Sürgöny, 1866. november (6. évfolyam, 250-274. szám)

1866-11-01 / 250. szám

250. sz. Pest. Hatodik évi folyam. Szerkesztőségi iroda: Pest, Kig­yó-utcza 4. szám, II. emelet. Kiadó-h­ivatal: Pesten, (barátok­ tere 7-dik szám.) Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levele­zőinktől fogadtatnak el. SÜRGÖNY. Csütörtök, november 1, 1866. Előfizetési árak. Naponta! postai szétküldéssel. Egész évre..........................20 írt Félévre................................10 „ Negyedévre............................5 , Budapesten házhoz hordva; Egész évre . . . 18 frt. — hl Félévre.......................9 „ — , Negyedévre ... 4 , 50 Mn^an-kiríkítóHelt : egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beik­tatásnál. A bélyegdij külön minden beiktatás után 30 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Majnai Frankfurtban és Hamburg-Alté­­nában Hausenstein és Vogler; Hamburgban Türk­­h­e­lm Jakab; Lipcsében Engler M. és Fort Ernő urak. HIVATALOS RÉSZ. A magyar kir. udvari kanczellária egy, az ungh­­vári kir. főgymnasiumnál üresedésbe jött valóságos ta­nári állásra Babits Kálmán bajai gymnasiumi tanárt nevezte ki. Csanádmegye főispánja V­e­r­t­i­c­s Károlyt nagy­laki járási csendbiztossá nevezte ki. Változások a cs. k. hadseregben. Kineve­ze­tettek: Fürstenschildi nemes P­o­k­o­r­n­y Alajos altábor­nagy a budai főhadiparancsnoksághoz, és báró Baltin Károly altábornagy a bécsi főhadi­­parancsnoksághoz osztatnak be; az eddig ideiglenesen várparancsnoksággal megbízva volt következő vezérőrnagyok: lovag Ruff Ágoston várparancsnokká Temes­várott; G­a­­­s­z­­­e­r János várparancsnokká Josephstadt­­ban; és Conrad Gusztáv várparancsnokká Ther­esien­­stadtban; lovag ibenicsi Kussenitz József, ezredes a had­mérnöki törzsben, a lembergi főhadiparancsnokság 6­­k osztályának főnökévé; Hofmann Ferdinánd ezredes , térparancsnok Laibachban, az orvos sebészi József-akadémia parancs­nokává ; S­i­e­b­e­r­t Ignácz őrnagy, a 11. sz. országos csendőrparancsnokság parancsnoka, alezredessé jelen­legi szolgálati állomásán; Klement János őrnagy, a 17. tábori vadász­zászlóaljból , az 5. tábori vadász­zászlóalj parancsno­kává ; L­o­g­a Frigyes őrnagy, a 10. sz­­r. Mazzuchelli gyalogezredből, tér örnagygyá Lembergben; karstenfelsi P­a­c­o­r Albert czimzetes őrnagy a táborkari törzsből, valóságos őrnagygyá ezen testben. Áthelyeztettek: Gróf Ci­a­m G­a 1t a­s Ede, lovassági tábornok, saját kérelmére számfeletti állásba; Mayer József őrnagy, a 10. sz. gr. Mazzuchelli gyalogezredből, az 58. sz. István Főherczeg gyalog­ezredbe ; a következő őrnagy hadbirák: E­d­e­r József, az 1. sz. Ferencz József Császár liccai határőrgyalogezredből, és Wald József, a 6. sz. varasd-szt.-györgyi határőr­­gyalogezredből, — kölcsönösen. TÁRCZA. Tárcza Bécsről. (Folytatás.) Tehát ott hagytam el, hogy igen jól éreztem ma­gamat, jelentőségtelenségembe burkolva (oly hosszú szó, hogy Prisznicz-kötőnek lehetne használni) és mi­után alapos gyanúm volt, hogy a belvederi öreg Ulysses hosszuszáru csizmáim miatt sodort bele engem politikai credójába, szállodámba érve, ezeket azonnal levetettem s legközelebbi kirándulásom már oly lábbeliben történt, melyben a pesti járdán talpam és arczom égett volna. Beledobám magam az utczai hullámba, szemeimet úgy hordva körül, hogy mintegy leeresztett­­zsaluk mögül láttam, csak azt ismerve meg, a­kit akartam. A Juden­­platzon egy régibb