Sürgöny, 1867. március (7. évfolyam, 50-58. szám)

1867-03-01 / 50. szám

igazgatási költségeikről a költségvetést elkészítették, azt az illető kormányszékhez, az 1848-as törvények szerint a belügyminiszerhez felterjesztették, s a hely­benhagyott költségvetés szerint az adót az egyes adó­zókra kivetették, beszedték és pontos számadás mellett a kitűzött czélra fordították. A törvényhozás fog jövőre nézve intézkedni aziránt, hogy e részben a megyék és kerületek ezen önkormányzati jogukat a jelen év végétől kezdve mikép gyakorolják, miután azonban minden közterhek ki vannak már ezen évnek folyamára vetve, s a befizetett és még hátralékban lévő adók iránti szám­adások, úgy a kétféle behajtás nehézségei végtelen bo­nyodalmakkal járnának, melyek utóbb is alig lennének tisztába hozhatók : meghatalmaztatik a felelős ministé­­rium, hogy a már ezen évre kivetett, s általa besze­dendő adók összegéből minden megyének és kerületnek annyit adjon ki, a mennyit a megye, s illetőleg a kerü­­let által megállapítandó s a belü­gyminiszernek is fölter­jesztendő, ez által jóváhagyandó megyei és kerületi költségvetés igényel, —ezen összeget a megye s a kerü­let számadás terhe alatt saját tisztviselői által kezelje s a beligazgatás költségeire fordítsa. 4. A jelen meghatalmazás, mely a fentebbiek­ben a ministeriumnak adatik, csak a folyó 1867-dik év­nek utolsó napjáig érvényes; a következő 1868 dik évre pedig a ministerium a költségvetést már előre rendesen el fogja készíteni, s azt elhatározás végett az országgyűlés elé terjesztendő Gr. Andrássy Gyula s. k., gr. Festetics György s. k. b. Eötvös József s. k., gr. M­­­a­ó Imre s. k., Lónyay Menyhért s. k., H­or­váti Boldizsár s. k­, b.W­enckheim Béla s. k., G­o­r­o­v­e István s. k. A iiiillisterium­i határozati javaslata az újonezok tárgyában. Ő Felségének kormánya a vele közlött adatokból meggyőződést szerzett magának arról, hogy a magyar ezredek sorában a múlt évi kedvezőtlen hadjárat foly­tán jelentékeny hézagok támadtak, s hogy e hézagok betöltése az ország biztonságának érdekében is addig, a­míg az országgyűlés e tárgyban törvény által intéz­kedhetnék, el nem halasztható; meggyőződött továbbá arról, hogy a hadsereg azonnali kellő kiegészítésére Magyar és Erdélyország részéről 48 ezer újoncz kiállítása szükségeltetik. Azon felelősségnél fogva, a­melylyel a kormány az ország kellő véderejéről gondoskodni tartozik s a sürgető szükséggel szemközt a ministérium nem talál egyéb módot, mint a t. házat felkérni, hogy a szükség­nek megfelelő fentebbi 48 ezer újoncz kiállítását ideiglenesen országos határozat által rendelje el, mely határozat a koronázás után külön törvényc­ikbben a törvénykönyvbe lenne igtatandó. Ha a t. ház kívánná, Ő Felsége kormánya kész a hadkiegészítés szükségére vonatkozó adatokat, egy e czélra a múlt törvényhozások példájára kiküldendő bizottsággal közölni. E czélból a ministérium a következő határozatot hozza javaslatba, — az ujonczállítás módját s föltételeit legközelebb fogván a t. ház elé terjeszteni : 1) Hogy addig is, a­mig a védrendszer törvény­hozási rendes után megállapittatnék, az ország védereje azon lábra állíttassák, mely az ország s a birodalom biztonságára szükséges: a hadsereg soraiban támadt hé­zagok betöltésére Magyar- és Erdélyország részéről 48 ezer ujoncz azonnali kiállítása megszavaztatik. 