Szabad Föld, 1948. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1948-01-04 / 1. szám

2 Felhívás! Minden földmívesszövetkezet a földmívelésügyi minisztériumba beadott versnypályázatána­k egyik példányát azonnal küldje meg a FOK központjának is. Levélcím: Kemeti és Lajos vezéng izgató­helyettes, Budapest, Mária Való- Ha-u. 17. UFOSz választmányi tagok­ figy­elem­­ Számtalanszor előfordult az utóbbi időkben, hogy az U­FOSz országos választmány tagjainak küldött értesítéseket, mint nem kézbesíthetőket visszaküldték. Felhívja ezért az UFOSz Köz­ponti Vezetősége az országos vá­lasztmány tagjait, hogy pontos lakcímüket haladéktalanul közöl­jék a Központi Vezetőséggel. Harminc matróz torsaim®*­ pusztulása a lángtengerben A Karibi tengeren összeütkö­zött két délamerikai tartályhajó, amely Curaco felé tartott. A sze­rencsétlenség éjszakai órában tör­tént. Az egyik hajó felrobbant, harminc matróz a lángtengerben életét vesztette, ötven tengerészt, közöttük számos életveszélyes égési sebet szenvedőt, sikerült­­megmenteni. A Szabad Föld -téli Esték hírei A mezőgazdasági munkák el­húzódása folytán sok községben még- csale most kezdik el a Téli Es­ték eladásait- hat nap után érkeznek jelentkezések, közöttük igen szép erányától vannak kis-, községek, majorok és tanyaköz­­pontok. A zalamegyei tanfelügyelő kör­­levélben fordult a tanítókhoz és tanárokhoz, a Téli Esték támoga­tása ügyében. Bonyhád község Szabad Műve­lődési felügyelője leíratott intézett szabadművelődési ügyvezetők, hogy tegyenek meg­ mindent Téli Esték sikerének biztosí­­­ára. Az idők és az emberek változá­sáról tanúskodik a következő eszpr­ém­megye­i hír: ,Megálta­­tható, hogy amíg a­ címűrt télen "m­egytfjsje­t a falusi értelmiség ülesély­t elzárkózott «. Szabná földé Téli Estéken való szereplés­­lett-s most a legtöbb helyen a■ taní­tók, orvosok, sőt sok esetben a papok is szívesen vállalnak elő­adást’* A Nyiracsádi Móni­­kát. lelkész a községen kívül Buzita tanyán is szervezi a Téli Estéket- Ez­zel szemben Gyöngyössolymosról olyan hírt kaptunk, hogy az értel­miség nem támogatja az előadá­sokat. A Magyar Kommunista Párt szegedi szervezete a Nemzeti Szín­ház egy előadásán vendégül látja azokat a tanítókat, akik a Szabad­­föld Téli Esték megrendezésében részt vesznek. A Magyar Kommunista Párt veszprémi pártiskolájának tanulói két helyen is közreműködnek a Téli Esték rendezésében: Vesz­­prém-Teme­tóh­egyen és Miklós­­h­áza pusztán. A jó kultúrműsor­nak is szerepe van abban, hogy mindkét helyen zsúfolásig meg­tölti a termet a közönség. Tisznánán a Téli Esték minden cilúes előadása népünnepély szám­ba­ megy. A Népházban ISOO-an is szoronganak egy-egy előadáson- A kultúrműsort énekkar és ci­gánybanda szolgáltatja. Heves köz­ségben a megnyíló előadásnak 1000-nél több hallgatója volt. A zemplénmegyei Tolcsva község­ben a lakosság minden szombat este összejön és valósággal köve­telik a műsor pontos megkezdését. Domoszlóról pedig Kovács János a Szabad Föld előfizetője így ír: „Az előadásokon arról van szó, ami bennünket parasztokat ér­­de­kel”. A Szabad Föld Téli Esték meg­rendezésére még ma­­ is lehet je­lentkezni. Az előadások anyagát díjmentesen megküldjük. S­zabadföld 1948. január 4. Hiába támogatja Amerika a jimi reakciót 150 milliós Szabad Kína megállíthatatlanul halad a végső győzelem felé A második világháború befejezésekor az Egyesült Államok ün­nepélyes ígéretet