogy vagyon­hiány esetében 15 napig szabad az illető adóst bezárva tartani és ez alatt tartozik kiegyezkedni hitelezőjével s ha nem, es­küt kell letennie, hogy egy­harmadát annak, mit sze­rez, adóssága törlesztésére fogja fordítani. Én ebben sok tekintetben több garanciát látok, mint az osztrák váltó­fogságban, mert a szerint, ha egy évet kiáll az adós, azután szabad s nem is lehet őt többé bezáratni; ellenben törvényeink szerint, mihelyt a hitelező meg­tudja, hogy adósa valamit szerzett és esküvel erősí­tett kötelezettségének nem tett eleget, újra elfogathatja és addig tartóztathatja le, míg vele ki nem egyez­kedik. Ebben oly intézkedést látok, melylyel legalább addig, míg az országgyűlés e részben rendelkezik, meg­elégedhetnének az illetők, mert ezáltal kerülhetnék ki azt, mi igen fájdalmasan esnék az országnak, hogyha most, az 1861-ik évben tartott értekezleten, melyben a kereskedelmi kar is — habár gyengén képviselve volt — de azonkívül akkor, midőn az országgyűlés együtt volt, az értekezleti megállapodások ellen lépé­seket nem tett, és miután Ő Felsége is szentesítette e törvényt, most kívárnák annak változtatását. Legyen béketű­résük tehát a többi felemlített csalások és csem­pészkedésekre nézve, úgy is már ö­nmga az udvari kanczellár úr rendelkezett, hogy a magyar csődtör­vényben elrendelt büntetés és bűnvádi eljárás egyes csalási esetekben is alkalmazható legyen, hogy ha pe­dig a vagyontalanság kitűnik, a harmadik rész 28. § át, mely törvényezik, a novellaris 1807 ki 12. t. ez. által is fentartatik, a­mint már volt szerencsém említeni, tel­jes sikerrel lehet alkalmazni, és így a személyes fog­ság is törvényeink szerint eszközölhető lévén, egyéb büntető­ törvényeink szoros alkalmazása mellett is a felmerült bajokon ezúttal mindenkép segítve leend. F a b i n y i Theofil hét személynök: Lehetetlen,hogy mindnyájunkra nézve igen nagy befolyással ne lett volna az, hogy a magyar kereskedőknek legtekinté­lyesebb kapacitásai az országban csaknem egyhangú­lag felszólaltak s a mostani sanyarú kereskedelmi hely­zet egyik okát hiányos váltótörvényeinkben keresték. Mindamellett azonban, hogy én kész vagyok őket e téren mint kapacitásokat s kompetens ítélőket elismer­ni, kik maguk tapasztalásából tudván a körülménye­ket, legalaposabban szólhatnak a dologhoz, mégis egé­szen egyetérteni nem tudnék abban, hogy fő oka a mostani kereskedelmi pangásnak , a hitel és kereske­delem sülyedésének a magyar törvényekben rejtenék. Én mélyebben látom okát gyökeredzői a mostani rend­kívüli viszonyoknak s a­mi különösen azon sokszor említett körülményt illeti, hogy a provincián az úgyne­vezett kisebb kereskedők közt a hitel tönkre ment, annak legtermészetesebb okát a hiteladás túlterjeszté-­­­sében, az ipar és kereskedelmi szabadságban keresem­­ és találom, mely talált oly állapotokat, milyeneket föl­tételezett, s m­ert oly intézetek nem állanak rendelke­zésükre, melyekre szükségük volna; azonban minda­mellett, hogy nem tudok a kereskedelem képviselőivel egyetérteni annyiban, hogy a magyar törvény legyen fő oka annak, hogy kereskedelmi állapotaink oly nyo­masztók, még­sem akarom kétségbe­ vonni, hogy némi része abban a magyar váltótörvényeknek is lehet. Én, helyzetünket vévén tekintetbe, azt hiszem, hogy mivel kereskedésünk más országoktól van füg­gésben, némely tekintetben kénytelenek vagyunk azok után alkalmazkodni. Más országokban, csaknem egész Európában azt látjuk, hogy a személyfogság egyik biztosítéka a váltóhitelnek; minálunk ez jelenleg nem így van. Én egyátalában nem akarom mondani, mi­szerint egyet tudnék érteni a német váltótörvény­nek a személy letartóztatására vonatkozó