Szabad Föld, 1954. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1954-01-03 / 1. szám

V (Folytatás a 3. oldalról) hogy minden ipari növény őszi szán­tásba és ősszel trágyázott talajba ke­ A gyümölcs- és szőlőtermelés fejlesztéséről ország kiváló lehetőségekkel­­ a gyümölcs, és szőlőter­­­sztéséhez. Kiváló minőségű­­ és jó minőségű bort tudunk Lehetőségünk van arra, hogy él, szőlőből, borból hazánk szükséglete­tek kielégítése m­el'*­! Mentesen növeljük exportun­t­é­zzel lehetővé tegyük olyan nv-- grvb­ altjai a-na le­rvízm­á­sét, dolgozóink iparcikkekkel való­jának megjavítása érdekében szűk ég*, ek.­­­ölcsfaállomány jelenleg mint­egy 32 m­illió. Az ország egy lakosára alig tő, mint 3 darab gyümölcsfa jut.­­ szükség van tehát gyü­­mö­lc-lományunk növelésére. A jó gyümölcsfásítás megindí­tása. Az elkövetkező hat év alatt gyümol­­aállományunkat 15 millió­val akar­uk növelni, a rendes után­pótlás mellett. A gyümölcsfásításban nagy szerepet kell adni a helyi kez­deményezéseknek; gyümölcsfákat kell ültetni tereken, utak mentén, házak körüli kertekben. A helyi tanácsok egyik legfontosabb és egyben legszebb feladata, hogy szervezzék és vezessék a gyümölcsfásítási munkálatokat és kötelességüknek érezzék községük gyü­mölcsön ásásának megjavítását. A gyümölcstermelési színvonal eme­lése és a gyümölcsexport növelése ér­dekében nagy jelentősége van össze­függő, úgynevezett üzemi gyümölcsö­sök telepítésének. Jelenleg gyümölcs­­faállományunknak mindössze 20 szá­zaléka van üzemi gyümölcsösökben. Üzemi gyümölcsösöket nem a leg­jobb szántóterületeinken kell létesíte­­nü­nk, hanem elsősorban a homokon, és ott, ahol a szántóföldi termelésnek akadálya van, a talaj viszont gyü­mölcstermelésre megfelel és a gyü­mölcs jó hozamot hoz. Például az őszibarack- és mandulatermelésre ki­válóan alkalmas a kopárosok egy ré­sze. Üzemi gyümölcsösök létesítésére je­lentős támogatást kell adni. A termelő­­szövetkezetek — figyelembe véve, hogy a­ gyümölcsös a fajtától függően, csak több év múlva hoz hasznot — a tele­­pítésbe­­rtöntő, támogatást kapnak. Nagy területeken kell létesíteni gyü­mölcsösöket az állami gazdaságokban is. A gyümölcs­telepítési programm­ot úgy akarjuk végrehajtani, hogy ez­zel nemcsak mennyiségben nö ne­­vekedjék a gyümölcsfaállotmány, hanem minőségben is, azaz a legjobb gyümölcseinket, és azok­ból is a legjobb fajtákat szaporítjuk el. E cél elérése érdekében ki kell ter­jeszteni a faiskolai hálózatot, és azt úgy kell fejleszteni, hogy 1956-ban a faiskolák már évi négymillió csemetét tudjanak előállítani. Nagy feladataink vannak a szőlőter­melés színvonalának emelésében is. A legfőbb feladat itt a meglévő szőlőte­rületeink felújításai, a kipusztult tőkék gyors pótlása. A jelenlegi begyűjtési rendszer eb­ben érdekeltté tesz minden termelőszö­vetkezetet és egyénileg gazdálkodó dol­gozó parasztot, a pótlás után ugyanis jelentős begyűjtési kedvezmény jár, jóllehet ez nem jelent semmiféle ter­méskiesést, sőt, megteremti az alapját a­ szőlő termőképessége gyors növelé­sének. Komoly erőfeszítéssel az elkö­vetkező három évben szinte teljes egé­szében pótolni tudjuk egész szőlőterü­letünkön a tőkehiányt. Ugyanakkor hozzáfogunk új szőlőterületek létesíté­séhez is, részben a duna-tiszaközi ho­mokon, ahol a további szőlőtelepítések­re nagy lehetőségek vannak, és ahol a szőlő különösen bő termést ad, és emellett a történelmi szőlővidékeken, mindenekelőtt Tokaj és Badacsony vi­dékén. Emellett mindenütt, ahol a szőlőtelepítés előfeltételei megvannak, főleg olyan területen, ahol a mezőgaz­dasági művelés eredményesen nem foly­tatható, támogatni kell a termelőszö­vetkezetek és a dolgozó parasztok