2) Az ujonczállítás közelebbi föltételei, a ministe­rium előterjesztése folytán, később fognak megálla­­píttatni. 3) A törvényhozási után jövőre életbeléptetendő védrendszer minden kedvezményei szintúgy, mint terhei és kötelezettségei, a most kiállítandó útonczokra is ki­terjesztendők lesznek. 4) A ministérium felhatalmaztatik megtenni mind­azon intézkedéseket, a melyek ez országos határozat fo­­ganatbavételére szükségeltetnek. 5) Ez országos határozat Ő Felsége megkoronáz­­tatása után törvény erejére emeltetvén, az ország törvé­nyei közé fog igtattatni. Kelt Pesten, 1867. febr. 25 én. Gr. Andrássy Gyula s. k., gr. Festetics György s. k., b. E­ö­t­v­ö­s József s­ k., gr. M­i­k­ó Imre s.k., Lónyay Menyhért s. k., Horváth Boldizsár s. k., G­o­r­o­v­e István s. k., b. W­e­n­h­­­e­i­m Béla s. k. A ministerium­ előterjesztvénye a köztörvény­hatóságok visszaállítása tárgyában. A felelős ministerium a köztörvényhatóságok al­kotmányos hatáskörének mielőbbi visszaállítását fő kö­telességei közé számítja. Azonban a megyei hatóságokat illetőleg az 1848 ik évi törvényeket hely szerint végrehajtani nem lehet, mert a 16-ik t.czikkben nincs kimondva a megyének azon joga, hogy a megyei bizottmányokat újra választ­hassa, sőt még az időközben elhalt vagy kilépett tagok pótlása sincs megengedve, a tisztikarra nézve pedig a 17-ik­­. czikk nem átalános tisztújításról, hanem csak a támadt hézagok pótlásáról szól. Ezen ideiglenes törvényeket azon biztos remény­ben alkotta az országgyűlés, hogy a legközelebbi tör­vényhozás által — tehát igen rövid idő alatt — a me­gyék véglegesen fognak rendeztetni. Azonban 18 év folyt le azóta s közbejöttek az 1861. évi események is. Ha tehát a ministerium csak az 1848 dik évben megválasztott megyei bizottmányi tagokat akarná ösz­­szehívni, sok helyütt nem volna képes a megyei bizott­mányt, a közbejött hézagok miatt, kellő számmal meg­alakítani. Ezenkívül fontos és figyelmet igénylő körül­mény az is, hogy ez esetben azok, kik 1848-ban még teljeskoruak nem voltak, s így mindazok, kiknek életkora ma a 42 évet túl nem haladja, a megyei bizott­mányokból kizárva maradnának. Ugyanazért felhatalmazást kér a ministerium az iránt : 1­ er. Hogy e részben a törvény betűitől némileg eltérve, az 1861-dik évben alakított bizottmányoknak még meglévő tagjait hivathassa össze, ezek gyakorol­ván a megyék végleges rendezéséig mindazon jogokat, melyeket az 1847—48. 16. tcz. a megyei bizottmá­nyokra ruházott s­­or. Elrendelhesse továbbá a ministerium, hogy az 1861 dik évi megyei bizottmányok az egész tiszti­kart a főispán kijelölése mellett szabadon választhassák. A kijelölésnek ezen jogát régi törvényeink nyo­mán azért véli fenntartandónak a ministerium, mert az 1848. 