Szabad Föld, 1956. július-december (12. évfolyam, 27-48. szám)

1956-07-01 / 27. szám

KREYBIG LAJOS Világhírű talajtudósunk, Kreybig Lajos váratlanul elhunyt. Távozásá­­val nagy veszteség érte tudományos életünket, a magyar mezőgazdaságot, a magyar szakembereket, akik nem­csak mint tudóst, hanem mint jóba­rátot is becsülték és szerették. Kreybig Lajos munkás­­élete pél­daképe a hazáját szerető tudós éle­tének. 1879. december 23-án született Nagyszebenben. Apjáéhoz, a magas­rangú katonatisztéhez hasonlóan in­dult az ő pályafutása is. A bécsi ka­tonai akadémián tanult, majd meg­szerezte a budapesti Műegyetemen a vegyészmérnöki és gépészmérnöki ok­levelet. Nagy tudását és felkészült­ségét a talajtan és agrokémia tudo­mányának szentelte. Munkásságára a külföldi tudományos körök már az első világháború után felfigyeltek. Itthon azonban alig ismerték a mű­trágyázás, trágyázás, a talajtérképe­zés kérdéseiben kifejtett haladó esz­méit. A második világháború után, fiata­lokat megszégyenítő mozgékonyság­gal látott hozzá ismét alkotó munká­jához. 1946-ban adta ki „Mezőgazda­­sági természeti adottságaink“ című kitűnő könyvét. 1950-ben a magyaror­szági talajok térképezése terén kifej­tett munkásságáért megkapta a Kos­­suth-díj ezüstfokozatát. 1954-ben a Magyar Tudományos Akadémia leve­lező tagjai sorába választotta. Ugyan­ekkor megkapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendet. Még ebben az évben az „Agrotechnika tényezői és irányelvei“ című gyakorlati és tudo­mányos könyvéért a Kossuth-díj aranyfokozatát kapta meg. 1955-ben a Magyar Tudományos Akadémia ren­des tagjai sorába választotta. Kreybig Lajos a tudományos prob­lémákat mindig a gyakorlat szemszö­géből vizsgálta és minden tudomá­nyos megállapítását igyekezett a gya­korlattal szorosan összekapcsolva bi­zonyítani. Idős kora ellenére fáradha­tatlanul járta az országot, gyakran tanácskozott a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok szakembereivel, egyszerű dolgozóival. Dolgozott az utolsó percig és ami egy alkotó embernek legnagyobb elis­merése és kiharcolt igazának bizonyí­tása lehet, megérte munkájának gya­korlati beteljesülését: kialakultak és kialakulóban vannak hazánkban azok a szocialista nagyüzemek, ame­lyek az ő talajtérképezési és agro­technikai kutatási alapján építik fel növénytermesztésünket. Kreybig Lajos neve elválaszthatat­lanul összekapcsolódott a magyar me­zőgazdasággal. Az egyszerű dolgozók és a szakemberek nem felejtik el ked­ves alakját, amint sürgető türelmet­lenséggel ostorozza a hibákat és ta­nít a helyes talajművelés módszerére. Úgy emlékezünk rá vissza, mint fá­radhatatlan tudósra, a dolgozó pa­rasztok munkáját becsülő és szerető kiváló szakemberre. Még 1956-ban az országgyűlés elé kerül a területrendezési javaslat A Budapesti Pártbizottságnak az elmúlt hónapban tartott aktívaérte­kezletén Rákosi Mátyás elvtárs a Politikai Bizottság nevében azt ja­vasolta, hogy: „meg kell vizsgálni a megyék és járások jelenlegi beosztá­sát és csökk­enteni kell számukat"­. A Minisztertanács már megkezdte a területrendezési javaslatok kidol­gozását. Ezzel kapcsolatban Apró Antal elvtárs, a Minisztertanács el­nökhelyettese, a területrendezési kormánybizottság vezetője nyilatko­zott a Szabad Nép