Szabad Föld, 1959. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-05 / 27. szám

-------- 2 Számoljunk csak: miért érdemes hizlalni? Statisztikai adatok sora bizonyítja, hogy orszá­gunkban évről évre növekszik a húsfogyasztás. Ugyanakkor a külföld is jóval több húst és hús­árut vásárol tőlünk. Ez a körülmény törvénysze­rűen megköveteli a termelőktől, hogy folyamato­san fejlesszék állattenyésztésüket és több húst termeljenek. Ami azt illeti, ezen a téren máris szép eredményeket könyvelhetünk el. Ugrásszerű­en megnövekedett a szarvasmarha hizlalás, a pe­csenye-csirke nevelés, de a sertéshízlalásban még mindig nem értük el azt, hogy minden szükségle­tet kielégítő mennyiségű sertéshús kerüljön a pia­cokra. Márpedig a sertéshízlalásban nem maradhatunk le, hiszen minden adottságunk megvan ahhoz, hogy az eddiginél jóval több sertést tudjunk hiz­lalni. Még sohasem volt, Magyarországon ilyen nagy a sertésállomány, mint 1959-ben. A sertések száma hozzávetőlegesen megközelíti a kilenc mil­liót. Ugyanakkor a takarmánytermesztés is kitű­nőnek ígérkezik. Őszi árpából 14—15 mázsás átlag­termésre van kilátás, sőt helyenként a 20 mázsás termésátlagot is megadja a föld. A sertéstenyésztésnek, s azon belül a hizlalás­nak nincs kerékkötője, így egyik legjobb jövedelmi forrása lehet az állami gazdaságoknak, termelő­szövetkezeteknek és az egyéni gazdáknak is. Szá­moljunk csak: a sertés általában 20 százalékra ér­tékesíti a takarmányt, vagyis száz kiló feletetett takarmányból 20 kiló élősúlyt szed fel magára. Ha a takarmány mázsáját 200 forinttal számoljuk, a sertés élősúly-kilóját pedig 14,50 forinttal, akkor is 290 forinttal értékesül minden mázsa feletetett takarmány. De azért is érdemes a termelőszövetkezeteknek berendezkedni sertéshízlalásra, mert ez az állat­fajta szaporítható a leggyorsabban és hizlalható meg a legrövidebb idő alatt. A korszerűen nevelt fehérhús-süldő nyolc hónapos korában már eléri a 110 kiló súlyt, tehát sonkasüldőként nagyszerű­en értékesíthető. Ezzel szemben tény, hogy az eddiginél még nagyobb arányú szarvasmarhahizla­láshoz kevés az állatlétszámunk. A szarvasmarha­állomány növelése lényegesen nehezebb feladat, hiszen a tehén esztendőben csak egyszer ellik, tehát az állomány nagyobb arányú növelése hosz­­szabb időt vesz igénybe. A termelőszövetkezetek tehát helyesen cselek­szenek, ha rendszeres sertéshizlalásra rendezked­nek be és a megtermelt takarmányuk jelentős részét sertésekkel etetik fel. Kedvezmények Olyan gyorsan visz­­szatérülő és jövedelme­ző befektetésre, mint a sertéshizlalás, az új termelőszövetkezetek­nek különösen szüksé­gük van. Ezért sietett államunk ezen a téren is a szövetkezetek se­gítségére. A közös ser­téstenyésztés megalapo­zására és megerősítésé­re a betervezett 13 ezer tenyészkoca süldő he­lyett 38 ezret bocsátott a tsz-ek rendelkezésé­re. Az olcsó ár mellett állatonként még 2 má­zsa abrakot is biztosít államunk, amit — igen méltányosan — részben árpából, részben kuko­ricából kell visszaadni. Az idei gazdasági év­ben azonban még csak a hízók „fizetnek”. Az állam a hizlalásra is — ha július 15-ig le­szerződnek — rövidle­járatú hitelt és 1 má­zsa kölcsöntakarmányt ad. Azok részére, akik csak mostanában gon­dolták meg, vagy ez­után határoznak, nehe­zebb a beszerzés, az árak is felmentek, és az állami vállalatok sem tudják az összes süldőigényeket kielégí­teni. Nem kell azonban mindent az államtól várni. Még bő beszer­zési lehetőség van a tsz-tagok háztáji állo­­mányfeleslegéből és a szabad piacon is. A fent felsorolt kedvez­mények és az abrak­­kölcsön ezekre a le­szerződött állatokra is vonatkozik. A tsz-tag háztáji gazdaságából le­adott állatért teljes fogalmi árat kap, eb­ből semmiféle levonás nincs. NÉHÁNY JÓTANÁCS Minden sertéstenyésztéssel, illetve hizlalással foglalkozó