Szabad Föld, 1946. július-december (2. évfolyam, 27-51. szám)
1946-07-07 / 27. szám
HALLGATTASSUK EL a jó pénz ellenségeit Az ország dolgozó népe a mindennapi morzsákért küzködve, türelmetlenül lesivárja azt a pillanatot, mikor tenyerébe veheti végre jobb jövőnk kibontakozásának első látható jelét: a forintot. Paraszt, munkás, vagy értelmiségi dolgozó, egytől-egyig a jó pénz megszületésétől várja sorsának jobbrafordulását s csakis úgy tudja elviselni az utolsó hetek irtózatos megpróbáltatását, hogy rendületlenül bízik kormányunk ígéretében: ha törik-szakad, legkésőbb augusztus elsejére itt a jó pénz. És ez a hit nem hiábavaló! Mikor annak idején, emlékezetes szombat esti rádió-előadása alkalmával Rákosi Mátyás első ízben beszélt a forintról, nem árult zsákbamacskát, állítását az utolsó szóig mindenki számára érthetően megindokolta. Azóta számtalan újságcikk, népgyűlésen elhangzott beszéd, kormánynyilatkozat hivatkozott arra, hogy a jó pénz kibocsátásának gazdasági előfeltételei igenis megvannak, joggal követelhetjük a jó pénzt, mert annak megteremtése elsősorban a dolgozók verejtékes munkájának köszönhető. (Az ipari munkásság az elmúlt ketdemes esztendő alatt a gyárak és üzemek termelését jóformán a semmiből csaknem a békebelinek 70%-ra fokozta, a parasztság pedig legyűrve a súlyos igaerő- és vetőmaghiányt, lehetővé tette, hogy gabénianeműek tekintetében tűrhető, közepes termésre számíthassunk. Ehhez járult még a Nagy Ferenc vezette kormányküldöttség sikeres nyugati útja, melynek eredményeképpen belátható időn belül visszakapjuk a Nemzeti Bőink Németországba hurcolt aranykészletét, mely vastagon számítva csaknem három tonnára rúg.) Az elmondottak után nem kell világhíres pénzügyi szakértőnek lennünk ahhoz, hogy színes lélekkel higyjünk a jó forintban, pláne, ha megteremtéséhez az utolsó hetek megfeszített munkájával jómagunk is hozzájárulunk. És mégis, bármennyire hihetetlennek hangzik is, de szép számmal akadnak az országban olyanok, akik a valóságot meghazudtolva, vasárnapról-vasárnapra a jó pénz ellen uszítanak és ha már a megteremtését nem tudják, megakadályozni, legalább a parasztságot igyekeznek a forinttól jóelőre eltántorítani. Budapesten, vagy a nagyobb vidéki városokban nem merik megtenni, mert jól tudják, hogy a városi munkásság rögtön beléjük fojtaná a szót, így hát a falvakban ütik föl sátorfájukat abban a hiszemben, hogy a parasztság nem tud a világ folyásáról semmit. „Aki hisz abban, hogy nagy amerikai kölcsön nélkül jó pénzünk lesz, az agyalágyult.“ „Hiába ígérte Rákosi a jó pénzt, nincs annak semmi alapja.' „Lesz ugyan augusztus elsején forintunk, de másodikén már a felét sem éri.“ Ilyen és ehhez hasonló, szemenszedett hazugsággal traktálják jó pénzben bizakodó falusi népünket . Idába a szép szó, hiába a figyelmeztetés: nem térnek észhez, nem akarják az uszítást abbahagyni. Kik ezek a nép hitét és bizakodását gyilkoló hazaárulók? Még kimondani is szégyenletes: a Belső Gyulák, Vidovitsok, Peer Viktorok, Dinnyések, egytől-egyig kisgazdapárti képviselők! Most látszik meg, mennyire igazuk van a baloldali pártoknak, mikor nem hajlandók elismerni, hogy velük szemben igazán többséget képvisel a Kisgazdapárt. Hogyan is képviselhetne, mikor szép számmal vannak benne olyanok, akiket mindennek lehet nevezni, csak demokratáknak nem! Vagy talán demokrata az olyan, akinek nem fáj a dolgozók kétségbeejtő nyomorúsága, aki nem arra törekszik, hogy a parasztság megtalálja a számítását és terményeiért végre valahára jó pénzhez jusson?! Ha így áll a dolog, kinek a képviselői hát ezek az urak? Kinek fogadtak hűséget: a parasztságnak-e, vagy az inflációból hasznot húzó nagytőkének? Mert ha azt hiszik, nem tudjuk mire megy ki a játék, ugyancsak tévednek! A nagytőkének sehogy sincs ínyére a jó pénz, mert ebben az esetben nyomban elesik az inflációból húzott busás jövedelmektől, így hát azt akarja, hogy a forint ne legyen értékálló s rövidesen a a pengő siralmas sorsára jusson. Erre való a forintban vetett hit megingatása, ezért szegődtette zsoldjába a nagytőke a pénz ellen uszító kisgazda-képviselőket! Itt az ideje hát, hogy ne csak a Baloldali Blokk pártjai vegyék föl a harcot a jó pénz ellenségeivel, hanem fojtsa beléjük a szót a Független Kisgazdapárt