rendeletei­vel, és ha demorálisatia említtetik, mely a mostani kor­szakban mutatkozik, én bátran hivatkozhatom a de­­moralisatióra, mely akkor volt, midőn személy és va­gyon ellen lehetett egyszerre végrehajtási gradusokat intézni. Előbb lefoglaltatni mindenét annak az ember­nek, ki midőn semmivel sem rendelkezett, akkor azu­tán annak személyét is letartóztatták, hogy a legna­gyobb exactiókat lehessen rajta tenni. Ez oly vissza­élésekre adott okot, mikre nézve újólag alkalmat szol­gáltatni nem akarnék. Már most azokban nem is úgy állván a dolog, miszerint a német váltórendszabály behozatala sürget­­tetnék, hanem csak az forogván szóban, hogy a ma­gyar váltótörvény némileg explánálva közjogi törvé­nyeinkkel,biztosítékokat nyújtson,e tekintetben két kéz­zel ragadok meg minden alkalmat, mely a­nélkül, hogy törvényt sértenénk, a kivánt biztosítékát a hitel­nek nyújtja, és a­mit Lipovniczky ő mmga említeni mél­­tóztatott, az a czélnak megfelel és nézetemmel tökéle­tesen megegyezik. Azt hiszem, hogy a h. t. k. két he­lyén előforduló intézkedések, melyek azt tartalmazzák, hogy a személy megítéltetik, oly határozatokat tartal­maznak, melyeket tökéletesen betű szerint nem kívánok ugyan elfogadni, de miket in praxi most is könnyű lesz a kor szelleméhez idomítani és sikerrel alkalma­zásba venni. Mert bizonyos, hogy nem az a fődolog, hogy valakit becsukjanak, hanem hogy tudja, misze­rint a Damokles kardja fölötte lebeg és nem fizetés esetében előbb-utóbb személyfogságra kerülend­ő do­log. Elhiszem, hogy a huzavona, mi a mostani pereknek lehet sajátja, ekkor is megmaradhat, de itt ismét hi­vatkozom a német eljárásra és német törvényre. Ott csakúgy megvolt az, és a per folyamában mindennemű kifogásokkal lehetett élni, s addig, míg a pör le nem folyt, nem lehetett máskép, legfelebb biztosítékképen a személyt lefoglaltatni, mi különben is a legritkább esetek közé tartozott, és in praxi alig fordult elő. Én tehát a német törvény e részbeni rendeleteit annál kevésbé kívánnám alkalmazni és behozatni, mi­után a német törvény mind a személy, mint a vagyon ellen enged egyszerre végrehajtási lépéseket intéztet­­ni, és mi­ért akkor szükséges volna az 1859-ik ministeri rendelet által behozott „Vergleichsverfahren“-t is mi­­tigativnak visszaállítani, pedig tudom, hogy az egyez­ségi eljárásnak behozatalát senki sem kívánja. Miután végtére e tárgyat tökéletesen kimerítve látom, és kijelentem, hogy a r­észleteket, mik a Werbőczy által meghatározott személy fogságra vonatkoznak, nem kívánnám úgy értetni, hogy valaki 15 nap után által­­adassék hitelezőjének és hogy mint család­tagja dol­gozni tartozzék, hanem practice véve a dolgot, a sta­tusnak dolga legyen gondoskodni letartóztatási he­lyekről és azok felügyeletét gyakorolni, — tökélete­sen Lipovniczky ö magával egyetértek. Lukács Ignácz hétszemélynök: Leginkább csak azért szólalok fel, nehogy érdek nélkül láttassak itt ülni, s nagyon kevés szavakkal jelentem ki nézete­met, mely inkább az általam teendő kérdésekre adandó feleletekből álland. Első kérdésem ugyanis az, igaz-e, a­mi felhozatott a kereskedő osztály részéről, hogy nagy calamitás uralkodik az országban, hogy a keres­kedés és az üzlet pang? erre megfeleltek többen és a viszonyoknál fogva magam sem mondhatok mást, mint­hogy ez igy van. De nemcsak nálunk van ez igy, ha­nem sok más helyütt, a mint az igy volt néhány esz- M—■nilllMII'WW——W—■—IIMnMIMWISI ' T A R C Z A Napi njdonságok. * Tegnapelőtt, f. hó 18-án rögtönözve tartatott Pest­­megyénél egy tiszti ülés, melyben a nagy főkanczelláriá­nak 3 rendelménye olvastatott fel; az első a bukások okai és illetőleg a bűnös cselekmények kinyomozását