Szabad Föld, 1960. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-03 / 1. szám

Közöljük 1959. évi nagy pályázatunk díjnyerteseinek névsorát RREjj^ • • Szabad Told XVI. ftvroUYAM.I. SZÁM ÁWA: KÉPES MELLÉKLETTEL ES SZllVKS F\l-l\APr\HHVL EGYÜTT I FOHIMT _________1960. JANUÁR 1. BO LDOQ ÚJ ESZTENDŐK Nem sajtóhiba van a címben, — valóban új esztendőkről aka­runk szólni. Az újévi ünnepi vezércikk régi szokás a sajtóban, olyan régi, mint maga az újságírás. Csak úgy találomra üssünk fel néhány kötet régi újságot: A Népszava 1930. január 1-i vezércikke meg­állapítja: „Az elmúlt esztendő gazdasági és politikai téren sem­mi örvendetesei nem mutat. A távozó esztendővel a vigasztalan, a keserűséget fokozó súlyos esz­tendők sora eggyel szaporodott.” 1931. A Szabad Szó újévi ve­zércikke a reményről elmélkedik i— de annyi szomorúsággal és olyan levertséggel, hogy remény­kedés helyett inkább csüggeteg- séget áraszt: „Legalább a remény maradjon meg! Mert az az em­ber. akinek reménye sínes, töké­letesen elveszett.” S mi lett reményből? Lépjünk át egy esztendőt, s nézzük meg ugyancsak a Szabad Szóban az 1932. január 1-i vezércikket: „Átokkal fordulunk feléd, te sá­tántól fogant boszorkány, aki képviselted az 1931. esztendőt. Szívből kívánják, hogy veled együtt a semmiségbe tűnjön el mind az kín, az a keserűség, nyomorúság. gond. fájdalom, amellyel az emberisé',et sújtot­tad az elmúlt, 365 napon.” Talán majd a következő újév napján ... szebbeket olvashatunk. A magyar élet nagy krónikásá­nak. Móricz Zsigmondndk 1933. január 1-i „Újévi köszöntő”-je az író szegedi élményeiről 6zámol be. Az utcán egy ember könyö­rögve és a hidegtől remegve ál­lítja meg: „Édesapám, adjon egy kis 'kenyérre valót — ma még nem ettem”. Ezen még a magyar nyomorúság nagy ismerője is megdöbben. Egy év múlva debreceni ta­pasztalatairól ír Móricz Zsig- mond. 1934. januárjában Debre­cenben 13 058 az inségmunkások száma. Igaz, 15 551-en jelentkez­tek, — de 2 és fél ezret el kel­lett utasítani, mert azok „jól él­tek”. így például egy Arany György nevű ember is hiába je­lentkezett, nem kapott inség- munkát. mert 1933-ban évi ke­resete 1"0 pengő volt... vagyis havi 15 pengős átlag 4 tagú csa­ládja részére. Akkoriban történt, amikor ez az Arany György évi 180 pengő keresetével már jómódú „hótt- szegénynek” számított: Biró Pál úr, a Rimamurányi és Salgótar­jáni Acélgyár vezérigazgatója 28 fogásos ebédet rendezett a Nem­zetközi Acéltröszt budapesti kongresszusán. Egyetlen ebéd pár pengő híján 300 pengőbe ke­rült .... íme, ez aztán „magyar kér­dés" a javából! S mindez nem a véletlen mű­ve volt. Nem azon múlott a do­log, hogy az a bizonyos Bíró vezérigazgató, vagy pl. Debrecen akkori vezetői rossz emberek voltak, hogy talán örö­mük telt volna az • inségmun- kálkban. A kérdés nem így állt. Nem egyes emberek jóságától, vagy rosszaságától függött a dol­gozó tömegek sorsa. Természete­sen, egy megértő, jószívű em­ber segíthetett néhány család helyzetén, valamicskét enyhíthe­tett a szenvedéseken, de hiába­való volt minden jószándék, se- gíteniakarás, — ezekkel