demokratikus parasztsága is. Nem elég áldozatos munkával megteremteni, meg is kell őrizni a jó pénzt! Eszméljenek hát végre föl az igazi kisgazdák! Kiáltsák oda ők is: elég volt! Fogjunk össze s közös erővel rúgjuk ki a hordót a jó pénz kisgazda köntösben uszító ellenségei alól! URBAN ERNŐ ^ ^ / y. n. évfolyam, 27. szám Ára 5000 M1110 pCllgft ' /jf ^^V^rnap, 1946 július 7 & á[* r Szabad told Merre tartunk? Irta: ifj. Veres Péter Azután a másfél év után, mely mögöttünk áll, nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar parasztság megtette, amit ebben az irtózatos nyomorúságban megtehetett. De a városok ipari munkásságai is nagy dolgokat végzett el. A romból, a semmiből, a halál torkából visszatántorgó országban megteremtették az alapját az újjáépítésnek. Ipari termelésünk emelkedése, az újjáéledt gyárak füstölgő kéményei, az újjáépített hidak, állomások, vasúti kocsik és mozdonyok a magyar eltakarás jelét mutatják. Most, az új aratás előtt, az áprilisi és májusi katasztrofális szárazságok után megjavult terméskilátások — különösen ami a kapásokat illeti — bizalommal tölt el minden felelősen gondolkodó magyart, hogy a nehézségek legnehezebbjén talán már túl vagyunk. Hogy mennyire fog javulni az életünk, azt ma még csak latolgatni tudjuk, pontosan megmondani még nem. Ha kint, gyűléseiken, pártnapokon paraszttestvéreink előtt beszélünk a jó pénzről, a kötött gazdálkodásról, sokan a sokat próbált, sokat szenvedett emberek kiábrándultságával azt szokták mondani: majd elválik, s is azt kell mondanunk, hogy ezeknek igazuk van. Eleget szenvedett a magyar parasztság ahhoz, hogy csak a tetteknek higgjen ezután. De az is igaz, hogy az ország fetelős vezetőinek az erőfeszítései csak úgy vezethetnek eredményre, ha minden becsületes magyar, paraszt, munkás és értelmiségi dolgozó a saját ügyének és nemcsak a kormány ügyének tartja az ország problémáit. A magyar falu életében a felszabadulás óta óriási változások mentek végbe. Nemcsak az, hogy a nagybirtok felosztásával a falu szegénysége felszabadult és nagy lépőlépésekkel halad az önálló, magának dolgozó kisparaszti élet felé, hanem a demokráciaadta jogok, a politikai szabadság, szabad szervezkedés, gyülekezés és szólásszabadság hozták ezt az eredményt. Te a bajok is vannak. A nyilas rablás, né- német kiürítés, a végigpusztító háború nyomait őrzi még ma is a magyar falu és bizony őrzi még egy ideig. A jelenlegi falusi bajok túlnyomórészt a háborúra vezethetők vissza. És, sajnos, meg kell mondani, hogy a parasztság jelentős része még ma is alig foglalkozik politikával. A németek és a nyilagok a demokráciára egy feldúlt és leszegényedett országot hagytak örökségül. Nem,csak jobbá kell tenni ezt az országot, alapjától kezdve újra kell építeni. S a parasztság egy jelentős része nem érzi magáénak a demokrácia irtózatos gondjait. Minden bajért, amelyet tapasztal, a demokráciát teszi felelőssé , hogy máról,holnapra nem szűnnek meg ezek a bajok, a demokráciát érzi hibásnak. " A parasztság elégedetlensége a helyzettel nagyon is jogos. Az őszön és tavaszon dupla munkát kellett végeznie, majdnem kétszer kellett bevetnie a földet,, munkájáért senki sem szetett, legfeljebb a jó Istentől várhatott eredményeket. Ha elment a borbélyhoz, az egy hónappal előbb még öt tojást kért tőle egy hajvágásért, ha most elmegyen, már tizet kell fizetnie. Mindenki csak visz, igen kevesen hoznak. Senki sem fizeti meg, ha rossz, aszályos időben duplán kell rádolgoznia a földre, sem azt, amikor nehéz és keserves munkával járó baromfi- és sertés, gondozás mellett egyszer csak jön a vész és az egész állatállomány elhull. A lovát patkoltatja, malacot kérnek, vagy kukoricát, ha csizmáját patkoltatja, malacot kérnek, vagy lisztet. Mindezt magának kell megéheznie, megrongyoskodnia, hogy a legszükségesebbeket előteremtse. Keserűsége a sok hiábavaló munkával csak nő. Az elkeseredés jogos, a felháborodás ezért a helyzetért indokolt. De ki felelős ezért a helyzetért? Ha jól meggondolja, tudja, hogy persze a nyilasok, a németek, de a nyilasok, a németek már messze vannak, valakit szidni kell, valakit felelőssé kell tenni. Szidja tehát a rendszert, a pártokat, a helyi képviselőit az államnak, a bírót, jegyzőt, termelési bizottságok, stb., akkor