Szabad Föld, 1960. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-03 / 1. szám
Közöljük 1959. évi nagy pályázatunk díjnyerteseinek névsorát RREjj^ • •Szabad Told XVI. ftvroUYAM.I. SZÁMÁVA: KÉPES MELLÉKLETTEL ES SZllVEL F\l l\APr\HHVL EGYÜTT I FOHIMT_________1960. JANUÁR 1. IV ■I BOLDOG ÚJ ESZTENDŐK Nem sajtóhiba van a címben, valóban új esztendőkről akarunk szólni. Az újévi ünnepi vezércikk régi szokás a sajtóban, olyan régi, mint maga az újságírás. Csak úgy találomra üssünk fel néhány kötet régi újságot. A Népszava 1930. január 1-i vezércikke megállapítja: „Az elmúlt esztendő gazdasági és politikai téren semmi örvendeteset nem mutat. A távozó esztendővel a vigasztalan, a keserűséget fokozó súlyos esztendők sora eggyel szaporodott.” 1931. A Szabad Szó újévi vezércikke a reményről elmélkedik— de annyi szomorúsággal és olyan levertséggel, hogy reménykedés helyett inkább csüggetegséget áraszt: „Legalább a remény maradjon meg! Mert az az ember, akinek reménye sínes, tökéletesen elveszett.” S mi lett reményből? Lépjünk át egy esztendőt, s nézzük meg ugyancsak a Szabad Szóban az 1932. január 1-i vezércikket: „Átokkal fordulunk feléd, te sátántól fogant boszorkány, aki képviselted az 1931. esztendőt. Szívből kívánják, hogy veled együtt a semmiségbe tűnjön el mind az kín, az a keserűség, nyomorúság, gond, fájdalom, amellyel az emberiségget sújtottad az elmúlt, 365 napon.” Talán majd a következő újév napján ... szebbeket olvashatunk. A magyar élet nagy krónikásának, Móricz Zsigmondnak 1933. január 1-i „Újévi köszöntő”-je az író szegedi élményeiről számol be. Az utcán egy ember könyörögve és a hidegtől remegve állítja meg: „Édesapám, adjon egy kiskenyérre valót — ma még nem ettem”. Ezen még a magyar nyomorúság nagy ismerője is megdöbben. Egy év múlva debreceni tapasztalatairól ír Móricz Zsigmond. 1934. januárjában Debrecenben 13 058 az inségmunkások száma. Igaz, 15 551-en jelentkeztek, — de 2 és fél ezret el kellett utasítani, mert azok „jól éltek”, így például egy Arany György nevű ember is hiába jelentkezett, nem kapott inségmunkát, mert 1933-ban évi keresete 180 pengő volt... vagyis havi 15 pengős átlag 4 tagú családja részére. Akkoriban történt, amikor ez az Arany György évi 180 pengő keresetével már jómódú „hótiszegénynek” számított: Biró Pál úr, a Rimamurányi és Salgótarjáni Acélgyár vezérigazgatója 28 fogásos ebédet rendezett a Nemzetközi Acéltröszt budapesti kongresszusán. Egyetlen ebéd pár pengő híján 300 pengőbe került .... íme, ez aztán „magyar kérdés" a javából! S mindez nem a véletlen műve volt. Nem azon múlott a dolog, hogy az a bizonyos Bíró vezérigazgató, vagy pl. Debrecen akkori vezetői rossz emberek voltak, hogy talán örömük telt volna az enségmunkáikban. A kérdés nem így állt. Nem egyes emberek jóságától, vagy rosszaságától függött a dolgozó tömegek sorsa. Természetesen, egy megértő, jószívű ember segíthetett néhány család helyzetén, valamicskét enyhíthetett a szenvedéseken, de hiábavaló volt minden jószándék, segíteni akarás, — ezekkel szemben ott vicsorgott egy szörnyeteg, egy 77 fejű sárkány, az igazságtalan társadalmi rendszer. Nagyon sokáig legyőzhetetlennek látszó gonoszként terpeszkedett népünkre az a társadalmi rendszer, amely a széles dolgozó tömegek elnyomásán és kizsákmányolásán alapult. Maroknyi tőkésé, bankáré, gyárosé és földbirtokosé volt minden hatalom! S ebből a tényből törvényszerűen következett a néptömegek nyomorúsága. A fentebb idézett évek után néhány jobb esztendő jött — mondhatja valaki —, hát ezt miért hallgatjuk el? Ez igaz. Megkezdődött az esztelen fegyverkezés, a háborús gazdálkodás, nemcsak látszólag, a valóságban is javultak az életkörülmények. De minden gondolkodó ember tudta, hogy égbekiáltóan szörnyű árat fizetünk ezért. S fizettünk. Hogy csak a legdrágábbat említsük: félmillió magyar életével. Más kivezető út a magyar nép számára sem volt, mint az, hogy le kellett győzni a szörnyeteget, el kellett taposni azt a társadalmi rendszert, amely annyi szenvedést, gyalázatot okozott