tett Moszkvában, hogy nem avatkozik be a hosszú idő óta húzódó kínai polgárháborúba. Hamarosan kiderült azon­ban, hogy ez az ígéret — mint annyi sok amerikai ígéret — szellő volt csupán, mely semmivé foszlott az amerikai nagytőkések és hadiszállítók kezén. A reakciós, nagytőkés, földesúri Kínát képviselő Csang-Kai- Sek 1948 őszén kereskedelmi egyezményt kötött az Egyesült Álla­mokkal, amit azonban csak csúfolni lehet egyezménynek. Ez a megállapodás egyszerűen át­játszotta egész Kínát az amerikai nagybankok és nagyvállalatok kezére, Csu­ng-Kai-Sok pedig 4 mil­liárd dollár értékű hadianyagot, 210 hajót, amerikai kiképző tiszte­ket és amerikai katonaságot kapott cserébe, hogy az idegen tőke rabszolgasága s a hazai elnyomás ellen tiltakozó kínaiakat féken­­tarthassa. Ilyen körülmények között természetesen nem lehetett véget vetni a polgárháborúnak. A szabadságot, jogot s emberséges sorsot követelő, demokratikus érzésű kínaiak harcra kényszerül­tek, s ennek a nemzeti felszabadító harcnak élére a kínai Kom­munista Párt állóti­­szagban, sem sikerült meghosszab­bítani a bankok, gyárosok és föl­desurak hatalmát. Az amerikai és nemzetközi tőkések kezén lévő sajtó pedig egyre szomorúbb ké­pet fest a görögországi esemé­nyekről s különösen azóta kese­reg, mióta az utóbbi hetekben Markosz tábornok vezetésé-­­vel megalakult a szabad gö­rög kormány. Ez a kormányalakítás egyébként — éppen az amerikai sajtó szerint — jeladás az összes demokratikus erőknek, hogy megkezdődött a harc Görögország teljes felszabad­­ításáért, a külső és belső elnyo­más teljes felszámolásáért. Hogy ez így van, arra bizonyság a demokratikus görög hadsereg most megindított, hatalmas tá­madása, amely máris jelentős eredményeket ért el s eleséssel fenyegeti a görög-albán határ mentén fekvő Konicát, a kormány­csapatok egyik legfontosabb tá­maszpontját. Győzelemre győzelem Ez év nyarán Szabad Kína nép­hadserege támadásba fogott s előbb Mandzsúriában és Észak- Kínában, később pedig délebbre is alaposan elporolta Csang-Kai- Seknek és nagypénzű barátainak hadseregét. Hiába rakták meg az amerikaiak korszerű felszerelés­sel, töméntelen hadianyaggal és nem utól­sósor­ben dohárai ezt a hadsereget. Szabad Kína katonái egyik vereséget a másik után mérték rá, úgy, hogy rövid idő alatt hatalmas területek jutottak a néphadsereg kezére. Parasztok százezrei segítik a néphadsereget kezében már­­50 millió kínai paraszt jutott földhöz, Szabad Kína lakossága pedig a foly­tonos győzelmek során elérte a 150 milliót. A földosztás­­ a demokratikus reformok hírére futótűzként el­terjedt Csang-Kai-Sek Kínájában is. Az amerikai pénzzel bérelt reakciós hadsereg háta mögött egymást érik a parasztlázadások. A kínai parasztság fölébredt év­százados álmából s most szívvel­­lélekkel siet felszabadítói segítsé­gére. Amíg Csang-Kai-Sekék nem bírnak a maguk parasztságával, a Szabad Kína parasztjai százezer­­számra sorakoznak fel a néphad­sereg mögé. Mindezen cseppet sem lehet csodálkozni. A Kommunista Párt vezetésével a demokratikus Kína földet oszt üzemeket létesít, is­kolákat, kórházakat varázsol az eddig nyomorúságban tengődő községekbe s még arra is van gondja, hogy minden falunak le­A demokratikus kormányzat azonban nem elégedett meg a ka­tonai sikerekkel: a Kommunista Párt javasla­tára az elfoglalt területeken nyomban felszámolták a nagybirtokrendszert s a­ föl­det kiosztották a