Szabad Föld, 1946. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1946-01-06 / 1. szám

f■ / f i. f t fö l rani, I, i\»*n f>00 pong« Va^nninn, 1946 jnjB.ll ja ti ria r 6 -mugs Bemes, van a gátasainak... tegnap Budapesten, az Erzsébet­­kör­úton nagy embergyűrű állt. Egy ember összeesett. Éhségtől. A tiszti főorvos­i jelentésében egyre többször ü­ti meg szemünket, a halál oka: éhség. Az építőmunkások pénteken felvonultak Budapest utcáin és emberi megélhetést követeltek. A pékek előtt hosszú sorok­ban állnak az asszonyok: várnak a né­hány deka kenyérre. Dolgozó emberek járnak rongyosan és panaszolják: nincs mit főzni, és nincs mivel főzni. És ebben a feszült, ideges városi lég­körben utcán, villamoson egyre gyak­rabban hallja az ember: bezzeg van a parasztnak. A gazdag kereskedőnő ezt mondja a koldusnak, a gyáros a mun­kásnak, a háziúr a lakónak. És egyre több szegényember, munkás, tisztviselő veszi át a hamis szólamot: bizony, a parasztnak van. Ugyanakkor nem veszik észre, hogy hétköznap is jólöltözött síelők járnak a budai hegyekbe. A gazdasági rendőr­ség elfog embereket, akiknek milliók vannak a zsebében. Teherautószám hordják a bőrt, a ruhaneműt, az élelmi­szert egyes raktárakba. Mulatók és zúgmulatók virulnak, ahol mindent kap­hat az, aki meg tudja fizetni. Ugyanakkor nem tud­ják, hogy falun is nyomorúság van, nem tudják, hogy a sokféle beszolgáltatás, az adó, a vám, a gazdag feketézők hada mind szívja el a terményt a dolgozó parasztoktól. Hogy falun ma­ nincs jólét, ott is széles tömegek vannak, akiknek a minden­napi kenyér is gond, akik zsír nélkül főznek és hónapokig nem látnak húst. A falusi dolgozók ma szegénységben élnek. Köztük is terjed a hír, hogy a város visz el mindent, a városban min­den van. Mis itt is azok mondják ezt, akik a maguk jólétéről akarják elte­relni a figyelmet: nagy gazdák, keres­kedők, a malmosok, gazdagok. ■lózanul gondolkozó ember azonnal láthatja, mi áll emögött a gyalázatos hírter­jesztés mögött, mely a faint, a város, a parasztot a munkás ellen akarja kijátszani. Van a parasztnak? Nem, jó urak, nem a parasztnak van fölhalmozott ga­bonája, húsa, zsír­ja, hanem azoknak a falusi uzsorásoknak, akik mindent ter­ményért cserélnek, vagy készítenek és jól tudnak számolni. Azoknak a nagy­­gazdáknak, akik cselédet tartanak, zsu­­gornak és ,,összeköttetéseikkel a be­szolgáltatásokat is olcsón meg tudják úszni. A városban minden van? Nem, jó urak. A városban, a munkások, dolgozó értelmiségek számára nyomorúságos élet­ van. Azoknak a számára van csak minden, akik üzletelnek, spekulálnak más munkájának eredményén bíznak. Régi dolog ez nagyon, a dolgozókat uszítani, hogy egymást okolják a nyo­morúságért és egymást marják, öntu­datos parasztokat és öntudatos mun­kásokat azonban ma már nem lehet megtéveszteni, öntudatos ember akár falun, akár városban tudja, hogy hol van a kutya elásta. Vagy talán helyesebb,­ ha ezt a köz­mondást ma így mondjuk: hídja, hogy hol van a gabona, a zsír, az élelem és »*. iparcikk fölhalmozva és elásva.. Az­ elmúlt év eseményekben gazdag története a legszebb csattanóval zárult: a három nagyhatalom együttműködésé­nek újabb bizonyítékával, a moszkvai megegyezéssel. Több mint tíznapos tár­gyalás után, amely­en Sztálin vezér­­tábornagy is részt vett, december 27-én, Moszkvában Molotov külügyi népbiztos, Byrnes amerikai és Bevin angol külügy­­miniszterek egyezményt írtak alá, amely számos függő kérdést juttat, nyugvó­pontra. A közvetlen feladatok megoldásán kívül­­azonban a moszkvai találkozó azért is nagyjelentőségű, mert az általa teremtett nemzetközi légkör reményt nyújt még tisztázatlan kérdések meg­oldására és a népek által kívánt tartós béke megvalósítására. A három nagyhatalom együttműkö­désének erre az újabb megnyilvánulá­sára