Szabad Föld, 1956. július-december (12. évfolyam, 27-48. szám)
1956-07-01 / 27. szám
KREYBIG LAJOS Világhírű talajtudósunk, Kreybig Lajos váratlanul elhunyt. Távozásával nagy veszteség érte tudományos életünket, a magyar mezőgazdaságot, a magyar szakembereket, akik nemcsak mint tudóst, hanem mint jóbarátot is becsülték és szerették. Kreybig Lajos munkásélete példaképe a hazáját szerető tudós életének. 1879. december 23-án született Nagyszebenben. Apjáéhoz, a magasrangú katonatisztéhez hasonlóan indult az ő pályafutása is. A bécsi katonai akadémián tanult, majd megszerezte a budapesti Műegyetemen a vegyészmérnöki és gépészmérnöki oklevelet. Nagy tudását és felkészültségét a talajtan és agrokémia tudományának szentelte. Munkásságára a külföldi tudományos körök már az első világháború után felfigyeltek. Itthon azonban alig ismerték a műtrágyázás, trágyázás, a talajtérképezés kérdéseiben kifejtett haladó eszméit. A második világháború után, fiatalokat megszégyenítő mozgékonysággal látott hozzá ismét alkotó munkájához. 1946-ban adta ki „Mezőgazdasági természeti adottságaink“ című kitűnő könyvét. 1950-ben a magyarországi talajok térképezése terén kifejtett munkásságáért megkapta a Kossuth-díj ezüstfokozatát. 1954-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába választotta. Ugyanekkor megkapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendet. Még ebben az évben az „Agrotechnika tényezői és irányelvei“ című gyakorlati és tudományos könyvéért a Kossuth-díj aranyfokozatát kapta meg. 1955-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai sorába választotta. Kreybig Lajos a tudományos problémákat mindig a gyakorlat szemszögéből vizsgálta és minden tudományos megállapítását igyekezett a gyakorlattal szorosan összekapcsolva bizonyítani. Idős kora ellenére fáradhatatlanul járta az országot, gyakran tanácskozott a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok szakembereivel, egyszerű dolgozóival. Dolgozott az utolsó percig és ami egy alkotó embernek legnagyobb elismerése és kiharcolt igazának bizonyítása lehet, megérte munkájának gyakorlati beteljesülését: kialakultak és kialakulóban vannak hazánkban azok a szocialista nagyüzemek, amelyek az ő talajtérképezési és agrotechnikai kutatási alapján építik fel növénytermesztésünket. Kreybig Lajos neve elválaszthatatlanul összekapcsolódott a magyar mezőgazdasággal. Az egyszerű dolgozók és a szakemberek nem felejtik el kedves alakját, amint sürgető türelmetlenséggel ostorozza a hibákat és tanít a helyes talajművelés módszerére. Úgy emlékezünk rá vissza, mint fáradhatatlan tudósra, a dolgozó parasztok munkáját becsülő és szerető kiváló szakemberre. Még 1956-ban az országgyűlés elé kerül a területrendezési javaslat A Budapesti Pártbizottságnak az elmúlt hónapban tartott aktívaértekezletén Rákosi Mátyás elvtárs a Politikai Bizottság nevében azt javasolta, hogy: „meg kell vizsgálni a megyék és járások jelenlegi beosztását és csökkenteni kell számukat". A Minisztertanács már megkezdte a területrendezési javaslatok kidolgozását. Ezzel kapcsolatban Apró Antal elvtárs, a Minisztertanács elnökhelyettese, a területrendezési kormánybizottság vezetője nyilatkozott a Szabad Nép szerkesztőségének. Apró elvtárs rámutatott arra, hogy a kormány által az utóbbi hetekben hozott határozatok az államapparátus egyszerűsítésére és a tanácsok hatáskörének növelésére, csak úgy valósíthatók meg, ha az eddigieknél nagyobb területű megyéket, járásokat hozunk létre. A szocialista államigazgatás alappillérei a járási szervek, ezt az elvet azonban a sok kis járás miatt nem tudtuk eddig érvényesíteni. Azáltal, hogy egyes járások és megyék megszűnnek a területrendezéssel, lehetőség nyílik a községek és járások hatáskörének növelésére. Ez az intézkedés megköveteli majd, hogy a tanácsok végrehajtó bizottságának apparátusát jól