gazdaságnak számvetést kell kézzíteni, hogy mennyi takarmányra van szükség, ha a bir­tokában lévő süldőállományt meg akarja hizlalni. Ez a számvetés nem könnyű feladat, de minden tekintetben megéri a fáradságot. A számvetés megkönnyítése érdekében közöljük, hogy a hízósertések takarmányszükséglete — ha azokat hetven kilóról száznegyven kilóra akarjuk felhizlalni —, összesen 380 kiló abrak, amelyben 280 kiló legyen a keményítőérték. Ezt az abrak­­mennyiséget a nyári idénynek megfelelően úgy állítsuk össze, hogy 250—300 kiló legyen az árpa, 50 kiló a korpa és a takarmányliszt, a többi pedig legyen zöldtakarmány. Tájékoztatóul közöljük, hogy egy mázsa takar­mány szárazanyag, keményítő és emészthető fe­hérje értéke a következőképpen alakul: Sok új termelőszövetkezetben gondot okoz a sertések elszállásolása, különösen pedig a hizlalásra alkalmas sertésszállások építése. Törvény írja elő, hogy a sertés­szállások helyét a közkutaktól legalább 200 méter távol­ságra kell kijelölni és arra is ügyelni kell, hogy a talaj­víz legmagasabb állása idején se érje el a sertésszállás alapzatát. A szénások kijelölésénél vegyük figyelembe az uralkodó szelek irányát és a kifutókat a szélárnyékos déli, délkeleti, vagy délnyugati oldalra helyezzük el. Dorongfából épített új sertésszállások tetejét szalmával is befedhetjük, de jó erre a célra a nád, amely tovább tart, mint a szalma. A szabá­sokon a földpadlózatot ne hányjuk évekig cserétet­­lenü­l. Helyes, ha egy-egy falka meghíztálása után 20 r­éti vastagságban kiszedtük az ürüléktől át­itatott földet és helyébe frisset rakunk. Az állatok egészség állapotára fokozott mértékben ügyeljünk. Fertőlenítsük rendszeresen a sertésszáráso­­kat. Meszeljük ki az épületeket, s a friss mésztejhez adjunk 5 százaléknyi klórmeszet és 3 százaléknyi for­­­malint. Az etetőenér,'rek«'t, válvukat is rendszeresen fer­­tőtlenítsük. A sertésszállás közelében ne tűrjünk meg, bűzlő pocsolyákat, mert ezek a betegségek melegágyai. A friss ivóvíz elengedhetetlen követelménye a nyári hizlalásnak. Nagy melegben locsoljuk fel az előtereket, amelyekben a sertések sokat tartóz­kodtak. Helyes, ha árnyékot adó fák alá kerül a hizlalda előtere. Ahol állandó jellegű hizlaldát építünk, oda­­ne felejtsünk el fát ültetni. szárazanyag kém, érték emn. fehérje kg kg gr árpa 86 72 89 tengeri 86 80 70 korpa 86 45 100 olajpogácsa 80 55 340 t­akarm­­ányliszt 86 72 110 lucernaliszt 90 42 110 vizenyős takarmányok 258 6 zöldta­karmány­ok 229 27 legelőfű 35 1£ 27 siló 27 in8 takarmányrépa 9 6 6 pillangós takarmány 229 27 Szabad Föld KARÁDON: 35 ezer forint haszon A karádi Búzakalász Termelőszövetkezetben olcsó helyi anyagokból épített sertésszálláson nevelik a süldőket. Kromek Pált, a szövet­kezet elnökét kérdezzük: kifizetődik-e a sertéste­nyésztés és érdemes-e a hizlalással foglalkoz­ni? — Tíz anyakocánk és 80 növendékmalacunk van. Ami azt illeti, mi még keveset beszélhe­tünk a jövedelmezőség­ről, mert nem olyan ré­gen kezdtük el a sertés­­tenyésztést, illetve a hiz­lalást. Májusban került piacra az első, 50 hízott sonkafürdő, s a követ­kező falkát az aratás befejezése után állítjuk hízóba. Rövid számvetés követke­zik. Kromek Pál úgy mond­ja, hogy a sonkasüldők a 110 kiló súly eléréséig átla­gosan 5 mázsa takarmányt fogyasztottak el, amelynek értéke hozzávetőlegesen ezer forint. Ehhez jönnek még a nevetés és hizlalás egyéb költségei. Nevezete­sen a sertésgondozók mun­kaegysége ,az állatorvosi költség stb., ami egy ser­tésre számolva 400 forint. Ha a szerződésben biztosí­tott 14­80 forintos kilónkénti árat és hozzá a másfél fo­rintos nagyüzemi felárat számoljuk, akkor kiderül, hogy minden sertés után több mint 850 forint tiszta haszna marad a termelő­­szövetkezetnek. Száz hízó­nál ez évi 35 ezer forintot jelent. Ezen felül