szemben ott vicsorgott egy szörnyeteg, egy 77 fejű sárkány: az igazság­talan társadalmi rendszer. Na­gyon sokáig legyőzhetetlennek látszó gonoszként terpeszkedett népünkre az a társadalmi rend­szer, amely a széles dolgozó tö­megek elnyomásán és kizsákmá­nyolásán alapult. Maroknyi tő­késé, bankáré, gyárosé és föld­birtokosé volt minden hatalom! S ebből a tényből törvénysze­rűen következett a néptömegek nyomorúsága. A fentebb idézett évek után néhány jobb esztendő jött — mondhatja valaki —, hát ezt miért hallgatjuk el? Ez igaz. Megkezdődött az esztelen fegy­verkezés, a háborús gazdálkodás, nemcsak látszólag, a valóságban is javultak az életkörülmények. De minden gondolkodó ember tudta, hogy égbekiáltóan szörnyű árat fizetünk ezért. S fizettünk. Hogy csak a legdrágábbat említ­sük: félmillió magyar életével. Más kivezető út a magyar nép számára sem volt, mint az, hogy le kellett győzni a szörnyeteget, el kellett taposni azt a társadal­mi rendszert, amely annyi szen­vedést. gyalázatot okozott né­pünknek. Tizenöt évvel ezelőtt került erre sor, amikor a népek sza­badságának fáklyahordozója, a dicső Szovjetunió hazánkat is felszabadította. Tizenöt évvel ez­előtt az ország területének na- j gyobbik részén az első igazán boldog újesztendó virradt a ma- : gyár népre. Néhány hónap múl- ( tán — 1945. április 4-én — az ; egész ország felszabadult. Uj korszak kezdődött népünk életében. Másként csengenek az újesztendők hajnalán mondott jókívánságok is. A régi úri világban, mint any- nyi mindent, az újévi jókívánsá­got is a fásult megszokottság i diktálta, amelybe néha gúny, ci- nikusság vegyült. Szomorú só­hajtások, lemondó legyintések kísérték az üdvözlő szavakat. El­fojtott vágyak, csirájukban meg­ölt reménységek gyűltek az em­berek szívébe. „Bort. búzát, békességet!” — hangzott a szép újévi köszöntés, de ,az egyre nyomorúságosabb esztendők azt is szürkévé kon- tatták. A termelő megfulladha­tott a borában, a búzáját bolet- táért adhatta, — a nemzetközi reakció új háborúra készült... Ilyen fedezete volt ennek a szép köszöntésnek. Mumus volt minden újeszten­dő. Úgy lépték át küszöbét az emberek, mintha sűrű sötét és ködös éjszakába lépegettek vol­na. „1932 ma titokzatos fátyol­lal borítottan elibénk áll” — ír­ta a Friss Újság újévi vezércik­ke. Igen, pontosan így volt. Va­jon mit hoz az új év... mi vár ránk ... javul valamelyest az élet, vagy tovább romlik?... ki tudja? Minden csupa titok, ho­mály és bizonytalanság. Egyálta­lán: ki is tudott volna ezekre válaszolni? Kiderült, hogy soha senki. Mindent a Gondviselésre, a sorsra, a végzet kifürkészhetet­len titkaira fogtak. Ilyen hókusz­pókuszoktól várták „hazánk sor­sának jobbra fordulását” ;.. Felszabadult népünk — im­már 15 esztendő óta — az új esztendők küszöbén nem sötét-' ben botorkál át. Kevés ilyenkor a napsütés, megszépült orszá­gunk mégis napsugárban ragyog. Népünk szemét nem takarják ti­tokzatos fátylak. Tisztán, világo­san látja az új esztendőiket — az 1960-as évet is. Nem kell találgatnunk, lük­tető halántékkal spekulálnunk: mi lesz, mi lesz? A szilveszteri