képzett szakemberekkel erősítsük meg. Az így megerősített tanácsoknak, mint az államhatalom helyi szerveinek sokkal nagyobb szerepük lesz, s üléseiken sokkal több ügyben dönthetnek, mint eddig. A területrendezés előkészítését kormánybizottság végzi az illetékes megyei és járási szervekkel együttesen, így tehát a helyi elgondolások és sajátosságok is érvényesülhetnek a kormánybizottság munkájában. A megyék és járások területének kialakításáról — mondotta Apró Antal elvtárs — az országgyűlés dönt. A bizottság munkáját előreláthatólag augusztus végére fejezi be, s utána a kormány az országgyűlés elé terjeszti javaslatait. Amennyiben az országgyűlés elfogadja ezeket a javaslatokat, az új államigazgatási határokra vonatkozó törvény a következő költségvetési év kezdetével, 1957. január 1-vel életbe lép. A területösszevonás során jelentős számú munkaerő szabadul fel. De ezeknek a dolgozóknak elhelyezése, további munkája a népgazdasági terv keretein belül biztosítható. Akik eddig példásan, kellő politikai és szakismeretekkel végezték munkájukat, a megnövekedett hatáskörű megyékhez, illetve járásokhoz kerülnek. De bizonyos, hogy az egyszerűsítés során lesznek olyan dolgozók, akiknek a termelésben kell elhelyezkedniük. A területrendezéssel sok épület is felszabadul majd, ezeket az épületeket lakások, iskolák, napközi otthonok és óvodák céljaira használják majd fel. Rövidesen befejezik Békés megyében a felhőszakadások miatt keletkezett belvizek levezetését (Kiküldött tudósítónk telefonjelentése.) A közel egy hétig tartó esőzés következtében Békés megyében mintegy 50 ezer holdon áll a víz, ebből 34 500 hold bevetett terület, 10 ezer hold legelő és rét, ötezer hold bevetetlen szántó és 500 holdnyi lakóterület mintegy 25—30 tanyával. A gyulai Vízügyi Igazgatóság nyomban megkezdte a belvizek levezetését, 32 egyhelyben dolgozó és 64 hordozható szivattyú segítségével. A vízzel borított területeken 6—8 mérnök irányításával 600 munkás dolgozik, a szivattyúknál és a levezető csatornáknál éjjel-nappal folyik a munka. Ennek nyomán június 25-én estig a vízborított területnek már több mint kétharmad részét sikerült mentesíteni, s ha az időjárás engedi, 2-3 nap alatt levezetik az összes belvizet. Készségesen vesznek részt a Vízügyi Igazgatóság hatalmas munkájában a községi tanácsok és a dolgozó parasztok is. A hordozható szivattyúkat az ő bejelentéseik alapján viszik azonnal oda, ahol legveszélyesebb a helyzet. De sajnos vannak olyan községek is — Körösladány, Dévaványa, Gyoma és mások —, ahol a dolgozó parasztok egy része csak a Vízügyi Igazgatóságtól várja a víz levezetését még akkor is, ha maguk is le tudnák engedni a vizet a levezető csatornákba. Ez nemcsak érdeke minden termelőnek, hanem a fennálló rendelkezés értelmében kötelessége is. Azokon a kapás területeken, ahol csak 1—2 napig állt a víz, a vetések nem szenvedtek nagyobb kárt. A növények életben maradtak, s a föld megszikkadása után azonnal hozzá kell látni a kapáláshoz, hogy az öszszetömődött talajba mielőbb levegő kerülhessen. Így a termés nagyobb részét sikerül megmenteni, a kár nem lesz több 25—30 százaléknál. A jelenlegi szeles időjárás igen kedvező, mert nem engedi felmelegedni a vizet és így biztosítja a növények életét. Az agronómusok megvizsgálták azokat a vetéseket, amelyek még most is víz alatt állnak, s ahol nincs semmi remény arra, hogy a vetés megmaradhat, ott kiszántatják, helyébe pedig másodvetésű növényt vetnek az érdekelt gazdák. Z. Gy. HOL VAN A BAJOK GYÖKERE A JEGESPUSZTAI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN? Keveset írtunk róla eddig és mégis sokan tudják, hogy az állami gazdaságok egy része évről évre súlyos milliókat fizet rá a gazdálkodásra. Honnan ered a ráfizetés? Vannak, akik a ráfizetést azzal magyarázzák, hogy a termelési költségek nincsenek arányban az átvételi