népünknek. Tizenöt évvel ezelőtt került erre sor, amikor a népek szabadságának fáklyahordozója, a dicső Szovjetunió hazánkat is felszabadította. Tizenöt évvel ezelőtt az ország területének nagyobbik részén az első igazán boldog újesztendő virradt a magyar népre. Néhány hónap múltán — 1945. április 4-én — az egész ország felszabadult. Új korszak kezdődött népünk életében. Másként csengenek az újesztendők hajnalán mondott jókívánságok is. A régi úri világban, mint anynyi mindent, az újévi jókívánságot is a fásult megszokottság diktálta, amelybe néha gúny, cinikusság vegyült. Szomorú sóhajtások, lemondó legyintések kísérték az üdvözlő szavakat. Elfojtott vágyak, csirájukban megölt reménységek gyűltek az emberek szívébe. „Bort, búzát, békességet!” — hangzott a szép újévi köszöntés, de ,az egyre nyomorúságosabb esztendők azt is szürkévé bontatták. A termelő megfulladhatott a borában, a búzáját bolettáért adhatta, — a nemzetközi reakció új háborúra készült... Ilyen fedezete volt ennek a szép köszöntésnek. Mumus volt minden új esztendő. Úgy lépték át küszöbét az emberek, mintha sűrű sötét és ködös éjszakába lépegettek volna. „1932 ma titokzatos fátyollal borítottan elibénk áll” — írta a Friss Újság újévi vezércikke. Igen, pontosan így volt. Vajon mit hoz az új év... mi vár ránk ... javul valamelyest az élet, vagy tovább romlik?... ki tudja? Minden csupa titok, homály és bizonytalanság. Egyáltalán: ki is tudott volna ezekre válaszolni? Kiderült, hogy soha senki. Mindent a Gondviselésre, a sorsra, a végzet kifürkészhetetlen titkaira fogtak. Ilyen hókuszpókuszoktól várták „hazánk sorsának jobbra fordulását” ... Felszabadult népünk — immár 15 esztendő óta — az új esztendők küszöbén nem sötét-ben botorkál át. Kevés ilyenkor a napsütés, megszépült országunk mégis napsugárban ragyog. Népünk szemét nem takarják titokzatos fátylak. Tisztán, világosan látja az új esztendőiket , az 1960-as évet is. Nem kell találgatnunk, lüktető halántékkal spekulálnunk: mi lesz, mi lesz? A szilveszteri ólomöntés is maradhat kedves, vidám szórakozás, tiszta örömök forrása... így van ez mindazokban az országokban, ahol a népek vették kezükbe sorsuk intézését, s ahol a dolgozók tevékenységét a kommunista pártok vezetik és irányítják. Elmúltak azok az idők is, hogy a távozó esztendőre átkot kelljen szórnunk. A valóságnak nem rózsaszínűre mázolása az, ha azt mondjuk, hogy szabad hazánkban a múló esztendők minden családnak hoznak valami szépet és jót; minden évben gazdagabb és derűsebb lesz az ország. Persze, ettől függetlenül vannak fájdalmas csapások, sok családba ellátogat a gyász, elveszítjük egy-egy szerettünket... — de ez a természet törvénye, s ez így lesz minden időkben... A lényeg az, hogy a távozó és érkező esztendők társadalmunk egészének, a dolgozók millióinak nem növekvő gondokat és félelmet jelentenek, hanem nyugalmat, biztonságot, emelkedő jólétet. Nem „zsákbamacska” az 1960-as esztendő sem. Ismerjük már feladatainkat, elérendő eredményeinket. Nem a véletlenek irányítják a dolgok menetét és népünk életkörülményeinek alakulását, hanem a párt helyes politikája, a tervszerű gazdálkodás. Népköztársaságunk minisztertanácsa nemrégiben fogadta el népgazdaságunk 1960. évi tervét. A terv szerint szocialista iparunk az 1959. évihez képest 8 százalékkal növeli termelését 1960-ban, vagyis mintegy 10 százalékkal múlja felül a hároméves tervben eredetileg 1960-ra tervezett színvonalat. A fontosabb termékek közül 2,8 százalékkal több szenet, 12 százalékkal több kőolajat, 6 százalékkal több cementet, 10 százalékkal több nitrogénműtrágyát, 11 százalékkal több hűtőszekrény, 13 százalékkal több bőrcipőt termelünk, mint az idén. Természetesen, mezőgazdaságunkra is komoly feladatok várnak. Tervünk szerint a mezőgazdaság össztermelése 4,9 százalékkal emelkedik, ezen belül a növénytermelés értéke 3,3 százalékkal, az állattenyésztésé 7,2 százalékkal növekedik. Pártunk és kormányunk hathatós támogatást nyújt termelőszövetkezeti és egyéni parasztságunknak, hogy egy év