ólomöntés is maradhat kedves, vidám szórakozás, tiszta örö­mök forrása... így van ez mindazokban az országokban, ahol a népek vet­ték kezükbe sorsuk intézését, s ahol a dolgozók tevékenységét a kommunista pártok vezetik és irányítják. Elmúltak azok az idők is, hogy a távozó esztendőre átkot kell­jen szórnunk. A valóságnak nem rózsaszínűre mázolása az, ha azt mondjuk, hogy szabad hazánk­ban a múló esztendők minden családnak hoznak valami szépet és jót; minden évben gazdagabb és derűsebb lesz az ország. Per­sze, ettől függetlenül vannak fáj­dalmas csapások, sok családba ellátogat a gvász, elveszítjük egv-egv szereltünket... — de ez a természet törvénye, s ez így lesz minden időkben... A lé- < nyeg az, hogy a távozó és érke­ző esztendők társadalmunk egé­szének, a dolgozók millióinak nem növekvő gondokat és félel­met jelentenek, hanem nyugal­mat. biztonságot, emelkedő jó­létet. Nem „zsákbamacska” az 1960-as esztendő sem. Ismerjük már feladatainkat, elérendő eredményeinket. Nem a véletle­nek irányítják a dolgok menetét és népünk életkörülményeinek alakulását, hanem a párt helyes politikája, a tervszerű gazdálko­dás. Népköztársaságunk minisz­tertanácsa nemrégiben fogadta el népgazdaságunk 1960. évi ter­vét. A terv szerint szocialista ipa­runk az 1959. évihez képest 8 százalékkal növeli termelését 1960-ban, vagyis mintegy 10 szá­zalékkal múlja felül a három­éves tervben eredetileg 1960-ra tervezett színvonalat. A fonto­sabb termékek közül 2,8 száza­lékkal több szenet, 12 százalék­kal több kőolajat, 6 százalékkal több cementet, 10 százalékkal több nitrogénműtrágyát, 11 szá­zalékkal több hűtőszekrényU 13 százalékkal több bőrcipőt terme­lünk, mint az idén. Természetesen, mezőgazdasá­gunkra is komoly feladatok vár­nak. Tervünk szerint a mezőgaz­daság össztermelése 4,9 százalék­kal emelkedik, ezen belül a nö­vénytermelés értéke 3.3 százalék­kal, az állattenyésztésé 7.2 szá­zalékkal növekedik. Pártunk és kormányunk hat­hatós támogatást nyújt termelő­szövetkezeti és egyéni parasztsá­gunknak, hogy egy év múlva a tervek teljesítéséről, sőt túltelje­sítéséről számolhassunk be. így pl. gondoskodás történik az ön­tözéses gazdálkodás további ki- terjesztéséről. mintegy 100 ezer kát. holdon talajjavítást végzünk. Termelőszövetkezeti gazdasá­gaink megszilárdítása, illetve fej­lesztése céljaira 2.8 milliárd fo­rint hosszúlejáratú hitelből és saját erőiből történő beruházás szerepel 1960-as tervünkben. 'Szólni kellene és illene még a tervezett beruházásokról, ame­lyeknek összege több mint 33 milliárd forint. Ezúttal azonban inkább az előttünk álló feladato­kat akarjuk némiképpen érzékel­tetni. s azt. hogy a mi orszá­gunkban mindez nem titók, ha­nem a dolgozó nép minden réte- : gét, sőt a- ország minden csa­ládját, minden dolgozóját sze­A Vörös Csillag Traktorgyárban 1959-ben kezdték meg az önrakodó dömperek sorozatgyártását. Ugyancsak elkészült a D—4 K 70 típusú 70 lóerős, négykerék meg­hajtású új Maktor is. Az új gépek elszállításra várakoznak a gyár udvarán TÉLI TANULÁS PEST MEGYÉBEN Pest megyeoen az ismeretterjesztő előadások iránt