17-dik t.cz. azon intézkedése, hogy a tisztikarban előfordulható hézagok betöltését a főispán a bizott­­mánynyal egyetértőleg teljesítse, részint hiányos, a­mennyiben azon esetekre, a­midőn ily egyetértés nem jönne létre, semmi zsinórmértéket nem nyújt,­­ részint pedig az oly választásnál, mely az összes tiszti karra kiterjed, súrlódások nélkül nem is igen volna kivihető. Kimondatni kéri továbbá a ministérium azt is: 3 szer, hogy a főispán alkalmatos egyéneket, kü­lönösen pedig a bírói hivatalokra jogtudományban jár­tasokat jelöljön ki. 4-szer. Hogy a megyei törvényszékek rendes el­nökei, a megyék végrendezéséig az alispánok legyenek, s többi tagjai szintúgy tisztújítás alá tartozzanak, ki­véve azonban a telekkönyvi rendes előadókat s átalában a telekkönyvi hivatalok kezelőszemélyzetét, kiket a megyék végleges rendezéséig tisztujitás alá vonni a bir­tok- és hitelviszonyok megzavarása nélkül azért nem lehetne, minthogy a szolgálat ezen ága folytonosságot és különös szakképzettséget igényel. 5 szer. Hogy a megyei törvényszékek működése folytonos, vagyis az állandó törvényszékek eszméjének megfelelő legyen. 6 szór. Hogy a megyei bizottmányok s tisztvise­lők csak a megyék végleges szervezetének tettleges életbeléptetéséig maradnak állásukban s hivatalaikban, akkor pedig a bizottmányok s tisztikar újabb megala­kulása akként fog történni, a­mint ez iránt a törvény­­hozás intézkedni fog. Végre, hogy addig is, míg a nemzetiségi kérdés törvényhozási után elintéztetik, minden félreértésnek s aggodalomnak, mely ezen kérdés méltányos megoldá­sát csak nehezítené, eleje vétessék, — szükségesnek ta­lálja a ministerium : 7-szer. Hogy az 1847­. 16. t. ez. e) pontja annyi­ból, a mennyiben a megyei bizottmányok köztanácsko­zási nyelvéül kizárólag a magyart rendeli, a törvény­­hozás további intézkedéséig felfü­ggesztessék. A­mi a sz. kir. városokat, az első bírósági rende­zett tanácscsal ellátott községeket, a szepesi és Hajdú­­városokat és a Jászkun kerületeket illeti, ezekben a tör­vényes állapot helyreállítása nem eszközölhető máskép, mintha az 1861-dik évben alakult képviselő testületek teszik meg a választás körül mindazt, a­mit e tekintet­ben az 184718. 23. 24. 25. és 26. t. czikkek határoztak. E képviselőtestületeket, a ministerium által e czélra ki­tűzendő napon, a jelenleg hivatalban lévő polgármes­terek, s illetőleg városi bírák és kapitányok fogják egy­behívni. Elvégül Erdélyben az 1847/8­ 8. tcz. 5-ik §-ára való tekintettel, a közigazgatás és törvénykezés mos­tani rendszerét, a törvényhozás további intézkedéséig a ministerium fenntartandónak véli. E rendszerrel egybe­hangzóig a kormányzásban és közigazgatásban szük­séges intézkedéseket a ministerium felelősség alatt saját belátása szerint fogja megtenni. Kelt Pesten, 1867. febr. 25. Gr. Andrássy Gyula s. k., gr. Festetics György s. k., b. Eötvös József s. k., gr. M­i­k­ó Imre s. k., Lónyay Menyhért e. k., Gorove István s. k., Horváth Boldizsár s. k., b. Wenckheim Béla s. k. Ministeri előterjesztés a sajtó ügyében. A ministerium kötelességének tartja az 1847­. 