szerkesztőségének. Apró elvtárs rámutatott arra, hogy a kormány által az utóbbi he­tekben hozott határozatok az állam­­apparátus egyszerűsítésére és a taná­csok hatáskörének növelésére, csak úgy valósíthatók meg, ha az eddigieknél nagyobb területű megyéket, járásokat hozunk lét­re. A szocialista államigazgatás alap­pillérei a járási szervek, ezt az elvet azonban a sok kis járás miatt nem tudtuk eddig érvényesíteni. Azáltal, hogy egyes járások és megyék meg­szűnnek a területrendezéssel, lehető­ség nyílik a községek és járások ha­táskörének növelésére. Ez az intéz­kedés megköveteli majd, hogy a ta­nácsok végrehajtó bizottságának ap­parátusát jól képzett szakemberekkel erősítsük meg. Az így megerősített tanácsoknak, mint az államhatalom helyi szerveinek sokkal nagyobb szerepük lesz, s üléseiken sokkal több ügyben dönthetnek, mint eddig. A területrendezés előkészítését kormánybizottság végzi az illeté­kes megyei és járási szervekkel együttesen, így tehát a helyi elgondolások és sajátosságok is érvényesülhetnek a kormánybizottság munkájában. A megyék és járások területének kialakításáról — mondotta Apró An­tal elvtárs — az országgyűlés dönt. A bizottság munkáját előreláthatólag augusztus végére fejezi be, s utána a kormány az országgyűlés elé terjeszti javaslatait. Amennyiben az ország­­gyűlés elfogadja ezeket a javaslato­kat, az új államigazgatási határokra vonatkozó törvény a következő költ­ségvetési év kezdetével, 1957. január 1-vel életbe lép. A területösszevonás során jelentős számú munkaerő szabadul fel. De ezeknek a dolgozóknak elhelyezése, további munkája a népgazdasági terv keretein belül biztosítható. Akik eddig példásan, kellő poli­tikai és szakismeretekkel végez­ték munkájukat, a megnöveke­dett hatáskörű megyékhez, illet­ve járásokhoz kerülnek. De bizonyos, hogy az egyszerűsítés során lesznek olyan dolgozók, akik­nek a termelésben kell elhelyezked­ni­ük. A területrendezéssel sok épület is felszabadul majd, ezeket az épülete­ket lakások, iskolák, napközi ottho­nok és óvodák céljaira használják majd fel. Rövidesen befejezik Békés megyében a felhőszakadások miatt keletkezett belvizek levezetését (Kiküldött tudósítónk telefonjelen­tése.) A közel egy hétig tartó esőzés kö­vetkeztében Békés megyében mint­egy 50 ezer holdon áll a víz, ebből 34 500 hold bevetett terület, 10 ezer hold legelő és rét, ötezer hold beve­tetlen szántó és 500 holdnyi lakóterü­let mintegy 25—30 tanyával. A gyulai Vízügyi Igazgatóság nyomban megkezdte a belvizek le­vezetését, 32 egyhelyben dolgozó és 64 hordozható szivattyú segítségével. A vízzel borított területeken 6—8 mérnök irányításával 600 munkás dolgozik, a szivattyúknál és a leve­zető csatornáknál éjjel-nappal folyik a munka. Ennek nyomán június 25-én estig a vízborított területnek már több mint kétharmad részét si­került mentesíteni, s ha az időjárás engedi, 2-3 nap alatt levezetik az összes belvizet. Készségesen vesznek részt a Víz­ügyi Igazgatóság hatalmas munkájá­ban a községi tanácsok és a dolgozó parasztok is. A hordozható szivattyú­kat az ő bejelentéseik alapján viszik azonnal oda, ahol legveszélyesebb a helyzet. De sajnos vannak olyan köz­ségek is — Körösladány, Dévavá­nya, Gyoma és mások —, ahol a dol­gozó parasztok egy része