bűnvádi után rendeli meg, és pedig akként, hogy csőd eseteiben, mennyiben a nyomozásból kiderül, hogy a bukás hamis­sággal vagy vétkes gondatlansággal párosult — nem mint eddig — a bejelentett követelések valódiságáról hozandó ítélet várandó be — hanem azonnal kimondandó és a nyo­mozás eredménye a fenyító bírósággal szigorú eljárás vé­gett közlendő. Ezen udvari rendelvény szoros megtartása határozatba ment. Második tárgy volt a bécsi hitelbank ügyeibeni végrehajtások szigorú foganatosítása. Harma­dik tárgy az ítéletek párbani közlése a díjmegszabó hi­vatalokkal. * A pesti jótékony nőegylet által fentar­­tott s­z­e­m­gy­ógy­i­n­t­éz­e­t jövő ápril hó - jén ismét megnyittatik, s abban Magyarországból és kapcsolt ré­szeiből a szürke­hályogban szenvedő szembetegek dijnélküli élelmezés, ápolás­ és orvosi segélyben részesül­nek. — A magukat felvétetni óhajtók a szemgyógyintézet vezetője és egyetemünk kitűnő orvostanára L­i­p­p­a­y Gás­pár urnál (az orvosi egyetem épületében újvilág utczában) jelentkezhetnek. * Beszterczéről azon örvendetes tudósítást veszi az „O­g“, hogy a városi tanács, folyó évi jan. - én tartott ve­gyes ülésében elhatározta, a L­i­b­a­y Sámuel hazai mű­vészünk által ezüst sodronyból készített Napóleon-szobor­­nak aláírás útján a nemzeti múzeum részére megszerzését. A község az aláírást azonnal 300 fttal meg is nyitotta, s többen még 106 ft 75 krt írtak alá. Folyó hó 3-án ugyan e tárgyban vegyes tanácsülés tartatott s elhatároztatott, hogy hazánk többi városai nyomtatott körlevelekben alá­írásra felszólittatnak s ha a szükséglett 4000 o. é. st alá­írás utján fedezve lesz, e szobor „Magyarország városai“ nevében a nemz. múzeumnak adatik át. * Tegnapelőtt Pest-Budán csupa Hugók szerepeltek. Hugo la Hugo qua. A nemzetiben Hugó Károly „Báró és Bankár“-ja, a németben ugyanő költőnek mint színésznek föllépte Shakespeare „Velenczei kalmár“-jában ; végre Bu­dán „A nyomorultak“ Hugó Victor regénye után, szinpado­­sította fia, Hugó Károly. Mi a magyar Hugót néztük meg, a kisvárosi színpadon mint „Shylock“ szerepelt. A szín­ház az előleges hirdetések daczára nem volt egészen tele. Ezt Hugó Károly magának tulajdoníthatja. Hogy ha auto­­mimikai előadásaiban kielégítette volna a nagy közösség várakozását, azaz ha „nevetséges“ lett volna, mint sokan hinni szerették, akkor ez este bizonyosan tele háza van. Mert a mai publicumnak a rendes, a természetes, a költői szép már nem szült, neki minden áron caviar kell. Hugó Károly ezúttal is kijátszta a „caviar"-kedvelőket. A­ki őt magáról mint színészről, vagy költőről beszélni hallja, nem hinné, hogy ez extravagantiák lymbusából ily tiszta, nyugodt és aesthetikailag nagyérdekű világos alakí­tás fog kifejlődni. Hugó mint színész először állt színpa­don, és bizonyára senki sem mondhatja, hogy e pályát könnyebb végéről fogta volna meg, midőn oly szerepet választott első debütjének mint Shylock. És hogy a siker mégis meglepő volt, ez kétszeresen igazolja, miszerint ő nem charlatán módjára, hanem mély és komoly tanulmány­nyal fog „extravagáns“-nak látszó kísérleteihez. A közön­ség, mely bejött, hogy egypár jelenetet megnézzen, s az­után vacsora közben jóízűen tréfáljon a mai Shylockról, az utolsó perczig helyén maradt, és jelenetről jelenetre komolyabb figyelemmel mélyedt az előadás élvezetébe, mert Hugó mind költői felfogás, mind színész-technikai tekintetben megfelelt a nem csekély feladatnak. Felfogása helyes és világos, szavalata erőteljes és kifejező, játéka biztos és gyakorlott volt. Még orgánuma is, melyet a mi­nap inkább gyöngének és tompának tapasztaltunk, a leg­erélyesebb hangfokokra emelkedett ma. Még azon nagy fába