Szabad Föld, 1963. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1963-07-07 / 27. szám

2 SPEKULÁNSOK ALKONYA Melléküzemág-e a guri-guri gyártás, vagy a gombüzem ? Sötét ügyek a könyvelésben — Busás haszon jogtalanul Véget vetnek az üzelmeknek! (Tudósítónktól.) A termelőszövetkezetek mel­léküzemági tevékenységét több rendelet szabályozza. Ezek célja helyes mederbe terelni a szövet­kezetek ilyen irányú munkáját, hogy a melléküzemág segítse elő a nagyüzemi mezőgazdasági ter­melést, fokozza a jövedelmezősé­get, biztosítsa a tagok egyenletes foglalkoztatását. „Szabad vállalkozók" Pest megyében azonban — fő­ként a főváros közelében —, több termelőszövetkezetben messze el­tértek e világosan megfogalmazott elvektől, és olyan utakat keres­tek, amelyek a „gyors meggazda­godáshoz” vezetnek. Nem a ter­melőszövetkezeti tagok kezdemé­nyezték azokat a vállalkozásokat, amelyeknek úgyszólván semmi közük nincs a mezőgazdasághoz, a mezőgazdasági termeléshez — ők szorgalmasan dolgoznak a szö­vetkezet földjein. Sokkal inkább a tsz-vezetőket ejtették bűvkö­rükbe azok a „szabad vállalko­zók”, akik a könnyű és gyors pénzkeresetet ígérték. Ezek a vál­lalkozók az utóbbi időben szin­te ellepték a főváros környéki szövetkezeteket Amint ezt a vizs­gálatok megállapították, nem egy közülük több szövetkezetben is vállalt „vezető” beosztást, s jö­vedelme meghaladta a havi 10— 15 ezer forintot. A „melléküzemági” tevékeny­ség széles skálája megtalálható még ma is. A dányi Magvető, a vácbottyáni Petőfi, a budakalászi Szabadság tsz-ek magasépítő munkálatokat végeznek. A buda­örsi Vörös Csillag Tsz-ben guri­­guri üzemet létesítettek, az alsó­gödi Egyesült Duna-menti Tsz-nek gombüzeme van, s így folytat­hatnánk a felsorolást. A mellék­üzemági tevékenység néhány szö­vetkezetben már olyannyira elő­rehaladt, hogy a jövedelem már­­már nem is a földek műveléséből, a gazdálkodásból származott és származik, hanem az üzemi te­vékenységből. A nagykovácsi Vörös Hajnal Tsz-ben például az egy holdra eső jövedelem a nö­vénytermesztésből 854 forint, az állattenyésztésből 1429 forint, a melléktevékenységekből 8406 fo­rint. A vácbottyáni Petőfi Tsz-ben a növénytermesztés 642, az állat­­tenyésztés 636 forintot hozott hol­danként, ugyanekkor a mellék­­tevékenység 3921 forintot. Ellenőrzés nélkül Ha ilyen jól jövedelmez a melléküzemág, miért nyúltak mégis erélyes kézzel ezek meg­szüntetéséhez az államigazgatási szervek? Amint az előbbi számadatok is bizonyítják a melléküzemági te­vékenység túlhajtása, a rendele­tek be nem tartása hovatovább oda vezet, hogy egyes szövetkeze­tek „felszámolnák” a mezőgazda­ságot, mert az „nem kifizetődő”. Holott nem a termelőszövetkeze­tek feladata a felsorolt mellék­üzemek létesítése. Még akkor sem engedélyezhető, ha vala­mennyit ma még hoz is a szövet­kezet konyhájára. A vizsgálatok azonban azt is megállapították, hogy a melléküzemági tevékeny­séget olyannyira szorgalmazó „vállalkozók” — közönséges szél­hámosok —, korántsem a szövet­kezetek megszilárdítása érdeké­ben igyekeznek kifejteni tevé­kenységüket, sokkal inkább a maguk pecsenyéjét sütögetik. Mi vonzza ezeket az embereket a szövetkezetekbe? Az — amint ezt a vizsgálat is megállapította —, hogy a szövet­kezetekben szinte teljesen ellen­őrzés nélkül folytathatják tevé­kenységüket. A termelőszövetke­zetek adják a nevet — sok eset­ben a szövetkezeti vezetők enge­délyt sem kértek egy-egy üzem­ág létesítésére —, az ellenőrzés rendkívül laza, így lehetőség nyílik arra, hogy minél nagyobb jövedelemre tegyenek szert. Noha egy-egy esetben a bűnüldöző szer­vek le is leplezték a spekulációt és bírósági eljárást is indítottak (most folyik eljárás a bugyi Tes­­sedik Tsz volt vezetői és vállal­kozói ellen), az ipari tevékeny­ségben járatlan szövetkezeti ve­zetők képtelenek az ellenőrzésre. A megyei tanács határozata Az ilyen melléküzemek leg­többször nem is a szövetkezet székhelyén vannak, hanem másutt, legtöbbször a fővárosban. Hogyan dolgoznak akkor a mel­léküzemágakban a tagok? Az esetek többségében bérmunká­sokkal dolgoztatnak — jó, ha aláírják a belépési nyilatkozatot, de a szövetkezeti életből nem veszik ki a részüket. Rendkívül sok visszaélésre ad alkalmat, hogy a melléktevékenység pénz­ügyeit nem a termelőszövetkezet könyvelésén keresztül bonyolít­ják le. Az elburjánzott melléküzem­ági tevékenység megszüntetésére a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága határozatot hozott. Ez év végéig meg kell szüntetni a tör­vényellenes melléküzemági tevé­kenységet, ugyanakkor elő kíván­ja segíteni a törvényesen is meg­engedett melléküzemágak, mint a kisállattenyésztés, kovács-, bognárműhely, savanyító, szárító, illetve feldolgozó üzem, stb léte­sítését. Természetesen mindeze­ket már spekulánsok nélkül. Mihók Sándor Műszererdő a Hortobágyon A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Meteorológiai In­tézete az idén ismét végez kutató vizsgálatokat a Hortobágyon. Az intézet, amely 1961 óta minden év nyarán valóságos műszer­erdővel hálózza be a puszta egy részét, sok százezer értékes adatot gyűjtött már össze a Hortobágy klímájáról. A szikes és zsombékos talajokon 80 centiméter mélységig mérik a talaj hőmérsékletét. Ezen kívül éj­jel-nappal minden órában jegyzik a levegő hőmérsékletét és az ural­kodó széljárást. A víz párolgásának mennyiségét naponta háromszor figyelik meg a talajba épített kádaknál. Az adatokat a harmincnapos meteorológiai vizsgálat során elektromos műszerekkel rögzítik. Az öreg halász szerencséje *Írta: Ari Kálmán Márton, az öreg halász, nagy, barna kucsmában ül a tűz­hely mellett. Jolánt, a menyét nézi, aki a lábasok körül sürgö­lődik. Aztán hirtelen egyet gon­dolt, feláll, kezébe veszi görbe­botját, s lassú léptekkel az ajtó felé indul. — Kimegyek a partra! — szól vissza a küszöbről. Jolán bólint. — De harangszóra visszajöj­jön, tudja, hogy nem szeretünk várni az ebéddel! És tovább végzi a dolgát. Egy cseréptálba vizet önt, krumplit hámoz, élesztgeti a tüzet, meg galuskát kavar. Közben ráripa­­kodik hol a gyerekre, hol a macskára, aszerint, mikor, me­lyik van útjában. Sok munkája közben egészen megfeledkezett az öregről. Különben is hozzá­szokott már ezekhez a naponta megismétlődő sétákhoz. Így megy ez, mióta nyugdíjazták, úgy látszik, egy napot sem bír ki anélkül, hogy ne lássa a vi­zet. Vagy talán mégsem ezért járna el hazulról? Ej, ez csak szóbeszéd bizonyára. Ide, a szélső utcához mindösz­­sze kétszáz méternyire van a gát. Az öreg halász ziháló mel­lel, időnként meg-megpihenve kapaszkodik fel a tetejére. Fent megáll, s miután kifújja magát, keskenyre húzott szemmel tekint le a szélesen kanyargó Tiszára a gyóri, a mamaji, az ellesi ré­szekre. Ahány zug, megannyi emlék a több mint hatvan esz­tendős vízi életből. Az első rámpánál keskeny gyalogút vezet le a meredek gát­oldalon. Itt lassít egy pillanatra — mint aki