csak a Víz­ügyi Igazgatóságtól várja a víz leve­zetését még akkor is, ha maguk is le tudnák engedni a vizet a levezető csatornákba. Ez nemcsak érdeke minden termelőnek, hanem a fenn­álló rendelkezés értelmében köteles­sége is. Azokon a kapás területeken, ahol csak 1—2 napig állt a víz, a vetések nem szenvedtek nagyobb kárt. A nö­vények életben maradtak, s a föld megszikkadása után azonnal hozzá kell látni a kapáláshoz, hogy az ösz­­szetömődött talajba mielőbb levegő kerülhessen. Így a termés nagyobb részét sikerül megmenteni, a kár nem lesz több 25—30 százaléknál. A jelenlegi szeles időjárás igen kedvező, mert nem engedi felmele­gedni a vizet és így biztosítja a nö­vények életét. Az agronómusok meg­vizsgálták azokat a vetéseket, ame­lyek még most is víz alatt állnak, s ahol nincs semmi remény arra, hogy a vetés megmaradhat, ott ki­szántat­ják, helyébe pedig másodveté­sű növényt vetnek az érdekelt gaz­dák. Z. Gy. HOL VAN A BAJOK GYÖKERE A JEGESPUSZTAI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN? Keveset írtunk róla eddig és mégis sokan tudják, hogy az állami gazda­ságok egy része évről évre súlyos milliókat fizet rá a gazdálkodásra. Honnan ered a ráfizetés? Vannak, akik a ráfizetést azzal magyarázzák, hogy a termelési költségek nincsenek arányban az átvételi árakkal. De hogy miért olyan magasak a terme­lés költségei egy jó földdel rendel­kező és korszerűen gépesített állami gazdaságban — amilyen többek kö­zött a segespusztai gazdaság is — annak már sem a megyei igazgató­ságon, sem az Állami Gazdaságok Minisztériumában nem nagyon néz­nek a végére. Az ellenőrök és revizorok (akik sok esetben egymásnak adják a gaz­daságok irodáinak kilincsét) nem egyszer csak a jelentésekben, az ügy­viteli könyvekben és a számlákban bogarásznak. Közben nem veszik, és nem is vehetik észre, hogy nem csu­pán a gazdaság könyvelésében akad­nak hibák. Hibás és túlságosan bü­rokratikus az a módszer is, ahogy az állami gazdaságokat felülről keze­lik: ügyintézésüket apróra előírják, gazdálkodásukat gúzsba kötik. Ez a magyarázata annak, hogy a Jeges­pusztai Állami Gazdaságban — ahol az elmúlt héten jártunk — lépten­­nyomon belebotlottunk a bürokrácia útvesztőjébe és a józan ész követel­ményeit szinte sutbavető jelensé­gekbe. Túl sok az irányító Erről így foglalja össze vélemé­nyét Pintér Ferenc központi majo­rosgazda, aki 10 és egynéhány évvel ezelőtt is ott dolgozott, ahol most: Jegespusztán. — Az isten se tudná szám­on tar­tani, hányszor virrasztanak kimuta­tások, jelentések és utasítások fölé görnyedve az irodaiak. Annyi azon­ban bizonyos, hogy mikor még az uraságé volt Jegespuszta, tizedét sem kellett írkálni, mégis számot tudtunk adni mindenről. Abban az időben 1700 kát. holdra rúgott a jegespusztai határ, s a gaz­daságot egy intéző, egy ispán, meg egy magtáros igazgatta. Most 3564 kát. holdat szántanak, vetnek a Jeges­pusztai Állami Gazdaság traktorosai." De naivság lenne azt gondolni, hogy csupán a terület növekedésének ará­nyában nőtt meg a szakirányítás és adminisztratív munkát végző dolgo­zók száma. A brigádvezetőket és a majorosgazdát is beleszámítva, 15 szakember, továbbá 10 irodai beosz­tott és 17 kisegítő dolgozó munkál­kodik azon, hogy Jegespusztán úgy haladjanak a dolgok, ahogy