is belevágta fejszéjét, a mellyel eddig csak mestere­ket láttunk megküzdeni, hogy Shylockban nemzeti, vagyis faji jellemalapra hímezte a többi drámai vonások fonalszá­lait. Azaz e sivár kebelből felfeltörő gyér szeretet leánya iránt, kincseinek féltékeny őrzése, mire autocratiáját a társadalomban fekteti, a gyűlölet és bosszú indulatainak festése közben mindig a választott fajához szító, az annak megvetését visszatorló zsidót láttuk. Az arczjáték tökéle­tesebb álcrával még hatásosabb leendett, s úgy néha az élénkebb mozgások közben az öregséget jellemző járás nem volt mindig biztos, noha e részben el kell ismernünk, hogy a szereplő arra is vigyázott, hogy lépésében szintén margan­ozza a majd levertséget, majd büszke emelkedést sugalló indulatokat. Egyes részletekre itt nem akarunk kiterjeszkedni, s csak azt óhajtjuk, hogy e figyelmezteté­sünk folytán a közönségnek még egyszer alkalma legyen ítéletünk pártatlanságáról meggyőződni. * A magyar gazdasszonyok egylete mindinkább na­gyobb kiterjedést nyer. Már egy hivatalos közlöny is fel van ajánlva rendelkezésükre. Ez a Szabó Richard részére engedélyezett „Ház és világ“ czimű szépirodalmi lap. Az egylet határozni fog, várjon a fölajánlott közlönyt elfo­gadja-e vagy nem. * A „P. N.“ utána járt a nagy Patti-kérdésnek, mely most a kedélyeket oly nagy mértékben foglalkoztatja és következő eredményre jutott. Biztos kútfő után írhatjuk, — jelenti a nevezett lap, — hogy a nemzeti színház igaz­gatósága Patti kisasszonynál, a bécsi olasz opera első énekesnőjénél, Bécsbe érkezte után azonnal lépéseket ten, a kitűnő művésznőt színházunkhoz vendégül megnyerni, de siker nélkül. Közelebbről újra megkísérte, de ismét eredménytelenül, minthogy Patti­k­­a Merelli olasz im­­pressario által 24 előadásra van szerződtetve a Kari szín­házhoz 50,000 frankért, s hetenkint 4 szer kell énekelnie, hogy vendégjátékait 1. évi ápril 26 -áig bevégezhesse, miután ugyanazon hó 28-kán Londonban kell lennie kü­lönben, ha a művésznőnek szerződése kiteltével még né­hány előadásra ideje maradna. Lehman úr, a Karl-színház igazgatója, saját nyilatkozata szerint, örömest díjazná egyes fellépteit 2.500 frankkal. Ebből világos, hogy Patti kisasszonyt az idén nem fogjuk Pesten hallani. * A nemzeti színházban f. hó 25-dikén a színházi zenekar átalakítása költségeinek fedezésére s­z­a­­valati és zenészeti akadémia adatik, mely­hez a szükséges egyházi engedélyt a budapesti egyházi kerület esperesi hivatala hazafias készséggel megadá. * Vajda-Hunyadon, a Hunyadi János várkastélyával átellenben levő egykori templarius zárda romjai alatt ne­vezetes dák és római régiségeket, szobrokat, s feliratos köveket ástak ki, melyek alkalmasint a kolozsvári mu­zeum régiségtárát fogják gazdagitni. * A balesetek a vaspályákon egy idő óta szaporodni kezdenek. F. hó 18-án reggel az oderbergi vonat harmad­fél órával késett és pedig tengelytörés következtében. * Nagyt. D­a­r­ó­c­z­y Mihály karczagi ref. lelki­­pásztor, 13 év óta esperes, 40 év óta buzgó hitszónoka a nevezett községnek, f. hó 13-kán meghalt. A karczagi hívek utolsó tisztességtételén rendkívül nagy számmal je­lentek meg. * A személyszállító gőzösök járatai Pest és Bécs közt f. hó 19 kén kezdetüket vévén, ezentúl az indulás Pestről naponként reggeli 6 órakor fog történni. A duna­­gőzhajózási társaság az idei nyár folytában új­pesti kikö­tőjét megnagyobbittatandja, abból a czélból, hogy jö­vőre ott a nagyobb vontató hajóknak is kényelmes téli szállást adhasson. * Pozsonban egy varrónő gyermeket szült, melynek két lába és félkarja hiányzik, míg a többi testrészek tö­kéletesen kifejlődvek. Az anya leánykájának torz állapo­tát azon körülménynek tulajdonítja, mivel érdekes állapo­tában egy kórházban szolgálván, meglehet, hogy a bete­gek közt az egyik vagy másik nyomorékot megbámulta. — Esemény gyanúit jegyezzük föl, hogy a „P. N.