13. t. czikket, mely a sajtó vétségekről szól, mielőbb tett­­leg életbeléptetni. Az említett törvény szerint sajtóvétségek felett esküdtszék itél, s 1848-ban az akkori ministerium min­den törvényhatóságnak meghagyta, hogy a maga ke­belében esküdtszéket alakítson. E ministeri rendeletet most a törvényhatóságok s ízófőszékek végleges ren­dezése elött végrehajtani egy­részről nem volna czélszerű­, másrészről pedig nagy akadályokkal s bonyodalmakkal állna kapcsolatban. Ő Felsége kormánya eleget kíván ugyan tenni a törvény azon világos rendeletének, hogy sajtóvétségek fölött ezentúl esküdtszékek ítéljenek, de most egye­lőre csak Pesten, Debreczenben, Eperjesen, Nagyszom­batban és Kőszegben képes az esküdtszékek megala­kítását végrehajtani. Ezen esküdtszékek fognának ítélni a tény fölött­ az esküdtszéki eljárás vezetése, s ha a vádlott az esküdt­szék által bűnösnek találtatott, a törvények bírói al­kalmazása Besten a királyi táblát, Debreczenben, Eper­jesen, Nagyszombatban és Kőszegen pedig az ottani­­ kerületi táblákat fogná illetni olyképen, hogy az emlí­tett Ítélő székek e czélra saját kebelükből egy elnököt és két más bírói tagot állandóan kiküldenek. A ministérium tehát ez eljárásra a tisztelt ház felhatalmazását kéri, valamint arra is, hogy ezen öt sajtóvétségi bíróságnak területi körét kijelölje s ideig­lenes miniszeri rendelet által intézkedjék az esküdtszé­kek miképi alakítása, az esküdtszéki eljárásnak, a­mennyiben lehet, az 1848 diki ministeri rendelet sze­rinti szabályozása, végre mindazon módosítások iránt, a­melyek az 1847/8­­3- 1. a. alaki részében ezen ideig­lenes birói illetékesség szempontjából szükségeltetnek. Addig is, a­mig ezen sajtóvétségi esküdtszékek, bíróságok a fentirt módon mielőbb megalakittatnak, a netalán előforduló sajtóvétségek fölött a mostani bíró­ságok fognak az 1847- 18. t. sz. első fejezete szerint eljárni. Erdélyországra nézve a sajtóvétségek megfenyíté­sét s az esküdtszékek fölállítását illetőleg az ottani vi­szonyok jelen állapotának tekintetéből addig is, mig mindezekre nézve végelhatározás történhetik, a ministe­rium rövid idő múlva külön javaslatot fog előterjeszteni. Kelt Pesten, 1867. évi febr. 25-kén. Gr. Andrássy Gyula s. k . gr. Festetics György s. k., b. E­ö­t­v­ö­s József s. k., gr. M­i­k­ó Imre s­k., L­ó­n­y­a­y Meny­hért s­ k., Gorove István s. k., Horváth Boldizsár s. k., b. W­e­n­c­k­h­e­i­m Béla s. k. Pest, február 28-án. A Franczia- és Poroszország közt a múlt háború folytán fölmerült, majd abbanhagyott s megczáfolt, de úgy látszik, még mindig függő­ben lévő kárpótlási ügy azon elleplezett kér­dések közé tartozik, melyek iránt az illető felek egyaránt érdekükben látják a közönséget ho­mályban tartani,a­melyekről sem a kék-, sem a sárga­ könyvek nem szólnak, de a­melyeknek létezésében mind a mellett a közvélemény hisz. A lapoknak, mint a közvélemény kifolyása i-­s egyszersmind vezetőinek, nem lehet ignorálni az ily kérdéseket, sőt kötelességük ezekre nézve is fölvilágosítani vagy legalább tájékozni a kö­zönséget. Segíti a lapokat e feladatukban azon körülmény, hogy ha az illető felek érdeke vagy­­ discretioja az ily kérdések „hivatalos“ elleplezé­­sét parancsolja is, ugyanezen érték szükségessé teszi azok felől „nemhivatalosan“ tisztább fogal­makat juttatni a közönség közé, melyek némely balvéleményeket eloszlassanak s kedvezőbb szinben állítsák az illető feleket. Efféle fölvilágo­­sításul kíván szolgálni a „Journal de Geneve“ egy czikke, mely az említett kárpótlási ügy ge­­nesisét közli, mint mondja, egy „nagytekintélyű államférfi“ közlései nyomán. Mi nem tudhatjuk, mennyiben hiteles e nagytekintélyű államférfi közleménye, de