múlva a tervek teljesítéséről, sőt túlteljesítéséről számolhassunk be, így pl. gondoskodás történik az öntözéses gazdálkodás további kiterjesztéséről, mintegy 100 ezer kát. holdon talajjavítást végzünk. Termelőszövetkezeti gazdaságaink megszilárdítása, illetve fejlesztése céljaira 2,8 milliárd forint hosszúlejáratú hitelből és saját erőiből történő beruházás szerepel 1960-as tervünkben.Szólni kellene és illene még a tervezett beruházásokról, amelyeknek összege több mint 33 milliárd forint. Ezúttal azonban inkább az előttünk álló feladatokat akarjuk némiképpen érzékeltetni, s azt, hogy a mi országunkban mindez nem titok, hanem a dolgozó nép minden rétegét, sőt az ország minden családját, minden dolgozóját személyében érdeklő és érintő közügy. Feladataink nem kicsik , de minden reális alapja és lehetősége megvan annak, hogy sikeresen megoldjuk azokat. A ránkváró munkához biztos iránytűt adott kezünkbe a Magyar Szocialista Munkáspárt nemrégiben lezajlott VII. kongresszusa. A kongresszusi irányelvek, az elhangzott beszámolók és hozzászólások sziklaszilárd alapot jelentenek a feladatok végrehajtásához, a szocializmus építésének meggyorsításához. A kongresszus általános légköre, mélységes embersége, közvetlensége, mindenek előtt Kádár János elvtárs felejthetetlenül szép záróbeszéde mindenki számára, egyszerű dolgozóknak, vezetőiknek egyaránt megmutatta azokat a módszererreket, amelyekkel dolgoznunk kell. S a jövő és elkövetkező évek sikereinek legfőbb záloga az MSZMP helyes politikája, amely az elmúlt három esztendőben szép gyümölcsöt érlelt. S ha valamennyien, párttagok és pártonkívüliek, megszívleljük a kongresszus útmutatásait, azok szerint élünk és munkálkodunk, ha a maga helyén mindenki színes lélekkel küzd a párt politikájának megvalósításáért, lehetnek — amint vannak és lesznek is — gondjaink, nehézségeink, úrrá leszünk azokon, s az 1960-as évvel is gyarapítjuk eggyel a boldog újesztendők számát, amelyek 15 évvel ezelőtt köszöntöttek népünkre, s amelyek már soha többé nem hagynak el bennünket. Szentkirályi János Mi 7T • A Vörös Csillag Traktorgyárban 1959-ben kezdték meg az önrakodó dömperek sorozatgyártását. Ugyancsak elkészült a D—4 K 70 típusú 70 lóerős, négykerék meghajtású újraktor is. Az új gépek elszállításra várakoznak a gyár udvarán TÉLI TANULÁS PEST MEGYÉBEN Pest megyében az ismeretterjesztő előadások iránt nagy az érdeklődés. Eddig már többezer hallgató jelentkezett, illetve vesz részt az előadásokon. Legtöbben a szabadegyetemekre járnak. Megkezdődtek az előadások a megyei népfront-iskolákon is , Dunabogdányban, Tápiószelén, Pilisen és Abonyban. Az iskola tananyaga nagyobbrészt mezőgazdasági témával foglalkozik. Ebben az éven 25 helyen indult művelődési iskola, a tavalyi 15 helyett. 5 000 000 tojást, 50 000 hízott baromfit küldenek piacra a somogyi tsz-ek Somogy megyében a tsz-tervekben nagy szerepet kapott a baromfitartás. Jövőre állami támogatással 30 000 szárnyas számára építenek ólakat, s mintegy 45 000 törzsállatot szereznek be. Ezenkívül 25 000 naposcsibét, pulykát, kacsát és körülbelül ugyanannyi előnevelt jércecsibét, libát, kacsát vásárolnak. Jövőre megtízszereződik a baromfiállomány a tsz-ekben, s az idei 12 000 helyett 50 000 hizlalt baromfit adnak közfogyasztásra. Több lesz a tojás is, egy év alatt több mint ötmillió tojást küldenek majd piacra. 1200 tanfolyamon 23 000 dolgozó készül a szakmunkára az állami gazdaságokban Az állami gazdaságokban megkezdődött a téli szakmunkásképzés. 1200 tanfolyamon 23 000 dolgozó ismeri meg a gépesítés, a növénytermesztés, a növényvédelem, az állattenyésztés legújabb munkamódszereit. A dolgozók megnövekedett érdeklődését mutatja, hogy az idén több mint hétszáz új tanfolyam indult, amelyeken 11 200 állami gazdasági munkás készül a szakmunkás vizsgára. A másod- és elsőéves tanfolyamok közül háromszáz az új gépek megismertetésével foglalkozik. Szabolcs megyében 150 gyümölcskertész, Pest és Nógrád megyében 200 növényvédelmi szakmunkás készül ezen a téren a vizsgákra.