ismerősömet pillantottam meg, igen ártatlan találkozás lett volna, de én azért oldalt felej­tettem,­­ hanem ő czélba vett, s egy fordulónál, a­hol egy uszály mérsékelte sebes menésemet, el is ejtett. — Mikor jött ön Bécsbe ? Mielőtt feleltem volna, már azon jártattam az esze­met, miket fog még az én Xavér barátom kérdezni, é­s arczom kiderült, a­mi éppen alkalmas időben jött a viszontlátás öröméhez, eszembe jutván, hogy Xavér Stá­jerben lakik, hogy igen szerény fizetéssel catastralis hi­vatalnok , s hogy ha jól emlékezem, egy kövér, szőke, gráczi lányba szerelmes, — ez nem fog engem politikai vallatásokkal faggatni és gyötreni. — Nem is tudja ugy­e, hogy mióta utolszor láttuk egymást, én megházasodtam. — Ideáljára (ez a fenntemlített kövér szőke) em­lékezem; ön akkor szives volt őt bemutatni, s hajót sejtek... — Azóta nem.. .mondá Xavér, még mindig elég sugárzó arczczal. Igen fog örülni, ha egy ily kitűnő kedves ismerős házunkat meglátogatja. — Ha csak igen kimért időm és dolgaim megen­gedik. . Oh, ezt a boldogtalan szót nem kellett volna soha kiejtenem! Xavér, az egyszerű jámbor hivatalnok, a hallgatag szelídség példánya, a­ki irányában én bizto­sítva kivém magamat, egyszerre átalakult. E szó „dol­gaim“ szintén foglalkozására emlékeztette őt. Bevezeté­sül elmondta, hogy ő egy pár novellás stylpróba után a publicistikára adta magát. Bécsben lakik, három fertály év óta már publicista, munkatársa és­ levelezője egy vidéki „nagy“ politikai lapnak, mely az autonomisták pártköz­lönye. E peretben éppen levelet vagy sürgönyt vár tőle a szerkesztő. Egészen szomorún ballagott hazafelé, miután egy morzsányi „stoff“-ra se tehetett szert; ekkor, mintha az ég egy angyalát küldte volna (Xavér még nem lett egészen hűtlen a novellás stylushoz), megpillant engem; én Magyarországból jövök, az alkotmányharcz dicső mezejéről (detto Xaver styl); miután ők és mi — érti az autonomisták és a magyar alkotmánypárt — úgy is egy táborba tartozunk, minden tartózkodás és leplezge­­tés nélkül el fogom neki a dolgok legújabb állását, a pártok czélzatait s Deák utolsó gondolatát stb. mondani, biztosítván engem, hogy az autonomisták programmjá­­ban egy igazán „tiszta" fehér lap van fönntartva a ma­gyar-autonóm német barátság számára, mit egy nagyon üdvös frigykötéssel tölthetnénk ki. Xavér oly gyorsan fonta körülem publicistikai hálóját, hogy már érezni kezdtem szabadulásom nehéz­ségeit ; itt azonban minden bátorságomat összeszedve, kijelentem neki, hogy bár szívem óhajtása és a frigy­kötéshez én rendkívül sok szerencsét kívánok, de a­mi engemet illet, nekem hazulról semmiféle mandátu­mom nincs, s így természetesnek fogja találni — s erre már a válás minden jeleivel tudtára adtam X. barátom­nak, hogy odébb akarok menni. De ő előtte kiáltólag állt az üres levélpapiros, melyre még tárgya nem volt, s hogy egy lajthán­­ inneni ember egészen csak úgy „ohne“ szabaduljon meg, ez lehetlennek látszott neki; itt nincs vesztegetni való idő — gondolá —­s kijátszó legerősebb atoll­ját. Vallja meg kedves barátom, úgy , ön a soproni vonalon járt, ön keresztü­lutazott Szent­ Lászlón ? Szavammal biztosítottam, hogy soha sem jár­tam arra. Emberemre ez tőrdöfés volt, s ha a régi cata­stralis kis hivatalnok előtt még értem valamit, azt érez­­nem kellett kicsinylő tekintetéről, hogy a politikai leve­lező és publicista előtt végkép semmivé törpültem. Pro forma még Reaumur szerint öt fokkal hidegebb hangon megkérdezte: melyik színházban töltöm az estét,s hogy hol vacsorálok ? — azután elváltunk , s ő valószínűleg mint ügyes levelező, annyiban mégis felhasználta talál­kozásunkat, hogy megírta: A Lajtán túl titokzatos csend uralkodik, olyanforma, mint a­mely a vihar kitörését szokta előzni, — egyébiránt maguk a közelálló egyének sem tudnak most positívumot mondani. A szerkesztő meg lehet győződve,miszerint ezt a sz.