árakkal. De hogy miért olyan magasak a termelés költségei egy jó földdel rendelkező és korszerűen gépesített állami gazdaságban — amilyen többek között a segespusztai gazdaság is — annak már sem a megyei igazgatóságon, sem az Állami Gazdaságok Minisztériumában nem nagyon néznek a végére. Az ellenőrök és revizorok (akik sok esetben egymásnak adják a gazdaságok irodáinak kilincsét) nem egyszer csak a jelentésekben, az ügyviteli könyvekben és a számlákban bogarásznak. Közben nem veszik, és nem is vehetik észre, hogy nem csupán a gazdaság könyvelésében akadnak hibák. Hibás és túlságosan bürokratikus az a módszer is, ahogy az állami gazdaságokat felülről kezelik: ügyintézésüket apróra előírják, gazdálkodásukat gúzsba kötik. Ez a magyarázata annak, hogy a Jegespusztai Állami Gazdaságban — ahol az elmúlt héten jártunk — léptennyomon belebotlottunk a bürokrácia útvesztőjébe és a józan ész követelményeit szinte sutbavető jelenségekbe. Túl sok az irányító Erről így foglalja össze véleményét Pintér Ferenc központi majorosgazda, aki 10 és egynéhány évvel ezelőtt is ott dolgozott, ahol most: Jegespusztán. — Az isten se tudná számon tartani, hányszor virrasztanak kimutatások, jelentések és utasítások fölé görnyedve az irodaiak. Annyi azonban bizonyos, hogy mikor még az uraságé volt Jegespuszta, tizedét sem kellett írkálni, mégis számot tudtunk adni mindenről. Abban az időben 1700 kát. holdra rúgott a jegespusztai határ, s a gazdaságot egy intéző, egy ispán, meg egy magtáros igazgatta. Most 3564 kát. holdat szántanak, vetnek a Jegespusztai Állami Gazdaság traktorosai." De naivság lenne azt gondolni, hogy csupán a terület növekedésének arányában nőtt meg a szakirányítás és adminisztratív munkát végző dolgozók száma. A brigádvezetőket és a majorosgazdát is beleszámítva, 15 szakember, továbbá 10 irodai beosztott és 17 kisegítő dolgozó munkálkodik azon, hogy Jegespusztán úgy haladjanak a dolgok, ahogy azt az Állami Gazdaságok Minisztériuma, no meg a gazdaság s a minisztérium közé ékelődő megyei igazgatóság megköveteli. Aki nincs tisztában azzal a bürokratikus ügyintézéssel, amely minden állami gazdaságban folyik, az bizonyára sokallja, hogy a 266 állandó és 182 időszaki munkást 42 ember irányítja és ellenőrzi. De ha közelebbről megnézzük a szakemberek és az irodaink vállára rakott terheket, akkor bátran kijelenthetjük: több ez a munka, mint amennyit vasszorgalommal napi 8 órás munkaidő alatt intézni lehet. Décsi Zoltán főkönyvelő ennek bizonyítására megmutatja azokat az útmutatásokat és előírásokat, amelyek alapján az irodában dolgoznak. Minden napra jut a jelentenivalókból Zúg a fejünk, miközben feljegyezzük, hogy a készletgazdálkodáshoz 24, az ügyvitelhez ugyancsak 24, a bérszámvitelhez 21 és a többi föl nem sorolható irodai munkák végzéséhez összesen 121 féle nyomtatványt rendszeresítettek. (Ezek után nem csodálkozunk azon, hogy az első negyedévre rendelt nyomtatványok ára 6100 forintra rúgott.) De ez még nem minden. Külön kimutatást adott ki a minisztérium arról, hogy az év 365 napjában hány jelentést kell küldeni, s a jelentéseknek mikorra kell beérkezni. A júniusi és júliusi jelentési kötelezettségből néhánynak a címét felsoroljuk. íme: Fakitermelési jelentés (kíváncsiak vagyunk, hogy júliusban hol lehet fakitermelést végezni). Beszámolás az országfásításról. Bor- és pálinkakészlet jelentése. Állatférőhely jelentés. Jelentés az állatállomány korcsoportonkénti megoszlásáról stb. Hogy a különféle nyomtatványokat miképpen kell kitölteni, arra külön vaskos könyvet kaptak az irodai dolgozók. Ebben a könyvben a műtrágyázás elvégzéséhez rendszeresített keretutalvány kiállítását az alábbiakban szabályozzák: „A műtrágyakiszórás bizonylatolásául ugyancsak a keretutalványt használja a készletező. Az üzemegységvezető a bizonylat fejrészében a költségviselő nevét, a tábla számát és az egyes osztendók fejrészében a műtrágya falát és a kiszórandó mennyiséget írja be. A naponta kivitt tényleges mennyiségeket a készletkezelő egy-egy sorban feljegyzi és az átvételt elismeri.” 