tö­rekvését új szöl­őtelepek létesítésére. A szőlőt telepítő gazdáknak, s ter­melőszövetkezeteknek államunk azzal is segít, hogy az új telepítésű szőlőte­rület négy évig teljesen mentes a bor-, termény- és állatbeadás alól. Az elmúlt években a gyümölcs és szőlő termésátlagait csökkentette az, hogy nem gondoskodtunk elegendő mennyiségű növényvédekező szerről nagy hiány volt rézgálicban, nikotinos permetezőszerben stb. Érvényesült olyan helytelen elgondolás is, hogy ezeket a termeléshez nélkülözhetetlen anyagokat csak azok kaphatják meg, akik termékeik egy részének átadására szerződést kötöttek. Ezt a módszert, mint teljesen helytelent, el kell ítélni, a gyümölcs- és szőlőtermeléshez szükséges minden anyagot, a réz­­gálicát, a szőlőkarót, háncsot és egyéb anyagokat, szabadon kell a termelők rendelkezésére bocsátani, a kereskedelmi hálózaton, elsősorban a földművesszövetkezeteken keresztül. Ezeket az anyagokat biztosítani kell még komoly áldozatok, még import árán is.­­ Hazánk mezőgazdaságának feleme­léséhez szorosan hozzátartozik gyü­mölcs- és szőlőtermelésünk felvirágoz­tatása, ezért mindent el kell követni gyümölcs-, szőlő- és borgazdaságunk gyors rendbehozására és továbbfejlesz­tésére. 4 Szabad Föld Hegedűs András elvtárs beszéde a Központi Vezetőség ülésén dolgozó parasztok és termelőszövetke­zetek szarvasmarháikat megjavítva vagy felhizlalva adják át vágásra és ezzel a vágási súlyt darabonként rö­vid idő alatt legkevesebb 1 mázsával felemeljük. Ezen reális célkitűzésnek az elérése — az összlakosságot és még a csecsemőket is figyel­embe véve — közel 4 kilogrammal emeli az elfo­gyasztható hús mennyiségét. E cél elősegítése érdekében a szarvasmarha­­felvásárlás és vágások zömét az ed­digitől eltérően a nyári és késő őszi időszakra kell helyezni,­­hogy a dol­gozó parasztság olcsó takarmánnyal tudja szarvasmarháit feljavítani. A tejbegyűjtés új rendszere lé­nyegesen megnövelte a tehéntar­tásban mind az egyéni parasz­tok, mind a termelőszövetkezetek érdekeltségét. A szarvasmarhatenyésztésben a le­hetőségeket növeli az, hogy kiváló ha­zai szarvasmarhafajtával rendelke­zünk, az ú. n. magyar tarkával, ame­lyik megfelelő tenyésztői munka mel­lett sok és magas zsírtartalmú tejet és ugyanakkor jó minőségű húst is ad. Fontos feladat ennek a fajtának to­vábbfejlesztése és jó tulajdonságai ki­bontakozásának elősegítése. Szarvasmarhaállományunk minősége további javításának célja a tejhozam növelése és a tej zsírtartalmának emelése. A magyar tarka olyan fajta, amely­nek szinte minden egyes egye­de képes jó takarmányozás mellett 3000 liter tejet adni, mégis országos átlagban a mi tehénállományunk évente átlagosan csak 1400—1600 liter tejet ad. A tehe­nek takarmányozásán és gondozásán múlik az, hogy ezen a helyzeten vál­toztassunk és ugyanezzel az állomány­­nya­l is sokkalta több tejet termeljünk. A tejhozamok átlagosan 500 literrel való emelése, ami a takarmány­alap megszilárdítása esetén 2-3 év alatt elérhető, már lehetőséget ad arra, hogy a városban és faluban igazi tejbőséget teremtsünk, mert így megkétszerezhető az áruforgalomba kerülő tej mennyi­sége. A tenyésztési munka fejlesztése érde­kében ki kell szélesíteni a törzsköny­vezést és be kell vonni nemcsak az ál­lami gazdaságok és termelőszövetkeze­tek, hanem az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok teheneit is, és a törzskönyvezett tehenek számát 2—3 év alatt legkevesebb 100.000-re kell emel­ni. A törzskönyvezett, azaz a legjobb minőségű tehenek számlára kell bizto­sítani a legjobb előfeltételeket, így el­sősorban megfelelő mennyiségű takar­mányt. Helyre kell állítani a virágzó szarvas­marhalén­yesztést Somogy me­gyében