nagy az ér­deklődés. Eddig már többezer hallgató jelentkezett, illetve vesz részt az előadásokon. Legtöbben a szabadegyetemekre járnak. Megkezdőd­tek az előadások a megyei népfront-iskolákon is — Dunabogdánybaa. Tápioszelén, Pilisen és Abonyban. Az iskola tananyaga nagyobbrészt mezőgazdasági témával foglalkozik. Ebben az éj'jen 25 helyen indult művelődési iskola, a tavalyi 15 helyett. j 5 000 000 tojást, 50 000 hízott baromfit küldenek piacra a somogyi tsz-ek Somogy megyeben a tsz-ter- vekben nagy szerepet kapott a ba­romfitartás. Jövőre állami támo­gatással 30 000 szárnyas számára építenek ólakat, s mintegy 45 000 törzsállatot szereznek be. Ezenkí­vül 25 000 naposcsibét, pulykát, kacsát és körülbelül ugyanannyi előnevelt jércecsibét, libát, kacsát vásárolnak. Jövőre megtízszerező­dik a baromfiállomány a tsz-ek- ben, s az idei 12 000 helyett 50 000 hizlalt baromfit adnak közfo­gyasztásra. Több lesz a tojás iss egy év alatt több mint ötmillió to­jást küldenek majd piacra. 1200 tanfolyamon 23 000 dolgozó készül a szakmunkára az állami gazdaságokbai Az állami gazdaságukban megkezdődött a téli szakmunkásképzés. 1200 tanfolyamon 23 000 dolgozó ismeri meg a gépesítés, a növény- termesztés, a növényvédelem, az állattenyésztés legújabb munkamód­szereit. A dolgozók megnövekedett érdeklődését mutatja, hogy az idén több mint hétszáz új tanfolyam indult, amelyeken 11 200 állami gaz­dasági munkás készül a szakmunkás vizsgára. A másod- és elsőéves tanfolyamok közül háromszáz az új gépek megismertetésével foglal­kozik. Szabolcs megyében 150 gyümölcskertész, Pest- és Nógrád me­gyében 200 növényvédelmi szakmunkás készül ezen a télen a vizs­gákra. mélyében érdeklő és érintő köz­ügy. Feladataink nem kicsik — de minden reális alapja és lehető­sége megvan annak, hogy sike­resen megoldjuk azokat. A ránk­váró munkához biztos iránytűt adott kezünkbe a Magyar Szo­cialista Munikáspárt nemrégiben lezajlott VII. kongresszusa. A kongresszusi irányelvek, az el­hangzott beszámolók és hozzá­szólások sziklaszilárd alapot je­lentenek a feladatok végrehajtá­sához. a szocializmus építésének meggyorsításához. A kongresszus általános légköre, mélységes em­bersége, közvetlensége, minde­nek előtt Kádár János elvtárs felejthetetlenül szép záróbeszédé mindenki számára, egyszerű dol­gozóknak. vezetőiknek egyaránt megmutatta azokat a módszere­rr: ­r V két, amelyekkel dolgoznunk kell. S a jövő és elkövetkező évek sikereinek legfőbb záloga az MSZMP helyes politikája, amely az elmúlt három esztendőben szép gyümölcsöt érlelt. S ha valamennyien, párttagok és pártonkívüliek, megszívleljük a kongresszus útmutatásait, azok szerint élünk és munkálkodunk, ha a maga helyén mindenki szíwel-lélekkel küzd a párt poli­tikájának megvalósításáért, le­hetnek — amint vannak és lesz­nek is — gondjaink, nehézsé­geink, úrrá leszünk azokon, s az 1960-as évvel is gyarapítjuk eggyel a boldog újesztendők szá­mát, amelyek 15 évvel ezelőtt köszöntöttek népünkre, s ame­lyek már soha többé nem hagy* nak el bennünket. Szentkirályi JántM Mi zT • ■I

Next

/
Thumbnails
Contents