1546 munkanorma, de hol vannak az erkölcsi normák? Elolvastuk ezt az útmutatást, de bizony nem lettünk okosabbak. Nem értettünk belőle jóformán semmit. Igaz, azt se értjük, miért kell az állami gazdaságban 1546 munkanormát nyilvántartani és alkalmazni. Ez a töméntelen mennyiségű norma bonyolulttá, áttekinthetetlenné kószálja a bérezést és ember legyen a talpán, aki eligazodik ezen a Jegespusztai Állami Gazdaság dolgozói közül. A munkanormákat ugyancsak megszabták, de hiányzanak Jegespusztán az erkölcsi normák. Hiányzik a közvagyon megbecsülése, így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy megszaporodtak a lopások. Zárni kellene itt mindent: a kovácsszenet, a bognárok részére kiutalt szerszámfát, az építkezésekhez érkező anyagokat. Őrt kellene állítani minden épülethez, minden lucernakazalhoz, még talán a dűlőutak mentén álló akácfákhoz is. Itt bizony sok mindent kellene tenni a közvagyon jobb megbecsüléséért, de Kóródi Béla igazgatónak is. Kozma Zsigmond főagronómusnak is annyi egyéb gondja-baja van, hogy erre már se erejükből, se idejükből nem futja. Nagyon kötik őket az érvényben levő szigorúbbnál szigorúbb utasítások, amelyek szinte teljesen leszoktatják őket az önálló gondolkodásról. És ha egyszer-másszor a maguk józan esze alapján döntenek, önállóan intézkednek, szembetalálják magukat a bizalmatlanság falával. — Tavaly — mondja Kóródi Béla igazgató —június 27-én megérett az őszi árpánk. Nyomban hozzá is kezdtünk a betakarításhoz, de ebből rengeteg kellemetlenség zúdult rám. A járástól kirendelt cséplőellenőröket ugyanis csak június 29-én eskették fel. Emiatt két napig nem volt ,,ellenőrzés” a kombájn mellett. A „mulasztást” a későn érkezett ellenőr jelentette és utána egymást érték az államügyészségi, a járási tanácsi és a rendőrségi kihallgatások, jegyzőkönyvek születtek, igazolójelentéseket írtam, s mirel tisztázódott az ügyem — idegkimerültséggel kórházba kerültem. Jegyzőkönyvekkel nem lehet tetőt fedni Érthető, hogy az ilyen meghurcolások kedvét szegték a Jegespusztai Állami Gazdaság vezetőinek. De az is éppen úgy elkedvetleníti őket, hogy pénzügyi keret híján szinte ölbe tett kézzel kénytelenek nézni, amint a gazdaságban levő három kombájnt, 16 traktort és a többi drága gépet télen-nyáron ott eszi a rozsda a gépműhely előtt. Egyszerűen azért, mert a gépszínek elkészítéséhez nincs pénz. Azaz, hogy kaptak 92 ezer forintos keretet erre a célra. Meg is állapodtak, hogy a Mezőgazdasági Szerelő és Segédipari Vállalat épít egy színt, amelynek ez év március 30ra kellett volna elkészülnie. De az összeszereléssel nem boldogulnak a szerelők, mert az alkatrészeket készítő üzemben elszabták a hullámlemezeket. A félig épített félszer ügyében, rossz nyelvek szerint, már annyi jegyzőkönyv született, hogy azzal a papírral, amit erre a célra felhasználtak, be lehetne fedni a szín tetejének jelentős részét De nemcsak a gépszínnel vannak így Jegespusztán, hanem hasonló a helyzet a tehénistállóban is. A drága pénzen beszerelt önitatóberendezés összesen két napig működött és a fejőgépek vezetékei is réges-rég felmondták a szolgálatot. Azóta se önitató, se fejőgép, csak a szerelővállalattól jönnek néha körülnézni. Egyszóval szaporodik a kiszállási költség, de a helyzet marad változatlanul. Azt hinné az ember, hogy ezeket nemcsak az újságíró veszi észre, hanem a Jegespusztára gyakran kiszálló ellenőrök is. Nem így áll a dolog. Ott-tartózkodásunk idején ugyanis két revizor böngészte a gazdaság különféle ügyviteli könyveit anélkül, hogy a gazdaságban körülnéztek volna. Pedig nekik is érdemes lett volna elbeszélgetni a gazdaság tehenészeivel, sertéstenyésztőivel, s