a Kapos-völgyében, Tolna me­gyében Bonyhád vidékén, Győr-Sopron megyében Moson környékén és a Rába­közben. A lótenyésztés fejlesztése érdekében elsősorban is azt a nézetet kell fel­számolni, amely szerint a gépesítés csökkenti a lótenyésztés fontosságát és megengedhetővé teszi a lóá­llomány lé­nyeges csökkentését is. Sok tapasztalat mutatja azt, hogy a mezőgazdaság intenzivitásána­k növelé­se, a haszonállatá­llomány emelkedése még magasfokú gépesítés mellett is nemcsak hogy feleslegessé nem teszi a jelenlegi lóállomány fenntartását, hanem még­­annak bizonyos növelését is megköveteli. Lóál­lományunk fejlesztésénél az ál­lományt számbelileg nem kell lényege­sen növelni, hanem a minőség további javítására kell törekedni. A magyar lótenyésztés méltán jóhírű, tenyészté­sünk és lóá­llományun­k minőségileg el­érte a felszabadulás előttit, lovaink többsége húzóképességben is, gyorsa­ságban is megfejelő állapotban van. Lót­en­yeszt­ésünkben nagy gondot kell fordítani ménál­lományunk további javítására, és a kamcaállomány na­gyobb arányú csikóztatá­sára; jelenleg ugyanis kancalá­l­lományunkna­k orszá­gosan mindössze 30,9 százaléka ad évente csikót Ezen százalék felemelése 5 százalékkal — mely nem lehetetlen­ség — évente több mint 10.000 darab csikóval jelentene többet, amely mind az állomány emelése, mind export szempontjából nagy jelentőséggel bír. Ennek elősegítésére kormányunk elengedi az adót a kancák után azon évben, amelyben csíkoznak, a törzskönyvezett kancák után pe­dig két évre. Az ország lakosságának hússal és zsiradékkal va­ló ellátásában, a legna­gyobb jelentősége a sertéstenyésztés­rül jön. Ez nemcsak több nyersanya­got jelent a könnyű- és élelmiszeripar számára, hanem egyben növeli az egész mezőgazdaság kulturáltságát, közvetve kihat a kenyérgabona és a takarmányfélék terméshozamára is. nem van, mely a hússzükségletek ki­elégítésében jelenleg lényegesen na­gyobb helyet foglal el, mint a szarvas­marha, közel kétszerese annak. Ser­tésállományunk fejlesztésénél a vágási átlagsúly növelése mellett a legdön­tőbb a takarékos takarmányozás, hogy minél kevesebb és olcsóbb takar­mányból minél több húst és zsírt tud­junk előállítani. Ezen cél elérése érdekében tovább kell javítani sertésállományunk minő­ségét, feltétlenül fenn kell tartani és tovább kell fejleszteni, különösen a szaporaság szempontjából a magyar mangalica fajtát, amely sok zsírt ad. Tovább kell fejleszteni a már meg­honosodott nagy fehér hússertést, amely szapora és gyorsan fejlődő. Sertésállományunk alapját a további­akban is e két fajtának kell képeznie. Emellett Bács-Kiskun megye déli já­rásaiban és Szabolcs megye szatmári részében tovább kell fejleszteni és fel kell virágoztatni a Cornwall-tenyész­tést. A tenyésztők több évtizedes tapasz­talatai kétségbevonhatatlanul bebizo­nyították, hogy különböző sertésfajták keresztezéséből származó növendékek sokkal életképesebbek, gyorsabban híz­nak és jobb a takarmányfelhasználá­suk. Ezért szélesen el kel­l terjeszteni nemcsak állami gazdaságokban, és ter­melőszövetkezetekben, hanem az egyé­nileg gazdálkodó dolgozó parasztok­nál is az úgynevezett haszonállatke­­resztezést. Ebből a célból a községek­nek többfajta kant is kell adni. Az állami gazdaságok sertéstenyé­­szeteinek mintegy 50 százalékát foko­zatosan törzs­tenyészetté kell fejleszte­ni, amelyek nemcsak a termelőszövet­kezetek, hanem az egyénileg gazdál­kodók számára is tudnak nevelni te­nyészállatot, kant és kocasüldőt. A juhállomány fejlesztésére mind számbelileg, mind minőségileg nagy gondot kell fordítani és a dolgozó parasztokat az eddiginél sokkalta inkább érdekeltté kell tenni a gyapjútermelésben. * Meg