meglehetősen összefüggő és va­lószínűnek látszik az, s mindenesetre elég érde­kesnek arra, hogy tájékozás végett megismer­tessük. A közlemény, úgy látszik, nem franczia, ha­nem porosz részről eredt a genfi franczia lap­ban, mert bevallott czélja a „francziaországi köz­véleményt“ fölvilágosítani azon vádak ellen, melyek szerint „Bismarck gróf a franczia kor­mányt megcsalta vagy kijátszotta volna,“ és ki­mutatni, hogy „Vilmos király ministere e szem­rehányást nem érdemli,“ és hogy „Bismarck gróf ép oly kevéssé játszotta ki a franczia császárt, mint a franczia császár Bismarck grófot.“ Senki előtt sem titok már ma — igy szól a „Journ. de Gen.“ közleménye — hogy Bismarck gróf biarritzi látogatásakor Napóleon császár­nak a legnagyobb nyiltsággal előterjesztett min­dent, a mit Németországban kivinni szándéko­zott. De tudván, mily becses lehet rá nézve a franczia császárnak legalább morális támogatása, s előrelátván, hogy oly büszke nemzet, mint a franczia, nem nézhetné el szomszédja nagyob­bodását a nélkül,hogy önzése sértve ne legyen, ha maga is hasonló növekedést nem nyer. Bismarck tehát maga önként tette Napóleonnak a kárpót­lási ajánlatot. Napóleon császár azonban nem úgy fogadta azt, mint Bismarck gróf várta. A császár ekkor teljesen önzetlen politikát látszott követni a né­met kérdésben, vagy pedig Bismarck gróf tervét csak alkalomnak látta arra, hogy saját programm­­ját közvetett úton valósítsa: az Adriáig szabad Olaszországot. Szóval: Napóleon Poroszország leendő nagyobbodásáért ekkor még kárpótlásul nem a rajnai tartományok egy részét kívánta Francziaország részére, hanem Velenc­ét Olasz­ország részére. Ez önzetlenség azonban oly rendkívülinek látszott Bismarck gróf előtt, hogy, miután maga nem mehetett, később egy bizalmas emberét küldte Párisba, s ez által ismételteté területi kár­pótlási ajánlatát. N­a Napóleon ez ajánlatot elfo­gadja , annak kiviteléről ekként gondoskodott Bismarck­ gró­f 1 - a részére engedendő rajnai tartományokat Porosz­­ország megegyezésével megszállta volna Fran­cziaország, úgy mint Austria a Dunafejedelem­­ségeket a krími-háború alatt. A háború múltán egy szerződés az ideiglenes megszállást végleges birtokbavétellé változtatta és az annexió minden nagy nehézség nélkül megtörtént volna. Napó­leon azonban másodszor is elutasította az aján­latot, s ismét csak Velenczére tért vissza. Bismarck gróf ekkor úgy ítélt, hogy Napó­leon császárnak vagy csakugyan nincs más czélja,mint az 1859-ks programm kivitele;vagy, ha van, azt egyedül akarja kivinni, és e czélból mindegyik hadviselőféllel alkudozik s egyikhez sem köti magát. S valóban a congressus-terv bukása után azonnal alkudozások kezdődtek Bécs és Pár­is közt Velencze átengedése vé­gett, melyek eredményét azonban a franczia közönség csak a sadowai csata után tudta meg. De Berlinben nem ok nélkül gyanítják, hogy Napóleon a kívánt eredményt még a háború előtt megnyerte. Velencze átengedése Franczia­ország részére egy szerződésben állapíttatott meg, melyet Bécsben június 12-kén (1866) írtak alá Mensdorff gróf és Grammont herczeg. A szerződésnek azonban a háború utánig titokban kellett maradni, mivel Austria becsület­beli dolognak tarta a háborút