ők bizonyára elmondották volna, amit előttünk is feltártak: a hizlalásra beállított sertéseknek néha napokig nincs abraktakarmányuk. Most is babbal hizlalnak és a hízóba fogott jószágok, egy részét 100—120 kilós súlyban kell elszállítani. Több bizalmat, nagyobb önállóságot! Ha a revizorok körülnéztek volna a gazdaság határában, úgy nyilván azt is észrevehették volna, hogy a gönyüi országútról a Jegespusztára vezető dűlőút mentén a lóhere első kaszálását régen behordták — de csak nagyjából. A gereblyézés ott maradt a rendekben, s az esőtől kilúgozott takarmányt lassan túlnövi a sarin. Nem mentjük és nem dicsérjük a Jegespusztai Állami Gazdaság vezetőit, de úgy érezzük, elsősorban nem ők a hibásak azért, hogy tavaly 2 és fél millió forintot fizettek rá a gazdálkodásra, s hogy ez a ráfizetés 1956-ban még nagyobb lesz. A felelősségben osztoznia kell az Állami Gazdaságok Minisztériumának is, ahonnét gúzsba kötik, s a bürokratikus ügyintézés huzavonájával keserítik a segespusztai és a többi állami gazdaságot. Éppen ezért lehet Jegespusztán levonni azt az általános tanulságot: a bajok megszüntetése érdekében adjanak nagyobb önállóságot az állami gazdaságok vezetőinek, vezessék be az önelszámolási rendszert és élvezzék a felettes hatóságok nagyobb bizalmát azok az emberek, akiket egyegy állami gazdaság élére állítanak, ők pedig jól sáfárkodjanak ezzel a bizalommal. Dancs József ■1», ■ Ciaristat ! a községi agroflómusok munkájának megkönnyítésére Tanácsunk munkaértekezletén a következő javaslatokat tettem a községi agronómusi munka megkönynyítésére: □ Mivel sok időt vesz el tőlünk a különböző űrlapok gépelése, jó volna, ha a megyei tanács mezőgazdasági igazgatósága könnyítene adminisztrációs munkánkon. Feleslegesnek tartom, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által történő ellenőrzéseket maga az agronómus is elemezze. 12 A kárbecslések és egyéb ki- Li vizsgálások sokszor azért szenvednek késedelmet, mert a mezőgazdász egyedül nem tud több sürgős dolgot a helyszínen kivizsgálni. Helyesnek tartanám, ha egyes tanácstagok is végezhetnének vizsgálatot és ezért napidíjat, vagy egyéb juttatást kaphatnának. A napidíjat az az egyén fizetné, akinek a hibájából, vagy akinek az egyéni érdekéből fontos volt a vizsgálat. Évek óta panaszoljuk a mezőgazdasági előadókkal együtt, hogy sem védőruhát, sem járművet nem kapunk. Ezer holdakat kitevő területeket gyalog ellenőrizni, sárban, hóban esőköpeny, téli bunda nélkül, nagyon nehéz. Már ebben az évben is változtatni kellene ezen. Gyakorlatilag nem vált be az az intézkedés, hogy a mezőőröket be kell szervezni a vadásztársaságokba. Ezért javaslom, hogy engedélyezzék a mezőőrök fegyverhasználati jogát. Ez önvédelmük és a hatékonyabb munkavégzésük szempontjából is fontos volna. Szerintem helytelen volt a tármasszolgálati felelősök megszüntetése azokban a községekben, ahol községi agronómus működik. Szükség van rájuk, mert a mezőgazdász sem tud nélkülük a sok növényi kártevő ellen hatékony munkát végezni. Hasznosnak tartanám e munkakör visszaállítását úgy hogy közvetlenül a Növényvédő Állomás irányítsa a zárszolgálati felelősök munkáját, de egyúttal segítsenek a községi agronómusnak is. Vámos Sándor községi agronómus, Vácbottyán m Elsők lettek az olvasómozgalomban Iskolánk egyik tanterméből vidám hangok szűrődnek ki. Négy leány és két fiú beszél izgatottan. Azért jöttek össze most, hogy számot adjanak arról: mennyire vették birtokukba a kultúra kincseit, vajon melyikük lesz a József Attila olvasómozgalom győztese? A jobbnál jobb és szebbnél szebb könyvekről folyik a szó. Bemutatják olvasónaplóikat is. S hogy megszerették, barátjukká fogadták a könyveket, azt a Bauer Gizella, Simon Jutka és Kósik Feri mellén csillogó bronzjelvény is mutatja, ők a győztesek. Domby Vilmos népművelési ügyvezető Hegyhátszentjakab