-lászlói körökhöz igen közelálló egyéntől tudja. Ezen kis intermezzo után az adósok fogásával éltem, kik a legszélesebb utczákat választják, basalvus conductussal akarnak sétálni, hogy valamely kellemet­len egyéniség: a hitelező vagy a törvényszolga elöl min­dig sikerrel kitérhessenek. A­ki a belső utczák szűk járdáin már eleget carambolozott orrokkal, könyökök­kel, szerencsésen letaposott egypár Benoiton uszályt, és szerencsésen el nem tapostatott az úri fogatok 16 mar­kos nehéz lovai által, vagy rá nem dőlt egypár bőré­ben már csak kopogó omnibus­ és comfortabb­ ló, az kiterjeszkedett tüdővel, szabadon fellélegezve fogja üdvözölni a karinthiai kapu előtti nyílt tekintetű palota sorokat. E pompás, fényes paloták, melyek mintegy varázsütésre emelkedtek ki a földből, hogy büszke ca­­pitaléikat az égbe tolják, valódi drága kövek Bécs délnyugati gy­ű­r­űj­é­ben. A szó teljes értelmében drága kövek, mert minden kő, mely beléjük ékelve van, nem megvetendő összeget képvisel. Az egész Opera- és Kolowrat-Ring, akár hely­rajziig, akár pompás épületeinek kivétel nélküli szél­­szerűségét, ízlését és imposant fényét tekintsük, méltán képezi a bécsi ember büszkeségét. A közönség, mely ott a széles koczka-járdákon vasárnaponkint ezrével promeniroz, oly megelégedett arczczal is pillant végig mindannyiszor ez építészeti remekeken, mintha tulaj­donukban közvetlenül is participálna, és ha a bécsiek önérzete emelkedett, ha némelyik Bécsre mint birodalmi központra megátalkodottabb súlyt vet mint valaha, ebben e palotáknak (ezélzás nélkül a centralisták gaz­dájának úri házára) igen nagy részük van. Egy fran­­czia kereskedő, ki Napóleon alkotásai közt a pá­risi házrombolást nem utolsó helyre tette, rosszul visz­­szafojtott irigységgel magasztalt előttem e „tündér gyűrűt“, hanem, hogy franczia felsőbbségét menten tartsa, csak azt jegyezte meg, hogy a Hôtel de Villé­ig nyitott utczavonal Párisban stratégiai szempontból mégis nagyobb. Én erre a florisdorfi sánczokkal akartam re­­plikázni, de nyeldeklőmön akadt. Én a fentebb érintett önérzetnek, megvallom, mé­lyebb alapját is találtam, mint ez új paloták gyönyörű építészete, nagyszerűsége, kőfaragványai, szobor- és al­­fre­do diszítvényei, — továbbá azon sikerült tervszerű­ség, mely a kőtömegeknek oly mosolygó és üditő nyiláso­kat tudott adni pompás kerttelepitvények s egy-egy csak­nem átlátszó Üvegcsarnok által, melyek egyúttal szabad pillantást engednek a központot szeretőn körülkaroló külvárosokra, — a bécsi nép ez önérzetének mélyebb alapját én másból magyarázom ki. E paloták minden nagyságuk és fényük daczára sem lehelnek aristocrati­­cus gögöt, mint a párisi hasonló főúri negyed; nem a néptől különválni akarás ültette ide; tömör, fényes fa­lai nem választó­ sorompók a születés és rang számára­ A vagyonosság itt nem tűz ki ős czimereket; annyira, hogy e paloták egyik legfényesebbjén s legszebbjén a tulajdonos czimere maga a t­é­g­l­a. Ez a Drasche-palota az