Szabad Föld, 1964. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1964-07-05 / 27. szám

p f-x ___ aifiittfuiimiiiitttimiiiiiiimiiiiiiiiiiimiiiiiiimmiiiu; Mf t; őWk AH ■ HA tó I vT^inA D-4II í vjj v j ffi'-.d - f- H |M| H HIH9 BSa ggljfl Hm HgS |Sm BH 5 WáV.'-,-:Íi,*r "J U |>£j. 1 j ’i í - • i ;■ • : t • IH §§*I pjM H HH H 1 ... I m la Ilii hí M LLL'J bli hhB j| i 11.^ | riportja i /I tlszaföldvári Lenin y,—-f-i- Termelőszövetkezet 1 határában ért en­gem utol az aratás Ideje, és nem tehetek róla, hogy az ezzel kapcsolatos minden emlék itt bolydult fel bennem gyermekkoromtól kezdve tegna­pig. Nemcsak az, s annyi, ameny- nyit én éltem, izzadtam, mint marokszedő az uraságnál, meg az evvel járó harmadoskapás- ság, majd pévahordó, hogy rá­következő esztendőben még előbbre lépjek, mint napszámos, búzagyomláló; nemcsak ennyi, s így. Hanem az is, amit vala­ha csak az aratásról, búzáról, tarlóról olvastam. Nem hiszem, hogy valahol a világon lenne még az aratásnak, kenyérnek, búzának olyan nagy irodalma, mint nálunk. Ami persze nem annyira népi erény, vagy tulaj­donság, mint inkább a tájnak, mint termőtalajnak a törvényei­ből s az éghajlat előnyeiből adódik. A mai, modern mezőgazda­ságban csak a kombájn az új — maholnap az sem — mert hiszen kévekötő-arató, s mai nyelven olyan szépen mondva rendrevágó gép volt, lett volna ezelőtt is, már az első világhá­ború előtt is, de nem lehetett alkalmazni. Mert akkor a nagy szegénység, a „hárommillió kol­dus” hol kereste volna meg a kenyeret? Még így se kereste meg az esztendőre valót, ami hiányzott, egyszerűen ... nem ette meg Nem enni és mégis enni... Ez volt a titkok titka. Ez is eszembe jut itten, meg sok minden más, de egyetlen egy nyár se múlott el az éle­temben, hogy én búzát, tarlót, aratást ne éltem volna. Szabó Béla főagronómus mu­togatja nekünk a határt, és íme, az is érdekes, hogy mi Szabók, megszálltuk az ország minden foglalkozását szinte. Egyik fő­agronómus, a másik író, kovács, tanácselnök, traktoros, több Szabó van, mint a foglalkozás. Mint ahogy Biharban mondják, annyi a Szabó, mint a kurta ku­tya. Jó ez így, könnyebben meg­értjük egymást. Szép s nagy ez a gazdaság. Több mint hétezer hold terület, jó, kötött vályogtalaj, szikes alig van 100 holdnyi a legelő­ben, s az összes kalászos két- ezeridlencszáz hold. Harminc erőgépe van a szövetkezetnek, traktorok, cséplők, aratók, kom­bájnok, 385 hold jut egy kom­bájnra, 24 hold aratása két munkaegység, de ezek a kom- bájnosok 50 holdat akarnak, és vágnak is le naponta. Ennyiből teljesen érthető, hogy mit jelent az aratásban a gép s ha nem tudok ennél töb­bet, s főként másabbat monda­ni, nem is érdemes akkor be­szélni se. De bizony sokminden másról is van itten szó. Többek között a kaszáról. Ami, pontosan úgy, mint a ló, soha, de soha nem válik a mi mezőgazdaságunkban fölösle­gessé. Mindaddig, amíg sár lesz, meg rét lesz, meg dűlő lesz, s »</» Ferenc (eívétele, az árparendet villával egy ka­sza után össze, és ha illendő­ség nem lenne a világon, vagyis a tarlón, most röhögnék; pontosan olyan ingkabát van rajta, mint nekem milyen van egy otthon. (A 140 forint.) Ami azt jelenti, hogy nemcsak én megyek vissza a tarlóhoz me­gint és megint, de a tarló fial is hatalmas léptekkel közeled­nek hozzám. Kaszálni próbálnék, s ha fe­nek, a kő zengése a kaszán messze hallik, nem, nincsen sok baj a kaszával. A régi kaszák is megvannak, de lehet is venni, egy kasza 54 forint. Ellenben a kaszanyél... Vagyis! Ha a nagyüzem adja ki gyártmányát, nincsen baj, de például ez a kaszaélet gyártó kátéesz, vagy állami vállalat, vagy minek hív­ják ötven forintért ád egy ka­szanyelet! Egy 180 centiméter hosszú rúd, amibe két bak­arasznyi kis fadarabot