azt az Állami Gazdaságok Minisztériuma, no meg a gazdaság s a minisztérium közé ékelődő megyei igazgatóság megköveteli. Aki nincs tisztában azzal a bürok­ratikus ügyintézéssel, amely minden állami gazdaságban folyik, az bizo­nyára sokallja, hogy a 266 állandó és 182 időszaki munkást 42 ember irá­nyítja és ellenőrzi. De ha közelebb­ről megnézzük a szakemberek és az irodaink vállára rakott terheket, ak­kor bátran kijelenthetjük: több ez a munka, mint amennyit vasszorgalom­mal napi 8 órás munkaidő alatt in­tézni lehet. Décsi Zoltán főkönyvelő ennek bizonyítására megmutatja azo­kat az útmutatásokat és előírásokat, amelyek alapján az irodában dolgoz­nak. Minden napra jut a jelentenivalókból Zúg a fejünk, miközben feljegyez­zük, hogy a készletgazdálkodáshoz 24, az ügyvitelhez ugyancsak 24, a bérszámvitelhez 21 és a többi föl nem sorolható irodai munkák végzé­séhez összesen 121 féle nyomtat­ványt rendszeresítettek. (Ezek után nem csodálkozunk azon, hogy az első negyedévre rendelt nyomtatványok ára 6100 forintra rúgott.) De ez még nem minden. Külön kimutatást adott ki a minisztérium arról, hogy az év 365 napjában hány jelentést kell küldeni, s a jelentések­nek mikorra kell beérkezni. A júniusi és júliusi jelentési kötelezettségből néhánynak a címét felsoroljuk. íme: Fakitermelési jelentés (kíváncsiak vagyunk, hogy júliusban hol lehet fakitermelést végezni). Beszámolás az ország­fásításról. Bor- és pálinka­készlet jelentése. Állatférőhely jelen­tés. Jelentés az állatállomány korcso­portonkénti megoszlásáról stb. Hogy a különféle nyomtatványo­kat miképpen kell kitölteni, arra külön vaskos könyvet kaptak az irodai dolgozók. Ebben a könyvben a műtrágyázás elvégzéséhez rendsze­resített keretutalvány kiállítását az alábbiakban szabályozzák: „A műtrágyakiszórás bizonylatolá­sául ugyancsak a keretutalványt használja a készletező. Az üzemegy­­ségvezető a bizonylat fejrészében a költségviselő nevét, a tábla számát és az egyes o­sztendók fejrészében a műtrágya falát és a kiszórandó mennyiséget írja be. A naponta kivitt tényleges mennyiségeket a készlet­­kezelő egy-egy sorban f­eljegyzi és az átvételt elismeri.” 1546 munkanorma, de hol vannak az erkölcsi normák? Elolvastuk ezt az útmutatást, de bizony nem lettünk okosabbak. Nem értettünk belőle jóformán semmit. Igaz, azt se értjük, miért kell az ál­lami gazdaságban 1546 munkanor­mát nyilvántartani és alkalmazni. Ez a töméntelen mennyiségű nor­ma bonyolulttá, áttekinthetetlenné kószálja a bérezést és ember legyen a talpán, aki eligazodik ezen a Jeges­pusztai Állami Gazdaság dolgozói közül. A munkanormákat ugyancsak megszabták, de hiányzanak Jeges­pusztán az erkölcsi normák. Hiány­zik a közvagyon megbecsülése, így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy megszaporodtak a lopások. Zár­ni kellene itt mindent: a kovácssze­net, a bognárok részére kiutalt szer­számfát, az építkezésekhez érkező anyagokat. Őrt kellene állítani min­den épülethez, minden lucernakazal­hoz, még talán a dűlőutak mentén álló akácfákhoz is. Itt bizony sok mindent kellene ten­ni a közvagyon jobb megbecsüléséért, de Kóródi Béla igazgatónak is. Koz­ma Zsigmond főagronómusnak is annyi egyéb gondja-baja van, hogy erre már se erejükből, se idejükből nem