Opern-ringben. Miből emelkedett e milliót érő épület? Mindenkép téglákból. Drarche ur­­­izersdorfi téglavetője — Bécs környékének nevezetessége — évenkint 66 millió da­rab téglát állított elő. 1862-ben 2800 munkást foglal­koztatott. S ez nem volt egyedüli telepje, még ezenkivül négy helyen volt ily téglavető-gyára, az ötödik Pest mellett a Rákoson ; az összes termelés 117 millió tég­la, 5000 munkás által előállítva. D. úr humanitásáról az a jó vélemény él, hogy munkásairól mint gyermekeire gondoskodott mindig s a jótékonyságnak ime mily bol­­dogitó tudata ez egy oly gazdag embernél, kit más ol­dalról a sors kérlelhetlen keze azzal sújtott, hogy egyet­len gyermekét a legszebb remények virágkorában fo­gadá el a halál. Mily kifosztott, üres lenne e szív, a szemkápráztató aranyos palota daczára, ha nem élne benne azon tudat, hogy atyai nemes keblének megsza­­kadtak munkásai, hogy vagyonának van egy általa mindig szeretett örököse:az — emberiség! S több ily palota van e pompás épületsoron, mely­nek czimere a polgári munka és szorgalom. Az ily czi­­merek nem hidegen tekintenek le a népre, sőt buzdítják, s ösztönzik a becsületes munkára. (Vége következik.) Felruháztattak: Tripsi gróf B­e­r­g­h Miksa, nyugalmazott alezre­des, ezredesi ranggal ad honores; a következő első osztályú nyugalmazott százado­sok : Liebenfelsi F­e­r­k­­­e­rt­­ Gusztáv, V­i­t­a­­­i Károly, és Hellmer János, — őrnagyi ranggal ad honores. Nyugdíjaztattak: Szem Ede őrnagy, a 64. sz. Károly Sándor szász weimar eisenachi nagyherczeg-gyalogezredből, al­ezredesi ranggal ad honores; lovag Mehlem Kázmér, tér őrnagy Lembergben; a következő első osztályú századosok : Ferrari Lajos, a 13. sz. báró Bamberg-gya­­logezredből; Kaass Kristóf, a trieszti szállító ház pa­rancsnoka ; Pr­oda­n­o­vi­c­s Péter, a péterváradi katonai térparancsnokságtól; és Berghofer Guidó, a hadseregi létszámból,­­ őrnagyi ranggal ad honores. A cholei­d-járvány állásának kimutatása. NEM HIVATALOS RÉSZ. Szemle. A „M. V.“ tegnap az utóbbi hírlapi felszólalásokra a következő czikket közli: „B­é­c­s, October 29. Azon hírlapi zaj, mely utolsó napokban a kormány ellen zúdult, és a mely — mellékesen legyen megje­gyezve — soha sem fog kormányt megbuktatni, vagy lelépésre bírni, mert a napi sajtó hivatásánál fogva ily parancsoló szerepre nem jogosult, — azon hirlapi zaj a távolból s kivált Bécsből tekintve, egészen más hatást teszen, mint Buda-Pesten. úgy látszik, önök egymást izgatják bele oly fokozott hangulatba, melynek okát tárgyilagos szemlélő nem érti, s melynek titkos indo­kait keresni igen természetes; ellenségeink pedig a lehető legroszabb okot keresik és találják. Míg önök a „P. Napló“val polemizálnak, enged­jenek nekem néhány szót a „Pester Lloydshoz. Ezen lapnak hazafias szellemével és elismert tapintatával nem tudom megegyeztetni legújabb kitöréseit a magas kormány ellen. Lévén e lapnak nagy olvasó köre a Lajthán innen is, és oly német körök is tanulmányoz­ván a „P. Lloydsból hazai ügyeinket, melyek inkább szeretik fekete szemüvegen át látni hazai állapotainkat, mint rózsaszínűn: úgy hiszem, a „Lloyd“ czikkb­ól el­feledik, midőn ellenzéki zajgásokkal a „Naplódhoz csatlakoznak; elfeledik, mennyire különbözik — quand mém­e — a lajthán-inneni s a lajthán-tuli oppositiónak álláspontja — a kormány,­­ különösen annak ma­gyar tagjai ellenében. Találkozhatnak ezen ellenzékek azon czélban, hogy a jelen kormányt