igen nagy szükség volt. A háború alatt a német és japán fasiszta politika arra irányult, hogy­­a világ demokra­tikus hatalmait egymással szembe­állítsa. A háború után a fasizmus itt­maradt erői, a hatalmas ipari üzemek urai, a gyarmatok kizsákmányolásának hará­csolói, Francóék, a görög király­pártiak­, stb., folytatni akarták ezt a náci politikát, azon mesterkedtek, hogy ellentéteket szítsanak az angolszászok és a­ Szovjetunió között. Olyan mederbe szerették volna terelni az Egyesült Álla­mok és Nagybritannia külpolitikáját, amely az atombomba által nyújtott kétes hatalomra támaszkodva, a Szov­jetunió kizárásával, az ő érdekeiknek megfelelően alakította volna a világ jövőjét. Nos, ezeknek a köröknek, a moszkvai tárgyalások világias választ adtak: nem az ellentétek, hanem a nagyhatalmak együttműködésének politikája győzött. Ennek azonban nemcsak elvi oka van. Az angolszász hatalmak belső gazda­sági és politikai helyzete is azt paran­csolja, hogy a Szovjetunióval való szo­ros­ együttműködéssel megszilárdítsák a nemzetközi helyzetet és biztosítsák a tartós békét. Csak ilyen légkörben re­mélheti az Egyesült Államok kivitelé­nek fokozását, amelytől munkanélküli­ségének és egyre növekedő sztrájkjai­nak megszűnését és az ipari túltermelés veszélyének elhárítását várja. A nagy­hatalmak közötti ellentétekre építő po­litika menthetetlenül fegyverkezési ver­­senyt zúdított volna Angliára amelynek háborúsújtotta ipara csak még jobban lemaradt volna az amerikai verseny­társsal szemben. E szempontok mellett nem lebecsülhető súllyal esik latba az angol és amerikai munkásság szava, amelyik csak olyan­­külpolitikát haj­landó támogatni, a­mely a békét, a Szov­jetunióval való együttműködést szol­gálja. A moszkvai megegyezés a demokrácia diadala és bizonyos, hogy ez a győzelem döntő kihatással lesz az egyes népek reakció elleni küzdelmeire és­ ez ter­mészetesen Magyarországra is. Szá­munkra azonban a. .moszkvai egyezmény ezenfelül különleges jelentőséggel is bír. A­­­megegyezés egyik pontja a Ma­gyarországgal, Romániával, Olasz­országgal, Bulgáriával és Finnországgal kötendő béke előkészítéséről szól. Esze­rint a Szovjetunió, Nagybritannia és az Egyesült Államok külügyminiszterei dolgozzák ki a hazánkkal kötendő béke tervezetét és azt egy szélesebb bizott­ság elé terjesztik, amelynek legkésőbb május 1-ig kell összeülni. Az értekezlet véleményét nyilvánítja, majd a béke­­szerződés végleges szövegét azoknak az országoknak megbízottai készítik elő, amelyek az értekezleten résztvettek és Magyarországgal hadiállapotban álltak. Az így létrejött szerződést valamennyi Magyarországgal hadiállapotban levő ország aláírja és Magyarország is tör­vénybe iktatja. Mint látható, a tárgyalásokon hiva­talos minőségben nem hallathatjuk sza­vunkat. Nem lesz képviselőnk, aki sza­vaival védhetne bennünket. Ez azonban korántsem jelenti, hogy nem veszik tekintetbe Ma­yarország valamennyi kö­rülményét, csupán azt: kizárólag tet­teink kerülnek a­ mérleg serpenyő­jébe. Mi tehát a szerepünk? Miben befolyá­solhatjuk a nagyhatalmak döntését? A múlt végzetes hibáin változtatni nem tudunk, a németek mellett az utolsó pillanatig viselt háborút meg nem tör­téntté nem tehetjük. De bebizonyít­hatjuk: Az a Magyarország, amely részt vett Németország oldalán a rablás­ban, a szabadság elleni harcban, nem azonos a magyar néppel, nem azonos a mai Magyarországgal. Ez a bizonyítás a felszabadulás óta eltelt majdnem egy év alatt részben si­került is. Amikor megvalósítottuk a magyar nép é­vszázados álmát, a föld­reformot, kihúztuk a magyar feudaliz­mus alól a talajt. A magyar munkások­nak szerepet juttatunk a gyárak veze­tésében, államosítottuk a bányákat, demokratikus választótörvényt hoz­tunk, amelynek alapján valóban tiszta, a nép