a párszáz mázsa kitűnő sertéstrá­gya olyan értéket kép­visel, amely méltán serkenti a termelőszö­vetkezet vezetőségét és tagságát is a sertéste­nyésztés fejlesztésére. Ner.i ördö/tgón dolog, könnyen elsajátítható AZ ASZTAGRAKÁS Lapunk június 14-i számában röviden szóvátettük, hogy milyen so­k takarmány megy veszendőbe, mert nincs minden gazdaságban nagy gya­korlattal rendelkező kazallakó. Ol­vasóink közül többen sürgetik, hogy foglalkozzunk továbbra is ezzel a kérdéssel, hiszen a kazalrakás tudo­mányának továbbra is nagy hasznát látják a gazdaságok. A levélírók között akadnak, akik hasznos tanácsokat adnak az asztag és a kazal lakásához. Az alábbiakban kö­zöljük Kiss Ferenc biharugari olva­dónk írását. A kazal, illetve az asztag helyes építése bizony egész embert kíván. Nemcsak egyensúlyérzék, jó szem, biztos kéz, hanem jó tapintatú láb is kell hozzá, hogy megérezze az em­ber, hol keményebb, hol lazább a rakomány. Csak így lehet elérni, hogy a sorokat — akár takarmány­ról, akár szalmaféléről van szó — vastagabb, vagy vékonyabb réteg­ben rakja. Nem közömbös, sőt nagyon fon­tos, hogy a kazal, vagy az asztag fenekét mekkorára méretezzük. A jó szemű kazalosnak, illetve asztagrakónak, a takarmány, illetve a gabona mennyiségéből tud­nia kell, mekkora alapot kezdjen, hogy a hordásra váró anyaggal a tetejezést is pontosan elvégezhesse. Ez különösen ott fontos, ahol csak egyetlen asztagra, illetve kazalra fut­ja a termésből. Én a gabonaasztag alapját négy lé­pés szélességben kezdem, a hosszát pedig annyi lépésre nyújtom, ahány tíz keresztet akarok berakni. A négy lépés szélességét természetesen so­ronként szélesíteni kell legalább any­­nyira, hogy esős időben az asztal­ tö­ve szárazon maradjon akkora terüle­ten, ahol egy ember az asztag hosz­­szában fekve elfér. Az asztagot ad­dig építem kifelé, míg a gabona két­harmadát be nem raktam. A hátra­lévő egy­harmaddal pedig tetőzök. A kisparaszti portákon, ahol kevés a gabona, kétféle módszert szoktam használni. Az egyik, ami­kor a kévéket egészen a betetőzésig a tövével helyezem kifelé. Az asz­tag tetejét pedig kaparékkal rakom be, így a gabona feje nem látszik ki, aminek nemcsak az az előnye, hogy esős időben a hajazat nem lesz nedves, de a verebek sem tesznek kárt a termésben. A másik módszerem az, hogy a ra­kodást úgy folytatom, mint az előb­binél, csakhogy a h­ajazatba nem a gabona tövét, hanem a kalászt rakom kívülre, ügyelve, hogy a kévék kö­zött rés ne maradjon, a hajazat tete­jén pedig minden egyes kévét össze­kötök az előbb elhelyezett kévével. Nem tartom feleslegesnek megem­­­­líteni, hogy egy-két kocsi rakomány­ból formás kazlat, vagy aszta­lot rakni bizony nem lehet. És azt is meg kell jegyezni, hogy a kazal, il­letve az asztag rakásához hozzáértő segítségére is van szüksége a kaza­­losnak. 1959. JULÍTÉS 5. ­ júliusban , j­úlius, a nyár középső hónapja rendszerint meghozza az­­ igazi kánikulát, bőséges napsütéssel. A havi szözéphő­­mérséklet selk évi átlaga hazánk sík területein 21—22 fok, a dombos vidékeken 19—20 fok között van, a Mátra és a Bükk hegység legmagasabb részein 17 fok alatt marad. Szá­zadunk leghűvösebb júliusa az 1913-as volt, amikor ország­szerte csak 17—18 fok volt a középhőmérséklet. A legerő­­sebb hajnali lehűlést 1902 júliusában mérték, amikor Eger­ben 4 fokos minimumot jegyeztek fel. Az év 12 hónapja közül július az egyetlen, amelyben még nem volt fagy. Igen meleg volt az 1928. év, továbbá 1950 és 1952 júliusa, 23—25 fokos havi középértékkel. Emlékezetes az 1950-es év leg­nagyobb nappali felmelegedése, ekkor Pécsett 41,3 fokot mértek július 5-én. Július napfényben leggazdagabb hónapunk, 250—300 órás napsütésösszeggel, ami júniushoz képest jelentős növe­kedést jelent. Budapesten eddig a legkevesebb napsütés 203 óra volt 1913-ban, a