Szabad Föld, 1946. július-december (2. évfolyam, 27-51. szám)

1946-07-07 / 27. szám

1946 július 7. Szabad Föld ni van az oltóanyaggal? Néhány héttel ezelőtt a Szabad Föld felhívta a kormány és a közvélemény figyelmét, hogy baj van a szérummal. A kormány a jóvátételi sertéseket oltó­anyag termelésre átadja a gyáraknak, ugyanakkor pedig elrendeli, hogy élő ser­tés ellenében szolgáltassa csa­k ki a szé­rumot. Ráirányítottuk a figyelmet arra is, hogy rengeteg visszaélés tapasztalható az oltóanyaggal. Feketepiacon bárki vásárol­hat, ha van pénze vagy terménye hozzá. A határon pedig külföld felé is vándorol a magyar szérum, pedig valószínűleg nem hoztak be érte disznót. Ma az a helyzet, hogy egy liter szé­rumért 50 kg. sertést kell leadni. Sertésállományunk megvédésének olyan nagy jelentősége van, hogy nemcsak hogy nem szabad­­megnehezíteni a szérum­­beszerzést, ellenkezőleg lehetővé kell tenni, hogy mindenki nehézség nélkül be­olthassa a malacát. ■ De nem elég, hogy megkönnyítjük a szé­­rumbeszerzést. A sertéspestis nemcsak a parasztság munkáját semmisíti meg, nem­csak a fejetetett takarmány kerül vészen­lőbe, az országnak is mérhetetlen kárt okoz. El kell rendelni a kötelező oltást, mint egyes emberi járványok ellen. Az oltó­anyagot pedig adják vagy ingyen, vagy pedig — számításba véve a súlyos gazda­sági helyzetet — olcsó áron. Az orvosok pedig egy összegben kapják meg az egész község sertésállományának a beoltásáért a munkadíjat. Persze, hogy nem könnyű ezt megvaló­sítani. Ezt tudjuk mi is. Áldozatba kerül, de nem nagyobb áldozat-e az elhullott sertések tömege? A gyárak pedig keve­sebbet keressenek, mindjárt jobban megy a dolog. Jobban nézzenek a körmére a gyárosoknak. Szervezzék meg azonkívül állami ellenőrzés mellett a szérumkivitelt a disznóért cserébe. Ennek a hasznából oltsák be olcsón a magyar sertésállo­mányt. Nincs lehetetlenség, csak­­ he­tet­lenség! Lehet-e negyedébe munkáltatni? A biharmegyei Kokad községben különös eset történt. Bereri Imre nevű 40 holdas gazda kiadta kukorica, és krumpliföldjét harmados művelésre Bodnár Sándornak és Kerekes Gyuládénak. Bodnár és Kerekedné el is vetették a kukoricát és a krumplit is. Keserű csalódásban volt azonban nemsokára részük, mert Hevesi gazdáram közben oko­sabbat­ gondolt. Nagyléta községből kapott olyan munkásokat, akik hajlandóik­ voltak negyedébe kivenni a földet. A harmadosok­kal való megállapodásra mit sem adva, őket egyszerűen kitette a földből. Arról is elfe­lejtkezett, hogy ezek emberek a saját vetőmagjukat vetették el a földjébe. A kokadi nagygazdák elég hamar felbuz­dultak a jó példán. Egymásután rúgják fel a harmados szerződéseket, mert megállapo­dás ide, megállapodás oda, de mégis fon­tosabb, hogy több maradjon az ő magtár­­jukban. Úgy látszik, Kokad egy kissé távol esik a nagyvilágtól és nem jutott el még talán az a hír sem, hogy a törvény értelmében a már megkötött szerződést nem lehet csak úgy egyszerűen felrúgni. Értesítettük a Földmunkások és Kisbirto­kosok Országos Szövetségét­, hogy vizsgálja ki az ügyet és szerezzen érvényt a törvényes rendelkezéseknek. Felhívjuk a­z ilyen ese­tekre a kormány figyelmét is és követeljük, hogy vasszigorral őrködjön a törvények és rendeletek végrehajtása felett! A magyar nincstelen parasztság éppen eleget, szenvedett az elnyomó uraktól, ideje miár, hogy a basáskodás, a Szegény nép nyúzása végér­vényesen megszűnjön, még Kokad községben 4­0 ! Meg kell valósítani a kölcsönös biztosítást . A biztosítás kérdése mindig fájó pontja .Volt a parasztságnak. Nagyon jól tudta a parasztság, milyen nagy dolog a