kell szüntetni azt a lehetetlen állapotot, amely most a juhtenyész­tést jellemzi, hogy a juhtenyésztő a tejből — ami a juhnál csak másodter­mék — közel másfélszer annyi jövede­lemre tud szert tenni, mint a főter­mékből, a­­gyapjúból, ezért a gyapjú áráát a jelenlegi 14 forintról fel kell emelni 36 forintra. A juhállományt számbelileg is je­lentősen lehet fejleszteni, éspedig nemcsak ott, ahol nagy kiterjedésű juhlegelők vannak, hanem szinte az ország minden területén, és segítségé­vel állami gazdaságaink, termelőszö­vetkezeteink és egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztjaink olyan takarmány­­nyerési lehetőségeket tudnak kihasz­nálni, amelyet a szarvasmarha vagy a sertés nem hasznosít. Főleg a siló­­zás segítségével nagyobb gondot kell fordítani a juhok téli tartására, mert ez növeli a gyapjúhozamot és a sza­pora­ságot. Az eddiginél sokkal nagyobb gon­dot kell fordítani a baromfitenyésztés fejlesztésére is, és ennek érdekében meg kell növelni a keltetőkapacitást és még 1954-ben 11 millió naposcsibét kell eladni az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztoknak, termelőszövet­kezeteknek és a városi lakosoknak. A tyúkféléken belül a főirányt a magyar sárga és a magyar fehérfaj­tákra kell venni, mert ez a két fajta a magyar viszonyokhoz jól alkalmaz­kodó, és jó gondozás, tenyésztés mel­lett megfelelő mennyiségű tojást, és ugyanakkor jó húst ad. Váradok körüli termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban létre kell hozni — ki­zárólag tojástermelés céljából — nagy léghoritenyészeteket is. Az ország lakosságának hússal való ellátásában a haltenyésztésnek száza­lékosan jelenleg kicsiny a szerepe, de fejlesztésére nagy lehetőségekkel ren­delkezünk, ezért, nem hanyagolhatjuk el az állattenyésztésnek­ ezt az ágát sem. Állami segítséggel és támogatás­sal 1956-ra a tógazdaságok területét a termelőszövetkezetekben a jelenlegi 500 kh-ról mintegy 6500 kh-ra emeljük fel és továbbfejlesztjük az állami tó­gazdaságokat is. Ezzel az összhalho­­zam 1956-ra országosan el kell, hogy érje a 200.000 mázsát, ami a jelenle­ginek négyszerese. Összefoglalva: Az állattenyésztésen belül a­­ő feladat a hozamok növelé­se, hogy hússal, zsírral, tejjel, tojás­sal kielégítően tudjuk ellátni lakossá­gánál. VI. A burgonya- és zöldségtermelésről A mezőgazdaság egyik legfontosabb feladata, hogy nagy mennyiségben ter­meljen burgonyát és zöldségféléket és ezzel biztosítsa a lakosság zavartalan és bőséges ellátását e fontos élelmiszer­­cikkekben. Burgonyatermelésünk egész mező­­gazdaságunkon belül talán a legelha­nyagoltabb és legelmaradottabb. Burgonyából hazánkban a felszaba­dulás előtt is hallatlanul alacsony ter­mésátlagok voltak. 1930—1940 között a kát. holdankénti átlag mindössze 38 % volt. A felszabadulás után a burgonya­­termelésben lényeges változás nem kö­vetkezett be, ez évben pedig viszony­lag jó időjárás mellett is a kát, holdan­kénti termés mindössze 60 g, ugyanak­kor a burgonya vetésterülete a felsza­badulás előttihez képest egyéb növé­nyek, elsősorban az ipari növények ja­vára csökkent. A lakosság zavartalan burgonyaellá­tásának biztosítása érdekében csak a városi lakosság ellátására, tehát a be­gyűjtési kötelezettség teljesítésére és szabadpiacra, legkevesebb 60.000 va­gon burgonyát kell termelnünk, ami az eddigi átlagnak közel a kétszerese. E cél elérése érdekében burgonya-vetésterületünket vala­melyest növelni is kell, a fő feladat azonban a burgonyatermelés rend­kívüli elmaradottságának gyors fel­számolása. A mi viszonyaink között a burgonya­­termelés elmaradottságát mindenekelőtt a vetőgumó leromlása okozza; mint Liszenko akadémikus kimutatta, a