legtöbb 380 óra 1928-ban. Júliusban ritka a napsütés nélküli nap. A havi csapadékátlag az Aföldön 50—60 mm, a Dunán­túlon és északon 60—80 mm, a nyugati határvidéken 80—100 mm. Meglehetős nagy a csapadékbizonytalanság: 1952 forró júliusában például nagy területen 5 mm-nél kevesebb volt az eső, sőt a Tiszántúlon többfelé semmi csapadék nem hul­lott. Ezzel szemben a Dunántúlon 200 mm körüli összegeket is mértek. Az Alföldön már ritkább az ilyen nagy eső, 1938-­­ ban mégis 100—175 mm között volt a havi összeg és egyet­len napon, 18-án 100 mm-nél nagyobb eső hullott. Rendkí­­vüli az 1957-es évben Leütésen mért 194 mm-es egynapi eső (július 12-én). A csapadékos napok száma átlagosan 10 körül van, de az Alföld középső, legszárazabb vidékén csak 8. Számolnunk kell 4—8 zivataros nappal; a jégeső már rit-­­n­kább, 2—5 évenként egy alkalommal fordult elő. Általános előrejelzés július hónapra; július első napja még esős, hűvös lesz. A további napokon erőteljes felmele­gedés indul meg 9-ig. A hőmérséklet eléri, mört meghaladja a 30 fokot is. A hónap közepe csak mérsékelten lesz meleg, időnként zivatarral. Az utolsó tíz nap­ újra meleg, kevés csapadékkal. Az egész hónap általában meleg és száraz jellegű lesz. A tarlóhántás: nedvességmegőrzés, gyomirtás A talajművelés szabályai azt írják elő, hogy a tarló­­hántó szerszám közvetlenül a ka­sza nyomában jár­jon és porhányítsa meg a talaj leg­felső 5—10 cm-es rétegét. A tarló­hántás célja sok irányú.­­ A legfonto­sabb a talaj nedvességtartal­mának megőrzése és a nyári csapa­dék befogadására és tartósítására alkalmas talajál­lapot megteremté­se. A gabonafélék, különösen az idei csapadékos má­jus—június után nedvességben gaz­dag talajt hagynak vissza. Amíg a talajt takaró, „árnyék” fedi, kicsi a párolgás. Amint azonban a gabona lekerül, a tűző napsugár napok alatt kiszárítja a földet, s a következő növény, meg a talaj­élet számára annyira fontos ned­vesség a levegőbe illan. A talaj felületén létesített porharnyós, le­vegős szigetelő réteg, ha maga ki is szárad, az alatta levő talajréteg nedvességét elszigeteli, vagyis megőrzi.­­ A másik nagyon fontos cél, a gyomirtás. A gabonafélék gyomosító­ növények. Közöttük sok gyom köt magot s ezek az ara­tásig termésüket a tarlóra hul­latják. A sekélyen leszántott, kel­lő mértékben hengerezett,­­nedves talajrétegben a gyommagból na­gyon sok kikér és ezeket a növé­nyeket a következő talajmunká­val meg tudjuk semmisíteni. Az időben elvégzett tarlóhántással a tarló közötti gyomnövények egy­­részének kifejlődését akadályoz­zuk meg, így azok nem tudnak magot kötni, tehát ezzel is gá­toljuk a gyomosodást.­­ Vízgazdálkodás és gyomir­tás után a talaj beérlelése a következő célkitűzés. A porha­­nyós szigetelő takaró alatt a bak­tériumok is jobban érzik magu­kat, mint a kiszáradó, hántatlan tarlóban. A tarló- és gyökérma­radványokat a h­ritott tarlóban a baktériumok gyorsan elerjesztik és a növény által felvehető táp­anyagokká alakítják. Segíthetünk is nekik azzal, ha 50—100 kg pé­tisót szórunk a tarlóra, mert ez­zel eleséget adunk a baktériu­moknak, munkájuk még gyor­sabb, még hatékonyabb lesz és nem következik be m­­perito­­ran hatás.• A termelőszövetkezetek számá­ra a gépállomások ekével vagy tárcsával jelentős kedvezmények­kel végzik el a tarlóhántást, míg az egyénileg dolgozó parasztok a sekélyre állított ekével, vagy la­zább talajokon a lókapával tud­nak jó minőségű tarlóhántó mun­kát végezni. A tarlóhántás lénye­ges szabálya, hogy az ekét boro­na kövesse és mind a tárcsázott, mind a szántott és boronáit föl­det henger tömörítse, így követ­­kezik be a tarlóhántás minden előnye. H. 8. A hántolatlan, megrepedezett tarló nagy felü­leten párologtatja a nedvességet, míg a meg­hántolt tarlón a szigetelő réteg megóvja a talajt a kiszáradástól.

Next