tilosban jár —, lop­va körülnéz, majd a tőle telhető legnagyobb igyekezettel a közeli vályogtanya felé indul. Félsze­mű, koloncos szőrű kutya sza­lad elébe. — Itthon van-e a gazdasz­­szony, he? — veregeti meg a kutya lapockáját barátságosan, mire a vén eb szapora farkcsó­válás kíséretében dörzsöli ned­ves orrát a csizmájához. Aztán — mintegy hívogatólag — előre­szalad, ahol a konyhaajtóban egy tiszta kis­ öregasszony, kezét kötényébe törülgetve, várakozik. — Jöjjön csak, Márton! — tessékeli beljebb szíves hangon vendégét —, várja még a jó me­leg kaproslepény. A kanapéra, a tükör alá ül­nek, akár a jegyespár. Az asztal házilag szőtt fehér ab­rosszal van betakarva, közepén egy tányér friss kaproslepény párolog. — Ez való az én fogaimnak — nyúl otthonosan a legfelső lepényért az öreg halász, s dö­cögve nevetgél hozzá, de bizony a szájából egyetlen árva fog sem villan elő, mivelhogy nincs más ott, csak a csupasz ínye. — Er­zsi, Erzsi, te azért tudod, mi kell a vénembernek — veregeti meg a kicsi öregasszony vállát elége­detten. — Bezzeg otthon hiába mondom Jolánnak, hogy puhára hagyja az ételt, rá se hederít, mert neki még jó a foga. Én meg már a pipát is csa­k úgy tudom a számban tartani, ha a kezemmel fogom. Az öregasszony aprókat bólo­gat kontyos kis fejével, s úgy lesi a halász minden szavát, mintha igét hirdetne. Pedig kí­vülről tudja már a gondolatát, hisz’ mióta özvegységre jutott, alig múlik el nap, hogy át ne ballagna hozzá, néhány kapros­lepényre, pohár borocskára, no meg egy-két jó szóra, mely leg­inkább a régi vízivilág emlékei körül forog. Merthogy az ő em­bere is halászott, míg az égi há­ló el nem ragadta. Hajaj, de ré­gen is volt! Akkor még ott ha­sították a halat az asszonyok az öreg templommal átellenben. A felhasított halat sikárkefével mosták, hordókba sózták, kihú­zott madzagokon szárították, s a kunyhókban szépen egymásra rakták. A fiatalabbja hasítás idején az éjszakát is a kunyhó­ban töltötte. Ott aludtak az el­szállításra váró halak tetején. Ennél a gondolatnál az öreg­asszony szemérmesen elmosolyo­dik, s könyökével oldalba böki a halászt: — Tudja-e mi jutott eszembe, Márton? •— Halljuk! A — Mikor egyszer bemászott­­ hozzám a hasítókunyhóba ... 5 — Hm — bazsafog huncutul­­ az öreg. — Régen volt. — .. .aztán én meg pofon- t teremtettem, merthogy éppen £ akkor voltam párhetes asszony. £ — Nono — emeli fel mutató-­­ ujját tiltakozva a halász —, nem J is csattant az olyan nagyot, mert ? féltél, hogy felébreszted a töb- J bieket. De most megadhatod!^ — tolja közelebb játékosan bo- ^ zontos fejét. — Már nincs rá szüksége —! hárítja el inger­kedve az ajánla- ?­tót az öregasszony. — Nem ^ mászkál már kend a hasító-^ menyecskék után. — Ejnye, ebadta asszonya —^ pattan fel önérzetesen a halász ^ —, hát nem tudod te, hogy öreg- £ ember nem vénember? rs se szó, se beszéd, cuppa-^ t-í nős csókot nyom az irulo- ^ piruló öregasszony szájára. KI- ^ csit talán hosszabbra is sikerült ^ a tervezettnél, mert észre sem­­ veszik, hogy nyílik az ajtó, s Jo- ^ fán ámulva megáll a küszöbön. ^ — Elharangozták a delet, apó- í sem! — szólal meg gúnyolódva, ? A két öreg riadtan rebben szét, ^ ám, a halász látván, hogy hasz- ^ talán lenne minden magyaráz-^ kodás, hirtelen elhatározással, ^ jókedvűen tárja szét tenyerét: ^ — No, nézd csak, micsoda sze- ^ rencse érti — kiáltja az elké-r pedt menye felé. — Így leg-? alább megkíméltél attól a beje- ^ lentéstől, amire már napok óta ^ készülök. Vidd hírül azoknak,­­ akiket illet: Márton, az öreg ha-­­ lász hálóba került, aztán ki-t fogták. .. ! Szabadföld 1963. JÚLIUS 7. A sándorfalvi gyerekek 36 fokos hőségben, vígan lubickolnak a falu korszerűen épített fürdőmedencéjében, amelyet egy artézi forrás táplál. (Rózsa László felvétele) IiWWWWV^awvxwwwwwwwvwvvwwvwwvvvvvvwawwxwvwwvvvwvwwwvwwwvwvvvvvwvk Egy tragédia színhelyén Az elmúlt héten, csütörtökön súlyos szerencsétlenség történt a Baranya megyei Kishajmáson. A vásárosdombói Aranykalász Tsz elnökhelyettese és két traktorosa mezőgazdasági gépeket szállított Pécsről. A két vontató közül az egyik az árokba fordult, és Papp Mihály, a tsz elnökhelyettese és Keresztény Lajos, az egyik trak­toros a helyszínen meghalt. Erős, egészséges ember volt mindkettő. Miért kellett itthagy­­niuk családot, a munkát, a ter­melőszövetkezeti közösséget, ahol mindkettőjükre oly nagy szükség lett volna még sok-sok évig? Az ok: ittasság. Aki csak újságból olvassa a szö­veget, hogy itt, vagy ott közleke-­­dési baleset történt, talán köny­­­­nyen napirendre tér felette. Leg­­­­feljebb megállapítja, hogy szapo­­­­rodnak a gépjárművek, és velük­­ együtt a közlekedési balesetek is.­­ Ám nagyon megrendítő az, ami­­­­kor látjuk a pár pillanattal előbb­i még ép, egészséges embereket­­ holtan, összetörve, s látjuk a csá­■ lád tagjait, amikor értesülnek, hogy szeretett hozzátartozójuk , nincs többé. Láttuk, amint Papp Mihályné, ■ a borzasztó hír hallatára, annyira rosszul lett, hogy gyorsan orvost­­ kellett hozzá hívni, mert félő­­ volt, hogy kettős családi tragédia történik. Mindezek elkerülhetők lettek volna. A másik traktoros — sajnos, a nevét nem jegyeztük fel — szerencsésen hazaérkezett,­­s mint ahogyan minden baj nélkül­­ hazaérkezhettek volna a baleset­­ áldozatai is, ha tiltón emelik fel a kezüket, amikor a szeszes itallal ^ telt poharat nyújtották feléjük. ?! Nem könnyű ez. A szerencsés ? traktorost, aki baj nélkül hazaér­­­ kezett családjához, sokszor gú­­^ nyolták, hogy milyen nyim­ nyám ^ ember, aki megijed egy pohárka a pálinkától, sokszor mondogatták ^ neki, hogy „No, igyad csak, ezzel­­ az egy pohárkával nem árt meg.” ? Ő azonban rá sem hederített az ^ ilyen megjegyzésekre. Bár követ­­­­ték volna a példáját ennek a meg­­r­rendítő balesetnek az áldozatai is! ! - -----­| Vezessük pontosan tábla-törzskönyvet ! A Földművelésügyi Minisztérium ? üzemgazdasági főosztálya közleményt­­ adott ki. E szerint a termelőszövetke­­­­zetek szakszerű talajhasználatának, ? valamint a mezei leltár adatainak el­­? lenőrzése során megállapítást nyert, ? hogy a termelőszövetkezeteit tekinté­­l­­yes része nem vezeti az ehhez, vala­­­­mint a termelés helyes tervezéséhez ? és szervezéséhez elengedhetetlenül ? szükséges „táblatörzskönyv”-et. : " Tekintettel arra, hogy a táblatörzs­­i könyvek vezetése egyik alapvető fel­­t­­étele a szakszerű talajhasználatnak,­­és csak több éven át helyesen veze­­­­tett táblatörzskönyv birtokában lehet­­megnyugtató módon megszervezni a­­ helyes vetésforgót, a szervestrágyá­­­­zást, megismerni és rögzíteni az egyes­­ területek gépi munkáit, és a gyomirtó­­ vegyszerek használata is megkövete­­­li a táblatörzskönyvek pontos vezeté­­­sét. Ezért a közlemény felhívja a tET- i melószövetkezetek szakvezetőinek fi­­­­gyelmét a táblatörzskönyvek be­szerzi­­­­­sére, azok felfektetésére és pontos ve­­­­­zetésére.

Next