folytatni, mielőtt Velenczét odaadná. Napóleon ez eredményről már bizonyos volt, midőn jan. 11-ki emlékeze­tes levelét Drouin de Lhuyshez intézte, s Velen­­cze átengedését minden esetre biztosítva látta : úgyis, ha Ausztria győz, s a Porosz- és Olasz­ország közt létrejött szerződésnél fogva,­­ úgy is, ha Poroszország győz. A háború alatt a franczia politika czél­ja pusztán Velencze megnyerése volt. A ni­­kolsburgi békeelőzmények után azonban Fran­cziaország egyszerre más hangon beszélt. Mi oka volt e változásnak ? Csalódott a császár azon hitben, hogy a franczia közvélemény elég kárpótlásnak tekintendi Poroszország nagyob­bodásáért Velencze átengedését? s el akarta hallgattatni amaz elégületlenséget, mely az el­lenzéki sajtóban zúgott? Ez annál hihetőbb, mert ugyanakkor, mikor Napóleon Poroszor­szággal a területi kárpótlásról kezdett beszélni, betilta a „Courrier du Dimanche“ czímű lapot, mely leginkább szemére veti a kormánynak, hogy Francziaország érdekét Poroszországéért föláldozza. Augustus hóban szólt legelőször a franczia követ, Benedetti úr, Bismarck gróffal a területi­­ kárpótlásról. A tuilleriai cabinet követelése nem nagy volt, csupán a R­iuban-határok, azaz­ a Saar határ kikerekítése. Bismarck ekkor szó szerint így felelt Benedettinek: „Hogy Fran­cziaország területi nagyobbodást kíván , én azt értem, Francziaországnak arra szüksége van, sőt az porosz érdekben is óhajtandó volna. Any­­nyira érzem én azt, hogy magam többet aján­lottam a császárnak, mint a­mennyit ő ma kí­ván. De a­mit egy évnegyed előtt tehettem vol­na , ma már nem tehetem. Nemcsak tárczámat, hanem fejemet és királyom koronáját tenném az­zal ma koczkára.“ E nyilatkozatnak szó szerint meg kell lenni azon sürgönyben, melyet Bene­detti úr e beszélgetés folytán intézett a franczia császárhoz. Napoleon Vichyben vette e sürgönyt, s va­lószínű , hogy méltányolta Bismarck gróf néze­tét, mert azonnal megparancsolta követének, hogy minden területi követelést abbanhagyjon. És midőn a lapok e követelésről beszélni kezd­tek, ez ügy már­ be volt fejezve, s Benedetti kije­lenté Berlinben, hogy ama beszélgetés nem­ tör­téntnek tekintendő. Mennyire igaza volt Bis­marck grófnak, s mily veszélyeknek tette volna ki magát, na enged a franczia követelésnek , mu­tatja ama roppant izgatottság, melyet annak hire egész Németországban keltett. Szóval, a háború előtt mindent fölajánlott Bismarck gróf Francziországnak, a­mit ez kí­vánhatott. A háború után egy talpalattnyi né­met földet átengedni is lehetetlen volt Bismarck grófnak, mert a poroszországi közvélemény nem láthatta be többé annak szükségességét. Bis­marck gróf, ha sajnálta is ezt, s tudta, minő kel­lemetlen következéseket szülhet e körülmény jövőben, kénytelen volt a francziák császárának tiszteletteljes nyíltsággal ezt felelni: „Felség, már késő!