“ ma a „Sürgöny" egy czikkét egész terjedelemben át­vette. Ily megtisztelés még nem, vagy igen rég esett meg rajtunk, mit megtegyzünk, nehogy azt higyjék, hogy e kü­lönös figyelmet észre nem vettük. — Bécs mint a birodalom fő­­s székvárosa egy­szersmind annyi hazánkfiának akár ideiglenes, akár ál­landó lakhelye, hogy nem hiszünk hibázni, föltéve, hogy nálunk is elegen találkoznak, kik az ott létező leánynö­­veldék közöl azok iránt, melyek a birodalom majd min­den részéből szerencsések növendékeket nevelhetni, érdek­kel viseltetnek s ezért szivesen veendik, hogy ezek egyi­kének évi tehetségi vizsgáját ismertetjük. Ezen intézet a Fröhlich-féle leánynövelde, melynek évi pró­batétele farsang vasárnapján tartatott meg a birodalom minden részéből összegyűlt fényes és válogatott ven­dégek jelenlétében. Már tizennegyedszer ébreszté föl ezen vizsga a megjelentek lankadatlan érdekeltségét, s nyeré ki a bemutatott eredmény által a vendégek magas megelége­dését. Mellőzzük a zenészét, táncz, szavallat terén mind sikerült egyes előadványokat, melyek sokszoros hangos tetszés által lőnek kitüntetve, hanem egyedül a tehetségi vizsga elveit és czéljait jelöljük ki, minthogy ez mint ne­­veléstani segédeszköz általános érdeket nyújt. A Fröhlich-féle intézet vezérlő alapgondolata abban fekszik, hogy az intézeti nevelés csak akkor hathat üd­vösen, ha a szellemi kifejtés minden oldalait egyfor­mán veszi tekintetbe. Immár eltekintve a növendékek tes­ti jóléte fölötti lelkiismeretes gondosságtól, három irány az, miket a magas­ rendűek nevelésénél szem előtt kell tartani. Az iskolai és tudományos kiképezés előmozdítása mellett derék házias nevelésre s egyszersmind mindazon szellemi tehetség kifejtésére kell törekedni, melyeknek hivatása, az élet komolyságát szeliditeni s ennek számára a finomabb miveltség szépítő befolyását biztosítani. Ezen három irány mindenikének meg kell felelni, s épen nem könnyű feladat, azokat tökéletes öszhangzásba hozni. En­nek nehézsége leginkább a próbatéteknél tűnik ki. Nem tartjuk a nyilvános vizsgákat csalhatlan zsi­nórmértéknek az egyes tanulók tehetséges megítélé­sénél , de hogy mit képes egy intézet, ezt bizton hiszszük ily próbatétel eredményéből megállapítani. Tapasztalatunk szerint csakugyan ez értelemben is fogta föl a Fröhlich-féle intézet az időközönként ismétlődő próbatételeket s törekvése volt, saját vizsgáin az inté­zet összes t­ev­ék­eny­s­é­g­én­ek lehetőleg hű ké­pét előállítani. Erre nézve azonban mindenekelőtt a különnemű anyagnak helyes csoportosítása volt szükséges ; különö­sen lehetetlen volt, a szabad művészetek azon ágait, me­lyek ápolása csupán az itélőre tett közvetlen, de múlé­­kony hatásból ítélhető meg, az iskola komoly tárgyaival s az anyagi munka zajtalan, de maradandó termékeivel egy vizsgába szorítani. Ennek megfontolása arra határozá az intézetet, hogy azon elől említett oktatási csoportozat vizsgáját, melyeknél egyáltalán csak oly szakok fordul­nak elő, miknek sikeres tanulmányozása a születés­sel nyert tehetségek leírásáról van föltételezve, az általános vizsgából kizárja s önálló egészszé, „tehet­ségi vizsgává“ egybefoglalja. Ezen elveket nem csak a legfőbb oktatásügyi ható­ságok helyeselték, azok sokszoros tapasztalás által is he­lyeseknek bizonyultak, s az idei tehetségi vizsgánál, me­lyen al­ államtitkár báró Helferture excja is hosszabb ideig jelen volt, a jelenlevők részéről újólag szívélyes el­ismerésre találtak.

Next