biztosí­­tás, hogy szükség van rá, mert egy-egy ember teljesen tönkretevő kárt sok ember között osztja szét. Volt k is haszna a pa­rasztságnak is belőle. De legtöbb haszna azért a biztosító társaságoknak volt. Jó üzlet volt a bizt­atás. A sokszázezernyi kis befizetések­: "1 milliós békebeli összeg­­ek gyűltek be. A biztosító csak szedte a pénzt, ha nem fizetett a paraszt, akkor perelt. De mikor ki­ kellett fizetnie, kárt kellett megtérítenie, akkor nem nagy kedve volt a vállalatnak a kárt szenve­dett paraszt talpraáll­­ására. Bizonyos, hogy a jövőben másként kell ezt rendezni. Olyan biztosítási rendszert kell kidolgozni, amely a biztosi®­ és nem a vállalat érdekeit szolgálja- ki kell venni a nagytőkések kezéből és szövetkezeti ala­pon kell megoldani. Addig is, amíg ez megtörténik, valamit kell csinálni, mert aratás után számolni kell azzal, hogy egy-egy tűzvész tönkre­teheti a parasztember egész évi munkáját, koldusszegénnyé teheti, ki veheti a kezé­ből a kenyeret. Meg kell valósítani a kölcsönös biztosí­tást. Egy-egy határrész álljon össze, ké­szítsen egy hiteles kötelezvényt, hogy ha valamelyik bajba került, kisegítik egymást, kifizetik­, egymás kárát. Természetesen ez nem könnyű dolog. Sajnos ma még nincs annyi bizalom egy­másban, hogy ilyent könnyen meg lehes­sen valósítani. Legalább annyit kell tehát csinálni, hogy ha nem is az egész kárt, de a kár egy részét a többiek kifizetik a ká­rosultnak, hogy ne koldusodjon el egészen. Megcsinálhatja ezt a földmí­vesszö­vetkezet, vagy bármilyen szövetkezet is. Vagy akár az egész község, de ez már nehezebb, bár ez lenne a legjobb megoldás, mert jobban eloszlik a­ teher. A kitelepített sváb tartozása miatt árverezni akarták a telepest Első pillanatra nem is akarunk hinni a hírnek, amely azt tudatja velünk, hogy Sopron megyében f. hó 26-ára árverést rendeltek el egy telepes magyar ellen­­ a kitelepített sváb adótartozása miatt. Az árverést a Sopron megyei pénzügyigaz­gatóság rendelte el. Mit szóljunk a tekintetes pénzügyigaz­gatósági urak furcsa tevékenységéhez? A telepítésről szóló törvény kimondja, hogy: a német lakosság ingó és ingatlan vagyona tehermentesen az államkincstárra szállt át és a juttatottak is tehermentesen veszik át mind az ingó, mind az ingatlan vagyont. A pénzügyigazgató úrnak ezt persze tudnia kellene. Talán tudja is. Nem a tu­dással van itt baj, hanem az „indulattal“. Hogy a pénzügyigazgató urak a népet és a demokrácia törvényeit akarják-e híven szolgálni, vagy pedig gáncsoskodni akar­nak — erről van szó Természetesen az árverésből nem lett semmi. Pártunk sopron megyei titkársága azonnal táviratozott a Pártközpontnak. A Kommunista Párt azonnali közbelépésére a pénzügyminisztérium táviratilag letil­totta az árverést. Nem lesz árverés. Nem sikerült a sop­roni pénzügyigazgatóság ostoba zavarkel­tése. De mégsem mehetünk el szó nélkül e mellett a jelenség mellett. Most, amikor a pénzügyi helyzetünk rendbehozására törekszünk minden erőnkkel, a pénzügy­igazgatóságokban még mindig olyan em­berek ülnek, akik nem azon törik a fejü­ket, hogy minél előbb rendbehozzák az állam­háztartását, hanem törvényellenesen telepeseket akarnak árverezni. Felhívjuk erre a dologra a pénzügymi­niszter úr figyelmét. Nézzen utána, ki ötlötte ki Sopronban ezt a telepes­árverést. Kowauta az újdonsült demokratákról Volt nekem egy katonatársam, a tovább­szolgáló szakasz­vezetők gyöngye : Cséplő J­e­n­ő­n­e­k hívták. Nem azért ráncigálom most elő az eszem, tokjából, mintha meg akarnám dicsérni, csupán azért, mert úgy hallottam, hogy fölvitte az Isten a dolgát és a somogyi