futja. Nagyon kötik őket az érvényben levő szigorúbbnál szigo­rúbb utasítások, amelyek szinte tel­jesen leszoktatják őket az önálló gondolkodásról. És ha egyszer-más­­szor a maguk józan esze alapján döntenek, önállóan intézkednek, szembetalálják magukat a bizalmat­lanság falával. — Tavaly — mondja Kóródi Béla igazgató —június 27-én megérett az őszi árpánk. Nyomban hozzá is kezd­tünk a betakarításhoz, de ebből ren­geteg kellemetlenség zúdult rám. A járástól kirendelt cséplőellenőröket ugyanis csak június 29-én eskették fel. Emiatt két napig nem volt ,,el­lenőrzés” a kombájn mellett. A „mu­lasztást” a későn érkezett ellenőr je­lentette és utána egymást érték az államügyészségi, a járási tanácsi és a rendőrségi kihallgatások, jegyzőköny­­vek születtek, igazolójelentéseket ír­tam, s mirel tisztázódott az ügyem — idegkimerültséggel kórházba kerül­tem. Jegyzőkönyvekkel nem lehet tetőt fedni Érthető, hogy az ilyen meghurcolá­­sok kedvét szegték a Jegespusztai Állami Gazdaság vezetőinek. De az is éppen úgy elkedvetleníti őket, hogy pénzügyi keret híján szinte ölbe tett kézzel kénytelenek nézni, amint a gazdaságban levő három kombájnt, 16 traktort és a többi drá­ga gépet télen-nyáron ott eszi a rozs­da a gépműhely előtt. Egyszerűen azért,­­ mert a gépszínek elkészítésé­hez nincs pénz. Azaz, hogy kaptak 92 ezer forintos keretet erre a célra. Meg is állapodtak, hogy a Mező­­gazdasági Szerelő és Segédipari Vál­lalat épít egy színt, amelynek ez év március 30ra kellett volna elkészül­nie. De az összeszereléssel nem bol­dogulnak a szerelők, mert az alkat­részeket készítő üzemben elszabták a hullámlemezeket. A félig épített félszer ügyében, rossz nyelvek sze­rint, már annyi jegyzőkönyv szüle­tett, hogy azzal a papírral, amit erre a célra felhasználtak, be lehetne fedni a szín tetejének jelentős részét De nemcsak a gépszínnel vannak így Jegespusztán, hanem hasonló a helyzet a tehénistállóban is. A drága pénzen beszerelt önitatóberendezés összesen két napig működött és a fejőgépek vezetékei is réges-rég fel­mondták a szolgálatot. Azóta se ön­itató, se fejőgép, csak a szerelőválla­lattól jönnek néha körülnézni. Egy­szóval szaporodik a kiszállási költség, de a helyzet marad változatlanul. Azt hinné az ember, hogy ezeket nemcsak az újságíró veszi észre, ha­nem a Jegespusztára gyakran kiszál­­ló ellenőrök is. Nem így áll a dolog. Ott-tartózkodásunk idején ugyanis két revizor böngészte a gazdaság kü­lönféle ügyviteli könyveit anélkül, hogy a gazdaságban körülnéztek vol­na. Pedig nekik is érdemes lett vol­na elbeszélgetni a gazdaság tehené­­szeivel, sertéstenyésztőivel, s ők bi­zonyára elmondották volna, amit előttünk is feltártak: a hizlalásra be­állított sertéseknek néha napokig nincs abraktakarmányuk. Most is babbal hizlalnak és a hízóba fogott jószágok, egy részét 100—120 kilós súlyban kell elszállítani. Több bizalmat, nagyobb önállóságot! Ha a revizorok körülnéztek volna a gazdaság határában, úgy nyilván azt is észrevehették volna, hogy a gönyüi országútról a Jegespusztára vezető dűlőút mentén a lóhere első kaszálását régen behordták — de csak nagyjából. A gereblyézés ott maradt a rendekben, s az esőtől ki­lúgozott takarmányt lassan túlnövi a sar­in. Nem mentjük és nem dicsérjük a Jegespusztai