“ Szemle, Sz. k. Gyár város közönségének üdvözlő­ irata a n­iu­ltságu ministerelnök úrhoz. Kegyelmes úr! Magyarország miniszerelnöke! Egy nemzetnek, mely nagyszerű rázkódás után 18 évi tetszhalálra volt kárhoztatva, alkotmányos kormányzatára hivatott meg nagyméltóságod a cs. kir. Apostoli Felsége által. Tudjuk mi azt, hogy a kormányzat rendezett vi­szonyok között is nehézségekkel jár, s hogy ezen ne­hézségek hazánk jelenlegi viszonyai között óriásiak. Az utóbbi évtizedben Európa szerte s így hazánk­ban is, nem csak a nemzeti, de a családi élet­viszonyo­kat is erősen érintő változások, s ezekkel keletkezett igények merültek fel. A patriarchális viszony, mely alapja volt 1848 ik év előtti kormányzatunknak, megszünt­.n. ouuiaiio CIVCIVCJU iUapuauuu iwi­uiAiij maliit­U&IVG még tisztába kell jönnünk. Ily körülmények között a magyar ministerium­­nak, eltérőleg egyéb kormányoktól, kettős feladata van, t. i. kormányzati alapot teremteni, s a kormány­zatot azon alapon vezetni. Nagyméltóságod s miniszertársai e nehéz mun­kára vállalkoztak ; vállalatukat — hiszszük — Isten meg fogja áldani, mert pályájukon a nemzet bizalma, a nemzet imája kiséri. E sorainkkal kívánjuk mi nagyméltóságod mint ministerelnök, s az összes magyar ministerium iránti bizalmunkat és tiszteletünket nyilvánítani. Magunkat kegyeikbe ajánlva, tiszteld­tel maradunk Nagyméltóságodnak Győrött, 1867. febr. 26 án tar­tott közgyűlésünkből, alázatos szolgái : Győr város kö­zönsége. Halas város üdvözlete Nagyméltóságu gróf, ministerelnök ur ! Ő császári s Apostoli királyi Felsége folyó évi február 17-től kelt legkegyelmesebb királyi leirata nagy­méltóságodat bízta meg a második független felelős magyar ministerium megalakításával. E legmagasabb bizalom megérdemelt elismerése a kiegyenlítés ügyében nagyméltóságod által szerzett érdemeknek s tanusított fáradozásoknak; biztosítéka egyszersmind törvénynyé vált szokásokon, s a múlt történelmi jogain alapult, sok éveken át szünetelt al­kotmányos önkormányzatunk tényleges visszahely­ezésé­­nek, s ebből kifolyólag a birodalom s közvetve hazánk jövő nagyságának. Ismerjük nagyméltóságod ifjú szív-melegétől su­­gallmazott nemes törekvéseit, melyek társadalmi s politikai életünk szabad fejlesztésére voltak egykor irányozva; tudjuk, hogy a hontalanság gyötrő fájdalmai által fokozva, mélyebben érezte, mint mi, a kínt és ke­servet, melyet a nemzet jogainak önkényes elkobzása okozott, s méltányoltuk a szívós kitartást, a jóakaratú közvetítést, melylyel — a családi tűzhelyhez vissza­térte óta — a nemzet és Fejedelme között megingatott egyetértés helyreállítását­, s az éledő bizalom megerős­­bödését elősegítette. Ezekért sietünk mi is átnyújtani elismerésünkben a honfi-érdemet megillető koszorút, s a terhes, erőfeszí­tést, önmegtagadást igénylő pálya kezdetén tiszta szív­ből felbuzgó örömmel üdvözöljük nagyméltóságodat, mert hiszszük, tudjuk, hogy jogaink megvédését erősebb kezekre nem bizhatjuk, s az egykori­ jólét s belbéke üdvét önzéstelenebb honfiútól nem várhatjuk; addig pedig, míg számunkra megnyílik a munkatér, csak­is a közrend és béke fenntartására szükséges áldozatkész­ségünket ajánlhatjuk fel nagyméltóságodnak, mert sze­­­rény meggyőződésünk szerint, kormány csak úgy lehet erős, ha a nemzet minden egyes tagja által önzetlenül s erélylyel támogattatik. Fogadja nagyméltóságod őszinte és mély tisztele­tünk nyilvánítása mellett még egyszer szives üdvözle­tünket. Kelt Halason, az 1867. évi február 23 án tartott közgyűlésből. Török Elek, m. k. főbírói helyettes. Orsai Vilmos m. k., főjegyző.

Next