Parasztszövetség elnöke lett belőle. Tisztelni, becsülni való, ha valaki egy­szerű ember léttére az elnökségig viszi — mert hiszen a dolgozó emberek ügyét leg­jobban a közülük való tudja­ pártfogolni —, de az már sehogyse fér a fejembe, hogy a somogyiak választása miért éppen ilyen úrhatnám emberre esett. Hogy szavamat ne feledjem, Patkó Bá­linttól tudom, hogy Cséplő szakaszvezető úrból elnök lett s talán föl se érzek a ne­vére, ha Bálint el nem újságolja, mit mon­dott a múlt vasárnap az újdonsült elnök úr Balatonboglárott. Bálint éppen az­ ellopott tehene irányá­ban nyomozott s a véletlen folytán tévedt be egy kisgazda­ gyűlésre, ahol a szóban­­forgó Cséplő úr vitte a szót. No, de halljuk, mit hirdetett ezen a gyű­lésen a volt továbbszolgáló, úrhatnám sza­kaszvezető? Nem kevesebbet, mint, azt, hogy „m­an­a­p­s­á­g mindenki pa­raszt ak­a­r l­e­n­n­i Szó ami szó, szeget ütött a fejemben ez a pökhendi kijelentés és egyszeriben meg­képzett előttem az elnök úr neve hallatára a kaposvári 555-ös hadikórház, ahol a mos­tani parasztszövetségi vezető mint tovább­szolgáló menekedett a front viszontagságai elől. Ki ne lett volna közülünk katona az el­múlt huszonöt esztendő alatt? Ki ne is­merné Horthy altisztjeinek színe virágát, a továbbszolgáló szakaszvezetőt? Csaknem valamennyi parasztgyerek volt, még­hozzá olyan, aki számára — tisztelet a kivételnek —­ büdös volt a munka, de annál kedvesebb a kiváltságosokat, megillető extra ruha. Az illetők belekóstoltak a sem­mittevésbe, megszédültek a fene nagy „szakaszvezető úr“ titulustól és rá kellettek visszamenni az ekeszarva mellé, ugyen­­csak értettek hozzá, hogyan kínoz­zák az újoncokat, parasztot meg kar­­paszományost egyaránt, a kort sem tisz­telték és jaj volt a póttartalékosnak, ha a szakaszparancsnok helyettese továbbszol-­­­gáló szakaszvezető talált lenni. Nem mon­dom, voltak közöttük olyanok is, akikre jól esik emlékezni, de általában tűzrevaló, elismerést hajhászó ember ember volt va­lamennyi. Nos, ez utóbbiak közé lehet számítani az elnök urat is, azzal a különbséggel, hogy Cséplő szakaszvezető úr még azt is szé­­gyenlette, hogy valaha parasztgyerek volt. Nem beszélek a levegőbe, a méreg se fer­díti el a szavaimat, mert nekem szeren­csére semmi dolgom sem volt az elnök vár­ral, azt azonban széltében-hosszában be­szélte mindenki, hogy a szakaszvezető úr szégyenli, hogy amolyan tűzről pattant, pár rasztmenyecske feleséggel ajándékozta meg a sors. Uram­ atyám! De sokszor nevet­tünk rajta, ha látogatóba jövő felesége elől elrejtezett, mintha Isten tudja milyen szégyen érte volna, ha élesre vasalt extra ruhájában a feleségével együtt mutatko­zott volna. Hallom a Bálinttól, hogy beszéde során a tízparancsolatot is ugyancsak sűrűn em­legette! Micsoda változása a természetnek! Abban az időben, mikor én ismertem, még nem melengette keblén a zsoltáráé köny­vet. Sőt, ahol csak tehette, a tilosban jár­kált és még sátoros ünnepkor is elkerülte a templom táját. No, de mire jó a demokrácia! Crhavney szakaszvezetőből egyszeriben tősgyökeres paraszt lesz, a templomkerülő meg sutjai lat folytévi ájtatos igehirdetővé válik. Ejnye, ejnye, szakaszvezető úr! Az lehet hogy másnak port hinthet a szemébe, de nekem ugyan ítéletnapig is prédikálhat. Kutyából nem lesz szalonna! Forgathatja­ a köpönyeget, ahogy jól esik­­az én sze­mentben hithű parasztnak mutatkozva is csak úrhatnám továbbszolgáló marad, s ugyan mit szólna hozzá a felesége, ha va­laki kikottyantaná, hogy nem a szolgáltéi miatt vált láthatatlanná néhanapján, ha­nem azért, mert szégyenlette a maga meg a felesége paraszt származását?! Hátrább hát elnök úr az agarakkal! Vagyunk még jóegynéhányan, akik tudjuk ki fia hornya­! Bár a somogyi parasztok is minél hama­rább tudnák meg, ki viseli a képüket a Parasztszövetségben. Tennének róla tudom Istenem! Régi katonatársa, aki nehezen felejt: ROPPANTÓ GÁSPÁR A FALU POSTÁJA Szigorú vizsgálatot a rádpusztai sikkasztó ispán ellen! Kereszt József 1944 augusztus havá­ban került, mint ispán Rád­pusztára, gróf Festetics Sándor megbízásából. 