Állami Gazdaság veze­tőit, de úgy érezzük, elsősorban nem ők a hibásak azért, hogy tavaly 2 és fél millió forintot fizettek rá a gaz­dálkodásra, s hogy ez a ráfizetés 1956-ban még nagyobb lesz. A felelősségben osztoznia kell az Állami Gazdaságok Minisztériumá­nak is, ahonnét gúzsba kötik, s a bü­rokratikus ügyintézés huzavonájával keserítik a segespusztai és a többi állami gazdaságot. Éppen ezért lehet Jegespusztán le­­vonni azt az általános tanulságot: a bajok megszüntetése érdekében adja­nak nagyobb önállóságot az állami gazdaságok vezetőinek, vezessék be az önelszámolási rendszert és élvez­­zék a felettes hatóságok nagyobb bi­zalmát azok az emberek, akiket egy­­egy állami gazdaság élére állítana­k, ők pedig jól sáfárkodjanak ezzel a bizalommal. Dancs József ■1», ■­­ C­iaristat ! a községi agroflómusok munkájának megkönnyítésére Tanácsunk munkaértekezletén a következő javaslatokat tettem a köz­ségi agronómusi munka megköny­­nyítésére: □ Mivel sok időt vesz el tőlünk a különböző űrlapok gépelése, jó volna, ha a megyei tanács mező­­gazdasági igazgatósága könnyítene adminisztrációs munkánkon. Felesle­gesnek tartom, hogy a Központi Sta­tisztikai Hivatal által történő ellen­őrzéseket maga az agronómus is el­­emezze. 1­2­­ A kárbecslések és egyéb ki- L­i vizsgálások sokszor azért szen­vednek késedelmet, mert a mezőgaz­dász egyedül nem tud több sürgős dolgot a helyszínen kivizsgálni. He­lyesnek tartanám, ha egyes tanács­tagok is végezhetnének vizsgálatot és ezért napidíjat, vagy egyéb juttatást kaphatnának. A napidíjat az az egyén fizetné, akinek a hibájából, vagy akinek az egyéni érdekéből fontos volt a vizsgálat. Évek óta panaszoljuk a mező­­gazdasági előadókkal együtt, hogy sem védőruhát, sem járművet nem kapunk. Ezer holdakat kitevő te­rületeket gyalog ellenőrizni, sárban, hóban esőköpeny, téli bunda nélkül, nagyon nehéz. Már ebben az évben is változtatni kellene ezen.­­ Gyakorlatilag nem vált be az az intézkedés, hogy a mezőőrö­ket be kell szervezni a vadásztársa­ságokba. Ezért javaslom, hogy enge­délyezzék a mezőőrök fegyverhaszná­­lati jogát. Ez önvédelmük és a haté­konyabb munkavégzésük szempont­jából is fontos volna. Szerintem helytelen volt a tár­mas­szolgálati felelősök megszünte­tése azokban a községekben, ahol községi agronóm­us működik. Szük­ség van rájuk, mert a mezőgazdász sem tud nélkülük a sok növényi kár­tevő ellen hatékony munkát végez­ni. Hasznosnak tartanám e munka­kör visszaállítását úgy hogy közvet­lenül a Növényvédő Állomás irányít­sa a zárszolgálati felelősök munká­ját, de egyúttal segítsenek a községi agronómusnak is. Vámos Sándor községi agronómus, Vácbottyán m Elsők lettek az olvasómozgalomban Iskolánk egyik tanterméből vidám hangok szűrődnek ki. Négy leány és két fiú beszél izgatottan. Azért jöttek össze most, hogy számot adjanak arról: mennyire vették birtokukba a kultúra kincseit, vajon melyikük lesz a József Attila olvasómozgalom győztese? A jobbnál jobb és szebbnél szebb könyvekről folyik a szó. Bemutatják olvasónaplóikat is. S hogy megszerették, barátjukká fogadták a könyveket, azt a Bauer Gizella, Simon Jutka és Kósik Feri mellén csillogó bronzjel­vény is mutatja, ők a győztesek. Domby Vilmos népművelési ügyvezető Hegyhátszentjakab

Next