ha­zánkhoz hasonló vidékeken a Szovjet­unióban is nagyon gyorsan, szinte egyik évről a másikra bekövetkezik a vetőgumó leromlása, amit a legcélsze­rűbben a vetőgumó nyári vetésiben való megtermelésével lehet megakadályozni. A burgonyánál sokkal inkább, mint bármely más kultúránál, nagyobb gon­dot kell fordítani a vetőgumók fejaví­­tására és rendszeres cseréjére,­­az egész vetésterületen. Ehhez azonban nagyon sok vetőgumó kell, hiszen csak 1 kát. hold burgonya elvetéséhez a mi viszo­nyaink között kát. holdanként legalább 12—18 g szükséges. Emiatt a vetőburgonya cseréjét nem lehet úgy megoldani, mint a gabonáét. A dolgozó parasztok és a termelőszö­vetkezetek számára nem az egész ve­tésterületükre, hanem annak csak egy részére tudunk biztosítani egy-egy arányban minőségi vetőgumócserét. A termelőszövetkezetek és az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok a saját gazdaságukban termeljék tovább ezt, és így biztosítsák teljes területükre szük­séges vetőgumót. Ezt a cserét úgy kell kifejleszteni, hogy 4 évenként az ország vetőburgo­­nyai szükséglete felcserélhető legyen. A kísérleti gazdaságoknak és a vetőbur­gonya termelést végző állami gazdasá­goknak fontos feladataik, hogy olyan minőségű burgonyát állítsanak elő, amely két, holdanként legkevesebb 100 mázsa termést hoz. A vetőburgonyacsere természetesen nem oldja meg az egész burgonyater­melés felemelésének kérdését. Szükség van arra is, hogy a burgonyatermelés fejlesztésére és ezen belül elsősorban a négyzetes fészkes ültetési módszer elterjesztésére. Pártunk és kormányunk előtt ha­laszthatatlan feladat a zöldségtermelés fejlesztése. Ezen kérdés megoldásai szempontjából miindenekelőtt hathatós intézkedéseket kell tenni a zöldségter­melésnek a­ múltban már kialakult kör­­zetei továbbfejlesztése érdekében, így tovább kell fejleszteni a makói körzetben a hagyma, a kalocsaiban, szegediben a paprika stb., a szabolcsi­ban a káposzta, a szigetköziben és a főváros környékén, valamint a nagyobb ipari városok körül a zöldségtermelést. Ezekben a körzetekben a párt- és tanácsszervek en­ek legfontosabb feladata a zöldségtermelés támogatása. E kér­dés megoldására kell mozgósítani a körzetek gépállomásait is, ellátva őket speciális gépekkel és a­ zöldségterme­léshez értő szakemberekkel. A zöldségtermelés fejlődését erősen gátolta a Mezőker létrehozásával meg­szervezett zöldségfelvásárlás. Ez a szervezet teljesen összpontosította a zöldségtermelés forgalmát, megakadá­lyozta, hogy a zöldségtermelés terüle­tén a falu és a város között egészséges áruforgalmi kapcsolat jöjjön létre. E hiba kiküszöbölése érdekében meg kell könnyíteni a zöldségfé­lék felhozását a városba. Ebbe a feladatba be kell vonni a földmű­vesszövetkezeteket, amelyek különböző formákban, rész­ben mint felvásárlók, részben mint bizományosok, foglalkozzanak a zöld­ségfélék értékesítésével. Mindezekkel az intézkedésekkel biz­tosítani kell, hogy az 1953-as évben elkövetett hibákat kiküszöbölve, váro­saink lakossága már az 1954-es évben kielégítő mennyiségben jusson jó minő­ségű burgonyához és zöldségféléhez. Az ipari növények, de ugyanúgy a zöldségfélék, takarmányfélék egy része is gondos növényápolási munkát, több­szöri kapálást igényel. Jóllehet, ezt minden termelő tudja, mégis szinte minden évben súlyos mulasztásokat követünk el. Ezért erre a jövőben sok­kal nagyobb gondot kell fordítani, mert enélkül nagy befektetéseink nem éreztetik kellőképpen hatásukat a ter­méshozamokban. VII. VIII. Az állattenyésztés fejlesztéséről Népünk élel­miszercikkekkel való ellátásában a kenyérgabona után a legnagyobb jelentősége az állatte­nyésztésnek van, mert az élelmiszer­­cikkek