1944 de­cemberében, mikor az oroszok megszáll­ták Látványt, teljhatalommal átvett min­den ingó értéket. Többek között 38 hí­­bort, melynek nagy részét értékesítette, 20 drb sertést, igen sok tehenet, birkát és lovakat. 1945 tavaszán a földi igénylő bi­zottság elnöke lett s­­pint ily­en, a rád­pusztai cselédségnek továbbra is teljha­talmú ura volt és a részére kiutalt földe­ket is a volt cselédséggel dolgoztatta meg. Az ő kezén tűnt el a volt gazdaság nagy­üzemi szíja, ami állítólag a balaton­­lellei vízháznál van, 146 drb Disztol gyógyszer, melyet a nemzeti bizottság le­foglalt és nevezett csak utalással adha­tott volna ki belőle, ezzel szemben a Disztolt saját üzleti céljaira használta fel. A volt nyilas gróf pincészetének hordóit bérbe adta ki és a borbérletet saját cél­jaira használta fel. Mint földigénylő­­bizottsági elnök, három házhelyet jutta­tott magának. A szőlőt felesbe adta ki Horváth Lajos rádpusztai lakosnak. Mi­vel hűtlenül kezelte mindezeket a vagyo­nokat, a szövetkezeti elnökségtől is meg­foszt­at­ott. Mivel látta, hogy helyzete min­dig nehezebb lesz, fondorlatos eszközök­höz folyamodott. Nem ismerte el a lát­­rányt földigénylő bizottság intézkedési jogát, összehívatta az új juttatottakat és ferde beállíásban azt hangoztatta, hogy az új elnök ki akarja őket telepíteni s így nem függünk tőlük, a b. Erre a juttatottak eljöttek hozzám és felhívák figyelmemet a már tűrhetetlen helyzetre. Többek között Kereszt volt ispán azt is kijelentette, hogy" a földhöz juttatottak ne munkálják a földet, mert még nem lehet tudni, hogy még végeredményben kié lesz az. Jankovits Nándor, Nemzeti Bizottság elnöke, hátrány. Csodabiróság működik Egerben Domboroczki Antal egri fuvaros Árvai Sándor fuvarosnál felismerte saját lovát és kérte, hogy adja vissza, mire Árvai Sándor kijelentette, hogy nem volt az övé. Domboroczki elment dr. Bajzát László egri ügyvédhez és Árvai ellen keresetet indított. A keresetben előadta, hogy Árvai Sán­dornál felismerte 1934. évben született Gyuri nevű sötétpaj herétz lovát, amely­nek különös ismertető jele „csillaga* és a balszemére vak. A bíróság tárgyalást tűzött ki. Meg­idézte a feleket és a tanukat. A tárgya­láson kijelentette Árvai Sándor, hogy a ló nem azonos a Domboroczki által kere­sett lóval, mert a ló nem félszemű, ha­nem két szeme van és nem csillagos, ha­nem csillagnélküli. A bíróság mégis Domboroczkinak ítélte a lovat azzal az indokkal, hogy a csilla­got a ló homlokából kitépte Árvay. Árvay az ítélet ellen fellebbezett. A következő törvényszéki tárgyaláson megjelentek a szakértők és megállapítot­ták, hogy nem lett kiszedve a szőre, így nem csillagos és nem is volt és nem fél­­szemű a ló, mert kétszemű. Ennek ellenére a bíróság mégis Dom­boroczkinak ítélte a lovat. Azt még meg­értjük, hogy Domboroczkinak ítélte at lovat az egri bíróság, de azt megérteni, hogy a lónak a szemét is vissza tudta ítélni, ezt megérteni sehogy sem tudjuk. Vagy­ talán az is lehet, hogy az egri igazságügy intézőinek ez a legújabb talál­­mány­a. Az biztos, ha ez a találmány be­válik, akkor nem lesz többé Egerben fél­­szemű ló. Nagy Béla, Eger. 3

Next