megbuktassák , de indokaik fö­löttébb különbözők. Ennélfogva meg is történik, hogy a miért a Sajbhán­ inneni sajtó megtámadja kormányfér­­fiainkat — azért otthon egy magyar sem tesz nekik szemrehányást. Ellenben a mit mi magyarok netán fáj­lalunk, hogy a kormány tesz vagy mulaszt — azért vi­szont itten senki sem kárhoztatja azt. Vagyis, hogy drastice fejezzük ki a dolgot: ha valaki Magyarország­ban személy és rendszerváltozást óhajt,­­ azon remény­ben teszi, hogy erre a miniszérium fog következni. El­lenben itt igen sok elem van, mely ily változást azért sürget, mert azt hiszi, hogy azt új provisorium vagy reichsrathi politika fogja követni. És igy megtörténhe­tik, hogy midőn a „P. Lloyd“ hazafi szellemből, bona fide a hazai ellenzék nagy trombitáját fújja, tulajdon­képi szándéka ellen, nem a haza ügyének használ, vagy legalább nem az ellenzék czélját mozdítja elő , hanem csak azt eredményezi, hogy az ellenzékkel túlzás gya­nújába hozza az egész ország hangulatát. Ezt egész szerényen megjegyezve, minthogy a magyar közönség­nek írok, szorítkozom néhány oly pontjára a „P. Lloyd“­­Vasárnapi teaderének, mely magyar szempontból nagy­­ vádat foglal magában. A „Lt.“ azt mondja, hogy mindaz, mit eddig a kormány ten, csak egy előkészületi stádium kezdeté­nek felel meg, s nagyrészt csak elvi engedmé­nyekre szorítko­zik, s a kormány azoknak gyakorlati következményeitől visszariad. Ezen­­ az elmélet és gyakorlat közti ellentétet látja czikkíró nemcsak a trónbeszédben, hanem az ország összes ál­lapotaiban, s az uralkodási rendszerben. Az 1848 ki törvények a kormány által elismertettek, de az ország politikai állapotai még mindig a jogvesztés jellegével bírnak. — így szól a „Lloyd.“ E vádakban semmi új sincs, de eddig — leg­alább tudtomra —senki sem rectificálta azon kicsiny­lést, melylyel most, miután az kivivatott, a törvé­nyesség elvének, az 1848-as törvények formaszerű ér­vényének elméleti elismeréséről beszélni szokás. Ha visszatekintünk az 1849. mártius 4-iki alkotmány­tó Schmerlingig terjedő korszakra, s azon évek alatt átér hazafius aggodalmakra, és azon osztatlan örömre, mely­­lyel sept. 20 ka és később az országgyűlést megnyitó trónbeszéd Magyarországban üdvözöltetett, — azt kell mondanunk , hogy bizony rövid emlékezetű­ek az embe­rek. Azon országos öröm csak azon elvi és elméleti vív­mányt illeti, mely felett most egy két ellenzéki lap gúnyolódik. Én részemről soha sem kicsinyelném ezen elvi vívmányt, s azt hiszem, és utalok e tekintetben a Skene barátunknál ejtett nyilatkozatokra, ha majdan diis fa­­ventibus, ti juttok a kormánypolotra, akkor lesz majd alkalmatok meggyőződni, hogy azok, kik a törvényes szempont elvi elismerését kivívták, s azt nem csak fenn, hanem alól és a lajtbántási közvéleményben meg­érlelték — azok sem tétlenek nem voltak, sem — merő theore­­tikusok; és hogy azon elméleti vívmány gyakorlati hordereje és hatása nagyobbszerű, mint hittétek. Igaz, hogy azóta idő múlt, anélkül, hogy az elv egész teljességében gyakorlatba ment volna által. De minő események töltik be ezen időt ? Képes-e a kormány, ipso facto országgyűlés nélkül, a törvényes áll­­otokat helyreállítani? És ha az országgyűlés a közbejött események által munkálatában, mely a törvé­nyes állapotok visszaállíthatásának mellőzhetlen előz­ménye, félbeszakíttatott, — mit tegyen a kormány egy­oldalúan ? Elhanyagolja-e az államnak pillanatnyilag kielégítést