nincstelenek, földmunkások és szegénypa­rasztok között. Ez év novem­­gyen szövőgépe és kovácsműhelye. Megalakult a demokratikus görög kormány A­­kínai felszabadító hábor­ú­­val egyidőben Görögországban is folyik a harc. Az amerikai „be nem avatkozás“ itt is maszlagnak bizonyult: az Egyesült Államok pénzemberei a második világhá­ború befejezése után két kézzel kaptak a tengeri hajózásban és kereskedelemben fontos szerepet játszó Görögország után s min­dent elkövettek, hogy szabad és demokratikus államból jól jöve­delmező gyarmattá süllyesszék az országot. Időközben már kiderült, hogy a Görögországnak nyújtott „kölcsön“ fejében majdnem teljes egészében hadianyagot szállítot­tak a népellenes Szofulisz—Calde­­risz kormánynak, „jószívűségük“ ellenében pedig gyorsan megsze­rezték maguknak a tráciai ólom­­bányák, az ezüst- és magnézium­­bányák kitermelési engedélyét. Az ország rabszolgasorba való taszítása azonban nem sikerült az amerikaiak és görög csatlósaik számítása szerint. A Kommunista Párt vezetésével a görög demo­kratikus arcvonal — az agrár­párt, a köztársasági radikálisok, a baloldali liberálisok és a köz­­társasági unió — néphadserege fölvette a harcot a rabszolgatart­­­ókkal s hamarosan súlyos csapá­sokat mért az idegen pénzen tar­tott kormánypárti csapatokra. Tráciában, Macedóniában, Epi­­rban k­enész 61.­lépésre­­ vonul előre a néphadsereg s a felszaba­dító harcok nyomában — éppen­­­úgy, mint Kínában — megsz­­nik az elnyomás, a nagybirtok és a rémuralom. A néphadsereg kezében lévő te­rületeken mindenütt felosz­tották a nagybirtokokat, megszervezték a helyi demo­kratikus önkormányzatokat és bevezették a titkos szava­zást. Persze, nem véletlen, hogy ilyen körülmények között mindenütt örömmel várják a néphadsereget s mint hazájába hazatért angol katona kijelentette: „A kormány­­csapatok torkig vannak a háború­val és a szabadságharcosokkal ro­konszenveznek.“ Az Egyesült Államok vezető politikusai ma már kénytelen-kel­­­letlen beismerik, hogy Görögor-I Olaszországban megalakult a népi demokratikus arcvonal Amíg Kínában és Görögország­ban polgárháború folyik a népi uralom megteremtéséért, addig Olaszországban békes úton is egyre erősödik a demokratikus erők frontja. Az elmúlt vasárnap Rómában hatalmas gyűlést tar­tottak, amelyen kim­ondották az olasz kom­munista és szociáldemokrata párt egyesülését s ehhez a szövetséghez egyhangú hatá­­roza­ttal csatlakoztak a többi demokratikus pártok is. Az arcvonal célja az, hogy egye­sítse azokat az erőket, melyek a nemzet függetlenségéért és a dol­gozók életszínvonalának emeléséért készek küzdeni. A jövő választá­sokon már közös listán indulnak az arcvonal pártjai, hogy — mint a nagygyűlés határozata mondja — vegyesülve a szabadság, a munka, és a béke érdekében, új lendülettel mozgósítsák a tömege­ket az ipari trösztök, a bankok és a földesurak elleni küzdelem­ben“. Nem véletlen, hogy az ország függetlenségét és a dolgozók ér­dekeit védő demokratikus arcvo­nal elnökévé kommunista politi­kust­ választottak. A választás egyhangú volt s előtte az olasz szociáldemokrata párt főtitkára, Nenni rámutatott arra, hogy miért szükséges a két párt egye­sülése. ,,A kommunista és a szo­­ciáldemokrata párt külön-külön nem­ tudja elvégezni azt, amit együttesen elvégezhet.