illeszte­nek mankónak (kis mankó, meg nagy mankó), és készen van. Ide a pénzt. Mind az ötvenet. Olyasmi ezt tudni, látni a pom­pás szép határban, mintha hir­telen forgószél kerekedett volna és felmarkolt volna ötven forint ára árpát és belészórta volna a messzeségbe. Amerre csak au­tók zúgnak, és ezen til, a ma­dár se jár. Kaszák és rendrevágó gépek és traktoristák és szép kicsi lá­nyok és fiúk és vénülő embe­rek dolgoznak egymás kezére a tarlón, nem egy ember, hanem az összesség diktálja a munka ütemét. A kaszának le kell vág­ni, amit a gép nem tud, a gé­peknek nem lehet elmaradni egymástól.... de lám, ezegyszer egyik elmaradt. Az történt, hogy az őszi vetésnél nem boro- nálták jól le az összevettetést. S most az egyik rendrevágó gép kaszája felakadt benne mind­untalan! Persze, feijebb lehet emelni a kaszát, de... akkor meg magasabb lesz a tors, mint húsz centiméter! De tán így nő a tanulság, hogy nemcsak az ilyen vagy amolyan mezei mun­kában kell mindenkinek össze­dolgozni, hanem eleitől végig. A szántástól az aratásig. Más tábláról teherautó hord­ja be a kombájn által aratott, s ki is csépelt gabonát, hatal­mas, szép búzatáblák vannak itten. Mintha valami csodála­tos vizű tó lenne, amint gyűrő- dik rajta a nyár melege. Hogy mennyit ád holdanként? A múlt évben 16 mázsa volt itten holdanként, az idén valószínű, hogy 17—18 mázsa lesz. Igen, tizenhét, vagy tizen­(Folytatása a 3. oldalon.) Szabó Pál, Kossulh-díjas írónk megfent a kaszát. A háttérben az aratók: Kovács Gábor és a fiatal Horváth Imre trágyára is szükség lesz. Ezen a talajon pedig ha eső van, sár is van, puha porhanyós föld pedig az esztendő legtöbb szakaszában van. Most nyáreleje van, igaz, de az esőre sincs panasz, és ezek a dűlők mégis olyanok, mintha aszfaltozva lennének. Nemcsak az anyag jelenti a jár­ható utat, hanem a szorgalom és az értelem is. Na de hát most aratás van és minden más mellékes. Két rendrevágó gép jár körbe-körbe az árpatáblán, látványnak is pompás, szép őszi árpa. Immár kiszámítható: hogy megadja a húsz mázsát holdanként. Magas­sága: száznegyven centiméter. A tors: húsz centiméter. Miért, mikor olyan nagy kérdés orszá­gos méretben a szalma, mint cellulózé, s alom és trágya? Azért, mert ha bármeddig is szakad az eső, a rendet nem tudja a tors miatt a földre ver­ni. Valami a szalmából elvész a torsban, de a biztonság is haszon és valami még így is megtérül, hiszen aláfordítva né­mi trágyát jelent. Rendrevágó.., pompás, szép szó és elnevezés. Szinte Urai zengése van. Kivált, ha itt hall­ja az ember a vágatlan szélé­ben, a tarlón. Milyen nagyon érdekes, hogy bármennyire változnak az idők, vagyis eszközök, módszerek, emberek, a tarló romantikája az, ami örök. Mi itt, ennek a rendrevágó gépek tarlójának a romantikája? Egyrészt: hogy a két fiatal­ember, a gépekkel dolgozók, szinte pontosan úgy vannak versenyben egymással, mint két, vagy több kaszás a bandában vagy párban, annakidején. A lehető legjobb munkát csinálni, és a lehető legtöbbet. S ezen túl: a tücsök most is pattan, a szép kicsi lányok most is sze­dik össze a gép által forduló­ban, vagy a dőlt gabonában el­hagyott s kaszával levágott ren­det. Asszonyok most is hozzák az ebédet szilkékben, s felette tányérokban vagy csak lábas­ban, és leülnek az árokparton, ha van közelben fa, akkor az árnyékban. Egy tizenhat esztendős, igen jó kiállású kis legényke szedi IMI *2* ' f V:-;V L~* K-SD Közöljük a lottó tárgynyeremény sorsolás gyorslistáját A rádió és a televízió műsora - Gyermekvilág! A tartalomból: ..... Mi ndenről tudni akarnak (2. oldal) Együtt vagy külön? (9. oldal) _____________ Tu domány—Technika (10. oldal.) xx ÉVFOLYAM, 27. SZÁM. ARA: 1 FORINT 1964. JŰLIUS 5.

Next

/
Thumbnails
Contents