követelő életigényeit, mert azokról az elmé­letileg törvényes formákban nem gondoskodhatik ? A „Lloyd“ csak más szavakban ismétli, mit más­­ magyar lap mondott minap, hogy t. i. a kormány sem törvényes lenni, sem világos véleménynyel bírni nem akar. Igaz, hogy oly politikai közlöny, mely „tollvonásokkal“ hiszi hazai állapotainkat ren­­dezhetőknek, a kormánytól is hasonló joggal követel­het­i o s c o i hevenyészeteket. Némely észjárásra nézve nem léteznek átmenetek, csakhogy a tényekben létez­nek ám. És nem is kell vala különös mély észlelés an­nak felfedezésére, mert eddigi szavaik­ s tetteikből ki­vehető vala, miszerint a mostani magyar kormány fér­fiak működésüket csak ezen átmenet eszközlése gya­nánt akarták tekintetni, és a törvényes állapotok létrehozásának előkészítését czélozták, melynek föl­tételei a trónbeszédben nyíltan s félremagyarázhatla­­nul kijelöltettek. E föltételek hallgatólag elfogadtattak. Az országgyűlés működése ezt tanusíta. És most, mi­dőn e föltételek teljesíthetése ismét közeledik , a vá­lasztott ösvény egyszerre elhagyat­ik , ámbár a közbe­jött események ezen hallgatólagos entente préalable szükségét nemcsak meg nem változtatták, hanem még élesebben emelték ki. És mivel indokolná a „Napló“ párt ezen lelépést? A kormány magatartásával? Ha a „Napló“ kormány­párt volna, akkor ezt lehetne érteni. Csalódott a kor- Octob. 30-án beteg maradt Octob. 31-ig szaporodott Összesen E b br E szerint a beteglétsz. meggyó­gyult meghalt további gyógyk. a. maradt szaporo­dott fogyott Budán....1 — 1 — —•1 — — Pesten ... 51 10 109 5 47— 4 Összesen 52 10 119 5 48— 4 MT A mai szent ünnep miatt lapunk közelebbi száma szombaton, f. hó 3-kán jelenend meg. *^| Napi újdonságok. — Öcs. k. Apostoli Felségei, é. oct. 29-ki legfelsőbb határozata által Csehország számára egy gazdasági hitelbanknak Prágában leendő felállitása végett alakított alapitó bizottmánynak a ter­vezett társulat alakítását előkészítő rendszabályokhoz jóváhagyását legkegyelmesebben megadni méltóztatott. — Ő cs. kir. Apostoli Felsége f é. oct. 28-ki legfelsőbb határozata által a cseh nyugati, éj­szaki állam s a jövő Ferencz József pályák közti ö­s­z­­szekötő pálya építésének inségi építésül le­endő azonnali megkezdetését jóváhagyni s a Ferencz József pálya amaz építéssel megbízandó engedménye­seinek egy és fél millió ftnyi kincstári előleget állam­bankjegyekben legkegyelmesebben engedélyezni mél­tóztatott. — Prágában azon hir szárnyalt,miszerint Amadé olasz k. herczeg Németországba utaztában Prágába váratik, hogy Mária Anna Császárnét, mint tudva van, Victor Emánuel király nagynénjét, üdvözölje. — Albert szász koronaherczeg ő kir. fensége m. hó 30 kán a prágai vonattal Drezdába elutazott. A szász követ, több attaebé s különféle más magas kitűnőségek kisérték a koronaherczeget a pályaudvar csarnokáig, hol egy készen tartott salon-kocsira szállt s a legélénkebb rokonszenv nyilatkozatok közt elindult. — Egy e napokban bécsi lapokban tett jelentés ellenében jó forrásból hallja a v­ien. Ztg., miszerint gr. Menabrea­thoknak Császár Ő Felségénél 8 Albrecht Főherczeg Ő cs. Fenségénél volt audientiámn Mathild Főherczegnő Ő Fensége kezének Humbert olasz korona­­herczeg’.számára megkéretéséről semmi szó sem volt, minélfogva az azon lapokban az állítólagos szöveg idézé­sével jelentett nyilatkozatok, melyek azon audientiá­­kon létettek volna, teljesen légből vannak kapva

Next