akaratát híven visszatükröző sza­vazás után nemzetgyűlést és demokra­tikus kormányt alakítottunk. Olyan eredmények ezek, amelyekre a magyar nép joggal lehet büszke, és amelyeket a világ is tudomásul vett és méltányolt. Ezeknek köszönhetjük a Szovjetunió barátságát, egy jóindulatáról tanús­kodó támogatását, kormlányunknak a Szovjetunió, Nagybritannia, az Egyesült Államok, Svédország és Svájc által tör­tént elismerését. De az elért eredmények feletti öröm r­­­m szabad, hogy elhomályosítsa tisz­tánlátásunkat. Az eddig megvalósított vívmányok főleg csak szervezetet, kere­tet adtak, amelynek tartalommal való megtöltése nagyrészt még az elkövet­kező idők feladata. A magyar nép megrontóinak, nemze­tünk sírásóinak új életünkből való ki­közösítésére iga­zolóbizottságokat, nép­­bíróságokat, létesítettünk. És mit lá­tunk ! Gyakran , ma­ is ugyanazok a reakciós szellemet képviselő urak intéz­kednek az állami hivatalokban, a had­seregnél, a­ megyénél, a községekben és üzemekben, akiknek bűne miatt Ma­gyarország ma vádlottként áll a nemze­­tek ítélőszéke előtt. Hogyan bízzék demokráciánk őszinteségében a világ, hogyan higgye, hogy őszintén megvet­jük és megtagadjuk a magyar néptől idegen pogromlovagokat, Hitlerék bé­renceit, Szálasi pribékjeit, ha nem szá­molunk le velük erélyes kézzel? De nem­csak a személyek megtagadásáról van szó. A közszellemet is meg kell változtat­nunk és egészen másképpen kell önma­gunkat és a világ többi nemzetét a jö­vőben megítélnünk. Ma a németek már nem uszíthatják egymás elejen a Duna­­medence népeit, a svábok is eltűntek a politikai élet porondjáról és hamarosan orzságunk földjéről is eltakarodnak. A lehetőség tehát megnyílt a szomszéd demokráciákkal való jóbará­tság és szo­­ros együttműködés megteremtése felé. Ez pedig valóban életfontosságú: ezen áll, vagy bukik a magyar nép jobb, bol­dogabb jövője. De hogy az őszinte jó­viszonyt megteremthessük, ki kell irta­nunk a szellemet, amely a múltban Ma­gyarország­ ellenségévé tette szomszé­dait és két világháborúba sodort ben­nünket: a nemzetrontó sovinizmust. Tudnunk kell:­ ugyanaz a szellem, amely külpolitikai vonalon sovinizmust hirdet, az ország belü­gyeiben mint a feketézők, árurejtegetők, árucsempé­szek, piócahadá­nak mentője, a korrup­ció fertőjének eltűrője és terjesztője jelentkezik. Ahogy be kell számolnunk az utóbbiakkal, ugyanúgy végeznünk kell az újabb nemzeti szerencsétlensé­get reánk zúdítani akaró soviniszta szellemmel is. A világ demokratikus hatalmai tar­tós békét akarnak a Duna m­edencéjé­­ben. Olyan békeszerződést fognak tehát megalkotni, amely ezt bizto­sítja, amely igazságos lesz. De ez az igazság csak akkor válik Magyarország hasznára, ha tettekkel sikerült — ha nem is kiegyenlíteni­ —, de némileg el­lensúlyozni azokat a­ bűnöket, amelyeket a szomszéd népek ellen elkövettünk, ha Magyarország demokráciájának csele­kedetekkel bebizonyított szilárdsága biztosíték arra, hogy méltó helyet érde­mel a jövőben a többi demokratikus nemzet sorában. Amióta a Vörös Hadsereg az utolsó német katonát is kiűzte az országból, Magyarország népe hosszú évszázadok óta először, ismét kezébe vette sorsának irányítását. Ami 1945 április 5 óta itt történt: a­ magyar nép valódi képét mu­tatja. Az eddigi eredmények biztatók. De vigyázzunk, hogy a békekötésig m­ég rendelkezésünkre álló néhány hónapot jól használjuk, fel. A demokratikus erők összefogásának erősítése, a reakció­­ és a gazdasági nehézségek elleni harc b o­­k­­ása terén olyan eredményeket kell elérnünk, amelyek félreérthetetlenül tanúskodnak a magyar demokrácia ere­jéről és a­melyeknek kiharcolása sors­döntő időket élő nemzedékünket méltóvá PS­Z- u­tokor hit isy k@PgPTP. Két 54 f heti mámunkban Hadifogoly üzenetek A MOSZKVAI MEGEGYEZÉS ÉS MAGYARORSZÁG

Next