ide, ha 'tényleg'frakciós''^'Jegyző,‘teremelési bizottság, akkor is, ha valójában nem tud többet tenni, amit tesz. A parasztság egy része, az öntudatlanabb, amelyik még nem tud pontosan eligazodtii a politikában, sajnos, mindenkit szid és mindenért a demokráciát teszi felelőssé. Azért is, amiért éppen nem a demokrácia a felelős, hanem Horthyék, a németek, meg a nyilasok, akik annak idején tűzzel,vassal irtották azokat a demokratákat, kik most igyekeznek megbirkózni a lerongyolódott ország gondjaival. De a parasztságnak ez a kiábrándult, politikailag tájékozatlan részének a véleménye meg fog változni azonnal, mihelyt látni fogja, hogy a demokrácia kézzelfoghatóan javít gazdasági helyzetén, mikor kétségtelenné válik előtte is, hogy felfelé visz az utunk. Sokkal nagyobb bajok vannak a parasztságunk egy másik részével, a módos parasztokkal. Azt kell tapasztalnunk, hogy a módos parasztságot szinte elemi erejű erő sodorja mindjobban a reakciósok tábora felé. Ennek az okait részletesen tárgyalni nincs hely ebben a cikkben, csupán a tényt állapíthatjuk meg számtalan tapasztalatunkalapján. A múlt minden emléke bizonyos vonzást gyakorol rájuk. A jelen keservei mellett, melyek ezt a réteget is érik, eltörpülnek azok, amelyek a múltban érték és a múltban is zúgolódott miattuk. Nem emlékeznek a gazdasági válságokra, a hátpengős búzaárra, a nagy jószágrészre, azokra a nyomorúságokra, amelyek nekik, is kijutottak, ha sokkal kevesebb mértékben, is, mint a kisparasztságra és a nincstelenekre. Viszszagondolnak a régi falura, ahol nekik döntő és kizárólagos szavuk és tekintélyük volt. Nem, tudnak belenyúlodni, hogy az akkolegjobban lenézett- nincstelenből most földhöz jutott és a falupolitikában Rangadó elem lett. . A múlt emlékei most megszépülnek a módós gazdák szemében És egyre nagyobb ♦számban kerülnek azok táborába, akik a múltat szeretnék visszahozni, Horthystól, csendőröstül, éhbélnapszámostól, bollettástól együtt. Minden jóakarat, minden becsületes törekvés az ökonok visszautasításukkal találkozik. Az elmúlt 25 év lélekmérgezése, a beléjük nevelt kommunistaellenesség is nagy szerepet játszik. És nagy szerepet játszik a módos paraszt gőgje a szegényebbel szemben. Nálunk például nem volt nemesi cím, nem volt rang, de voltak családok, melyekbe bejutni egy szegényebb lánynak nehezebb volt mindennél. Hiába volt jó dolgos, becsületes, ha úgy ismerték, mint szegényebb családbelit, akkor már veszve volt. Hiába volt a szerelem is. Pedig sokszor egy ilyen gazdacsaládnak már csak névleg volt meg a gazdagsága, mert úgy szétörökölték a földet, hogy a falu előtt jól csengő nevük és egy-két ló, ami őrizte a régi rangot és módot. És ezek most rokonságukkal együtt jelenleg is megtagadnak mindent, ami most készül. Lehangoló és fájdalmas tény ez, de nagy baj lenne nem tudomásul venni. Itt, ezeknél talál talajára minden buta rémhírt vagy mese. Talán el sem hiszik őket, mégis mondják. Sajnos, vannak kisparasztok és szolgalelkű újbirtokosok, akik felfelé törekvésükben hozzájuk igyekeznek idomulni. A politikailag képzett, osztálytudatos parasztság állja a harcot, pedig nagyon nehéz ez neki. És emellett az öntudatosodó, falujuk határán és családi tradíciójukon túllátó parasztok, akár a Parasztpárthoz, akár a Kisgazdapárthoz tartoznak, rájönnek arra, hogy az út itt már csak előre vezethet. Ezek rájöttek arra, hogy nem a kommunistái ellen, hanem a kommunistákkal együtt tudják jobbra váltani a sorsukat. Megértik a bajokat, belelátnak az államapparátus hiányosságaiba, követelik jogaikat. De pontosan tudják a határt, ameddig a demokrácia a mai körülmények között teljesítheti a követeléseinket és melyek azok a követelések, amelyek csak fokozatosan, az ország gazdasági megerősödésével együtt kerülhetnek megvalósításra. Ezek az utóbbiak a mi szövetségeseink. Becsületes és ha szövetségeseink és becsületes és hü szövetségeseik leszünk mi is nekik. Nem fogjuk becsapni egymást. Ezekkel együtt minden nehézség ellenére le fogjuk győzni a múlt ittmaradt árnyait, gazdasági bajokat és a politikai reakciót egyaránt. Velük Együtt egészséges levegőjű, haladó szellemű falusi közhangulatot fogunk teremteni. Békés, nyugodt, gyarapodó, haladó paraszti életét. Meg vagyok róla győződve, hogy így ím!