“ Dobozy Imre Bulgária készül a magyar-bolgár segélynyújtási egyezmény megkötésére Trajkov bolgár miniszterelnök­­helyettes bejelentette az agrár­párt kongresszusán, hogy Dimitrov miniszterelnök január közepén Bu­karestbe utazik, a bolgár-román segélynyújtási egyezmény aláírá­sára. Olisev tábornok, a bolgár tervbizottság elnöke hozzáfűzte eh­­hez a bejelentéshez, hogy, Bulgária folytatólagosan hasonló egyezmé­nyeket köt Magyarországgal, Cseh­szlovákiával Lengyelországgal és a Szovjetunióval. Olisev tábornok egyúttal kifejezte abbéli reményét, hogy a „többé,kevésbbé közeli jö­vőben helyreáll a testvéri kap­csolat a függetlenségéért és szabad­­ságáért küzdő görög néppel“. Januárban megkötjük a magyar-lengyel kulturális egyezményt Január 21­-án nagyobb lengyel küldöttség érkezik Budapestre, a magyar-lengyel barátsági hét kere­tében. Ez alakalomal sor kerül a magyar-lengyel kulturális egyez­mény megkötésére is. A lengyel küldöttséget Dr. Skrze­­szowszki Sztaniszláv közoktatásügyi miniszter vezeti, a küldöttség tag­jai pedig: Grosz Viktor meghatal­­mazott miniszter,, Kruczkovszki Leon, a kulturális és művészeti mi­niszter helyettese, Olszevszki Jó­zsef külügyminiszterhelyettes, Tol­­winszki Sztaniszlav varsói polgár­­mester, végül Rabanovszki közle­­kedésügyi miniszter, aki a Lengyel- Magyar Társaság elnöke. A kül­­döttséggel a lengyel irodalmi és művészeti élet vezető személyiségei is fölkeresik a magyar fővárost, valamint öt újságíró, öttagú bá­­nyászküldöttség, öttagú ifjúsági küldöttség, öttagú nőszövetség­i kül­döttség és öttagú rendőrkü­ldöttség. MI TÖRTÉNT A NAGYVILÁGBAN OLASZORSZÁGBAN kiéleződött a sztrájkhelyzet. Ha az utolsó percben nem történik megegyezés, olyan nagyméretű sztrájk kezdődik Olaszországban, amilyen legutóbb Franciaország­ban volt. . * AUSZTRIÁBAN újabb náci szervezkedést lepleztek le. A fegyveres összeesküvés ve­séje egy ismert gráci kereskedő volt.­­ * SPANYOLORSZÁGBAN újra fellángoltak a partizánhar­­cok. A pireneusi szabadságharco­sok titkos rád­ióleadó­ja közölte, hogy a partizánok elfoglalták Sárion helységet, foglyul ejtették Franco katonaságát s nagy meny­­nyiségpi katonai felszerelést zsák­mányoltak. * JUGOSZLÁVIA két háborús bűnös kiadását kö­veteli Olaszországtól. Az egyik Orlando tábornok, jelenlegi olasz hadügyi államtitkár, a másik Ma­rassa belügyi államtitkár. A há­ború alatt az olan fasiszta had­sereg k­ötelékéban mindketten részt vet­tek jugoszláv polgárok le­­gyilkolásában. * FRANCIAORSZÁG reakciós belügyminisztere Jules Moch megtiltotta, hogy a had­sereg és a rendőrség tagjai bal­oldali lapokat olvassanak. * KÍNÁBAN a demokratikus néphadsereg nagy­szabású támadásiba lendült és el­foglalta a kormánypárti csapatok utolsó támaszpontját is. A nép­hadsereg egységei elvágták a Kína fővárosába, Pekin­g­be ve­zető összes vasútvonalakat. • AMERIKA ÚJ ELNÖKVÁLASZTÁSRA KÉSZÜL A választásokon indul Henry Wallace, aki többször felemelte szavát Amerika békét veszélyezte­tő, hódító politikája ellen. Wal­lace mint az amerikai haladó pol­gárok pártjának, a harmadik párt­nak az elnökjelöltje vesz részt a választásokon. * BOMBAYBAN India legnagyobb kikötő­városá­­ban hétfőn egymillió munkás lé­pett sztrádába, hogy tiltakozzék a kormány bérpolitikája ellen. „Csak­“ 12 felesége volt Egy ifitom­ legöregebb enta herének Az angol rádió jelentése szerint az egyiptomi hatóságok felkutat­ták az ország legöregebb állam­polgárát. Álhapos sejk 136 éves. Újságíróknak kijelentette, hogy keveset dohányzik, nem iszik és­­ csak 12 felesége volt.

Next