között fontosság szempontjá­ból a kenyér után közvetlenül az ál­lattenyésztés termékei, a hús, a zsír, a tej, a tojás következik, ugyanakkor az állattenyésztés jelentős nyersanya­got szolgáltat a könnyűipar számára is nyersbőrt, gyapjút stb. Országunk állatállománya felsza­badulás után gyorsan fejlődött. Dol­gozó parasztságunk, termelőszövetke­zeteink és állami gazdaságaink dol­gozói erőfeszítésének eredményeként állatállományunk jelenleg nemcsak el­éri, hanem meghaladja a felszabadu­lás előttit. A hozam azonban hallat­lanul alacsony: az állatállomány szá­mához képest kevés húst kapunk a szarvasmarha- és sertéstenyésztésből, kevés tejet tehénállományunkból. Számbelileg ugyanannyi állatlétszám­­mal, ugyanazon fajtákkal a hozamo­kat legalább 50 százalékkal tudnánk emelni a takarmányozás és gondozás megjavításával.­­ Miért van ez? A legfőbb oka az, hogy nem rendelkezünk szilárd ta­karmányalappal, de hozzájárul eh­hez az is, hogy az állattenyésztés fejlesztésében a termelőszövetkezetek és az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok kevésbbé voltak érdekelve, mint a növénytermelés egyes ágaza­taiban. Különösen áll ez a szarvas­marhatenyésztésre, amely jelenleg a legelmaradottabb tenyésztési ág, el­sősorban azért, mert ezen a területen sértettük meg a legdurvábban az egyénileg gazdálkodók és a termelő- szövetkezeti tagok­­egyéni érdekeltsé­gét. A szarvasm­a­rha tenyésztők a sza­badon vágásra átvett szarvasmar­háért mindössze 0,50 Ft-tal kaptak többet, mint a beadási kötelezettség teljesítésében átvettért. Ez nem kész­tette a dolgozó parasztokat arra, hogy a:~ inUA\s e-7 -irv»c mst­rhá iillj»t »7 átlagos vágási súly évről-évre csök­kent és ez soktízezer mázsával csök­kenti a szarvasmarha tenyésztésből nyert húshozamot. . Különösen súlyos hibák voltak a te­héntartás körül, amit mutat az is, hogy össz szarvasmarhaállományunk növekedése mellett a tehénállomány elmaradt; míg az össz szarvasmarha­­állomány 354.000-rel meghaladja az 1938-ast, addig a tehénállomány ép­pen csak eléri. A tehénállomány fejlő­dését elsősorban az­ akadályozta, hogy a tejbegyűjtés kivetése tehenenként történt, függetlenül a föld nagyságá­tól és egy-egy tehénre a tejbegyűjtési kötelezettség viszonylag magas — öt­hatszáz liter volt. A minisztertanács rendeletei ezeken a súlyos hibákon részben már segí­­tettek, így jelenleg a treadási árnál lé­nyegesen magasabb, több mint három, szoros a szabadfelvásárlási ár és ez a minőségtől függően még magasabb­­ is lehet. * Párt- és tanácsszerveinknek min­­t Vmrrtni­ót azért. hogy * ­ IX. A mezőgazdasági refiikák gépesítéséről A mezőgazdasági termelés alá­nos felemelése a talaj termőképessé­gének fokozása, az állattenyészés ho­zamának növelése nagy mértékben a gépesítés színvonalánk emelésétől függ­ Mindazok a jenszabályok, melye­ket a mezőgazdasági termelés érdeké­ben alkalmazni akarunk, a mező­­gazdaság intenzívebbé tételét jelentik és egyben növelik a munkaerőszük­ségletet. Mezőgazdaságunkban vi­szont jelenleg is nagy a munkaerő­­hiány, mert az elmúlt években a vá­rosba, az iparba soktízezer mező­gazdasági dolgozó ment el. Ezen kérdésnek egyetlen megoldása a mezőgazdasági munkák gyors gé­pesítése,­­ mert ez megsokszorozza a munka­ termelékenységét és egyben könnyebbé teszi a mezőgazdasági munkákat, amelyek közismerten a legnehezebb munkák közé tartoznak. A mezőgazdaság gépesítésének ter­vezett üteme az elkövetkező három évben átlagosan évente mintegy 160 ezer mezőgazdasági dolgozó munka­erejét pótolja. Ez tehát annyit je­lent, mintha 1956 végéig a mező­­gazdaságban dolgozók számát 180 ezerrel növelnénk. Ez a gépesítés a­­.Folytatás az 5. oldalon)

Next